Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-13 / 240. szám

1963. OKTOBER 13, VASÁRNAP Wäf HEGYEI <JCwlap fi üipolitika idilpolifci&a feSipolifeifea Brezsnyev Kabulba érkezett Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szomba­ton hivatalos látogatásra Af­ganisztán fővárosába, Kabul­ba érkezett. — Nyolcezer francia kö­zépiskola 200 000 diákja számára a világon legelő­ször tartottak a napokban televízión keresztül mate­matika órát. A néző­tanulók közül néhányan az előadás gyors tempóját ki­fogásolták, de valamennyien nagyon elégedettek voltak azzal, hogy a Lena Wat- tiaux, az előadó nem tud­ta feleltetni őket, így be sem dacizhattak. Ássák a tömegsírt az észak-olaszországi Longarone mellett A szerencsétlenség területén, a Piave folyó völgyében első­rendű feladattá vált a holt­testek eltemetése. A mentő- alakulatok eddig körülbelül kétezer holttestet ástak ki az iszap és a romok alól, vagy halásztak ki a folyók vizeiből. A hatóságok a közös temető helyét Longarone közelében jelölték ki. A katasztrófától legerősebben sújtott várostól öt kilométernyire nehéz föld­gyalukat irányítottak, amelyek éjjel-nappal ássák az óriási tömegsírt. A mentőalákulatok lángszó­rókkal járják a területeket és A kabiliai lázadók főhadiszállása a kormánycsapatok kezén Az algériai nemzeti néphad­sereg egységei szombaton dél­ben elfoglalták Michelet-et, a kabiliai zendülők „sasfészkét”. A hadügyminisztérium jelen­tése szerint Michelet megszál­lása egyetlen lövés nélkül zaj­lott le. Körülbelül egy zászló- aljnyi erő vonult a városkába három harckocsi kíséretében. A kormánycsapatok már I pénteken megszállták a Mi­chelet körül fekvő főbb stra­tégiai pontokat, majd onnan nyomult lassan előre s a ka­pott utasításoknak megfelelően kerültek minden vérontást. A ható Washington részéről mert először Kennedy el­nöknek több kérdésben mej kell nyernie szövetségeseit elsősorban Párizst és Bonr támogatását. Ezért kerül sói a francia külügyminiszter amerikai látogatása utár újabb amerikai—francia meg­beszélésekre. Ezt Célozza £ jövőre tervezett De Gaulle- Kennedy találkozó is. jCottjf/ón Angláó'ban egyre több jé mutatott arra, hogy erősödi! a belpolitikád válság, meg­gyengültek a konzervatív páni pozíciói. Macmillan betegsé­ge gyorsította az eseményeik kifejlődését. A miniszterelnök kórházba vonult és bejelen­tette: visszavonul. Macmillan nyilván így akarta kikerülni a konzerva­tív párt évi értekezletének, a számára kedvezőtlen elő­jelekkel induló vitáját. S így vonult vissza harc nél­kül. Angliában nyílt td-tofk volt, hogy a miniszterelnök és a konzervatív párt rend­kívül sokat veszített népsze­rűségéből. Kül- és belpoli­tikai okok egyaránt' hozzá­járultak Macmillan és a konzervatív párt kudarcához. Alaposan megnyirbálta a mi­niszterelnök tekintélyét Pro- fumo hadügyminiszter botrá­nya és Anglia egyre csök­kenő külpolitikai tevékenysé­ge is. Macmillan megy, most már csak az a kérdés, hogy lei követi? Az utód kérdése még bizonytalan, de egy azonban, bizonyos, hogy nyíl­tan — de főleg a kulisszák mögött — már hónapok óta, amióta bizonysággá vált Macmillan helyzetének rom­lása, heves, hars., folyik az utódlásérti'.'' • “Bárki is- k&vetíMa'crrtíHant a miniszterelnöki székben, ne­héz feladattal kell megbir­kóznia, szembe kell néznie a szigetország bel- és külpo­litikai nehézségeivel és ezen­kívül kedvezőtlen helyzetben kell pártját irányítania a kö­zelgő választásokon az egy­re népszerűbb Munkáspárt­tal szemben, amely arra szá­mít, hogy a konzervatívoktól elhódítja a többséget. BONN Utódlási gonddal küzdenek a Német Szövetségi Köztár­saság fővárosában is. Ade­nauer nyugatnémet kancel­lár hivatalosan benyújtotta le­mondását. Helyét Erhard, az eddigi alkancellár foglalja el. Formálisan minden bizonnyal menetrendszerűen zajlik le az őrségváltás. A régi kan­cellár megy, az új jön. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, ment Ade­nauer mindent elkövet, hogy továbbra is a politikai po­rondon maradjon. Kétféle módon igyekszik ezt a célt elérni. A tizenkettedik órá­ban — vagyis kancellársága utolsó időszakában — több olyan diplomáciai lépést tett, amellyel mintegy az általa FELHÍVÁS! A leltározási ütemezésben bekövetkezett változásról! Pest—Nógrád—Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó V. AGROKER értesíti vevőit és szállítóit, hogy budapesti telepein, megyei kirendeltségein ALKATRÉSZ, MŰSZAKI ÁRU, GOLYÓSCSAPAGY szakmákban meghirdetett leltári időszak módosul melynek ütemét később hirdetjük meg. Alkatrész, műszaki áru és golyóscsapágy szakmákban tehát az ellátást zavartalanul biztosítjuk. BUDAPESTI AGROKER VÁLLALAT Felháborodás Franciaországban az első „atomhadgyakorlat“ miatt Besancom, környékén szom­baton katonai parádéval vé­get ért a francia hadsereg nagy őszi hadgyakorlata. De Gaulle előtt 20 000 katona vonult él. A hadgyakorlat befejező sza­kászában a leendő francia álomerőé ’ Vőlí á szó: gomba alakú fehér füst­felhők alakjában tizen­két taktikai atombomba „robbant" a valdahon-i domboldalon. A hadgyakorlatnak ez a része, amely lényegében azt mutatta, hogyan alakítható át egy hagyományos fégy- verekkél vívott háború álta­lános világégéssé, nagy fel­tűnést keltett a külföldi ka­Ailleret vezérkari főnök ezért szükségesnek látta, hogy nyi­latkozatban. igazítsa helyre a gyakorlat e szépséghibáját. A nyilatkozat szerint az atombomba-támadást tu­lajdonképpen a kormány­nak kellett volna el­rendelnie, De Gaulle azonban még nem volt a helyszínen, és azért ő maga adta ki a parancsot az atombomba harcbave- tésére. A nyilatkozat senkit sem nyugtatott meg. Besancon és környékének lakossága fel van háborodva a hadgyakorlat miatt. A szakszervezetek is nyi­latkozatban tiltakoztak tana megfigyelők körében, az atomhadgyakorüat ellen.. \ nyugat-berlini ultrák a marienborni országúti incidenst is saját politikájuk igazolására próbálják felhasználni ultrák igyekeznek messzeme­nő politikai következtetéseket levonni s ezt az esetet is sa­ját politikájuk igazolására próbálják kihasználni. Rög­tön nyilatkozatot tettek közzé az országúti incidensről, pél­dául Franz Amrehn <i front­városi CDU elnöke szinte lel­kendezve azt jósolta, hogy ez az eset véget Vet a világon mostanában eluralkodott „ért­hetetlen optimizmusnak”. A Nyugat-Berlinből Nyugat- Németországba vezető marien- bomi országúton a dredlin- dennél levő nyugat-berlini el­lenőrzési pontnál, az úgyne­vezett Checkpoint bravo-nál egész pénteken és szomba­ton „nagyüzem” uralkodott: rengeteg nyugati újságíró és fotoriporter várakozott az amerikai katonai konvoj megérkezésére. A nyugat-ber­lini lapok tudósításaikban nagy előszeretettel használják az „erőpróba”, „katonai pró­ba” kifejezést és felszólítják az amerikai megszálló kato­naság. parancsnokságát, hogy „ne hátráljon meg” és „ne engedjen új elveket magára kényszeríteni”. — Hatvanöt évvel az el­ső párizsi autókiállítás után megnyílt a francia főváros­ban az ötvenedik autókiállí­tás. Tíz ország 77 autótípus­sal vesz részt rajta. Szombaton valamennyi nyu­gat-berlini lap első oldalon, or­dító szalagcímekkel, tenden­ciózus beállításiban közli a Nyugat-Németországból Nyu­gat-Berlinibe igyekvő ameri­kai katonai konvoj parancs­nokai által kirobbantott or­szágúti incidensről érkező hí­reket. Az incidensből a frontvárosi Mechanikai Laboratórium felvesz alagi és budapesti telepére gyengeáramú elektromérnö­köket és gyakorlott elektrotechnikusokat, Alagi telepre TMK-üzembe: géplakatoso­kat. esztergályosokat, villanyszerelőket, szerszámüzembe: harántgyalust, esztergályost valamint udvari és múhelyi férfi segédmunkásokat. Budapesti telepre: mechanikus műszerészeket kísérleti munkára, kazánházba segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Budapest VII., Gorkij fasor 25—21. személyzeti oszt. Telefon: 229—238, Alagi telep: Dunakeszi Repülőtér. Telefon: Dunakeszi 17. lázadók apróbb csoportjai csak szórványos lövéseket adtak le a csapatokra. Ait Ahmed, a lázadók egyik vezére már péntek este a he­gyekbe menekült a kormány­csapatok elől. Az algériai kormány Ben Bella elnökletével szombaton rendkívüli minisztertanácsot tartott. A tanácskozáson — a kiadott közlemény szerint —a belpolitikai helyzetet és a Ma­rokkóval fennálló kapcsolatok kérdését vitatták meg. Bejelentették, hogy Ben Bel­la szombat este magyar idő szerint húsz órakor az FLN politikai bizottságának köz­pontjában sajtóértekezletet tartott. Burgiba tunéziai elnök szombaton személyes üzenetet intézett Ben Bella algériai el­nökhöz, és Hasszán marokkói uralkodóhoz. Az üzeneteket Algírban Abdullah Ferhat a tunéziai kormány kabinetfőnö­ke, és Rabatban Tajeb Szaba- ni külügyi főtitkár adta át. A két üzenetben Burgiba azt kéri, hogy barátían rendezzék a nézeteltéréseket, a/melyek az algériai—marokkói határon összeütközésre vezették. így sterilizálják az iszapban heverő elhullott állatokat. A legújabb jelentések sze­rint a hatóságok elzárták a szerencsétlenség színhelyét a külvilágtól és a területet he­likopterekről fertőtlenítősze­rekkel hintik be. A hatóságok közleményben nyugtatták meg a lakosságot, kijelentve, hogy „pánikra nincsen ok és az intézkedésre csupán elővigyá­zatossági okokból került sor”, A Piave folyó völgyének la­kóit nyugtalanítja az a jelen­tés is, amely szerint újabb földtömegek csúsznak a meg­rongálódott duzzasztómű felé. Jóllehet a Vaiont-gát me­dencéjébe csaknem egy egész hegyoldal zuhant, a medencé­ben továbbra is több millió tonna víz maradt. A tárolóban levő vízmennyiség újabb föld­csuszamlás esetén beláthatat­lan katasztrófát zúdíthatna a völgy életben maradt lakossá­gára. A Piave folyó mentén, ,a halál völgyében” — írja az AFP tudósítója — kevesen él­ték túl a szerencsétlenséget. Még kevesebb az életben ma­radottak száma Fae helység­ben, ahol a hajdani virágzó városka helyét csak néhány düledező épület jelzi. A gyászba borult ország­ban mind gyakrabban vető­dik fel a kérdés, hogy nem lehetett volna-e megelőzni a súlyos szerencsétlenséget. A katasztrófa túlélői, politikusok és a legkülönbözőbb pártállá­sú lapok egyöntetűen követe­lik annak kivizsgálását, hogy vajon nem hanyagságból vesz­tette-e életét több ezer em­ber?! A Diario Popular című por­tugál lap egyébként szombati cikkében azt írja, hogy por­tugál mérnökök már két év­vel ezelőtt tudták, hogy a Vaiont-gát felé óriási mére­tű föld- és sziklatőmegek csúsznak. A gátat vizsgáló portugál mérnökök akkor fi­gyelmeztették is az illetékes szerveket a közelgő veszély­re. „Nagyon különösnek talál­juk. *-te írják a mérnökök —^ hogy a figyelemeztetés ellené­re nem tették meg a szükséges elővigyázatossági intézkedése­ket”. Tito elnök egyesült államokbeli látogatásának programja Pénteken Washingtonban közzé tették Tito jugoszláv elnök amerikai látogatásának programját. Tito és felesége október tizenhatodikán dél­előtt érkezik Mexikó City- ből egy Virginia állambeli repülőtérre. Tizenhetedikén reggel helikopteren Washing­tonba érkezik, ahol mintegy hat órát tölt. Ezalatt talál­kozik Kennedy éLnöklkel. Wa­shingtonból Tito és felesége helikopteren visszautazik Vir­ginia államba, majd októ­ber tizennyolcadika és hu­szonötödiké között Kalifor­niáiba és New Yorkba uta­zik. New York-i tartózkodá­sa során beszédet mond az ENSZ közgyűlésén. Tito és fe­lesége október 25-én utazik el az Egyesült Államokból, Két amerikai föld alatti atomkísérlet Az amerikai atomerő bízott- ] tonai célokat szolgált, a má­ság bejelentette, hogy az Egyesült Államok pénteken két föld alatti nukleáris kí­sérletet végzett a nevadai atomkísérleti telepen. Mind­kettő az úgynevezett gyen­gébb nukleáris robbantások közé tartozott, vagyis rob­banóerejük nem haladta meg a 20 000 tonna hagyományos robbanóanyagét. A közlemény szerint az egyik robbantás ka­sik pedig az atomenergia bé­kés felhasználását célzó prog­ram része volt. Ezekkel a robbantásokkal az Egyesült Államok már a hatodik föld alatti atomrob­bantást hajtotta végre a moszkvai részleges atomcsend- szerződés megkötése óta, amely egyébként, mint isme­retes, nem terjed ki a föld alatti nukleáris kísérleti rob­bantásokra. Katonai parádé Adenauer búcsúztatására A Hannover közelében fék- ] ország háború utáni újjászüle- vő Wunstorf városának kör- j tésének szimbólumaként és a nyékén szombaton kétórás ka­tonai parádét rendeztek a nyu­gatnémet hadsereg vaiameny- nyi fegyvernemének részvéte­lével. A nyugatnémet hadse­reg ezzel vett búcsút a lelépő Adenauer kancellártól. Hassel hadügyminiszter harcias beszédben méltatta Adenauer érdemeit a nyugat­német katonai potenciál újjá­élesztésében. Kijelentette, hogy a kancellár erőfeszítései alapján a Német Szövetségi Köztársaság négyszázezer ka­tonával és tiszttel vesz részt a NATO-ban. Adenauer rövid válaszbeszé­dében a Bundes wehrt Német­„béke biztosítékaként” állítot­ta be. Utána következett a katonai díszszemle, amelynek során bemutatták a nyugatnémet hadsereg „Leopard” mintájú, új típusú páncélosát is. ÁLARCOSBÁL Egy angliai fürdőhelyen a gyermekkarneválon megren­dezett: fölvonulás első díját egy kislány és egy kisfiú nyerte. A kislány Cristina Keelemék, a kisfiú Profumo volt angol hadügyminiszter­nek öltözött. lefektetett sínen akarja fut­tatni Bonn külpolitikáját. Ezt célozta tárgyalása De Gaulle- lal és több más lépése. Nincs túlzottan erős alapja a francia—nyugatnémet szer­ződésnek, hiszen Bonn főleg azért közeledett az elmúlt időben Párizshoz, hogy meg­próbálja kihasználni a fran­cia,—amerikai ellentéteket. Ami a másik kérdést illeti; zátonyra futott Adenauer manővere — mint az a szov­jet külügyminisztérium nyi­latkozatából is kiderül. A nyugatnémet kancellár ugyanis azt tanácsolta Szmir- nov nagykövet útján Hrus- csovnak, „kössenek tíz évre sajátos fegyverszünetet olyan értelemben, hogy minden úgy maradjon,, ahogy most van”. Ez azonban teljesen átlátszó kísérlet, hiszen Adenauer nem akar mást, mint azt, hogy megállítsa az időt, vagyis tíz évre elodázza a német kér­dés békés rendezését. A távozó nyugatnémet kan­cellár javaslatát természete­sen nem fogadhatta el a szovjet kormány, mert mi­előbb él kell távolítani Eu­rópából a második világhá­ború maradványait, mielőbb meg kell oldani a német kérdésit, mert ez felel meg a népek érdekeinek és ez javítaná meg alapvetően a nemzetközi helyzetet. ^ ^ Kennedy és Gromiko ta­lálkozója, Macmillan vissza­vonulása és Adenauer le­mondása — ez volt az el­múlt napok nemzetközi éle­tének három legjelentősebb eseménye. Washington Két órát tárgyalt Kennedy, az Egyesült Államok elnöke és Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere. A találkozó előtt kedvező jelek mutat­koztak, ez érződött az ENSZ idei ülésszakán és a három nagyhatalom külügyminiszte­rének sorozatos tanácskozá­sán. Mindez megfelelő mó­don előkészítette a Ken­nedy—Gromiko megbeszélést. A megfigyelők szerint Rusk, Lord Home és Gromiko ta­lálkozásán három kérdés ál­lott a középpontban: a vi­lágűr atommentesítése, a meglepetésszerű támadások elhárítása és az atomfegy­verek terjedésének megaka­dályozása. Ezenkívül termé­szetesen más kérdések is szerepeltek a napirenden, így tanácskoztak a szovjet—ame­rikai búzaszerződésről. az ENSZ-közgyűlés általános vi­tájában szereplő javaslatok­ról, többek között arról a szovjet javaslatról, amely szerint kormányfői szinten vi­tatnák meg a leszerelés ügyét. A három külügyminiszter sorozatos tanácskozása után megerősödött a bizakodás: si­került újabb eredményeket elérni és tovább javul a légkör. Létrejött az első kéz­zelfogható eredmény is, ugyanis a három külügymi- aniszteg;. megállapodott; betilt­ják as űrhajók és a gpű- holdak atomfegyverrel váló felszerelését. Ez kedvező ta­lajt teremtett a Kennedy— Gromiko találkozóhoz. A két államférfi barátságos légkörben ült le a tárgyaló­asztalhoz. A megbeszélés cél­ja elsősorban az volt, hogy a két nagyhatalom kicserél­je nézeteit és megismerje álláspontját a legégetőbb nemzetközi kérdésekről. így került szóba többek között a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti megnem­támadási egyezmény, a Ber­lin, a Kuba és a Laosz kö­rüli helyzet, valamint a nuk­leáris fegyverek megtiltása ni. világűrben. Mindkét részről úgy nyi­latkoztak a Kennedy—Gro­miko találkozó utón, hogy a megbeszélés hasznosnak bi­zonyult. A tanácskozás után még inkább tisztult a lég­kör és minden bizonnyal sorozatosain újabb megbeszé­lések várhatók Kelet és Nyugat között. Az újabb tanácskozások előtt azonban még élénk diplomáciai tevékenység vár­

Next

/
Thumbnails
Contents