Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-24 / 275. szám

FEHER ASZTAL MELLETT Bajnokság után - bajnokság előtt? Pest megyeiek a Tisza-parton Ra győznek a zöld-fehérek - bajnokok Ez év július második án közöltük az 1962/63. évi megyei labdarúgó-bajnokság végeredményét: 1. Nagykő­rösi Kinizsi 46 pont, 16. Pilisi KSK 20 ponttal, 33:55 gólarámi yal, hat győzelem­mel, nyolc döntetlennel és tizenhat vereséggel. S most, november 17-én a területi bajnokság Keleti cso­portjában is eldőlt a baj­nokság sorsa: 1. Pilisi KSK 19 ponttal, 45:13 gólarány- nyal, kilenc győzelemmel, egy döntetlennel, három ve­reséggel. A bajnokság megnyerése után otthonában kerestük fel Sáránszki Jánost, a Pilisi KSK elnökét és a fehér asz­talnál új bor mellett koccint­va beszélgettünk; hogy volt, mint volt. — Amikor ez év nyarán csapatunk kiesett a megyei bajnokságból, bizony a labda­rúgó-szakosztály helyzete egyáltalán nem volt rózsás­nak nevezhető. Mint ilyenkor „szokás”, a vezetők, spor­tolók és szurkolóik elkesered­tek. Olyan vélemények is el­hangzottak, hogy nincs is értelme a további munkának, szüntessük be a sportkör mű­ködését. Szerencsére, ennek a merőben helytelen felfogás- | nak csak kevés képviselője j akadt, azokból is inkább csak a pillanatnyi bosszúság be- j szélt. És a kezdetben ha ne- | Kézén is, de hozzáláttunk 1 soraink rendezéséhez. Koccintottunk, és az elnök j már jobbkedvűen folytatta. — Még most is jó érzés visszaemlékezni, hogy a leg­nehezebb időben a helyi ta­nács vezetői, Halasi János vb-elnökkel az élen, meny­nyire bátorítottak bennünket, nemcsak szóban, de anyagi segítséget is nyújtva. A köz­ségfejlesztési alapból 30 ezer forintot kaptunk a pálya kor­szerűsítésére, szerelés vásár­lására. így már kedvező elő­jelek mellett tarthattuk meg szeptember 22-én vezetőség- j és küldöttválasztó közgyűlé- ! síinket. A háziasszony Sáránszkiné, 1 e pilisiek hagyományos ven­dég-marasztaló süteményét, ; az ízes káposztás buktát tette ; az asztalra, kínált s közbe­szólt: — Az igaz, hogy csak 80-an jelentek meg a közgyűlésen [ a csalódottak távol maradtak, de éreztük, hogy a maroknyi I csoport lelkesedése biztosíték a sportkör újjáéledésére. Újból férjemuram vette át a szót: — A községben működő két tsz, a Hunyadi és az XJj Élet vezetői is segítségünkre siettek, Göbölös Ferenc, a hizlalda igazgatója pedig nemcsak sür­gette a tagtoborzást, de mint pár hónap múltán megállapít­hatjuk, saját maga is aktívan segítette. Az eredmény: jelen­leg már 250 a sportköri tag­jaink száma, s szeretnénk a labdarúgás mellett más sport­ágat is fejleszteni. A KISZ, élén Kerepeczki Károly titkárral, úgyszólván éjt nappallá téve dolgozik a sportkörért. A megválasztott vezetők között ott találjuk Szigeti Jánost, Jakab Antalt, Ormai Jánost, Losó Ferencet, Tóth Jánost, akik mind-mind azon munkálkodnak, hogy a pilisi sportélet minden vona­lon, minél előbb rendes ke­rékvágásba kerüljön. — A tanácstól legutóbb 12 pár labdarúgó cipőt kaptunk, elkészült a pálya esti világí­tása, hogy az edzéseket se za­varja semmi. Az eredmény: bajnok lett a területi keleti csoportban a Pi­lisi KSK. Az elsőség, amely azonban még nem jelenti a megyei bajnokságba való fel­kerülést, hisz e félforduló után nincs feljutó, minden­esetre önbizalmat adó ered­mény. Ha szerencsével szüle­tett is meg a siker, reményt nyújt arra, hogy az 1964. évi bajnokságban már nemcsak szerencsével végeznek az első helyen, s aztán egy év után újból a megye élvonalában küzdhetnek. Befejezésük erről A bajnokság megszerzéséhez vezető út együk állomása. Itt csak állnak a fehérmezes pilisi csatárok — figyelik a nagy- kátai védő hazaadását —, de hogy a 13x90 perc alatt keveset álltak, bizonyítja 45 góljuk. Ezzel a 28 területi csapat közt a második helyen végeztek, a 47 gólos kiskunlacháziak mögött (R. I* fdv.) Pest megyei Játékvezető. Soós Gábor vezeti ma a labdarúgó NB I. egyik sorsdöntő mérkőzését, a Szegedi EAC—Ferencváros talál­kozót. Az eredmény sokat nyom a latban a bajnokság végső ki­menetele szempontjából. hiszen esetleges zöld-fehér vereség ese­tén. s ajkkor, ha a Honvéd ma győz Komlón, akkor véglegesen csak a Dorog—FTC összecsapás tisztázza majd: ki lesz az NB I bajnoka. Soós Gábornak Pest megyei se­gítőtársa lesz a szegedi találko­zón. az egyik partjelző tisztét Vi-ncze doktor tölti be. ★ A labdarúgó NB L mai utolsó fordulójának műsora: Vasas—Pécs. CFáv utca. 10.301. U. Dézsa—Diósgyőr (Megyeri út. 13.30) . Szeged—Ferencváros (Sze­ged. 13.30). Komló—Bo. Honvéd (Komló. 13.30). Dorog—MTK (Do­rog. 13.30). Győr—Csepel (Győr. 13.30) . Debrecen—Tatabánya (Deb­recen. 13.30). beszélgettünk Sáránszki Já­nossal. — Csapatunk most jól együtt van, a szellem kitűnő. Polgár György társadalmi ed­ző megtalálta az utat a fiúk szívéhez. Hetente három ed­zéssel készítettük elő a mér­kőzésekre a fiúkat, s tehetsé­ges fiataljaink mellett a ta­pasztalt öregek is újra csata­sorba álltak, mint például Földvárszki és Krizsán. Ügy érezzük, sikerült ütőképes gárdát összehozni, s biztató az is, hogy a járásban szereplő második csapatunk, valamint két ifi együttesünk biztosítja az utánpótlást. Búcsúztunk Sárámszkiékitól, felálltunk a fehér asztal mel­lől, gratuláltunk a félfordulós bajnokság megnyeréséhez, s majd jövőre a pályán dől el, hogy gratulálhatunk-e az im­már feljutást jelentő újabb bajnoksághoz. Pilisen úgy vélik, hogy en­nek semmi akadálya sem lesz. Fekete József Két bizottság munkájáról A megyei konferencián a beszámoló fogla kozott a PTST bizottságainak működésével. Az agitációs és propaganda- bizottság főleg az őszi és téli idényt igyekezett tartalmasabb munkával kitölteni. Ebben az időszakban nyílik a legtöbb lehetőség a sportkörökben az ismeretterjesztésre, az esti rendezvények megtartására. A bizottság nagy felelősséggel, igen határozottan, szakszerűen látta el feladatát, és ezzel ko­moly tekintélyt vívott ki a me­gye sportközvéleménye előtt. A fegyelmi és panaszügyi bi­zottság a jövőben is követke­zetesen kiáll majd a tiszta sporterkölcs megóvásáért, és a különböző visszásságokat szi­gorúan megtorolja. Az 1962/63. évi háromfordulós megyei kosárlabda-bajnokság végeredménye Nők. 1. Nk. G. A. 27 23 4 — 1028: 693 50 2. G. EAC 27 19 7 1 787 : 676 45 3. V. K. T. 27 17 10 — 1025: 901 44 4. C. M. T. 27 115 12 — 711: 783 42 5. Nk. Kin. 27 14 12 1 853: 885 40 6. Váci G. 27 12 14 1 849: 894 38 7. Asz. Vas. 27 8 16 3 628 : 854 32 8. Nk. G. 217 11 7 9 817: 750 29 9. Nk. G. B. 27 7 10 10 692: 872 24 10. V. DCM 27 6 10 11 600: 682 22 Férfiak. 1. Nk. K 30 29 1 — 1792:1102 59 2. G. EAC 30 28 2 — 2062:1058 58 3! A. Vas. 30 23 7 1685:1344 53 4. V. DCM 30 19 10 1 1391:138>G 48 5. V. Gimn. 30 16 14 1 1156:1291 44 6. C. M. T. 30 12 18 — 1070:1542 42 7. Nk. G. 30 9 21 — 1376:1607 39 8. V. G. T. 30 12 8 10 1073:1181 32 9. Nk. G. 30 7 13 10 1101:1525 27 10. V. M. T. 90 2 36 12 712:1193 20 11. C. Ped. 30 3 12 15 683 : 872 18 A negyedik oszlopban azt tün­tettük fel. hogy mérkőzés nél­kül. ki nem állás miatt hányszor kapott ki a csapat. Kontradopping Helytelen, hogy nyáron nem használták fel a ver­senyek adta lehetőségeket az agitációs és propagan­damunkára, így a bizottság tevékenysége nem volt folyamatos. A bizottság megrendezte a sportakadémia előadássoroza­tot, amelyen megyei szinten elő­adásonként átlagban 70 fő vett részt. A járási és helyi sport­akadémiai rendezvényeknek több ezer látogatója volt. Nagyon jól sikerültek a sportköri élménybeszámolók, ezeket a vidéki sportszerető dolgozók rendkívül megked­velték. Sajnálatos azonban, hogy a sportkörökben általában eléggé elhanyagolt az agitációs és propaganda^ munka, Csupán falragaszok és néhány helyütt egy-egy faliújság jelzi ezt a tevékenységet. Pedig az egyesületeknél legfontosabb a sport népszerűsítése, az egyes társadalmi problémák megtár­gyalása, a nevelési kérdések felvetése. Az agitproposoknak á jövő­ben a járások és a sportegye­sük tek munkájának segítésé­vel többet kell foglalkoznia. A fegyelmi és panaszügyi bizottság általában havonként ülésezett, de sürgős esetekben soron kívül is összeült. Többnyire labdarúgó- és kézilabda ügyekben hoztak végérvényes döntéseket. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő Bácskai László A bizottság munkájában azonban néhány esetben túlzás is volt tapasztalható. A jövő­ben bátran vissza kell adni az ügyeket a jogerős határozatot hozó testületnek, megváltozta­tás nélkül. A bizottság elsősor­ban arra ügyeljen, hogy a ha­tározathozatalkor jogszabály- sértés történt-e, vagy sem. ★ A PTS megalakulásával egy időben a két fentemlített bi­zottság is újjáalakult Agitációs- és propaganda- bizottság. Elnöke: Latzkovits Dezső, titkára: Gyurcsik Zsu­zsanna, tagok: Alacs B. Ta­más, Berta Sándor, Bundies Péter, Csiba József, Fekete Jó­zsef. Fegyelmi és panaszügyi bi­zottság. Elnök: Saiga Lajos, titkár: dr. Császár Géza, ta­gok: Blaskó Mihály, Horváth Kálmán_ Kormány Géza, Ná­das Lajos, dr. Szilágyi László. Az Euróba Tanácsnak a dop­pingszerekkel foglalkozó szakér­tő bizottsága Madridban lefektet­te a sportban használatos ser- kentőszerek elleni harc irány­elveit. A bizottság ama kívánsá­gának adott kifejezést, hosv va­lamennyi euróoai országban a doppingszerek fölötti ellenőrzést törvényes alarookra helyezzék. A bizottság maid összeállítja azok­nak a készítményeknek a név­jegyzékét, amelyek a serkentő­szerek fogalma alá esnek, s amelyeket csak orvosi receDtre lehet majd beszerezni. Ezenkívül valamennyi országban úiabb. nagyméretű felvilágosító akciót kell indítani a doppingszerek használatának káros voltáról. Dr. Dumas, a Tour de Francé orvosa a ..Tour de l’Avenir”-en szerzett kedvező tapasztalatairól számolt be. A versenyzők kellő orvosi felügyelet alatt állottak s s kötelezték is magukat. hogy nem használnak serkentőszere­ket. Olaszországból olyan hírék ér­keztek. hogy a labdarúgó egye­sületeknél erősen csökkent a ser­kentőszerek használata. amióta bevezették a szigorú ellenőrzést és büntetést. MEGYEI SAKK CSB A csapatbajnokság „A” csoport- iában a következő eredmények születtek: Duna haraszti MTK—Ceerl édi Spartacus 6.5:3.5. Vecsési Sparta­cus—Váci Vasutas I 0.5:9.5. Duna- varsány—Szobi Vasutas 6:4. Cse­pel Autó—Pilisi Bányász 2:8. Nagykáta—Gödöllői EAC I 4:6. A csoport állása: Váci Vasutas I 25. Pilisi Bányász 24.5. Gödöllői EAC I 20 (10). Ceglédi Spartacus j 16.5, Nagykáta 16, Dunavarsán.v 12. | Dunaharaszti MTK 8, Csepel Autó ! 7 (10). Vecsési Spartacus 7 (10). j Szobi Vasutas 4 (10) pont. E csoportban ma délelőtt lesz Gödöllőn a Gödöllői EAC I—Cse­pel Autó találkozó. A másik el­maradt mérkőzésre, a Szobi Vas­utas—Vecsési Spartacus találko­zóra december 8-án kerül sor Vecsésen. ★ A ..B” csoportban legutóbb egy találkozót tartottak. Váci Vasutas II—Alsósod 6.5:1.5. E csoport állása? Alsógöd 16.5, Abony 16, Váci Vasutas II. 13.5 (8), Nagykőrösi Építők 8. Gödöllői EAC II 7 (8). Keményfém 6.5. Visegrád 4.5 pont. A „B” csoport elmaradt Váci Vasutas II—Gödöllői EAC II ta­lálkozója december 1-én lesz Vá­cott. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vni.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központj telefon: 343—100. 142—220 Géoírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—402 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint; ivia aeieaovc rei tiziKor xaiaiKoziiK Vácott két NB n-es asztalitenisz- csapatunk. hogy a Gárdos cso­portban eldöntsék- a megyei rang­adó sorsát. Tavaly ősszel Cegléden 9:9-es döntetlenre végeztek egymással, most tavasszal Vácott ll:7-re a hazaiak győztek. Jelenleg a pil­lanatnyi formákat figyelembe vé­ve Vácott is esélyesebbek a ceg­lédieké Mint Pálfi Károly tói. a váciak csapatkapitányától megtudtuk, szerették volna szombatra előre­hozni a találkozót, mivel vasár­nap reggel 7-től délután 3-ig áramszünet lesz. a szokásos kar­bantartási munkálatok miatt. A gimnázium tornaterme pedig eléggé sötét, a rovátkolt üveg a kis ablakokon gyéren engedi át a fényt és villanyvilágítás nélkül csak abban az esetben kerülhet Sor' zavartalanul a rangadóra, ha a szombat délelőttihez hasonló- derült idő lesz. Ha borús az és. a gimnázium tornatermére sötét­ség borul, s így a rangadó elma­rad. Közel húszezer vizsgalat Megyénkben 12 sportorvosi rendelő működik. Ebiből a megyei központi rendelő látja el a budai járást, valamennyi felülvizsgálatra kerülő vitás esetet, s ezenkívül bármely járás területén lakó sportolót, aki Budapesten dolgozik. A megye sportorvosi hálózata egész évben 7772 órában áll a jelentkezők rendelkezésére, l A megyében 1962-ben 16 684 vizsgálatot tartottak, ez év első felében pedig 10 481 sportolót vizsgáltak meg. Az idei szám tehát kö­zel húszezer lesz, s ez ör­vendetes fejlődést mutat a tavalyival szemben. Nehézséget okoz a vizsgá­latokon való megjelenés rendszertelensége. Hónapokig senki sem keresd fel a rende­lőket, de közvetlenül az idény megkezdése előtt olyan tö­megek jelennek meg, hogy ezt a létszámot a rendelkezés­re álló napi muriba időben lel­kiismeretesen megvizsgálni nem lehet. Egy másik probléma a fel­nőtt korcsoportban, vagy ál­talában a magasabb korcso­portban való versenyzés en­gedélyezésének kérdése. Rend­kívül helytelen a sportköri vezetők, edzők harca azért, hogy a fiatalok felsőbb kor­csoportban szerepelhessenek. Nem törődnek azzal, hogy ké­relmük teljesítése a fiatal sportolók egészségére nézve káros. Eszpresszóvezetőt ke­res szövetkezetünk. Jelentkezni lehet Kar_ tál és Vidéke Körzeti Fmsz kp, irodán, Kar- taL Telefon: 2. Jelent­kezőknél figyelembe vesszük az igazolt szakképzettséget és az eltöltött szakmai gya­korlatot. Érvényes er. kölcsi bizonyítvány szükséges. _____________ A lbertirsa, Garami u. 4. háromszobás ház (részletre is!) beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni lehet: Albert­irsa. Garami u. 3. Te- réniyi Látván.________ K étszáz négyszögöles házhelyek, négyszög­ölenként 70 forintért — fizetési kedvez­ménnyel is — eladók. Cím: Szentendre, Bar. tök Béla út 24.______ T öltőtoll (golyóstoll)- üzemünkbe gyakorlat­tal rendelkező gépész- technikust MEO-veze- tői munkakörbe azon­nal felveszünk. Jelent­kezés írásban „Hosszú távra 3659” jeligére a Felszabadulás téri Hirdetőbe. Férfi munkaerőt 40 éves korig műanyag présmunkára, továbbá szerszámesztergályost, szerszámlakatost, ma­róst és gyalust azon- nalra felveszünk. Je­lentkezni lehet a Pest megyei Vegyi és Kéz­műipari Vállalat Iró- szergyára munkaügyi osztályán. Szentendre. Dózsa György út 36. szám alatt.____________ F elveszünk férfi és női segédmunkásokat, valamint kovács szak­munkásokat. Jelent­kezni lehet a Szent­endrei Kéziszerszám­gyár munkaügyi osz­tályán, Szentendre, Lenin út 144. szám alatt. Telefon; Szent­endre 219._________ S egédmunkásokat kő­művesek mellé azon­nali belépésre — ál­landó budapesti mun­kára felveszünk. Mun. kásszállást és ebédet biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Utazási költséget nem térítünk, csak a ked­vezményes igazolást adjuk. Jelentkezés: „Április 4** Magasépí­tő és Szerelőipari Ktsz Budapest, VIII., Auró_ ra u. 23. Munkaügy. Príma állapotban levő Opel Olympia eladó. Megtekinthető; mun­kanapokon Budapest, XIV., Francia út 40/b szám alatt. Vasárna­pokon Szentendrén, Rózsa út (laktanyánál) 4. szám alatt. ______ F elvételre keresünk több éves gyakorlattal rendelkező vasipari, éoítőipari technikuso­kat, mérnököket és főkönyvelőket azonna­li belépésre. Pest me­gyei kisipari termelő- szövetkezethez. Rész­letes Önéletrajzot ké­rünk: „Megbízható 34 530” jeligére Bp. Felszabadulás téri hir­detőbe. A Tatabányai Szénbá­nyászati Tröszt FÖLD ALATTI vájár és szál­lítócsilléseket vesz fel 38 évestől 45 éves kor­határig. Étkezés na­ponta háromszor, vá­lasztékos meleg étel. 6,60.— Ft, szállást havi 70—140.— Ft-ig. térítés ellenében biztosítunk Jelentkezni a Tatabá­nyai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osz- tálván lehet Gépállomási gyakor­lattal rendelkező uni­verzális motorszerelő­ket felveszünk Fize­tés kollektív, brigád­szállás és üzemi kony­ha van. Megegyezés ecetén útiköltséget té­rítünk Cím:- Gépállo­más, .Vámosmikola. Több éves gyakor­lattal rendelkező fémipari marós szakmunkást azonnali belépésre felvesz a Szent­endrei Kocsigyár. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. Szent- endre-Izbég, Eötvös utca 1. sz. alatt. Betonelemgyárt.ó Vállalat felvesz gyakorlattal ren­delkező lakatos szak­munkásokat Munkásszállás és üzemi étkezés van. Jelentkezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán, Szentendre, Dózsa György út 34. sz. alatt. AZ EM 33. számú Építőipar! Vállalat. Budapest. Gödöllő, Cegléd, Szentendre, Kiskunlacháza, Fel- sőványi építkezései­re azonnal felvesz: kőműves és ács szakmunkásokat, valamint kubikos és segédmunkás munkaerőket. (Ideiglenes tanácsi igazolással rendelke­zőket is.) Munkás, szállást, meleg étkezést biztosítunk. Jelentkezés Bp. XXL, (Csepel), Kiss János altábornagy u. 19. A Láng Gépgyár felvételre keres: lakatos, esztergá­lyos, hegesztő, és fúrós szakmunká­sokat, daruvezető­ket, villany targon­ca-vezetőket. daru­kötözőket és kom­presszorkezelőket. Keresünk továbbá segédmunkásokat kazánházba fűtők­höz. öntödébe kő­művesek mellé és műhely takarításra. Jelentkezés a Mun­kaerőgazdálkodá­son. Bp. XIII.. Váci út 152. Képesített könyvelőt több évi gyakorlattal és bolti eladót azon­nali belépésre felvesz a Váchartyáni Fmsz. Jelentkezés: Váchar­tyán Fő utca 102, Alig használt fekete Pannónia eladó. Cég- ' léd, Nyárfa utca 9/a, A Fővárosi Villamos* vasút azonnali belé­pésre keres kalauzij váltóőri, homokozói munkára (17—43 év között) férfi és női dolgozókat. A Főmű­helyekbe géplakatoso­kat, lemezlakatosokatí lakatosokat, esztergá­lyosokat, marósokat. Kocsiszínekbe lakato.. sokat, betanított mun­kásokat. A fentieken kívül felvesz kábel­fektetői és pályaszol­gálati munkára (18—50 év között) férfi segéd­munkásokat. Szak­munkások, kábelfek­tetői és pályaszolgá­lati segédmunkások részére szükség sze­rint munkásszállást biztosít a vállalat. Tanácsi igazolás szük­séges. Jelentkezés munkanapokon 8—14 óra között (szombat kivételével) Budapest; VII. Akácfa' u. 15. fsz. 17. ÉM Szentendrei Betonárugyár azonnal belépésre felvesz férfi segédmunkásokat és szállítómunkásokat Üzemi étkezés és modem munkás- szállás van. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. Óvja bútorai szépítse lakását Hozott és általunk adott anyagból bú­torvédő huzat, füg­göny stb. Pest megye! Vegyi és Kézműipari Válla­lat. Budapest. EX^ Tompa utca 3«. sz. (Páva utca sarok.) Telefon: 138—805. Kirakatrendezést, kiállítás tervezését, kivitelezését, üzletberendezések tervezését vidéken is vállalja a KISTARCSAI VEGYES KTSZ. A Budapesti Helyi Ér­dekű Vasút felvételre keres: jegyvizsgálói Diesel-kísérő, váltóőr, kocsicsatoló. fékeződ kocsitakarító. vala­mint lakatos, villany- szerelő, esztergályos szakmunkásokat éa pályafenntartási mun­kásokat. A vállalat dolgozóinak munka­ruhát. a dolgozó és családtagjai részére MÁV. HÉV. FW uta­zási legyet biztosít. Jelentkezni lehet a BHÉV Felvételi Iro­dán. Bo.. vn.. Kertész u 10 TI 252. Moszkvics 407-es eladó. Vác. Eötvös u. 16. Ka­tona Ervin. Motort esetleg beszámítok. Rangadó - sötétben?

Next

/
Thumbnails
Contents