Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-19 / 296. szám

VII. ÉVFOLYAM. 296. SZÁM 1963. DECEMBER 19, CSÜTÖRTÖK Eznek vesznek Részt a különböző oktatásokban Több mint ezer meiögazdűsúgi dobató szerez szakma kás-biion yítványt Az MSZMP városi bizott­ságának végrehajtó bizottsá­ga a legu tóbbi üléséin tárgy al­ia a felnőttoktatás helyzetét. Ebben a tanévben a Kossuth és az Arany János által á- nos iskolákban foglalkoznak a felnőttek tízhónapos esti általános iskolai oktatásával, ahol összesen 230 felnőtt ta­nul. Beindult már az állami gazdaság területén működő öthónápos általános oktatás is, ahol 22-en sajátítják el q? alajÄaneretefcet, amelyeket fiatal korukban valamilyen óknál fogva elmulasztot­tak. Az ipari dolgozók közül 109 fő, a mezőgazdasági dolgozók közül pedig 33 lő végzi esti tagozaton az általános iskolát. zők, a>.ik a pártok tatás vala­milyen formájában, vesznek részt. Tehát igen szép eredmé­nyek szükijíek a í ein ettek ok­tatásában. A következő esz­tendőkben pacaiban még to­vább kell foltozni azefrmak a számát, akik iskolába járnak. Váróinkban, létrejött az analfabetizmus felszámolásá­ra szolgáló operatív b zoitság. A munkahelyükön nyilvántar­tott analfabéták száma el­éri még a 165 főt, akik kö­zül a városi tanács művelő­dési osztálya 58 felnőttet is­koláztatott 1,2 alapismereti tanfolyamokra. Az analfabéták közül elég sokan vannak sorköteles fia­talok, a teljesen és részben írás- tudatlanok pedig a me­zőgazdaságban dolgozók közül kerülnek ki. Ezért a mezőgazdasági párt- szervezet eknek erre kü.önö- sen. nagy gondot kell for­dítani. ÜNNEPEK ALATT IS SZOLGÁLATOT TART A DÁV A Délmagvarországi Áram- szolgáltató Vállalat dolgozói az ünnepek alatt sem pihen­nek. A tőlük nyert informá­ció alapján tudtuk még, hogy az ünnepek alatt is tartanak javító szolgálatot. Naponta délután 2 óráig le­het az üzemvezetőség Kos­suth Lajos utcai telepén beje­lenteni az esetleges hibákat (telefon 295). A magánfogyasztók részére délután 2—5 óráig javítják az esetleges hibákat. Éz lemaradást jelent a me­zőgazdaságban dolgozók te­rén, illetve az iskolázás lét- j számában. Ennek megszünte­tésére feltétlen szükség van, aimir. úgy lehet segíteni ■, hogy a mezőgazdasági párt- szervezetek még Haitiha’ósab- ban foglalkozónak dolgo­zóik tovább tanulásával. Városunkban 407-en vég­zik a középiskola esti ta­gozatát, ami összessé­gében elég szép ered­mény. Összehcsonlításképpeái mag- érólííhotjük, hogy a köczcp- iskolai oktatásban is léma- radás van a mezőgazdasági dolgozóknál a létszám téfeln- teté'hen. Például az ipari dal- hozók közül hetvenegyen, a j mezőgazdaságban dolgozók közül pedig csak húszon járnak á középiskola esti tagozatára. Az elmúlt években a kö­zépiskoláit végzett dolgozók kezűi többen kérték magukat felsőbb fokú intézményekbe. Az idei iskolai évben 6ß azoknak a száma, akik felsőoktatási szinten ta­nulnak tovább. Ezek főleg azért végzik a felső iskolákat, mert munka­körük jobb ellátásához szük-j-' ségesnek tartják a szak- ^ mai és politikai továbbkép-í zést. | Az eddigi évek során ta-J pasztaltsk szerint' a munka-j helyek továbbtanuló dol.go- í, zóinak megadják a lehető- ségiet az elméleti tudás gya- íj korlati hasznosítására, és • természetesen eszerint álla- < pítják meg a munkabérüket í is. ^ Szakmai továbbképzésen íj városunkban 1440-en j vesznék részt, hogy műn- ? kájuknak megfelelően 'f valamilyen képesítést is íj szerezzenek. á A szakmunkásképzés terén ; a mezőgazdaság jelentős eredményt mutat fel. Ezen a téren kiemelkedik az ifjú- rf sági szakmunkásképzés, vala- ^ mint az ezüstkalászoriaszda- j tanfolyamokon résztvevők lét-^ száma. í y A mezőgazdasági dől go- ^ zók közöl 1086 fő vesz íj részi a szakmunkáskép- ^ zésbn. ami igen szép 4 eredmény, mivel az ipari ^ dolgozók közül csupán íj 134-en. <j y De ehhez hozzá kell tenni, 'j hogy az elmúlt években az íf ipari dolgozóknak több lie- ^ heitőségük nyílt arra, hogy £ szakmunkás-bizony í tván y t sze- j rezzenek, mint a mozogsz- 'í dasági dolgozóknak. íj A felnőttoktatást vizsgál- 'j va, és összegezve a különbözőé oktatási fonnálkibain részt ve- £ vők számát, meg lehet ál - 4 lapítani, hogy városunkban 4 több ezer felnőtt vesz részt j valamilyen oktatási formában. í, Ebbs a számba még nem'j tartoznak bele azok a dől go- á GICCSPARÁDÉ!? örömmel üdvözöltük a Vegyesipari Javító- és Szolgáltató Vállalat fényképészeti részlegének megnyitását, annál is inkább, mert biztosak voltunk benne, hogy hivatásánál fogva harcot indít a városunk fényképészeinél még fellel­hető ízléstelen giccs ellen. Szomorúan tapasztaltuk, hogy most karácsony táján ismét hódít a giccsparádénak is méltán nevezhető fényképezés. Talán mégsem ez lenne az elsőrendű feladata ennek a vállalatnak?! sokoldalú, gondos tervet fog­lal magában. A februári tanácsülés meg­vitatja már a tavaszi ftiező- gazdasági munkák intézkedési tervét. Ezen a tanácsülésén szerelnék előterjeszteni a szakszervek az 1964. évi vá­rosfejlesztési terv első fél­évi programját. Az áprilisi tanácsülésén sor kerül a termelőszövetkezetek 1964. évi végleges tervének összeállítására. ; A cigány lakosság (he’yzété- nek megjavítása é’-dekáben ! jört'ént intézkedésekről szélső i r2íévben a városi tanács tit­kára számol be a tanácsülés­nek. A félév során kerülnek "'"''vitatásra az iparpolitikai ''-'r.~r*ésl tervek is. ÖREGEK NAPJA j A Petőfi Termeloszövet- i kezet nőtnnáosa öregek nap- iát rendezett az I. üzeim- 'gvség kultúrtermében. Huszonnégy öreg termelő­szövetkezeti nyugdíjas fog­lalt helyet a szépen megté­rített asztaloknál. A távo1- lakókért kocsi ment ki a tanyavilágba. Az idős termelőszövetkezeti nyugdíjasok körött helyet foglalt a 93 éves Farkas Sándor és a 87 esztendős Bűz István is. Legszebb ajándék a könyv A könyvesbolt 900 ezer forintos készlettel várja a vevőket a karácsonyi vásáron — A könyv a legszebb aján­dék — mondta Kopa Eszter, a könyvesbolt elárusítója, ami­kor tájékozódtunk a karácso­nyi könyvvásárról. Karácsony táján fogy el a legtöbb könyv, mivel az em- bereifcnek megvan az a jó tu­lajdonságuk, hogy szeretnek ajándékozni, és a könyv na­gyon alkalmas erre. Ezt a ki­adóik is figyelembe veszik, mert úgy tervezik, hogy a ne­gyedik negyedévben jelenjen meg a legtöbb könyv. Amint a könyvek birodal­mában láttuk, mindenki meg­találja érdeklődésének meg­felelően az olvasnivalót és természetesen ajándékozásra is bőségesen válogathat. A karácsonyfa alatt majd­nem mindenütt a könyv foglalja el a főhelyet, ezért most az ajándékozásban segítséget nyújtva megemlí­tünk néhány újonnan megje­lent könyvet. A legkisebbeknek bizonyá­ra nagy örömet szerez, ha a karácsonyfa alatt a játékok mellett meséskönyvek is lesz­nek. Megjelent a Sicc-sorozai legújabb kötete; a Sicc a Sza­harában, aminek a. kisgyerekek biztosan vagyon örülni fog­nak. A nagyobbacska fiúk­nak, lányoknak igen szórakoz­tató és tanulságos a, gyermek enciklopédia-sorozat, amely­nek utolsó kötete az Évezredek története, egészen alapfokon tanítja a 10 év körüli gyermeke­ket a, történelmi, termé­szettudományi és földrajzi ismeretekre. A felnőttek is sok értékes, újonnan megjelent könyv kö­zül válogathatnak. A karácso­nyi könyvvásár mondhatnánk slágere a nagyon várt Ma­gyar Irodalmi Lexikon, és a Műszaki Könyvkiadó gondozá­sában megjelent Kertészeti Lexikon, amely, nagy segítsé­get nyújt, a mezőgazdaságban dolgozóknak a modern nö­vény term észtéiben. Lányoknak, asszonyoknak igen kedves ajándék a szakács­könyv (ebből most kettő t is megjelent) és A szép otthon című könyv, amely a modern lakberendezéshez ad tanácsot. A műszaki és a tudományos könyvek után a szépirodalmi könyvek közölt nézelődünk Kopa Eszter és Both Ilona elárusítóik kalauzolásával. Itt is sok értékes könyvre buk­kantunk, amelyek a közel­múltban jelentek meg. Előreláthatólag Centkiewicz: A hatodik világrész titka, az Antarktisz életéről szóló út­leírás nagy keresletnek fog örvendeni, éppen úgy, mint René Bar jav el: A mimóza bosszúja című regénye. A karácsonyi könyvvásár al­kalmából jelent meg Ter- sánszki Józsi Jenő: Két zöld ász című könyve és Jirles Ver­ne; Prémvadászok című könyve is. Ez alkalommal lá­tott napvilágot Gábor Miklós: Tollal című könyve, amelyben a Hamlet-alakításáról ír. A rc-mai költők antológiá­ja is megjelent a könyvvá­sár alkalmával a Világiro­dalom Klasszikusai soro­zatban. Tovább sorolhatnánk még az újonnan, valamint régeb­ben megjelent könyveket, de minek. Úgyis mindenki ud­varias felvilágosítást kap a könyvesbolt elárusítóitól, és kedvére is válogathat az ér­deklődő a temérdek könyv között. Bizonvóra mindenki mepEalálja az íz’é'ének meg­felelőt a közöl 900 ezer forin­tos készletből. — V — !Kr. ^ae!?»s Sándor (1887_1963) Dr. Nádas Sándor, a város aranydipiomás orvosa, az is- kolsfogászat vezetője 75 éves korában, hétfőn (december 1 fi­án) rövid szenvedés után el­hunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Ka: tanácstagi beszámoló Szűcs Zoltán vb-elnök ma, csütörtököm délután 6 óra­kor a Petőfi .Termélőszö- vetkezet irodahelyiségében tanácstagi beszámolót tart. Ma: végrehajtó bizottsági üiés Ma délelőtt a éárosi ta­nács végrehajtó bizottsága 14 napirendi pontot tárgyal meg. ............... A napirendek között, szere­pel egyebek mellett á vá­rosi tanács és a végrehajtó bizottság 1964. évi munka- tervének összeállítása. Kérelem futott be a vég­rehajtó bizottsághoz a köz­ségfejlesztési hozzájárulások -elengedésére, és az előterjesz­tett kérelmek elbírálását is itt döntik el. illetve továb­bítják a tanácsülés elé. A napirendi pontok között szerepe] négy pedagógus szol­gálati lakásához szükséges te­lek kijelölése is. — Szahálvsériést követett gél járlatlevéllel Varga. Sándor (Bokros dűlő 31.). A városi ^ tanács szabálysértési ható­éi sása 100 forint bírságot rótt í, ki rá. I ----------­í j MIT UTUNK A MOZIBAN? í £ . Az utolsó szerelem. Magva­it rul beszélő amerikai film, Fő- ^ szereplők: Kim Novak és 4 Frederik Marc. \ Az. előadás látogatása 14 4 éven aluli gyermekeknek nem 5 ajánlott! í. Magyar híradó, í -----------------­veszett Csillag örzse, a má­sik fél éccakán pedig az ajtófelet támasztotta és ece­tes pofával nézte, miként rángatják jókedvű cimbo­rái a lányt. Dehogy volt annyi bátorsága, hogy oda­toppant volna a lány mellé és keményen odavesse: — Szabad? Csillag örzse hasztalan vihogott rá. Hiába kacsin­tott feléje, ittóbb is kese­rűen morogta magában: — Kinek nincs esze, annak a kovács se csinál. Kedves anyjával ballagott haza a mulatságból, s csak sejtette, hogy Szlávi Ger­gő magányos lélek, aki a fehér hószőnyegen mögöt­tük imbolyog. TELT-MÚLT az idő. El­jött a farsang vége, a hús­hagyó kedd és Szlávi Ger­gő úgy nézett Erzsébetre, mint a kacsa az eperfára. A lányt szótlanul elkísérte a kapuig, hosszú perceken ke­resztül támasztotta az ajtó- felet. és csak. nézte, nézte, egyetlen hang nélkül. Amikor Örzse szó, mint szó elmondta esténként azt, hogy miként járt udvarló­jával, Csülagné gondterhel­ten megsímogatta homlokát. — Kislányom, mi módon lesz ebből leánykérés? Aztán nagy nógatásra Gergő beljebb is került a kerítésen. FAüldögélt a ve­randán egy gyalogszéken és egyre nézte Erzsébetet. Már a kis házba is besZokoit, de szólni sehogyan sé akart. Pedig a lány próbálta a szá­jára adni a szót, az asszony nemkülönben. AKÁR HISZIK, akár nem, örzse csókolta meg á le­gényt a kapuban. Amikor a csók elcuppanít, Gergely annyira megkeseredett, hogy hátra arcot vágott, keresztülugrott az árkon és úgy elvágtatott, hogy visz- sza se nézett. Három héten át tájára sem ment a lányos ház­nak. Amikor már nem bírta cérnával, egyik este halkan megkocogtatta Csil­lagék ablakát. Boldogén hallgatta, hogy olyan hir­telen megreccseni a kis­ajtó. — Kedves anyám meg­tudta, hogy csókolózunk! — súgta ijedten a lány, s utána rögtön csucsorítva si­mult a mulya legény arcá­hoz. — Mi lesz, ha kedves anyám egyszer meglátja? Szlávi Gergelyben elhült a vér. AZÁM! Csakugyan mi lesz? — összetoldanak bennün­ket, akár tetszik. akár nem. Gergő elgondolkodott. — Hát toldjanak! — Neked is kedves lenne? A legény akkorát röhö­gött, hogy nyerítésnek is beillett. Harmadnap a kis Almavelőt zár az automata gép házban támasztották a ke­mence oldalát. Csillogná er- re-arra járt a lakásban Szem inéi láthatólag nem so­kat törődött a fiatalokkal Örzse pedig nagyon bűz- gólkodoit. Súgott, búgott a gyámoltalan legény fülébe. Már a harmadik csók is eredménytelenül csattant el. Csillagáé sosem volt a kö­zelben. A negyediknél már több volt a soknál. A lány amúgy magyarosan meg­markolta Gergő két lapát­fülét és annak rendje sze­rint rátapasztotta a száját a szájára. Közben azt leste, hogy melyik, zugból toppan elő a mama. De az egyre késett, örzse szusszá egyre fogyott, de a legényé is. Már a melegség is kiverte őket, amikor Csillogni el­haladt mellettük. Gondosan félrenézett, nem szólt rá­juk. Talán úgy volt vele, hogy puhuljon az ebadta. DE GERGELY nem bír­ta tovább. Egy erőteljes mozdulattal ellcapta a szá­ját. — Vegyen már észre bennünket a mama, mert megfulladok! Az öregasszonynak fülig ért a szája nevettében, s na­gyot csapott a legény vál­lára. — Meg ne fulladj, fiam! Hogy lesz belőled vőle­gény, ha még egy csóktól is elsóhajtod az utolsót. Gyertek csak beljebb, az­tán itt az asztalnál beszél­jünk a kézfogáról. Ugyan én azt se bánom, akár a la­kodalomról is, — Rossi — A konzervgyár I-es telepén automata gépeit dolgozik Nagy Sándorné szocialista brigád­ja. A képen a brigádvezető, Nagy Sándorné, automata géppel zárja az alma velős üve­geket. (Gödény felv.) rJlecj én íj Lé rés y í, CSILLAG ÖRZSÉNEK j igazán nem volt egy kraj- í, cárt érő szerencséje a I'é- i génysoron. Se szép nem volt, j se mosolygós. Az anyja se fi járatta olyan ruhákban, ami- £ ken a legények szeme köny- % nyen megakadhatott volna. ■ így aztán örzse már a hu- szonnegyedbk évét gázolta és : még mindig nem tűnt fel a ír, láthatáron az a bizonyos í, vállalkozó legény. íf Szóval már huszonötödik 4 éves volt és már a nyolca- 4 dik farsangot járta, ami­íj kor Szlávi Gergő a kultúr­ái otthon kapujában rálépett a lábára. A legény elverese- dett az ingnyakig, s kínjá­ban egy nagyot nyögött, f — Nem akartam! — he- £ begle. — Véletlenül történt. 4 A lány elhúzta a szája szé- 4 lit olyan nevetésfélére, pe- í, dig a lába ugyancsalí sajogta ’íj a legény csizmájának a nyo- í. mát. y íj — Meg se éreztem. De f azért hagy’ kapaszkodjak í beléd. Nem akarom, hogy íj észrevegyék a bicegésemet, í Kinevetnének. y íj És karonfogva vonult be vj Gergellyel a kultúr otthonba. íf Édesanyja meg ült a sarok- % ban, szinte a kályha mel- % lett. Amikor meglátta egy j szem lányát egy valóságos íj legénnyel karonfogva, egy- íj szeriben olyan melege lett, íj hogy a berliner kendőt le- íj bontotta magáról, s a háta íj mögé tömte. íj MINDEN nagyon jó lett í volna, csak éppen Szlávi ^ Gergő vgülyasága volt a íj hiba. Fél éccakán a nyakán Nagykőrös város tanácsának 1934. évi prunkatervének ösz- szeállíiására javaslat szüle­tett. Az összeállított javaslat Sokoldalú, gondos terv készült az 1964. évi városi tanácsülésekre

Next

/
Thumbnails
Contents