Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-16 / 268. szám
PEST MEGYEI Vllífi PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! VII. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM ARA 50 FIM ER 1963. NOVEMBER 16, SZOMBAT A héten a betakarítással Nyáregyházén A tagok anyagi érdekeltsége az eredmény titka A Monori Gépállomáson hallottuk, hogy néhány községben, így Eleidéül Nyáregyházán is, a betakarítás késlekedése hátráltatja az őszi mélyszántást. Ellátogattunk tehát Nyáregyházára, hogy megismerhessük a betakarítás vontatottságánaik okát. A tsz főmezőgazdászával, Hanák Mihállyal a tanyaközpontban találkoztunk, ahol a brigádvezetőkkel beszélték meg a másnapi munkákat. Rajta kívül többen is — köztük Varga Benjamin kertészeti és Balogh Sándor növénytermesztési brigádvezető — csodálkozva hallgatták kérdésünket: — Valóban lassan halad a tsz-ben a betakarítás? — Lassan? Hát ami azt illeti, haladhatna gyorsabban, de azért így sem panaszkodhatunk. Már csak 20 hold kuka- ricaszár van hátra, azt kell még levágni és ezzel már teljesen kész is leszünk. Ugv hiszem, hogy még ezen a héten siker koronázza igye/ fcezetünket, de november 20- | ig, vagyis az előírt határidő-: re mindenképpen végzünk. j Ezt a választ a főmezőgaz- j | dász adta, aki a legjobban j ! csodálkozott a gépállomási ve- j I zet&k tájékozatlanságán. El- j í mondotta még, hogy a szárvá- j I gással együtt a szárlehordás is ! | jó ütemben halad, a tagság j I szívesen és lendületesen dől- j gozik a kukoricaföldeken. j ! Azért csak azokon, mivel a i j többi terményt már korábban j betakarították. Hasonlóan elégedettek a | j nyáregyháza szövetkezeti gaz- ! | dák a burgonya és a kerté- i szeti termékek átlagtermé- j sével is. Burgonyából holdanként hetven mázsa termett, ami szintén jónak mondható, i ha figyelembe vesszük, hogy nem is a legkiválóbb i vetőgumót vá’aszíhatták ki annak idején. ! A kertészeti termékek — ; | paprika, paradicsom, sárga- 1 ! répa stb. átlagtermése ön- j 1 magában nem sokat jelez, Kedvezőek a feltételek az állatállomány átteleltetésére: Szálas és lédús takarmányokkal jórészt pótolni lehet az ahrakhiányt Az állatállomány az idén | kedvezőbb takarmányozási i feltételekkel vonult telelőbe, ! mint az elmúlt esztendőkben. 1 A lédús takarmányfélék- I bői 18—20, a szántóföldi és egyéb szálas takarmá- | nyolcból pedig 10—15 százalékkal több termett, mint amennyire számítottak. A betakarított szálas és lédús takarmányok minősége általában jónak mondható. A telelés előtti takarmányhelyzetről a Földművelésügyi Minisztérium takarmánygazdálkodási osztályán közölték, hogy a tényleges abrakhiányok, megszüntetéséhez az elmúlt évekéhez hasonló módon az idén is segítséget ad az állam, elsősorban azonban az egyes gazdaságoknak maguknak kell gondoskodniák a szükséges abrak beszerzéséről. A háztáji gazdaságokból történő felvásárláshoz a termelőszövetkezetek máris kaphatnak rövidlejáratú kedvezményes hitelt. A jó pillangós és rétiszána-termés ugyancsak módot ad az abrak egy részének pótlására: a szénaliszt a tapasztalatok szerint igen jól értékesül. Fontos, hogy a gazdaságok az étkezési és a vető- burgonya válogatása során kikerülő selejtburgonyát veszteség nélkül feletessék, vagy megfelelően tárolják télire, tavaszra. Helyes törekvés, hogy a gazdaságok többsége most, november közepén is folytatja a silózást: a kukoricaszárból, a répafejből. levélből, nyers répaszeletből, melaszból kiváló minőségű silótakarmányt nyernek. Ez lehetőséget ad arra, hogy a szilázsból jó tartalékot képezzenek szűkösebb időkre. Ha a termelő üzemek a növendék sertés- és tenyész- marha-falkákat és a juhnyá- jakat kihajtják a frissen letakarított kukorica-, burgonya-, napraforgó- és répaföldekre, a hulladékok feletetésével — országos viszonylatban — többszáz vagonnyi abraktakarmányt . takaríthatnak meg még a tél beállta előtt. (MTI) hiszen köztudomású, hogy az idén milyen nagy érté- j kesítési nehézségek voltak. A 1 tsz tagjai azonban nem jár- í tak rosszul a kertészettel, i mivel annak értékesítési, il- í tetőkig bevételi tervét a nehézségek ellenére is, jó néhány százezer forinttal teljesítették túl. Ha a kenyér- gabona termesztésénél nem lett volna jelentős kiesés, akkor az idén jóval a tervezett jövedelem fölött oszthatnának a tagoknak részesedést. Mivel a „lemaradás” okát már nem kereshettük, a kitűnő munkaiendület serkentő ereje iránt érdeklődtünk. A főagronómus és a brigádvezetők elmondották, hogy minden munkában igyekeztek maximálisan érdekeltté tenni a tagokat. Míg a korábbi években december végén, január elején is lehetett lábon álló kukoricát látni a faluban, addig az idén még november végét sem éri meg lábon. Egyszerű titka van ennek a gyere ütemű munkának. A tagság egyetértésével úgy határozott a vezetőség, hogy a természetbeni részesedést . csak a kukoricaszár b&balcarítása után osztják ki a tagoknak. Meggyőződésünk szerint néhány nap múlva valóiban teljesen befejezik a betakarítást a nyáregyházi Béke Termelőszövetkezetben, A tagság egyetértése és igyekezete az év váratlan nehézségei ellenére is meghozza a maga gyümölcsét, mert amit a terrnészeti csapások révén elveszítették, azt a közös szorgalom vámjain szerezték meg. A Monori Gépállomásra pedig azt üzenhetjük: nyugodtan küldhetik a traktorokat, a betakarítás nem akadályozza munkájukat. — n. i. — Sztrájkok Franciaországban | Egyre átfogóbb méreteket öltének a francia dolgozók megmozdulásai a fokozódó drágaság ellen, a munkabérek emeléséért és a munkaviszonyok megjavításáért. Párizs legnagyobb repülőterén, Or’y-? ban 24 órán át nem volt egyet-1 len forgalomirányító, sem í stewardess, sem hordár. A fel-í szállások túlnyomó részét el-y halasztották. Ugyanez volt a| kép Párizs másik repülőterén, 3 Le Burget-ben is, ahol csupán £ a postaforgalmat bonyolítót- í iák le. | Újabb sztrájkra készül aí francia vasutasok 350ö00-es<! serege. Őszi hangulat (Gábor felv.) £NXXNXXVXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'C Az Ifjúság a szocializmusért mozgalom az iskolákban Ülést tartott a HIST. Pest rneggei régrs>lagBjtő bizottsága X api rótt den szerepelt a sportmozgalom átszervezése és az Expedioió a jövőbe mozgalom ás A KISZ Pest megyei végre- i hajtó bizottsága tegnap ülést I tartott, amelyen megtárgyalta j a tanintézeti KlSZ-szerveze- iek munkáját az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban. Második napirendként a srport- mozgalom átszervezésének eddigi tapasztalatait beszélték meg, majd megvitatták az Expedíció a jövőbe mozgalom megindításának körülményeit. Megyénkben az elmúlt oktatási évben két felsőoktatási intézmény, tizenkilenc középiskola és húsz ipari tanuló-intézet működött. Mintegy 13 ezer diák tanult, a közép-, illetve a felsőfokú iskolákban, s ezek közül 8831 tanuló volt KISZ-tag. Az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban több mint tíz és félezer diák vett részt: a KISZ-tagok 85 és a KISZ-en kívüliek 50 százaléka. A jelentkezetteknek azonban csupán 88 százaléka teljesítette a követelményeket. Akadnak iskolák, amelyekben formálisan szervezték VÉGE A SZÉP IDŐNEK Esői hoztak a nyugati lcgdönicgck A hosszan tartó napsütéses, száraz szép őszi időjárás egyik napról a másikra elromlott. Oka — mint a Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán elmondották — az Atlanti- óceán felől nagy sebességgel érkező légtömegek, amelyek pénteken reggeltől délig a nyugati országhatártól a fővárosig jutottak fcs gyors ütemben terjeszkednek tovább kelet felé. Ezek a légtömegek lehűlést, rsőt hoztak magukkal. A hőmérséklet. egyébként az év- Izakhoz képest még mindé Igen magas. Pénteken 14 órakor Pécsett, Szegeden, Kecskeméten még 1.3—15 fokot mértek. Az ország .többi részén, ahol több volt a felhő, tíz fok körül — valamivel fölötte vagy alatta — járt a hőmérő higanya. Ez a november közepén még szinte rendkívülinek számító enyheség egyelőre tovább tart, sőt a várható éjszakai lehűlés is gyengül. Szép időre ennek ellenére sem számíthatunk. Pénteken délelőtt a Dunántúlon már esett, mára az ország többi részén is erősen borús, esős | idő. s kellemetlen nyugati i szél várható. Jozsó néni aranyai és a mi ezüstjeink Jozsó néni aranyairól írnak a lapok, illetve II, Theodosius kelet-római imperátor solidusairól, amelyeket Jozsó néni pulykalegeltetés közben talált.. meg Hódmezővásárhely határában. Talán irigyelnénk Jozsó nénit és a vásárhelyieket, ha nem büszkélkedhetne megyénk is azzal, hogy az Érdi Gépállomás két traktorosa a kamara-erdői Hosz- szúrét dűlőben több mint 2000 darab ezüstpénzt szántott ki a földből. Ennek nyomán a budapesti Történeti Múzeum kutatója, dr. Kaba Melinda egy eddig teljesen ismeretlen , településre bukkant. Tárcsázzuk a számot: 161— 308. Jelentkezik Kaba Melinda dr. és a következőket tudjuk'meg tőle: — Az ásatások', pillanatnyilag- befejeződtek.- Sok nehézséggel , küzdöttünk, mer-t kevés volt a munkáskéz — mondja. — Akadályt- jelentett az -is, hogy- a. feltárandó terület szőlőtelepítés előtt állott. Ez a nehéz kérdés azonban szerencsére — a Sasad Tsz vezetőségének messzemenő megértéséből és jóindulatából — már megoldódott. A tsz lemondott a mintegy hatholdnyi területről és' ez lehetővé teszi, hogy a tavasszal tovább folytassuk a kutatásokat, a várható szép eredmény reményében. — Az eddigi leletek? — A területen 1300 év kultúráját lehet megszakítás nélkül nyomonkövetni. Áz ősi település az időszámítás előtti 1000-ből való, majd későbbi kelta és román településekre bukkantunk. — A talált érméket az időr számítás utáni harmadik, század közepén egy barbár betörés elől rejtették el a település akkori lakói. Ugyancsak barbár betörés púsztí- tottá el és tette a lángok martalékává a második század közepéről származó román épületeket.' Az ásatások során épülétmaradvá- nyok,- vasszerszámok, edénytöredékek, kerámiák. tetőfedőtéglák és ruha kapcsoló tűk kerültek felszínre. (r. gry.) meg a mozgalmat. Az Agrár- j tudományi Egyetemen a je- j lentfcezettek 34 százaléka le- j morzsolódott. A gimnáziumok | közül a nagykőrösi, a mono- ,ri és a gödöllői gimnáziumban van a legnagyobb lemaradás. Az iparitan-uló-intéze- tek közül a vácinál a legnagyobb a közömbösség: a jelentkezetteknek csak a fele állta meg a helyét a próbákon. Tízezerötszáz fiatal mintegy 260 ezer társadalmi munkaórát teljesített és 278 ezer forintot takarított meg. Jó munkát végzett az ifjúság a szőlő- és gyümölcstelepítésnél, a belvizek elvezetésénél, az iskolák környékének rendbehozásánál. A végrehajtó bizottság tagjai elismerték a munka, a KISZ-oktatás, a kultúra és a sport terén elért eredményeket, de nem tudták elég mélyen, megnyugtatóan elemezni az Ifjúság a szocializmusért mogalom eredményeit, mert a jelentés erre nem adott módot. Csupán tájékoztatót a számeredményekről, de nem vizsgálta a számok mögötti összefüggéseket, nem vont le belőlük következtetést és így nem alakulhatott Iki megfelelő kép a középiskolák és ipari- tanuló-intézetek, valamint a felsőfokú iskolák ilyen munkájáról. A jelentésből nem tűnik ki; hogy az, ISZM középpontjában a legfontosabb feladat áll-e, az oktató, nevelési munka segítése, vagy- a KISZ-esek valamilyen más — a tanulástól független — feladatokat keresnek, tűznek maguk elé? Minden , iskolának megvan a sajátossága: hol a mulasztásokkal, hol a, tanulmányi fegyelemmel, vagy a tanulmányi eredménnyel vain probléma. Az Ifjúság a szocializmusért mozgalomnak szorosan a sajátos feladatokhoz kell kapcsolódnia. Miután a jelentés tájékoztatónak felelt meg, így is fogadták el, de a végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy a következő félévben visszatér erre a problémára, hiszen sok a tennivaló az iskolai KISZ- .szervezetek munkájának, megjavításában. Igaz, elsősorban a falusi KISZ-szervezetek megerősítése van napirenden, de a falu helyzetének megváltoztatása szorosan összefügg az agráregyetem, a főiskolák, az ipari tanulók és a gimnazisták felkészültségével, életre nevelésével. A. végrehajtó bizottság külön hangsúlyozta a ' tanárok szerepét a KlSZ-munkában és ezen belül az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban. Ha a tanárok nem is vesznek részt valamennyi rendezvényen, helyes, ha figyelemmel kísérik a KISZ-esek munkáját, hiszen ezek a kötetlen, közvetlen találkozások meghittebbé, mélyebbé is tehetik kapcsolatukat a diákokkal. Az Expedíció a jövőbe úttörőmozgalommal kapcsolatban a végrehajtó bizottság tagjai hangsúlyozták, ötletes forma ez a mozgalom arra, hogy az úttörők már a jelenben felfedezzék a jövőt. A mozgalom célja romantikus és társadalmilag hasznos. Első helyen szerepel a jó tanulás, az egészséges testnevelés, az ötéves terv feladatainak megismertetése és annak munkával segítése. Érdekes ötlet, hogy egy-egy kedvenc területet — technika, ipar, tudomány, közlekedés, stb. — alaposabban megismertet- " nek a diákokkal. A sportmozgalom átszervezéséről megállapították a végrehajtó bizottság tagjai, hogy a sport egyesületek vezetői is úgy vélekednék: a KISZ-esek élesztői lesznek a sportmozgalomnak. Bár rövid idő telt- el az átszervezés óta, máris az a tapasztalat, hogy emelkedett a sportmozgalom színvonala. Végezetül a tagdíjfizetésről tárgyalt a végrehajtó bizottság, Megdicsérték a Dunai Cement- és Mészmű, a Duna- menti Hőerőmű KlSZ-szerve- zeteit, ahol csaknem 100 százalékos a tagdíjfizetés. Ugyanakkor elmarasztalták, a Csepel Autógyárat, Vác város* Nagykőrös, ifjúsági szövetségeit, amelyek nem fordítanak elég gondot a tagdíjfizetések rendezésére. Nem egyszerűen gazdasági kérdés a tagdíjfizetés, hanem a legelemibb formája a KISZ-hez tartozásnak. Azok a szervezetek, amelyek ezt semmibe veszik, gátolják az eredményes KlSZ-münkát is. A végrehajtó bizottság úgy döntött, ezentúl sűrűbben ellenőrzik a KISZ-szervezetek gazdasági tevékenységét. MÁR 150 EZER TONNA CEMENTET KÉSZÍTETT A DCM A második ötéves terv egyik legfiatalabb létesítményében, a Dunai Cement- és Mészmű ben ebben az évben 180 ezer tonna cementet ' kell készíteni. A DCM dolgozói pénteken jelentették, hogy elkészült 150 ezer toe^ia ' «imént.