Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-24 / 19. szám
m tantor TU, PÉTfTEK "'éJCMai* VITA Másként élni ?De hogyan ? HOZZÁSZÓLÁS A KÍMÉLETLENEK NEMZEDÉKE CÍMŰ CIKKHEZ lQaZ' nem tartozom már a húszévesek közé, de még az idősebb , korosztályhoz sem. Tizenöt esztendős voltam, amikor egy új, a szocializmusba torkolló társadalom építése kezdődött meg ebben az országban, s így, mint emberesed© fiatal, együtt formálódtam, alakultam mindazzal a változással együtt, ami az elmúlt tizenkilenc esztendő alatt végbement hazánkban. Nyugodt szívvei állíthatom, hogy ismerem azt a nemzedéket — s közülük is elsősorban az értelmiségieket —, amely a háború utolsó éveiben, vagy az azt követő esztendőkben született. Ha nem is tartozom közéjük, de nagyon közelállónak érzem magamat hozzájuk, már csak munkakörömnél fogva is: tizenöt esztendős újságírói munkám során gyakran kopogtatott ez a nemzedék szerkesztőségi szobám ajtaján attól a szándéktól vezettetve, hogy bemutassa szárnypróbálgatásait, írói, költői zsengéit, tanácsot kérjen, útmutatást és biztatásul a közlés lehetőségét. Nem titok, hogy Baranyi Ferenc, Szakonyi Károly, Kiss Dénes, Hegedűs László és mások a mi szerkesztőségünkben kezdték írói, költői pályafutásukat és értek el azóta az irodalom egy bizonyos fokára. i Helyes és szükséges be-! szólni ennek a háború utáni ! nemzedéknek a gondjairól, j problémáiról. Nem általános- ' Ságokban és nem elítélően — í ahogyan eat nagyon helyesen { vetette fel a vitaindító cikk j írója —, de feltétlenül a kri- i takus szemével. „A kíméletlen nemzedék”- j ként emlegetett generáció a változás, a forradalmi át- [ alakulás éveibe született bele j és tudott dolog, hogy a régi, | az idejétmúlt, a túlhaladott i sohasem adja át helyét harc j nélkül a születő újnak. És ez a nemzedék ezekben a harcoktól terhes esztendőkben jutott el az eszmélésig és esett át az emberré válás nyugodt j körülmények között sem megrázkódtatás nélküli korszakán. Az elmúlt másfél évtized bővelkedett a legkülönbözőbb eszmei áramlatok harcában és ezekben a harcokban még mi, az altkor már felnőttek is csak nagy nehézségek árán igazodtunk el. Nemes eszmék és üres frázisok, dicsőséges tettek és ál- nok cselekedetek, dogmatiz- ] mus és revizionizmus, se- I matizmus és egzisztenciallz- j mus, pátosz és cinizmus | útvesztői között vezetett az út j a mai tisztultabb jelenig. Cső- j da-e, ha ezek az esztendők j nem múltak, el nyom nélkül ebben a nemzedékben, amely j a Végi társadalmi rendről, a ! kapitalizmusról már csak elbeszélések, könyvek, vagy filmek útján kaphatott ízelítőt? Ezek a fiatalok, a vitacikk Írója szerint „Nem csinálnak titkot olyasmiből, amiből illene. Például abból, hogy sok tekintetben másként akarnak élni. mint ahogy mi, mostani felnőttek élünk. Joguk van erre? A legszentebb joguk ez!” Mint általános megállapítással egyetértek, csakhogy, s ez nem egyedül a vitacikk írójának a hibája, a ..másként élni” hangzatos és divatos jelszavát a fiatalok közül elég sokan elsősorban a külsőségekre értik, — a tartalom helyett. íme néhány példa a sok kö- xül. Néhány hónappal ezelőtt egy 19 éves, érettségizett, három nyelven beszélő és az újság- árópálya felé vonzódó fiatalembert megbíztam azzal, hogy tudósítsa lapunkat az egyik falusi író-olvasó találkozóról. A fiatalember elment, s ha néhány napos késéssel is, — mit neki a pontosság! — meghozta a tudósítást. Másnap tudtam meg. hogy az én ifjú emberem egy kissé különös módon jelent meg a falusi író-olvasó találkozón. Gyufá9- doboznyi jegyzetfüzetét egy divatos pviszt-lánccal kötötte a kabátja hajtókájához, így kívánva reprezentálni, hogy ! ő valóban másként kíván élni. mint mi. konzervatív felnőttek. Az utcán, villamoson, vonaton. randalírozó, botrányosan viselkedő fiatalokról . ezúttal nem kívánok szólni. | Akadnak még ma is. elég j gyakran találkozhatunk velük. És — úgy gondolom — | az autóstoppos fiatalokról is nemegyszer szóltunk már lapunk hasábjain, a következményekkel együtt. De példa-; ként hadd említsem még meg egyik tehetséges fiatal írónk különös életszemléletét. Jó novellákat ír. á ma embere izgatja, a mai emberi vi- ! szonylatok foglalkoztatják, a | szocialista ember jellemvonásait kutatja és nem egy írásában éppen a »másként élni” hogyan?-jára keresi a feleletet 1 és közben ha néhány pohár borral többet iszik — s ez saj- ! nos nem ritka nála — egysze- j riben kispolgári botrányhőssé j válik. Miért? Felelősségteljes j állása van. a lapok és a kia- i dók szívesen fogadják ű'á- { sait. több külföldi országba is eljutott már a magyar írók képviseletében. Miért hát e . kettősség életében? S nem ö az egyetlen fiatal művészünk, j aki hasonló kettősség jegyé- ! ben éli az életét. Az okot csak abban keresni, hogy egy forradalmian új, változó, alakuló korban élünk, j amelyben a legkülönbözőbb1 eszmei áramlaton .harcolnak egymással, s nemegyszer keverednek. — véleményem szerint nem elég. A vitacikk írója is látja ezt. amikor az öko- j kát keresve felelőssé teszi önmagát, mindannyiunkat, felnőtteket „Mi tanítottuk őket arra, hogy — gondolkodjanak. Gon- \ dolkodjanak és véleményük legyen. Miért kiáltunk hát tüzet, ha véleményük a miénk- j hez képest rendhagyó?’’ — ír- i ja többek között. Az állítását > igazoló két példa valóban 1 helytálló. Az esetek egy részében igazuk van a fiataloknak — több figyelmet, nagyobb segítséget érdemelnek. De nem egy, s nem kettő azoknak a példáknak a száma, amikor a fiatalok a „másként élni” jelszavát félreértve valamiféle különleges jogokat vindikálnak önmaguk számára és lebecsülően nyi- 1 latkoznak mindarról. ami i nem egyezik az ő „modernkedésükkel”. Ahogy a vitacikk írója tette, én is példákkal bizonyítok, j Egy 20 éves, szintén újságíró- i nak készülő fiatalember két! hónappal ezelőtt egyik mű- vészteiepünk jubileumi kiállításáról kívánta tudósítani lapunkat. Hatvan sornyi írásé- i ban két rövid, lebecsülő mellékmondattal „intézte el” két Kossuth-díjas művészünk munkásságát, de annál több; helyet szentelt és még több i dicsérő jelzőt talált a pályá- j juik kezdetén álló, de — size- j rinfce — a legmodernebb mű- j vészi elveket követő fiatalok j száméra.' Ezt jelentené a ..más- ■ ként élni”? Vagy azt, ahogyan j azok a 16—18 esztendős fiatalok gondolják, akik a rádióban és a televízióban az ifjúsági filmklub égisze alatt nemegyszer szinte útszéli hangon beszélnek filmművészeinkről ? (Jómagam sem tartozom a magyar filmek dicsérői közé, de bírálataimat, a hibák indokolásával és nem az alkotó- művészek szidalmazásával bizonyítom. A kettő között lényeges tartalmi különbség van !) Va|0n mindezért csak mi, felnőttek vagyunk a hibásak? S ha igen, a hibánk csak abban áll, hogy nem segítettük, nem támogattuk, nem tanítottuk eléggé ezeket a fiatalokat? Azt hiszem, hibánk az is, hogy nemegyszer túlzottan is segítettük, támogattuk ezt a nemzedéket. Mire gondolok? A mi gyermekeinknek például a reggeli kifli és a kakaó már nemcsak hogy természetes, de olykor még unalmas is. Az, hogy jó ruhában járnak, gondtalanul tanulhatnak és tanulmányaik befejezése után nyitva áll előttük minden pálya, mindez olyan számukra, mint a levegő, vagy a mindennapos kenyér. Természetesnek veszik, az életükhöz tartozónak. De hogy mindezért apáik és anyáik ma is keményen megdolgoznak, arról igen sokan közülük szívesen meg- feledkeznek. Pedig beszéltünk és beszélünk róla eleget. Mégis. Erről beszélni — sokuk szerint — nem modern. Mint ahogy nem modern a szemük- l>en a mi öltözködésünk sem (hogv a családi költségvetésben mindig ők állnak az élen, s nem mi. felnőttek, az persze már nem érdekes!), a viselke~ dósunk sem (kénytelen vagyok ellentmondani a vitacikk szerzőiének, aki a példamutatásról szólva az általánosítás hibájába esik. Ahogy a fiatalokat általában nem a kíméletlenség jellemzi, úgy a felnőttek társadalma-sem. az pjttr hon civódó, s a munkahelyen bratiyzó, fegyelmezetlenül dolgozó emberekből áll!) s nemegyszer. az erkölcsi felfogásunk sem. Talán sokan — elsősorban a fiatalok közül — konzervatívnak tartanak majd azért, ha kimondom, hogy ez a nem' zedék túlságosan könnyen kapta meg mindazt, amiért mi, a ma felnőttéi sokszor foggal- körömmel megkarcoltunk. Félreértés ne essék, nem a régi harcokat, nélkülözéseket kívánom vissza fiaink, lányaink számára, csupán azt szeretném, hogv ne legyen számukra Terülj asztalkám! az élet, hogy tanuljanak meg ők is küzdeni mindazért, amit elérni szeretnének. Hogy egy új ruha. a heti zsebpénz, a szórakozás ne csak a szülők lemondásából szülessen, hanem az ő áldozatva,Hálásukból, le^ mondásukból, munkájukból is. Ez az, ami egyelőre még „hiánycikk” ebben a sokat vitatott úi nemzedékben. S akkor talán a szülők szerénységét is. viselkedését is, erkölcsi felfogását is közelebb érzik maid a maguk modernségéhez. Mert soha nem az az igazán modem, ami a formájában úi és meghökkentő, hanem^ az. ami mindig megfelelő belső tartalommal párosul. Prukner Pál témakörből napos vita A Művelődésügyi Ministerium marxizmus—len imiznius oktatási osztálya január 29., 30. és 31.-én Budapesten rendezi meg a felsőoktatási intézmények marxizmus—leni- nizmus tanszékeinek I. országos tudományos ülésszakát. A tanácskozás célja, hogy előmozdítsa néhány fontos, időszerű világnézeti- politikai-gazdasági kérdés kidolgozását, s ezzel hozzájáruljon az oktató-nevelő munka 1 színvonalának emeléséhez. A tanácskozáson három témakörrel foglalkoznak. Az első tudomány, technika, társadalom, ezen belül a ter- j mészettu domán y filozófiai j problémái, a kvantifikációs el- i járások szerepe a társadalomtudományokban. a technika és tudomány fejlődésével kapcsolatos ideológiai és gyakorlati problémák. A második: társadalmunk szerkezetének és politikai viszonyainak alakulása, ezen- belül a magyar társadalom osztályszerkezetének jelenlegi fejlődésével kapcsolatos problémák, a szocialista állam fejlődésének kérdései, a kommunista ember nevelésének problémái. A harmadik témakör: a szocialista gazdasági rendszer néhány időszerű kérdése, ezen belül a szocialista gazdasági viszonyok rendszere és alapvonásai, a szocialista orszá- j gok gazdasági együttműködé- ! se, a szocialista. érr:ndszer 1 problémák mai nap 1964. január 24, péntek, Timót napja. A nap kél 7.21, nyugszik 16.32 órakor. A hold kél 12.19, nyugszik 2.30 órakor. Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, futó havazás lehetséges. A köd keleten is felszakadozik. Időnként élénk északnyugati szél. — Falugyűlést tartanak Isaszegen, Január 26-án, vasárnap délután 4 órakor a községi tanácsháza nagytermében. A Hazafias Népfront bizottságát választják újjá ezen a vasárnapon. — Két új szakember álit munkába a ceglédi GELKÁ-nál. A bejelentett hibákat így három napon belül elvégzik. A ceglédi ; GELKA 115 százalékra teljesíti előirányzott programját. — Indiaiak Százhalombattán. A Dunamenti Hőerőmű külföldi vendégeinek sorát most indiai szakemberek gyarapítják. Két hetet töltenek Magyarországon. s ebből két napot szánnak a százhalombattai félszabadtéri hőerőmű építésének tanulmányozására, — Befelezték a járdaépítés munkálatokat Nagvtarj csén. Összesén 5 és fél kilométer hosszúságban az úttest két oldalán készítettek hidegaszfalt-járdákat. — Háromszáz forint pénzbírsággal sújtotta a Budai Járási Tanács V. B. szabálysértési hatósága Geszler Mihály zsámbéki pékségvezetőt, aki Zsámbékon az Akadémia utca 12. szám alatt lakik. Az előállított kenyereiméi súlycsonkítást követett el, mert az előírt meny- nyiség helyett átlagban 10 dekával kevesebb volt a kenyerek súlya. — Tizenhat milliméteres hangos filmvetítőgépet kapott a mogyoródi általános iskola a megyei tanácstól. Az örömmel fogadott és hasznos ajándékot még e héten üzembe helyezik — a diá'kotk és tanárok örömére; A diákok ezentúl élvezhetik a kisfümeket, a tanárok pedig azt a segítséget, amelyet a szemléltető oktatás filmadta lehetősége jelent, — New Yorkból érkezett egy berendezés a Váci Kötöttárugyár címére. A Tompkins körkötőgép az egyetlen ilyen nagy termelékenységű berendezés országunkban. — Csatlakozott a dömsödi Aranykalász Tsz versenyfelhívásához a kiskunlacházi Rákóczi Termelőszövetkezet. Míg az elmúlt gazdasági évben 105 kataszteri holdon 6 és fél mázsás átlaggal termeltek bánkúti búzát, az idén ezt 50 százalékkal akarják emelni. A 110 kataszteri ho'don termelt Bezosztája búza 11 és fél mázsás átlagát 20 százalékkal növelik a csatlakozás szövegében lefektetett vállalás szerint. Ma Kiskunlacházán sorsolják a lottót A lottó 4. jótékheti nyerőszámait ma délelőtt 10 arai kezdettel, Kiskunlacházán sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. (MTI) — Tizenegymillió forintot költenek az 1964-es esztendőben szociális célokra a Csepel Autógyárban, Ez az összeg megfelel annak, amennyit tavaly áldoztak a különböző intézmények működtetésére, segélyek, csomagok osztására, szociális ellátásra. — Kétezerszáz mázsa hulladékpapír gyűjtését vállalták a megyei iskolák az 1963—64-es tanévben. Emellett, nagyobb mennyiségű vas- és más hulladék ösz- szeszedésére és átadására vállalkoztak a kis- és nagydiákok. — Uj kézi hajszárító gé» gyártását kezdik el tavasz- szal a vecsési Vegyesipari Ktsz-ben. Megkezdték a gyártó szerszámok előállítását, s néhány héten belül befejezik az előkészületeket a tavaszi induláshoz. A Gellérthegy barlangjában bujkált Még decemberben történt, hogy a budaörsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben az egyik dolgozó megdöbbenve vette észre: a fizetését valaki felvette helyette. A vizsgálat gyorsan kiderítette, hogy a pénzt Szabó László 21 éves budaörsi fiatalember tulajdonította el. írást hamisított munkatársa nevére, s azzal • jutott hozzá annak a fize- j-téséhez. A fiatalember azonban a pénzzel együtt nyomtalanul eltűnt. Most. bármilyen jól elbújt is. fülöncsíp- ték. A Gellérthegy alatti barlangból szedte elő a rendőrjárőr. majd őrizetbe vették. — Elkészült a gödöllői Ganz Árammérőgyár új tanműhelye. Az' épület műszaki átadása, az esztendő utolsó napjaiban már megtörtént* s ezen a héten költöztetik helyére az egyes gépeket, berendezéseket. A gyakorlati tanulóképzést ezentúl az új tanműhelyben végezhetik az oktatóik, a gyár legjobb szakemberei. Terjedelmesebbek lettek a napilapok Túlságosan nagy adag vasárnapi újságot vett be . Még egy verekedőt becsuktak Mráz Ferenc, Sári községbeli lakos lakodalomban volt Gyálon, s alaposan felöntött a garatra. Másnap folytatta az italozást és este bálon vett részt. A bálból egy leányt vitt haza motorkerékpárján. Sári község belterületén egy lovaskocsi haladt a motorkerékpár előtt. Mráz nem győződött meg arról, akadályozza-e valamilyen jármű az előzés^ és későn vette észre, hogy az ellenkező irányból motorkerékpáros közeledik. Hogy elkerülje az összeütközést, a kormányt jobbra rántotta, azonban motörkerék- | párja ekkor nekiszaladt a lovaskocsinak. Az összeütközés- ! nél a gondatlan motoros uta- sa olyan súlyosan megsérült, | hogy a helyszínen meghalt. A I vigyázatlan vezető maga is j súlyos sérülést szenvedett. A Pestvidéki Járásbíróság Mráz Ferencet halált okozó ! gondatlan Veszélyeztetésért kétévi szabadságvesztésre ítél- 1 te. A bíróság döntését az ügyész is. Mráz Ferenc is tudomásul vette, így az ítélet jogerős. (MTI) — Elhunyt a PilisborosJenői Földművesszövetkezet igazgatósági elnöke, Mezősi László. A szövetkezet egyike a budai járás legjobb szövetkezeteinek, s ebben nagy része volt Mezősi László odaadó, fáradtságot nem ismerő munkásságának. — Hetvenkétezer óra megtakarítását tervezik Diósáén, a esapágygyárban, a gyártástechnika fejlesztésével. A 72 ezer óra megtakarításban szerepel a berendezések modernizálása, önerőből. — Zárszámadó közgyűlést tart a váerátóti termelőszövetkezet január 25- én délután 3 órakor a vác- rátóti művelődési házban. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO | PETŐFI RÁDIÓ 8.10? Tánczene. 9.00: Pesti son- 14.00: a Dobsa együttes .latszik, dók. 9.15: Rádióegyetem. Zenei j 14.25: János vitéz. Részletek Ka- tagozat. Händel alkotásai, i. 10.10: I csóh—Heltai daljátékából. 15.05: Az óvodások műsora. 10.30: Elő fordul, hogy . .. 10.35: Néni zene. 11.00: A varázslástól a művészetig. VII. rész. A zene és a valóság. 11.30: Kórusok — hangszerszólók. 12.15» Mindenki kedvére! 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.10: Haydn: G-dur szimfónia. No. 54. 14.40: Nem boszorkányság — technika! 15.00: Könnyűzene. 15.45: Fénykén helyett. egy szocialista brigádról. 16.10: Chonin-müvek. 16.45* Gyújtópontban: a fiatal nagy vállalatok. 17.00: ötórai tea. 18:15: Üi lemezeinkből. 18.40: Sportfórum. 19.00: Muzsikáló képeslapok. Üdvözlet Heves megyéből. 19.20: Verdi* Aida. — Nilusparti jelenet. 20.25: A Rádiószínház bemutatója: Egy lány árnyéka. Rainer Kornél színművének rádióváltozata. 21.26: Világhírű előadó- művészek szórakoztató zenei hangversenye. 22.20: Népdal a hangversenyteremben. 23.00: Ka- OoorettrésBletefe Guyon Richard sírjánál. 15.15: Operarészletek. 16.10: Felmentő ítélet. 16.30: A Varsói Rádió eszt- rádzenekara játszik. 17.05? Heti hangversenykalauz. 17.45: A monopóliumok a kozmikus térbe nyúlnak. 18.00: Az Alekszandrov együttes énekel. 18.10: Thomas Mann és a gyerekek. 18.40: Híres prímások lemezeiből. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Fúvószene. 19.34» Láttuk, hallottuk... 19.54: Bach: Máté passió. URH 18.30: Hírek 18.40: Tánczene. 19.39: Angolai költők versei. 19.54: Bach» Máté passió. televízió 10.00: Tv-híradó. Osm.) 10.15: Telesport. asm.) 10.30: Angyal kalandjai. A szerencsés gyilkos. Magyarul beszélő angol film. asm.) Csak 14 éven felülieknek! 11.22: Cseh orgonaművészet. Csehszlovák kisfilm. U.35: Faluiáró kamera. asm.) 11.55: A jövő hét műsora. Tegnapelőtti lapunkban hírt adtunk arról, hogy vasárnap este Szentdőrinckátán leszúrta a fia védelmére kelő apát Oroszt Menyhért 18 éves falubeli segédmunkás. Orosz! az utcán nézeteltérésbe keveredett ifj. Ágoston Balázzsal, azt ütind-vernd kezdte, majd amikor id. Ágoston Balázs a fiának segítségére sietett, a kötekedő, garázda Oroszi az idős embert gereblyével leütötte, kezzel-iabbal bántalmazta, s végül a zsebkésével nyakon szúrta. Oioszi Menyhértet emberölés kísérletének vádjával azon nyomban letartóztatták. A késelés ügyében folytatott vizsgálat azóta megállapította, hogy Oroszi segítőtársaként részt vett abban Győri Balázs 19 éves szentlőrinc- kátai lakatos is. Szerdán Győrit szintén őrizetbe vették. Gondatlan előzés, halálos baleset llV/éri .v i a ha tlstí r/fí».ss t <•*