Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-08 / 5. szám

ÉS C E Ö t E D VÁ R O S Öíven év a pedagóguspályán Viu. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 1961. JANUÁR 8. SZERDA A búza termesztése, mivel a kenyér egyik legfontosabb népélelmezési cikkünk, nagy jelentőségű ihazánkban. A megtermett mennyiség azon­ban az elmúlt évek egyiké­ben sem fedezte az ország kenyérszükségletét. Az utóbbi években jelentős mennyiségű búzát keltett behoznunk kül­földről. A búza hiánya annak a következménye, hogy az utób­bi 25 évben — bár történt előrehaladás a búzatermesz­tés fejlesztésében — nem tud­tuk megfelelően növelni a holdanként! termésátlagot. Ráadásul, az elmúlt évek egyikében sem tudtunk be­vetni annyi területet, mint amennyit terveztünk. Járásunk aránylag kis terü­letű, a búzatermesztésben azonban területéhez viszonyít­va jelentős. Pest megye já­rásai közül az első helyen áll. Az elmúlt négy évben búzából — tanácsi szektorban -— az 1931—1940-es _ évek 8 mázsás kát. holdanként! ter­mésátlaghoz viszonyítva 9,8 mázsás átlagot értünk el, 1960-ban 10,2; 1961-ben 11,1; 1962-ben 8,9; 1963-ban 9,1 má­zsát, Rozsból az 1931—1940- es, 4,5 mázsás átlaghoz vi­szonyítva 5,8 mázsás átlagot értünk el, 1960-ban 6,7; 1961- ben 5,4 mázsa, 1962-ben 5 mázsa, 1963-ban 6 mázsát. Ezek az eredmények első­sorban a szocialista nagyüzem kialakításával magyarázhatók. Szamos külföldi példa bi­zonyítja, hogy gyorsab­ban is lehet a kenyér- gabona terméshozamát növelni. Az elmúlt évek­ben Dániában 6,3, Bel­giumban 10,6, a holland mezőgazdaságban 6,2 má­zsával növelték a búza hektáronkénti termését. Az említett országokban komplex módon oldották meg a kenyérgabona-termesz­tés gyors fejlesztését. A mi állami gazdaságaink­ban is, mióta komplex mó­don folytatják a kenyér­gabona-termesztést, és felis­merték népgazdasági jelen­tőségét, lényeges változás kö­vetkezett be. Kenyérgabona­termésátlaguk 3—4 mázsával meghaladja a tanácsi szekto­rét. A termelőszövetkezeti szek­torban az egy helyben topo- gásnak elsősorban szemléleti okai voltak s talán még varrnak most is. Többen — a kellő és alapos mérlegelés hiányában hangoztatják, hogy a búzatermesztés nem gaz­daságos. Főként arra Ihi- vatkozmak, hogy a kialakított terveinek megvalósítása nem teszi lehetővé a szükséges taikarmónybázis biztosítását. Ezek az érvelések nem fogadhatók el. Miért? Azért, mert a 100 kh-ra jutó szá­mosállat még nem érte el a háború előtti szintet a ke­nyérgabona vetésterülete pe­dig a háború előttihez képest egyharmaddal csökkent, s nem kis mértékben a takar­mánytermő területek javára. A további kenyérgabona­területeken ugyanis ma kukoricát, lucernát, cu­korrépát, napraforgót és silókukoricát, csalamádét termesztünk. A takarmánybázis további növelését nem a vetésterület növelésével, hanem a holdan- kénti termésátlag emelésével kell elérni és lehet biztosíta­ni. Eddig a kukorica kivételé­vel viszont sem a takarmány- gabona, , sem a szálas, takar­mány holdamként! hozama nem emelkedett, illetve az emelke­dés elenyésző. Az egyhelyben- topogás egyik alapvető oka, hogy a tsz-ek nagy többségé­ben megsértik a búzatermesz­tés technológiáját. márpedig ha a termesztés technológiai kivitelezéséi, nem biztosítják, nem lehet nagy hasznokat tartósan el­érni. Az agrotechnikai hibák el­sősorban az elővetemény, a ta- lajelőkészités, a vetésidő, a jó vetés, a tápanyagbiztosítás, a fajtamegválasztás, a tavaszi ápolás követelményeinek el­mulasztásában jelentkezik. Amíg a búzatermesztést üze- mileg — hasonlóképpen az ál­lami gazdaságokéhoz — nem komplex módon oldjuk meg, addig nem várhatunk nagy terméshozamokat, még Ahány­ban, Kőrösíetétlenen, Albert- irsám, a jó feketeföldi fő ga­bonatermő területeken sem. Vannak más tsz-eink, ahol e körülményekhez képest helye­sen végezték a termesztés min­den részét a talajelőkészítés­től a vetésig, a vetéstől a be­takarításig az elmúlt évek­ben is, mint például a dán- szentmiklósi Micsurin, az abo- nyi József Attila, a törteli Aranykalász és még néhány tsz-ben. De voltak olyanok is, amelyek a termesztés techno­lógiai követelmények soroza­tát sértették meg. Még az el­múlt. évben is megtörtént, hogy az intenzív búza rosz- szabb körülmények közé ke­rült, mint a hazai búzafajták. Olyan meggondolásból, hogy az „úgyis sokat hoz”. Járásunk területén az ötéves terv végére el kell érni a 13 mázsás búza- és a 8 má­zsás rozstermést holdan­ként. E célnak megvannak a reá Ily feltételei. Nagyüzemeink ma is olyan technikai felkészültséggel ren­delkeznek, amelyek lehetővé teszik a talaj időben való elő­készítését és a búza időben való elvetését. Rendelkezünk megfelelő búzafajtákkal is. Nagyüzemeinkben a búza­termesztést belterjessé és jöve­delmezővé lehet tenni, a bú­zatermesztés teljes komplex gépesítése megoldott, a jó ered­mény tehát elsősorban a szö­vetkezetek szakembereinek, traktorosainak, gépkezelőinek a kezében van. akii! a talaj­munkát, a vetést, ápolást és aratást végzik. Korábban a járási és köz­ségi vezető szerveink is csu­pán a búzatermesztés egyes részletkérdéseivel foglalkoz­tak. Ez kimerült a vetésterv teljesítésének megoldásában, a vetőmag szétosztásában, a ve­tési határidő betartásának el­lenőrzésében. Jelenleg az a fel­adat, hogy a tsz-ek gazdasági vezetőivel együtt üzemenként alakítsák ki a búzatermesztés sikeres technológiáját és se­gítsék annak következetes megvalósítását. A termelés technológiájának betartása mellett nagy gondot kell for­dítani azok anyagi ösztönzésé­re, akiken múlik ezeknek a munkáknak sikere. A múlt év őszén időben és jó minőségben sikerült biztosítani a kenyér- gabona elvetését. A továbbiak­ban nagy gondot kell fordítani a téli műtrágyázásra, az ápo­lásra és a betakarításra. Ha ezt biztosítjuk, 1964-ben elér­hetjük, vagy legalábbis meg­közelíthetjük a 13 mázsás bú­za- és a 8 mázsás rozstermést holdanként. —BKt Török Béla igazgató-tanító a tantestület tagjai nevében bú­csúzott. Feri bácsi könnyes szemmel mondott köszönetét a búcsúztatásért és hangsúlyoz­ta. hogy fiatalosságát, nagy munkakedvét annak köszön­heti, hogy munkatársai és fő­ként tanítványai mindig új erőt adtak o további munká­hoz. A gyermekek között min­dig megfiatalodott és munká­ját. egérz életét megszépítette a gycrmeksereg. Miután meleg kézszoritással és öleléssel elbúcsúzott mun­katársaitól. kedves kartársai­tól, akikkel hosszú éveken ke­resztül együtt tanított a, külte­rületi iskolában, megjelentek a kecskéscsárdai iskola úttö­rői, akik virággal kedvesked­tek a tanár bácsinak és fájó szívvel búcsúztak el tőle. A törteli Vöröskereszt életéből Győré Sándor a városi művelődésügyi osztály vezetője átadja a művelődésügyi miniszter dicsérő oklevelét, a* ünnep ebnek KÉSZÜL A LELTÁR A napokban 15 millió forin­tos árukészlet kerül leltározás­ra az fmsz-áruházban. A nyolc osztályon felhalmozott értéke­ket a MÉSZÖV ellenőrzés osz­tály munkatársaival harminc­haton veszik számba. Képeink a nagy munkáról készültek. A Nemzetközi Vöröskereszt 100 éves jubileuma alkalmá­ból Törteién is megalakult a Vöröskereszt alapszervezet 40 taggal Bíró Irén zöldkeresztes védőnő elnökségével. — Miik a Vöröskereszt ter­vei? — kérdeztük Borossay Rozália pedagógust, aki a Vö­röskereszt titkára lett Törte­ién. . — Első munkánk volt a negyvenes taglétszám feleme­lése hatvanra, azután még negyven tagot szervezünk be, a közeljövőben. — További munkánk: az fmsz és a két tsz segítségé­vel összegyűjtöttünk 140 kg lisztet, 5 kg cukrot, 10 liter bort és cukorkákat az arra rászoruló öregek újévj meg­ajándékozása céljából, — Minden kezdet nehéz, a kasszánk üres, így a közeli napokban bált és műsoros teadélutánt rendezünk, a ren­dezvények hasznából felsze­relt mentőládákkal akarjuk a tsz-eket és a község különbö­ző pontjait ellátni. — A fiatalság, de különösen a lányok részére elsősegély- nyújtó tanfolyamokat fogunk rendezni. Sok jó és hasznos kezdeményezést várunk tag­jainktól is. Remény van a kellemes és hasznos együtt­működésre a dolgozók minden rétegével. Megható pillanatok. A kecskéscsárdai iskola tanulói búcsúznak a kedves tanító bácsitól el­— Cegléden január hó 12-én országos állat- és kirakodóvá­sár lesz, melyre vészmentes helyről, szabályszerű járlat- levéllel mindenféle állat fel­hajtható. — A Járási Testnevelési és Sporttanács megfelelő létszá­mú jelentkezés esetén röp­labda-játékvezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet: a já­rási tanácsnál. — 108 darab hizlalt bá­rányt adott át a napokban a ceglédi Alkotmány Termelő- szövetkezet. Az extrém bárá­nyok a Gyapjútermeltető Vál­lalathoz kerültek elszállításra. Szintén a napokban került el­szállításra 8 hízómarha is, amiből 7 extrém és egy első osztályú volt. Rendőrségi hírek Dobi János budapesti lakos a 4. számú főútvonalon Abony határában személygépkocsijá­val a sikos úton megcsúszott és nekiütközött a menetirány szerinti jobb oldali útpadkán parkírozó és a Vízügyi Építő Vállalat tulajdonát képező te­hergépkocsinak. Sérülés nem történt, azonban a személygép­kocsiban körülbelül 2000 fo­rint kár keletkezett. * Folyó hó 4-én virradóra is­meretlen tettesek ablakbetörés útján feltörték azAbonyi Föld­művesszövetkezet Abony, Kö­rösi út 23. szám alatti vegyes­boltját és onnan különböző italokat, csokoládét, cukorkát és a boltvezető zsebóráját vitték el, körübelül 2000 fo­rint értékben. A méteráru osztályon a leltár egyben előkészület a fehér hetekre. Január 6—18. között több mint 700 ezer forint értékű ágy neműk észtetekből válogathatnak a vásárlók. A méteráru, női, férfi konfekció és műszaki osztály már ma a vásárlók rendelkezésére áll, míg a leltár befejezését a hét végére tervezik Nagy feladat hárul a konfekció osztály dolgozóira is, akik több mint 700 különböző öltönyt vesznek számba. Virágh Lajos osztályvezető és Mlináresik Tiborné leltáríró munka közben Prágába érkezésünk napján, •j december 30-án már díszítet- j ték a termeket, a nyilvános $ szórakozóhelyeken eladták a $ jegyeket, egyszóval: készültek % szilveszterre. A szilveszter ott % is olyan jelleggel megikülön- % böztetett este és éjszaka, mint £ nálunk. Abban a szerencsés 6 helyzetben voltam, hogy Prá- $ ga egyik legnagyobb létesit- $ meny ében a Fucik Parkban í tölthettem az elmúlt szilvesz- j tér estéjét és éjszakáját. Vége- ^ láthatatlan sorokban özönlöt- % tek a résztvevők: idősebbek, £ fiatalok, csehszlovákok, néme- 2 tek és magyarok. A kombinát f hatalmas helyiségében több $ mint 10 000 ember szórakozott. ^ Mindehhez hozzá kell még azt íj tenni, hogy túlzsúfoltságról % mindezek ellenére nem lehe- 1j tett beszélni. Ez a szervezők £ és rendezőik munkáját dicséri, í A közönség összetételére néz- j ve sökrétűnek tűnt. Ebbe % tökéletesen beillett a mi kis $ csoportunk is, ahol munkás, % diák, tanár, orvos, adminiszt- $ rátör egyaránt megtalálható j volt. Este 8 órára elfoglaltuk % helyünket a részünkre fenn- í tartott 100-as számú asztalnál, f A szilveszteri műsor ott is is- á mert. Sajnos az előttem le­pergő jelenetek szavait nem értettem, de az egész láttán olyan érzéseim voltak, hogy bizonyos bürokraták részére nem a leghízelgőbb hangnem­ben. A műsor után megkezdő­dött a tánc. Ennek kapcsán lóét dolgot tartok említésre méltónak: A zenekar órán­ként szigorúan csak 5 perc szünetet tartott. (Igaz, lé­nyegében két zenékar volt, és ők váltották egymást.) A másik: Az est nem szenvedett a „modern tánc túllengés” be­tegségében. Kíváncsi voltam az éjfélre. Ebben kicsit csalód­tam. Ugyanis megszoktam, hogy éjfél előtt jóval nálunk már mindenki készül az éjfél­re. Elvégzik a poharakkal kap­csolatos „karbantartási m.un- kákaf’ és igyekeznek amel- lé jutni, aki mellett a legkel­lemesebb bevárni a villanyol­tást. Gyanúsan nézegettem az órámat, hiszen már csak fél perc volt hátra, és a zenekar még mindig játszott Bfjél előtt tíz másodperccel elhallgatott a zene és az éjfélt jelentő gong­ütés után újra táncszámakat adtak. Miközben barátok, is­merősök, szerelmesek kíván- gattak egymásnak boldog új esztendőt. Természetesen a pu­A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat segéd­munkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat­nál. Cegléd, Kátai út 35/a. Á kenyérgabona-termesztés járásunkban Kedves, nem mindennapi esemény zajlott le január 5- én Cegléden. Horváth Ferenc igazgató, kiváló tanár 50 évi szolgálat után nyugalomba vo­nult. Munkatársai, a városi művelődési osztály és a járási | szakszervezeti bizottság nevé­ben meleg szeretettel búcsúz­tatták. A városi művelődés-, ügyi osztály nevében Győré Sándor méltatta „Feri bácsi" munkásságát', a ptdagóguspá- lyán végzett eredményes, oda­adó fáradozását. Megköszönte, hogy a lelkiismeretes, pontos munkavégzésben példát muta­tott. Jókívánságait tolmácsol­ta és átadta a művelődésügyi miniszter dicsérő levelét. Ko­vács András járási szakszer­vezeti titkár a szakszervezet tagjai nevében mondott kö­szönetéi munkásságáért és tol­mácsolta azok jókívánságát. szí itt is ismert, csak teljes í világítás mellett. Vendéglá- f tóink annyira figyelmesek, $ kedvesek voltak hozzánk, de % még ilyen baráti viszonyban (j sem tartottuk lehetőnek azt, % hogy kérjük tőlük, egy pilla- % natra kapcsoljuk le a vil- £ lányt, és ... és annyira meg- í szoktuk, hogy ilyenkor a } Himnuszt halljuk. Figyelembe J: kellett azt is vennünk, hogy % lényegében nyilvános helyen % vagyunk, ahol szintén meg- $ vannak a kialakult szokások f és a teremben több nemzet \ fiataljai voltak jelen. Fiatal- \ jaink elvegyültek a táncoló $ rengetegben. Egymás nyelvét $ sok esetben egyáltalán nem j értő emberek tömege tökéletes % harmóniává olvadt itt össze, j Mindenki megértette mellette í és tőle távol levő társát. Ha i a szavakat nem is tudták eset- $ leg fordítani, de a tekintetek értelme fordítás nélkül is be- \ szélték. Kivétel nélkül ott / minden ember tekintetéből ezt % olvastam ki: éljünk kelleme- i sen és boldogan most is és az $ új esztendőben, a későbbiek során is. Mondanom sem kell: % teljes volt az egyetértés. % 1964. január 1-ét én még na- '/t gyón vártam azért is, mert f ezen a napon szándékoztam í megnézni a Laterna Magikát, f Prága világhírű színházúj- % donságát. (Folytatjuk) í Szilveszter Prágában i.

Next

/
Thumbnails
Contents