Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-22 / 222. szám
Iserei 1963. SZEPTEMBER 22, VASÄRNAP Pátyi gondok Bőséges lerm?s — kevés munkaerő -|- Anyagi ösztönzés _ gyorsabb betakarítás erővel folynak a szövetkezetben. Mindenki szorgalmasan dolgozik, s igyekszik bevonni a munkákba rokonait, ismerőseit. Jó ütemben halad a talajelőkészítés és a vetés. Az 1000 holdnyi kalászosból 300 holdon már földbe került az őszi árpa, s megkezdték a búza vetését Sajnos, hátráltatja a munkát a műtrágyáidány. Ezekben a hetekben körülbelül 1000 vagon terményt keli betakarítaniok a pátyi szövetkezeti tagoknak. Ez nagy erőpróbát jelent, de az elnök szerint, ha csak az időjárás nem szól közbe, el tudják végezni; Felkészülteik a munkaerő gyors átcsoportosítására, ha a szükség úgy kívánja, még a műhelymunkások is kimennek a földekre. Minden épkézláb emberre szüksége van a szövetkezetnek. Annál furcsább viszont, hogy most is sok értekezletre szőlő meghívó, felszólítás érkezik a szövetkezetbe. Panaszolja is Víg Sándor, hogy ma is négy asszonynak kellett volna elmennie a járási nő találkozóra, a főagronómus Pesten van népfront-értekezleten, a főkönyvelőt pedig a távlati fejlesztési tervek kidolgozásához vették igénybe. Igaza van a pátyi elnöknek, legalább ezekben a hetekben szüneteltetni kellene a halasztható értekezleteket. sp SZÜRETELNEK IS Olyan ez az időjárás, mint a szeszélyes lány: csupa meglepetés. Ráadásul akkor okozza a legnagyobb csalódást, amikor nem is várják. Ragyogó termést, tüzes bort ígértek a szőlők, s a szeptember eleji ítéletidő egyetlen délutánon megtépázta a borkedvelők vérmes reményeit. Két héttel előbb kellett kényszerből megkezdeni a szüretet, holott még érhetett volna a szőlő. Inárcson is szedik már a mézest, az ezerjót, meg a szlan-kát Nem a legjobb kedvel, itt is kényszeredetten fogott a harminc asszony a szürethez. De muszáj volt. mert így legalább ami veszett a réven, azt még pótolhatják a vámon. Sa jnos, elég nagy mértékben kezdte dézsmálni a rothadás a pusztákat, s ezért a szedés nem tűr halasztást. Bobák István, a Március 21. Termelőszövetkezet főkönyvelője szerint ha a minőség most még eleinte nem is olyan jó, mint amilyenre szá- j mítottak, több szőlőt szednek ; le, mint a múlt ősszel. Ez pe- j dig nagy szó. Rendkívül hí- ! deg volt errefelé is a tél. sokan jósolták, megöli a várna-! megsokasodtak. Különben Bobák István azt Is kiszámította már, hogy körülbelül 30 százalékkal lesz több a szőlőtermés, összesen 3600 mázsa kerül kádba. Ebből 3400 mázsát adnak át szőlő formájában a Borforgalmi Vállalat helyi telepének. Nem kevesebb, mint másfél millió forinttal növeli ez a szövetkezet bevételét Egyelőre még nem gondolnak a nagyüzemi borkészítésre az inárcsi termelőszövetkezetben, az erőt inkább az új telepítésekre összpontosítják. Ez év tavaszán 86 holdat telepítettek, most ősszel 70 holdat ültetnek be, s 1965 végére a meglevővel együtt 300 hold szőlője lesz a Március 21 Tsz- nek. Később berendezkednek szőlőfeldolgozásra, és borkészítésre is. Tápió menti szüreti napok Nagyszabású ünnepségsorozat kezdődött tegnap délután a nagykátai járásban a Tápió menti szüreti napok keretében. A Hazafias Népfront nagykátai járási bizottsága és a szüreti napokat szervező operatív bizottság gazdag programot állított össze a járás községeiben. Tegnap délután szőlő- és gyü- mölcstelepítésá ankétet tartottak Tápiószenitmártonban. Holnap, 23-án, Nagykátám 10 órai kezdettel művész—paraszt-találkozó lesz. Este fél 8 órai kezdettel a Magyar Állami Operaház díszelőadást rendez a művelődési otthonban. Szeptember 25-én, délután 15.30-kor, a Bp. Vasas NB I-es csapatának hírverő edzőmérkőzését tartják a nagykátai sportpályán. Szeptember 26-án Tápdószecsőn este fél 7 órakor szőlő- és gyümölcstélepítési tanácskozást tartanak. Ugyancsak Tá- piószecsőn szeptember 27-én este a fegyveres erők napjának ünnepségei zajlanak le a fővárosi művészek közreműködésével. A Táplő menti szüreti napok legprogramdúsabb napja szeptember 29-re ígérkezik. Reggel 7 órakor zenés ébresztő köszönti a nagykátaria- kat, délelőtt a hagyományos szüreti felvonulás következik, majd a déli órákban ünnepi nagygyűlést tartanak a járási tanács udvarán. Ezen Varga Péter, a Pest megyei Tanács elnöke mond ünnepi beszédet. Délután kultúrműsor, majd este a hagyományos szüreti bál zárja be a szüreti napokat. *— Valamennyi erőgép dolgozik a Szentendrei Gépállomás körzetében. A gépállomásra nyolc üzemi munkás jelentkezett traktorosnak. A szárat is, ne csak a csövet! ság? Az is, hiszen a terme* lési szerződésekben a szárvágást is előírják. Érdek* telenség? Az is mert egye* sek nem látják még a korai szárvágás hasznát. ÉS bizony felelőtlenség is. Most, amikor megyeszerte nagy erőfeszítéseket teszünk az őszi vetési terv teljesítésére, kollektív felelősség- tudatra van szükség. Mindenki lássa és cselekedje a maga dolgát, hogy Idejében helyére kerüljön a mag, s meglegyen a jövő évi kenyér. Mivel pedig búzáink egy részét kukorica után kell vetni, nem lehet mindegy* hogy mikor kerül le a földről a kukoricaszár. Nemcsak az elnöki, brigádvezetői ellenőrzésre, nemcsak a tagok kötelességtudására, hanem az anyagi ösztönzésre is nagy szükség van. Meg kell találni a módját — munkaegységben, pénzben, természetben —, hogy a földekről nyomban a csőtörés után lekerüljön a kukoricaszár. (n. 1.) A PULT MÖGÖTT Fiafal földművesszövetkezeti kereskedők tanácskozása VETŐÁGYKÉSZÍTÉS tó termést A tavasz se nagyon kedvezett a szőlőknek, a nyár viszont helyrehozta a természet mulasztásait így aztán a 16 mázsás holdankénti átlag helyett a 20—22 mázsát is leszüretelik az asszonyok. Más években egy hónapig tartott Inárcson a szüret, most | olyan gondosan felkészültek a szőlő betakarítására, hogy három hét alatt befejezik ezt a munkát. Sletniök kell. mert bizony az egyéb teendők is Tizenöt^ kilométeres óránkénti sebességgel halad a Super-Zetor traktor a töki Egyetértés Termelőszövetkezet egyik tábláján. Vetőszántást fogasol, hogy megfelelően elmunkált magágyba kerüljön a búza. A termelőszövetkezet a héten megkezdi a búza vetését, miután az őszi árpát — amely már zöldéi] —— hetekkel ezelőtt elvetették a tsz-ben (Koppány felv.) Mostanában még az ebédjét sem tudja zavartalanul elfogyasztani Vig Sándor, a pályi Petőfi Tsz elnöke, fia a nap negyvennyolc órából állna, akkor is lenne tennivalója, megállás nélkül, pir- Ikadástól sötétedésig, az éjszakáját meg rááldozhatná az irodai teendőkre. — A betakarítás — mondja bizonyos elégedettséggel, ám a hangsúlyban azért ott bujkál a türelmetlenség is. örömteli gond ez, hisz a legtöbb termén yféleségböl — mint sorolja — a vártnál többet kell betakarítaniok. Cukorrépából eredetileg 3000 mázsára számítottak, de olyan jól sikerült, hogy 5500 mázsát szedhetnek most fel. Csupán ebből a terményből 55 vagont töltenek meg. Hasonlóan jól fizet a kukorica is. Amikor az idd mostoha tavaszon földbe tették a tengeri magját, még a legmerészebb képzelőerővel megáldott tagok sem mertek volna 30 mázsás átlagtermést jósolni. Ä tervbe is 24 mázsát állított be a vezetőség, most viszont az átlag eléri a 35 mázsát. Év elején csak 350 hold kukoricával számoltak, közben a kifogyott 100 hold- myi őszi árpa helyére is kukoricát vetettek. Ez még inkább megnövelte a tennivalókat Sok időt és munkáskezet kötött le a bőséges ta- karmánytermés betakarítása. Jelenleg is folyik a lucerna, harmadik kaszálása. Persze valamennyi termésféleségből többet szedhetnek most föl a jobb termés eredményeként. Ez az érem egyik —■_ a fényesebbik oldala. Ezért is jobb kedvű, még bokros teendői ellenére is a pátyi elnök. Ami viszont aggasztja, az e cikknek is a fő témáját hogyan fogják elvégezni ebben a termelőszövetkezetben az őszi munkákat. Tavaly, de még inkább 1961 őszén bizony sok gondot okozott Pátyon a betakarítás. Bár az elnök nem akarja elismerni, mi tudjuk, hogy bizony akadt olyan kukorica, amit még a hó is a földeken talált. Vajon leszűrték-e a tanulságokat, milyen intézkedéseket foganatosítottak a szervezettebb betakarítás érdekében az idén? Azt persze nyomban el keli még mondani, hogy a pátyi Petőfi Tsz komoly munkaerőhiánnyal küzd. Kevés itt a fiatal, s az 55—60 éves emberek nemigen bírják már a zsákolást. Növeli az idei „ gondokat a szeszélye® idő- % járás, összetorlódtak a mun- ^ kák, egy-egy feladatot oly- ? kor villámgyorsan kellett el- ^ végezni. Fagy, jégverés tűz ^ tette próbára a tenmelőszö- ^ vetkezet gazdáit kora tavasz ^ óta. Legutóbb a nagy eső- ^ zés bénította meg a munkát. Ennek ellenére sem a sző- ^ vetkezet vezetői, sem pedig ^ a gazdák —• ahogy Vig Sán- ^ dór vallja — nem esnek kétségbe. Leszűrve a ko- rabbi évek tapasztalatait, az í idén ^ megkülönböztetett gondot ^ fordítottak az anyagi ősz- ^ tönzésre. í y-A kapásnövényeket vállalá- ^ sós alapon — a nádudvari módszerrel termelik. A tagok '; jövedelme a megtermelt tér- méktől függ. Egy-egy mázsa kukorica után például 15 szá- ; zalék természetbeni járandó- ság és 6 tized munkaegység illeti meg a tagot. A terven '; felül megtermelt termékféle- ség 30 százaléka ugyancsak a í szövetkezeti gazdáké. Hasonló £ elvek alapján művelik az ', egyéb kapásnövényeket is, a J burgonyát, cukorrépát, stb. Ez ; a módszer nemcsak a munka- ; kedvet fokozza, hanem a csa- ! tádtagokat is bekapcsolta a ! közös teendőkbe. Régebben. ! különösen a fiatalabbakat. J hehezen tudták mozgósítani j egy-egy időszaki munkára, j Ezen a tavaszon már nem tud- ; tak valamennyi vállalónak ku- ! koricaterületet biztosítani. A • betakarítási munkák teljes A kenyergond egyidős az \ emberiséggel Már az egyiptomiak nagyon :megbecsülték a kenyeret. Az \ ősi piramisokban a kutatók i búzát találtak, amely azt bizonyítja, hogy a fáraók nemcsak í ismerték a búzát, hanem a • legfontosabb élelmiszernek tar. \tatták. Más népek történetében iis mindig fontos szerepet játszott a búza. I Hazánkban mindig szívesen •termelték. Honfoglaló őseink a \ Duna—Tisza mentén nemcsak • jó legelőt, hanem ringó búza- i kalászokat is találtak. Gellert ! püspök búzát őrlő asszony éneikét jegyezte fel. Zrínyi Miklós ; búzával kereskedett, Széchenyi '•pedig arról álmodott, hogy a ■ nép a magyar Alföldön gazdag ! búzatermést takarít be, ame- \ lyért külföldön jó árat kap. í A kenyér megtermelése ké• sőbb is az ember mindennapi i feladatává vált. Ezért dőlgo- Izott, foglalta imába. A falun légy karéj kenyérnek minden- inéi nagyobb volt a becsülete. INemcsak azért, mert nehezen \ termelték meg a búzát, hanem gazért is, mert ez az életet je- í lentette és jelképezte. Ezért inagyon sok helyen egyszerűen 'i Életnek hívták és hívják még Írna is a búzát, s a belőle ké- í szült friss, ropogóshéjú. foszlósbélű, hófehér kenyeret. A parasztember legjobban a búzát, a kenyeret óvta, gondozta. A búza vetésében mindig volt valami felemelő, ünnepélyes érzés. A magvető ember megérezte, hogy a paraszti munkának a legszebb részét végzi: életet vet, amely a földben kisarjad, megnő és majd bő termést hoz. A búzát ünnepélyes külsőségek között kezdték aratni, a betakarítás is ünnepnap számba ment. Az új kenyér megszegése pedig áhitatos csendben, az egész család jelenlétében történt. De nemcsak a családban, hanem az egész faluban ünnep volt az új kenyér megszegése, ilyenkor szép szavakkal, kedves dallal köszöntötték az aratásban, a betakarításban elfáradt földművelőt. A legtöbb népdal, verSf regény a kenyérről, a búzáról szól. Mégis úgy tűnik, hogy mostanában mintha nem volna elég becsülete a kenyérnek. Nem azért, mert a falusi háztartásokban is több zöldségfélét, burgonyát, gyümölcsöt fogyasztanak, mint régebben, hanem mert olcsóbb lett, köny- nyen elérhető mindenki számára. Az örvendetes, hogy több cukrot, gyümölcsöt fogyaszt népünk, mint valaha, de az elszomorító, hogy a kenyér becsülete megcsappant. Pedig a kenyér ma is minden család nélkülözhetetlen mindennapi eledele. Legfontosabb népélelmezési cikk falun és városon egyaránt. A felszabadulás előtt az ország lakosságának több mint 75 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, napjainkban csak 32 százaléka. S ennek a 32 százaléknak kell megtermelnie az egész lakosság élelmiszerszükségletét. De ha kevesebben is dolgoznak a mezőgazdaságban, mint régebben, azért mégis jobban meg tudjuk termelni a gabonát, mint évtizedekkel ezelőtt, hiszen napjainkban már gépek dolgoznak az emberek helyett. Éppen a gabona az a növény, amelynek a termesztése teljesen gépesíthető. Nem munkaerő kérdése tehát az, hogy az ország lakosságának gabonaszükségletét hazai termésből fedezzük, hanem akarat, s — ho úgy tetszik — hozzáállás kérdése. Az értelem és az érzelem egyaránt azt diktálja, annyit vessünk, amennyi fedezni tudja a hazai szükségletet. Vannak, akik azt mondják: nem érdemes vetni, nem kifizetődő. A termelőnek kevés jövedelmet hoz. Ez vem állja meg a helyét, mert a jó gépi művelés mellett egy mázsa í 4 búza termelési költsége nem\ több, mint 140—150 forint. Egy \ mázsa búzán tehát 80—100 fo-1 rint tiszta haszon is van. S ha! az egy hold termését növel-! jük, akkor a haszon is nő.! Ahol alacsony a termésátlag,! ott a jövedelem kétszeresen! is kicsi, hiszen a termelésig költség lényegében akkor is; annyi, ha egy földön tíz vagy; húsz mázsa búza terem. A; több termés esetében tehát'; egy mázsa búza termelési költ-; sége kisebb, és így nagyobb'; lesz a jövedelem. De nemcsak azért kell vet-\ ni, mert több hasznot hoz, ha-; nem azért is, mert a kenyér £ biztosítása emberi kötelesség. £ A gabonatermesztés lelkiis- $ mereti kérdés is. Tudjuk, hogy sok helyen a'; búzaföld területét nem lehet'; növelni, de ott is lehet növel-'; ni a termésátlagot, a hasznot.'; S ezt ősszel vetésnél kell'; megalapozni. A megyei búza-'; termesztési tanácskozáson a j szakemberek hozzáértően vi-', tatkoztak arról, hogy milyen f módon lehet növelni a tér-'; mésátlagökat, én inkább a % lelkiismeretet szeretném éb-'f resztgetni. Igaz, van import is, de mi-'; nek import, amikor a mi bú-< zánk jobb. Hazafias érzésünk, s hagyományaink is azt dik- £ tálják: termeljük meg ideha- í za. amire nekünk szükségünk; van. '/ Gáli Sándor í Egy karéj kenyér zások mellett a kereskedők szakmai tudásának növelését is szem előtt tartja a Pest megyei Szövetkezetek Szövetsége. Ez a cél vezette a MÉSZÖV vezetőségét akkor is, amikor szombaton megbeszélésre hívta a tavaly ősszel és az idén szakmunkás képesítést nyert kereskedőket. A fiatal kereskedőknek Bán- révi István, a SZÖVOSZ osztályvezetője tartott előadást a korszerű kereskedelemről, s a Hollandiában járt kereskedelmi küldöttség tapasztalatairól számolt be. A külföldi látogatás tapasztalatai a filmkockákon is megelevenedtek. Ismét megerősítést kaptak szakmai tekintetben afelől, hogy a kereskedelemben a jövő az önkiszolgáló rendszeré. Ez a kereskedelmi forma teremti meg a legközvetlenebb kapcsolatot a vásárlók és a kereskedelem között. Ehhez azonban az szükséges, hogy a kereskedők bízzanak a vásárlókban. Az önkiszolgáló boltok több éves tapasztalata bizonyítja, hosJv ezekben az üzletekben sem veszik el több áru, mint a hagyományos kiszolgálás mellett. A szövetkezeti kereskedelem további fejlesztésében nagy- szerepet szánnak a megyei vezetők a fiatal szakembereknek, akik fogékonyak az új iránt. A kereskedő és a vásárló helyes kapcsolatáról beszélt a megbeszélés részvevőinek Bálint György vácszentlászlói esperes, a Gödöllői Járási Földművesszövetkezeti Központ választmányának tagja is. Községében és a járásban szerzett tapasztalatai alapján arra kérte a fiatal szakembereket, hogy lelkiismeretesen szolgálják a falu lakosságának érdekeit. Hangsúlyozta, hogy a kereskedő van a vásárlóért és nem pedig fordítva. Az Ifjú kereskedők örömmel fogadták a MÉSZÖV vezetőinek kezdeményezését. Amint T. Kiss Mihály, a Cegléd és Vidéke Földművesszövetkezet dolgozója elmondotta, ez a megbeszélés nagyon hasznos volt. Szereti a kereskedő szakmát, egy évig várt arra, hogy kereskedőtanuló lehessen, s vágya valóra vált. Igyekszik tanulni, hogy minél jobb kereskedő legyen és a „Szakma ifjú mestere" mozgalomban is jól megállja a helyét Foki László, a MÉSZÖV elnökhelyettese és Kerecsényi Sándor, az élelmiszerosztály vezetője is hasznos tanácsokkal és útmutatásokkal látták el a fiatal kereskedőket, akik ígéretet tettek arra, hogy jól megállják helyüket a pult mögött. A kezdet kezdetén kell szóvá tenni, hogy okuljunk a mondott szóból. Megkezdődött már a kukoricatörés, a rövid tenyészidejű kukoricák egy részét már be is hordták a földekről, de lábán lengeti a kukoricaszárat a szél. Különösen a háztáji kukoricaföldeken lehet látni a kifosztott csőleveleket virítani. Az lenne a rendje- módja, hogy a csőtörés után a szárat is levágnák a gazdák, de nem minden gazda törődik ezzel. A csőtörés után közvetlenül levágott szárat még takarmányozásra is fel lehet használni, akár a közősben, akár a háztájiban. Ha későn vágják le a szárat, nem eszi meg már a marha, s lassan haladhat emiatt a szántás. Kár ez így is, meg úgy is. Ha pedig ott marad télire is a szár, magunk teremtünk a molylepkének búvóhelyet. Nem új dolgok ezek, régóta tudják falun, de kevesen okulnák belőle. Mi lehet ennek az oka? HanyagA földművesszövetkezetek sok fiatalt bocsátanak szárnyaikra, sok fiatal szerez képesítést a földművesszövetkezeti kereskedelemben. Az ifjú kereskedők szorgalmasan dolgoznak, szolgálják a falu lakosságát. A földművesszövetkezeti kereskedelem is igyekszik lépést tartani a fejlődéssel, igyekszik kulturáltan kiszolgálni a falu népét Hogy a fejlődés töretlen legyen a jelentős berúhá-