Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-18 / 295. szám
.4r OTP jövő évi tervei 30 új lakás a városban - 49 a Tormásban A PEST MECYH HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 295. 8ZÄM 1963. DECEMBER 18. SZERDA Év végi közgyűlést tartottak az önkéntes tűzoltók Kevés a ruha — Egy tűz 1963-ban — Derekas munkát végeztek Goróez Ambrus titkári referátumával kezdődött az ülés. rom esetben történt kisebb tűzeset, A tűzoltók nemcsak a tűzesetekben, de a belvízvédelemben is igen szép eredményeket értek el. Az évi kulturális tevékenység objektiv okok miatt elmaradt.. A tűzoltók nem tudták a betervezett elpadast megtartani, mivel a mozi renoválás alatt áll és a fcúí- túrház nagytermét nem tudták megkapni. Beszámolója végén Goróez Ambrus elmondotta, hogy biztosítani kell a tűzoltók számáré a politikai és szakmai képzést, valamint a versenyekre a tüzetesebb felkészülést. Azután a felszólalások következtek. Elsőnek Kovács László, a faárugyár igazgatója szólalt fel. Mint kijelentette, csak a hiányosságokról kíván szólni. mert az is van bőven. Részletezte, hogy az önkéntes tűzoltók nem végzik mindig pontosan ás ko- telességszerűen szolgá’ntukat. Elmondta, hogy a tűzoltókra hárul az a feladat, hogy a várost sok kártól megóvják, és az embereknek a felügyeletükkel biztonságot nyújtsanak. Ezzel pedig nem szabad j visszaélni. A következő hozzászóló Puny etzki Lajos, tűzoltó százados volt, aki elmondotta, hogy összességében városunk tűzoltói igen eredményes munkát végeztek. Majd tír. Szabó Károly a felügyeleti szerv képviseletében szólt hozzá a ' beszámolóhoz. Elismerését nyilvánította az önkéntes tűzoltóknak, akik alapjában véve ivén derekasan meg- állták a helyüket. Elmondta, hogy á Jövő évi versenyre való felkészülést már jó előre készítsék el, Csak röviden Téli mezőgazdasági tanfolyamok Január 14-én kezdődik városunkban az egyhónapos téli mezőgazdasági tanfolyam. Azt a célt szolgálja, hogy azok a mezőgazdasági dolgozók, akik semmiféle oktatásban sem vesznek részt, ezen az úton tájékozódjának a politikai és a gazdasági eseményekről. Az egyhónapos tanfolyamot a Petőfi, a Hunyadi, a Szabadság és a Dózsa termelőszövetkezetben, valamint az állami gazdaság Ságvári üzemegységében indítják. A tanfolyamon a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, az egységes paraszti osztály kialakulásáról, megszilárdulásáról. a termelőszövetkezeti demokráciáról, a kenyérgabona kérdéseiről, a termelőszövetkezeti tagok jogairól és kötél ességei rői, a zöldségtermelésről, a s.zőlő- és gyümö! cstelepítésről, valamint a háztáji gazdaságok jelentőségéről, az anyagi érdekeltség elvéről és a szocialista országok gazdasági együttműködéséről lesz szó. Közgyűlésre jött össze a városi önkéntes tűzoltótestület a konzervgyár I-es telepén, hogy megvitassák az év eredményei mellett a hiányosságokat is. Goróez Ambrus, az önkéntes tűzoltótestület titkára beszélt az évi munkáról, eredményekről, hiányosságokról. Elmondotta, hogy a 16 vezetőségi gyűlésen több probléma is felvetődött, ezek közül a legégetőbb a 60—70 aktív tag ruházata. A városi tanács a községfejlesztési alapból kiutalt pénzt az önkéntes tűzoltóknak, ebből vásároltak is 30 egyenruhát, de ez még nem elég, mert a meglévőkkel így is csak 54 ruhájuk van, holott az aktív tűzoltók száma 60— 70. Mint elmondotta, a szakmai továbbképzés színvonala megfelel a követelményeknek. Ez abban is meg-, mutatkozik, hogy a testület fennállása óta a járási, megyei és országos versenyeken igen szép eredményeket értek el városunk tűzoltói. ■A testület szolgálatába tartozik, hogy a lakóházakat, a mezőgazdaságot ellenőrizze. valamint az embereket figyelmeztesse a fokozott elővigyázatosságra, főleg a nyári..-hónapokban.-. Ezt -is eredményesen elvégezték, mivel az idén csupán egy esetben történt gondatlanság miatt lakóházi tűzeset, és ez is csak 300 forintos kárt okozott. A mezőgazdaságban pedig háMinaenki karácsonyfája (Igler karikatúrája) ftfagyar Lászlónál, az OTP helyi fiókvezetőjénél érdeklődtünk az OTP jövő évi építési, betét- és hitelnyújtási terveiről. — A jövő évben legalább 50 házhelyet szeretnénk értékesíteni. és ezek »képeznék lényegében a jelenlegi és a további lakóházak építési alapját — mondta bevezetőként Magyar László. — Természetesen építési kölcsönnel kiegészítve. Tervbe vettük 1064-ben az új városrészben, a tormási szőlőskertekben 20 kétszoba-konyhás, 24 másfélszoba-lakókonyhás és 5 kétszintes 3 szobás lakás elkészítését. Hogy ezeket a terveinket meg is tudjuk valósítani, az építési jogot már ebben az évben kiadtuk a Nagykőrösi Épület és Lakáskarbantartó Ktsz-neik, amely már meg is kezdte az építkezést. A munkálatok jól haladnák, s így alapos reményünk van. hogy 1964 .szeptemberére elkészülnek a lakóházak. Az előbb felsorolt lakások modernségük mellett rendkívül családiasak is lesznek, hiszen példáid minden lakásnak külön udvartere lesz, még a társasházaknak is. Betétgyűjtésre agitálva és hitellehetőségeket kínálva szeretnénk a jövő évben is a lakosok érdekeit szolgálni. — Feladat lesz még a strandfürdő melletti, 1964- ben felépítésre kerülő ház és a szintén épülő Kecskeméti utcai ház mintegy 30 szövetkezeti lakásának értékesítése is. — Elképzeléseink szerint február hónapban szeretnénk rendezni egy széles körű tájékoztató jellegű előadást a lakásépítési és lakásvásárlási rendelkezésekről, lehetőségekről. Szeretnénk az 1963. október 15.—november 15. között tartott takarékossági napok kampányszerűségének mellőzésével a lakosságot felvilágosítani a takarékosság fontosságáról. célszerűségéről. — A takarékbetét-állományunkat az elég magas arányszámtól függetlenül feltétlenül szeretnénk növelni — fejezte be a tájékoztatását Magyar László OTP-fiókvezető. Balogh Géza Bemutatjuk olvasóinknak A BOLTOST, AKIT SZERETNEK A VEVŐK Új köntöst kap a művelődési ház bálterme Harmincezer íorinhú fordítanak a tatarozásra A művelődési házban jelenleg építkezés folyik. Az egész bálterem új köntöst kap. Ki kellett cserélni a parkettát és most . új, modem eljárással sokkal tartósa-bbat készítenek. Az alapzatot betonból készítik, s arra fogják ráragasztani bitumennel a deszkákat. így sokkal jobban bírja az igénybe vételt. Átfestik az ablakokat, ajtókat, lambériákat kap a terem, a falfestés egészen új, modern mintás lesz. Á költségek összesen mintegy 30 000 forintot tesznek ki. Előreláthatólag szilveszterre már az újjávarázsolt bálteremben táncolhatnak a fiatalok. Persze ez elsősorban a kivitelező vállalattól függ. —szi— MA: MÉLYHŰTÖTT ÉTELEK BEMUTATÓJA A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 150-es számú élelmiszerbolt jábain (Szabadság tér) j ma a mirelit készítményekből kóstolóval egybekötött bernu- | tatót rendeznek. A díjtalan bemutató reggel j 9 órától 16 óráig tart. j OLYAN VOLT, mint abban az időben a legtöbb inasgyerek, csak a ruházata valamivel gondosabb, mert üzletben _ dolgozott és sokat volt az emberek előtt. Alkalmazkodott, hogy jövőjét megalapozhassa, ezért kevesebb pofont kapott, mint ta- nonctársai. Édesapja napszá- rnosélete nem ízlett neki. Törekvő, harcos ember számára az alkalmi munkák nem felelnek meg. Kereskedő lett tehát, mert ezen a pályán télen-nyáron egyformán kellett a munkáskéz. Ezért tűrt. Aztán a szűkös segédi fizetésből összegyűjtött anyagit, hogy az egyhavi üzletbért kifizethesse és egy kis árut vásárolhasson a kezdéshez. Vegyesboltot nyitott. Legjobban a szegény emberek szerették, mert nemcsak jó szóval, hanem jó szívvel is volt hozzájuk. Ember és ember között sohasem tett különbséget. A filléres vevőket is éppen úgy szolgálta ki, mint a gazdagokat. Megnősült és családot alapított. Feleségét, aki sohasem dolgozott üzletben, megtanította arra, hogyan I kell a vevőközönséggel bánni. A háború öt is megpróbálta. A FELSZABADULÁS után üres polcokkal kellett nekivágni az életnek. Az államosítás után is hű maradt szakmájához. Néhány évig Kecskeméten dolgozott, mint boltvezető. Derekasan megállta a helyét. Azt, amit úgy neveznek a közgazdasági életben, hogy leltárhiány, ő hírből sem ismeri. A nép vagyona felett éberen őrködik. S a vevők? Csodálatoslcéppen meg voltak, meg vannak elégedve. Most a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskeres- Icedelmi Váltala.t 132. számú boltját vezeti g, Kecskeméti úton. ahol a nép még senkit nem szereteti úgy. mint öt, Mocsai Józsefet, akinek haja már deres, de lendülete, szolgálatkészsége, pontossága, lelkiismeretessége, kifogástalan. Elődjei forgalmát némelyik hónapban 25 000— 30 000 forinttal is túlszárnyalja. AZ UDVARIASSÁG nála természetes, szinte a vérében van már: " — Tessék parancsolni kérem, mivel szolgálhatunk? — Kékkőre volna szükség? Holnap már itt van, kérem... nagyon szép áru lesz... Mást ezenkívül? Olajoshalat és szegfűszeget? Tessék ... Nagyon szépen köszönöm, legyen szerencsénk holnap is. AKI arra panaszkodnék, hogy nem volt hozzá elég nyájas, még elvétve sem akadna a környéken. De olyan vevő sem, aki a mérésben találna hibát, pedig a leltári elszámolások azt mutatják, hogy ő a megtűrt leltárhiányt, a kálói sem veszi igénybe. Bődi N. László 1 — Különautóbusz. Január 2S-án (vasárnap) Budapestre, a Luxemburg grófja című nagyoperettre, a Fővárosi Operettszínház előadására városnézéssel egybekötött társasutazást szervez az IBUSZ (délben ebéddel). Részvételi díj 90 forint, plusz a színházjegy. Jelentkezni lehet január 15-ig az Arany János Művelődési Ház irodájában, az emeleti 38-as szobában. — Ebben az iskolai évben 527 kisgyermeket írattak be a város óvodáiba. — Termelői igazolvány nélkül árult mezőgazdasági terményeket a piacon Mata Istvánná (Fekete dűlő 124.). 200 forint bírságot rótt ki rá a városi tanács szabálysértési hatósága. — A konzervgyár háromnegyed éves létszáma 2715 tő volt, az éves létszám pedig 2880 fő. — 400 forint baleseti kártérítést kapott az Állami. Biztosító helyi fiókjától Maj- láth Zoltánná üzemi dolgozó. üuszosist ítélet egy év cnSatt A konzervgyár társadal! bírósága 25 kisebb ügyet tá gyalt ebben az évben. A d< gőzök bevonásával ítélkezne de hogy ez még eredmény seőb tegyen, a jövőben intőbb dolgozót hívnak be a tá sadalmi bíróság üléseire. Melyikei válasszam? SPORT Labdarúgás A Kinizsi Sportkör labdarúgó-szakosztálya megkezdte az 1984. évi bajnokság előkészítésének munkáját. A feladatok megtárgyalására ma, (december 18-án), délután 5 órakor a szakosztályvezetőség gyűlést tart. Sokan kíváncsian várják a vezetőség döntését egyes kérdésekben, mert a vezetőség jó munkáján is múlik, hogy a csapatok hogyan szerepelnek a pályán. P. S. Elnökségi ülést tart az MHS A Magyar Honvédelmi Sportszövetség városi elnöksége csütörtök délután 3 órakor kibővített elnökségi ülést tart a városi pártbizottság klubtermében. Az elnökségi ülésen megvitatták a jövő évi munkatervet. majd értékelik az 1962'63. kiképzési év tapasztalatait, ezek után pedig jutalmazásra kerül sor. Megkezdődött a karácsonyfavásár. • (Godány felv.) MIT LATUNK A MOZIBAN? Itt lakik a szerelem. Szűrés szovjet operettfilm. Soszíako- vics zenéjével. Kísérő műsor: Hullámok rajongója. Az előadások 5 és 7 órakor kezdődnek. ÍGY LÁTJÁK ŐK A bonni kétfejű sas (A hamburgi Die Welt karikatúrája) hogy né kelljen futkosni az utolsó pillanatban. A hozzászólások után Go- rócz Ambrus, a testület titkár« összegezte a felszólalásokat. A mentési munkák sok esetben eredménnyel jártak. Javasolta, hogy a versenyre induló embereknek a kiválasztása legyen a vezetőség joga, hogy így minden akadály nélkül összetoborozhassák a csapatokat. Felszólal ásóban még javasolta, hogy a testületnek legyen egy kultúrfelelőse, aki az évi kultúrprogramot összeállítja és aszerint irányítja a testületben a kul- túréletet. Goróez Ambrus után Tóth József javaslatot tett az újonnan jelentkezettek tagfelvételére, akiket a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Majd a régi vezetőség nevében mint elnök lemondott. azután az új vezetőség megválasztására került a sor, akiket, a közgyűlés szintén egyhangúlag elfogadott. (V égrh—God ány) tőséget nyújt, hogy a hallga- \ tők. az általúnos iskola. VII. és Vili. osztályának tananyagával egyidőben a mezőgazdasági szakmunkásképzés első évfolyamának anyagát is elsajátítsák. Ez esetben a dolgozók általános iskoláját elvégzett hallgatók a mezőgazdasági s zakmunk ásképző-t anfolya- mok második évfolyamán folytathatják tanulmányaikat, és — az érvényben levő előírások szerint — a szakmunkásképzés II. és III. évfolyamát egy tanév alatt is elvégezhetik. (MTI) A Művelődésügyi Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium közös rendelkezést adott ki a mezőgazdasági szakismeretek tanításáról a dolgozók iskoláiban. Eszerint a felnőtt oktatási reform bevezetéséig lehetővé teszik, hogy a dolgozók általános iskolái VII. és VIII. osztályának tananyagába — a szakmunkásképző-tanfolyamok érvényes .tanterve alapján — a mezőgazdasági alapozó szakmai ismeretek tananyagát is neépítsék. A módosított tanterv lebeKét év anyaga - egy év alatt Rendelkezés a mezőgazdasági dolgozók általános és szakmai képzésének összekapcsolására