Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-16 / 12. szám
f*SI Meers« WOT. JANT7.ÍR 19. CSÜTÖRTÖK JÓ KEZDEMÉNYEZÉS Az utóbbi időben egyre többet hallottunk arról, hogy a váci szolgáltató szövetkezet, bővülő részlegekkel, a pesti Tempó Ktsz-hez hasonlóan, új szolgáltatási ágakkal kívánja bővíteni működési területét. Ez a terv. mint azt Csemniczky Jánostól, a szövetkezet elnö- | kétől halottuk. nem csupán a | nagyobb jövedelem biztosító- j sára, hanem a lakosság jobb j ellátására is szolgál. — Először a Pest megyei j KISZÖV-ben, a vezetőséggel folytatott beszélgetés során ! született meg a gondolat — ; mondja az elnök —. majd a | terv részleteinek megbeszélésére felvettük a kapcsolatot a Pest megyei Tanács vb ipari osztályával. Vácott működik egy gyógypedagógiai iskola, ahol csökkent munkaképességű gyerekek tanulnak. Amikor az iskola is értesült a tervről, a tanácson keresztül azzal a kéréssel fordultak a szövetkezethez. hogy a bővítés során gondoljanak arra a 10—12 gyerekre, akik évenként végeznek az iskolában. Az ő foglalkoztatásuk mindmáig megoldatlan probléma. — A csökkent munkaképességű fiatalok foglalkoztatására nádfeldolgozó részleget kívánunk létesíteni. Itt. a TÜ- ZÉP. valamint az építőipari és lakáskarbantartó vállalatok részére készítenénk nádfüggönyöket. nádpallókat és más, apróbb, az említett vállalatok profiljában felhasználható nád tárgyakat. Mivel a szövetkezet rentabilitását javító profilt is kerestünk, örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásával árutermelő vészleget hozhatunk létre. — Ami a szolgáltató részlegek bővítését, illeti, szövetkezetünk főkönyvelője és műszaI S xanlffúUtitúsnk — Fnf/lulkm&latjiik a vsökkfnt munhéthépvssúfjüehet S 'apus sí tilts les **#**» ki vezetője tapasztalatcserén járt Budapesten a legkülönbözőbb szolgáltatásokat vállaló és végző Tempó Ktsz-nél. Az ő tapasztalataik, valamint helyi ismereteink alapján néhány ú.i részleg felállítását, új szolgáltatások vállalását kívánjuk bevezetni. Megtudtuk például. hogy megvalósítják a gázpalackok házhoz szállítását. Ez régi és speciálisan váci gond. Ugyancsak helyi probléma a házhoz- szállított tüzelő utcáról való behordása. A TÜZÉP-pel való előzetes tárgyalások alapján készíthetik el tervüket és vállalják majd a kis mennyiségek házhoz szállítását is. Tervezik a közületek részére takarítórészleg felállítását. Természetesen ez a részleg rendelkezésére áll majd a családoknak is. A féregtelenítés az üdülők és a diákotthonok gondja. Megrendelés bőven lenne és jelenleg az igények rendszeres kielégítésére nincs mód. Ha a szövetkezet megfelelő számú, érettségivel rendelkező gázmestereket tud alkalmazni. akkor megszervezik e részlegüket is. Tervezik ezenkívül célfuvarok vállalását, költöztetést, a boltokban vásárolt áru hazaszállítását, A családsegítő szolgálat keretében vállalnak majd betegellátást és sor kerülhet esetleg az úgynevezett pótmamák alkalmazására is. A helyi vállalatok, közületek konyhái részére kellő igény esetén vállalnak beszerzést és a beszerzett áru szállítását is. Megbeszéléseket folytatnak a helyi SZTK-val és fogászokkal, a fogtechnikai részleg létesítéséről. A felsoroltakon kívül természetesen továbbra is a lakosság rendelkezésére állnak a szolgáltató szövetkezet fodrászai. kozmetikusai, fényképészei és szemfelszedői. IT. mm nap — Kigyulladt szerdára virradó hajnalban a gödöllői kórház mosókonyhája. A tüzet, .amelyet a kéménybe I épített gerenda okozott, a gödöllői tűzoltóság fojtotta el. de huszonnégy négyzetméter födém így is elégett. 1964. január 16. csütörtök, Gusztáv napja. A nap kél: 7.28, nyugszik: 16.21 órakor. A hold kél: 8.39, nyugszik: 17.57 órakor. Várható időjárás: kisebb felhöátvonulások, néhány helyen kevés havazás. Élénk, helyenként erős északi szél. Erős éjszakai lehűlés. — A jövő iskolaév kezdetétől Nagybörzsönyben két napközi otthonos csoport kezdi meg működését, a tsz-tag és a cigányteleki szülők gyermekei számára. ul rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Operarészlefcek. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00» A Gyermek- rádió műsora. 9.13: Rádiójáték gyermekeknek. 9 45; A XVH. százsad táncaiból. 10.10: Délelőtti hangverseny. 11.00: Villanófényben: a túlóra. 11.05* Kórusok és néni zenekarok műsorából. 11.32: Rádió szabadegyetem. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Szövetkezeti srazdatanfolvam. 13 20: Dalok és haneszerszólók. 14.10? A Gyermekrádió műsora. 14.25: Vajda Márton jegyzete. 14.30: Hétfőtől szombatig:. 15.10: Tánczene. 15.40: Béládi Miklós könyvszemléje. 16.10: A debreceni nótafa. 16 30? Skopje él! 17.10: Könnyűzenei hangverseny. 18.15; Ifjú Figyelő. 18.32; Muszorgszkij: Hovanscsina — néery felvonás os opera. 22.15: Gyermeknevelés. 22.30: Verbunkosok. 23.05* Felolvasás. 23.28; Könnyűzene. PETTÖFI RADIO 14 00: Gulyás László: Fonó — énekkar. 14.25: Tánczene. 15.05: Kamarazene. 15.40: Részletek Bernstein: West Side-i történet c. zenés játékából. 16.10: Elbeszélés. 16.30: Operarészletek. 17.05* IV. Kulcsár István riportsorozata 17.15: Szimfonikus zene. 18.10: A csók os asszonytól a nóta végéig. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Szórakoztató magyar mu- . ; • I -togatás Jékely Zoltánnál. 20.00: Dalostalálkozó. 20.25: Az ACTH szintézise. 20 36: Élőszóval — muzsikával. URH 18.40: Három Beethoven zongora- szonáta. 19.35: Tánczene. 20.25? Rádiójáték. 21.13: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 17.35: Hívek. 17.45: Orosz társalgás haladóknak A szerelő. 18.05: Falusi dolgokról. Több szívvel. 18.10* Paletta. Kisdobosok és úttörők műsora. 18.55: A iövő hét műsora. 19.05: Belépés csak tv- nézőknek! Helyszíni közvetítés a Mosonvi utcai bűnügyi nyilvántartóból. Riporter: Nagy Tibor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19 45* Mai vendégünk . . . Palkó Sándor, a Baranya megyei Tanács VB-elnöke 19.55: Telesport. 20.20: Mese a leggazdagabb verébről. Csehszlovák rajzfilm. 20.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémiát! A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Kb. 21.35: Belépés csak tv-nézőknek! (A 19.05-ös közvetítés folytatása.) 21 55: Hírek. Tv-híradó (ism.) — Gáztársulás alakulására készülődnek Örszentmiklós lakód. A községben tárolja a Fővárosi Gázművek gáztartalékait, ebből szeretnének gázhoz jutni a községbeliek. E hét szombatján a községi tanácsülésen tárgyalják az ügyet és még aznap — a víz- társiulások mintájára — megalakul az őrszentmiklósi gáz- társulás, amely az első ilyenfajta az egész országban. — Szivarra gyújtott maratás közben Pénzes Elek, a HÉV szentendrei műhelyének dolgozója és ezzel a maróanyagot lángra lobbantot- ta. A tüzet, mielőtt még nagyobb károk keletkezhettek volna, az üzem önkéntes tűzoltói oltották el. — A megyei tsz-élnökök és párttitkárok hatnapos tanfolyamának hallgatói a gödöllői Agrártudományi Egyetemen pénteken délután t ál áj - koznak a párt és a kormány vezetőivel. Ez alkalommal az agráregyetem k ul túrcsoportja műsoros estet rendez. — Főt-Kisal agon a Vörös Hadsereg út 78. szám alatti lakóháziban, amely Makó Tibor tulajdona, szabálytalan tüzelés következtében 'kigyulladt a födém, majd tüzet fogott a tető is. Ezenkívül bútorok is elégtek. A tüzet a fóti önkéntes tűzoltót-:, a dunakeszi őrsről és a váci alosztályról kivonult fecskendőik segítségével oltották el. — A Pest megyei Petőfi Színpad ma este Molnár Ferenc: Doktor úr című vígjátékét Pestimrén, Pavel Ko- hou-t: Ilyen nagy szerelem című színművét pedig Szobon mutatja be. — A lottósorsolást pénteken Kiskunlacházán tartják a művelődési házban. A nyerőszámok kihúzása előtt reggel 9-től 10-ig szórakoztató műsor lesz. — Még egy napközi otthonos csoport kezdi meg működését 1964. szeptember elsején Vámosmikolán a tsz- tagok sürgetésére, hogy gyermekeik étkeztetése és délutáni foglalkoztatása biztosítható legyen. — Ormányos mozilátogatók keresik fel az ugandai nemzeti parkban működő szabadtéri mozit, ahol gyakran vetítik az Afrika növény és állatvilága című filmet is. Különösen ez a film vonzza a moziba a környék elefántjait A hatalmas négylábú nézők a szabadtéri filmszínházban illedelmesen viselkednek. — Ráckeve határában telefonoszlopnak vezette nyergesvontatóját Neue Károly dunaharaszti gépkocsivezető, mert a síkos úttesten nem közlekedett kellő óvatossággal. í . ___________ 1 HÉT FŐ, JANUÁR 20. Kossuth rádió: 8.10: Operett részletek. —• 9.00: Lányok, asszonyok... — 9.20: Vonószenekari muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Könnyű dallamok. — 10.55: Nyitott borítékban .. . Dolgos Janos jegyzete. — 11.00: Haydn: G-dúr trió. — 11.24: Rádióiskola. — 12.10: Mindenki kedvére! — 14.10: Heti zenés kalendárium. — 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.20: Dallal, tánccal a világ körül. — 16.10: A Gyermekra- dió műsora. — 16.50: Édes anyanyelvűnk. — 16.55: ötórai tea. — 18.15: Tardos Béla: Hl. vonósnégyes. — 18.30: A főutcán. Az ifjúsági Rádió műsora. — 18.50: Zenéjét szerezte Tamássy Zdenkó. — 20.25: Családi körben. — 22.15: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. — 23.00: Zenekari muzsika. — 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 14.00: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 14.25: Tánczene. — 15.05: Verdi-kettösök. — 15.45: Legkedvesebb verseim. — 16.00: Az emberiségért — kantáta. — 16.11: KözépÁzsia útjain . . „ Vili. — 16.26: Körhinta; Részletek Rodgers zenés szín játékából. — 16.50: Iskolarádió. Orosz társalgás VII—Vm. osztályosoknak. — 17.05: Rádióegyetem. Zenei tagozat. — 17.50: Gazdaság és nagyvilág. — 18.00: Fúvószene a Csehszlovák Rádió műsorából. — 18.15: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 18.30: Berg: Hegedűverseny. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: A Magyar Rádió és Televízió Énekkarának műsorából. — 19.15: Az MRT énekkarának műsorából. — 19.35: Kutyabarátság. Elbeszélés. — 19.55: Esti hangverseny. — 20.35: Népdalok, népi táncok. — 21.05: Láthatatlan fényképezés. Dr. Gre- gus Pál előadása. — 21.25: Asconai fesztivál, 1963. — A szünetben: 22.17: Arany János két verse. KEDD, JANUAR 21. Kossuth rádió: 8.10: A Gyermekrádió műsora. — 8.50: Opera részletek. — 9.10: A főutcán (ismétlés). — 9.30: Verbunkosok, népdalok. — 10.10: Családi körben (ismétlés). — 11.45: Schaefer: Capriccio. — 11.52: Sokszemközt ... Az Ifjúsági Rádió műsora. — 12.15: Tánczenei koktél. —13.00: Szövetkezeti gazdatanfolyam. — 13.20: Zenekari muzsika. — 14.10: Kórusok és népi zenekarok műsorából. — 14.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora, — 15.00: Részletek a Parasztbecsület című operából. — 15.34: Rózsa Sándor. m. rész. — 16.10: Zenekari muzsika. — 16.32: Vlagyimir Iljics Lenin’. Részletek Majakovszkij poémájából. — 16.52: Klasszikus operettrészletek. — 17.23: Rádióiskola. — 18.15: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 18.35: KGST-évforduló. — 18.55: Gordonka- és zongora-hangverseny. — 19.25: A Szabó család. —• 20.25: Könnyűzenéd híradó. — 21.15: Versek. — 21.20: Operarészletek. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Zenei panoráma. I. — 23.00: Tánc éjiéiig. — 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 14.00: Zenekari hangverseny. — 14.25: Zomgoraművek. — 15.05: Aktuális műsor. — 15.15: Könnyűzene. — 16.10: A sebesség világrekordere. Öveges József előadása. — 16.25: Operettkettősök. — 16.50: Is- kolarádió. — 17.05: Nizzai fesztivál. 1963. — 18.15: Regényismertetés. — 18.35: Tánczene. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? —* 19.15: Magyar nóták. — 19.30: Reethoven-művek. — 20.17: A hattyú. Vígjáték. Közvetítés Pécs-ről. — 21.05: Magyarországi útikének. — 32.53: Csermák-verbunkosok. SZERDA, JANUAR 22. Kossuth rádió: 8.10: Napirenden. — 8.15: Szimfonikus zene. — 9.00: A novella mesterei. — 9.20: Zongoramüvek. — 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Mezei csokor. — 10.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 11.00: Lajtha László: IV. ,,Tavasz” szimfónia. — 11.25: A Szabó család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Részletek Puccini: A nyugat lánya c. operájából. — 14.10: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. — 14.30: Lányok, asszonyok . . . — 15.00: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 15.34: Rózsa Sándor. IV. rész. — 16.10: Tánczene. — 16.47: A tűzpiros üveggömb. Rádiójáték, n. rész. — 18.15: Vers. — 18.20: Historiás énekek. — 18.40: Látogatás az Egri Levéltárban. — 19.00: Beethoven: V. (c-moll) szimfónia. — 19.35: A Stúdió 11. játszik. — 20.25: Vidám jelenetek. — 21.00: Hervé: Nebáncsvirág. Operett. — 23.32: Bartók- művek. — 0.10: Cigánydalok, csárdások. Petőfi rádió: 14.00: A dzsessz kedvelőinek. — 14.25: Népi muzsika, ének. — 15.05: Zenekari muzsika. — 16.10: Karcolatok. — 16.30: A bagdadi borbély. Opera- részletek. — 17.05: Könnyűzene. — 17.40: Orvosi tanácsok. A hideg időjárás ártalmairól. — 17.45: Hirdetőoszlop. — 18.00: LuUy-kóruPFST HtCYEl sMírlap MSB 1964. január 20-tói 26-ig l ? i1215í Jó ebédhezjszól a nó- mel^a nagyvilág mezőgazda- A*% !t4MlV!1^: Váai-'űíj,a fiárf ^agárdi. *)Mi -Fúvószene í alatt.' — 13.15: Művésziemé- — io.oO: Miska bécsi Állandó müsorszamok: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek. Időjárás jelentés. — 4.35—7.34: Vidáman, frissen! Zenés műsor. — Közben: 3.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 5.05: Falurádió. — 6.00: Hírek, időjárásjelentés. — 6.20: Sport- és totóhírek. — 6.35: Hirdetőoszlon. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Idö.iárás- ielentés. — 7.05: Ü.i könyvek, — 7.30: A budapesti színházak és mozik műsora. — 8.00: Műsorismertetés. Időjárásjelentés. — 9.59: Pontos időjelzés. — 10.00: Hírek. Totóeredmények. Idő jár ás jelent és. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. — Utána: Hírek. Időjárásjelentés. — 12.57: Vidéki színházak műsora. — 14.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 16.00; Hírek. — 17.56* Műsorismertetés. — 17.59: Pontos időjelzés. — 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Esti krónika. Idő járásjelentés. — 22.00:. 2400: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Vízielzőszolcálat. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00—8.00: Reggeli zene. — Közben; 6.10: Torna. — 6 30; Hírek. Időjárásjelentés. — 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.05: Műsorzárás. — 13.50: Idegen nyelvű vízielző-szoigálat. — 14.10: időjárás- és vízállásjelentés. — 15.00:. 19.00:. 21.00:. 23.00: Hírek. Időiárásielentés. zek, — 14.15; Legkedvesebb műfordításaim. * — 15.00: Tánczene. — 16.07: Üj Zenei Üjság. — 16.45: Üj művével jelentkezik Sipos Gyula. — 17.00: Strauss-hangverseny. — 18.10: Népdalcsokor. — 18.35: Utcai beszélgetések. — 18.45: Rivaldafény. — 20.10: Rádiójáték. — 20.55: Közvetítés Frankfurtból. — 22.43: Versek. — 22.58: Operett- részletek. — 0.10: Weber- áriák. Petőfi rádió: 7.30: A római katolikus egyház félórája. — 8.00: Operakalauz. — 9.00: Mit hallunk a jövő héten? — 9.30: Gazdaszem10.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.30: Porgy ás Bess. Háromfelvonásos opera. — Közben: 11.19: A műkedvelő színjátszásról. — 13.13: A siker kapujában. — 13.43: Népi muzsika. — 14.25: Zenekari hangverseny. — 15.40: Mikrofonnal a föld körül. — 16.00: Könnyűzene. — 19.49: Zenés összeállítás. — 17.50: Irodalmi élet — irodalmi közvélemény. — 18.00: Rádiókomédia. — 19.20: Flandriái fesztivál, 1963. — 20.24: A hét könny ű- és tánczenei műsorából. — 22.15: Bogdán István írása a vadászatról. — 22.35: Népi muzsika. rí\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ A televízió műsora sok. — 18.20: Rádió-szabadegyetem. — 18.45: Fúvósátiratok. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Verbunkos muzsika. — 19.30: Epigrammák. — 19.35: A Magyar Rádió és Televízió nyilvános dalestje. — A szünetben: kb. 20.35: Riport.. — 21.35: Tánczene. — 21.57: Ugetőverseny-eredmények. — 22.00: Zenekari muzsika. CSÜTÖRTÖK, JANUAR 23. Kossuth rádió: 8.10: Orosz operákból. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Mu- kica az iskolában. Rádiójáték gyermekeknek. — 9.40: Táncdalok. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Napirenden. — 11.05: Mese zenével. — 11.52: Rádió-szabadegyetem. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Szövetkezeti gazdatanfolyam. — 13.20: Kamarazene. — 14.10: Hétfőtől szombatig. — 14.45: Köz- gazdasági előadás. — 14.55: Népi muzsika. — 15.35: Rózsa Sándor. V. rész. — 16.10: Délutáni frissítő. — 17.00: A művelődéstörténet nagy korszakai. — 18.15: Régi híres énekesek műsorából. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Tánczene. — 20.30: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — A szünetben, kb. 21.15: Karsai Elek dr. írása. — 22.15: Gyermeknevelés. — 22.30: Doris Day és Mario Lanza énekel. — 23.18: Elbeszélés. — 23.30: Népi muzsika. — 0.10: Éjszakai kórusmuzsika. Petőfi rádió: 14.00: Magyar fúvószene. — 14.25: Részletek A gyöngyhalászok című operából. — 15.05: A Gyermekrádió műsora. — 15.25: Részletek a Mágnás Miska című operettből. — 16.00: Barokk muzsika. — 16.50: Aktuális műsor. — 17.05: Könnyűzenei híradó. — 17.55: Zenés ajándókműsor a villamosenergia-ipar dolgozóinak. — 19.00: Mi történt, a nagyvilágban? — 19.15: Hangverseny. — 19.40: Beszélgetés dr. Szendéi Ádám adjunktussal az inzulinról. — 19.50: Operetthangverseny. — 20.35: Regény- részlet. — 21.0*5: Könnyű dallamok. — 22.10: Chopin keringői. PÉNTEK, JANUAR 24. Kossuth rádió: 8.10: Tánczene. — 9.00: Riport. — 9.15: Rádióegyetem. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Vajda Márton jegyzete. — 10.35: Népi muzsika. — 11.00: A varázslástól a művészetig. VII. rész. — 11.30: Kórusok — hangszerszólók. — 12.15: Mindenki kedvére! — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.10: Haydn: G-dúr szimfónia. — 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.00: Könnyűzene. — 15.45: Riport. — 16.10: Chopin-művek. — 16.45: Hét család — hót kézszorítás. — 17.00: ötórai tea. — 18.15: Üj lemezeinkből. — .18.40: Sportfórum. — 19.00: Üdvözlet Heves megyéből. — 19.20: Részletek az Aida c. operából. — 20.25: Rádiójáték. — 21.26: Szórakoztató zene. — 22.20: Népdal a hangversenyteremben. — 23.00: Kamarazene. Petőfi rádió: 14.00: Tánczene. — 14.25: Részletek a János vitéz című daljátékból. — 15.05: Aktuális műsor. — 15.15: Operarészletek. — 16.10: Elbeszélés. — 16.30: A Varsói Rádió Esztrádze- nekara játszik. — 17.05: Heti hangversenykalauz. — 17.45: Ismeretterjesztő előadás. — 18.00: Az Alekszandrov-együttes énekel. — 18.10: Az Ifjúsági Rádió műsora, — 18.40: I.Iagyari Imre és zenekara játszik. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Fúvószene. — 19.34: Láttuk, hallottuk... — 19.54: Bach: Máté passió. SZOMBAT, JANUÁR 25. Kossuth rádió: 8.10: Lányok, asszonyok ... — 8.30: Két Mozart-versenymű. — 9.15: Riport. — 9.30: Népi muzsika. — 10.10: Kamarazene. — 10.56: Rádiójáték. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Operaáriák. — 13.35: Ifjúsági Magazin. — 14.10: A Rádió énekkari híradója. — 14.40: Mit olvassunk? — 15.00: Részletek a Szép Heléna című operettből. — 15.32: Ádám Jenő írása. — 15.50: Hét nap a külpolitikában. — 16.10: Hét vége . . . — 18.10: Gondolat. — 18.50: Világhírű zenekarok. — 20.25: Kabarékeverék. — 22.15: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14.00: Részlet a Sába királynője című operából. — 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14.35: Bélyeg- gyűjtők ötperce — 14.40: Énekkari hangverseny. — 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.20: Mahler: I. (D-dúr) szimfónia. — 16.10: Rádiójáték. — 17.05: Schubert: Moments musicals. — 17.30: Rádiójáték. — 18.00: Tánczene. — 18.10: Orvosi tanácsok. A zajártalomról. — 18.15: Tánczene. — 19.05: Mi ez? — 19.20: Nótacsokor. — 19.50: Bartók művészi pályája. — 20.20: Gondolatok filmekről. — 20.35: Üj Szókratész. Kétfelvoná- sos vígopera. VASÁRNAP, JANUÄR 26. Kossuth rádió: 7.15: Falusi életképek. — 8.10: Dalról dalra. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Az Ifjúsági Rádió vidám műsora. — 10.00: Szivárványl — Kedd, január 21. 17.45: Hírek. — 17.55: Kukkantó. — 18.35: Falu járó kamera. — 18.55: Beszélgetés Lenin elvtárssal. Majakovszkij verseiből. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó — 19.45: A KGST megalakulása. — 20.05: Barangolás. Kulturális szemle. — 20.35: A 13-ra virradó éjszaka. Magyarul beszélő bole ár b űnügyi film. — 22.15: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Szerda, január 22. 9.30: Mezőgazdasági film- műsor. Nagyüzemi szőlőtermesztés (ismétlés). — 10.00: TV Híradó (ismétlés). — 10.15: A 13-ra virradó éjszaka (ismétlés). — 18.00: Hírek. — 18.10: A Magyar Hirdető műsora. — 18.20: Prospektus helyett ... — 18.30: Zenei szótár. Ádám Jenő professzor előadása. — 18.50: Esti mese. — 19.00: A végzet hatalma. Közvetítés a szegedi Nemzeti Színházból. Előtte: Várnai Péter zene- történeti előadása. — A közvetítés I. szünetében: TV Híradó. — Kb. 22.15: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Csütörtök, január 23. 15.55: Vnukovo: Moszkva légi kapuja. Közvetítés Moszkvából. — 17.40: Hírek. — 17.50: Orosz társalgás haladóknak. Vizsga előtt. — •8.10: Házunktája ... — 18.15: Kicsinyek műsora. — 18.45: A jövő hét műsora. — 18.55: Telesport. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Tánciskola. A bécsi keringő. — 30.10; Megemlékezés Gábor Andorról. — 20.15; Hotel Germánia. Tv- film (ismétlés). — 21.10: Az Újságíró Klubban. — 21.40: Hírek. A TV Híradó ismét** Péntek, január 24. 10.00: TV Híradó (ismétlés). — 10.15: Telesport (ismétlés). — 10.30: Angyal kalandjai: A szerencsés gyilkos. Magyarul beszélő angol film ismétlése (csak 14 éven felülieknek!), r- 11.20: Cseh orgonaművészet (ismétlés). — 11.35: Falu járó kamera (ismétlés). — 11.55: A jövő hét műsora. Szombat, január 25. 16.50: Hírek. — 17.00: Különös házasság. —- 18.50: A Tenkes kapitánya. 3. Buga Jakab. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Hétről hétre... — 19.55: Magyar balett külföldön. — 20.15: Sarkad! Imre: Szeptember. Tv-játék. — 21.45: Vico Torriani énekel. — 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Vasárnap, január 26. 10.00: A Tenkes kapitánya. 3. Buga Jakab. 10.30: Mi újság a Futrinka utcában. Bábjáték. — 11.10: A kis- filmek kedvelőinek. —- n.50: Téli halászat. — 15.20; Mezőgazdasági filmműsor. Gazdaságos takarmányozás. Előadó: Baitner Károly, az Agrártudományi Egyetem tanára. — 15.45; Karnevál. Az Intervízió műsora Varsóból. — 16.45: Film a Squaw Valley-i téli olimpiáról. — 18.15: A Magyar Hirdető műsora. — 18.25: Húsz éve történt. A leningráoi blokád felszámolása. — i8.55: Látogatás Artur Ru- binsteinnél. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.50: Világhírű rendezők ... A nagy ábránd. Francia film. — 21.40: Telesport. — 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. i rií.s ! t t 5 Értesítjük Vác és környéke í J lakosságát, hogy a Pest me- í ; ffyei Patyolat és Szolgáltató 4 • Vállalat f. hó 20-án ez elhunyté ; özvegy Harmati józsefné. Vác. J ; Köztársaság útja 8. szám alatti í : üzemét átvette és ott tovább í ; 1 oly tatja a vegytisztitást. Fel- } ; hívjuk egyben mindazokat 4 akik özvegy Harmati Józsefné 4 vegytisztító üzemében felső- 4 ruhát tisztittattak. de azt még á nem vitték el onnan jelenje» Z nek meg az üzemben, nanon-« ta 8—16 óra között, tulajdon- } joguk tisztázása miatt. 2 Pest megyei Patyolat és ? Szolgáltató Vállalat. \