Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-16 / 12. szám
VIII. ÉVFOLYAM. 12. SZÁM 1964. JANUÁR ÍR, CSÜTÖRTÖK TAVASZRA KÉSZÜLNEK Mind kitűnő és jelesrendű Másfél éve vesz részt a gyalogos közlekedés irányításában az önkéntes közlekedési úttörőőrs Általános iskolai fiatalok a biztonságos közlskedésért Jól emlékszem arra, hogy -.1962 őszén egy esős délután tartották első próbájukat a Petőfi Sándor és a II. Rákóczi Ferenc általános iskolák tanulóiból alakult önkéntes közlekedési őrs tagjai. A rendőrkapitányság közrendvédelmi állományának népszerű főtörzsőrmestere irányította a próbát. A fiatalok derékszíjjal a derekukon, fejükön tányérsapkával, kezükben a közlekedési tárcsával álltak az úttest közepén és kellő időben intettek a közlekedő jármüvek vezetőinek, amikor az volt a feltevés, hogy iskolatársaik akartak keresztülhaladni az átkelőhelyeken. Huszonnégy fiatal végezte el a tanfolyamot. Tegyük hozzá, hogy mindany- nyian kitűnő és jeles rendű tanulók és feladatuk az volt, hogy naponta kétszer, a tanítás kezdete előtt és a tanítás befejezése után, amikor a fiatalság közlekedik, okos és józan intézkedésekkel vigyázzanak tanulótársaik testi épségére. Idestova másfél esztendeje tart ez a jól megszervezett szolgálat. A létszám egy része, miután befejezte általános iskolai „tanulmányait, szárnyra ■3<elt. Két nap alatt új fiatalok léptek a helyükre, akik a közlekedési tanfolyamot természetesen társaikhoz hasonlóan, sikeresen elvégezték. A mozgalmat a megye nagyobb városaiban felsőbb szervek hívták életre és Nagykörösön egészen különleges lelkiismeretességgel végzik a felnőttek a szervezést és oktatást, a fiatalok pedig a közlekedés irányítását. Érdemes megjegyezni, hogy a tavaly Budapesten lezajlott értékelésre hivatalos volt két nagykőrösi pedagógus, valamint az úttörő közlekedési őrs két-két tagja. Az elismerésein kívül a fiatalok még jutalmat is kaptak kivételes szorgalommal végzett, jó munkájukért. Meggyest Sándor főtörzsőrmester vezette mindkét esetben a fiatalok tanfolyamát és fáradozásának legszebb elismerése az a jutalomkönyv volt, amellyel a nagy sikerrel vizsgázott őrs tagjai meglepték. Jó hallgatni Megy- gyes.i Sándor lelkes szavait, amikor a fiatalok nagy igyekezetéről beszél: — örömmel mondhatom, hogy azokon a helyeken, ahol a fiatalok vigyáznak osztálytársaik közlekedésére, másfél év óta nem történt baleset. Ennek az adatnak különös aktualitást ad az, hogy már hetek óta nagyon csúszós, síkos az út, a járművek vezetőinek is rendkívüli feladatokkal kell megbirkózni. — Nagyon fontos szempont az, hogy a fiatalok, miután megtanulták a gyalogos közlekedésre vonatkozó KRESZ- j szabályokat, azokat szorgal- j másán alkalmazzák. De nem j feledkezhetünk el arról sem. hogy ezeket a szabályokat \ népszerűsítik ismerőseik, ta- ! nulótársaik között és ezzel j feltétlenül segítenek nekünk. ' No, ne feledkezzünk el azon- j ban arról sem. hogy mi is igyekszünk mindenben segítségükre lenni. , Egészen közelről figyeljük 1 munkájukat a közlekedésben, a mozgó őrszem pedig időnként felsőbb utasításra se- \ gíti, támogatja igyekezetüket. | NE FELEDKEZZÜNK MEG a gépjárműadó-bevallásról A fennálló rendelkezések értelmében az autó- és a 125 köboentin felüli motorkerékpár-tulajdonosok január 31- ig a városi tanács pénzügyi osztályának adócsoportjánál bevallást kötelesek adni — járműveikről. A bevallási ívet az adóügyi csoportnál lehet beszerezni. — 108 százalékos tervteljesítés. A KERAVILL-szaküzlet 1963. negyedik negyedéves tervét túlteljesítette, 108 százalékra. — 150 vidéki tanuló váró- ; sunkban. Az Arany János i gimnázium kollégiumaiban 150 ; vidéki diák lakik, a fiúkollé-1 giumnak 50, a leánykollégiumnak 100 lakója van. #*<»n/t'Aípn ; a téli tanfolyamok második előadása Pénteken délután az előre meghatározott időpontok szerint az 1 hónapos téli tanfolyamok második előadására kerül sor. A kenyérgabona kérdéseiről, az anyagi érdekeltség elvéről és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről lesz szó az előadásokon. A Petőfi Termelőszövetkezet nyársapáti Fábián-tanyójában, délután 5 órakor S. Hegedűs László, a Hunyadi Termelőszövetkezetben délután 3 órakor Tanai István, az állami gazdaság Ságvári kerületében (volt Jalsoviczky-kastély) délután 5 órakor. P. Kiss János, a Dózsa Termelőszövetkezet Szárazdűlői iskolában délután 5 órakor Hegedűs László és a Szabadság Termelőszövetkezet alszegi klubjában B. Szűcs István tart előadást. Egri Ernő, a kertészet vezetője már a tavaszra készül. Válogatja a virághagymákat, hogy időben kerüljenek a virágágyakba (Gödény felv.) ROSSZ HÍR: A tél még nőm adta lei minden mérgét S P O R T Jütvhosvrivkvalvt a tísnissiboit A Kinizsi labdarúgó-szakosztályának vezetősége már hetek óta komoly tanácskozásokat folytatott két fontos kérdésről. Első kérdés az volt, hogy ki legyen a szakosztály elnöke, aki sportszerető, sporthoz értő, és eléggé erős kezű is, hogy irányítani és összefogni tudja a szakosztály munkáját. Másik kérdés volt: az NB ÍII-as csapat részére olyan edző szerződtetése, aki erőnlétileg és taktikailag egyaránt a megfelelő színvonalon tudja a csapatot tartani. Nemcsak a vezetőket, de a szurkolókat is igen élénken érdekelte, hogyan lesznek a kérdések megoldva és a sportberkekben különböző találgatások, tippelé- sek folytak. A labdarúgó-szakosztály pénteken játékosértekezletet tartott, amelyen közölték a vezetőség döntését. Dr. Fenyves György szakosztályvezető örömmel üdvözölte a szép számmal (30) megjelent játékosokat. közöttük a leszerelt katonákat: Aranyost, Decsit, Göndört, Mihályit és Vadnait. Elnöknek Leskó Lászlót választották. Ezt a játékosok egyhangú lelkesedéssel vették tudomásul. Az edzökérdést a vezetőség úgy, oldotta meg, hogy az erőnléti edzéseket dr. Hertelendi Géza vezeti, míg szakmai és taktikai vonalon Reszeli Soós Ambrus lesz a szaktanácsadó. Leskó László elnök kérte a játékosokat, hogy a vezetőség döntését fogadják el. ő a maga részéről a legmesszebbmenő támogatást biztosítja a snort és az egyéni vonalon. Cél: tisztes hely elérése az NB Hibán és ez lehetséges is. mert a játékosanyag képes a jó szereplésre. Reszeli szaktanácsadó a tavaszi felkészülésről adott tájékoztatót. Heti négy edzés lesz komoly szakmai tartalommal. A tornatermi edzéseket Medve László tornatanár fogja vezetni. Reszeli sporttárs a továbbiakban elmondta, hogy kollektív vezetésnek kei! érvényesülni és ha a szakvezetés, a szakosztály és a játékosok jól együttműködnek, akkor még arra is lehet remény. hogy később a csapat feljebb léphet, amit a város és a konzervgyár fejlődése meg is kíván. Ezután kérte, hogy a játékosok szóljanak hozzá és mondják el esetleges sérelmeiket. A játékosok közül Csikós I csapatkapitány szólalt fel először. majd Toricska, Lányi, Csikós 11, Szabó 11, Gömöri Ezekből a felszólalásokból vita alakult, mert a játékosé nem értettek egyet a vezetőség döntésével az edző személyével kapcsolatban. Sze rintijk a csapat az ősz folya mán nem jutott előbbre, fejlődés nem tapasztalható és dr. Hertelendi edző több taktikai hibát is elkövetett, ök azt sze retnék, ha olyan edző lenne, akit szeretnek a játékosok Leskó és dr. Fenyves sporttársak kérték a játékosokat, hogy nyugodjanak meg a vezetőség döntésében. Az elnökség részéről Dér Ambrus kifogásolta hogy a szakosztály nem készítette elő kellően a felkészülést, az edzésprogram elkésett, pedig a rendelkezésre álló anyaggal szép eredményt lehetne elérni. Az edző személye körüli vita ellenére 12-én, vasárnap dél előtt a tornatermi edzések megkezdődtek és a tartalmas gyakorlatokat jókedvvel végezte a megjelent 16 játékos Medve László vezetésével. A többi edzés kedden, csütörtökön és pénteken van. Reméljük. a viták elsimulnak és a csapat jól fog szerepelni. r. s. Az idei tél, amely december elején köszöntött be valójában, néhány meglepetéstől függetlenül normálisnak mondható. Ez a megállapítása Egri Ernőnek, a Meteorológiai Intézet helyi megfigyelőállo- más-vezetöjének. — Az idei tél elég „barátságos", hiszen a tavalyi nagy hidegek ez évben még nem jelentkeztek. A szokatlan és egyben a tél legnagyobb kellemetlen meglepetése a je- gesedés állandósulása. Az első ónos eső óta a fák ágairól nem múlt el a jegesedé*, ami nagy befolyással lehet a jövő évi termésre is. A városunkban működő meteorológiai megfigyelőállomáson rendszeres munka folyik. Napjában háromszor mérik, illetve olvassák le a hőmérsékletet. Hivatalos szaknyelven ezt í terminusészlelésnek neve- I zik. A higany állását reggel 6 óra 41 perckor, déli 13 j óra 41 perckor és este 20 óra 41 perckor olvassák le. és táviratilag jelentik a központnak a napi hőmérsékletet. Az idei tél december 18- án tetőzött. Nagykörű- \ sön, amikor mínusz 23 Celsiust mutatott a hőmérő. Egri Ernő, aki a kertészet ; vezetője is — azon a véle- j ményen van, hogy a tél még nem adta ki minden mérgét. 1 Nyílnak a szegfűk a zord hidegben — igaz, hogy csak a kertészet melegházában. A hideg ellenére a nyárra emlékeztetnek a szép, illatos virágok. (Godány felv.) ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V>\\\^^^ — A hanyagság ára 200 fo-, iónt. Bejelentkezési kötelezettségét elmulasztotta Mécs Ambrus (Körtilapos dűlő 1.). A rendőrség szabálysértési hatósága kétszáz forint bírságot rótt ki rá. — Fotoszakkör. Bélyeggyűjtő kör és „Ki mit gyűjt1’ szakkörök is működnek az Arany János Művelődési Házban, a különféle . tanfolyamok mellett. : — 800 forintos ösztöndíj. A városi tanácsülés 800 forint ösztöndíjat állapított meg Kiss Anna I. évfolyamos orvostanhallgató részére, tanulmányainak zavartalan elvégzéséhez. — Botrányosan lerészegedett és ezért 200 forintra bírságolta a rendőrség szabálysértési hatósága Szendrei Lászlót (Abonyi u. 57.). — A gyalogjárda nem kerékpárút. Vigh László (Csip- vári u. 6.) kerékpárjával a gyalogjárdán közlekedett, veszélyeztette a gyalogjárók testi épségét. A rendőrség szabálysértési hatósága 200 forintra bírságolta. — Józsefvárosi hálószobabútor érkezett a földműves- szövetkezet bútorüzletébe a napokban, 5700 forintos árban. NYÍLNAK A SZEGFŰK HOGY MIÉRT nevezték Nagy Jóskát Krizantinnak? Annak már több, mint két esztendeje, hogy Miklóssi tanár úr egyszer addig lapozott az osztálykönyvben, amíg hirtelen rámutatott Nagy Jósliára. Jóska egy szót sem tudott. A növénytan sosem volt ínyére. Makogott. Idegesen kaparta a pad szélét. — Hát legalább azt mondd meg, hogy micsoda virág az a krizanténum! — Nagy! — sütött ki a nap Jóska arcán. Nagyon megörült annak, hogy legalább egy értelmes szót ki tudott bökni. — De mekkora, te bikk- tojás? Rövid gondolkodás után a srác valami nagyon okos válasznak próbált nekirugaszkodni. — Akkora, mint a fejem! A falak megremegtek a hahotától. Miklóssi tanár úr is gyönge mosolyra húzta el a száját. Megvetéssel mondta. — Az eszed tokja! Azóta Nagy Jóskát, Krizantinnak nevezték. Márton tanár úr nagyon jól tudta, hogy néhány percen belül az igazgató hivatja. Ez megszokott gyakorlat volt. A rövid tájékoztatáshoz ragaszkodott az igazgató. Sebes nagyon jól tudta, hogy az osztályfőnökök mindig azon igyekeznek, hogy elkenRossi Károly: Futball-labda a krumpiiföldön 3. rész jék az osztályok komiszsá- gait. VIRÁG TANÁR ŰR lépett be a tanári ajtaján. Ahogyan elhaladt Márton mellett, odasúgott neki. — Mehetsz, János! Hivat az öreg! Nagyon jó kedvében van. Akkorra már Márton tanár úr készen volt a mondanivalójával. — Na, mi volt azzal a bandával már megint? Milyen jó lesz, ha a jövő hónapban végeznek. Jövőre csend és nyugalom lesz az iskolában. Sebes ezt maga sem hitte komolyan, da valamit mondani kellett. — Fölforgatták az osztályt? Kidobták a kályhát? Vagy az iszaszegi csatát játszották el? — Nem! — rázta meg a fejét Márton. — Egy kicsit hangosabbak voltak, mint ahogy kellett volna. Tele vannak ezek a gyerekek lelkesedéssel. Egyhangúlag elhatározták. hogy hétfőn tes- tületilea kimennek a Békébe borgonyabogár-szedésre. Márton tanár úr megkapaszkodott az igazgatói asztal szélében arra az esetre, ha erre a bödületes hazugságra megnyílna a föld, akkor ne zuhanjon fejjel az iskola pincéjébe. Sebes elhitte, de rosszallása jeléül a ceruzája végével megkopogtatta az asztallapot. — És ezt csak üvöltéssel lehetett elhatározni? — Fiatalok! — Igaz! De a fiatalság nem jelent örökös rendetlenkedést. Talán inkább kötelességtudást és lelkesedést. — Abban nincsen hiba! Jó osztály! — próbált Márton tanár úr további védelmet. — Van bennük közösségi érzés. — És ki megy velük arra a bogárirtásra? — Elsősorban én, azután meg Miklóssi Pista. Kitűnő alkalom egy kis politechnikai oktatásra. — Fiúk! Én azzal húztalak ki az igazgató úr előtt a sárból, hogy azt jelentettem, hétfőn nagy burgonyabogár- irtásra menyünk a Béke Ter- melőszövetkezethe. Mi erről a véleményetek? — Nem eszünk krumplit! — morogta Kliegl, akit csak egyszerűen Görénynek neveztek a többiek, igen köny- nyen elképzelhető okból. — Megyünk! — ordította Sárosi. — Hétfőn magyar, fizilca. Megyünk. Nem lehetne egész hétre, tanár úr? — Én még a cserebogarat sem merem megfogni! — Gyaloa megyünk vagy targoncán? — És hová szedjük a bogarakat? Zsebbe, redikülbe vagy pedig rizskásás zsákba? A ZSIVAJ Márton tanár úr intésére elcsendesedett. — Szeretném, ha helytáll- nátok. A kolorádóbogár pusztítása beláthatatlan kárt okoz a mezőgazdaságban. Kivonulunk és megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Háromnegyed tizenegykor az iskolai adó hangszórói megköszörülték a torkukat. Sebes igazgató hangját hallották a fiúk. — A nyolcadik A példát mulat. Az osztály elhatározta, hoau részt vesz a halaszthatatlanul. fontos növényvédelemben. A kolorádóbogár megtámadta a Béke burgonyatábláját. a határban riadó van. Mindenki segít a kegyetlen veszedelem elhárításában. Hétfőn hajnalban Indulás tanári kísérettel. A tsz kitűnő ebéddel vendégeli meg a diákságot a tanári kar elismerését fejezi ki a lelkes kezdeményezőknek. (Folytatjuk,)