Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-13 / 265. szám

I PEST MfOTB HÍRLAP KOLON KIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS: R É S Z É RE VII. ÉVFOLYAM. 265. SZÁM 1963. NOVEMBER 13, SZERDA .V i A Csemői Állami Gazdaság Az MSZMP járási végre­hajtó bizottsága november 6- án tárgyalta a Csemői Állami Gazdaság politikai, kulturá­lis, és gazdasági munkájáról szóló jelentését, melyet egy­hangúlag elfogadott. A Csemői Állami Gazdaság a járás öt községének a hatá­rában — Cegléd, Törtei, Ceg- lédbercel, Csemő, Mikebuda — terül el. Területe 55 százalékban fu­tóhomok jellegű. A gazdaság termelése főképpen kertészeti kultúrákból tevődik össze. A 7924 hold területből 2000 hold szőlő-gyümölcsös és a faisko­la területe. Emellett jelentős még az állattenyésztés és a ta­karmánytermesztés. A gazdaság az utóbbi évek során jól gazdálkodik, a je­lentős munkaerőhiány ellené­re is, amiért elismerést és di­cséretet érdemelnek a gazda­ság vezetői és fizikai dolgozói. A terméseredmények fo­kozása mellett nagy gon­dot fordítanak az előállí­tott termékek önköltségé­nek csökkentésére is. Az egy mázsa kenyérgabona kézi munkaóra ráfordítás az 1959-es 8.5-ről 1963-ban már 2.1-re csökkent. Takarmány- gabonánál pedig 7-ről 1.4-re. A gazdaság sikeresen foglal­kozik a homoki lucerna ter­mesztésével. A tervezett 32 mázsával szemben 40-et ter­melték ez évben is holdan­ként. Ez száraz lucernában ér­tendő. A kézi munkaóra rá­fordítás 2—2.5 között mozog mázsánként. A lucerna nagy­mértékben! telepítésével a ta­karmánybázis biztosítása mel­lett azzal is foglalkoznak, hogy a talajt feljavítsák. A szőlőtermés 20—25 mázsa között mozog holdanként. A szőlőnek 50 százaléka elörege­dett, 20—30 százalékban tőke­hiányosak. Pótlásuk nem len­ne kifizetődő, ehelyett újat te­lepítenek. Ez év tavaszán 160 hold szőlőt és 100 hóid gyümöl- gyöst telepítettek. Az almatermés, a termőfa- egységenként tervezett 100 kg- mal szemben 120 kg lett ez év­ben. A fáknak többsége szőlő­köztes. A közgyümölcsösök­ben tervezett alma 80 száza­lékban exportképes. A tehenészetben egy tehénre eső évi tejtermelés 3800 li­ter. A gazdaság az éves tejér- tékesítási tervét mintegy 10 000 literrel túlteljesíti. Az egy liter tej előállítási költ­sége 2.40 forint, ebből 37 fil­lér általános költség. Hízómarha előállításánál az egy kilogramm előállítási költ­ség 14.50 forint. Ebből 2.80 fo­rint általános költség A gazdaságnak is nagy prob­lémát jelent a 45 erőgéphez az a 1 k atrészutá n ipótlá s. Eseten­ként hetekig-hónapokig áll egy gép alkatrészhiány miatt. Sok a gépmeghibásodás­ból eredő kiesés. Az erő­gépek vezetőinek egy része — Kőröstetétlen községben a szovjet filmhét alkalmából be­mutatott „A kétéltű ember" című filmet nagy érdeklődés előzte meg. A film levetítése előtt Márki Páter, a járási ta­nács művelődési osztály mun­katársa adott tájékoztatót a filmihét lényegéről. — A ceglédi Ilózsa György Művelődési Házban november 14-én a Régi szülők, mai fia­talok címmel délután 5 órai kezdettel előadás lesz. Előadó Mohos Imre, a Táncsics Mi­hály általános iskola igazgató­ja. — Abonyban nagy lendület­tel folynak a betakarítás még hátralevő munkái. A jelenlegi munkákat 15-ig, a mélyszán­tást november 20-ig fejezik be. — Mikebudán szükség van a bolthálózat bővítésére, ezért a földművesszövetkezet a jövő évben egy korszerű üzlet és vele egybeépülő falatozó léte­sítését vette tervbe; — Dámzentmiklóson 35 ezer forintos beruházási költséggel újítják fel a tűzoltószertár épületét. A felújítás során elő­adóterem és klubszoba létesül. Körülbelül 1 hét múlva kerül sor átadására. gyakorlatlan, nem szak­képzett. A gazdaságban a dolgozók havi átlagkeresete 1200—1500 forint között ingadozik. Az 1953. évi nyeresége a gazda­ságnak a tervezett 3 500 000 forinttal szemben előrelátható­lag hatmillió lesz. A párttagok példamutatása nemcsak a termelés vonalán, hanem a tanulás terén is ér­vényesül. A tagok közül hatan járnak az általános iskola nyolcadik osztályába, hárman a mezőgazdasági technikumba. Hiba, hogy kevés a párttagok közül a nők és a fiatalok szá­ma, pedig a gazdaságiban jól > működő nőtanács és KISZ- J szervezet van. A szakszerve­zet munkája is jó. Az elért eredmények mel­lett vannak még komoly fo­gyatékosságok is. Javítani kell a vezetők és a dolgozók kö­zötti kapcsolatot. Javítani kell a dolgozók szociális és kulturális ellátottságán. Ugyanekkor fel kell számolni az egyes brigádoknál eseten­ként megmutatkozó fegyelme­zetlenségeket — B — Tornában: 2. Ceglédi Építők A közelmúltban közölte a Ceglédi Hírlap, a megépítés­re kerülő víztorony makett­jének fényképét. Ma már szemtanúi lehetünk mi is egy olyan munkamenetnek, amely­ről elmondhatjuk, hazai vi­szonylatban sem sok ember dicsekedhet, hogy látott ilyen építkezést. Kedvező helyzet­ben vannak a Széchenyi is­kola tanulói, hiszen napon­ta ellenőrizhetik, milyen lel­kesedéssel, lelkiismeretesen végzik munkájukat a víz­torony építői. A sötét éj­szakában messziről látható a kivilágított építkezés. Amikor megérkeztünk az épülő víztoronyhoz, éppen ellenőrzést tart a tervezője — Molnár István mérnök. Kérésünkre elmondja, hogy az ilyen típusú víztorony­ból ez az ötödik az or­szágban. Szokatlan, a mér­nök szemével nézve is, hogy nincs állványozás, ugyanis Thoma József Kossuth-dí- jas osztályvezető mérnök dolgozta ki Magyarországon a csúszó zsaluzás rendsze­rét, s e víztorony e mód­szerrel készül. Minimális állványozás szükséges, s ez igen gazdaságos a kivite­lezés szempontjából. Nem szükséges a hatalmas, költ­séges állványozás, a csúszó zsalu berendezés a már el­készült betontörzsön halad felfelé. Villanymotor emeli. 25 cm betonozás után eme­lik a szerkezetet, újabb 25 cm magasságra, percenként 1 cm-t. Naponta 1,50—2,00 métert emelkedik, így a teljes törzset 18—20 mun­kanap alatt építik fel, ugyan­ez a munka régi, hagyomá­nyos módszerekkel kb. 3—4 hónapi munkát jelentene, nem beszélve arról a hatalmas mennyiségű állvány- és fa­anyagról, amit a hagyomá­nyos módszer felemésztene. Magát a toronyfejet sem kell állványozni, ugyanis a burkolata földön előregyár­tott vasbetonelemekből ké­szül, s ezeket egy építési daru emeli be a helyére. A víztorony 45 m magas lesz, ebből 35 ni a törzs és 10 m a víztároló hely. A fej kétre- keszes, 600 köbméteres kü­lönleges betonozású víztá­roló lesz. A fej megépítéséhez csak a tavaszi fagyok elmúltával lehet hozzákezdeni. Telje­sítménye: a város lakossá­gának bőséges vízellátása. Az építést az 1. sz. Mélyépítő Vállalat 2. komplexbrigádja végzi, váltott műszakban, Bállá Mihály munkavezető Irányításával. Összesen 37-en dolgoznak az építkezésen. Felnézünk még egyszer rá­juk, s ahogy emelkedik a to­rony, úgy közeledünk egyik büszkeségünk mielőbbi meg­valósulásához. — lus Vasárnap Debrecenben ren­dezték a vidék legjobb . ifjú­sági és felnőtt női tornászainak csapatbajnokságát. Valameny- nyi számottevő vidéki egyesü­let elküldte versenyzőit, így ott láthattuk az indulók kö­zött a Ceglédi Építők nőd if­júsági versenyzőit is. A ceglédi nőd tornászok Kürti Béla edző vezetésével rendkívül komolyan készültek a nagy versenyre, s még en­nek ellenére is kissé meglep­te őket az erős mezőny. Kü­lönösen kitettek magukért az egyes vidéki sportiskolák fia­tal, de nagyon tehetséges ver­senyzői. Meglepetést keltett például a tatabányai sportis­kolások váratlan, de teljesen megérdemelt harmadik helye­zése. A ceglédi lányok általában közepes teljesítményt nyúj­tottak, s a négy rutinosabb tornász nagyobb verseny­tapasztalata segítségével Bé­késcsaba mögött sikerült meg­szerezniük az ezüstérmet. A Ceglédi Építők torná­szainak legjobbja ezúttal Sá­rik Gyöngyi volt. Megbízha­tóan versenyzett még Ivitz I., Ivitz K. és Lakatos J. is. So­mogyi J. és Lovas L. is min­dent megtett a siker érdeké­ben, sajnos a gerendán mind­ketten sokat rontottak. Ez a verseny is bizony íjtot- ta: nem csak egy-két ember­ből áll városunk tomasportja. Mindannyian elérték a közepes átlagot, és főleg lóugrásban az egész mezőny fölé „emelked­tek”. Legközelebb, két hét múlva, az országosan bizo­nyíthatnak ismét. Előtte azonban szombaton és vasár­nap újabb erőpróba előtt áll­nak tornászaink. Szombaton, 16-án délután 18 árakor Deb­recen—Cegléd női ifjúsági, vasárnap, 17-én 9 órakor Ceg­léd—Kecskemét férfi ifjúsági | és leány serdülő verseny lesz a gimnázium tornatermében. — Fehérvári János — ! Abonyi hírek Birkózás Magyar vidéki bajnokságon vettek vészt ifjúsági birkó­zóink Szombathelyen. Hat ver­senyző indult. Közöttük: Mé­száros második, Skultéty har­madik helyezést ért el. Min­den súlycsoportban 16—18 Versenyző indult. Skultéty súlycsoportjában már 6 ponttal vezetett, amikor sérü­lést szenvedett. A harmadik helyezés ilyen körülmények közt szép siker. Dicséretet ér­demel - Skultéty, Mészáros, Babesány. Mészáros és Skul­téty november 23—24-én Bu­dapesten magyar bajnokságon vesznek részt. Kézilabda Nagykőrösi Spartacus— Abony 15:22 (7:11). Vörös, Fe­jes, Méhész, Balogh, Raki- tovszíky. Molnár András, Mol­nár Sándor, Fikó, Berta ke­retből kikerülő csapat barátsá­gos mérkőzésen megérdemel­ten győzött. Góldobók: Mé­száros (10), Balogh (6), Fikó (3). Sulyok, Rakitovszky, Mol­nár S. (1—1). Jók: Balogh. Fikó, Vörös. Sakk Délelőtt 10 órakor a munkás klubban fogadták Budaörs csapatát. 6.5—1.5 arányban győztek. Ezzel a megyei baj­nokság B-csoportiéban meg­erősítették első helyezésüket. Vasárnap birkózóink Szolno­kon versenyeznek Kelet terü­leti bajnokságon. Ifjúsági és felnőtt csapataink Vecsésen lépnek pályára. Asztaliteniszezőink itthon fogadják a Nagykőrösi Kini­zsi női- és férficsapatát. Kézi­labdázók szintén itthon ját­szanak a Szolnoki Honvéd el­len. P. M. — Csemőben az új orvosi lakás udvarán a kútfúrás ké­sőbb fejeződik be, mert a ter­vezett 50 méter lefúrá&nál nem találtak vizet. — A ceglédi nőtanács asz­szonyklubjának tagjai közül heten vettek részt Nagykőrö­sön a Várnai Zseni esten. A felejthetetlen élményekkel gazdagodott asszonyok Várnai Zseni költőnőt december, vagy január hónapban meghívják városunkba is. — Havonta egyszer szövet­kezeti téli estéket rendeznek az abonyi József Attila Terme­lőszövetkezetben. Az előadások során a tsz-tagok jogairól és kötelességeiről, Petőfiről, Ady- ról, az öregkor betegségeiről és hasonló témákról hallanak a tsz-tagok. További jó munkát! Bensőséges ünnepség zajlott le szombaton délelőtt a város* ban állomásozó honvéd alakulat laktanyájában. Nádor György, a KISZ KB osztályvezetője adta át a Joatonafiataloknak jó ki­képzési eredményeikért a KISZ KB vándorzászlaját és az ez­zel járó lemezjátszós rádió jutalmat. Az ünnepélyes csapatgyű- lést baráti ebéd követte, majd délután az abonyi népi együt­tes adott a katonáik tiszteletére ünnepi műsort. Felvételeink m csapatgyűlés három mozzanatát örökítették meg.---------— A gyűlés résztvevői + +. A gyönyörű selyemzászló +. ~h Nagy Zoltán, a városi KISZ-bizottság titkára üdvözli a katonafiatalokat Érdemes megfejteni ték. 49. Adni is öröm. 51. Egyik szülő. 52. Hangszer. FÜGGŐLEGES: 1. Irány. 2. Héka keverve. *. ZSEI. 4. a függőleges 40 teszi. 5. Hagyományos novemberi bál. 6. HOR betűi keverve. 7. Fasiszta rohamosztag volt. s. Bizonvitö sző népiesen. 9. YOP. 10. Ilyen házakat építtet az OTP (névelő­vel». ii. Kerek szám. 12. Szer­kesztőségünk ió tanácsa (folyta­tás a vízsz.: 16.» 13. Tér szélei. IS. idegen személyes névmás 19. Ceglédi 1árás egviv községe rö- viditve. 20. Nem más 23. Nem nappal (fordítva». 24. A fiatalsáe szeret... 26. Római 150. 28. Majdnem gól. 35. Filozófia egyik ága. 36. SR. 41. fiitető hatása van 43 AXE. 45. Hisz. seit. 48. IC. 50. Adós fele. Beküldendő a függőleges 10. 12. VÍZSZINTES: 1. ... ka ceglédi ételféleség. 4. A ceglédi Lenin-szobor alkotója. 10. Népgazdasági érdek (névelő­vel». 12. Nem fehérek. 14. Gyer­mekek téli öröme. 16. A függőle­ges 12. folytatása. 17. Irodalmi műfaj névelővel. 18. Végtagunk betűi keverve. 21. EA. 22. Azonos magánhangzók 24. Szomszédos mássalhangzók. 25. Hidrogén és Cérium vegyjele. 27. A cipőnek is van (mássalhangzói). 29. Luk közepe nélkül. 30. Állati hang fordítva. 31. Tálka közepe. 32. SAA. S3. Szamárhang. 34. Lan- tám elem vegyjele. 35. Kettős betű kieitve. 37. JEP betűi ke­verve. 38. NZ. 39. Baranya me­gyei község. 40. At, keresztül la­tinul. 42 Üi idegen nyelven. 43. Vörös haíú komikusunk mással­hangzói . névelővel. 44. Ilyen rózsa is van. 46. Méhlakás. 47. Fes-

Next

/
Thumbnails
Contents