Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-13 / 240. szám
19C3. OKTÓBER 13, VASÁRNAP » PALFALVI NÁN DOR: A MINDENTUDÓ SULESTYA Carrol Baker és Peter van Eyck a Hatos állomás, Szahara című film egyik jelenetében — Te vasúti ember voltál, igaz-e Sulestya, te csak tudod ... — mondta három közül az egyik ember. Társára kacsintott. A tömzsi Sulestya meg komolyan válaszolt. — Én vasúti ember voltam, jól tudod, ezért nekem van némi tapasztalásom ehhez, ahhoz. egyszóval nálam nem derogál semmiféle tudomány, én eccöre megfelelek, akármit kérdeznek. Az előbbi ember ravaszul mosolygott. A vetéshez szükséges heremag válogatását bízták rájuk, hogy elérjék a 95—100 százalékos tisztaságot. 2 Ezt a munkát végezték hát j reggel óta a tanácsterem nagy z asztalán, s közben tereferéltek. — No, ha te olyan okos vágj’, azt mondd meg nekem, miért nem esik le a szput- nyik? — tette fel a kérdést ravaszul az előbbi ember. — A szputnyik máért nem esik le? — habogott Sulestya. — Azt mondod úgy, hogy a szputnyik? Hát idefigyelj, te okos, láttál te már a vasút- mentén cemafort? No ügyi, hogy láttál... — Nem folytathatta, mert a másik kettő harsogó nevetésbe kezdett. ehhez... — csapott nagyot a tál szélére Sulestya, mire a tál felborult s kirepültek a kiválasztott magvak belőle. — Az úristen! — hördült fel Sulestya, a másik két ember meg nevetni kezdett, de aztán abbahagyták, mert bosszúság volt ez, hiszen több órája válogatta már szegény Sulestya a íél tál aprómagot. — Az úristen áldja meg ... — sopánkodott egyre Sulestya. — Várjon csak — szólt neki az agronómus —, maradt azért itt még néhány szem. — Azzal felvett az asztalról egy félmarék magot a felborult tál tartalmából és vizsgálni kezdte a tenyerén. — Milyen vetőmagot válogat maga Lojzá bácsi — kérdezte sokára. — Hát herét! Vagy nem? — sandított a másik kettőre Sulestya bizonytalanul. — No, akkor ne sajnálja, hogy kidült, mert bizony ez nyúlszapuka __No látja, az e lőbb azt kérdezte, miért nem esik le az égről a szputnyik? Megmondom: mert nem tévesztik össze mással a bele való üzemanyagot. ;\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v.\\\\\\\\\\\\\\\\\v F óliáznák az idők, változnak az emberek, csak a filmgyárban minden a régi — legalábbis a mondás és a látott produkciók szerint. No, természetesen nem kell azért szó szerint venni a dolgot, hiszen minden új magyar film „hoz” valami mást, ami nem volt az előzőben. Például: Kezdetben vala a délibáb. Minden mennyiségben. Árvalány hajjal és anélkül. Csikóssal, gulyással, bőgatyás paraszttal. ezüsttükrös kávéházzal és hejretyutyuval. Persze, csak a szatíra kedvéért — tették hozzá gyorsan az illetékesek. Hogy bemutassák azt, ami már nincs. Sikerült. Mármint újjáéleszteni azt, ami tényleg rég nem volt. Nagyszerűen sikerült. S ez is valami. Aztán jött az importált olasz utcakép, lépcsőkkel, alulról felfelé és fentről lefelé fotózva. Csodálatosan újszerű látványt nyújtott akár az ezt követő folyóparti jelenet: előbb a lány szaladt és a fiú szőkéit utána gazellaléptekkel, azután fordítva csinálták ugyanezt. Olyan eredeti volt. Hogy úgy mondjam: neorealista. Ezt is túléltük. Következett a sztriptíz filmek korszaka. Sztriptíz az ányban. az erkélyen, a pesti háztetők alatt, a zuhanyozóban, ahol a boldogságot lopták, a folyóparton, a hivatalban, a fürdőkádban és mindenhol, ha esős volt a délután, Nem is volt igazán maMatgorzata Szán re r a Kisasszony az ablakban című lengyel film női főszereplője MORES A HEGYEN — Szégyentelen, buja fráter. Egy ártatlan lányt akart hírbe hozni!..; — Táguljon, mama! — torkolta le az ősz asszonyt a férfi. Erre a kisebbik unoka elkiáltotta magát: — Tigris! Bánt! Tigris átugrotta a kerítést, rámordult az erdei gavallérra; az meghátrált, a „lándzsások” közrefogták. — Indulhat a menet — jelentette ki a rangidős unoka. A kilométeres szakaszon a kutya űzte a „fajtalan” férfit. Hátrább hadi rendben az unokák haladtak, szabad elvonulást biztosítva a kislánynak, akit a nagymama gardírozott. A férfi pénzt kínált a srácoknak, ha felszabadul a kutyakíséret alól. — Bennünket nem veszteget még! Ez szolgálat! — vágta ki büszkén az öcsi. — Megaláztok a járókelők előtt ezzel a farkaskutyával — önérzetesfcedefct a fogoly. — Nem baj! Tudja meg, mi a mores a hegyen! — koppantott lándzsájával a nagyobb unoka. Mérésről beszélt a nagymama is a lánynak, imigyen: — Sötétben minden férfit megszáll az ördög. De hogy kerül egy szende lány este tízkor az erdőbe? A menet a megállóhoz ért, ölelkezve búcsúzott a nagymama a lánytól. A gavallért is „felszabadítót* ták’’ a gyerekek. Hogy nyájas legyen a búcsúzás, a nagyobb fiú utána kiáltott: — Bácsi, jöjjön el máskor is, most már tudja, hol lakunk! Galgóczy Imre sík csak most veszi észre, hogy foga sincs már, talán azért olyan panaszos a hangja, mint a nyafogó gyereké. — Mikor negyvennyolcban az asszony itt járt a rokonainál, azt mondja neki az az öregasszony, hogy ő átadná magát nekünk, legyen valakije, aki gondozza. Hát akkor idejöttünk. Mindjárt kaptam is helyet itten, a szövetkezetben. De pár éve elkezdtem betegeskedni, kórházban is voltam, aztán' nyugdíjba küldték. — Iszol talán? — Dehogy. Hiszen tudod, hogy sose voltam barátja a pohárnak. — Hát aikkor nem értem, na, hogy bírtad így elhagyni magadat? Papucsod sincs, hogy mezítláb mész végig a főutcáin? De ilyen voltál mindig, az istenit a kemény fejednek! Mert az a legnagyobb baj, ha a proli szeret megülná a vackán ahelyett. hogy fölfelé törne. De úgy látszik, nálad már az elején valami baj lehetett — Nem volt énvélem semmi baj. Mikor negyvenöt karácsonyán hazakerültem a fogságból, az asszonyt már nem találtam a tanyán. Bement a városba a testvéréhez. Volt egy sógorom, molnár a nagy malomban. Hirtelen meghalt, a két asszony meg úgy megijedt, összehur- colkodtak. Már engem is elsiratott, azt hitte, sose kerülök haza többé. — A szervezetnél nem jelentkeztél? — Dehogynem. Mondták, csak dolgozzak. A malomba mentem én is. — Hát a mozgalomban nem vettél részt? — Tudja a fene, hogy is volt már. Eljárogattam a gyűlésekre eleinte, aztán, hogy ide kerültünk a falura, mondom, betegeskedni kezdtem. — Mi bajod volt? — Tudod, hogy leverték a vesémet. — Rendben van, de azért kinyithattad volna a szádat, hogy ki voltál, mi voltál. Honnan szagolták volna az elvtársak, ha te hallgattál? De te is azt hitted, hogy már vége a harcnak. az ember most már lefekhet aludni, mi? Azt váriad, hogy majd hozzák a kitüntetést, mi? — Nem vártam semmit — védekezik a kékinges és lehajtja a fejét. — Nagyon fáradt voltam én már akkor. Gondoltam, itt vannak a fiatalok, mit akarhatok én még? Egy pár ilyen öreg cseléd, mint az asszony meg én, majd csak meglesz valahogy. Aztán itt volt ez a kis ház, ami az öregasszony után maradt. Kertjében elbabráltam, megterem most is, ami a konyhára kell. És hiába sírós a hangja, mégis valami olyan rejtelmes erő árad belőle, mintha századok mélyéből törne fel a sízegényemiber panasza. A társa csak áll és nem tudja, megüsse-e mérgében, hogy ilyen tehetetlen, vagy sírva ölelje magához. Az a sötét árnyék úgy elborította a lelkiismeretét hogy megnémult tőle. Az idő megállt fölötte, mint a templomtorony órája, s útközben, ahogy a messzi éveket hozta vissza, kiejtette magából a korszerű kastélyt, a „Győzelem” igazgatóját, aki fásultan lapozgatta az újságot, és félszemével sürgette is az indulásra. Vastag rétegekben rakodtak le benne a régi emlékek, mikor még mind a ketten fiatalok voltak ezzel a megfáradt, borostás arcú, mezítlábas öreggel. Minden erejét össze kellett szednie, hogy megint a valóság vegye körül. — Mondanám, meglátogatlak — szólal meg rekedten, y de minden szótagnál erősebb ^ lesz a hangja. A holdudvar- 4/ bői eltűnik az árnyék és £ eltűnnek az évek is, miköz- 4, ben a kékinges megint elfor- £ dítja a fejét és messzire néz. 4y — De muszáj már mennünk, '4 nem akarom feltartani az 4 igazgatót. Azért nagyon, örii- '4 lök, hogy találkoztunk, jó '4 öreg. Mit csináljunk, elmegy '4 az élet. Sokszor én is gon- 4, dolom, a fenének küszködök 4 annyit. Hát igaz, az egyik 4 gyerek még nincs benn az 4y egyenesben. Neked ennyivel 4f mindig könnyebb volt. Én- £ gém csak a gyerekek nógattak, ^ azok engem nem hagytak 4 elmerülni. Muszáj volt har- '4 rolni értük. Csak pár év '4 floell még, akkor én is ^ szögre akasztom a kalapomat. ^ Az asszonynak mondd meg, ^ hogy tisztelteiéin. ^ A GÉPKOCSI halk zümmö- ^ gésbe kezd, miközben el- 4/ hallgatott a zeneszó, csak a< sült kolbász szaga terjeng ko-4 nőkul és a távolban egy las- 4, san moccanó fehér folt jelzi 4, a libák útját. A kékinges £ öreg vissza se néz már. 4 szaporán üget a porban a rét 4 felé: az autó is eltűnt, csak ^ az új palota maradt a téren, ^ a poros akácfák között, a rae-| sebeli faluban. / CVXVVX\>^\NXXXXXNVNXXV'.ViV'iV<A.V X\X\\. June Ritchie a Most élj, később fizetsz eímü film egyik jelenetében i Nagymama házikója az Ördög; ormon túl, fenyvesek kö- ízött, a hegyoldalba kapaszko- ! dik. Az egyik estén a két : fiú unokának és a hatalmas ; Tigris kutyának mesélt az ; erdőről, viharokról, virágok- < ról. Hirtelen sikoly rázta meg ! a fenyvest. Egy szőke lány ; rohant a nagymama ajtajáig hoz és segítséget kért. Li- í hegve beszélt: két éve ismeri ; a férfit, mindig megbízott ; benne, de most kárt akart ; tenni a becsületében. A j nagymama szállást kínált éj- ; szakára a lánynak. A lány ; félt: : — Mit mondanak otthon a ; szüleim? — rebegte. í — Akkor lekísérjük az autó- j buszhoz — döntöttek a gyere- ! kék. s tüstént lándzsákat ra- ! gadtak elő „fegyvertáruk- 5 ból”. 5 A kerítésen túl felbukkant ; a kétes egyén. Nagymama rá- ' pirított: — Méghogy a cemafor... — törölgette a szemét a kérdező. — No, ha így beszélsz, én veled nem tárgyalok — tette a sértődést Sulestya, de akkor megpillantotta a belépő agro- nómust. — Jöjjön csak agronómus elvtárs! — harsogott Sulestya, — no, jöjjön csak, mondja meg ezeknek a fafejűeknek, miért nem esik le a szputnyik. Megmondhatja nekik, hadd tudják meg, mi a műveltség, talán magának jobban elhi-: szik, mert én csak egy vasúti: voltam, de az agronómus elv- | társ mégiscsak iskolázott, j ügyi, jöjjön csak, hadd óikul- ; janak, legyen valami művelt- | ség nekijek is abban a fafe- ] jűkben... Az agronómus mosolygott, i Ismerte jól a „hadovás’“ Su- lestyát. Sokfelé megfordult ez az ember, míg végre kikötött a tsz darálómalmában, dehát ott nincs most semmi tennivaló, így beállították a többiekkel a herevetőmag kiválogatására. Járt is a keze szaporán, azt meg kell hagyni. Sokat beszélt, de azért a munkát is végezte, egyszóval valóságos csoda volt ez az ember, nem úgy, mint akik csak ; azért pampuláznak, hogy addig is álljon a dolog, ö válo- ; gáttá hát a parányi magva- : irat. ezt a tálba, amazt félre, s : aprócska szemével reményke- i dóén nézett az agrcnómusra. i Az agronómus ott állt már I mellette. A többiek abba Is ; hagyták a murikat, úgy fi- I gyeitek, ugyan mit mond? De : az agronómus először nem ; szólt. Megbabonázva nézte a ! Sulestya előtt levő tálat. : — No. mondja csak meg j nekik, hadd lássák a fafejnek, í hogy máshoz is kell érteni. ! nemcsak a kapáláshoz, meg gyár film az, amelyben a női főszereplő legalább kétszer na vetkőzött-öltözött volna. Lehetőleg kameraközeiben, de azért raffináltan rejtve, hogy szó ne érhesse a ház elejét, ám ugyanakkor mindenki a legnagyobb pontossággal tudja, miről van szó. G ombház... ez is elmúlt, de jött helyette más. Bizonygatni kezdtük, hogy mi már megoldottuk a lakás- problémákat. Ettől kezdve minden valamire való filmhős legalább háromszoba összkomfortban lakott. Fridzsider- rel, beépített konyhával, mosogatógéppel, bárszekrénnyel, kagylófotelekkel, toronyóraaranylánccal. Egyszóval úgy, ahogy az már egy átlag magyar emberhez illik, lett légyen az munkás vagy mér-, nők, tsz-paraszt, vagy pro-: fesszor, megázott gimnazista-; lány és elázott brigádvezető.] S hogy minden rejtett és nemi rejtett kamera is beleférjen; ezekbe a szobákba-konyhák- \ ha-fürdöszobákba, hosszúságukat legalább tiz méterre,] szélességüket pedig nyolcra méretezték. Pontosan úgy, ahogy ma a modem lakóházakat tervezik és építik. De hogy ez sem használt és tovább csökkent a magát megmakacsolt moziközönség száma, jobb híján főszereplővé léptettek elő két labdái kergető lábat. mondván: mindannyian mindennap így élünk. Nemdebár? De miután ez sem váltotta meg a világot (csak csikarta az emberek hasát), mi mást lehetett tenni, egyetlen kalapba dobták — azaz,, bocsánat: filmbe — az egész addigi kelléktárat: a délibábot olasz módra, a lépcsőházat és a pesti háztetőket sztriptízzel spé- kelve, a kacsalábon forgó kertes ház-laliást egészen a megszállottak kútjáig. Így készült el az újszerű, modern magyar filmdráma, az utolsó előtti. Azért, hogy valami új is legyen a dologban, újra be vonultatták a repülőt a kelléktárba). ,V| i jöhet még ezután? FLe- IVJ méljük, egy kis idegnyugtató szünet. Úgy legyenl Prukner Pál EGY KIS FILMTÖRTÉNELEM