Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-10 / 263. szám

1963. NOVEMBER 10, VASÁRNAP

""^Kirlap

3

Egy hasznos kezdeményezés folytatása

A kosdi elnökasszony

Tihanyi Ernő váci helytörténeti munkájáról

Amíg a tanácsházát keres- : géljük a Naszály-hegy lábáj nál megbúvó falucska főút- j cáján, vidám pufogással el- I húz mellettünk egy Sim- ! son-motor. Vezetője negyven j körüli asszony. Merész ívben J lekanyarodik az úttestről,

I leveszi a gázt, lábát férfias mozdulattal átlendíti a nyereg fölött, s eltűnik egy épületben. A bejárat mellett ovális tábla: Községi Tanács, Kösd.

Amit kerestünk, tehát — I itt áll előttünk. Sőt, akit j kerestünk, az is:

I

a motoros asszony

nem más, mint Pálinkás La- josné, a községi tanács vb- elnöke.

„Kardos asszonyka lehet — gondolok vissza irodájaA HOLDRA KÜLDÖTT FÉNYSUGÁR VISSZATÉRT A FÖLDRE

A Szovjet Tudományos

Akadémia fizikai intézete és a krími asztrofizikai obszervatórium munkatársai érdekes kísérleteket végeztek a Hold Optikai helymeghatározására. Egy, 2,6 méteres teleszkóp. ' ' gyújtópontjában

kvantumgenerátort (laser) állítottak fel, amely hatalmas fányimpulzust küldött a Hold irányába. A Hold meg nem világított részének kicsi zónájáról történt visszaverődés után, az erősen legyengült impulzus a

2,6 méteres teleszkópra került és a készülék fókuszában speciális fényfelfogó segítségével regisztrálták.

Mivel a Holdról visszavert fényjelzés még a 2,6 méteres teleszkóp szamara is túl gyenge volt, a kísérletet többszőr is meg kellett ismételni. így biztos eredményt sikerült kapni. A. Sze- vernij, a krími obszervatórium igazgatója kijelentette: ezek a kísérletek lehetővé teszik, hogy meghatározzuk a holdfelület különböző részeinek a tőlünk mért távolságát, olyan pontossággal, amely jóval meghaladja bármely eddig ismert módszerét (MTI)

Több, mint birtokháborítás!

Látszólag egyszerű birtokháborításról van szó: Gödöllőn, a Knézits Károly utca 3. szám alatti tanácsi rendelkezésű ház tulajdonosa, Bencses János , október 26-án elvágta lakója, Szatmári Béláné pedagógus villanyvezetékét. Előfordul ilyesmi — a helyi tanács gondja, hogy visszaállíttassa az eredeti

állapotba. Ha így történik, és Szatmári Béláné

pedagógusnak, e sorok megírásáig (és talán még most is) nem kell gyertyafény mellett javítania diákjai

dolgozatát, készülnie a másnapi órákra, azaz a jogos panasz orvoslásra talál — ebben az ügyben mi sem ragadunk tollat.

De nem így történt! Szatmári Béláné hiába fordult a tanácshoz, pontosabban a tanács annak törvényes rendje és módja szerint hiába utasította szóban, majd pedig írásban az eredeti birtokállapot visszaállítására az önkényesen eljáró háztulajdonost, Ben- eses János fütyül a törvényességre. Ravasz kibúvót keresve arra hivatkozik, hogy a ház villanyvezetéke már életveszélyes. Ö maga persze zavartalanul használja ugyanazt a villanyhálózatot.

Hozzá tartozik az ügyhöz, hogy Szatmári Béláné pedagógus és családja a szóbanforgó lakást, így tehát a villanyvilágítást is tanácsi kiutalással 1957 óta használja, Nemrégiben a tanácsi rendelkezésű ház azonban gazdát cserélt. Bencses János, a Bácsbo- kodról feljött új tulajdonos úgy gondolja, ha már sikerült kedvezményesen megvennie a részben lakott házat, mielőbb meg tud szabadulni lakójától is. Nyilvánvalóan ez a szándék vezette, amikor a villanyvezetéket elvágta. Szatmári Béláné, férje és tízéves kislánya immáron több mint másfél hete kénytelen gyertyafény mellett vakoskodni, kiszolgáltatva háztulajdonosa szeszélyének.

Nem vitás, ez most már több mint birtokháborítás! Az is furcsa, hogy a Gödöllői Községi Tanács — legalábbis ebben az esetben —, nem tud érvényt szerezni írásos határozatának. A további huzavona helyett pedig most már itt az ideje a villany visszakapcsolásának és természetesen az önkényeskedő ház- tulajdonos megbüntetésének is. ,

Súlyán Pál

kis villanymotorok gyártása, tölti ki. Ezek a motorok mosógépekbe, centrifugákba, porszívókba. padlókeféiőfcbe, lemezjátszóikba, ventillátoiiTjiba, szerszámgépekbe, fogorvosi gépekbe, hajókba és ki győzné felsorolni mind a háromszáz helyet, ahová ilyen motorok kerülnek.

Egyre több a munka és a gondok is szaporodnak. A hozzáértő szakembereknek nem kell magyarázni, mit jelent az ilyen nagyságrendű villanymotorgyártás. Van olyan fajta motor, amelyből csak egyet kell csinálni, de van olyan is, amelyből minden évben majdnem kétszázezer darabot rendelnek. Gond az új gyáregység áttelepítése, mert a gyártmányokat is át kell venni. Gond, hogy a műszaki fejlesztés nem tudja olyan gyorsan követni a termelésnövekedést, ahogyan azt az élet diktálja. Gond, hogy a jelenleg egy nagyobb község lélekszámának megfelelő embert foglalkozta! tó gyár honnan szerez még körülbelül ezer új munkást. Még a vasútat' is be kell avatni ennek megoldásába, mert ennyi embert helyben már nem lehet találni. Gond a gyártmányfejlesztés.

líj motorcsaládokat kell kialakítani.

! Az első család első tagja elké- . szült, ezt fényképen be is tud- j juk mutatni. Gond, hogy jövő- j re hogyan sikerül elkezdeni a hütőgépmotar-gyártást. És

j még sok gond van ezen kívül I is, ki győzné valamennyit fel- | sorolni.

Tarda Pál gyárában sok ! ilyen és ehhez hasonló gond- ! dal megbirkóztak már, ezeket I az újakat is legyűrik. Egészen i biztosan így lesz, mert aho- i gyan öregszik a gyár, Torda | Pál gyermekei és unokái an- i nál jobb gépekkel, annál több j tudással állnak szemben a ; munkájukkal. Gyarapodnak

Motorregiment a Mező Imre üzemben

Kovács Júlia a Hehel-hűtőgépek műanyag edényeit készíti

tudásban, műveltségben és anyagiakban is.

Háromszáz ipari tanulójuk

nem úgy áll már a gépek mellé, mint annak idején a Torda- Páloké. Az a másik majdem háromszáz pedig, aki az egyetemek, főiskolák, téchniku- mok, gimnáziumok padjaiban szorogoskodik, évről évre erősíti a gyárban a termelés parancsnoki karát.

Munkakezdéskor és műszak után jóleső érzés megállni a gyárkapuban és nézni az embereket. Jobban olvashat az ember ebből a látványból, mint a legjobb könyvből. Jönnek és mennek még sokszoknyás lányok, de a legtöbb már városias ruhában jár és a tra(Gábor feiv,)

péznadrág sem ritka. Igaz, hogy kultúrháza nincs a gyárnak, de évente 140 ezer forintért vesznek könyvet. Négyszáz családnak van televíziója. Vasárnaponként mindig tele van a színházas autóbusz. Aki azelőtt ismerte Iklad községet, jóleső érzéssel megy végig új házsorain.

Ez az egyetlen nagyüzem az aszódi járásban. Alig múlt tíz éves ez a gyár és máris láthatóan megváltoztatta a környék arculatát; Ez a változás nem áll meg. A mostani munkásgárda fele nemrég jött a földekről ide. Jövőre újabbak érkeznek.

Torda Pál szívesen jár ma is oda, ahol több mint egy évtizede megjelölté egy úi gyár helyét F. I.

ban a találkozás első pillanatára —, <de ezen a poszton másképp nem is boldogulna. Egy község vezetése nemcsak tudást, erély.t és határozottságot is követel, akár egy férfitől”.

— Szeretnénk lefényképezni — mondom fennhangon az elnökasszonynak.

Ösztönös mozdulattal kap a hajához, s míg frizuráját igazgatja — cseppet sem férfiasán —, szabadkozik:

— Jaj, ha ezt tudom, megPálinkás Eajosné

csináltattam volna a hajamat! Napok óta készülök a fodrászhoz...

„Hát, ami a férfias tulajdonságokat illeti —1 térek vissza előbbi gondolataimhoz —, azok, úgy látszik, csak a motorozásra érvényesek. Egyébként...”

Egyébként Pálinkásod kevés rúzst ken az ajkára, s íróasztalához ülve várja a vakulámpa villanását.

Kopognak, az ajtón fiatalasszony lép be:

— Elnök néni kérem, megkaphatnám az igazolást? — kérdi.

— Szóval, elnök néninek hívják — kezdem a beszélgetést. — Megvallom, a motoron ülve harcias amazonnak képzeltem.

— Néha az is vagyok — mondja nyugodtan —, különösen, ha a község érdekeiért kell kiállni. Olyankor úgy hívnak a falubeliek: fejedelemasszony.

„Hű, de nehéz eligazodni egy emberen! — tépelődöm. — Motorkerékpár — és női hiúság; elnök néni — és fejedelemasszony. Vajon a kosdi ak milyennek látják?”

— Mióta tanácselnök?

— ötvenkilencben neveztek ki.

— Az idei tanácsválasztá- sokom hány százalékát kapta a szavazatoknak?

— Mind a százat — feleli, s szemmel láthatóan nem érti, mit akarok a választásokkal.

Nos, amit akartaim — milyen ember Pálinkás Lajos- né —, megtudtam. Olyan, akit,, két tanácsválasztás között, Nagykőrösről küldtek ide föl elitesei, rendbehoznd, amit más elrontott, s akit négy év múlva

egyhangúlag

választottak meg vezetőjüknek a kosdiak.

Sosem készült közigazgatási pályára. Tanítónő szeretett volna lenni, de az is elérhetetlen álom volt az ötgyermekes lakatossegéd lányának. Hiába volt a kitűnő bizonyítvány, hiába a tanárok együttérző jóindulata — dolgoznia kellett. Esztendőkig volt idénymunkás a Nagykőrösi Konzervgyárban, 8 filléres órabérrel, árokparton elfogyasztott zsíros kenyér ebéddel, míg „rámosolygott a szerencse”: ínségmunkás lett a városházán.

— Van egy nagy fiam, harmadikos a gépipari techni- kuniban. Világéletében érdekelték a gépek, tízéves kora j óta vezet motorkerékpárt; a j Simsont is közösen használ- ! juk. Egyszer fiatal koromról meséltem neki, arról, hogy miért nem tanulhattam, hogyan lettem ínségmunkás? Elképzelni siem tudta, mi az az ínségmunkás. Én pedig még ma is az lennék, ha nem jött volna a felszabadulás. Negyvenötben kineveztek díjnoknak, később a városi pártbizottságon dolgoztam. Újból feltámadt bennem a vágy a tanulás után. Sajnos, a végtelen munkaidő, az éjszakába nyúló értekezletek, mindig félbeszakították elkezdett tanulmányaimat. Hinni sem mertem, amikor 1960-ban hathónapos közigazgatási tanfolyamra küldtek, hogy végre tanulhatok. Idén aztán beiratkoztam a mezőgazdasági technikumba. Szeptemberben vizsgáztunk a gyakorlati foglalkozásból, s januárban befejezem az első évfolyamot.

Aki munka közben látja, nem is hinné, mennyire félt a gyakorlati vizsgáktól. Faültetés, borjúnevelés, termelőszövetkezeti és határ- szemlék tartása volt a feladat, s Pálinkásáé még éjszaka is tanult. Azaz: főleg éjszaka! A tanácsülések, értekezletek után felült a motorjára — rossz időben az autóbuszra — és robogott haza a második műszakra.

— A család mit szól a tanulásához?

— A fiamnak — azt hiszem —, titokban imponál. A férjem pedig minden házi munkában segít.

A család tehát támogatja az elmökasszonyt. És a falu?

A falu szereti,

és ma már azok is restelkedve beszélnek kezdeti bizalmatlanságukról, akiknek eleinte nem tetszett a kosdi „matriárchátus”. Amikor ide került, egy centiméternyi járda sem volt a községben; Azóta hat utcában, hat kilo- I méternyi épült. Négy évvel ) ezelőtt a legnagyobb gondot az okozta: kinek a gyermekét vegyék fel az óvodába? Ma már mind a hetven apróságnak jut hely a kétszeresére bővített óvodában. „A község aranya” — így nevezik Kosdon a málnát — joggalj csupán az idei szezonban —■ hat hét alatt — hatmillió.forintot fizetett a kosdíaknak! De ez* az „aranyat” csak üggyel-ba.jjal szállíthatták Vácra a keskeny, hepehupás bekötőúton. Most széles, korszerű aszfaltút épül a járási székhelyig, év végére el is készül. A falut átszelő; gyér vizű patak sok bajt okozott tavaszonként. Az árvízveszélynek most örökre elejét vették a patakmeder rendezésével, kiszélesítésével; Elkészültek a tervek az ivó-" vízprobléma megoldására.

Négy évvel ezelőtt hírből sem ismerték talán a társadalmi munkát Kosdon.

Az elnökasszony hívó szavára

pedig csaknem valamennyi kisgyermekes szülő ott szorgoskodott az óvoda bővítésén. A Dózsa György út felújításában szombat-vasárnaponként még a bejáró munkások is részt vesznék.

:;. Esténként, amikor a Naszály felől sötétség száll a falura, s az asszonyok vacsorázni csalogatják csemetéiket, fürge kis Simson-motor pufog végig a kosdi főutcán. Gyorsan távolodó fénysugara egy pillanatra megvilágítja az út menti kerékvető köveket. A nyeregben ülő asz- szony a vacsorára gondol; amit a férje biztosan elkészített azóta, a növénytanra; amit másnapra meg kell tanulnia s a fodrászra, akihez megint csak szombaton jut él; pedig olyankor mindig sokan vannak...

Nyíri Éva

A levélszekrény 140. születésnapja

Az NDK-ban a napokban ünnepelték a levélszekrények 140. „születésnapját”.

Nagler porosz főpostamester 1823-ban adta ki a rendelkezést, hogy a postaépületeken, de nagyvárosokban egyebütt is, levélszekrényeket kell létesíteni. Az első levél- szekrények fából készültek, fehér olajfestékkel vonták be őket és egyik oldalukon feliratot helyeztek el „használati utasításul”. (MTI)

I juk az egykori parlamenti in- j terpellációt, arait a város ak- j kori képviselője: Krakker \

Kálmán mondott egy hónap j múlva. Utána perbefogták a j Népszava leleplező cikkének! íróját és elítélték — rágalma- j zásért

I Őrizzük meg mártírjaink I emlékét — . figyelmeztet a ; munka utolsó fejezete. Elisrne- | rés és köszönet illeti Tihanyi | Ernőt, hogy másfél évtizedes | kutatómunkájának eredmé- j ' nyét most a nagy nyilvános- j j ság; elé bocsátotta. A városi j I tanács nemes ügyet pártfogolt, j amikor anyagilag lehetővé tet- | te a kötet megjelenését. Reméljük, hogy nem késik soká a folytatás sem.

Papp Rezső

nelmi város krónikájának sö-! tét napjaiból.

Feleleveníti a Tanácsköztársaság bukását követő időszakot Vácott. Látjuk, miként nyílt fel a zsilip, az ellenforradalom végleges győzelme, a véres megtorlásokkal teljes bosszúhadjárat számára. Idézi 1 az 1919 augusztusában megjelent hirdetmények szövegét.1 Megismerjük Baintner Ernőt, i a véreskezű katonai városparancsnokot. Ő lesz feje a meg- j alakult vészbíróságnak, mely döntött a letartóztatásba kerültek élete és halála fölött,

Pár nap alatt 52 foglyot gyilkoltak meg. A szerző kö- j rütlekintő adatgyűjtés után bemutatja az áldozatokat, feleleveníti a szörnyű kivégzések körülményét. Obermayer József, Alberti István, Hárma nn János és mások a ma is élő szemtanúk hitelességével egészítik ki emlékezésükben mindazt, amit nem őriztek; meg a hirdetmények, jegyző- ’ könyvek és fényképfelvételek.

j 1924 tavaszán a Népszava

I három leleplező cikkben

foglalkozott a váci tömeg- gyilkosságokkal.

A cikksorozat országosan is nagy visszhangot keltett. S mit tettek a leleplezettek? Cá- j foltak, tagadtak és rágalmaz- I ták az áldozatokat. Olvashat A városi tanács kezdeményezésére a közeljövőben állítják fel a váci Duna-parton Tragor Ignác mellszobrát, A helyi múzeum tevékeny igazgatója 1942-ben hunyt el. Nevéhez nemcsak a múzeumi gyűjtemény tárának bővítése fűződik; ő volt évtizedeken keresztül a „Váci Múzeumi Évkönyvek” szerkesztője. A rendszeresen megjelenő kötetek

ma is gazdag anyagot nyújtanak a helytörténeti kutatók számára.

Ez a hasznos kezdeményezés majd két évtizedig folytatás nélkül maradt. Pedig számos téma kínálkozott feldolgozásra: Vác a két háború között, a felszabadulás krónikája s a szabad város nagyszerű fejlődésének másfél évtizedes története.

Tihanyi Ernő Váci mártírok

_váci hóhérok 1919-ben című

m

ost napvilágot látott kötete részben ezt a hiányt kívánja pótolni.

A kis munka iránt már az első napokban megmutatkozó érdeklődés bizonyítja a megjelenés szükségességét.

Nem nagy terjedelmű Tihanyi írása, mégis egész sor érdekes, ismeretlen, vagy alig ismert anyagot örökít meg a törté-