Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

1963. SZEPTEMBER 8, VASA RN AP fin MEGYEI ilCii Mim További fejlődés előtt az érdi őszibaracktermelés A Barackvirág Tszcs két év alatt újabb 50- növeli barackosai területét-50 holddal Az érdi és Érd környéki őszi barack termelés az idén újabb jelentős sikereiket ért el; a szegedi ünnepi heteké kel kapcsolatban rendezett őszibarack-kiállításon, amelyen elsősorban Pécs és Buda vidék barackterméséből ke­rültek bemutatóra a legszeb­bek, az érdi Baraokvirég Termelőszövetkezeti Csoport Mariska nevű őszibarackjai­val az első díjat nyerte. Érd és Diósd őszibarack­jai ma már egész Buda- vidéken a legjobbak so­rába tartoznak, s az augusztus 26-án Budán rendezett kiállításon is nagy sikert érték el. A mintegy 70 tagból álló csoport begyűjtője Érd ófalu­ban van, s itt már a szezon megkezdése, június vége óta pezsgő élet folyik. Itt talál­koztunk Jaki Antal elnökhe­lyettessel. aki maga is kitűnő őszibarack-termelési szakértő, s Defeat Károly elnökkel együtt tevékenyen részt vesz a csoport munkájában, an­nak irányításában. — Termelőszövetkezeti cso­portunk 1961-ben alakult, s azóta állandóan fejlődik. A csoport mintegy 200 holdon természetesen gabonatermelés­sel is foglalkozik, mégis, a súlypont az őszibarack-ter­melésen van, amely egész munkánk középpontjának ne­vezhető. Ennek egyik bizo­nyítéka az, hogy az idén ötven holddal, jövőre pedig ismét ötven holddal növel­jük az őszibarackos területét, amelyen már nagyüzemi gazdálkodást folytatunk. Idei eredményünk 60 va­gon őszibarack, s ebből mintegy 40 vagon az ex­port, illetve az ezzel egyenértékű ipari baracktermelésünk. Fej­lődésünk másik beszédes ta­núbizonysága, hogy az idén egy traktort, ekét, aratógépet, kévekötőgépet, vontatót, pót­kocsit és egy lengyel tár­csázót vásároltunk. Ezenkí­vül saját erőnkből beállítot­tunk egy faiskolát, amely arra hivatott, hogy a budai járás tsz-eit az ötéves tervben megfelelő mennyiségű és mi­nőségű őszibarack-oltvánnyal ellássa. Tervünket az idei év őszén ötvenezer darab el­ső osztályú csemete szállítá­sával teljesítjük. Az idei szemzési terv százezer darab, s ez a mennyiség a jövő év őszén kerül kitelepítésre a bu­dai járásban. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kadosa Pál Kos- suth-díjas zeneszerzőnek, a Magyar Népköztársaság ér­demes művészének, művészi munkássága elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság ki­váló művésze; Rigó Magda operaénekesnőnek és Laczá István operaénekesnek, a Magyar Állami Operaház tag­jainak, művészi munkássá­guk elismeréséül, nyugalom- bavonulásuk alkalmából a vasárnap kossuth-rAdiö 7.15: Falusi életképek. 8.10: Klasszikus operettek. 9.05: Édes anyanyelvűnk. 9.10: Ez az év is jól kezdődik. 10.00: Szivárvány. Az Előszóval — muzsikával című műsor melléklete. 11.56: Hallgató­ink figyelmébe! 12.15: Magyar né­pi zene. 12.50: If étvégi jegyzetek. 13.00: Müvészlemezek. 13.50: Tu­dományos híradó. 14.10: Könnyű­zene. 14.17: Mikrofonnal a Föld körül. 14.47: Zenés változatok egy régi osztálykönyv témáira. 16.07: Könnyűzene. 16.30: Közvetítés a bajnoki labdarúgó-mérkőzések II. félideiéről. 17.20: Magyar népi ze­ne. 18.05: U.i zenei újság. 18.30: Részletek L,ehár: Vig özvegy című operettjéből, 19.00: Különös talál­kozás. 19.10: Tánczene. 20.10: A rádió lemezalbuma. 22.25: Köny- nyűzene. 23.15: Szegfű celofán­ban. László Anna elbeszélése. 23.35: Welner: G-moll vonóstrió. 0.10: Verbunkosok. petöfi-radiö 7.30: Az evangélikus egyház félóráig. 8.00: Jiri Reinberger Bach-műveket orgonái. 8.30: Mit hallunk a jövő héten? 9.00: Ope­rakalauz. Verdi: Don Carlos. 10.03: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról (ism.). 10.18: Miska bácsi lemezesládája. 10.48: Nótacsokor. 11.10: Prágai Tavasz 1963. 12.35: Jékely Zoltán irodal­mi levele. 12.50: Fúvószene sörö­zőknek. 13.00: Riport az „Utolsó riportról”. Julius Fucik nyomá­ban. 14.10: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.25: Schubert: A szép molnárlány című dalciklusának ismertetése (II. rész). 14.56: Adám Jenő népdalfeldolgozásaiból. 15.15: Min nevet a világ? Avagy: Űrha­jó helyett humorral 90 perc alatt a világ körül. 16.41: Cimarosa: A j hiszékeny. Egyfelvonásos vígope­ra. 17.45: U.i versek. 18.00: Könv- ! nyűzene. 18.30: A szép fuvolás- ; lány. Kárpáti Aurél novellájának rádióváltozata. 18.54: Századunk j zenéiéből — közben 19.27: Gondo- j latok filmekről. Az amatőrfilm- I fesztivál után. 19.42: A Századunk | zenéjéből című műsor folytatása, j 20.07: A hét könnyű- és táncze- i nei műsoraiból. Közben 21.00: A j történelmi szállóigék nyomában: j „A kocka el van vetve”. 21.20: A ; tánczenei műsor folytatása. 22.15: j Zenekari muzsika. Keresse fel női és férfi szabó ktsz üzleteinket! A megye minden területén megtalálhatók URH 18.30: Hírek. 18.3$: Tánczene. 19.12: Tengerészek oltalmazója. Rádiónovella. 19.35: Balettzene. 21.00: A Fehér ló. Részletek Be­natzky—Stolz operettjéből. 21.50: Kamarazene. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 9.35: Sündisznócska lovagol. Tv- bábjáték (ism.*. 10.10: Csalavári Csalavcr. Bábjáték. Az Állami Bábszínház vendégjátéka a tv stú­diójában. képfelvételről. 11.00: Ba­dacsonyi képeslap, a Magyar Ál­lami Népi Együttes műsora. Köz­vetítés Badacsonyból. 11.40: Bul­gária művészete. Helyszíni közve­títés a Nemzeti Galériából. 18.25: A Magyar Hirdető műsora. 18.40: Bulgária nemzeti ünnepén. Jan- cso Georgiev rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövet beszéde. 19.00: All a szüret, áll a bál. Es­ti képek a „Badacsonyi szüret” ünnepségeiről. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Szép álmokat. gyerekek! 20.00: Fiatalokkal a Margitszige­ten. A magyar tv kisfilmle. 20.10: Tessék lapozni. lVfa?varul beszé­lő angol film. 14 éven felüliek­nek. 21.35: Telesnort. 2L55: Hírek. A tv-híradó ismétlése. HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Lányok, asszonyok... 9.20: Szí­nes népi muzsika. 10.10: Az óvo­dások műsora. 10.30: Schumann: Fisz-moll szonáta, n.oo: U.i mű­vével jelentkezik Veres Péter- 11.20: Könnyűzene. 11.52: Nyitott borítékban . .. 12.10: Mindenki kedvére. 14.10: Heti zenés kalen­dárium. 15,05: Válaszolunk hall­gatóinknak. 15.20: Operarészletek. 16.10: Zenekari muzsika gyerme­keknek. 16.34: Üttörőhíradó. 16.50: ötórai tea. 17.25: A Bolgár Nép- köztársaság nemzeti ünnepén. 18.15: Orfeusz az alvilágban. Rész­letek Offenbach operettjéből. 19.05: Közvetítés a Madách Szín­házból. Tanner John házassága. Komédia 3 felvonásban. 22.33: Bolgár Zenei Hét. 0.10: Verbun­kosok. PETÖFI-RADIÖ 14.00: Verdi: A szicíliai vecser- nye. — Nyitány. 14.25: Népek zenéje. 15.05: Könnyű dallamok. 15.50: A világ minden tájáról. 16.00: Rimszkij-Korszakov: E-dur klarinétverseny. 16.10: Sonkolyi Gergely. Jókai Mór elbeszélésé­Női szabók: Abony, Kossuth tér 1> Aszód, Kossuth L; u. 33i Jászkarajenő, Néphads. u. Nagykőrös, Szolnoki u. 70. Nagykőrös, Kossuth L: u. 5. Nagymaros, Rákóczi u. 14. Felsőgöd, Vasút u. 2. Alsógöd, Felszabad, u. 75; Törökbálint, Szt István tér Vác, Széchenyi u. 26. Férfi szabók: Abony, Zalka Máté u. 2. Aszód, Kossuth L, u. 24. Örkény, Ady E. u. Isaszeg, Honvéd u. 6. Kiskunlacháza, Monor, Petőfi S. u. 10. Alsógöd, Felszabadulás u. 43 Vác, Széchenyi u. 31. Vác, Széchenyi u. 4; Budaörs, Szabadság U; S. Férfi-női szabók: Cegléd, Rákóczi u. t. Érdliget, Duna u. 67. Nagykőrös, Széchenyi tér 9. Nagykőrös, Széchenyi tér 17 Pécel, Isaszegi u. 38. Szentendre. Dumcsa J. Ui Szödliget. Szabadság tér. Vecsés, Bacsó Béla u. 20. ' Dunakeszi Konzervgyár azonnali felvételre keres férfi es női segédmunkásokat Napi egyszeri étkezést 3,20 Ft térítésért, valamint munkaruhát biztosítunk« Munkásszállás nincs« Jelentkezés naponta 8—15 óra között a vállalat munkaügyi osztályán, Dunakeszi, Bem utca 4. 1 ' V*: "tiMk '’tiW­r ' ALLALJOK: női ruha, kabát, kosztüm, modern alkalmi ihák készítését, átalakítást, modernizálást, tavítást. érfiruha, kabát készítése a legmodernebb fazonokban, átala- ítás, fazonigazítás, nadrágszűkítés, vasalás, legrendeléseket rövid batáridőre vállalunk. Pilisvörösvár és Pilisszent- iván községek területén állami tulajdonban levő igen előnyös feltételek és jelentős kedvezmények mellett lakottan — nem bányász dolgozók által is — megvásárolhatók az Országos Takarékpénztár pilisvörösvári fiókjánál ««*»»»««« í 4isa. 17.25: Könnyűzene. 13.00: ^ Hangverseny a stúdióban. 18.25: 2 Magyar nóták. 18.45: Gazdásjscm- £ mel hazánk mezőgazdaságáról. ^ 19.05: A Magyar Rádió és Televí- ^ zió énekkara énekel. 19.30: Ta- 4 mássy Zdenkó műveiből. 19.55: v Édes anyanyelvűnk. 20.00: A ró- á mai rádió és televízió szimfoni- 2 kus zenekarának és énekkarának ^ hangversenye. 0,v e"‘* --------------— A 21 .05: Nagy Birgit Nils on. ________„____r. U RH , I 18.30: Hírek. 18.40: Massenet: ^ Thais. Háromfelvonásos opera. 4 21.00: Tánczene. 21,45: Többezer * éves szerelmes versek. 21.59: Ka-^ marazene. á V-----------.................. N agy Ferenc, az ofszetosztály vezetője és Herceghalmi Emma ofszctfénj képész a Krómka egyik oldaláról készült első reprodukciót ellenőrzik (MTI Foto —- Fényes felv.) RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Kifosztotta elvált feleségé­nek otthonát Tóth József 34 éves sári alkalmi munkás- Bűncselekménye után kereket oldott, de rövidesen elfogták és őrizetbe vették. Anyajuhot loptak a csü­törtökre virradó éjszaka a tó- almási Lenin Tsz birkahodá- lyából. Az ellopott jószágot nem sokkal később a közel­ben — levágott állapotban — megtalálták. Kézre került a tolvaj Is: Nagy István 39 éves falubeli segédmunkás, akit letartóztattak. Jobb későn, mint soha? Még augusztus elején történt, hogy valaki hidegvágóval levágta az Örkényi gépészképző szak­iskola műhelyéről a lakatot, s bentről ellopott egy 2115 fo­rintos műszert. Az iskola veze­tősége az ügyben tegnapelőtt tett feljelentést. A nyomozás folyik. Nagy hiánnyal számolt el Szántó Lajosné 41 éves tápió- szelei ital boltvezető a leg­utóbbi leltározás során. Az április és augusztus között keletkezett 27 000 forint hiány miatt rendőrségi vizsgálatot folytattak ellene, s annak nyo­mán bűnvádi eljárás alá von­ják. Sódert, táglát, építővasat lopott Budapestről Kovács Dé­nes 54 éves tápióbicskei lakos. Bűnvádi eljárás indul ellene. Vasipari normásokat nagy gyakorlattal és képesítéssel, vasesztergályos és lakatos szakmunkásokat keresünk azonnali belépéssel. „Modem gyár 1365” Jeligére Felszabadulás tón hirdetőbe Orion Rádiógyár felvételre keres mechanikai műszerész) és esztergályos szakmunkásokat, valamint gépészmérnököket és gyengeáramú villamosmérnököket, gyakorlattal rendelkező gépésztechnikusokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Budapest X. kerület, Jászberényi út 29. Telefon: 149—420/173 mellék A Lokomotív Étteremben, Vecsésen, Hókai József 32 éves vecsési segédmunkás és Moravecz János, a Vecsési Ál­lami Gazdaság alkalmazottja augusztus végén leütötték és összeverték Jarábin Jánost. Jarábin mostanáig a kórház­ban feküdt, s bántalmazol el­len most tett feljelentést. A Pe6t megyei Patyolat és Szolgáltató Vállalat Pest megyében begyűjtő- és vállalóhelyeket szervez a gödöllői, aszódi, váci, monori, szentendrei és bu­dai járásokban. Központi helyen, saját házzal, ki­sebb helyiséggel rendelke­zők jelentkezését kérjük levélben. Budapest, XL, Bartók Béla út 115. NEMZETKÖZI BÉLYEGKIÁLLITÁS Szeptember 8—15 között Isztambulban nemzetközi bé- lyegkiállítást rendeznek, ame­lyen 16 magyar filatelista leg­szebb bélyeggyűjteményeit is kiállítják. Ugyancsak Isztam­bulban tart megbeszélést ° Filatelista Újságírók Nemzet­közi Szövetsége, s a Nemzet­közi Bélyegszövetség is. A két nemzetközi tanácskozáson Vá­rnái Imre, a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetségé­nek elnöke és dr. Steiner László, a szövetség főtitkára képviseli a magyar filatelistá- kat. öngyilkosság. Gyebnár And­rásáé 55 éves újszilvás: asz- szony a kútkávára felakasz­totta magát és meghalt. A vizsgálat folyik. A FÖLDMÖVESSZÖVETKEZETBŐl I Könyv készül a Bécsi Képes Krónikából A Széchenyi Könyvtár páratlan értékű kéziratát, a Bécsi 1 Képes Krónikát reprodukálják, elsősorban a külföld részére dí- \szes bőrkötésben sokszorosítják. A nagy értékű műkincset a ’ múzeum nem adja ki őrzéséből, ezért a Kossuth Nyomda ofszet- \ részlege beköltözött a könyvtár laboratóriumába, s a helyszi- \ nen készíti el a Krónika színes reprodukcióit. u * ; _f 7 ‘ -y Magyar Népköztársaság ér­demes művésze címeket ado­mányozta. A kitüntetéseket szombaton Dobj István, az Elnöki Ta­nács elnöke nyújtotta át. Ugyancsak szombaton ad­ta át az Elnöki Tanács .el­nöke Kollár Pálnénak, a Szegedi Zeneművészeti Szak­iskola igazgatójának ered­ményes munkássága elisme­réséül, nyugalomba vonulása alkalmával a Szocialista Mun-j káért Érdemérem kitüntetést.

Next

/
Thumbnails
Contents