Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-23 / 45. szám
mi FEBRUÁR 23, VASÁRNAP "v/^/rlqp It FIGYELŐ Tiszteletdíj — gyilkosságért Kennedy elnök sírján már régesrég elhervadtak a temetéskor elhelyezett koszorúk, de a hivatalos Amerika még mindig adósa a világ közvéleményének a válasszal: ki volt a tettes, s kik a felbujtók, a szervezők? Befolyásoskörök, a szélső jobboldal legfőbb politikai irányítói mindent megtesznek, hogy adós is maradjon. Három hónap kellett csak ahhoz, hogy végre elkezdjék Ruby perét, de hogy mikor és milyen eredménnyel fejezik majd be, azt nagyon nehéz lenne megjósolni. Már pedig a Ruby-ügy csupán előjátéka a Kennedy-gyilkosság világpolitikai perének. Egy azonban bizonyos. Jack Ruby, aki a dallasi rendőrök asszisztálásával. a televízió-nézők szemeláttára hi- degvérűen lepuffantotta Oswaldot, az amerikai elnök állítólagos gyilkosát, túlságosan is magabiztos. Lapjelentések szerint szemmel láthatólag remekül érzi magát a tárgyaláson, élvezi a sajtónyilvánosságot és egyáltalán nem látszik aggódni jövője miatt. Amire a jelek szerint meg is van minden oka. Megerősíti ezt többek között a Newsweek egyik nemrégen megjelent cikke. Arról számol be a tudósítás, hogy Melvin Belli. Ruby egyik vezető ügyvédje jó előre eladta a per védelmi anyagának kiadási jogát, amiért már fel is vett tízezer dollár előleget. Ugyancsak tízezer dollárt kap egy bizonyos Alvin Moscow, aki a könyv úgynevezett írója lesz. És ami a lényeg: maga Ruby, aki valamennyi szerzői jogát Bellire ruházta át, csekély százezer dollár tiszteletdíjat vág majd zsebre. Ügy látszik, a korlátlan lehetőségek hazájában üzletnek sem rossz a gyilkosság, csak az áldozatot kell jól kiválasztani. __ Kővári __ K eddre halasztották a Biztonsági Tanács ülését Makariosz ellenzi az angol fegyveres erők létszámának növelését Pokolgép a daiSasi tárgyalóteremben? Titokzatos telefonáló Húsz ora es 40 perc „tiszta idő” telt el eddig a Ken- nedy-merénylettel vádolt Oswald gyilkosának, Jack Ruby dallasi bártulajdonosnak bűnperéből, de eddig csak két olyan esküdtet sikerült BOTKENYÉR ÉS ÚLOMVÉGŰ BOT Nemsokára fél hogy esztendeje, De Gaulle Franciaországában a hivatalos propaganda nagy csinnadrattával hírül adta: a frank értékállóságának biztosítására, az infláció elkerülése végett a kormány „stabilizációs tervet” készít. Szeptemberben adták közre a tervet, ígértek is abban mindent: a lakbérek emelkedésének megállítását csakúgy, mint a franciák nemzeti eledele, a „biffeck” előállításához szükséges marhahús árának leszállítását. A több tucatnyi beharangozott intézkedés között persze szerényen megbújt ' az' &, hogy a>l "áVák féken tartásával égyidöben — rögzíteni kell a munkabéreket! És a Pompidou-kormány miniszterei szemforgató, módon hozzáfűzték: az inflációs veszély egyik oka éppen a munkabérek lassú emelkedése. Egyikük-másikuk még azt a véleményét sem rejtette véka alá, hogy Franciaországban üdvös lenne, ha megszaporodna a munkanélküliek száma, mert a munkát keresők hada akkor jótékony hatással — mármint a tőkések szempontjából kedvező befolyással — lehetne a bérek alakulására. Éppen ilyen meggondolásból csökkentették még a katonai szolgálat időtartamát is, ezzel akarták elérni a munkaalkalmat igénylők számának gyarapodását A „stabilizációs terv“ meghirdetése óta eltelt hónapok egyre világosabban bizonyították, hogy De Gaulle kormányának 1963 nyarán aligha volt más célja a szemfényvesztő intézkedések kilátásba helyezésével, mint az „októberi randevú” elodázása. Magyarázattal tartozunk az olvasónak: az „októberi randevú” a francia politikai nyelvben az őszi bérharcok kifejezése. Mert Franciaországban szinte törvény- szerű, hogy a nyári szabadsáÁllami Gazdaságok, mezőgazdasági tsz-ek FIGYELEM! Kifogástalan állapotban lévő középnehéz magyar hámszerszámok kcmotszerszárüsk jutányos áron eladók. Országos Söripari Vállalat, Bp., X., Maglódy út 17. Tel.: 149—490, Pesek. gok után a munkásság októberben sztrájkokba kezd. Az ugyanis megint törvényszerű, hogy a reakciós kormányok a dolgozók nyári szabadságának Idején hoznak olyan intézkedéseket, amelyek a kisemberek, a munkások érdekeit sértik... Annyi haszna volt is a „stabilizációs tervnek” — a Rot- schild-bankház vezérigazgatójából lett miniszterelnök szempontjából, —, hogy a kispolgári rétegek jó része hitt az ígéretek megújításában és várakozó álláspontra helyezkedett az „októberi randevú” idején. 1963 őszén a szociális feszültség nem érte el Franciaországban a maximumot. Völtáik ' hágy1 iSzträlkök, á bérharc nem ült el, de a megtéveszthető, apolitikus kispolgári elemek távolmaradása vagy passzivitása éreztette hatását. Most fordult a kocka. Még azok is, akik a múlt év végén csodát vártak a legnépszerűbb cigarettafajta, a Gauloise árának minimális csökkentésétől, a benzin árának alig észrevehető mérséklésétől, ezekben a hetekben ráébrednek arra, hogy a bűvészkedő hírverés áldozatai lettek. így aztán nem csoda, hogy — mondjuk — Nantes utcáin akkora tömeg tüntet a kormány ellen, mintha a város minden harmadik lakosa kivonult volna. (Kétszázezer lakos — hetvenezer tüntető.) A CGT, a legnagyobb szak- szervezet egy különleges bizottsága mindén hónapban összeállítja egy átlagos mun- . káscsalád létfenntartási költségeit. Kimutatásuk szerint 1963 október 15-től 1964 január 15-ig ismét 1 százalékkal drágult az élet — ez pedig azt jelenti, hogy egy év alatt 4 százalékkal csökken a dolgozók keresetének értéke. A marhahús többe kerül, mint amit a „stabilizációs terv” a múlt év nyarán előírt, a főzelékfélék közül minden másodiknak az ára felszökött, megdrágultak az isfkolakönyvek, a szülőknek többet kell fizetni az iskolai étkeztetésért, felemelték a kórházi gyógykezelés díjtételeit, a községi adó kulcsa is nagyobb lett. A lakbérek pedig július 1-én fognak felugrani: a „stabilizációs terv” csak elhalasztotta az esedékes emelést... A ba-o'da! pártjai, élükön a--------------- kommunista p árttal, és a szakszervezetek — elsősorban a CGT — napról napra szót emelnek a „stabilizációs” szemfényvesztés ellen. Sorra kimutatják az infláció elleni igazi harc lehetséges és szükséges teendőit: az esztelen fegyverkezési hajsza abbahagyásától a monopóliumok profitjának korlátok közé szorításáig. Mert „De Gaulle sokba kerül a franciáknak” amint ezt egyszer a nem is kommunista hetilap, az Express kimutatta. Az atomfegyverkezés ma évi 4 milliárd frankot emészt fel, de az elkövetkező esztendőkben, ha így megy tovább, elérheti az évi 10 milliárdot is. Drága mulatság a pierrelatte-i „atomgyár” megépítése, a Cadarache-ban folyó munka az első francia atommeg- hajítású tengeralattjáró előállítására —, és nem olcsó dolog a Csendes-óceán szigetvilágában kikötőket, repülőtereket, kísérleti telepeket építeni az első francia hidrogénbomba felrobbantá- sántfk - etökészíftet&Ü/-“--- :lDe „stabilizálhatná” pénz-- ügyeit a fránciS' kormány akkor is, ha abbahagyná a monopóliumok megajándékozását adókedvezményekkel és olcsó vasúti szállítási díjszabással, állami hitelekkel és ellenőrizetlen állami megrendelésekkel. Csak a minap kaptak a nagyvállalatok újabb ajándékot abban a formában, hogy kevesebbet kell fizetniük hozzájárulásként a dolgozók társadalombiztosításához ... Az árak „stabilizálását” pedig elérhetnék úgy is, ha belenyúlnának a közvetítő, sőt lánckereskedelem darázsfészkébe Egyelőn’ azonban-a minden----------napi kenyérért, a v ékony, hosszú botformájú kenyérért harcolnak Nantes- ban és másutt a francia munkások. A tőkés állam pedig nemegyszer botokkal, ólomvégű botokkal és géppisztollyal felszerelt rohamrendőröket vezényel ki ellenük. A küzdelemben a kapitalista rendszernek ez a brutálisabb eszköze a finomabb, ravaszabb az effajta „stabilizációs terv”. Pálfy József találni, akiket mind a védelem. mind a vád elfogadott. Pénteken McCoy dallasi mérnök is letette az esküt. s az ülés berekesztése után másik társával együtt azonnal elkülönítették. Már „csak” tíz zsűritagra van szükség. Dallasban ismeretessé vált, hogy Brown báró fiát — aki szintén igazságügyi tisztviselő — pénteken egy férfi felhívta telefonon, s közölte vele, hogy pokolgépet helyeztek el a tárgyalóteremben. Mindén jel arra vall, hogy az ismeretlen telefonáló az ifjabb Brown-t apjával tévesztette össze. A rendőrség átkutatta a dallasi igazságügyi palotát, nem különben Brown fiának irodáját, bombát azonban nem talált. és U Thant ENSZ-főtiíkár kérésére a tanács tagjai kedd este ülnek ősze, hogy folytassák a ciprusi kérdés rendezésére vonatkozó vitát. Az ENSZ főtitkára egyébként pénteken több mint öt órán keresztül tárgyalt az érdekelt felek képviselőivel, akik viszont meglehetősen tartózkodóan nyilatkoztak a megbeszélésről. Általában megállapították, hogy különösebb haladás nem történt, s csupán „részletes eszmecserét” folytattak, Nicosiából jelenti a TASZSZ és a Pravda tudósítója: Makariosz érsek, ciprusi köztársasági elnök péntek este kijelentette, hogy a Cipruson állomásozó angol fegyveres erők létszámának további növelése teljesen alaptalan lenne. Ha a Biztonsági Tanács, amely jelenleg további országok csapatainak kiküldéséről tárgyal, jóváhagyja az erre vonatkozó javaslatot, akkor arányosan csökkenteni kell a szigeten tartózkodó angol csapatok létszámát. Makariosz elnök állást foglalt azellen, hogy — a Mint Anglia indítványozta — hétezer főre emeljék a Cipruson tartózkodó angol különítmény létszámát. Szovjet—am erika i kulturális egyezményt írtak alá Szombaton délben Moszkvában egyezményt írtak alá a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1964—1965. évi kulturális együttműködésről. Rusk amerikai külügyminiszter megelégedéssel üdvözölte a Moszkvában megkötött új amerikai—szovjet kulturális egyezményt. — Az eddigi tapasztalat alapján az a véleményem — mondotta —, hogy máris igen hasznosnak bizonyultak a kulturális, tudományos és technikai cserék a két ország között. Romanovszkij, a külföldi kultúrkapesolatok állami bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a legközelebbi két év alatt lényegesen bővebbé válik az . együttműködés az ipar, az egészségügy és különösen a mezőgazdaság terén. Igen fontos — folytatta —, hogy az új egyezmény szorgalmazza a kapcsolatokat a polgári, társadalmi, kulturális és egyéb szervezetek között és leszögezi, hogy az ebbe a keretbe vágó kulturális cserék magukra a szervezetekre tartoznak. AuiiiPKztin készül kürögorsz.ágban ? Papandreu görög miniszter- elnök pénteken hosszabb időn át tanácskozott Polikronisz Polikronidesz igazságügyminiszterrel. Megbeszélésük tárgya egy törvényjavaslat előkészítése volt. Ennek értelmében megszüntetnék mindazokat a rendkívüli intézkedéseket, amelyeket az 1946—49-es úgynevezett---'polgárháború — tulajdonképpen a külföldi intervenció elleni népi küzdelem —■ idején hoztak. Ügy tudják, hogy amennyiben a javaslat törvényerőre emelkedik, szabadon bocsátják a még börtönben sínylődő politikai foglyok nagy részét Föld—világűr—föld Sikerült az első szovjet—angol—amerikai kísérlet az Echo 2-vel Pénteken, magyar idő szerint 23 óra 58 perckor, megkezdődött a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia tudósainak első közös kísérlete a nemzetközi ultrarövidhul- lámú kozmikus rádlókapcsolat megteremtésére. Az angol Jodrell Bank rádió-csillagászati intézet 76 méteres rádióteleszkópja 12 percen keresztül sugárzott ultrarövidhullámú jeleket az Echo —2 amerikai ballon-műhold felé. A műholdról visszaverődő jeleket Moszkvától 460 kilométer távolságban a gorkiji egyetem obszervatóriuma «kérésén észlelte. A kísérlet időpontjában, amint a TASZSZ különtudósí- tója jelenti, az Echo—2 az angol és szovjet obszervatórium közvetlen látóterében tartózkodott. A rádiójelek háromezer kilométeres utat tettek meg. Blaganravov akadémikus az első kozmikus rádiókísérlet sikeres befejezésével kapcsolatban a TASZSZ tudósítójának kijelentette: az Echo—2 által visszavert jelek vételére irányuló kísérleteket folytatni fogjuk az amerikai, angol és szovjet tudósok által kijelölt program alapján. Nincs kizárva az a lehetőség. hogy sikerül közvetlen rádiókapcsolatot teremteni a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az Echo—2 közbeiktatásával. Az amerikai tudósok bejelentették, hogy biztosítják ehhez a kísérlethez az Egyesült Államok és Anglia közötti összeköttetés megteremtését. A kísérlet eredményeit — mondotta végül Blagonravov —, közük az angol és amerikai partnerekkel és közzéteszik a tudományos folyóiratokban. A „Föld—világűr—föld” rá- dióüzenetváltásra irányuló kiSÖtfiőílGjiijeCi troiLa.hhK Két órával a már ismertetett 12 perces rádióadás után a Jodrell Bank újabb jeleket sugárzott a közvetítő amerikai műhold felé. Újabb tiltakozások a gaboni francia beavatkozás elíen A felkelőket kiszolgáltatták Mba elnöknek A francia fegyveres erők gaboni beavatkozásának vég- I leges mérlege 16 halott, köz- j tü'k egy francia katona és kö- j zel 50 sebesült. Az elfogott felkelőket kiszolgáltatták a hivatalába visszahelyezett Mba elnöknek. aki kijelentette, hogy „kíméletlen büntetés" vár rájuk. Franciaországban újabb demokratikus szervezetek tiltakoztak a francia intervenció ellen. A francia békemozgalom nyilatkozatában rámutat, hogy a gyarmati módszerekkel folytatott nyílt beavatkozás egy független, szuverén állam belügyeibe kihat majd Franciaország és az afrikai államok viszonyára. Több afrikai állam vezető • politikusai is tiltakoztak a j francia kormány eljárása i ellen. I Gabriel Loses, dahomeyi külügyminiszter, Modibo Keita, a Mali Köztársaság elnöke .rámutatott; az afrikai kontinenst fenyegető veszélyekre. JÓL JÖVEDELMEZ A HÁZTÁJI BAROMFITARTÁS Kössön több éves tojásra, csirkére szerződést a FÖLDMŰVES- hízott lillára e-nwrTi/r7rTTrf B 'IkT hlZOtt kaCSÖtt SZÖVETKEZETTEL Mi »11 és pulykára A több éves szerződés lehetőséget ad az állomány fejlesztésére, a termelés növelésére, rődéses kedvezmények: készpénzelőleg, takarmányjuttatás állami áron, előnyös szerződéses árak. JOHNSON ÉS MATEOS MEGBESZÉLÉSEI Johnson amerikai elnök és Mateos mexikói államfő — aki pénteken érkezett az Egyesült Államokba — megkezdte tanácskozásait. Az Egyesült Államok és Mexikó jó kapcsolatai ellenére — írja az AFP — vannak megoldatlan problémák a két ország között, s ezek valószínűleg megvitatásra kerülnek. Ilyen például a népi Kína elismerésének és a Kubával fenntartott diplomáciai kapcsolatoknak a kérdése. A nyugati hírügynökségek I Ciprusra vonatkozó hírei | csaknem kizárólag az. ENSZ- , ben folyó rendkívül aktív j tárgyalásokra korlátozódnak. Az ENSZ hivatalos köreiből nyert értesülések szerint a Biztonsági Tanács hétfőre tervezett ülését még egy nappal elhalasztották