Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
I9S3. SZEPTEMBER 1, VASÄRNAP ™ifCít'lnn A kérdés válasz nélkül maradt EGY SZERELMI TRAGÉDIA SOK-SOK MIÉRTJE Szerelmi tragédia? — tettük fel a kérdést múlt vasárnapi számunk egyik hírében. A hír annak a hét fiatalnak öngyilkosságáról szólt, akiknek keresztbe -vágott testét Cegléd és Abony között, Kecskéscsárda közelében találták a vasúti vágányokon. A lány amolyan tizenhat éves volt, szőke és szép. A férfi huszonnyolc éves vasutas, délceg ember. Szerelmi tragédia? Persze, hogy az, suttogták a szemtanúk első pillantásra. Mi más lehetne, hiszen még holtukban is kéz a kézben feküdtek. Szerelmi tragédia — mondták ki a rezolúciót az ilyen esetek felmérésében oly gyakorlott életvédelmi nyomozók a hátukon nem minden borzongás nélkül. Mert látnivaló volt, hogy a férfi és a. leány mégcsák nem is hirtelen felindulásban vetették magukat a vonat alá, hanem szívükben hideg, konok elszántsággal borultak egymás mellé a sínre, s Í7V várták be a messziről dübörögve közeledő halált. Azután a feltevést perceken belül megerősítette a férfi zsebében talált papírszelet. Búcsúlevél volt. De milyen! A kapkodó, kusza sorokban egy szerelmi tragédia vulkánja lángolt. Négy sor az egész, szó szerint úgy, ahogy itt leírom: „Azt ne keressék, hogy ki volt a hibás. Egy sírba és egy koporsóba tegyenek bennünket és a sírunkra ne virágot, hanem szomorúfűzfát ültessenek.” Alatta két név: Piri, Gyurka. Halálos szerelem! A szavak mögött megrendítő dráma körvonalai rémlettek fel. A tragédia hdtalmas kérdőjellé formálódott: ugyan, mi lehetett az az ok, az a jóvátehetetlen akadály vagy baj, amiért két életerős fiatal ember ilyen rettenetes módon eldobta életét? A nyomozók nem teljesíthették az utolsó kívánságot. Nekik ugyanis kötelességük felderíteni, hogy ki volt a hibás. Megírom a nyomozás eredményét, de az olvasó csalódni fog, ha azt várja, hogy szerelmi tragédiának állítok belőle monumentumot. Vasipari normásokat nagy gyakorlattal és képesítéssel, vasesztergályos és lakatos szakmunkásokat keresünk azonnali belépéssel. „Modem gyár 1365” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe 5W4WWBWWW Pilisvörösvár és Pilisszent- iván községek területén állami tulajdonban levő bányászlakások igen előnyös feltételek és jelentős kedvezmények mellett lakottan — nem bányász dolgozók által is — az Országos Takarékpénztár pilisvörösvári fiókjánál «««««««« Mert a háttérben talált mozaikkockák nem gránitból, hanem legfeljebb cukorsüvegből való emlékműhöz lennének’ elegendők. Keserű, nyers, hétköznapi esetről van szó. A leányról kiderült pontos személyazonossága. Tizenhét éves, kaszaperi leány volt, dolgozott is valahol. A férfi két éve nős, huszonhét éves. Másfél hónapja ismerte a lányt. Hevesen udvarolt neki. Elváltnak adta ki magát, pedig a. feleségével harmonikus, jó házaséletet élt. A lány is beleszeretett. Hanem a szülőik, a lány szülei nem nézték a dolgot jó szemmel. Nagyon szigorúan fogták lányukat. De az életet nem lehet megállítani, s — úgy látszik — kipattant a titok. Talán feltűnt a láthatáron a megcsalt asszony, vagy tán — ki tudja, a boncolásról még nincs jelentés — szerelmüknek más következményei lettek, Idáig lehet követni a fonalat. Azután — akár így, akár úgy volt — a józan ész azt kérdi: miért kellett a végzetes lépést megtenniök? És nyilván az olvasó is ezt kérdezi. Miért kell ma két fiatalnak ilyen szörnyű véget érnie? Mi szükség van erre? Úgy érezte tán a férfi, hogy elrontotta az életét? A leány pedig megborzadt az akadályoktól? A szégyentől? Vagy elviselhetetlenül nehezedett rájuk a megsértett családi erkölcs nyomasztó szelleme? Miért? Ez örök . titok marad. F. A. A világon a legsúlyosabb házaspár Divat a divatékszer Meg kell gyorsítani a felújításokat A Gödöllői Járási Tanács a napokban vizsgálta meg a járás 1963. I. féléves költségvetési gazdálkodását. A tanácsülés elé terjesztett jelentés megállapította, hogy a pénzügyi költségvetés első félévi feladatát általában megoldották, a bevételi eredmények kielégítők. Kiadási tervüket nem tudták maradéktalanul végrehajtani egyrészt a zord téli időjárás, részben pedig anyaghiány miatt. Így például az utak-hidak felújítására a jóváhagyott négyszázezer forintból az első félévben Gödöllőn az Erdő utat kellett volna kiépíteni 256 ezer forintos költséggel, azonban az útépítő anyagok csak most, a beszámolási időszak végén érkeztek meg a helyszínre. Elmaradás főleg a felújítá- j sok végrehajtása során ta- < pasztaiható. Kerepes még ? csak most rendelte meg az í útépítési tervet és még csak | most történt meg a terület fel- | mérése. Pécelen a járási Épü-1 letkarbantartó Vállalat la- £ kásfelújítási munkálatokat í végez a lakásgazdálkodási pót- £ hitel terhére. Az egész járás- £ ra engedélyezett 717 ezer fo- í rintból eddig 246 ezret hasz-5 náltak fel, ebből is X59 ezer? forintot Pécelen. Rosszabb ké- í pet mutat a bölcsődék felűjí- ? tására szánt összeg felhaszná-z lása. Az egész évre tervezett^ 180 ezer forintból 157 ezret 6 kellett volna az első félévben ? felhasználni s mindössze 18 ezer forintot költöttek el. Az ülésen megállapították: jelentősen gyorsítani kell a munka ütemét. Megérkeztek a legújabb külföldi divatékszerek a szaküzletekbe. A gazdag választékból számos utcai és színházi nyakék vásárolható (MTI Foto: Kácsor László felv.) í\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w\\\\\\\\\\\v.\v\\\\w.\'.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\' A Magyar Helikon Könyvkiadó szeptemberi újdonságai A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA vasárnap KO S S UTH-RADIÓ 6.10: Zenés műsor. 7.15: Köny- nyűzene. 8.52: Édes anyanyelvűnk. 8.57: A Ryermekrádió műsora. 9.40: Jószerencsét! 11.13: Bécsi Ünnepi Hetek. 1963. 13.10: Hétvégi jegyzetek. 13.20: Népi zenekar. 13.40: Rádiőlexikon. 14.10: Művész- lemezek. 15.20: Operettr észlelek. 15.35: Uj zenei újság. 16.07: Köny- nyűzene. 16.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.20: Rádiójáték. 18.05: Népi zenekar. 18.42: Hollós-Korvin Lajos írása. 18.52: Bruno Walter vezényel. 20.10: Tánczene. 21.00: Rádiójáték. 22.28: Magyar nóták. 23.00: Kádár Kata — oper Trészletek. 23.45: Könnyűzene. PETŐFI-RADIÓ 8.00: Operakalauz. 9.25: Gazdaszemmel. 9.40: Térzene. 10.10: Gluck: A rászedett kádi — víg TELEVÍZIÓ 10.00: Hétmérföldes kamera. Üt- törőbíradó. 10.15: Vízi úttörők parádéja. Közvetítés Ráckevéról. 11.10: Nemtudomka. Szovjet mese- film. 16.45: A Magyar Hirdető műsora. 17.00: Magyarország—Japán férfi röplabda-mérkőzés. Közvetítés a Kisstadionból. Riporter: Szőnyi János. 19.20: Vietnam nemzeti ünnepén. A Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 18. évfordulója alkalmából Hoang Bao Sön rendkívüli és meghatalmazott nagykövet mond beszédet. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Egy pohár víz. Nyugatnémet film, 14 éven felülieknek! 21.25: Telesport. 21.45: Hírek. A tv-híradó ismétlése. HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: ládája. 11.42: Tánczene. 12.15: Riportműsor. 13.10: Hindemith: Zene vonós- és réz fúvóshangszerekre. 13.27: Versek. 13.41: Szórakoztató magyar muzsika. 14.25: Mesejáték. 15.32: Tudományos híradó. 15.48: Zenés portré Vincze Ottóról. 16.42: Kulturális krónika. 17.02: Szűcs Lóránd zongorázik. 17.35: Tánczene. 18.00: A rádiószínház múzeumából. 21.00: Bécsi operettest. 22.00: Zenekari muzsika. URH 18.35: Mozart-operákból. 19.10: Könnyűzene. 20.00: Sztravinszkij- est. 22.00: Tánczene. opera. 11.07: Miska bácsi lemezes- ^lányok, asszonyok. 9.20: Könnyűzene. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Dolgos János jegyzete. 10.35: Dalok. 11.00: Miért szép? — előadás. 12.10: Mindenki kedvére. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Daljáték gyermekeknek. 15.25: Üttörőhíradó. 15.45: Fúvószene. 16.10: Vietnam nemzeti ünnepén. 16.40: ötórai tea. 18.15: A Milánói Scala együttesének felvételeiből. 19.05: Az if júsági rádióműsora. 19.25: Szórakoztató magyar muzsika. 20.25: a rádiószínház bemutatója. 21.40: A Ludvikovsz- kij- és a Farripilas-együttes műsorából. 22.30: Zenekari muzsika. 23.45: Magyar nóták. PETÖFI-RADIÖ 14.00: Ákos Stefi énekel. 14.25: Szép Juhászné — daljátékrészletek. 15.05: Sugár Rezső—Romhányi József: Kőmíves Kelemen balladája. 15.40: Emlékek a hőskorszakból. 16.00: Könnyűzene. 16.40: Madrigálok. 17.05: Brahms: Zongoraművek. 17.50: Dr. Varga György írása. 18.00: Könnyűzene. 18.40: Két elbeszélés. 19.05: Dvorzsák: H- moll gordonkaverseny. 19.45: Gazdaszemmel. 20.00: Operettrészletek. 20.55: Édes anyanyelvűnk. 21.05: Színes népi muzsika. 21.40: Vörös Károly íi§sa. 22.00: Wagner-kettő- sök. 22.30: Tánczenekarok parádéja. URH 18.40: Könnyűzene. 19.40: Kristo Nagy István jegyzete. 20.00: Bach: János-passio. 22.05: Tánczene. A Magyar Helikon Könyvkiadó szeptemberben három könyvet bocsát a magyar olvasóközönség elé. La Fontaine: A szerelmes kurtizán című kötete, a nagy meseíró szórakoztató történeteit, úgynevezett széphistóriáit tartalmazza. Megjelenik a Magyar Helikon Könyvkiadónál Radnóti Miklós összes verseinek gyűjteménye. Percy Bysshe Shelley verseit Kardos László és Kéry László válogatásában, a legkiválóbb magyar műfordítók tolmácsolásában tárja a könyvkiadó a magyar olvasó- közönség elé. (MTI) Dunakeszi Konzervgyár azonnali felvételre keres férfi és női segédmunkásokat Napi egyszeri étkezést 3,20 Ft térítésért, valamint munkaruhát biztosítunk; Munkásszállás nincs; Jelentkezés naponta 8—15 óra között a vállalat munkaügyi osztályán, Dunakeszi, Bem utca 4. A KISKUNLACHÁZI gépállomás alábbi szövegű bélyegzője elveszett ÁLLAMI MEZÖGAZDASÄGI gépállomás, KISKUNLACHÁZAj MNB—228. Tel.: 32. 7. sorszámú; A bélyegző érvénytelen; Orion Rádiógyár felvételre keres mechanikai műszerészi és esztergályos szakmunkásokat, valamint gépészmérnököket és gyengeáramú villamosmérnököket, gyakorlattal rendelkező gépésztech nikusokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Budapest X. kerület. Jászberényi út 29. Telefon: 149—420/173 mellék Ja víttarn ktsi-né! kerékpárját, motorkerékpárját, gépkocsiját! Gépkocsijavító és szervízműhelyeink: Budaörs, Szabadság u. 26. Dunakeszi, Tanácsköztársaság út 49. Manor, Országút 5; Nagykőrös, Ceglédi út 8; Szentendre, Görög utca 6. Pomáz, Beniczky u; 2. Kerékpár-, motorkerékpárjavító és szervízműhelyeink: Cegléd, Szabadság tér 5. Örkény, Fő u. 58. Dunakeszi, Tanácsköztársaság útja 49. Gödöllő, Szabadság út 23; Gyál, Szent István u. 51, Monor, Országút 5; Alsógöd, Felszabadulás út 39. Szentendre, Görög U; 8. Érd, Szabadság tér 12; Budaörs, Szabadság út 26. Pomáz, Beniczky u. 2. Nagymaros, Bajcsy-Zsilinszky út 45. Sződliget, Szabadság tér Maglód. Steinmetz kapitány U; 3. Túra, Templom köz 9/a. Áraink: Hengerfúrás, dugattyúkészítés, egyhengeres motorhoz, minden típusban 120—250 Pt-lg Szerviz motorkerékpár részére + olajcsere, apróbb javítások 40—60 Ft-ig Mr. és Mrs Worth Bristol-# ban (Anglia) igényt tarthat a J világon a legsúlyosabb házas- J pár címre. A férj nem keve- ^ sebb mint 266,8 kilogramm, ^ míg oldalbordája 190,5 kilo-^ grammot nyom. Összesen te- ^ hát a házaspár 457,3 kilo-^ grammos tekintélyes súllyal 4 rendelkezik. Mr. Worth terme-# te pontosan két méter magas. ^ Egyik nadrágszárában két # normál méretű ember kényei-^ rnesen elfér.