Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-07 / 4. szám

1064. JANUÁR 7, KEDD kSCíHop Karácsony januárban Mikor mennrk a lantok férjhez? _ Három!-------■------------------------------------------------------------------------1 n apig eg az ünnepi int. — Régi szerb nép-| Tavaly bevall, idén i.«* megszervezik a váci művelődési otthon bérletrendszerét szokások .Széni»-mlrén üzemvezetője. A tavalyi ered­mény is nagyrészt néki kö­szönhető. Idén is meglátogat­ta a város valamennyi üze­mét, hivatalát, iskoláját és több éves tapasztalata, közön­ségismerete segítségével ajánl­ja a műsort, ismerteti a prog­ramot. dicséri az előadásokat. VISZI MAGÁVAL a néző­tér térképét. Amikor megmu­tatta. láttuk, hogy a legjobb helyek nagy része máris gaz­dára talált. Nyolcvannyolc forint a legolcsóbb, százöt- vennégy a legdrágább bérlet. Ezért il előadást nyújtanak. A kedvező fizetési feltételek is hozzájárulnak majd bizo­nyára, hogy az új év első öt hónapjában ismét megtelje­nek a tervezett előadások né­zőterei . P. R. esős fagyökeret, ami t a ház ka­pujában verssel fogadták. Ma már ez is csak jelkép. Egy nagy fatuskó a kályha mellett, amelyen mécseske pislákol. De ott a mécses annak a tálnak a közepén is. amelyből gyengéd zöld búzaszálak kandikálnak kifelé. December 23-án, a „nagy" ka­Ülést tartott a KMSX A özpoa ti iSizottsacßa A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bizottsága hétfőn ülést tar­tott. Balogh Istvánnak; a kb titkárának előterjesztése alapján megvitatta és elfo­gadta a központi bizottság, az intéző bizottság és a tit­kárság 1964. első félévi mun­katervét, ezután szervezeti kérdéseket tárgyalt. Pullai Árpádot. a KISZ KB első tüfoíriít cs Váradi Ferencet, a KISZ KB titkárát — más Tanfolyam tsz-vezetőknek — az agraregyetemen ^ MA MÁR VÁCRA IS csak- ^ ügy, mint más városokba, ^ községekbe, szinte menetrend- ^ szerű ütemességgel érkezik a ^ Déryné Színház vagy a Pest 2 megyei Petőfi Színpad társu- 2 lata, hogy bemutassa klasz- 2 sziklásokból, mai darabokból ^ álló változatos műsorát. Igaz. ^ hogy nincs mindig tele a ^ Madách Imre Művelődési Ház $ 520 személyes színházterme. ^ viszont nem egy esetben elő- ^ fordult a múltban, hogy so- 2 kan csalódottan távoztak a | Csányi úti pénztártól, mert a 2 kisáblak fölött ott lógott a | tábla: „Minden jegy’ elkelt.” ^ Egyrészt, hogy a kialakult ^ törzsközönség számára bizto- 2 sítsák a legjobb helyeket, í másrészt, hogy kineveljenek 2 Vácott is egy állandó, rendsze- ^ résén színházba járó közönsé- ^ get. határozta el már a múlt ^ évadban a művelődési otthon ^ igazgatósága, hogy bevezeti a ^ színházi bérletrendszert. Ta- ^ vallj háromszáz bérlettulajdo- 2 nos volt, s így biztosították 2 egy-egy előadásnál a nézőtér f nagyobbik felének megtölté- ^ sét, A háromszáz bérletes ^ nem egy esetben „behozta” a í hiánvzó 220-at is. 2 A BEVÁLT MÓDSZERT ^ idén is alkalmazni kívánják a 2 Madách Imre Művelődési fj Házban. .Január 12-től május í 31-ig a Déryné Színház társii- p lata hatszor, a Pest, megyei % Petőfi Színpad együttese öt | alkalommal jön Vácra. a míi- 2sor változatos, sokoldalú: a 2 „Hamlet“, az „Egy pohár víz". % a „Bch herceg'’, a „Lili báró- $ nő", az „Ilyen nagy szerelem". 2 a „Szeretve mind a vérpadig”, $ az „Alkalmi férj", a „Három '/f a kislány” szerepel többek kö- í zott a programban. y 2 Adva van a megfelelő szín- 2 pad. nézőtér, két kiváló tár- ^ sulat s a gazdag repertoár. ^ Mi kell még a bérletezés si- keréhez? Olyan lelkes, ügy- ^ buzgó szervező, mint Kalocsai 2 Ferenc, a művelődési ház I -----------------­B ororuis/.a.emlék ház Kulturális híradó Kiállítás Cegléden A Műcsarnok és a ceglédi Kossuth Múzeum közös kiállí­tást rendezett Útirajzok cím­mel Hincz Gyula. Makrisz Zizi és Raszler Károly műveiből. A kiállítást vasárnap, január 5-én délelőtt II órakor Márki Péter, a ceglédi járás népmű­velési felügyelője nyitotta meg a Kossuth Múzeumban. Népművelő diákok Január 14-én délelőtt 10 órai kezdettel értekezletet tart a KISZ Pest megyei Bizottsá­ga. Az értekezlet napirendjén az ’egyetemi és középiskolai diákok tíznapos téli falusi népművelési gyakorlatának előkészítése szerepel. ü/.emi kiiliurícIelúNök tanfolyama Velencén rendezi meg a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa a megye üzemi kul- túrfelelöseinek tíznapos to­vábbképző tanfolyamát. A tan­folyamra, amely januárban kerül megrendezésre, több. mint ötven üzemi kultúr fele­lőst hívtak meg. rén Boromisza Tibor festőmű­vész hagyatékából az állandó jellegű emlékkiállítás létesíté­sét. A kiállítás a művész egy­kori lakóházában nyílik meg, amelyet Szentendre városi ta­nácsa erre a célra rendbe hoza­tott. LJUBOMIR DALCSEV bolgár szobrászművész kiállí­tása január 8-án. szerdán dél­után fél hatkor nyílik a Kul­turális Kapcsolatok Intézeté­nek kiállítóterméban. Meg­nyitó beszédet mond Somogyi József Kossuth-díjas szobrász- művész. . A Művelődésügyi rium engedélyezte Miiűszté- Sze.it end­A megyei tanácstól kaptuk az alábbi telefonhírt: — Hatnapos tanfolyamét szervez a megyei pártbizottság és a megyei tanács mezőgaz­dasági osztálya a gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen tsz- elr.ökök és termel."-s-zövetkeza ti párttá.károk részére. A január 13-án reggel 9 órakor kezdődő tanfolyamon elsőként dr. Ma- gyári András, az egyetem rekr tora tart élődd&kt' a- növel kér zeti vezetés e’ri kérdéseiről és a szövetkezeti demokráciáról. A továbbiakban a 3004 6-os rendelet végrehajtási utasítá­sáról. a szőlő-, gyümölcster­RENDŐ&SÉGE KRÓNIKA fe'jelsntést tesz ellene. A bc- csípett traktoros erre sérteget-: ni kezdte a rendőrt, aki emiatt; ismételten figyelmeztette. Vér] János ettől dühbe gurult, fel- i ugrott az asztaltól és a köteles- i ségét teljesítő rendőrt meg-] ütötte. Amikor az a kötekedő] embert elő akarta állítani, du-] lak cdás kezdődött. Vér Jánost: a kocsma többi vendége fé-] kezte meg. Hivatalos személy] , elleni erőszak miatt őrizetbe ] ] vették, ügyében a vizsgálatot: ] a megyei főügyészség folytat- í : ja. ] 2500 karót loptak el az óév] ; végén Pomázon, Czikora And- i rás szőlejéből. A nyomozás fo- \ íyik. : Még jó. hogy jelentették! No­í vem bér végén, vagy december j elején elloptak egy Super- í Zetor ekét a tápiószelei Pap- ä szögben levő szántóról. Az eke í tulajdonosa, a helybeli Keleti ; Fény Termelőszövetkezet, Szil- \ veszter napján tett íeljelen- \ test. Mint a nyomozás megál­lapította: addigra bizony a J nyomokat már belepte a hó! í Tüzet rakott, mert fázott Haj- 5 ba János 28 éves s'zentlőrinc- J kátai alkalmi munkás szombat \ délután a Kossuth Tsz szalma- kazalja mellett. A lángok át- J terjedtek a nagy kazalra, s í egy-kettőre végigfutottak azon. '>t Hajba először megpróbálta a 5 tüzet eloltani, majd amikor \ látta, hogy ez nem sikerül, el \ akart iszkolni a helyszínről. A J termelőszövetkezet egyik tag- \ ja, aki szemtanúja volt az eset- \ nék, fülöncsípte és átadta a í hatóságnak. A kár, a becslések f szerint, mintegy 40 ezer forint. £ Hajbát gyűjtogatásért őrizetbe * vették. Madártani kiállítás Hatezerre növekedett a Ter­mészettudományi Múzeum új madártani gyűjteménye. A most meglevő anyag gyűjtését 1957-ben kezdték meg. Sok madarat ajándékképpen kap­tak a Szovjetunióból és az NDK-ból, míg más példányo­kat a különböző expedíciók ré­vén sesereztek be. Mintegy 4000 madarat a madárgyűjtemény vezetője, dr. Horváth Lajos kandidátus és prepai'átora, Hütiler Béla gyűjtött. A jelenlegi gyűjtemény leg­kisebb pédánya egy darázs nagyságú kolibri, a nagy ma­darak között viszont van egy csaknem 2,5 méter magas strucc. A nálunk .fészkelő es költő madarak fajtáit,,..az idén nyúló „Magyarország állatvilá­ga” című nagyszabású kiállítá­son mutatják be a közönség­nek a Magyar Nemzeti Mú­zeumban. (MTI) — Február elejétől meg­kezdik az iskolatelevízió adásait. Egyelőre szerdai napokon jelentkezik. Három tantárgyból kezd kísérleti adást: orosz nyellv, fizika és környezetismeretből. A műsor a tantervhez illesz­kedik. KÖNYV ESPOLC Déry Tibor: BEFEJEZETLEN MONDAT D( A három típusból álló tv-család legkisebb tagja ez srögtetes képcsövű, lapos készülék (MTI Foto — Lajos György íetovj \éry legfőbb erénye, hogy nem enged az olcsó lehe­tőségek csábításának. Soha nem felszínes és mondaniva­lója nem süpped el a felületes érzelmek vagy a szeniimenla- lizmus laza talaján. Kitűnően bánik az idővel is. Helyen­ként, egy-egy esemény során évtizedeket ugrik át egyetlen zárójel segítségével és el­mondja, milyen sors vár hősé­re. Látszólag lemond tehát az egyszerű izgalomkeltés lehető­ségéről. Mégsem , ez a teljes igazság. Mert a történések, a cselekmény izgalma kevésbé vonzza az olvasót, legalábbis ebben az esetben, mint a re­gény szereplőinek belső alaku­lása, emberivé vagy ember­telenné, esetleg teljesen jelen­téktelenné formálódása. A számtalan, más-más éle­tet élő, anyagi és morális né­zeteiben annyiféle árnyalatot képviselő, ahány ágra bomló arisztokrata családot az élő társadalomból hívja elő, csak­úgy, mint az angyalföldi és csepeli munkásokat. Kegyetle­nül oszt igazságot közöltük. Tanújává teszi az olvasót an­nak is, hogyan züllik lumpen­proletárrá a fiatalon szenvedé­lyes, a mozgalmat, a megpró­báltatásokat is vállaló sahanc és keserű szívvel véteti tudo­másul, hogy milyen reményte­len a becsületes Parcen-Nagy Lőrinc magányos küzdelme. Nem családregény, mondtuk előbb. Mégis az, kell levon­nunk most a következtetést. Mert családdá, bár szétfiullóvá kapcsolja, a főszereplő, Parcen- Nagy Lőrinc személyén keresz­tül, a két családot és a regény szinte valamennyi szereplőjét. Szervesen a családhoz tarto­zónak érezzük Évit, a főhős szerelmét, bár tudunk Lőrinc titokzatosan romantikus, tra­gikusan hamar véget ért há­zasságáról és a lány nagyszerű szerelméről és lemondásáról is. n sestermű ez a családregé- 1’J nyék között. Mindent megtudunk, amit tudnunk kell és fölösleges terbekben nincs részünk. Nem kíméli az író gondolatainkat, hőseit pedig engedi az élet szabta úton jár­ni. Hogy ez az út nem mindig rokonszenves? Hogy mi nem igy képzeltük? Lehet. De egy biztos: igazmondó író igaz mű­vével találkozunk, ha elolvas­suk a Befejezetlen mondat há­rom kötetét. (th'xeo) rácsony estéjén szokás elvetni s most január hatodikén már friss zöldjével gyönyörködtet, csalogatja a ház lakóihoz a boldogságot. S mivel is fejezhetnénk be stílszerűen írásunkat, ha nem azzal, sok boldog januári ka­rácsonyt kívánunk a szentend­rei családoknak. (k. m.) BE MUTATÓ ELŐTT A Pest megyei Petőfi Színpad társulata újabb két bemu­tatóra készük Földeák Róbert rendezésében kerül színre Jókai Mór—Illés Endre: Gazdag szegények című műve három felvo­násban. A darab szereplői: Végh József, Antal lla. Táncsics Mária. Tóvári Pál, Tóth lla, Vörös Tibor. Galambos Gabi, Jámbor Zoltán, Sági Géza és Kovács László. A társulat másik együttese Udvaros Bélának, a kecskemé­ti Katona József Színház rendezőjének vezetésével Jerzy Jurandot—Tabi László—Majláth Júlia: Sportol az asszony című zenés vígja tékának bemutatójára készül. A darab sze­replői: Bihari Zoltán, Kollár Lívia, Csornai Irén. Balogh Győ­ző, Monostori Bálint, Sárosi Mici. Károlyi Vilmos és Bozos István. Mindkét új darab díszleteit Bercsényi Tibor tervezte. A bemutatókra január 24-én kerül sor. A Gazdag szegényeket Szigetbecsén, a Sportol az asszonyt pedig Szentmártonkátán mutatják be. P ózairodalmunk egyik ki­emelkedő képviselőjének, méreteiben is jelentős művét adta a közelmúltban az olvasó kezébe a Szépirodalmi Könyvkiadó. A háromköteles, ez esetben érzésünk szerint helytelenül, családregénynek nevezett mű a század első harmadába vezeti az olvasói. A regény szereplőit saját­ságos, néhol titokzatos, az ér­zelmek alkotta ismeretlen szá­lak kapcsolják össze. Az élet félelmetes útvesztőjében, mint­ha rendező irányítaná a tör­ténéseket, a váratlanul keresz­teződő életutakat. Ar iró biz­tos kezében tartja a cselek­mény számtalan szálát. A: első kötet elején egy ol­dalt szentel Déry a szereplők felsorolásának, majd kéréssel fordul az olvasóhoz: ne szabja szűkre az olvasásra szánt időt. Sokan bosszankodnak az író óhaján, később azonban be­látják, felesleges volt a mér- gelődés. Kérés nélkül, saját jó­szántukból olvasnak egyre töb­bet, napról napra később té­ved kezük az olvasólámpa kapcsolójára és már személyes ismerőseiknek érzik a Parcen- Na,gy- és a Rózsa-család tag­jait. fontos beosztásba történő át­helyezésük miatt — érde­meik elismerésével, felmen­tette tisztségüktől, ugyan­akkor Méhes Lajost a KISZ KB első titkárának és Vajó Pétert a KISZ KB titkárá­nak megválasztotta. A KISZ Központi Bizott­ságának ülésén részt vett és felszólalt Biszku Béla, az 1 MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Lassan kiheverjük az általá­nos beiglimérgezést, megko­pott a karácsonyfák régi szép­sége, elmúlt a szilveszter vad forgataga. Ünnepek utáni a hangulat, de nem mindenütt. A Szent­endrén és környékén lakó szerb családoknál csak most fcáyik a sütés-főzés, ők moH karács onyoznak. Háromszáznyolcvan évvel ezélőtt Gergely pápa „Inter gravissimas” kezdetű bullájá­val elrendelte — miután az év hosszát 365 napi, 5 óra 49 perc és 16 másodpercben ál­lapította meg —, hogy min­den néggyel osztható évszá­mú esztendőben 366 napos le­gyen, de a „százados” évek (1600, 1700. 1800 stb.j közül csak azok. amelyek négyszáz­zal oszthatók. A Gergely-féle naptár el­terjesztése sok ellenzőre talált, elsősorban valláspolitikái szempontból. A protestáns Né­metországban és Dániában csak 1696-ban, Angliában 1752- ben. Svédországban és Nor­végiában 1753-ban vezették be. A görögkeleti egyház azon­ban még a mai napig sem ismeri cl s ezért van az, hoay a görögkeleti kará­cson'« január hatodikára, illetve minden negyedik évben január hetedikére esik. Az idei karácsony január 7- én köszönt be hozzájuk és ha már felejtettek is a hagyomá­nyokból, mégis érdekes nép­szokásokkal köszöntik az ün­nepet. A városka hegyre kaptató és völgybe ereszkedő utcáit ha járjuk, némely kapu felett el­száradt koszorút látunk a téli szélben himbálózni. Ezeket Iván napján szedett virágok­ból fonták koszorúba és kará­csonykor feldobják a tetőre. Ha nem esik vissza, bánkódhat a leányzó: újabb Iván-napig biztos, hogy nem megy férj­hez. Kelendő ilyenkor a tiszta sárga szaima is nagyon. Ré­gebben ugyanis szalmával vas­tagon felhintették a szobákat és ágy helyett azon aludt a ház népe. Ma már. inkább jel­képesen csak, az ünnepi asz­talt szórják meg vele. amely­nek. közepén fcuyőfa helyet: a boga ti ca diszlik, az örökzöld butus­ból kötött csokor. Az ágai közül kipirosló szalag az egészséget, a kék a szorgal­mat, a sárga a bőséget jelzi. A bcgática mellett gömbölyű kelt kalács illatozik, tésztából gyúrt kis figurákkal a tetején, amelyek szintén egy-egy jám­bor óhaj kifejezői. Amikor aztán az est bekö­szönt, a szoba négy sarkába egy-egy marék diót dobnak és a vacsorát a karácsonyi tűz mellett költik el. Az ünnepi tűznek három n*Pi9 nem sza­bad kialudnia. Régen, amikor még a nyitott kandallók jár­ták. az erdőből hozták az erre a célra kiásott hatalmas gör­mesztés aktuális kérdéséiről, az állattenyésztés, a szántóföl­di növénytermesztés és a jöve­delemelosztás. valamint az anyagi ösztönzés növelésének feladatairól lesz szó. Az elő­adók közölt ott lesz Szalcali József, a megyei pártbizottság titkára, Prezenszki Gábor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője. Kusza Béla ,megyei, főggtonómus és Miko­la i Ferenc megyei íőájkUté- nyésztő. A két turnusban le­zajló tanfolyamon 400 tsz-el- r.ük. illetve párttitkár vesz részt. (s. p.) Szabálytalankodott. ivott, kötekedett Vér János 30 éves dányi traktorista péntek este a falubeli kocsmában iddogált, miközben a vontatója odakünn pöfögött. Az arra járó rend­őr igazolásra szólította fel. Csakhamar kiderült, hogy Vér­nél nincs ott a vezetői jogo­sítvány és a menetlevele sincs kitöltve. A rendéi' figyelmez­tette az italozó, többszörösen szabálysértő traktoristát, hogy i Rádió- és tv-újdonságok 1964-ben a Székesfehérvári Televízió- és Rádiókészülékek \ Gyára veszi át valamennyi tv- és rádiófajta gyártását. A gyár j konstruktőrei un. családokat alakítanak ki. s ezek egységei j többféle variációban szerelhetők össze. Néhány mintadarabot \ mutatunk be a jövőre piacra kerülő új gyártmányokból.

Next

/
Thumbnails
Contents