Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-24 / 275. szám

8

"k/CtHap

1963. NOVEMBER 24, VASÄRNAP

^4 j^öíeieuenített <^t)oLt

or ur

I ESTE A KISTEREMBEN

t »1 j'v/

Több mint hatvan évvel ezelőtt, 1902-ben ragasztották Iá a pesti . utcákon azokat a plakátokat, amelyeken meghirdették egy Molnár Ferenc nevű, teljesen ismeretlen szerző első színpadi kísérletének, a Doktor úr című víg- jáitékának bemutatóját. A publikum nem volt túlságosan kíváncsi rá, de azért megtöltötte a premier napjain a színházat, mert — a békebeli béke kellős közepén — „sikk” volt a részvétel minden premieren. A pesti polgár tehát, üzletzárás után és egy bőséges színházi vacsora előtt frissen vasait szmokingjában elterpeszkedett a nézőtéren, kikönyökölt a páholyokból, gukkerével végigpásztázta a közönséget, zörögtstte a Kug- ler-bonibonok dobozait, majd amikor felgördült a függöny és megkezdődött a komédia, nagykegyesen a színpad felé fordult.

Lehet, hogy a Doktor úr figuráiban felismerte saját karikatúráját, de valószínűbb, hogy a konkurrensére vagy a vetélytársára ismert bennük. Mindenesetre remekül mulatott és aztán felfokozott étvággyal fogyasztotta el pompás vacsoráját valamelyik fényes, előkelő, belvárosi étteremben. Sokan kíváncsiskodni kezdtek, hogy tulajdonképpen ki is ez a Molnár Ferenc, aki a Doktor úrban olyan szellemesen figurázta ki a népszerűséget hajhászó ügyvédet, a gá- lánskodó és korrupt rendőrtisztet, a flörtölő naccságos- asszonyt, és az egész pesti társaságot. Annyit mindenesetre megtudott róla, hogy a szellemes szerző egy fiatal újságíró, aki lapja hasábjain, ha lehet, még szellemesebb krokikban csúfoló- dik. Biztosan voltak olyanok is, akik megsejtették benne a színpad jövendő királyát,

A Doktor úr fölött elsuhant hat évtized elég vastagon belepte ugyan porral a Doktor úr figuráit, akik a századfordul ó tájékán annyira tipikusak voltak a pesti életben, de már régen eltűntek a süllyesztőben problémáikkal, eszközeikkel, életstílusukkal egyetemben. Az a tény viszont, hogy még ma is tudnak nevettetni, Molnár Ferenc különleges művészetét bizonyítja. Valamint az is, hogy a bohózat

Csornai Irén

mélyén szinte a valóság erejével elevenedik meg annak a letűnt világnak a képe. A Pest megyei Petőfi Színpad most műsorára tűzte ezt a legelső Molnár-darabot és zenés bohózat formájában igen nagy sikerű bemutatót rendezett belőle. Ügyes rendezői ötlet érzékeltette a Doktor úr fölött elsuhant fél évszázadéit. A játék panoptikummal kezdődik, a bohózat mozdulatlanná merevedett figuráiról lesöprik a porréteget, s csak ezután kezdődik az előadás.

Tóvári Pál

A kis együttes szívvel- lélékkel oldotta meg a meg- elevenítés nem is túl köny- nyű feladatát. Az egykori vígjáték alakjait bohózati figurákká kellett étformál- niok, mert csak így kaphattak hitelességet. A vállalkozásit siker koronázta. A bemutató közönsége fenntartás nélkül mulatott a színészek vidám és mégis mértéket tartó produkcióján. Végh József kedves Puszér volt, a notórius pesti betörő maszkjában nagyszerűen érzékeltette a szerző véleményét a polgári és pesti társadalom éltének, szemléletének erkölcsi értékéről. Tóvári Pál groteszk karikatúrája volt a Ferenc József-i korszak pesti rendőrtisztjének, Bihari Zoltán ügyvédje valamivel markánsabb lehetett volna, Csornai Irén ügyvédnője jól beillett a bohó- kiás hangulatba. Kollár Lívia, Balogh Győző, Galambos Gabi, Sági Géza, Boros István, Bakos Norbert és Dörögdi Miklós játéka is fokozta a vidám hangulatot, amely mindvégig betöltötte a színpadot is, a nézőteret is.

Molnár Ferenc első vígjátékát Kellér Dezső szabta át a ma színpadára. Zerkovitz Béla hajdani slágerei adtak stílszerű zenei aláfestést a komédiának, amelynek hivatott és ötletes rendezője Varga Géza volt.

dhogy telt az idő, abbahagyták az alkotást és belemerültek ők is a beszélgetésbe. Bertalan Ferenc nem volt rest és hazaszaladt a képekért, amelyeket már különválogattak. Valamennyit megmutatták, a tanulmányokat, és a kevésbé sikeredett képeket is. Egymás rovására élcelődtek, kifigurázták — egy cseppet sem bántóan, a gyengébben sikerült képeket. Senki nem maradt adósa a másiknak.

Azután elmondták, készülnek a Csontváry-kiállításra. Együtt akarják megnézni. Az asszonyok? Ismerik bogaraikat és megszokták, hogy évek óta minden héten egyszer és olykor vasárnapokon is — festegetnek.

Nagymaros és vidéke csábítja mindazokat, akik szeretik a tájat és akik egy darabkát meg akarnak örökíteni szépségéből, csodálatos, sokszor meghökkentő színeiből.

Papírt, ceruzát fogok: mon1

y tanul betoppantam közéjük, a f nagymarosi művelődési házba, ^ nem is titkolták, hogy megza- \ vártám őket. Nagy Pál István, <í a képzőművészeti szakkör ve- jS zetője fordult kénytelen ud- ^ variasságból felém, a többiek tovább rajzolgattak, illetve ^ festettek. Mindannyian más- 2 sál foglalkoztak. Azután,

danák el, kik a szakkör tagjai. Előbb Nagy Pál szól: Szobon rajztanár, 1955 óta tagja a nagymarosi képzőművészeti szakkörnek. Akkoriban a gyerekkel együtt csak húszán voltak. Ma már a gyerekek is huszonkettőre szaporodtak. A felnőttek hatan vannak, de egy héten belül már nyolcán

munkálkodnak a kicsiny teremben.

Béki Márton csoportlcépet alkot. A vonalak már elárulják — ügyes kezek bánnak a szénnel. A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában szerszámkészítő és vésnök — egyszóval munkás. Esténként a családi körben szerdánként — művész.

Bertalan Ferenc bal kezével igazítja a vonalakat, ö is csoportképpel próbálkozik. Az ásóra támaszkodó fiú alakja arányos, szép. A másikon igazítani kell. Bertalan Ferenc, a váci hajógyár autófényezője és ő is csak ilyenkor változik át alkotóvá.

Molnár Miklós tájképet fest

— színessel. Ö még nagyon fiatal. A Nagymarosi Gépgyár esztergályosa. Az „öregek” szavát issza és ha figyelmeztetik: kicsit sötét a tónus, halványabb, finomabb kéne —* már javítja is a színeket.

Nagy Gyöngyi és a „nagyba- juszos tag” ma hiányzik. Az ö munkájukat is megmutatják.

— Tehetségesek. A gyerekek rajzai, tanulmányai közül is kiválik egy-egy. Magam váltogatok: szép ez a pletykázó asszonypár, a szentendrei templom látképe, a sikátor le a Dunáig, az a téli kép, a rózsacsendélet.

Jó későre jár már, amikor megtudtam, hogy munkáikat rendszeresen kiállítják. Tavaly Vácott bírálhatták a műértő szemek: mit tudnak a nagymarosi kör tagjai. Nagy Pál István munkái már szerepeltek országos és megyei kiállításokon is. Tagja a Pest megyei Képzőművészek Munkaközösségének. Két képét ezekben a napokban is Vácott állították ki. Decemberben pedig a nagymarosi ismerősök bizonygatják majd, érdemes ezeknek az ügyeskezű munkásoknak ecsetet, szenet fogni, mert a művelődési házban töltött estéken, vagy a Duna partján és benn az erdő sűrűjében szép színek kelnek életre és a munkások, a parasztok alakját maguk a munkások mintázzák olyanoknak, amilyeneknek társaikat hétköznapokon gyárukban látják. Sági Agnes

Végh József

(m. 1.)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxvcxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxw^.xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx 4 StűWOmit MrOZek :

I

A zsiráf

— Bácsikéin, milyen a zsiráf?

A bácsinak fogalma sem volt arról, hogy milyen a szóban forgó állat, mert huszadik életévétől kezdve fent említett művét írta, s nem lépett ki szobájából. S nem is olvasott egyebet, csupán bonyolult értekezéseket az abszolút eszméről, az abszolút akaratról, a világ szubjektív eszményiségéről, az atranszcendenitalitásról, az élmények őskomplexivitásá- ról és a szolipszizmusról, no meg az imént emlegetett A szellem az anyag ellen című könyvet

Hát húszéves koráig mit csinált? — kérdezitek.

Nos, húszéves koráig any- nyira foglalkoztatták a pattanások, melyek sehogy sem akartak eltűnni az arcáról, hogy örökösen a tükör előtt ült. Az állatkertbe pedig azért nem ment el soha, mert attól félt, hogy ott szemtanúja lehet az állati élet parázna jelenetednek.

Unokaöccsének kérdése meghökkentette, de ügyesen leplezte zavarát. Merthogy még csak nem is az agnosz- ticizmus, hanem a tiszta metafizika híve volt. Buzgó vakhite életének eddigi hatvan esztendeje alatt hozzászoktatta a bizonyossághoz, hogy a világegyetem lényegének ismerete kezdettől fogva a priori kinyilatkoztatta- tott az embernek; így hát a zsiráf ismerete csupán csekélyke részletkérdés volt az egyetemességben.

— Gyere el holnap — válaszolta —, akkor majd megmondom.

A fiúcska távozása után a nagybácsi behúzta a függönyt, gyertyát gyújtott, s egy halálfejet tett az asztalára. Fél éjszaka feküdt kitárt karokkal, arcra borulva a földön, fél éjszaka a könyveit bújta.

Másnap megjelent Józsefke.

— Szeretnéd tudni, hogy milyen a zsiráf? A zsiráf olyan állat, aminek három Iáiba van, lófarka, a fején szarvak, s kizárólag tejfölös gombát eszik. Elmehetsz.

— És télen mát eszik? Amikor nincs gomba?

— Télen savanyított gombát eszik.

J ózsef ke megköszönte és elment Ez a nagybátyja mindig bátortalanná tette, s tiszteletet ébresztett benne. De a zsiráfügyet még sem érezte elintézettnek. Főleg a gomba miatt.

Elhatározta, hogy fölkeresi a másik nagybátyját.

Ez a másik nagybácsi, ahogy az

néha előfordul egy családban, egészen másmilyen volt, mint az első. Mindketten úgy tettek, mintha nem ismernék egymást. Ez a bácsi igen tevékeny életmódot folyTaina Berryl és France Anglade a francia televízió két fiatal, népszerű sztárja

— Derűs vasarnap ígérkezett. Csónakkal kerestünk szép, festésre alkalmas tájat. A motor azonban indulásnál

csődöt mondott. A Duna folyása segített ki bennünket. A szigetnél, ahol kikötöttünk, ketten festeni indultunk. Bertalan Feri pedig a motort javítgatta. Azt ígérte, mire visz- szajövünk, egészen bizonyos készen lesz.

— Ebből azonban semmi nem lett. A túlpartra eveztünk és onnan a parti szemlélődök derülésére gyalogosan húztuk magunk után a csónakot. Jó messzire jutottunk, ahonnan gondoltuk: a vízfolyás már könnyen lecsurgat Nagymarosig.

— Két órát tartott az út. Es ahogy mi kinéztünk! — Az agyag, a piszok, egész idáig (alsó lábszáruk közepét mutatják) ért.

Hangosat nevetnek a három héttel ezelőtti kalandon.

Evek során, amióta így együtt festegetnek, sok mulatságos eset történt velük.

Amikor a minap este várat1 Józsefkének (annak a mulat^ ságos kölyöknek, akinek elő- í refelé nőtt a haja) két nagy- ^ bátyja volt. Ezek merőben ^ különböztek egymástól.

2 Az egyik, az öregebbik, ^ a Szent Komaasszonyok ut- ^ cája közelében lakott, a ko- ^ lostor melletti sikátorban, a ^ a földszinten. (Én már jobb ^ szeretem a földszintet, szent- ^ atyám — szokta mondani —, ^ iránt azokat a modern csala- í fintaságokat, emeleteket meg ^ miegymást.) Tágas szobában Z tanyázott, vaskos, vén sala- ^ bakterek között. Előfordult, í hogy Józsefke egyik látoga- £ tása alkalmával meglökte a ^ polcot, s fejére esett egy ^ könyv; a gyerek összero- ^ gyott, s a nagybácsi szolgálója £ patikába kellett, hogy men- % jen, sebkötő pólyáért. A ■) könyv címe így hangzott: z A szellem az anyag ellen.

% A bácsi soha nem hagyta 2 el szobáját. Mindig ott ült ; magas pulpitusánál és írt.

< Könyvet. Érdekes mű le- ; hetett; negyven év óta szü- {net nélkül dolgozott rajta, í Munkájának alaptétele e sza- '/t vakban foglalható össze: „A világ rövid a priori leírása, avagy milyen lenne a világ,

£ ha a föld nem gömbölyű / lenne, hanem megfordítva”.

^ Egy alkalommal Józsefke ' megkérdezte a bácsit;

Béki Márton: Tűzrakó.