Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-19 / 296. szám

Háromszázból kétszáz dolgozónak télen is ad munkát az építőipari vállalat SZÁMOS MUNKAHELYET „TÉLIESÍTETTEK" — Sajnos megkezdődött a iagyszahadság — mondja Se­reg Pál, az építőipari vál­lalat főmérnöke. — Három­száz dolgozónk közül 180— 200 főt tudunk csak fog­lalkoztatni az időjárás miatt. Egyik nagy bajunk az. hogy átfutó munkánk, amit meg­felelően téliesíteni lehet, kevés van. Az idén 'mintegy 90 munkahelyen dolgoztunk, de ebből csak 10 építkezé­sen tudunk a téli időjá­rás mellett is dolgozni. Ter­mészetesen igyekszünk a fagyszabad- ságot úgy beosztani, hogy mindenkire sor kerül­jön, illetve egymást váltva ve­gyenek részt a kényszerpi­henőben dolgozóink. — Januárban különben több helyen indulnak belső mun­kák. Azért csak ekkor, mert most, az év utolsó hónap­jában már nincs a beru­házásra pénzük a munkál­tatóknak. — Jelenleg a ceglédi Te­leki utcai lakásátalakítás az egyik legnagyobb munkánk. A tervek szerint két lakást kellene átadni az idén, de ha valami különös nem jön közbe, akkor hat lakásba költözhetnek be a lakók. A ceglédberceli kultúrház épít­kezésén is tudunk téiiesí- tést végrehajtani s ugyan­csak szinte teljes erővel fo­lyik a munka a ceglédi ke­nyérgyárban. Itt nagyon ko­moly feladataink vannak, mert az emeletráépítést és egyéb munkákat úgy kell elvégezni, hogy az az üzem munkáját ne akadályozza. Ez pedig többé-kevésbé sí­A VÁROSI NÉPFRONTBIZGTTSÁG ELNÖKSÉGI ÜLÉSE Napirenden: a bizottság újraválasztásának előkészületei A napokban ülést tartott a Hazafias Népfront városig el­nöksége. Az ülésen megjelent Benke Lajosné országgyűlési képviselőnő is. Kiss András népi non tti tkár elmondta: az elnökség tagjai­ból álló brigádok január 10-ig meglátogatják a népfrontbizott­ság tagjait, elbeszélgetnek velük eddigi munkájukról, prob­lémáikról. Jövő év februárjában ugyanis újraválasztják ^ a Hazafias Népfront tagjait. A népfront III. kongresszusán, márciusban már ennek az újonnan választott bizottságnak a küldöttei képviselik városunkat. Az elnökségi ülés a szorosan vett népi fontproblémák mel­lett, a pedagógus elnökségi tagok indítványa alapján foglalko­zott néhány közérdekű kérdéssel. Többek között kérik a Kos­suth Tsz és a városi tanács segítségét a Szőkehalomból bejáró iskolásgyerekekre való tekintettel a régen megígért váróterem létrehozását a törteli úton. Felvetették továbbá, hogy a cifrá­kért! gazdaságból bejáró gyerekek szüleinek — különösen ahol több gyerek van — nagyon »megterhelő az autóbuszbérlet vál­tása. Biztosítani kellene, hogy ezek a családok valamilyen visszatérítésben vagy kedvezményben részesüljenek. Felvette és elköltötte mások fizetését A ceglédi Fodrász Ktsz Be­loiannisz utca 40. szám alatti üzletében az utóbbi időben gyakori vendég volt Reznák Imre 43 éves büntetett előéle­tű, Cegléd, Szép utca 6. szám alatti lakos, akit sokan „Gsi- jni” néven ismernek. 1963. no­vember 8-án a délelőtti órák­ban is megjelent az. üzletben. Az ott dolgozó Németh András és Halkó László fodrászok az­zal bízták meg, hogy vegye fel a ktsz irodáján kettőjük fize­tését. Reznák a kérésnek ele­get téve felült Halkó László kerékpárjára és az írásbeli felhatalmazás alapján az ösz- szesen 1303,40 forint illet­ményt felvette. A pénz birtokában nem igyekezett vissza megbízóihoz, hanem első útja az Árpád ut­cai borkóstolóba vezetett. Mi­után ott 8 deci bort megivott, a Pesti út és a Mária utca sarkán levő büfébe, kariká- zott, végül pedig a fürdő mel­letti Park büfében kötött ki, ahol már ivócimborák is akadtak. Itt annyira leittaso- dott, hogy a kerékpárt a kor­mányra akasztott táskával együtt a megőrzőben hagyta. Estig a pénzből összesen mint­egy 330 forintot költött el, mi­közben egy pár használt csiz­mát is vásárolt magának. A megcsonkított fizetéssel azután már nem mert jelent­kezni és igyekezett kerülni a fodrászüzlet környékét. Né­hány nap múlva Esztergomba utazott, ahol a pénz többi ré­szét is elköltötte. A rendőrség Reznák Imre ellen a nyomozást lefolytatta és ügyét az ügyészségnek át­adta. HOVA MENJEN A TÉLAPÓ? került is, de sajnos az üzem munkája a mi munkánkat zavarta, illetve kölcsönösen zavartuk egymást s így az elkészítési határidő áttoló­dik a jövő év elejére. — A jövő év nagy épít­kezései közé tartozik a ker­tészet helyén épülő lakóte­lep első 48 lakása. A felvo­nulást megkezdtük, folyik az építőanyagok szállítása s re­mélhetőleg januárban az épít­kezés is megkezdődhet. Mi építjük a Szív utca, Alkot­mány utca sarkán a Május 1 Ruhagyár ceglédi telepé­nek dolgozói részére a 16 lakásos házat. A felvonulást megkezd­tük, sajnos, az építke­zés megkezdésének ide­jét még nem tudjuk. Az egyik legnagyobb nehéz­séget az jelenti a munkánk­ban — ami ennél a háznál is előfordult —, hogy ké­sőn kapjuk meg a dokumen­tációs terveket, vagy menet­közben valami ok miatt mó­dosítanak az eredeti elkép­zeléseken. — Hogy meddig tart és milyen lesz a tél, előre nem tudjuk. Mindenesetre nagyon szeretnénk, ha hamar véget érne és teljes erővel meg­kezdhetnénk a munkát — fe­jezte be tájékoztatását az építőipari vállalat főmér­nöke. Verekedett, bicskázott... Tóth Isfcvánné sz. Juhász Magda, Abony, Batthyány ut­ca 57. szám alatti lakos 1963. november 11-én az esti órák­ban ittas állapotban borért in­dult a szomszédba és útközben az Abonyi Lajos utcában ta­lálkozott Retkes Ferenc 59 éves abonyi 'lakossal, altit a nála levő literes üveggel elő­zetes szóváltás nélkül bántal­mazott. A védtelen embert ad­dig ütötte, amíg a kezében le­vő üveg el nem törött. Tóth Istvánná ellen súlyos testi sér­tés miatt büntetőeljárás in­dult. *• Emberölés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyez­te a rendőrség Kárfeszi László ceglédi lakost, aki 1963. no­vember 9-én az éjszakai órák­ban a MEDOSZ-ban megrende­zett táncmulatság befejezé­sét követően a Kossuth Ferenc utcában előzetes szóváltás után verekedés közben zseb­késével hasbaszúrta Tóth Mi­hály honvéd tizedest, akit az­után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Az ügyet átadták az ügyészség­nek. Sürgető kérdésünk! A háziasszonyok ünnepi ét­rendjéből nem hiányozhat a hagyományos mákos beigli. A beigliszeretők örömére van mák bőven, azonban nincs a városban egy üzlet sem, ahol a mákot le lehetne da­rálni. Sürgető kérdésünk, hol lehet mákot darálni? Fenyőfát vásárolni! Nagyszabású fenyőfavásár van a 22. számú bolt előtt és a piacon is. Eddig köze! 4000 folyómé­ter fenyőfa érkezett városunkba, de a legközelebbi napok­ban újabb 800 folyóméter várható A dánszsntmiklósi Micsurin Tsz-ben télire sem maradnak munka nélkül a tagok Hogy állunk a szerencsével? Azt szokták mondani, hogy ha az embernek a tudása és a szorgalma mellett egy kis sze­rencséje is van, sok mindent el Uid érni az életben. Ez kü­lönösen a totóra-lottóra vonat­kozik, de azzal a különbség­gel, hogy legyen valaki bár­milyen jó matematikus, ismer­je bármilyen jól a labdarúgó- csapatokat, mégis csak a sze­rencse segíti hozzá a telitalá­lathoz. — Vajon hogyan állunk a szerencsével városunkban? — ezzel a kérdéssel léptünk be az OTP ceglédi fiókjába. — Nem nagyon panaszkod­hatnak a ceglédiek — vála­szolta Cserivák Lászlóné fiók­vezető. -*>■ A nagy totó-lottó- forgalomnak igen sok eredmé­nye volt az év folyamán. He­tenként átlag 5—6 ezer, vagy még ennél is több lottószel­vényt adunk el s nem volt még olyan hónap, hogy ne ju­tott volna városunk valame­lyik lakójának komoly nyere­mény. Legalább 200 négyes találatot értek el a ceglédiek, közülük a legnagyobb 170 ezer forintos volt, A hármas és kettes találatokat össze sem lehetne számlálni. A négyes találatok összege különben meghaladja az 1 millió forin­tot. A tárgynyeremény-sorso- lásokon sem kerülte el váro­sunkat a szerencse. Nyertek itt a csillártól kezdve a mo­torkerékpáron keresztül a szo­babútorig mindent. — Most az 52. hét szelvényei külön sorsoláson vesznek részt. Már árusítják az 52. hét szelvényeit is s bizony alig győzzük kielégíteni a közönsé­get. Remélem, ezen a sorsolá­son is lesz szerencsés ceglédi. — Mi a helyzet a totóval? — Bár igen sok a sportem­ber a városban, a totószelvé­nyek mégsem olyan kereset­tek. Hetenként azért 1000 — 1500-at eladtunk. Az év folya­mán egy 12 ta’álatos szelvény akadt s ceglédi kitöltője több mint 300 ezer forintot nyert. Most különben a totóban holt­szezon van. majd tavasszal, ha megindulnak a bajnokságok, remélhetőleg a mi totóf(irgal­munk is emelkedik. — mon­dotta befejezésül az OTP-fiók vezetője. Mireüf bemutató Nagy sikert aratott Cegléden a 22. számú önkiszolgáló élel­miszerboltban megrendezett mirelitbemutató. Bars Károly, a Budapesti Mirelit Vállalat szervezője elégedett volt a forga­lommal. Sokan megkóstolták a most még ismeretlen készít­ményeket. Legnagyobb sikere a tv-tálnak volt, amely 11 forintba kerül és másfél vendéglői adagnak felel meg. Nagyon örültek a háziasszonyok a különböző főzelék- és gyümölcs- féléknek is. Felvételeink a bemutatón készültek. ízlik a finom mirelit málna Szabó Gabriella eladó bemutatja a vásárlóknak a tv-tálat Belépés csak írásbeli engedéllyel Több támogatást várnak a vezetőségtől a nyársapáti Haladás Tsz KISZ-istái Igen fontos napirendi pont szerepelt a járási KISZ-bi- zottság legutóbbi vb-ülésén: a nyársapáti Haladás Tsz KISZ- szervezetének munkáját tár­gyalták. A hozzászólások so­rán olyan problémáik vetőd­tek fel, amelyeket vélemé­nyünk szerint érdemes a nagy nyilvánosság előtt is meg­vitatni. Ilyen vagy hasonló jellegű problémák ugyanis máshol is előfordulhatnak. A szervezet 1959-ben ala­kult, tehát lett volna idejük arra, hogy most már komoly eredményeket tudjanak fel­mutatni. A vezetőség állan­dó újraválasztása akadályoz­ta őket tevékeny munikájuk- ban. A nemrégiben megválasz­tott új vezetőség eddigi erőfeszítései azonban ar­ra engednek következtetni, hogy van lehetőség rendbe hozni a szervezet munká­ját. Ennek érdekében már meg is tették az első lépéseket. Egy dolog azonban elkeseríti őket és bizonyos fokig elveszi kedvüket a munkától. A ve­zetőség és a pártszervezet nem támogatja és nem is veszi igénybe a fiatalok munkáját. Az anyagi támogatás hiánya mellett még olyan furcsa eset is előfordul, ami szá­munkra teljesen érthetetlen. A tsz-elnöke és a főkönyvelő nem engedélyezi a fiatalok ré­szére a televízió nézését. Az éjjeli őr csak írásbeli engedéllyel engedi be őket a tv-szobába. Az ilyenfajta intézkedés ‘nem adhat kedvet a munkához, am­bíciót, lelkesedést; a tervek végrehajtásához. Ahhoz, hogy a KISZ-szervezet eredménye­sen dolgozhasson, feltétlenül szükség van a vezetőséggel és a pártszervezettel való szoro­sabb együttműködésre. A KISZ keresse a kapcsola­tot, kérje a segítséget a veze­tőségtől, a vezetőség pedig ne zárkózzék el az együttműkö­dés előL — A Gerje-Perje Vízgaz­dálkodási Társulat december 20-án, délelőtt fél 9 órai kez­dettel taggyűlést tart, amelyen a vezetőség beszámol az 1963L évben végzett munkákról és ismerteti az 1964. évi tervet. — A tegnapi számunkban a rendőrségi hírek rovatába® megjelent, hogy Rabi Istvánt garázda magatartásáért 100 forint pénzbüntetésre ítélték. Elírás történt, a büntetés 1006 forint, amit 6 hónapi próba­időre felfüggesztettek. — Vasárnap, 22-én, dél­előtt 9 órakor a Kossuth Gimnáziumban nagyszabású női ifjúsági tomászviadal lesz. Pest megye és Veszp­rém megye legjobb női ver­senyzői között. Minden sport- kedvelőt szeretettel vár a rendezőség. Továbbjutás A röplabda országos közép­iskolai kupabajnokság női versen,yben részt vesz a Ceg­lédi Gimnázium csapata is. Mint arról már korábban be­számoltunk, a ceglédieket Nóg- rád, Heves, és Szolnok me­gye középiskolás csapataival sorolták egy csoportba. A leg­jobb négy közé jutásért a ceg­lédieknek a Salgótarjáni Köz- gazdasági Technikum együtte­sével kellett mérkőzni. Az el­ső összecsapáson. Cegléden, a hazai együttes győzött 3:2 arányban, Így minimális előny­ével utaztak a múlt hét vé­gén a bánvászvárosba. Meglepően jól kezdtek a kis szerencsével mieink. Az első két játszmát nagy fölénnyel nyerték, s ez­zel mintegy el is dőlt a to­vábbjutás sorsa. Ekkor már 5:2 volt a játszmaarány, s hiá­ba egyenlítettek a hazaiak, jobb pontaránnyal a Ceglédi Gimnázium csapata jutott to­vább. A 24 pontos végső pont- különbség a látottak alapján megfelel az erőviszonyoknak, tehát gimnazista lányaink megérdemelten jutottak to­vább. Kiemelkedett csapat­ból Ehrlich M. erőteljes és esupaszfv játéka az ő teliesit- niánvo nagyban hozzájárult a sikerhez. —F. J.— oldva a foglalkoztatás kérdé­se is. A dánszentmiklósi Micsu­rin Tsz vezetősége, bár nem vállalt külső munkát tagjai részére, mégis megoldotta a téli foglalkoztatást és a kere­seti lehetőséget. Jelenleg a ta­gok jó része trágyahordással van elfoglalva. Folyik a 75 holdas új gyümölcsös fácskái- nak a nyúlrágás elleni kötö­zése. A tsz erdejében és a dü- lőutak melletti fákon igen nagy a jégkár. Megszervezték, hogy a letört gallyakat a ta­gok felesben összegyűjtik. A tsz tulajdonát képező részt olyan tagoknak adják el mér­sékelt áron, akiknek szüksé­gük van a tüzelőre. Az állat- tenyésztésben való segédkezés, a belső szállítások és a raktá­ri munkák szinte minden tag­nak nyújtanak elfoglaltságot. A mezőgazdasági munkák befejezése után általában min­den évben gondot jelentett a tsz-tagok foglalkoztatása. Az állattenyésztésben, a raktá­rakban dolgozóknak volt egész éven át munkájuk, de a nö­vénytermelők nem egy télen szinte tétlenül várták a ta­vaszt, a szántóföldi munkák megkezdését. Ez a gond azon­ban már lassan a múlté. A termelőszövetkezetek vezető­ségei egyre nagyobb figyelmet fordítanak a tagok téli foglal­koztatáséra és munkaalkal­mak teremtésére. Hallottunk már nem egy olyan esetről, hogy télire kü­lönböző üzemektől kevés szak­értelmet kívánó bérmunkát — ládajavítás, nádpallókészítés stb. — vállaltak. A munka nemcsak a tsz-t, a tagot is ke­resethez juttatja s meg van

Next

/
Thumbnails
Contents