Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-17 / 243. szám

TALÁLKOZÓ GYOMROK | címmel 2 kép és i egy rövid ■ tudósí- ! tói jelent. meg az Ifjú Kommunista, című folyóirat legutóbbi számá­ban. Közölték az ország fiatalságá­val, hogy több száz budapesti és külföldi fiatal a járásbeliekkel kö­zösen nótázva vo­nult fel egy de­rűs őszi vasárna­pon. Aki jelen volt, az tudhatja, hogy a bu­dapesti fiatalok nem voltak, százan, külföldi diák pedig még 10 sem volt. Ami a derűs őszi vasárnapot illeti... le­het. hogy másutt az is volt... De hogy nálunk milyen volt a szeptember S-a, arra jobb vein emlékezni! MONOB’VIDÉKI Pillanatképek a péteri Rákóczi Tsz-bői V. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM 1963. OKTOBER 17, CSÜTÖRTÖK VASÁRNAPRA BEFEJEZIK A VETÉST ECSEREN — Már cs.ak 20 hold ran hátra a búzaveíésből a vecsési Zö’.d Mező Tsz-ben. A tsz ve­zetői úgy vélik, hogy a vetés­sel határidő előtt végeznek. Október 20-ra befejezik a 120 hold kukorica töréséi és a szár vágást is. — Fogadónapot tart rra Ho- rinka József járási tanácstag UrTbám a tanácsházán, délelőtt 8 órakor. — Tizenöt monori gimna­zista — három, napon keresz­tül segíti a péteri Rákóczi Tsz-t az őszi betakarítási mun­kákban. Először kedden vo­nultak ki a területre a diákok, ahol egész nap szárat vágtak. Napi nyolc órát dolgoznak a tsz-ben. — A monori Kossuih-isko- Iábaa megindult általános is­kolai felnőttoktatásra eddig 55-en jelentkeztek.. Az V. és VI. osztályban 12-en; a VII- ben 23-an; a VIII-ban pedig 20-an tanulnak. A jó propa­ganda eredménye, hogy a to­vábbtanulók között 6 cigány- származású is van. A kelő nap már gyakran az ecseri határban találja Máté Attila mezőgazdászt, így volt ez szerdán is. Reg­gel 6 órakor már esek a hűlt helye volt az irodá­ban, a hz'irbnn találtunk rá. Érdeklődésünkre csupa jó. dolgokat árult el, ami­nek igazáról később meg is győződtünk. — A vetésből már esek 45 hold van hátra, legkésőbb va­sárnapig bafai ezrük. Min­den igyekezetünk arra irá­nyul, hoyy fennakadás -ne legyen. Mcst is elő van ké­szítve 15 hold vetői gy. Mintegy 30 holdnyi vs'c- száirtás van még hátra. A be­takarítás? Nem! Az nem akadályozhatja a szántást és a vetést. Ha kell, mi is meg­fogjuk a munkát. Most is segítünk geben át rakni ko­csira, az elmúlt napokban pedig a gazda-ági vezetők a. tagokkal együtt hordták a szárat. Megtudtuk azt is, hogy a tsz erőgépei közösen dolgoz­nak a gépállomáséval és azt is, hogy nincsenek min­dig megelégedve a gépállo­másiakkal. Ennek főleg az ipari kisegítő munkások gya­korlatlansága az oka. A „vecsési táblában” Szi­lágyi Ernőt láttuk — amint a gépe utáá akasztott ekék­kel rohamosan fogyasztotta az előtte álló 22 holdas te­rületet. Napkeltekor a határban - Már csak 30 hold vetószántás kell - Kétnaponként értékelik a munkál — 26—30 hold a napi nor­ma — válaszolta kérdé­sünkre — és ez teljesíthe­tő is. Az igaz, hogy nem fenékig tejfel a traktoros élete, de mi választottuk ezt. Bizony sokszor korábban'ke­lünk a napnál, vagy éppen le sem fekszünk. Én általá­ban vetni szoktam, de ki kellett a többit segíteni, ezért ugrottam be szántani. Fegyvernek! József a tsz RS—09-eséhez kapcsolt 24 soros vetőgéppel naponta 10 hold gabonát vet el. — Jó is egyedül dolgoz­ni, meg nem is — mond­ta. — Ehhez a géphez csak egy ember kell, magamtól függ csak, hogy mennyit dolgozom. Az viszont nem jó, hogy nem elég nagy a gép teljesítménye és a ke­reset is kevesebb. Egyéb­ként az ilyen, frissen szán­tott földben nagyon jó a vetés. A szántás utón mé® a gyűrűshenger is végigmegy rajta, olyan sima a föld, mint az asztal. Hornyok Mihály párttit­kár a tagok munkájáról be­szélt. — A tsz alkalmaz néhány munkást a gyömrői cseme­tekertből, akik újabban mintha még lelkiismerete­sebben dolgoznának. A ta­goknak 35—10 százaléka vesz részt a közös munkák­ban, a vállalt területeken sokkal nagyobb arányban dolgoznak. Egy-egy kam­pánymunka esetén naponta 30—10, sőt több család is dolgozik a földeken. — A pártszervezet irányitó munkája? — Taggyűlésen ismertet­tük a szántás, a vetés fon­tosságát. Mindenki megér­tette, hogy az egész ország­nak az érdeke, hogy idő­ben a földbe ker-üljön a mag. A pártszervezet kez­deményezésére 2 naponként értékeljük a helyzetet, hogy időben közbeléphessünk, ha valami probléma adódik. Gyarmat! Sándor A maglódi gépgyár újítóinak munkájáról SZ AP) ÁLY SÉRTŐK Sajtén Pál vízvezetékszere­lő (Maglód, Dózsa György u. 9.) munkahelyiről 4 darab, — 385 forint értékű — külön­böző hosszúságú és vastagságú ólomcsövet engedély nélkül el­vitt. A társadalmi tulajdon sé­relmére elkövetett szabálysér­tése miatt 400 forintra bírsá­golták. Hajdú István önálló ácsipa­ros (Ecser, Széchenyi u. 24.) Kistarcsa községben olyan ács­munkát végzett, melyre enge­délye nem volt, vagyis hatás­körét túlhaladta. Ezért a sza­bálysértési hatóság 200 forint­ra bírságolta. ★ Kiss Mihály nyugdíjas (Mo- nor, Rákóczi-telep 13.) ipar- engedély nélkül kőműves — átalakítási — munkát végzett, emiatt 200 forintra bírságol­ták. — Egy 60 férőhelyes óvoda nyílt meg — október 1-én — a nyáregyháza Manó-féle kas­télyban. Az óvodába jelenleg 30 gyerek jár, mivel a bővíté­si engedélyt — ami rövidesen várható — még eddig nem kapták meg. MAI Mi "OR MOZIK Mende: Ludas Matyi. Úri: Münchhausen búró. Vasad: A 30. SZÜIeiésnaD. Ve esés: Párbeszéd fszélesi részt vett. Üjításaink közül a mikro- glóbus, az állítható raktá­ri állvány cs az automati­kus vezérlőberendezés sze­repelt a kiállításon. Vállalatunk vezetősége raj­zos brosúrát is készíttetett er­re a rendezvényre, amelyben széles körben igyekezett fel­hívni a figyelmet újítóink munkájára. Az a tény, hogy ilyen jelentős mértékben ve­hettünk részt ezen a megyei rendezvényen, újítómunkánk további elismerését jelenti. Elismerést jelent az is, hogy Fernbach János elvtársat ta­valy ezüst fokozatú újítójel­vénnyel tüntették ki. JÉG Y Z E T E K Nincsen a kutya eltemetve Már jónéhány napja látható az Ady Endre utcán a beton­út szegélyére kidobott kutya- és macskatetem. A macskát vasárnap reggelre, a kutyát hétfő reggelre üthette el va­lamilyen gépjármű. A hullák azóta is az út padkáján fer­tőzik a levegőt és rendkívüli kellemetlen látványt nyújta­nak Monor főutcáján az arra haladó járókelőknek. A köz­ségi tanácsnak kellene eltaka- ríttatni a közegészségre és a közízlésre egyaránt -káros hul- Iáka,k Ha még bem tudnának róla. ezúton hívjuk fel a fi­gyelmet rá. Leltár A hűvösebb idő beköszönté­sével egyre többen keresik fel a vasboltot Monoron kályha, tűzhelyvásárlás végett. Sajnos, csak az ajtóig juthatnak el, mert az ajtónál napok óta „Leltár miatt zárva” zord fel­irat fogadja őket. Nem lehet­ne a le!tár idejét úgy meg­állapítani, hogy a legnagyobb vásárlási Időszak alatt nyitva tartson a bolt? Mint érdekességet, megje­gyezzük, hogy a Pilisi Föld­művesszövetkezet vasboltja ugyancsak most leltároz. A környék többi ilyen szakbolt­járól * nincsenek értesülő, seink .. s f. b. A tsz sertéseit már hat éve nagy szeretettel gondoz­za Tóth Jánosné, aki már 11 éve tagja a tsarnelőszSvet- kezéínek. Maliid néni szor­galmas és odaadó munká­ját igazolják eredményei is: amelyik hónapban elles és választás van, altkor 75—80, más hónapokban 38—-10 munkaegységet keres. Mun­káját dicséret illeti meg! A szüret már befejezőt! a tsz-ben. Az eredmény közepes: 15 holdnyi sző’ bél 110 hektoliter bar le’’ Képünk mé* a szőlő pré<: lése közben örökítette m Mocsári Józsefet, Szenyé Pál pincemestert és Hrutlo Mártont. (Foto: ílrutka) Újjáválasztottak a Vöröskereszt-szerved vezetőségét Monoron A Magyar Vöröskereszt mo­nori helyi szervezete vezető­ségének újjáválasztásával kap­csolatban ünnepélyes taggyű­lést tartott. Az elnökségben dr. Baltigh Előd elnök mellett helyet foglalt Kertész Anna, az Országos Vöröskereszt Köz­pont kiküldötte, Németh Ve­ronika megyei, Gál Jánosné járási titkár, Kupecz Ferenc községi vb-einök. Az Ady úti iskolai ifjúsági Vöröskereszt nevében Máté Bertalan VIII- os tanuló mondott üdvözlő szavakat. Antal József titkári jelentésében számot adott a ma 400 tagot számláló szerve­zet eddigi munkásságáról, az elért komoly eredményekről és a jövő feladatairól. Füri Jó- zsefné az orvosok passzív ma­gatartását tette szóvá. Pólyák. Mária. az ifjúsági Vöröskereszt munkájáról számolt be. Gál Jánosné a Vöröskereszt járási vezetősége nevében elismeré­sét fejezte ki a szervezet ön­zetlen és lelkes munkájáéi'' amelyet különösen a tisztás-’ gi mozgalom, a véradás, a tv - dőszűrés, az egészségügyi álló mások megszervezése és a fe!- világosító munka terén ered­ményesen kifejtett Kertés Anna az országos központ, K- pecz Ferenc pedig a közsí pártbizottság és a tanács ' üdvözletét tolmácsolta. A j lölő bizottság javaslatát Gc dós József né terjesztette elő melynek egyhangú elfogadásé­val az új vezetőség elnöke is­mét dr. Baltigh Előd, titkára Antal József, tagjai pedig: dr. Baltigh Elődné, Füri Józsefné, Tóth Istvánná, Szabó Károly, Szurmay Mihályné, Pólyáik Mária. Berkes Istvánná, Ku-. pecz Erzsébet, Kokomyi Sáv­it ómé, Bonda Lajosivé és Tatai Józsefné lettek. Eredményes ifjúságvédelmi tevékenység Yecsésen Táviratok — lapzártakor Jelentjük, hogy felemelt őszi vetéstervünket szerdáig teljesítettük. Egyetértés Tsz vezetősége Csévharaszt A szerdai napon 700 holdon befejeztük a búza vetését Virágzó Tsz, Tápiósüly Egyik este Vecsésen ellen­őrző körútra indult — egy se­gédrendőrrel együtt — Bod­nár László, a helyi ifjúságvé­delmi tanács elnöke. A körút során ellenőrzést végeztek többek között a Lokomotív Ét­teremben és’ néhány italbolt­ban. Az említett helyeken több fiatalkorú gyermeket ta­láltak, többségüket szülői felügyelet nélkül. Az ifjúság- védelmi tanács megbízottja az egyik italbolt vezetőjét fi­gyelmeztette. hogy a jövő­ben fiatalkorú gyermekeket ne szolgáljanak ki, mert ha a szabálytalanság megismét­lődik, akikor felettes szer­veikhez tesznek jelentést. Október 5-i ülésükre több iskolakerülőt idéztek be. Leg­többjük túlkoros volt, s né­melyik közülük arra hivatko­együrt köz1- • zott, hogy ő idősebb a többinél, tosíthatja. azért nem akar velük iskolába járni. Akadt olyan is, mint például M. «. VI. osztMyos fiú és K. T. vein egyidős leány, akik az idézés ellenére meg sem jelentek az értekezleten, őket a szülők képviselték, akik elpanaszol­ták, hogy milyen lusták, nem akarnak dolgozná — segítsé­get kértek a bizottságtól. De jöttek a tanácshoz olya­nok is, akiket nem hívtak, azonban segítségre volt szük­ségük, mert nem bírnak a gyermekeikkel. Az ilyen gyer­mekek nevelésének ügyét hasznos tanáccsal segítik, van rá példa, hogy végső megol­dásként intézetbe küldésre ja­vasolják a gyermekeket. Inté­zetbe került a meggyilkolt Mis- kolczi János kisfia is, jövő­jét csak az állami nevelés biz­■ XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXAXXXXXXXXXXXXXXXXXX'^.XXXXXXXXXXXNXXXNXX.XXXXX' Gazdag műsor a gimnázium KISZ-klubjának októberi programján egy másik eset, amikor egy háromesztendős kislányt egy­szerűen egy pesti bérház ka­pujában felejtett az édesanyja. Ott várt rá a kicsi, szívsza­kadva, sírdogálva... míg ké­zen nem fogták és az állam gondozásba nem vette. Manapság annyi szó esik a gyermeki hálátlanságról, ALLATKERTBEN mert a palija nem adott neki pénzt... — és nefelejcskék szemével olyan ártatlanul né­zett, mintha azt mondaná: labdázni szeretnék. És micso­da élmény zavarja, torzítja rettegéssé olyankor arcán a mosolyt, amikor belekapasz­kodik új mamája ruhájába és nyomon követi — hogy jaj. csak az is el ne hagyja. Eszembe jut egy kisiskolás, aki hol az anyjánál, hol az újbó! megnősült apjánál van és me­leg kis szíve szinte két ma­lomkő között őrlődik. A süte­ményadagját anyjának lopja haza, s mivel tudja, hogy az boldogtalanná vált apja hűt­lensége miatt — fiát azt ha- zudja: apu küldte. Elhallgat­ja, hogy apu és a másik szid­ja. gyalázza az anyját. Ki tud­ná felmérni oz ilyen vergődő kis szivek fájdalmát — ugyan hol van az a mérnök? .... FELOCSUDOK. A szikla előtt állók, az állatok barlang­jánál. Szeretném, ha azok, akiket illet, megállnának né­ha itt — és tanulnának ezek­től. a kedves, oktalan állatok­tól. Fcrenczy Hanna (Megjelent a gépgyári „Hír­adó’’ 1. számiban. Rövidített szöveg.) Kobelraus Iván elvtárs vál­lalatunk újítási felelőse a kö­vetkezőkben gzámol be újító­ink munkásságáról: • — Az idén nagyobb , jelen­tőségű az igazgató és a fő­mérnök elv társ újítása, amely az állítható raktári állványok­ra vonatkozik. Dolgozóink újí­tásai közül kiemelkedik Szabó Róbert Zsély Sándor, Jámbor Miklós' és Metz Ferenc újítá­sa. amely hat kötés és borda helyett ötöt javasolt a hidro- glóbusnál. A kísérletek az újítóikat igazolták. A bizottság hat százalékos díjat javasolt számukra. Még két újításuk van, az egyik a torony kikötő feszítő művének öntvényből való elkészítése, a másik a tornyok gépkocsira rakásának gépesítése. Mind­kettő elbírálása folyamatban van. — 1963-ban eddig 47 újításit adtak be vállalatunknál. Ha csak a számot nézzük, azt mondhatnánk, hogy vissza­esett ez á munka, eredményé­ben azonban nagyobb, mint az eddigi évek újításaié. Minden­esetre valamennyiünknek még jobban kell foglalkozni ezzel a munkával. Üjítómunkáník további fejlesztéséhez sok ta­pasztalatot szereztünk a szep­tember 16—26 között meg­lehetett Az anyja aztán lejött, de vissza-visszanézett gidájá- ra, hívogató, kecskéhez ha­sonló hangokat hallatott, de az nem mozdult. Az anyajuh tanácstalanul állt lent és aggodalmasan né­zett olykor felfelé. Végül is az egyik sörény nélküli állat, az apa, felügetett egészen addig, > BORON GÓS őszi délután \ volt, az eső is szemerkélt. A \ bocsok hancúrozásával már $ beteltem. Az utakon kevesen í jártak, talán mert hétköznap f volt, s talán az idő miatt is. $ Egy vaskorlátnál megálltam, í A táblán ez állt: Sörényes juh, Í hazája az Atlasz-hegység. Je- \ lent éktelen, kecskére emlékez- J tető állatokat láttam a szikla- % építmény tövében. Volt köztük ^ egy. ennék szinte földig érő í sörény lógott a hasa alatt, s ez f méltóságos külsőt kölcsönzött % neki. Szarva is volt, akár a $ kecskének A többiek sörény % nélkül voltak, jöttek-mentek. % Hol befutottak a barlangjuk- % ba, hol megint kiszaladtak on- £ nan. ^ Ekkor vettem csak észre, 2 hogy a mesterséges szikla pe- y, remén, jó magasan, egy kis % gida ácsorog, mozdulatlanul, % akár egy szobor. Se jobbra, se ^ balra. Se le, se fel. A söré- $ nyes, jól megtermett állat ^ hirtelen felkapta a fejét és ^ felnézett egyenesen a. kicsire, p Azután bámulatos könnyedén o felszökellt a gidához és meg- y szoptatta. A gida nagyon éhes ahol a kis gyámoltalan állt. Szarvával döfött egyet rajta, lefelé irányítva, de úgy, hogy a mélység peremén mindig ő állt, szinte korlátként. Ügyes, bravúros mutatványszámba ment az egész és olyan va­gyon megható volt. Végre le­értek baj nélkül. LENYŰGÖZVE áltam ott, belepillantva az állatok vilá­gába, és önkéntelenül is az emberek világára kellett gon­dolnom. Egy cikk jutott eszem­be, amit a Monor és Vidéké­ben olvastam egy anyáról, aki elhagyta csöpp, tehetetlen gyermekét. Eszembe jutott mintha ez csúnyább volna, mint az egyes szülők felelőt­lensége, lelketlensége. Szülő­ké. akik életüket úgy rendezik be, ahogy nekik jobban esik... Ki egy újabb szerelemért dob­ja el gyermekét, ki azért, hogy világot lásson, ki azért, hogy függetlenül, csupán kedvtelé­seinek élhessen, legyen annak a kedvtelésnek a neve ital, hi­vatás vagy művészet — mind­egy. Eszembe jut egy másik csöppség, akinek apró szájá­ra sehogy sem illettek a tár­gyilagos szavak: — Engem az anyukám kitett az utcára, A tervezettnél egy héttel, később csak ma nyílik meg a gimnázium KISZ-klubja. A klub vezetősége az egy heti kény­szerszünetet eredményesen használta ki és gazdag műsort állí­tott össze a hátralevő két hétre. A 17-i megnyitón a klub ter­veinek ismertetése után Pleszkán íYigyes tanár tart előadást ,,A modern tánczene és dzsessz címmel, sok hanglemezzel és magnetofonfelvétellel illusztrálva. A további műsor októberben: 22-én: Színházbarátok köre. A színjátszó csoport alakuló foglalkozása. 24-én: .A. vallás társadalmi szerepe”. Előadó: Radványi Barna, a Monor és Vidéke szerkesztője. 29-én: Vita a kínai kérdésről. Vezeti: az iskola KISZ ta­nácsadó tanára. 31-én: „Ifjúsági mozgalmunk eredményei és problémái“’. Előadó: Drabek Károly, a járási KISZ-bizottság munkatársa. A novemberi program összeállítása még csak most folyik, de már biztos, hogy november 12-en dr. Buga László, a rádió­ból is jól ismert érdemes orvos tart előadást a klubban.

Next

/
Thumbnails
Contents