Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-05 / 259. szám

1053. NOVEMBER 5, KEDD 3 [ Testet öltött a hatvanezer tonna cement, a közel félmillió köb-méter Duua-lcavics, a tizenhét és fél millió tégla, a huszonkét- ezer tonna vas, sok más anyag és a terve­zők bátor fantáziája. Kész a mű a Naszály alatt. Dolgozik és nemessé égeti a hegy kövét. A krónikás, aki a kezdettől, 1959 július 1-töl látta a természet és az ember harcat itt, csodálattal szemléli a három karcsú kéményt, a hatalmas betonkolosszusokat, a forr óságot árasztó jorgókeme ncéket, a sima utakat. . Lelát a mélybe. Megelevenedik előtte a széllel versenyző por, a gépet és embert - marasztaló feneketlen sár. Az ember és a gép ásott, tépte, marta a szárazon és lucs- kos-an támadó ellenséget, amely korábban, ómig búzát termelt rajta, barátja volt. Fia: pontot keresett, ahol ö maga és a mű is megvetheti lábát. Elkeseredett harc volt, de győzött az ember. Műve lassan kiemelkedett a fáid­ból és egyre nőtt, magasodott. Közben a földtől elszakadt ember is épült. Egyre ■magabiztosabban érzékelte művét. Mér arra is j-atott ideje, hogy számoljon. Tudja, miért épít. Mindenki gondja nehezedett a vállára. Magán érezte valamennyiünk te­kintetét. A többi, még jobb létet termő mű, egymillió lakos. Mindez csak úgy lehetsé­ges, ha ő minél előbb elkészül. Egy évet rövidített, aztán újabb dátumot mondott: 1963. november 5. A mai napot jelölte meg, amikor avatásra bocsát ja munka ja gyümöl­csét. S most itt vagyunk, hogy ünnepeljük őt és alkotását. Lehet-e szebb kísérő zenéje ennek az ün­neplésnek, mint a mű zúgó-zakatoló hang­ja? .4 jól végzett munlca szimfóniája ez, olyan zene, amelyet csak a dolgos emberek ériének igazán. Az ünnepeltek közül az építők nem vesznek részt a mű avatásán. Közben máshová szólította őkét a munlca. Ök már Százhalombattán és az ország más nagy építkezésein alkotnak tovább. Nemsoltára a szerelők is újabb bevetésre indulnak, de valamennyiükre nagy-nagy szeretettel gondol az az ezernéhány száz ember, aki a helyükbe jött, hogy a megsebzett Naszály- hegy kövét megnemesítse a. hatalmas ke­mencék tűsében. EGYÜTT A DÓM cementjére vár a kocsisor Az ezredik Talán nem is sejtette, mi­lyen kedves fogadtatásban lesz része. Lehet, hogy tor­kában szorongott az új mun­kahely utáni kíváncsiság mellett egy kis félelem is, araikor átlépte a DCM ka­puját. Már dolgozott itt ko­rábban is Bakos József, az EM 1-es számú Gépszerelő Vállalat lalcatosaként, de csak most lett a Dunai Ce­ment- és Mészmű alkalma­zottja. Az ezredik fizikai dolgozó. Kedves, meleg szavakkal üdvözölték az új belépőt, és a bensőséges ünnepség al­kalmával meg is ajándékoz­ták. Az üdvözlő szavakban arról is megemlékeztek, hogy ez a szám annak a fejlődés­nek, eredményes munkának is a bizonyítéka, amelyet a DCM építői és jelenlegi dol­gozói maguk mögött hagy­tak. KÖZKATONÁK hatunk, hogy együtt jutottunk el a mai avatásig. — Akkor talán inkább arról kérdezem, mit tapasztaltak itt nálunk. Milyennek tartják a mi életünket. — Nem túlzás, ha azt mon- ! dóm. hogy Magyarországon is 1 kezdettől fosva otthon érez­tük magunkat. Nemsokára hazamegyünk, de tudom, hogy társaimmal együtt valameny- nylen nagyon szívesen emlék­szünk majd az itt Jöl|ött I évekre. ’ "" “ — Sikerült megszokni a magyar konyhát? — Olyannyira, hogy töb­bünknek fogyókúrát kell majd tartani Azt hiszem, nincs egyetlen német se, aki ne is- i merné a Kőkapu éttermet. — Barátságot kötöttek ma­gyarokkal? — Számos barátság szüle­tett. Jó volt látni baráti láto­gatások alkalmával, milyen törekvők, miiven gyorsan gya­rapodnak magyar barátaink. — A jó barát a hibákat is megmondja. Tapasztaltak-e ilyesmit? — Igen. Jó lenne például, ha azt is megtanulnák magyar barátaink, hogy el tudiák vi­selni. ha veszít a futball­csapatuk — jegyzi meg tréfá­san. S annál komolyabban teszi hozzá: — Nagyon sok szorgalmas embert ismertünk meg. de sajnos olyanokkal is talál­koztunk. akik nem sokat tö­rődnek a munkájukkal. Sokat segítene, ha a művezetők ma- gah’ztosan irányítanának. Köszönjük barátaink, kö­szönjük a segítséget. ÚTON Intek. A Csepel méltó­ságteljesen félrekanyarodik az út széléhez, s megáll, akár egy kétpupú teve. Két tartályos cementszal- lító. A vezető kinéz, mit aka- rete mm • sw*#*# — Merre? — Pestre. — Mihez lesz a DCM cement­je? — Kőfaragóknak, járdalapot csinálni. — Mióta jár ide? — Mióta? Tavasz óta. Ak­kor kezdődött itt a cement. — Mennyit fordult? — Hú! Nagyon sokat. Az­előtt Lábatlanba mentem, meg Tatabányára. — Idevalósi? — Pesti. Sok házat lehet abból összehozni, amennyi cementet elvittem a Csepel­lel. Csak nekem nem ju­tott belőle. A fiam négy és fél éves — öt már vittem erre, arra, — s ott van az — Nekem is juthatna egy la­kásra való... asszony. Így hármasban va­gyunk egy albérleti szobára. — Szabónak jó ruhája, suszternek jó cipője? ... — így valahogy. De most már annyi cementet szeret­nék hordani, hogy nékem is jusson belőle egy lakásra való. Utána hordom más­nak, szívesen. Nagy I. Jánosnak ennyi a mondanivalója. A tartálykocsi Pestre indul. Irta: Farkas István, Thurzó Tibor és Tóth György Foto: Gábor Viktor „KAPA“ A Kapa nagyot mordul, megfeszülnek a kötelei. — Kapa? Milyen név ez egy becsületes- autódarura? — Ilyen, amilyen. Egyszer valaki azt olvasta az öreg- igás cirillbetűs orráról, hogy Kapa. Hát így. — S mióta forgolódik itt a DCM-nál? — Itt? — Torna István számol. — Két esztendeje? Igen, annyi. — Huszonnégy hónap, mi­re elég a Kapával és két segítővel ? — Jó, hogyha körülnéz. Ami szerkezet errefelé lé­tezik, annak a javát mi utaz­tattuk a helyére. — Éz valami! Két kiló húsz deka biztos megvan ... — Vagy huszonkettő. A legszebb mégiscsak egy két­száz mázsás emelés volt a malomhoz. Két daruval, Egy- egy csak százat vihet. — Veszélyes foglalkozás? — Az is van. benne ... Egy­szer az veit, hogy nekirugasz­kodtunk a Kapával. Szép darab volt, de amennyi súlyt ráki'étáztak, annyi ép­pen elment. Fordulok kife­lé, hát csak kezd borulni az egész. Én se vártam az utolsó harsonára, egy pillanat alatt leengedtem a terhet... — Mégis, mennyit emel­gettek két hosszú esztendő alatt? — Két rövid évecske alatt?... Hát, nem tudom. De olyan vasárnapunk se volt ritka, hogy 18 vagont raktunk ki. — Maszek pénztárcában még ócskavasból is elég lenne az ára . . . _— Hát még töltöttkáposztá- ból! — s nagyot nyelve, ön­magát erősítve bólint a nagy. darab, rózsás arcú ember. emlékezzünk az együtt eltöl­tött, könnyűnek éppen ném nevezhető időre. — Nem is tudom, mit mondjak — fordítja a tolmács a tapasztalt szakember sza­vait. — Valóban, mit lehetne mopdani. .arról, a ^munkáról, amit mind a fietten ’ ’ isme­rünk, A. mű kész, s hogy ho­gyan készült, azt még a köz­vetlenül nem érintett közvé­lemény is ismeri a sajtóból, rádióból, tv-ből. A munka itt olyan volt. mint másutt. Ne­héz és küzdelmes. Mindig örültünk, ha valami sike­rült és együtt bosszankod­tunk. amikor valami nem ment úgy. ahogyan akartuk. A legtöbb, amit erről mond­Már több. mint két éve is­merem őket, de nevüket még mindig nem tudtam meg­jegyezni. Még ma is, ha írok róluk, az arcok sorra meg­jelennek elöltem. Mintegy másfél százan jöt­tek Dessáuból és más német városokból, ‘ hogy segítsenek kőbe. betonba öltöztetni a DCM általunk készített téri veit. Ennyien dolgoztak itt és sok százan az NDK-ban, hogy eljussunk a mai napig. Segí­tettek a lengyel és a cseh­szlovák munkások is. Régóta nem vendégek már nálunk, most az ünnepélyes ! pillanatban azonban kissé ] elfogultan ülünk le Nottrodt BeichéveL a német szerelők parancsnokával, hogy vissza­Rendszertelen emlékek 5 Elfogyott a fekete. Jó né- ^ hány cigarettavég is heverj már a hamutartóban. Mielőtt $ elbúcsúznánk, még ennyit 4 mond Szabó Zoltán, a DCM 2 központi pártszervezője: | — A beszélgetés elején em-} lítettem már. hogy zárt rend- i szerben tevékenykedő, precí-^ ziós munkát végző ipari üzem- 4 bői érkeztem a Dunai Cement- f és Mészmű építkezésére. Az } első benyomásom rossz volt. } Elmaradottnak, szervezetien- } nek. rendetlennek tartottam } az itt folyó munkát. Aztán } minél hosszabb ideje tartóz-$ kodtam itt, annál jobban el-£ szégyelltem magam, elhamar-} kodott. véleményem miatt. } Mert itt valóban nincs zárt rendszer, jól fűtött csarnok,} de van szél, váratlan eső, csú- } szós beton és ki tudná elsorol-} ni mindazokat a nehézségeket,} amelyek gátat próbálnak vet- í ni az építő munkának. A lát- { szólagos kezdeti rendetlenség} mögött szívós, emberi küzde-} lem húzódott meg, amely —} a kész mű a példa rá — meg-} hozta gyümölcséi. gítse: akkor és ott hasznosít­sák erejüket, ahol és amikor arra a legnagyobb szükség vám Tapasztalati mederbe te­reltük a robbanni kész fiatal erőt. Csak a legjobbakat mondhatja az építkezés vala­mennyi dolgozója velem együtt. Mészáros Zoltán K1SZ- vb-titkárról és gárdájáról. Igazán hősies munkát végez­tek. — Nem túlzás ezzel a ro­mantikus kifejezéssel élni? Megkeményednek arcán a vonások: — Semmiképpen. Romanti­kus. versbeillő, valóban költői hősiességgel, munkával talál­kozhatott itt. aki figyelmesen, szeretettel szemlélte az itt dolgozókat. Aki nem hiszi, álljon melléjük, de úgy. ahogy ők, munkaruhában, és dolgoz­zon együtt velük. Ha becsüle­tes ember, akkor nem tud kö­zömbös maradni. Otthonra ta­lál a fiatalok, a DCM munká­sainak közösségében. válaszolni? — Kérdőjelekké gyúródnék homlokán a rán­cok, de aztán folytatja. — Ta­lán kezdjük az elején. I960 májusában léptem át először a DCM kapuját. Azelőtt egy jól szervezett, precíziós mun­kákat végző üzem igazgatója voltam. Akkor májusban párt- szervezőként érkeztem ide. — Tudtam — folytatja las­sú ritmusban —, nem fogad­nák üdvrivalgással. Először kikóstolgatják (így mondja) az embert. Akkor készítettük elő a harmadik negyedév terveit. Én csak azt kérdeztem minde­nütt: miben segíthetek? Aztán összebarátkoztunk. Elmosolyodik: — A barátság kezdetét ne­héz rekonstruálni. De vala­hogy így kezdődött. — Az építkezés, nem mon­dok újat, KlSZ-védnökség alatt készült. Hatalmas, fiatal erő állt a rendelkezésünkre. A párt feladata az volt, hogy a KISZ-isták lendületét úgy se­Izgalmas napokat él az üzem. Beszélgetésre, kérdezős- ködésre nincs idő. A központi pártszervezőt, Szabó Zoltánt v keresem. Csupán annyi ideje g van, hogy megbeszéljünk egy c esti randevút. Nemcsak ö, de az üzemnek szinte valameny- Ti nyi dolgozója, nem gondol a a munkaidővel. Így abban álla- j padunk meg, hogy este nyolc, negyed kilenckor találkozunk t egy budapesti eszpresszóban, s Addigra tálán ő is beér. Csaknem pontosan egyszer- s re érkezünk. Már kihozták a r feketét és még mindketten l hallgatunk. Nehéz, mozgat- t más nap volt. Végül is el- t hangzik az első kérdés. I — Nagy munka volt, sok fá- i radtságot igényelt. Sokat ol- < vasiunk, irtunk róla. Tudjuk, hogy az ott dolgozók jó mun­kát végeztek. Most azonban a I párt és a KISZ tevékenységé- I ről szeretnénk hallani vala- : mit. ( í A pártszervező gondolkodik, < : maid elmosolyodik, úgy vála- < ; szol: ] • — És erre éppen nekem kell . éget jnajd az olaj tüze itt! Dián József és Muri Lász­ló új hasábokat raknak az itt kicsinyke tábortűzre.., Rajokban száll a szikra. A hagy világmindenségben szi­porkázhatnak így a meteor­rajok. Lángoló, ropogó fahasábok. , Az akác lángja csap leg- ^ magasabbra. Az tűz és a {■ máglya mindig félelmetes- \ romantikus egy kicsit, most meg majdnem valószínűtle-} nül meseszerű. A szobányi} átmérőjű, végtelen hosszú} tériben csak pislákolás az ' egész, és most mégis jó célt szolgál. \ Szárítják a DCM harma-; dik óriáskemencéjének fris- í sen falazott belsejét. Két fiatalember rakja a \ tüzet. Ketten is csak har- : mincegynéhány évesek. — Ez a megbízatás? : — Ezt kaptuk most, hogy \ fűtsük a kemencét. Nem : nagy ügy. Látszik, hogy nem .tartják I sokra a tűzrakást. — Tulajdonképpen gépkeze- \ lő vagyok — így az egyik, s a másik hasonlóképp. A pattogó tűz magasra csap. Már éget. Nehéz meg­maradni a közelében. Kö­rülnézek a kívül vas, belül tégla barlangban. Hogy dübörög s hogy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents