Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-29 / 228. szám
VII. ÉVFOLYAM. 228. SZÁM Köszöntjük fegyveres erőinket A mai napon, amikor a magyar fegyveres erőkről emlékezünk, megnyugvással és bizalommal tekinthetünk katonáinkra, akik a szocialista haza, a nép és az internacionalista eszmények iránti hűség, a nagy szovjet hadsereggel való igaz fegyverbarátság jegyében nevelkednek. Szellemük, testük erős, egészséges, fegyelmezett, kiképzésük a legkorszerűbb technika szerint halad s a parancsnoki kar elsajátította a bonyolult harc követelményeit, s továbbra is tökéletesítik tudásukat, s a haditechnika legkorszerűbb eszközeivel rendelkezve képesek megsemmisíteni a támadót. Amikor szívük legmélyéről óhajtjuk, hogy béke legyen és béke maradjon, természetes, hogy egyúttal fegyveres erőinkre is gondolunk. Néphadseregünkre, amelynek katonái azzal a tiszta emberi és hazafiúi lelkiismerettel állnak a zászlók alatt, hogy e szent ügyet védelmezzük a szocialista országok hadseregeivel együtt. Nem hódító célok, nem idegen területek megszerzése vezérli őket, nem törnek egyetlen nemzet javára sem, de megvédik a támadókkal szemben drága hazánkat. Hivatása magaslatán áll a munkásőrség, a rendőrség, minden fegyveres alakulatunk. Fellépésük, magatartásuk ma megfelel a szerény és öntudatos viselkedésnek, amelyet elvár tőlük a nép. Ezt a hadsereget bensőséges szálak fűzik össze a néppel. A fegyveres erők tagjai mindig ott vannak, ahol rájuk a legnagyobb a szükség. Ha árvízveszély van, sietnek a veszélyt elhárítani, most a párt hívására segítséget nyújtanak a mezőgazdaságban, építkezésnél, hogy még gyorsabb ütemben épüljön dolgozó népünk jövője, a szocializmus. Katonáink, rendőreink, munkásőreink pártunk politikájának szellemében élnek és dolgoznak. Betartják a szocialista törvényességet. Száműztük e szervek életéből az önkényeskedést, a hatalommal való visszaélést. Olyan közszellemet alakítottunk ki fegyveres erőinknél, hogy mélységesen el-t ítélik azokat, akik törvényeinket nem tartják tiszteletben. Minden becsületes ember nyugodtan élhet országunkban, mert éberen ügyelnek arra, hogy törvénysértések ne történhessenek, senkit sem korlátozzanak indokolatlanul az állampolgári jogok gyakorlásában. De továbbra is Mi újság a baromfi kombi náthán? Egyre ismertebbé válik a ceglédi Táncsics Termelő- szövetkezet baromfikombinátja. A modern nagyüzemben gondos munkával, nagy szaktudással nevelik a baromfiak tízezreit. Dr. Szepesi István, a kombinát vezetője igen érdekes adatokat mond az eredményekről. — Az idén már eddig 90 ezer csirkét szállítottunk el és december 31-ig még 35 ezret fogunk felnevelni — mondotta többek között. Nem állunk rosszul a tojástermeléssel sem. 2150 darab tavalyi tojótyúkunk a vedlés ellenére mintegy 50 százalékos tojástermelést produkál. Bebizonyosodott, hogy minden tyúktól számíthatunk évente 200 tojásra. Nem panaszkodhatunk az idei jér- cékre sem. A 2000 darabos állománytól naponta több mint 700 tojást szedünk ösz- sze. — Külön érdekességről is beszámolhatok. Négy hónappal ezelőtt 300 darab Shavers fajta csibe érkezett hozzánk repülőgépen, egyenesen Kanadából. Az újfajta baromfi két típusú. A tojó típustól évente 240— 270 súlyos barna héjú tojásra számítunk. A hústípusú csirkék pedig kifejlett állapotban könnyen elérik a 4 kilogrammos súlyt. A 150 hústípusú jérce már megkezdte a tojást, naponta 20— 25 tojást is összegyűjtünk alóluk. Az új fajta iránt igen nagy az érdeklődés. A megye több termelőszövetkezete jelezte, hogy okvetlen számít a szaporulatra. A tervek szerint mi 1000—1000 darabos törzstenyészetet hozunk létre, a többit pedig értékesítjük. kíméletlenül megtörtünk minden olyan törekvést, amely népünk és hazánk biztonsága ellen irányul, amely a dolgozó nép hatalmára tör. A fegyverbarátság megköveteli, hogy tovább mélyítsük a szocialista tábor népei és testvéri hadseregei között a barátságot. Létérdekünk, hogy ezt a barátságot erősítsük és ápoljuk, mert ez a barátság szocialista hazánk békéjének és függetlenségének legfőbb biztosítéka. A fegyveres erők napján szeretettel .köszöntjük, vala- mennyiüket, erőt, egészséget kívánunk nekik. Joó Ágoston, az MSZMP városi bizottságának titkára 198.3. SZEPTEMBER 29, VASARN 4P Szakmunkásvizsga e'őkészítő tanfolyam indul A városi tanács vb ipari csoportja, az elmúlt időszakhoz hasonlóan ismételten segítséget kíván nyújtani a szakmunkás-vizsgákra készülő dolgozóknak. Ezért több szakmában (kovács, esztergályos, hegesztő, autószerelő, műszerész, szabó, kőműves, fodrász stb.) önköltséges alapon vizsgaelőkészítő tanfolyamokat indít. A tanfolyam tervezett beindulási időpontja 1963. október 20. Időtartama 6 hónap, heti 8 órai elfoglaltság mellett. A tanfolyam díja előreláthatólag 400 forint. Szakmunkás-vizsgát tehet az, aki a megelőző 10 éven belül a szükséges szakmai gyakorlattal rendelkezik. A tanfolyamra jelentkezni lehet a városi tanács vb ipari csoportjánál, 1963. október 10-ig. Felhívás Cegléd város dolgozóihoz a „ Virágos Cegléd66 mozgalomról Meg kell gyorsítani ez őszi munkák ütemet Egyes tsz-eknél lemaradás mutatkozik Városunk dolgozó népe az elkövetkező évben nagy évfordulók megünneplésére készül. Cegléd várossá alakulásának 600. éves és a Dózsa paraszt- háború 450. éves évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból valamennyiünk megtisztel kötelessége, hogy a városunkba látogató vendégeket az évfordulóhoz méltó keretek között fogadjuk. Szépítsük tehát városunkat. gondozzuk házainkat, egyetlen pompázó virágoskertté változtassuk utcáinkat, tereinket. A Hazafias Népfront városi bizottsága átérezve az évfordulók jelentőségét és a lakosság ilyen irányú törekvéseit, védnökséget vállal a „Virágos Cegléd” mozgalom felett és ezúton kér fel mindenkit a mozgalomhoz való csatlakozásra. A „Virágos Cegléd” mozgalom célkitűzései a következő: Minden épület külső képe legyen gondozott. Javítsuk ki az épületek külső hibáit, újítsuk fel a kopott falfestéseket, az ablakkeretek, kapuk mázolását. a csöpögő esőcsatornákat és a megrongálódott számtáblákat. Díszítsük virágokkal a házak előtti járdaszéleket és az ablakok párkányait. Gondoskodjunk a lakóházak, üzemek és az egész város tisztaságáról. Tisztítsuk me» udvarainkat a fertőző hulladékoktól. vagy fedett helyen tároljunk ilyeneket. Ne hordjunk az utcára hamut és egyeb hulladékot és ne engedjük az utcára folyni a szennyvizet. Vigyázzunk az utcák és egyéb közterek tisztaságára, ne szemeteljünk és ne rongáljuk a parkokat. Gondozzuk, szépítsük városunkat jó gazda módjára. Vállaljunk társadalmi munkát a közterek széDítésére. parkok, járdák, szökőkutak építésére. A Hazafias Népfront városi bizottsága felkéri városunk minden lakóját, hogy a mozgalom sikere érdekében fáradságot nem kímélve dolgozzon a fenti célkitűzések teljesítésén. A Hazafias Népfront és a többi tömegszervezetek aktivistái, a tanácstagok segítik majd a lakosságot ebben a munkában. Minden utca és kerület dolgozói még ebben az évben megbánják a szükséges eligazítást, támogatást valamennyi részletkérdésben. A mozgalom irányítását és ellenőrzését a Hazafias Népfront városi bizottsága mellett felállított „Virágos Cegléd” akció-bizottság végzi. Hazafias Népfront városi elnöksége ütemben halad a betakarítás a járás egész területén, de egyes helyeken lemaradás mutatkozik, ugyanígy a szántás és vetés teljesítése sem egyenletes. Nézzük csak az összesített adatokat. Csatlakozunk a tiszaföldvári Lenin Tsz felhívásához Felvételünk dr. Szepesi Istvánt ábrázolja egy 4 kilogrammos hústípusú 16 hetes jércével Az adatokat értékelve meg kell mondani, hogy a mélyszántás tervteljesítésének lemaradása kapacitáshiány miatt áll fenn. A lemaradás behozásáról intézkedés van folyamatban. Vetéseknél elsősorban a rozs vetése áll a beütemezés- hez mérten jól. Ezt nagyban elősegíti az a tény, hogy egyes tsz-ek már be is fejezték a rozs vetését (abonyi József Attila és Kossuth, cegléd- berceli Egyetértés, kőröstetét- leni Vörös Csillag, törteli Rákóczi). Másoknál viszont nagyobb fokú lemaradás mutatkozik. így például a csemői Uj Életben 106 kh, a jászkara- jenői Leninben 245 kh, a ko- cséri Uj Életben 367 kh, a nyársapáti Kossuthban 108 kh rozs vár elvetésre. Az őszi árpa vetése az alábbi tsz-eknél befejeződött: abonyi József Attila, Kossuth és Lenin, albertirsai Dimitrov, csemői Rákóczi, kocséri Petőfi. Az albertirsai Szabadságban 120, a csemői Uj Életben 71, és a dánszentmiklósi Micsurinban 135 kh-on nem fejezték be az őszi árpa vetését. A takarmánykeverék vetését a csemői Petőfi Tsz-ben még el sem kezdték, az abonyi József Attilában 50 kh-on, az albertirsai Dimitrovban 274 kh-on, a Szabadságban 60 kh- on, a dánszentmiklósi Micsurinban 71 kh-on nem végezték el ennek a fontos takarmány- növénynek a vetését. Községi szinten a vetésben élen járnak: Törtei, Ceglédbercel, Abony. Kőröstetétlen. A lemaradók között vannak: Nyársapát, részben Kocsér, részben Csemő. Ezen helyeken azonban a lemaradást a most folyamatban levő átcsoportosítás indokolja. A betakarítások járásszerte folynak, a burgonvabetakarí- tásnál a nyársapáti Kossuth 97 kh holddal és az albertirsai Dimitrov 123 kh holddal van elmaradva. A kukorica betakarításánál igen súlyos lemaradás mutatkozik a nyársapáti Kossuth Tsz-ben, ahol még el sem kezdték, ezenkívül az abonyi Uj Világban és a csemői Szabadság tsz-ben. A cukorrépa betakarítása tervszerűen folyik, tehát csak olyan ütemben lehet szállítani, ahogy a cukorgyár elfő gadja. Éppen ezért itt kiértékelést nem végzünk. A napraforgóbetakarítás élén a törteli Rákóczi Tsz áll, aki már be is fejezte ezt a munkát. Szépen halad a betakarítás az abonyi József Attilában és Kossuthban, a jászkarajenői Uj Életben, és a kőröstetétle- ni Vörös Csillagban. Még el sem kezdték a napraforgó betakarítását az abonyi Lenin, az albertirsai Dimitrov, a csemői Uj Élet, dánszentmiklósi Micsurin, kocséri Uj Élet, nyársapáti Haladás és Kossuth, törteli Arany Kalász. Ahhoz, hogy a szántási munkálatok a vetés előtt megfelelő ütemben haladhassanak, feltétlenül szükséges az egyes növények betakarítását meggyorsítani. Különösen azok a tsz-ek, amelyek még el sem kezdték a betakarítást és azok is, ahol lassú ütemben folyik a munka, igyekezzenek behozni a lemaradást, illetve az őszi munkák ütemét fokozni. A ceglédi Vörös Csillag Tsz vezetősége és tagsága tanulmányozta a tiszaföldvári Lenin Tsz felhívását az 1963-as őszi szántás-vetési munkák határidőre való befejezésével kapcsolatban. Ismeretes, hogy a mezőgazdaságban az őssi betakarítás, szántás, vetési munkák időben és jó minőségben való elvégzése nagy mértékben hozzájárul az ország lakosságának jövő évi kenyerének biztosításához. Ennek érdekében termelő- szövetkezetünk vezetősége elkészítette az említett munkák intézkedési tervét, melyet tagságunkkal ismertettünk. Az időszerű munkák végzése érdekében figyelembe vettük a rendelkezésünkre álló géni. fogat és kézi erőt. így tudjuk biztosítani az ütemtervben meghatározott határidők betartását. Gazdaságunknak ez évi kenyérgabona-terve 1350 hold búza és 150 hold rozs. Meg kell említeni, hogy a rozs vetését befejeztük, jelenleg a vetőszántás és a búza vetési munkálatait végezzük. E munkák végzése megnövekedett feladat elé állítja szövetkezetünk vezetőségét és tagságát, mindent elkövetünk, hogy kenyérgabonáinknak megfelelő vetőágyat biztosítsunk és optimális időben földbe kerüljenek. Célkitűzéseink megvalósítása érdekében csatlakozunk a tiszaföldvári Lenin Tsz felhívásához és mindent elkövetünk. hogy október 25-ig kenyérgabonáink földbe kerüljenek. Vörös Csillag Tsz vezetősége. — A városi tanács műemléki albizottsága csütörtök délután 4 órakor tartotta ülését, melyen beszámoló hangzott el az albizottság eddigi munkájáról. Megtárgyalták az 1963/64. évben elhelyezendő emléktáblák ügyét és a 600 éves jubileummal kapcsolatos műemléki feladatokat — A csemői Rákóczi Termelőszövetkezet saját erőből egy 5 vagonos kukoricagórét épített. A górét a napokban át is adták rendeltetésének. — 10 hízómarhát, 50 hízott sertést ad át a csemői Rákóczi Termelőszövetkezet a Ceglédi Allatforgalmi Vállalatnak a negyedik negyedévben. — Cegléd város „IV. múzeumi hónapijának megrendezésére október 3—31-ig kerül sor. Megnyitás október 3-án, csütörtök eáte hét órakor lesz. A múzeum megtekinthető — hétfő kivételével mindennap. Az előadások minden csütörtök és vasárnap este 7 órakor kezdődnek a múzeumban. Belépés valamennyi rendezvényre díjtalan. — Szerda reggel a ceglédi Petőfi Termelőszövetkezet tagjai az egyik kukorica- táblában női (holttestet találtak. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Várhegyi Anna 32 éves abonyi gyógyszerész betegsége miatt vetett véget életének. Gyógyszerekkel megmérgezte magát. — Kőröstetétlen község végrehajtó bizottsága péntek délelőtt tartotta ülését, amelyen a Vörös Csilláig Termelő- szövetkezet mezőgazdasági szakképzés terén elért eredményeit illetve problémáit vitatták meg. Megtárgyalták a tanácsapparátus igazgatási munkáját is. BŐVÜL A VAROS AUTÓPARKJA? Nagy érdeklődést keltett városunkban is a Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalatnak az a közleménye, amelyben hírül adta, hogy a vásárlás megkönnyítésére 1963. szentember 23-tól december 31-ig személygépkocsit OTP hitellevélre is árusít. Bővebb tájékoztatásért felkerestük az OTP járási fiók vezetőjét. Csemák elvtársnőt, aki erről a következőket mondotta: — Mikor a lakosság tudomást szerzett arról, hogy személygépkocsit részletre is lehet vásárolni, szinte még abban az órában sokan kerestek fel bennünket az autót vásárolni szándékozók közül. Nemcsak a városból, de a járás minden községéből érkeztek a jövő autótulajdonosai. A cikk megjelenése óta már jó pár nap eltelt, de az érdeklődők száma még most sem csökken és az állandó telefonkeresésre is alig gvőzzük a válaszokat mesadni. — Hányán jelentkeztek, illetve hánvan adták már be igényüket? — A feltételek igen szabottak. Idáig tíz igénylőtől fogadtunk el hiteligénvlést és továbbítottunk a központnak, de előzetes értesülünk alapján várható még több is. ___________ Cs. I. — A város gyógyfürdőjében az őszi tatarozási munkálatokat befejezték és ismét a fürdőző közönség rendelkezésére álL Az őszi mezőgazdasági munkák legutóbbi értékelése alapján Retkes Gyula, a járási tanács mezőgazdasági osztályának tervelőadója tájékoztatott bennünket, a munkáik állásáról. — Nagy általánosságban jó Munkák megnevezése: Ütemterv szerint (kih) Tény Ckh) Vetőszántás 13 440 13 761 Mélyszántás 10 770 9 212 Forgatás 381 394 össtzesen: 24 591 23 367 Vetések: Takarmánykeverék 1 200 800 őszi árpa 4 680 3 960 Rozs 4 450 4 961 Búza — 603 összesen : 10 330 10 324 Betakarítások: Silókukorica: 1 302 1 552 Kapások 4 650 5 800 Szárvágás (kukorica) ___________1 000________________2 947 ö sszesen: 6 952 10 299