Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-03 / 231. szám

1963. OKTÓBER 3, CSÜTÖRTÖK ™'&CiríaD Kiterjesztették a kockázatvállalást Milyen előnyökkel jár a fagykár elleni biztosítás? Szövetkezeti gazdaságaink régi igényét teljesítette az Állami Biztosító, amikor a múlt óv őszén — a kalászo­sok fagykáraira is — kiter­jesztette a kockázatvállalást. Már az első évben 38 millió forint kártérítést kaptak a termelőszövetkezetek, megyénkben ebből közel egy­a tavalyihoz hasonló dí­jért az idem a termelőszö­vetkezet valamennyi szán­tóföldi területem bekövet­kezett fagykár megtérül. Nem téríti meg a kárt a biz­tosító, ha az állományritku- | lást helytelen agrotechnika j vagy más, fagyon kívüli té- i nyezők okozzák, valamint ak­kor sem, ha a kár az elvetett de a ki nem kelt vetésekbe! keletkezett. Nem kerülhet sói kártérítésre akkor sem, ha í kárt április 15-ig de legkésőbt az észlelést követő három na­pon belül nem jelentik be a; Állami Biztosítónak. Nem lesz érdektelen el­mondani. hogy az Állami Biz­tosító ebben az évben is te femes- kártérítést fizetett kf í közös gazdaságoknak — egyél károkért — a termelőszövet­kezeti vagyonibiztosítás alap ján. Pest megyében különö­sen nagy károkat akozott i jégverés. A zsámboki Petői Tsz-ben például 5 226 000 fo rintot, a kókai Kossuth Tsz ben 4 731 500 forintot, míg i tóalmást Lenin Tsz-ben köze kétmillió forintot fizetett k jégkár címén a Pest megve igazgatóság. Az említett ada tok még változnak, mert tö-bl helven a kapásnövén vekben szőlőben és gyümölcsösökbe! okozott jégkárokért csak ez után állapítják meg a végle ges összeget. Ugyancsak tetemes össze get fizetett ki a biztosító a: elhullott, vagy kénvszervágot ; állatokért (szentemberig köze i 100 millió forintot). Nagy ká I rókát okoztak az idén a tűz esetek is. Ezekért 10 500 001 forintot fizettek ki kártérítés címén. Emlékezetes a nyár fo­lyamán történt villámcsapás­ból eredő súlyos tűzkár s nagytarcsai Rákóczi Termelő- szövetkezetben és a tániósze- lei Béke Tsz-ben. Az Állam: Biztosító Pest megyei Igazga­tósága a nagytarcsai tsz-nek .WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWN millió forintot fizettek ki a fagykárt szenvedett termelő- szövetkezeteknek. A tapasztalatok igazolták, hogy a fagybiztosítás jól szol­gálja a termelőszövetkezetek érdekeit. Ebből az elvből ki­indulva az Állami Biztosító kibővítette a fagybiztosltás kockázatát. A jövő évre köt­hető fagybiztosítás alapján kártérítést nyújtanak a ter­melőszövetkezetek valameny- nyi szántóföldi növényében okozott olyan fagykárra, amely következtében a nö­vényt ki kell szántani, vagy 60 százalékot meghaladó ál- lományritkulás következik be. A í'agybiztosítást csak azok a termelőszövetkezetek köthe­tik meg, amelyek termelőszö­vetkezeti vagyonbiztosítással rendelkeznek. A kártérítés szempontjából az Állami Biz­tosító két csoportba sorolta a szántóföldi növényeket. Ennek megfelelően 600, illetve 1000 forint holdan- kénti kártérítést nyújt. Termelőszövetkezeteink általá­ban szántóföldi területük 60 százalékán termelnek fagyve- j szélynek kitett növényeket Éppen ezért a közös gazdasá­gok a megművelt szántóterü­let 60 százaléka alapján fize­tik ki a faffybiztosítás diját. (Ez kataszteri holdanként 40 fórint.) A kibővített fagybiztosítás bevezetése tehát azt jelenti, hogy 231 000 forintot, a tápiószelei termelőszövetkezetnek 304 ezer forintot fizetett ki. A villámcsapás okozta tűz­károkért kifizetett összeg az idén eléri a hárommil­lió forintot. Jelentős összeget kellett ki­fizetni Pest megyében is a viharkárokért. A háztáji biz­tosítás alapján a termelőszö­vetkezeti tagok is sok millió forint kártérítést kaptak az Állami Biztosítótól. Az idén eddig 31 ezerrel növekedett a háztáji biztosítással rendelke­zők száma és jelenleg már meghaladja a 371 ezret mai nap — Balogh András festő­művész kiállítása október 4-én, délután fél 6 órakor nyílik meg a Csók István Galériában. Megnyitó be­szédet mond dr. László Gyula egyetemi tanár. 1963. október 3., csütörtök, Teréz, Helga napja. A nap kél: 5.44 árakor, nyugszik 17.20 órakor. A hold kél: 17.59 áraikor, nyugszik 5.36 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: nyugat felől újabb fel- hősödés, néhány helyen, fő­leg nyugaton és északon eső­vel. Élénk délkeleti, déli szél. Legmagasabb nappali hőmér­séklet keleten 20—23. nyu­gaton. 16—19 fok között. — Megalakult a KÍSZ-szer- vezet az új pilisvörösvári gimnáziumban. A 46 tagú szervezet vezetősége október 15-ig elkészíti munkatervét. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Operettrészletek. 8.15: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Iskolarádió. 9.20: Ambrus Tibor riportja. 9.35: A Gyermekrádió műsora. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.40: Dallal, tánccal a világ körül. 10.57: Zongoramuzsika. 11.32: Koz­mosz. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Maus Mária írása. 13.10: Hét­főtől szombatig. 14.10: Lányok, asszonyok. 14.40: Szimfonikus i könnyűzene. 15.10: Pászt Róbert írása. 15.20: Nabucco — opera­részletek. 15.40: Rozsdatemető — felolvasás. 16.10: Szórakoztató ma­gyar muzsika. 16.45: Goethe ver­seiből. 16.50: Könnyű hangszerszó- lók. 17.05: Karsai Elek dr. írása. 17.20: Prokofiev: III. szimfónia. 18.15: Népdalok. 18.30: Ifjú Figye­lő. 18.50: Zenés játék két részben. dalmi karikatúrák. 22.15: Tanítók, tanárok fóruma. 22.30: Bach or­gonaművek. 23.05: Üi versek. 23.15: Könnyűzene. 0.10: Massenet áriák. petöfi-radio 14.25: Becthoven-hangverseny. 15.05: Madrigálok. t5.20: Könnyű­zenei híradó. 16.10: Sechstem két meséje. 16.30: Kamarazene. 17.05: Fúvósesztrád. 17.35: Gondolatok filmekről. 17.50: A jazz kedvelői­nek. 18.05: Kár volna értem? 18.10: Molnár Antal előadása. 19.05: Hangverseny. 19.25: A gyermek- paxalízis vírusrejtélye. 19.35: Bu­dapesti Zenei Hetek 1963. 20.35: A varázsló lánca — regényrész­let. 21.30: Tánczene. 22.25: Hor­váth Zsigmond jegyzete. URH 18.40: Liszt orgonaművek. 19.10: Stanley Black zenekara játszik. 19.35: Budapesti Zenei Hetek 1963. 21.30: Versek. 21.35: Részletek Er­kel operájából — Bánk bán. TELEVÍZIÓ 16.20: Magyarország—Anglia at­létikai viadal közvetítés a Nép­stadionból. Riporter: Szőnyi Já­nos és Vitray Tamás. 19.00: Kicsi­nyek műsora: 1. Erdei házikó. Képes mese: 2. Kincsesláda. Báb- jelenet. 19.30: Tv Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Mai vendégünk ... A Múzeumi Hónap alkalmából dr. Liptai Ervin fő­osztályvezetővel beszélget Balogh Mária. 20.10: A jövő hét műsora. 20.20: Zenélő órák. A reneszánsz. 21.20: Hol tart ma az orvostudo­mány? A glaukoma gyógyítása. 21.50: Hírek. Tv Híradó. Osm.i — 27 traktor — az erőgé­pek mintegy 60 százaléka — dolgzik két műszakban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gazdaságában. A legjobb eredményt a Horti János—Király László trak­torospár érte el, teljesítmé­nyük meghaladja a 2800 nor­málholdat. Nyomukban halad a Bánhegyi György—Had- rik János és a Zsíros József —Gábor Antal traktoros- pár. — A Pest megyei Petőfi Színpad október 3-án Csö­mörön Huszka: Gül Baba cí­mű háromfelvonásos ope­rettjét. Monoron a Férfiak­nak tilos című színművet mutatja be. — Pattantyús-brigád néven új műszaki brigád alakult a Csepel Autógyár Normália- gyárában. A brigád tagjai vállalták, hogy elősegítik az új alkatrészek sorozatgyár­tásának megszervezését. Az új brigád fölött a Bánki Do­néiról elnevezett négyszeres szocialista műszaki brigád vállalt védnökséget. — Prés- és Kovácsoltam- gyárban tartja soron követ­kező ülését ma délelőtt a budai járási KlSZ-végrehaj- tóbizottság. Az ülésen meg­vitatják a Préko KlSZ-szer- vezeteinek munkáját és az úttörők nyári táborozásáról szóló értékelést. — Felépült az új kar­dánüzem a Csepel Autó­gyárban. A gépek szerelése folyik, s októberben meg­kezdődik a sorozatgyártás. A gyártás elősegítésére a szerszámkészítésben hatta­gú műszaki brigád alakult, s felvette Mitrofanov ne­vét, akinek a csoportos megmunkálásra kidolgozott tervét alkalmazzák majd a kardángyártásban; — A népgazdaság jelen­legi helyzete és a továb­bi feladatok címmel tart előadást Beck Béla, az Or­szágos Tervhivatal munka­társa a budai járás KISZ- alapszervezeti titkárainak október 4-i értekezletén. — Tizennyolc traktoros segít az őszi munkákban az Aszódi Gépállomáson. A traktorosok a Budapes­ti Oxigéngyárból, a Mű­szergyárból, a Tehertaxi Vállalattól és az egyik fő­városi garázsból érkeztek a gépállomásra, mintegy két hónapra segíteni. — Nagy részvét mellett temették el szerdán dél­után Elek Jenőné elvtárs­nőt, az MSZMP Budai Járási Bizottságának mun­katársát, a budapesti Far­kasréti temetőben. — Súlyos közlekedési bal­eset történt október 1-én délután Vecsés határában: Mihalkó László péteri la­kos motorkerékpárjával ne­kihajtott a szembejövő au­tóbusznak, s az összeütkö­zés következtében utasával együtt az árokba zuhant. Mihalkó és utasa, Süléi Ferenc súlyos, életveszé­lyes sérülést szenvedtek. A balesetet a motorkerékpár vezetőjének ittassága okoz­ta. — Továbbképzést tart a monori járási művelődési ház vezetősége a járás tisz­teletdíjas igazgatóinak ok­tóber 4-én Gyomron. Ez alkalommal a járási műve­lődési ház irodalmi szín­pada szakmai bemutatót rendez, Megmagyarázom a bizonyítványomat címmel, A bemutatót vita követi. Hétfő, október 7« Kossuth-rádió: 8.10: Köny- nyűzene. 9.00: Lányok, asz- szonyok. 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: Az óvodá­sok műsora. 10.30: Fúvósze­ne. 10.55: Beethoven: c- moll trió. 11.24: Rádió­iskola. 12.10: Tánczene. 14.10: Heti zenés kalendá­rium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Dal­játékokból. 16.10: A Gyer­mekrádió műsora. 16.50: Ze­nei műsor. 17.05: öt perc­cel tizenkettő előtt. 17.15: Tánczene. 18.15: Régi, híres énekesek műsorából. 18.35: Népi zene. 19.15: A házas­ság ABC-je. Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 19.35: Budapes­ti zenei hetek 1963. 21.25: Galagonya. Versek az ősz­ről és az emberről. 21.40: A Jereb együttes játszik. 22.15: Sporthíradó. 22.30: A budapesti nemzetközi ze­nei versenyről jelentjük. 23.05: Operettmuzsika. 23.40: Haydn kórusok. 0.10: Ver­bunkosok. Petőfi-rádió: 14.00: Ének­karok. 14.25: Mezei csokor. 14.30: A világ minden tá­járól. 15.05: Barokk muzsi­ka. 15.40: Egy darab ke­nyér. Elbeszélés. 16.00: Könnyű dallamok. 16.50: Iskolarádió. Orosz társal­gás. 17.05: Az opera útja. Előadás. 18.05: A jazz ked­velőinek. 18.15: Gazdaszem­mel hazánk mezőgazdasá­gáról. 18.30: Édes anyanyel­vűnk. 18.35: Kertész Lajos hangversenye a stúdióban. 19.05: Dalos-találkozó a Pe­tőfi-rádió hullámhosszán. 19.35: Kenyértörés. Ver­seskötet ismertetése. 19.55: Operett-est. 21.05: Táncdal­lamok. 21.40: A sávos lobo­gó ötvenedik csillaga. 22.00: Sosztakovics: Zongoraötös. 22.30: Népi zene. Kedd, október 8. Kossuth-rádió: 8.10: Nyi­tott borítékban. 8.15: Reg­geli muzsika. 9.00: A Gyer­mekrádió műsora. 9.40: Bartók és Kodály népdal- feldolgozások. 10.10: Ope­rettrészletek. 10.54: Vívódás. Rádiódráma. 12.15: Tánc­zenei koktél. 13.15: Ope­rarészletek. 14.10: Népek ze­néje. 14.45: Zenekari mu­zsika. 15.40: Rozsdateme­tő. Folytatásos regény. 16.10: Iskolarádió. 16.30: Moha bácsi, a törpe. 16.50: Do­menico Modugno énekel. 17.00: Sándor Judit énekel. 17.23: Rádióiskola. 18.15: Kónya Sándor énekel. 18.45: A taxisofőr. Riport. 19.00: Haydn: B-dur szimfónia. 19.25: A Szabó család. 20.25: Könnyűzenei híradó. 21.15: Czine Mihály irodalmi le­vele. 21.30: Népdalcsokor. 22.25: A budapesti nemzet­közi zenei versenyről je­lentjük. 23.00: Könnyűzene. 9.10: Szuchony: örvény — jelenet a ni. képből. Petőfi-rádió: 14.00: A jazz kedvelőinek. 14.25: Schubert: Miriám diadal­éneke. 14.45: Lengyelorszá­gi jegyzetek. 15.Ó5: Köny- nyűzene. 15.40: Virág End­re Bach műveket orgonái. 16.10: Időszerű nemzetkö­zi kérdések. 16.20: Magyar nóták. 16.50: Iskolarádió. — Angol társalgás. 17.03: Tánczene. 17.53. Muzsikáló képeslapok. 18.13: A Lu­das Matyit lapozgatva. II. rész. 18.45: Fúvós zene. 19.05: Fiatalok filmklubja. 19.25: Kerekes János mű­veiből. 19.50: Tíz perc egy fiatal mérnökkel. Riport. 20.00: Népdalpárosok, csár­dások. 20.25: Wagner: Az istenek alkonya. Három­felvonásos zenedráma. 22.03: Könnyűzene. 22.20: Apám ösvénye. Versek. 22.40: Ope­rettrészletek. Szerda, október 9: Kossuth-rádió: 8.10: Ket­tősök és balettzenék ope­rákból. 9.00: Legendák az unokámról. Elbeszélés. 9.20: Könnyűzene. 10.10: Mese­beli tájak, mesebeli hősök. 10.30: Énekkarok. 10.50: Október: múzeumi hónap. 11.05: Magyar nóták, csár­dások. 11.25: A Szabó-csa­lád. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: A Rádió jogi műsora. 13.15. Zenekari muzsika. 14.10: Lányok, asszonyok. 14.40: Népi zenekarok műsorából. 15.00: Operarészletek. 15.40: Rozs­datemető. Folytatásos re­gény X. 16.10: Tánczene. 17.05: Világgazdasági hír­adó. 17.20: Színes népi ze­ne. 18.10: Nemzetközi tü­kör. 18.20: Zenekari muzsi­ka. 19.18: A harmadik éj­szaka. Rádiójáték. 20.25: Offenbach—Strauss hang­verseny. 22.20: Sporthíradó. 22.35: A budapesti nemzet­közi zenei versenyről ie- lentjük . . . 23.05: Nótacso­kor. 23.30: Az aranykakas. Operarészletek. 0.10: Nat King Cole énekel. Petőfi-rádió: 14.00: Kál­mán Imre: Cigányprímás. 14.25: Haydn: C-dur szo­náta. 14.40: Szerelem és hűség. Versek. 15.05: Dél­utáni frissítő. 16.10: Isko­larádió. A munka szerepe az ember életében. 16.25: Zenekari hangverseny. 17.40: Orvosi tanácsok. A terhes nő védelme. 17.45: Hirdetőoszlop. 18.00: Rádió- operettekből. 18.35: Rádió szabadegyetem. Filozófiák a haladásért. 19.05: Tánc­zene. 19.35: Budapesti ze­nei hetek 1963. 20.30: Hel- tai Jenő humoreszkjeiből. 21.25: Verbunkosok, nép­dalok. 21.45: Verdi zene­szerzői arcképe. Előadás. — 22.38: A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik. Csütörtök, október 10. Kossuth-rádió: 8.10: Ope­rettrészletek. 8.55: Édes Ismerése. Előadás. 11.00: Tánczene. 11.56: Hallgatóink figyelmébe. 13.00: Rádió­lexikon. 13.30: Rosanna Car- teri és Boris Christoff énekel. 14.00: Családi kör­ben. Dokumentumjáték. 15.07: Szórakoztató magyar muzsika. 15.30: II. félidő! Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 16.25: Uj Zenei Újság. 17.00: Tánczene. 17.10: Nemzet­közi, kaleidoszkóp. 17.30: Zenekari muzsika. 18.45: Uj művével jelentkezik Gyárfás Miklós. 19.00: Ze­nés posta. 20.10: Vasárna­pi publicisztika. 20.20: Ma­gyar nóta- és népdalest. 20.55: Fal a baloldalon. Rá­diójáték. 22.30: A budapes­ti nemzetközi zenei verse­nyekről jelentjük. 23.00: Tánczene. 23.20: Körúti sé­ta. Verses összeállítás. 23.32: A Magyar Néphad­sereg Művészegyüttesének férfikara énekel. 0.10: Ope­rettmuzsika. Petőfi-rádió: 7.30: A re­formátus egyház félórája. 8.00: Operakalauz. Deli­bes: Lakmé. 9.00: Miska bácsi lemezesládája. 9.35: Filmslágerek. 9.50: Mit hallunk a jövő héten? 10.22: Édes otthon. Versek. 10.40: Filharmonikus hangver­seny. 12.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdasá­gáról. 13.00: Operett-kettő­sök. 13.30: Ebecki délutá­nok. 13.50: Fúvószene. 14.25: Művészlemezek. 15.07: Já­szai Mari. Színháztörténe- 2 ti műsor. XI. rész. 16.14: 2 Liszt dalok. 16.25: Tánczene. z 17.00: Kiáltás a tengeren. Z Rádiójáték. 17.48: Könnyű- J zene. 18.10: Kulturális kró- nika. 18.58: Wagner: Az 2 istepek alkonya. Három- v felvonásos zenedráma. 20.40: J Mi ez? 20.55: Könnyűzene. 2 21.45: Ami még a kultúrá- z hoz tartozik. Riport. 22.00: v Egy óra a Mágnás Miska ^ zeneszerzőjével.,. I anyanyelvűnk. 9.00: Iskola­rádió. Énektanítás a II. osztályosoknak. 9.20: Zon­goraművek. 10.10: Medve Ede, Mókus Rókus és a gyerekek. Mese. 10.55: Ze­nekari muzsika. 11.32: Rá­dió szabadegyetem. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Na­pirenden. 13.05: Hétfőtől — szombatig. Zenés ország­járás. 13.45: A Deutschland­sender Gyermekkórusa éne­kel. 14.10: Népi zene. 14.50: Gazdasági baederker. 15.00: Operarészletek. 15.40: Rozs­datemető. Folytatásos re­gény XI. 16.10: Könnyűze­ne nyugdíjasoknak. 17.05: Ismeretterjesztő előadás. 17.20: Zenekari muzsika. 18.15: Szüreti dalok, csárdá­sok. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Tánczene 20.25: Két jelenet. 20.45: Operahang­verseny Verdi születésének 150. évfordulója alkalmá­ból. 22.15: Tanítók, tanárok fóruma. 22.30: A budapesti nemzetközi zenei verseny­ről jelentjük. 23.05: Köny- nyűzene. 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.00: A Berlini Rádió énekkara énekel. 14.25: Hacsaturján: Hegedűverseny. 15.05: Köny- nyűzenei híradó 15.55: Tö­megdalok a Moszkvai Rá­dió műsorából 16.10: Két elbeszélés. 16.30: Kamaia- zene. 16.50: A külföldi saj­tó hasábjairól. 17.05: Rész­letek Bernsteiii West Si- de-i történet c. zenés szín­játékéból. 17.30: Egy nyár története. Regényismerte­tés. 18.00: Küllei Angéla és Mezőfi Tibor hangverse­nye. 18.25: Külföldi tudóso­ké a szó. 18.40: Könnyűze­ne. 19.05: Wagner: Az iste­nek alkonya. Háromfelvo­násos zenedráma. 20.20: Hegedűszó. Versek. 20.25: Élőszóval — muzsikával. Péntek, október 11. Kossuth-rádi*; 8.10: Tánc­zene. 9.00: Irodalmi emlé­kek Veszprémben. 9.15: Chopin zongoraművek. 10.10: Veszprémi óvodások énekelnek. 10.30: A diadal­mas asszony. Daljáték­részletek. 11.00: A nap hő­se. Rádiójáték. 11.37: Ar­thur Endréze énekel. 12.15: Verbunkosok. 12.50: Iskola- rádió. Osztályfőnöki óra a gimnázium IV. osztályá­nak. 13.05: A vidéki szín­házak műsora. 13.08: Két szimfónia. 13.40: Riportmű­sor. 14.10: Tánczene. 14.40: Veszprémi műsor. 15.15: Régi magyar dalok és tán­cok. 15.30: Fiatalok stúdió­ja. 16.10: Mindenki kedvé­re. 17.30: Riportműsor. 19.00: Móricz Zsigmond: Nem él­hetek muzsikaszó nélkül. 22.20: Búcsú Veszprémtől. 22.25: A budapesti nemzet­közi zenei versenyről je­lentjük. 22.55: A kaméleon, zsika. 23.20: Zenekari mu- Jelenet. — 23.06: Népi mu­zsika. 23.20: Zenekari mu­zsika. 0.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.00: Gát József csemballózik. 14.25: Bartók: Négy magyar nép­dal. 14.40: Fúvósötösök. 15.05: Operarészletek. 16.00: Népi zene. 16.20: A titok. Elbeszélés. 16.40: Veszpré­mi kis zenei magazin. 17.05: Ifjúsági őrjárat. 17.20: Mu­zsikáló fiatalok 17.50: Bar­tók művészi pályája III. 18.20: Könnyűzene. 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverse­nye. 20.45: Sporthíradó. 21.45: Láttuk; hallottuk. 22.00: Operett-est. Szombat, október 12. Kossuth-rádió: 8.10: Lá­nyok, asszonyok. 8.30: Né­pi hangszerszőlók. 9.00: Hazai kistükör. Vallomás a varosról. 9.15: Könnyűzene. 10.10: Zenekart muzsika. 11.20: A barátság hullám­hosszán. 11.30: Klasszikus operettekből. 11.52: Előfor­dul, hogy . . . 12.15: Táncze­nei koktél. 13.00: Mit olvas­sunk? Heti könyvszemle. 13.15: Szomszéo népek ze­néjéből. 13.45: Hirdetőosz­lop. 14.10: Goar Gaszparjan énekel. 15.05: Ifjúsági ma­gazin. 15.30: Filmzene. 15.50: Hét nap a külpolitikában. 16.20: Hét vége... 18.10: Gon­dolat. A Rádió irodalmi he­tilapja. 18.50: Zenekari mu­zsika. 20.25: Szülői értekez­let. — Vidám műsor. 22.18: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.00: Lend­vay Kamilló: Kis szvit. 14.25: Eszperantisták öl­perce. 14.30: Könnyű da- lamok. 15.05: Zongoramu­zsika. 15.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.50: Hanglemezgyűjtők húszper- pe. 16.10: Orvosi tanácsok. A farkasvakságról. 17.05: Heti hangversenykalauz. 17.50: Tanulmányok Buda­pest múltjából. 18.00: Mu­zsikál a bécsi Práter. 19..15: Népi zene. 19.43: Az özvegy. Elbeszélés. 19.58: George London dalestje. 21.05: Ze­nekari muzsika. 21.45: Tár­latlátogatás. Riport. 22.00: A budapesti nemzetközi zenei versenyről.. 22.35: A fiú, meg a lány. Elbeszé­lés. 22.50: Négy Morley madrigál. Vasárnap, október 13. Kossuth-rádió: 8.10: Ti­szai Staféta. Gyermekve­télkedő. 9.00: Édes anya­nyelvűnk. 9.05: Beszélgetés a zenéről. 9.55: Gyermek- Kórus. 10.10: Könnyűzene. 10.40: A varázslástól a mű­vészetig. A valóság meg­a televízió műsora Kedd, október 8: 18.00: Hírek. 18.10: A magyar nyelvről. Beszélgetés Lő- rincze Lajossal. 18.25: Mű­sorkalauz. 18.40: Tapaszta­latok. tanulságok. Őszi szállítási feladatok a mező- gazdaságban. 18.50: Mahdia kincsei. ~ Csehszlovák kis- film. 19.00: Csak egy kicsi­vel jobban. Helyszíni köz­vetítés a Technika Házából. 19.30: Tv Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Parabola. Külpolitikai műsor. 20.15: Kábítószer­razzia. Magyarul beszélő francia film. 21.55: Hírek. Tv Híradó. Szerda, október 9: 10.00: Tv Híradó. 10.15: Feltáma­dás I. Szovjet film ism. 11.50: Mai román festészet. Román kisfilm. 17.40: Hí­rek. 17.50: A Magyar Hir­dető műsora. 18.00: Tények­ről, képekben. Akik a fo­rintokat „csinálják”. 18.20: Lányok — asszonyok. 18.10: Tv Híradó. 18.55: Szép ál­mokat, gyerekek! 19.05: Offenbach: Hoffmann me­séi. Közvetítés a Debreceni Csokonai Színházból. A közvetítés szünetében: Meixner Mihály riportja, kb. 21.40: Hírek Tv Hír- adó. Csütörtök, október 10: 17.35: Hírek. 17.45: Beszél­gessünk oroszul. Nyelvtan- folyam haladóknak. 18.05: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. 18.50: Falusi dolgok­ról. Illés Sándor jegyzete. 18.55: A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: Tv Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek. 19.55: Mai ven­dégünk. 20.10: Pegazus Pannóniában. A Magyar Tv kisfilm je. 20.30: Egy csó­nak visszafordul — Tv-já- ték. 21.20: Felhívás táncra. Francia balettfilm. 21.45: Hírek. Tv Híradó. Péntek, október 11: 9.45: Tv Híradó. 10.00: Telesport. 10.15: Feltámadás II. Szov­jet film. 11.55: A jövő hét műsora. Szombat, október 12: 18.20: Hírek. 18.30: Hétről — hétre . . . 18.40: Tv Hír­adó. 18.55: Szép álmokat, gyerekek! 19.05: Lehár: Luxemburg grófja. Nagy­operett 3 felvonásban. Köz­vetítés Szegedről. — 22.30: Hírek. Tv Híradó. Vasárnap, október 13:10.00: Foxi-Maxi kalandjai. Ame­rikai rajzfilmsorozat. 10.25: Házavatás. Helyszíni köz­vetítés a IX. kér. Úttörő- ház megnyitójáról. 10.40: A Tábortűz és a Tv rejtvény- ^ sorozatának döntője. 11.00: > u Ut- 2 Hétmérföldes kamera, törő-híradó. 11.15: Mit tudsz róla? 17.10: A Magyar Hir­dető műsora. 17.25: Kisfilm. 17.45: Te és én Európában. Ketten Svédországból. 18.10: Vasárnapi vers 18.15: Esti mese. 18.30: Kosárlabda EB. Közvetítés Wroclawból. 19.50: Tv Híradó. 20.05: A Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttesének jubileumi műsora. Közvetítés a Nép­hadsereg Központi Klubjá- £ ból. 21.05: Maupassant no- ^ vellái. Az elítélt. Magyarul ^ beszélő francia film. 14 éven ^ felülieknek. 21.30: Hírek — ^ Sporthírek. 21.40: Tv Hír- j? adó. á (A Magyar Rádió és Te­levízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) W\VC«ÄVV\\\\Vv\VCÄ\CV\WNC«Ä\\VÄ\V^\\\WCi\VNC^\\VV^VC^^ " xjtíriap gesi mmm \ / 1963. október 7-től 13-ig ÁLLANDÓ MCSORSZAMOK Kossuth-rádió: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.33- j töl ;.59-ig: Vidáman — frissen: Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek. Időjárás- J Jelentés. — 6.00: Falurádió. 6.35: Sport- és totóblrek. — 8.59: Pontos időjelzés. ! — 7.00: Hirek. idöjárásjelentés. — 7.10: Oj könyvek. — Kb. 7.30: Színházak és í mozik műsora. — Kb. 7.45: Hirdetöoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Mű- ; sorismertetés, idöjárásjelentés. — 8.08: Technika! szünet. — 8.59: Időjelzés. — J 10.00: Hírek, lapszemle, idöjárásjelentés. — U.59: Időjelzés. 12.00: Déli harangszó, í hirek, idöjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jó éjszakát, í gyerekek! — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika, idöjárásjelentés. — 21.59: / Időjelzés. — 22.00: Hírek. Nébány perc külpolitika, időjárásjelentés. — 24.00: Hi- J rek, idöjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — utána: Vizjelzőszolgálat. Petőfi-rádió. 5.30: Hírek, idöjárásjelentés. — 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. ; — Közben kb. 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: ! Hirek. idöjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. 13.50: idegen nyelvű vizjelzöszolgá- < lat. — 14.00: Időjárás- es vízállásjelentés. — 16.00: Hírek, idöjárásjelentés. — 18.00: ■ Hirek. időjárásjelentés. — 21.00: Hírek, idöjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárás- J jelentés. — 23.15. Műsorzárás. ;

Next

/
Thumbnails
Contents