Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-03 / 258. szám

A körzeti bajnokság úttörői Konferencia Szentendrén A szentendrei járás volt a körzeti bajnokság úttörője országszerte, s így a szombat délutáni konferencián külö­nösen sok szó esett ezekről a rendezvényekről. Az elmúlt éyben kilenc sportágban — asztalitenisz, kerékpár, kézi­labda. labdarúgás, röplabda, sakk, sportlövészet, teke, te­nisz — folytak a küzdelmek, s a határozati javaslat sze­rint jövőre természetjárással, evezéssel, illetve kajako­zással bővül a műsor. Népszerűvé váltak a páros- versenyek is. A visegrádi és pilisszentkereszti erdészek Kisoroszi és Dunabogdóny, Tahitótfalu és Pócsmegyer al­kották többek között a páro­dat az asztalitenisz, sakk és teke viadalokon. A sok esemény sok sport­pályát igényel. Most a járási testnevelési és sportszövet­ség megalakulásakor érde­mes visszapillantani az 1951. évi helyzetre. Az akkori öt labdarúgó pályával szemben most tizenhat van. Jelenleg már hét kézilabda­pályán pattog a labda, tehát megkétszereződött számuk. S míg a röplstodázclknak egyál­talán nem volt szereplési he­lyűik. most már nyolc van. A Szentendrei Építők pályát szeretnék a járás központi sporttelepévé fejleszteni. Százhúsz versenybíró, já­tékvezető, Kilián ponthitele­sítő tevékenykedik, de ez sem elégséges, s kicsi a társadal­mi edzők száma is. Épp ezért nyolc sportágban rendez­nek versenybírói, illetve edzőképző tanfolyamot. ■ Az Nb II-be jutásért kiírt osz­tályává utolsó fordulójában sors­döntő mérkőzést vívott szomba­ton a Ceglédi«. Ení tőik két csanata. A nők korábban léoleCk pályára, s vereséire szenvedtek, a mai ceglédi visszavágón na tv eó!- •aránoval kell evőznlök. hogv megelőzzék a HSC-f. biztosítsák a fél lobbi utast. A férfiak találkozóiéra mintegy 150 ' ceglédi ' szurkoló rándult fel. 6 harsány biztatásuk mellett dön­tetlenre végzett a Pest mosvei együttes. Ezzel szinte teljesen biztosnak látszik. hogv lövőre már.felsőbb osztályban látszanak, hiszen a számítás alapján ma Otthonukban lö:0-ra kell kikan- nio-k ahhoz, hogy elessenek az elsőségtől. Női mérkőzés Bd. HSC—Ceglédi Építők 6:3 (4:3) Népliget. 200 néző. V: Maurer. A ceglédiek erőtlenül játszot­tak. három 7 méterest kihagytak. G: Gvikóné (2). Öcsainé. Férfi mérkőzés M4FC-Ceglédi Építők 15:15 (9:8) Budafoki út. 200 néző. V: Weich. Az első félidőben fei-fei mel­letti küzdelem folyt. a játék eleién a ceglédiek, befejezés elölt a helyiek vezettek. Szünet után kissé esett az iram. s a MAFC három góllal elhúzott. A közön­ség lelkes biztatására azonban az utolsó pillanatban egyenlített a Pest. megyei együttes. G: Tukacs (5). Szálkái. Osváth (3—3). Monori. Rossi (2—2). Balogh—Koppány Híradás a Híradóról A járásokban befejezés­hez közeledik a sporttömeg- szervezet létrehozása. Máig kilenc helyen tartották meg a konferenciát, s a monori, valamint a dabasi összejö­vetellel lezárul az átszerve­zésnek ez a szakasza. A megyében az átszervezés utolsó állomását november 17-én a megyei konferencia jelenti. A monori járásban szorgos előkészületek folynak a mai nagy eseményre, ötven szava­zati, húsz tanácskozási jogú küldöttet váznak, ezenkívül meghívott vendégeidet. A kon­ferencia egyik újítása, hogy ez alkalommal adják ki a Mono­ri Járási Testnevelési és Sportszövetség Híradóját. Az előszót, a bevezetőt Sima István, a járási tanács vb-el- nökhelyettese írta. A Híradó ismerteti a konferencia célját, annak lebonyolítását, időrendi beosztását, valamint azoknaz a neveit, akiket a sportkörök küldöttnek jelöltek az össze­jövetelre. Tartalmazza még a járásban működő egyesületek vezetőségeinek névsorát is. Monor—Vecsés ifirangadó Újhartyán újra idegenben: Vácott Az újonc ú.i hártyám labdarú­gók a f ’-i!ó® niegyebainok- •ágban nehéz sorsolást kaptak. E héten ismét idegenben lépnek pályára. Tegnapi számunkban a u. nyomda ördöge” Vácra is és Ceglédre is őket küldte vendég­szerepelni. Az igazság, hogy Vác­ra mennék, a Vasutas otthonaiba, pécelre Szigetül faLu látogat. Természetesen a felnőtt csapa­tokkal együtt utaznak az ifik. Az Ő bajnokságuk szerint ma rangadóra kerül sor: az éllova­som találkozójára. Múlt héten Monor és Vecsés egyaránt 2:0-ra győzött. így vál­tozatlanul csaik gőlaránv-különb- Bég van » két csapat között. Persze ne feledjük: Vecsés egy- gyel kevesebbet játszott. így te­hát ha vereséget is szenvednek — leadott pontok szempontjából — marad közöttük az egyenlőség. A múlt heti Ceglédi Építők— Gödöllő ösrangadó döntetlenül végződött, s így az Építők eev lépés, eßv pont távolságból kö­vetik az élkettőst. Az albert- irsaiak pedig, akik ielenleg csak öól'aráímval szorulnak az első és PEST MEGYEI HÍRLAP A Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és p megyei tanács laola. Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest vni.. Blaha Lulza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Géolrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és soort- povat: 140—440 — Ipari rovat: 141—402 — Művelődési rovat: 141—253 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magvar Posta. Elő­fizethető a helvl posta­hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj I hónapra 12 forint, második mögé: nehéz feladat előtt állnak ma délelőtt Gödöl­lőn. A múlt vasárnapi ifjúsági ered­mények: Vecsés—Tököl 2:0. Üj- hartván—Dun a haraszti MTK 1:0, Ceglédi Építők—Gödöllő 1:1. Üllő —Abony 4:0, Bag—Ce^lédbercel 1:0, Albertirsa—Pécel 6:2. Duna­keszi Kinizsi—Szigetúifalu 5:0. Monor—Váci Vasutas 2:o. 1. Monor 10 7 2 1 21: 3 16 2. Vecsés 9 7 2 — 25: 4 16 3. Albertirsa 10 7 2 1 33:10 16 4. Cégi. Éd. 10 6 3 1 37: 9 15 5. Gödöllő 10 5 3 2 22:11 13 6. D.-keszi K. 11 6 — 5 23:18 12 7. DMTK 10 5 — 5 19:13 10 8. Bag 9 4 2 3 19:17 10 9. Tököl 10 4 1 5 16:19 9 19. Váci Vas. H 4 — 7 10:18 8 11. Üllő 10 4 — 6 13:37 8 12. Ceglédb. 10 3 1 6 15:16 7 13. Pécel 10 3 1 6 11:16 7 14. Szigetúifalu 11 2 2 7 6:26 6 15. Üi hártyán 9 2 1 6 5:32 5 16. Abony 10 1 — 9 8:32 2 MA DÉLUTÁN A NÉPSTADIONBAN 14 órakor a Nemzetek Kupa visszavágó mérkőzésre az alábbi összetételben lép pá­lyára a két együttes. Magyarország: Szentmihályi — Mátrai, Mészöly, Ihász — Nagy, Solymosi — Sándor. Rá. kosi, Albert, Bene, Fenyve­si dr. NDK: Heinsch — Skaba, Heine, Krampe — Kaiser, Liebrecht — Nachtigall, Nöld- ner, P. Ducke, Erter, Stöcker. A mérkőzés játékvezetője a jugoszláv Nedelkovszki. A tömegsportot szolgálja az a javaslat, hogy azoknak, akik a Kilián testnevelési mozgalomra 1961. második fe­lében jelentkeztek, még ez év hátralévő részében megfelelő pontszerzés! lehetőségeket biztosítanak a jelvény meg­szerzése érdekében. A beszámoló foglalkozott a sportkörök munkájával is. Az öt új klubbal — Budakalá­szi Tsz, Szentendrei Tsz, Szentendrei Papírgyár, Szent­endrei Spartacus, Szentendrei Pedagógus — húsz egyesület működik. Szeretnék Pilisszántón is meg­teremteni a szervezett sport­életet. valamint az Egyesí­tett Tisztiiskolén a Szent­endrei Honvéd helyett új ön­álló egyesületet alakítani. Az üzemi sportköröknél a hat szakosztályt működtető Budakalászi MSE tűnt ki, jó a gazdasási munkájuk, rend­szeres a tagdíjfizetés. A tsz- sportkörök közül is a kalászi a legeredményesebb, míg a községi egyesületeknél a sok szakosztályt foglal­koztató Visegrádi Erdé­szet. Igyekeznek javítani a nők számarányán, elsősorban a két budakalászi, valamint a po- mázi textilgyárban. Sok lelkes, társadalmi ak­tíva segítette a járás sport­ját, így a budakalászi Komor Béla. a visegrádi Magyar László, a taihitótfalui Török József, a leányfalui Kecskés János, a pócsmegyeri Kle- bán Vendel, a pilisszentke­reszti Pápa János. További munkásságuk egyben záloga annak, hogy az új szervezeti keretek között még eredmé­nyesebben fejlődik a járás sportja, amely ugyan minő­ségi eredményekkel kevésbé, de tömegsport eredményekkel annál inkább dicsekedhet. A mégyszázadik előtt a 399. válogatott labdarúgó-mérkőzésen, egy hete, az osztrákok el­len Albert Flórián, mivel már látta, hogy Fraydl megkaparintotta a labdát, s így oda a helyzet: a füvet simogatta. Reméljük, ma délután a második félidőben nem „pazarolja” majd ilyenre az idejét... (Koppány Gy. feitv.) A 400. előtt A magyar labdarúgás páratlan jubileum előüt áll, a válogatott ma déluítán a Népstadionban látssza 400. hivatalos országok közötti mérkőzését. Hasonló so­rozattal egyetlen ország sem rendelkezik a világon, legfeljebb Nagy-Britannia. ha összeadják a szigetország csapatainak találko­zóit. A magyar labdarúgó válogatott 1902 október 12-én Bécsben Ausztria ellen játszotta első hi­vatalos mérkőzését. A hat évtized alatt a magyar labdarúgók 40 ország csapatával játszottak hiva­talos mérkőzést. legtöbbször Ausztria (107), Svájc (28\. Cseh­szlovákia (27). Olaszország, Svéd­ország (25—25) és Jugoszlávia (20) volt az ellenfél. Az eddigi 300. összecsapáson. 222 magvar győzelem született. 81 döntetlen és 96 vereség. A magyar játéko­sok 1113 gólt lőtték és 672-t kap­tak. Hatvanhárom év 399 válogatott mérkőzésén 505 játékos kapott he­lyet a legjobb magyar tizenegy­ben. 14 labdarúgó szerepelt 50. vagy több alkalommal nemzetek közötti találkozón, sőt Bözsi,k József 100-ig is elvitte. A válo­gatottság tekintetében a rangsor a következő: 100-szoros válogatott: Bozsik József (Kispest. Bo. Honvéd) 1947 és 1662 között. 86-szotfos válogatott: Grosics Gyula (MATEOSZ. Teherfuvar. Bo. Honvéd. Tata-bánya) 1047— 1962 között. I Ma és holnap: HOL ? Disznóperzselő, fatü­zelésű, 440.— Ft-ért. Kulcsár kisiparosnál. Budapest, Rákóczi út Külföldi, új. barna bőrkabát, komplett méretben eladó. Tel.: 183—620. ________________ M érlegjavító szak­munkásokat azonnali belépéssel felvesz a Ceglédi Vasipari Ktsz Szabadság tér 5. szám. Jó minőségű, színes mozaiklapok, modem és régi mintákkal. Vi_ dékre is szállítok. Díjtalan mintakártya. Tel.: 280—042. 9—5-ig. Somogyiné. Bp. Pest­lőrinc Vöröshadsereg U. 163.__________________ Monori erdőn beköl­tözhető kétszobás ház. részben alápincézve, eladó. Érdeklődni: Pilis. Bicskei út 21. A Fővárosi Villamos- vasút azonnali belé­pésre keres kalauzi, váltóőri, homokozói munkára (17—43 év között) férfi és női dolgozókat. A Főmű­helyekbe géplakatoso­kat, lemezlakatosokat, lakatosokat, esztergá­lyosokat, marósokat. Kocsiszínekbe lakato. sokat, betanított mun­kásokat. A fentieken kívül felvesz kábel­fektetői és pályaszol­gálati munkára (18—50 év között) férfi segéd­munkásokat. Szak­munkások, kábelfek­tetői és pályaszolgá­lati segédmunkások részére szükség sze­rint munkásszállást biztosít a vállalat. Tanácsi igazolás szük­séges. Jelentkezés munkanapokon 8—14 óra között (szombat kivételével) Budapest. Vü. Akácfa u. 15. fsz. 17. ÉM Szentendrei Betonárugyár azonnali belépésre felvesz férfi segédmunkásokat és szállítómunkásokat Üzemi étkezés és modern munkás­szállás van. Je­lentkezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán. Szentendre. Dózsa György út 34. sz. alatt. ORSZÁGOS SÖRIPARI VÁLLALAT azonnal felvesz malátagyár! munkára férfi betanított és segéd­munkásokat állandó munkára, vagy májusig szer­ződéssel. Munkás- szállás van. Jelentkezni lehet: Bp., X., Maglód! út 17. Munkaerő­gazdálkodás. Gyakorlattal rendel­kező gépkönyvelőt azonnali belépésre ke­res textilvállalat. Je­lentkezéseket: „Nagy- vállalat 33069” jeligé­re, Bp. Felszabadulás téri Hirdetőbe kérjük. Tápiósápon, Kossuth L. u. 157. 2 szobából, konyhából, kamrából, egyéb mellékhelyisé­gekből álló beköltöz­hető lakóház 366 n-öl telekkel eladó. Érdek- 1 lődni a helyszínen. Vállalatunk felvesz műanyagburkoló, szó. bafestő-mázoló. laka­tos, kőműves, tetőfe­dő, bádogos, villany-, vízszerelő szakmunká. sokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Je­lentkezés: Budapest, X., Hölgy u. 8. Mun- kaügyi osztályon. Kőműveseket és kő­művesek mellé segéd­munkásokat, azonnali belépésre, állandó bu. dapesti munkára fel­veszünk. Munkásszál­lást, ebédet biztosí­tunk. Tanácsi igazolás szükséges. Utazási költséget nem térí­tünk, csak a kedvez­ményes igazolást ad­juk. Jelentkezés: „Áp­rilis 4.” Magasépítő és Szerelőipari Ktsz. Budapest VIII.. Auró- ra u. 23. Munkaügyi. 82-szeres válogatott: Puskás Fe­renc (Kispest. Bü. Honvéd) 1845— 1956 között. 72-szeres válogatott* Sándor Károly íMTKi 1.949—1963 között. 63-szoros válogatott: ^chlosser Imre (FTC. MTK. WAC) 1806— 19G7 között és Hidegkúti Nándor (HAC. MTK) 1945—1953 közölt. 66-sizoros válogatott: Kocsis Sán­dor (FTC. BP. Honvéd) 1948— Í056 között és Tichy Lajos (BíD. Honvéd) 1953—1963 között. 53-szeres válogatott: dr. Feny­vesi Máté (FTC) 195*1—1863 között. 57-szeres válogatott: Sincs Fe­renc (MTK). 1957—1863 között. 55-szörös válogatott* Mátrai Sándor (FTC). 1956-1863 között. 53-szoros válogatott: Biró Sán­dor (m. kér., Hungária. Újpest). 1930—1946 között. 50-szeres válogatott: Fog) II. Ká­roly (Ulnest). 19(13—1028 között és Lantos Mihály íMTK). 1849—1056 között. A válogatott 1113 gólián 149 ma­gyar és 15 külföldi játékos (ön­gól) osztozott, a legeredménye­sebbnek Puskás Ferenc bizonyult 82 góllal, utána az alábbiak ju­tottak túl a 25 gólon: 75 gólt lőtt: Kocsis Sándor. 59* Schlosser Imre. 47: Tichy La­jos. 42: dr. sárosi György. 39: Hidegkúti Nándor, 32: Zsengellér Gyula, 29: Deák Ferenc, 26- Ta­kács TL József ős Sándor Ká­roly. Bukarestben a 6. röplabda Európa-bajnokságon a szov­jet és a magyar csapat találkozó­jának tétje, a második hely meg­szerzése volt. Ez eüégsré rá is nyomta bélyegét a küzdelemre, s a győzelmet a tapasztaltabb szov­jet csapatnak sikerült megszerez­nie. Szovjetunió—Magyarország 3:1 (8. —7. 13. 3). Női csapatunk Constanzában 3:0-ra kikapott Ro­mániától. A Budapesti Kon­zervgyár (Bp. X.f Maglódi út 47.) női és férfi segédmunkásokat alkalmaz állandó munkára. Jelent­kezés a munka­ügyi osztályon. „Munkaruhát, kedvezményes ebédet biztosítunk, munkásszállás nincs. Tanácsi iga­zolás szükséges.” Juhászt és kertészt, szakképzettet keres Uj Élet Tsz. Farmos, Feltételek megegye­zés szerint. T.* 11. Vennék készpénzfize­téssel 2 szobás csalá­di házat, azonnali be­költözésre. Vácott, vagy környékén. Cím: Pittlik János, Vácrá- tót, Petőfi tér 24. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK November 3. A monori % járás konferenciája (Monor, $ járási pártbizottság, 9.). f November 4. A dabasi já- $ rás konferenciája (Dabas, j járási tanács, 9). . v. Vereség Dessauban A vasárnapi Magyaror­szág—NDK Nemzetek Kupa labdarúgó-mérkőzés előjáté­ka szombaton délután Des­sauban zajlott le a két or­szág B-csapata között. Októ­ber 20-án Pécsett a magyar B-válógatott — az olimpiai együttes — győzött 4:l-re, ezúttal viszont az NDK csa­pata bizonyult jobbnak két góllal. NDK B—Magyarország B 3:1 (2:1) Dessau, 10 000 néző, v.: Spo- tak (csehszlovák!!:"' Góllövők: Barthels, Mühl­bacher, Drews, illetve Dunai II. A magyar csapat a követ­kező összeállításban játszott: Aczél — Káposzta, Lakat, Szepesi — Palotai, Somodi — Puskás, Dunai II, Laczkó (Szuromi), Povázsai, Mathesz, Pál)7anéz(»ben Nlagykátán, a felszabadulás előtt építettek ugyan atlé­tikai pályát, de „elmére­tezték”, kerülete csupán 360 méter volt, a szabályosnál 40 méterrel rövid ebb. — Egész más lesz a mos­tani — újságolta Fehér András, a nagykátai sport­kör elnöke, valamint Kármán István, az egyesület elnök- helyettese, aki egyben a köz­ségi tanács elnökhelyettesi tisztát is betölti. — A hat­sávos futópálya előkészületei tavaly kezdődtek meg társa­dalmi munkában. Eredeti­leg ugyan négysávosra ter­veztük, de a PTST segít­ségével „bővültek” a lehető­ségek. Az alapozást kőré­teg, s 10—12 vagon martin­salak jelenti, erre jön majd a finom szürke salak, egye­lőre ugyanis nem 6.11 mó­dunkban piros salakot lete­ríteni. A tanácsi építőipari vállalat is segít, ezenkívül a községfejlesztési alapból az idén 10 ezer forintot bizto­sítottunk. A sporttelep mással is gyaraipodik. Negyvennégy mé­teres mélyfúrású kút ké­szült teljesen társadalmi munkával, mintegy 44 ezer forint értékben. A csövet és egyéb anyagot a sportkör biztosította, a kutat pedig a farmosi olajkutatók fúr­ták. A víz felszívását szol­gáló villanymotort később kapcsolják be, a villany be­kötése után tehát biztosítva lesz a locsolás. A tervek szerint jövőre el­készülő, új atlétikai pálya nagyban hozzájárul majd a község, a járás atlétikai életének fejlődéséhez. KALAP, blúzanyag, vagy sálanyagból di­vatos formát csinál Csaj áginé. Dózsa György utca 28. Kö- rösi útról nyílik. központon. Felház u. 63. háromszoba hallos, összkomfortos családi ház beköltözhetően «ladó. Orvosnak is alkalmas. Eladó porta IX. Bimbó utca 1. szám alatt. Értekezni Felház utca 2. szám alatt Darányi Sándornál, ahol szal- ma és törek eladó. Eladó 1 kataszteri hold szőlő épülettel, köz­vetlen Hosszúhomok- megálló mellett. Érte­kezni lehet. Cegléd, Vak Bottyán u. 17. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! Képünkön a kátai sportvezetők az alapozást nézegetik, méregetik. A pálya szegély még friss, óvatosan átlépték, mivel a betonra lépni tilos! (reitter) k ceglédi férfi kéiifeldázék az NS U-ben

Next

/
Thumbnails
Contents