Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-14 / 10. szám
»eg rer 1964. JANUÁR 14. KEDD Államcsíny lamihárban Kikiáltották a köztársaságot — Az új kormány baráti politikát kíván folytatni minden országgal SZICÍLIÁBAN nagyszabású razziát hajtottak végre a hírhedt maffia emberei ellen, akik terrorizálják a helyi lakosságot, üldözik a haladó szervezetek tagjait. Tizenhat személyt letartóztattak, de még mindig nem tudlak nyomára akadni a helyi szervezetek vezérének, akit már több hónapja hajszol a rendőrség. VESZEDELMES BŰNÖZŐT tartóztattak le a szovjet köz- biztonsági szervek. Vlagyimir Ioneszjan Moszkvában és Iva- novóban öt gyilkosságot követett el. Letartóztatásakor megtalálták nála azt a fejszét, amivel gaztetteit végrehajtotta. Ioneszjan az ugyancsak gyanúsított A. Dmitrijeva nevű lakótársnőjével együtt hamarosan bíróság elé kerül. KUTAS IMRE, hazánk ankarai követe fogadást adott a magyar kereskedelmi és ipari küldöttség tiszteletére, amely Rédci Jenőnek, a Magyar Kereskedelmi Kamara a!elnökének vezetésével tartózkodik Törökországban. A BURGENLANDI HA- LÁSZEGYESÜLET vizsgálata megállapította, hogy az ipari szennyvíz növekedésének következményeként aggasztó mértékben csökken a Fertő-tó halállománya A tó osztrák területének egyötödén, ötezer hektáron nincs már a vízben a halak és a növények életéhez elegendő oxigén. A DUNA JEGE ÚJVIDÉKNÉL megállt és a folyó egészen befagyott. Az újvidéki kikötőben tartózkodik két magyar és egy csehszlovák hajó, amely a jeges Dunán nem tudta folytatni útját. Gombosnál két román hajó és 15 uszály rekedt meg. Az Apatinban tartózkodó két magyar jégtörőhajó megkísérelte szétzűz- ui a vastag jégkérget, de sikertelenül. Összeférhetetlenségi vád Home miniszterelnök ellen ' Az Angol Munkáspárt állásával össze nem férő pénzügyi érdekeltséggel vádolja Home miniszterelnököt. A miniszter elnök ugyanis belépett az angol gazdaszövetségbe, amely nagy politikai befolyásával erős nyomást gyakorol a kormányra, hogy növelje a gazdáknak fizetett államsegélyt. William Winter Hamilton munkáspárti képviselő választókerületében mondott beszédében kijelentette: az alsóháziban fel fogja vetni a miniszterelnök összeférhetetlenségi ügyét és olyan törvény megszavazását fogja sürgetni, amely szerint miniszter nem lehet olyan alakulatok tagja, amelyek közpénzekben részesülnek. Megfigyelők megjegyzik, hogy a Home-család Anglia egyik legnagyobb földbirtokosa, a miniszterelnök jelenlegi birtokának nagysága meghaladja a 80 ezer acrat. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint fegyveres csoportok vasárnap reggel megtámadták Zanzibar és Pemba fővárosában, Zanzi- bárban a rendőrőrszobákat, a repülőteret, a rádió és a távíróhivatalok épületeit. Zanzibar szultánja rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat rendelt el az ország egész területére. A Reuter és a UPI értesülése szerint a szultán és Mohamed Shamti Hamadi nú- niszterelnök ideiglenesen a „Salama” angol gőzösre menekült, s a hajó eltávolodott Zanzibár partjaitól. Nem tudni, elhagyta-e az ország felségvizeit. Az angol hajó állítólag mindaddig nem tér vissza Zanzrbárba, amíg ott helyre nem állítják a rendet. Kenyából érkezett UPI- jélentés arról tájékoztat, hogy Zanziibánban folytatódnak a harcok. Az angol külügyminisztérium megerősítette a hírt, hogy Zanzibár a rend helyreállítására csapatokat kért Angliától. A külügyminisztérium szóvivője szerint Anglia nem szándékozik teljesíteni a zanzibári kormány kérését, mert „úgy véli, hogy brit állampolgárok nincsenek veszélyben”. A zanzibári események háttere egyelőire meglehetősen zavaros. Tény, hogy a kelet-afrikjai szigetországban igán erősek a faji ellentétek. A lakosság 15 százaléka artafo, a többi — néhány ezer indiaitól és néhány száz európaitól eltekintve — néger. Az arabok körülbelül 200 éve kerültek a szigetre és a lakosság vezető rétegét alkotják, kizsákmányolják a bennszülött lakosságot, amelynek tiltakozása az utóbbi években egyre erősebb. Az ellentétek' az 1901 -és választások során véres ösz- szetű zésekben robbantak ki. 1963-ban a függetlenség kikiáltását megelőző választásokon erős biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Ezen a választáson a Zanzibári Nacionalista Párt és a Zanzibár és Pemba Néppárt koalíciója győzött, az ellenzéki Afro—Sirazi Unióval szemben. A koalíció ugyancsak arab irányítás alatt áll. A legfrissebb jelentéseik szerint az alig egy hónapja függetlenné vált Zanzibár a „vililámforradalom” után köztársasággá alakult át. Ezzel a változással a gazdag arab kisebbség kezéből — amelynek aránya a sziget afrikai lakosságához viszonyítva 1:5 — az afrikai eredetű tömegek képviselőinek kezébe került a hatalom. Vasárnap éjjel még elszórt lövöldözés volt hallható, de az éjszaka folyamán feladta az ellenállást a rendőrség utolsó állomása is. Az új kormány, amely .,a Zanzibári Köztársaság forradalmi pártja kormányának” nevezi magát, rendkívüli állapotot rendelt el és felszólította a sziget felé közeledő hajókat, hogy maradjanak az ország felségvizein kívül. Felszólította továbbá a külföldi országokat, hogy ne avatkozzanak a Zanzibári Köztársaság belső ügyeibe. Az Orvén brit hajót Zanzibár felé irányították, hogy a szigeten lakó mintegy 300 állampolgárt elszállítsa, ameny- nyiben azokat veszély fenyegeti. de parancsot kapott, hogy egyéb céllal ne avatkozzék be A Manley amerikai torpedóromboló a partok előtt borgonvoz és azokat az amerikai családokat veszi fel a fedélzetére, amelyek a szigeten levő amerikai mesterséges hold-megfigyelő állomáson dolgoztak. A zanzibári rádió, „a forradalmi kormány hangja" közölte. Shamti Hamadi miniszterelnök hajlandó volt lemondani azzal a feltétellel, hogy ő és családja bántódás nélkül távozhasson. A rádió hozzá-; tette, hogy a miniszterelnök a brit főbiztossal együtt menekült el a szigetről. Az úi kormányt az eddigi ellenzék és egyben a parlament legerősebb pártja, az Afro-Sirazi párt alakította meg. Ez a hír vasárnap este nasv örömet és lelkesedést keltett Zanzibár afrikai neA francia ellenállok a.i oradouri hóhér kiadatását követelik M AR MOST MEGRENDELHETI TAVASZI A / virág- es zöldségmag szükségletét Postán, utánvéttel leszállítja o SZÖVETKEZETI VETÖMAGBöLT Bpest V., Alkotmány u. 29. A Francia Ellenállók Országos Bizottsága az Argoud~ügy- gyel kapcsolatban nyilatkozatot tett közzé. Ebben rámutat, az OAS-vezetőt ugyan nem legális módon tartóztatták le Münchenben, a nyugatnémet hatóságok kiadatási kérelme azonban lényegében arra irányul, hogy a nemzetközi neo- íasizmus egyik vezetője sza-. badláhra kerüljön. Argoud összeesküvést, merényleteket szervezett, a hitlerihez hasonló fasiszta diktatúrát akart Franciaországban létrehozni. A bonni hatóságok éppúgy védelmére kelnek, mint ahogy a háborús bűnösöknek is menedéket nyújtanak. Az ellenállók országos bizottsága utal arra, hogy az oradouri és tulle-i vérfürdőért felelős Heinrich Lammerding SS-tábornokot, akit a francia katonai bíróság halálra ítélt, nem adták ki Franciaországnak, szabadon él Nyugat-Németországban. A francia ellenállók — hangoztatja a nyilatkozat — nem adják fel harcukat, hogy Lam- merdingef felelősségre vonjál: bűneiért. gyedében. A miniszteri tárcákat egy kivételével az Afro- Sirazi párt tagjai kapták meg. Az egy kivétel Abdul Rahman Mohamed Bábu, a volt szultán kormánya által betiltott Umma párt vezetője. Bábu a köztársasági kormányban a belügyi tárca tulajdonosa. (Erre vonatkozólag a nyugati hírügynökségek egymásnak ellentmondó értesüléseket és helyesbítéseket közöltek, Bábut hol belügyminiszternek, hol külügyminiszternek minősítve. — A szerk.) Abeid Karúmé köztársasági elnök vasárnap este hangsúlyozta. hogv a Zanzibari Köztársaság kormánya baráti politikát kíván folytatni a világ valamennyi országával. Az új kormány felkéri a külföldi hatalmakat, hogy ne avatkozzanak» Zanzibar belügyeibe. Mohamed Bábu egy vasárnapi nyilatkozatában kijelentette, hogy Shamti Hamadi kormányának bukását a többi között az okozta, hogy igazságtalanul intézte az ügyeket, rendszeresen előnyben részesítette az arabokat. Az utolsó szikra, amely a megmozdulást kirobbantotta, az Umma párt betiltása volt Végül kijelentette. hogy a kormány hajlandó me a be szél é se ke t folytatni a zanzibári arab vezetőkkel az egység megvalósítása érdekében. Egyperces kommentárunk: Ártatlanok vére a csatornában A Panama-csatoma 1914- ben nyílt meg tízévi építkezés után. de az Egyesült Államok már 1904-ben bebiztosította korlátlan fennhatóságát a csatorna és part- sávja fölött. A Kolumbiától államcsínnyel elszakított kis állammal Washington egy olyan. szerződést. kötött, amelynek értelmében az örök bérleti jogért tízmillió dollárt fizetett ki, ezenkívül pedig csak egy nevetségesen alacsony évi bért fizet azóta is. Amióta a Panama-csatorna megnyílt, egész hosszában, mindkét oldalon drótkerítés választja el Panama területétől. A kerítésen belül a terület amerikai szuverenitás alatt áll, a fizetési eszköz, a jogszolgáltatás és természetesen a közigazgatás is amerikai. A drótkerítés valósággal két világot választ el, mert a másfél milliós kis államban a munkások húsz százaléka állandó munkanélküli, a ceatornaövezetben pedig a panamai állampolgárok lényegesen alacsonyabb bért kapnak, mint az amerikaiak. Panama jelenlegi elnökének, Roberto Chiarinak hivatalba lépése, tehát 1960 óta fellendült a kis ország küzdelme a csatornára vonatkozó szerződés felülvizsgálásáért. A leglényegesebb követelések a következők: Washington emelje fel a bérleti díjat; Panama részesüljön a csatornáim sználati díjakból is; az Egyesült Államok engedje át a panamai, balboái és coloni kikötő- berendezések egy részét, mert jelenleg Panama gyakorlatilag nem rendelkezik kikötővel; a csatornaövezetben működjenek vegyes bíróságok; egyenlítsék ki az amerikaiak és panamaiak bérnívóját; végül pedig Washington növelje beruházásait. Tavaly az amerikai kormány „jóindulata jeléül” hozzájárult, hogy a csatorna- övezetiben a csillagos-sávos zászló mellé kitűzzék mindenütt a panamai lobogót is. Az amerikaiak most egy ilyen zászlókitűzési kísérletet használtak fel ürügyül agresszív erőfitogtatásukhoz. A konfliktus igazi oka azonban az, hogy az Egyesült Államok nem óhajtja felülvizsgálni a hatvan évvel ezelőtt kötött imperialista szerződést, amj pedig annál is inkább időszerű lenne, mert már dolgosnak egy új Panama- csatorna tervén, amit az ugrásszerűién emelkedő forgalom teát szükségessé. Az új csatornához azonban új földterületeket kell igénybe venni. A panamai kormány viszont természetesen nem járul hozzá addig a csatornaépítéshez, s nem köt szerződést sem, amíg a jelenlegi szerződés hatályban van. A panamai vérengzésről érkezett hír ismét jellegzetes példája annak, hogy az Egyesült Államok milyen eszközökkel próbál még mindig elbánni a kicsi és gyenge dél-amerikai államokkal. lóvéira is feszült a helyzet Panamában Újahh összetűzések — Kétoldalú tárgyalások Épitőonyagipari technikust keresünk sárospataki kályhacsem {jegyárunkba. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban: Építőanyagipari Vállalat, Miskolc. Győri-kapu 23. Mérlegjavítás és hitelesítés indult CEGLÉDEN a Vasipari Elektromos Műszerész Ktsz-nél Cegléd, Puskaporos u. 2. sz. alatt. (Gyógyszertár udvarán) Megrendeléseket ugyanoda kérjük! Minden postakézbesítőnél postahivatalban és hírlapárusnál kapható az OKOS KATA KALENDÁRIUM ÁRA a Nők Lapja 1964. évi képes, 224 oldalas naptára : 10 FORINT 1 23-ra, a sebesülteké 395-re emelkedett. Közülük három halott cs 88 sebesült amerikai. Az amerikai kormány, amely szavakban azt hirdeti, hogy kész a Painama-csatorna kérdésének „békés és igazságos rendezésére”, valójában visszautasítja Panama népének követeléseit. Rusk amerikai külügyminiszter a New York-i televíziónak adott nyilatkozatában vasárnap kijelentette, szó sem lehet arról, hogy az Egyesült Államok kivonuljon a csatornaövezetből, vagy likvidálja Panama területén levő támaszpontjait. A helyzet éleződéséért az amerikai külügyminiszter a fele*' lősséget Fidel Castro ügynökeire” akarta hárítani. Rusk nyilatkozatának azonban még a New York Times hétfői számának vezércikke is ellent mond. amennyiben megállapítja, hogy „durva hiba” volt, amikor az amerikai hatóságok tétlenül nézték, hogy az amerikai diákok a csatomaövezet- ben eltávolítsák az amerikai zászló mellől a panamai lobogót, durván megsértve a panamai kormánnyal kötött megállapodást. Lényegében ez az incidens volt a kirobbantója a későbbi véres eseményeknek. A Panamában állomásozó amerikai haderők balboái főhadiszállásán egyébként megcáfolták azokat a híreket. amelyek szerint az Egyesült Államok kész visszavonni haderőit a csatorna övezetének határáról. Csupán az övezet és a Panama többi része közti forgalom korlátozásán könnyítettek. Az amerikai és a panamai kormány képviselői közben folytatják tanácskozásaikat. Vasárnap két ízben ült ösz- sze Edwin Martin amerikai nagykövet és Augusto Guillermo Arango panamai megbízott. Az AFP jelentése szerint Chiari panamai elnök felkérte Thomas Mann ■amerikai külügyi államtitkárt, Johnson elnök személyes képviselőjét, hogy vasárnap estére tervezett elutazását halassza el. A Pravda hétfői számában V. Levin a panamai eseményeikkel fogüakozva megállapítja, hogy Latin - Amerika népei növekvő rokonszemv- vel kísérik Panama népének jogos törekvéseit. A cikk megállapítja, rég elmúlt a sötét időszak, amikor az amerikai elnök és a Wall Street a „furkósbot” politikáját alkalmazhatta La- tin-Amerika országaival szemben. Ötven évvel ezelőtt ezt még meg lehetett tenni, ma azonban az ilyen törekvések egyre nagyobb ellenállásba ütköznek. A cikk végül megállapítja, az amerikai hatóságok válasza a panamaiak jogos követeléseire ismét- csak meggyőzte Latin-Ame- rika népeit arról, hogy az Egyesült Államok politikája változatlanul a kiszipolyozás és az erőszak politikája. Angol lapok a panamai eseményekről A Daily Mail a panamai eseményekkel foglalkozva vezérei kikében ezeket ír ja: A panamai válság arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok „látása” Latin- Amerikában eltorzult. Rögeszméje Kuba, holott az igazi probléma egész Latin- Amerika irtózatos szegénysége. Panama előfutárja annak a forradalmi vízözön - nek, amely el fogja borítani egész Latin-Amerikát, ha az Egyesült Államok nem változtatja meg álláspontját. A Sunday Times washingtoni tudósítója szerint a panamai csatornakörzetben lakó amerikaiak ugyanúgy vi- I selkednek, mint az afrikai j angol telepesek: számukra a körzet az Egyesült Államok területe. Rikító az ellentét Panama népének szegénysége és a körzetben lakó amerikaiak hivalkodó jóléte között. GERARD PHILIPPE emléke ma is elevenen él Franciaországban. A nagy színész özvegyének könyve, amelyben férje portréját írja meg, a múlt év egyik legnagyobb irodalmi sikere volt. Gérard Philippe sírját hetente ötszáz— ezer turista látogatja meg a Var megyei Ramatuelleben. A városka most parkolónegyedet létesített a temető előtt. A panamai főváros lakói va- ] sárnap délután búcsúztatták i honfitársaikat, akik a hét j végén vesztették életüket a | csatomadvezetben kitört za- j varg ások idején az amerikai ' katonák sort.üze miatt. A vá- j rosttól kétszázezer főnyi tömeg kísérte a közeli temetőbe a panamai nemzeti zászlóval letakart koporsókat. A menet élén Roberto Chian i köztársasági elnök haladt sok , képviselő és szenátor kíséreté- j ben. Nyugati hírügynökségek je- j lentése szerint a Panama-csa- | torna övezetében és az azzal | határos vidékeken a helyzet \ továbbra is feszült. Vasárnap | Colon városában az amerikai j katonák lelőtték a panamai | nemzeti gárda egyik tagját és a kitört zavargások során 11 embert megsebesítettek. Cristobal városában az amerikai katonai rendőrség és katonaság a tüntető panamaiakra könnyfakasztó gránátokat dobott. Amerikai távirati ügynökségek szerint a legutóbbi napok során életüket vesztettek száma