Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-31 / 255. szám

•rrete« 1963. OKTÓBER 31, CSÜTÖRTÖK Üzenet Moszkvából — Itt Moszkva, Moszkva be­szél! — hangzott a jóiismert jelentkezés a rádióból, a Cse­pel Autógyár pártbizottságá­nak egyik szobájában, október 11-én. este hét órakor. Előzőleg telefonértesítést ka­pott Czunyi Károly, a párt- bizottság agit.-prop. titkára, hogy aznap este hallgassa meg a moszkvai rádió ma­gyar adását. A rádió mellé .állította a magnetofont, hogy rögzítse az elhangzottakat. El­határozása nagyon fontosnak bizonyult, mert üzenet érke­zett Moszkvából, a Likacson Autógyárból. Az üzenet a háromszoros, .jelvényes szocialista „Béke”- éforigád címére érkezett. Elő­ször Neszregyinov Andrej, a Lihacsov Autógyár kommunista szerelőbrigád ve­zetője oroszul mondta el az üzenetet, azután magyarra for­dították. — Kedves Varga István elv­társ! Szeretettel üdvözöllek l brigádom minden tagja ne­vében. Köszöntjük brigádod ■rvalamennyi tagját és a Csepel iAutógyár minden dolgozóját. i Sokat hallottunk rólatok, mun- ‘ kátokról, ezért elhatároztuk, hogy kapcsolatot teremtünk veletek. Ügy gondoltuk, hogy levelezhetnénk egymással. Ha ti is akarjátok, kérünk, ér­tesítsetek bennünket, akár a rádió szerkesztőségén keresz­tül, akár közvetlenül, levélben. A moszkvai brigád vezetője a továbbiakban brigádja éle­téről, munkájáról beszélt. El­mondta, hogy jelenleg egy na­gyobb teljesítményű, tizenkét hengeres V-motor próbagyár­tásán dolgoznak. Problémáik vannak a bütyköstengely és a hajtókar szerelésével. Remé­lik, hogy Varga István brigád­jának, egyáltalán a Csepel Autógyárnak vannak olyan tapasztalatai e téren, amelyek hozzásegítik őket is a jelenlegi gor.dok áthidalásához. Az adás napja után Czunyi elvtárs a magnóval a kezében meglátogatta a „Béke”-brigá- dot. Leültette őket és bekap­csolta a készülékeket. Amikor a moszkvai brigád címe is el­hangzott, szinte egyszerre szó­laltak meg' — Természetes, hogy levele­zünk velük. — Tudjátok, hogy én 1960- ban voltam Moszkvában, — szólalt meg a brigádvezető. — Részt vettem a kommunista brigádvezetők értekezletén. Akkor el akartam menni a Li­hacsov Autógyárba, de nem jutott rá idő. Megmondom, azt [ is akartam, hogy valamelyik kommunista brigáddal kapcsolatot létesítsek. így azon­ban még jobb, csak azt tud­nám, honnan értesültek léte­zésünkről. — Például a sajtóból is tud­hatnak rólunk — szólt közbe i valaki. — Az ám! — így a brigád- vezető és máris lapozta a brigádnaplót. Benne két cikk. Az egyik a gyári lapban jelent meg, a másik a Népszabadság­ban. Mindkettőnek az a tar­talma; a brigád annak ellené­re, hogy minőségi ellenőröket tömörít magában, nem megy el szótlanul a motorgyártás gondjai-bajai mellett Egyik javaslatot a másik után tet­ték és egy-két gondot sikerült is megoldaniok. Mindkét cikk felveti azonban, hogy a gyár műszaki vezetősége nem igen érti meg és nem sok támoga­tást ad a brigád igyekezeté­hez, szorgalmához. — Volt haszna ezeknek az írásoknak? — Részben — hangzott a vá­lasz. — A kutatásokhoz kap­tunk havonta 50 túlórát. Ezen­kívül a főmérnök javaslatára szocialista szerződést kötöt­tünk a minőségi laboratórium­ban dolgozó brigáddal. Ez is nagy segítség, de még mindig többet várunk. Azt szeretnénk, ha műszaki vezetőink is köz­vetlen segítséget adnának, ha Vizsgálódásaink ezt megköve­telik. Mi segíteni akarunk és Szeretnénk, ha e törekvésün­ket még jobban támogatnák. Lehet, hogy éppen a Nép­szabadság cikkéből kicsendülő igyekezet ragadta meg az üze­netet küldő moszkvai brigád figyelmét, de az is lehet, hogy Két brigád kezet nyújt — Válasz a rádióban Segítenek és segítséget várnak í. / *■ ül : fipip ti •ti i. Varga István brigád vezető fellapozza a brigádnaplót (Gábor felv.) kint járt autógyáriaktól hal­lottak róluk. Ez persze mind­egy, a lényeg az, hogy két bri­gád ismét kapcsolatot létesít egymással és ez a kapcsolat — egészen biztosan — ahogy dip­lomáciai nyelven mondják mindkét félnek előnyös és hasznos lesz. A magnó meghallgatása után nyomban tanakodni kezdtek a Béke-brigád tagjai. Elhatároz­ták, hogy a moszkvai rádión keresztül küldik az első vá­laszt, aztán pedig már a rend­szeres. közvetlen levelezés kö­vetkezik. Azt már levélben ír­ják meg, hogy a Csepel Autó­gyárban hogyan szerelik a bütykös tengelyeket és a hajtó­karokat. Ezt követően pedig majd ők is kérdeznek egyet, s mást moszkvai barátaiktól, s rendszeresen kicserélik ta­pasztalataikat brigádjaik éle­téről, munkájáról. F. I. Wilkins úr nem kaphat vadászati engedélyt Az amerikai Georgetown bí­rósága a következő indokolás­sal vonta meg Harold Wil- kinstől a vadászati engedélyt; ,.Harold Wilkins annyira rö­vidlátó és nagyothalló, hogy köztudomásúan rálőtt egy ala­csonyan repülő négymotoros bombázóra, mert vadkacsának hitte." (MTI) Lollobrigida válik? Gina Lollobrigida a napok­ban hevesen cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy rövide­sen elválik férjétől, Milko Skofictól. A cáfolat ellenére tartja magát a hír, hogy az olasz filmsztár állandóan dep­rimált és szerencsétlen és há­zassága zátonyra futott. (MTI) Jean Cocteau utolsó levele A napokban elhunyt francia költő alig egy hónappal halála előtt levelet intézett az Oszt­rák írod,almi Társaság elnöké­hez, aki meghívta Bécsbe. Cocteau levelében, amelyet saját „Orfeusz” rajza díszít, a következőket írja dr. Wolfgang Krausnak, aiki meghívta, hogy tisztelje meg látogatásával a művednek szentelt bécsi elő­adássorozatot: Sajnos. áldoza­ta vagyok az antibiotikumok­nak — ezeknek a furcsa „bom­báknak”. amelyek megölik ugyan a halált. de nem hagy­nak élni”. Lev«|(s .végén Cocteau saj­nálkozva kijelenti: „Nem me­rek. semmiféle kötelezettséget vállalni, mert nem tudhatom, lesz-e módom betartani Ígére­teimet”. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK Kezdődik a televízió új mezőgazdasági előadássorozata A Földművelésügyi Minisz­térium és a Magyar Televízió ez év őszén ismét megindít­ja az elmúlt évben országszer­te nagy sikert aratott mező- gazdasági szakelőadás-soro­zatát. Az előadások ideje fe­lére — félórára — csökken. tartalmilag viszont tömörebb lesz. Az előadók kitűnő elmé­leti és gyakorlati szakembe­rek — mindössze néhány perc­re jelennek meg a képernyőn, a továbbiakban pedig csak kommentálják a gyakorlatban bevált termelési, állattenyész­tési és állategészségügyi, va­lamint üzemszervezési mód­szereket bemutató filmeket. Az első előadás november 17- én, vasárnap 15 óra 41 perc­kor kezdődik. (MTI) Facsemeték, rózsatövek A dunabogdányi új százholdas termesztőtelepről kerülnek a fővárosi útvonalakra az „előnevelt“ sorfák - Hamarosan új rózsaligeteket telepítenek Budapestre A kőrengeteg nagy szürke­ségét csak sok új ,part-, parksáv, ligetecske, fasor te­lepítésével lehet feloldani, ezért szorgalmazza a köz­vélemény is sok virág, dísz- bokor, sorfa ültetését. Az ál­landóan növekvő igényt ma már a fővárosi kertészet alig-alig tudja kielégíteni, mert szerte a városban széj­jelszórt és elaprózott telep­helyeken nem tud intenzív virág- és diszcserjetermesz- tést kialakítani. Ezen a helyzeten segített most a fővárosi tanács közmű és szolgáltatási igaz­gatósága. Nem messze a fő­várostól, Dunabogdányban, egy száz hddnyi területet szerzett, amelyen a fővárosi kertészet korszerű termesztő- területet alakíthat ki. Első­sorban sorfák előnevelésével foglalkoznak. A jelenleg ki­ültetett suhángok ugyanis a HANGLEMEZALBUM A Hanglemezgyártó Válla­lat ugyanúgy, mint az 1961. évi budapesti nemzetközi ze­nei versenyeken, ezúttal is há­rom lemezből álló hanglemez­albumot készít a győztesek műsorából. A felvéíelekré a versenyek befejeztével, a jö­vő hét második felében kerül sor. Az album rövidesen el­jut a hanglemezárusító boltok­ba. (MTI) (\'nWú\7fir\$®n0 MMBBMaaaBBHBBMl A Uj irodaház épül A ceglédi Lenin Termelő- szövetkezet irodája eddig bi­zony csak egy túlzsúfolt apró épületből állt. A kis helyiségekben rendkívül egész­ségtelen körülmények között • dolgoztak a könyvelők és a többi adminisztrátor. Már épül az új irodaház, amely­nek nyolc tágas szobája biztosítja majd a kulturált m unkakörülményeket. A NÓTANÁCS PROGRAMJÁBÓL A napokban ülést tartott a járási és városi nőtanács Cegléden. Az ülésen a nő­tanács terveit vitatták meg. A járásban négy helyen már megkezdődtek, a nők akadé­miája előadásai, három he­lyen pedig novemberben, tartják meg az első foglal­kozásokat, a jövőben szo­rosabbra fűzik a kapcsola­tot a könyvtásakkal. Külö­nös fontossága lesz ennek a téli hónapokban, amikor több és jobb olvasnivalót adhatnak majd a lányok és az asszonyok kezébe. A Kossuth-brigád „Ez a szocialista brigád mindenütt megállta a helyét” — így vélekednie a Kossuth- br igédről Somkúti Ferenc, a Posta Központi Javítóüzem igazgatója. Négy éve dol­goznak együtt, és a többi között Cegléden is megáll- ták a helyüket. A napok­ban adták át az új telefon- központot. A szerelés már a nyáron elkezdődött és a bri­gád jó munkájának köszön­hető, hogy közben zavarta­lanul működhetett a korábbi központ, a Skultéti Gyula vezette brigád szinte ott­hon érezte magát Cegléden és sok szép eredménnyel gazdagabban utazik tovább, új munkahelyére, MONORsVIPfige Napi két vagon ans A Pest—Nógrád megyei ál­lami gazdaságok előregyártó telepén teljes erővel folyik a munka. Három műszakban mintegy 150-en dolgoznak a telepen. Naponta 600—700 mázsa rönkfát mozgatnak meg, Leó János brigádjá­nak tagjai. A napokban a Rákoshegyi Állami Gazda­ság részére munkáslakások­hoz ajtókat, ablakokat ké­szítettek. A komplexbrigád az egy főre jutó termelési értéket 11 ezer forintra tel­jesítette, az előző 9 ezer fo­rinttal szemben, Az utóbbi öt hónapban a telepről 52 darab 50 méter hosszú és 65 vagon kukorica befoga­dására alkalmas szerfás szint készítettek, mintegy 13 mil­lió forint értékben. A kész­áru mennyisége naponta mintegy két vagon. A si­keres munka mellett a dol­gozók hiányolják, hogy nincs megfelelő mosdóhelyiség. Meggyorsult a cukorrépa betakarítása A monori vasútállomáson egymást érik a cukorrépává, megrakott fogatok. A termés általában a vártnál jobbnak bizonyult. A tervezett 100 má­zsás holdankénti átlag helyett eléri a 150—160 mázsát. A be­szállítás az utóbbi napokban lényegesen meggyorsult és így remény van arra, hogy a ta­valyinál hamarabb befejező­dik. Gombáról például gépko­csival szállítanak. Az átadott répa cukortartalma igen ma­gas.- ß Diákok a kukoricaföldön Az Arany János Gimnázium diákjai szívesen dolgoznak a termelőszövetkezetekben. A napokban több osztály vállal­kozott arra, hogy a helyi kö­zös gazdaságok földjein segít­sen a betakarításban. Öt osz­tály a Rákóczi, a többi a Sza­badság termelőszövetkezetbe és Kőröstetétlenbe indult. Ku­koricát törtek és burgonyát válogattak. A diákok munká­jukért pénzt kapnak. amit majd kirándulásra és más kö­zösségi célra fordítanak. 180 hold ú$ szőlő Tegnap hozzálátott a Petőfi Termelőszövetkezet a szőlőte­lepítéshez. összesen 180 hold új szőlőt telepítenek, amely­hez a talajelőkészítést már időben és jó minőségben elvé­gezték. Hol szórakozzanak a fiatalok? A nagykőrösi fiatalok —< akárcsak másutt a megyében — szeretnek táncolni. Kedvenc szórakozóhelyük a Kőrisfa Cukrászda. A cukrászda veze­tői mindent elkövetnek, hogy vendégeik jól érezzék magu­kat: sűrűn rendeznek operett- és táncdal-esteket és jól bevál­tak a vasárnapi ötórai teák is. Igen ám, csakhogy szombaton este, vagy vasárnap délután jóformán mozdulni sem lehet, annyian keresik fel a Kőris­fát. Nagy gondot okoz város­szerte, hogy vajon hol lehetne még megfelelő szórakozási le­hetőséget teremteni a fiatalok­nak. A 101 EVES NANACSKA & Ez is rekord Egyedülálló rekordot állított fel Benjamin Simmons londoni magánzó. A buzgó Simmons életében nem kevesebb, mint 23 000 le­velet intézett az Egyesült Ki­rályság újságjainak szerkesztő­ségeihez és a levelek közül 4500-at le is közöltek. Az angol lapok szerkesztő­ségei elismerő nekrológokban emlékeztek meg Mr. Simmons- ról, aki a napokban hunyt eL Paraceratérium-leiet a Tien-Sanban is 65 éves, s mivel régóta élnek együtt, sok érdekességet mondott el az idős asszonyról. *MEGTUDTUK. hogy hallá- IVJ sávai nincs baj és a memóriájával sem. Általá­ban jól visszaemlékezik a 60—65 esztendőiül ezelőtt történt dolgokra. Az 1800-as évek végén majális volt Jászkiséren, ahol Nanácska testvére szavalt egy verset, s az idős asszony ezt a ver­set még ma is gyakran idéz­geti. A versmondó testvér kü­lönben 98 éves korában tá­vozott az élők sorából — úgy látszik, a családban nem ritka a magas kor. Beteg nem volt soha. Ta­lán azért van ez, mert min­dig jó étvággyal evett. A fűszeres, paprikás és borsos ételeket ma is jóízűen fo­gyasztja. Különösen az édes tejeskávét kedveli, és ünne­pélyes alkalmakkor még egy kupica rumot is megiszik- Ra- ' csüli. gaszkodik régi ruháihoz és a tisztasághoz. Képes napjá­ban többször is kötényt vál­tani. Addig nem ül le en­ni, amíg nem mosott kezet. És ez a tisztaság életében is megmutatkozik: soha, senki­Nanácska emlékezik (Foto: Czangár Gy.) vei nem volt haragban, nem is veszkedett. Mindig szor­galmasan dolgozott — ezért aztán a család nemcsak na­gyon szereti, de meg is be­A » éh Any hónap múlva ' Nanácska 101 éves lesz. A család: a lánya, négy uno­kája, hét dédunokája és egy ükunokája készül már a ritka születésnapra. Csiba József ; jÖZVEGY Boros Jánosne ; C/ 1863. január 16-án szü- (letett Jászkiséren. Jelenleg \ Gödöllőn, a Csipke utca 13. ; szám alatt él leányával, aki í mdr 80 éves, és leánya ve- \ jével. ! Az idős asszonyról kevesen ! tudnak, hiszen tizenhárom '} éve költözött Gödöllőre, és : azóta nem ment ki az utcá- ra. Persze, az udvarba ál- '• landóan kijár sétálni, hű \ barátjának, Bobbynak, a né- \ met juhászkutyának társa- \ ságában. A nénit mindenki \ Nanácskának hívja a család- í ban és a szűkebb ismeretségi I körben. \ A vele való találkozás \ valóságos ünnep volt. Mert \ nem mindenkinek adatik ( meg, hogy száz esztendőt él- l jen — és az sem, hogy ilyen \ korú emberrel találkozzon. A \ nénitől megtudtuk, hogy öt- \ ven éve özvegy és élete ; legnagyobb részét Jászkisé- l ren élte le. ; Rövid beszélgetés után, ; hogy Nanácskát zavar­S juk délutáni pihenésében, í Légrádi Lajos szobájában f folytattuk a beszélgetést. O í a néni lányának ve je, maga világváros forgatagában gyor­san pusztulnak. Nagyvárosban sorfaültetésre csak előnevelt fák alkalmasak, amelyeket már megerősödött törzzsel és megerősödött gyökérzettel lehet elültetni az úttest szé­lére vagy a parksávba. Du- nabogdányból — egy néhány éven belül igen nagy számban küldenek előnevelt fát a fővá­rosba. Ugyancsak a termesztő­telepen oldják meg a dísz­cserjék és a rózsatövek nagy­arányú nevelését. Az elgon- I dolások szerint ugyanis egy- | két éven belül a főváros kü­lönböző részén új rózsalige­teket alakítanak ki. Az új termesztőtelepen egyébként bemutatják a mo­dern parképítési elgondolá­sokat, úgyhogy a szakem­berek „kicsiben” láthatják, Budapest közterületein mi­lyen parkok kialakítására tö­rekszik a vállalat. (MTI) A világ negyedik paracera-; térium-leletét tárták fel a ka-; zahsztáni Tien-San hegység i nyúlványaiban. A paraceraté- i rium óriási ősorrszarvú volt. | Mintegy 30 millió évvel ezelőtt; élt. Megkövesedett maradvá- i nyai egy homokbányából ke­rültek elő. Az őslény akkora; volt, mint egy földszintes ház.

Next

/
Thumbnails
Contents