Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-31 / 203. szám
VII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1963. AUGUSZTUS 31, SZOMBAT Eredményesen dolgoznak a munkabrigádok a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben A tavaszi munkák megkezdése óta másodszor ülésezett az értékelő bizottság, a brigádvezetők bevonásával, hogy a korábbi megállapodás alapján, elemezze a növénytermesztési, a szőlészeti, a szállító- és a traktorosbrigádok közötti munkaversenyt. A bizottság a brigádok által végzett munkákat június 1-től augusztus 20-ig értékelte. Megállapította, hogy gazdaságunkban a lucerna harmadik kaszálását, az aratást és a cséplést határidőre és jó minőségben elvégeztük, melyet nagymértékben elősegített a szövetkezetünk tagsága közötti munkaverseny. A bizottság értékelte a brigádok közötti munkaversenyt. A brigádok munkaversenyének állása, illetve helyezése az alábbiak szerint alakult ki: Első a II. üe. 2. brigádja, 5,71 ponttal; második azl. üe. 3. brigádja, 5,70 ponttal; harmadik az I. üe. 2. brigádja, 4,69 ponttal; negyedik a II. üe. 1. brigádja, 4,10 ponttal; ötödik az I. üe. 1. brigádja 4,09 ponttal: hatodik a II. üe. 3. brigádja 4,00 ponttal. A szőlészetben dolgozó brigádoknál az első a 2., a második az 1. brigád. A brigádok által végzett munkákat az értékelő bizottság az 1 főre jutó teljesítmény alapján értékelte, a fent említett munkákat. A fenti helyezésből megállapítható, hogy a brigádok a munkaversenyben fej-fej mellett haladnak. Törekszenek arra, hogy e nemes vetélkedésből győztesen kerüljenek ki. illetve az elsőséget elérjék. Az elért eredmények mellett meg kell említeni, az I. üe. 3. brigádjának munkáját, mert a nyári munkák végzésénél e brigádnál visszahanyatlás tapasztalható, nem teljesítik azt az eredményt, amelyet az elmúlt időszakban elértek. Amikor a brigádról beszélünk. meg kell mondani, hogy ők hozták létre az 1982-es gazdasági év tavaszán, a párt- szervezet javaslatára, a szocialista munkaversenyt. Ök hívták ki az összes növénytermesztési és állattenyésztési dolgozókat munkaversenyre. Ez a brigád alakította meg gazdaságunkban az első szocialista címért küzdő brigádot. Ök voltak az elmúlt időben a munkaverseny élharcosai, amelynek alapján a múlt gazdasági év végén 3000 forint céljutalom- ban részesültek a végzett munka után. Miből adódik mégis az éllovas szocialista brigád vissza- hanyatlása? Először abból, hogy a brigádnak. nem minden tagja vesz részt rendszeresen a közös munkában. Nem kielégítő a munkához való viszonyuk, ami tapasztalható volt egyes munkák végzésénél és a gabona cséplésénél. E tényezőknek tudható be, hogy a jelenlegi értékelés alapján a második helyezést érték el. A hátralevő betakarítási munkáknál minden brigádnak adva van a lehetőség arra, hogy a jelenlegi elért eredményeiket fokozni tudják és a munkaversenyből győztesen kerüljenek ki. A soron következő őszi szántási-vetési, és betakarítási munkák végzése nem kisebb munkát igényel, mint amelyet ez ideig elvégeztünk. Hátra van még a vető- és mélyszántások végrehajtása, a silókukorica, a burgonya, a maglucema és a szőlőbetakarítási munkák. Az őszi betakarítási munkák mellett na#y gondot kell fordítani a vető- és a mélyszántásokra, hogy gabonáink vetéseit optimális időben el tudjuk végezni. Ezen a területen nagy feladat hárul a gépállomás dolgozóira .ahhoz, hogy gazdaságunkban 1934 hold területen a szántási, vetési munkákat a tsz saját gépeivel, időben el tudjuk végezni. Szükséges, hogy a gépek a normálholdjaikat teljesítsék és továbbra is alkalmazzák a jól bevált kettős műszakot. Termelőszövetkezetünk tagjai a tavaszi munkák megkezdése óta eredményesen dolgoznak a vállalt területeiken, a növényápolási és a nyári betakarítási munkákat időben elvégzik. Meg vagyunk róla győződve, hogy az említett őszi betakarítási munkáknál is hasonlóan dolgoznak, és mindent el fognak követni, hogy a munkaversenyből győztesen kerüljenek ki. Pásztor László párttitkár Az Abonyi Gépállomás életéből Közeleg az ősz, hamarosan kezdődik az őszi kampány. A földeken szántanak, vetnek, s betakarítják a takarmánynövényeket. Vajon mit csinálnak ilyenkor a gépállomásokon? Nincs pihenő a szerelők részére. Állandóan készenlétben vannak s időt, fáradságot nem sajnálva elhárítják a hibákat. Holnap : kirándulnak a méhészek A hagyományos méhészkirándulásról érdeklődtünk Kutast Sándortól, a ceglédi méhészeti szakcsoport elnökétől, aki a következőket mondotta: — A kirándulást ez évben szeptember 1-én rendezi meg a szakcsoport. Banai Pál nyársapáti tanyájára. A kirándulás helye autóbusszal közelíthető meg, amely este 19 óra 30 perckor indul vissza. Igen nagy az érdeklődés és körülbelül 300—400 főre számítunk. Az autóbusz a Szabadság térről indul 11 óra 35 perckor. — A résztvevőket gazdag program várja, többek között méhészeti bemutató, sakkverseny. tekeverseny, magyar nóták és tánc. Természetesen mindenkit szeretettel várunk és reméljük, a hagyományos kirándulás most is sikerrel zárul majd. ÚTTÖRŐH ÍRADÓ EXPEDÍCIÓ A MÚLTBA ÉS A JÖVŐBE — Elsején délután 16 órakor bajnoki labdarúgó-mérkőzést játszik a Kossuth Építők labdarúgó-csapata Üllő csapatával. Ezt megelőzően fél háromkor az Építők ifjúsági csapata mérkőzik az üllői ifjúsági csapattal. — Egy három és fél tonnás Csepel Diesel tehergépkocsit, egy D—4 K—70-es traktort és két darab MTZ—5-ös vontatót vásárolt a ceglédberceli Egyetértés Termelőszövetkezet. — Vasárnap, szeptember 1- én, délelőtt 10 órától egész nap Pest megye 1963. felnőtt női és férfi úszóbajnokság lesz a városi sportuszodában. Közben fél 12 órakor a Ceglédi Vasutas—Debreceni Vasutas vízilabdázói mérik össze erejüket. Ezen a mérkőzésen szerepel először a Csapatban a kitűnő képességű szentesi OB II. csapatból igazolt Stem László. — Befejeződött a szőlők ösz- szeírása a ceglédi járás területén. Pest megyében már csak a szobi és a váci járásban tart ez a munka. — A ceglédi bútorüzlet átalakítása már igen időszerű volt. A munkálatck befejezéshez közelednek és a korszerűbb, modernebb üzletben szeptember 20. után vásárolhat a lakosság. Irány Belgium TANÉVNYITÓ A kisegítő (gyógypedagógiai) iskolában a tanévnyitó ünnepély szeptember 2-án (hétfőn) délelőtt 9 órai kezdettel lesz. A szülőket és az érdeklődőket szeretettel meghívja az is- Xila tantestülete. BESZEDJAVITAS A tanulók nyári szünete után szeptember 10-től az SZTK rendelőintézetben (fül- orr-gége osztályon) újból megindul a beszéd javítási nevelő^, munka, hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt fél 11 órától fél 1-ig. Vezető: Doch György tanár. Több mint ezer diák tanul az idén a Kossuth gimnáziumban Vége a vakációnak. Országszerte megnyilnak az általános- és középiskolák kapui, megkezdődik az 1963—1964. évi tanév. A gimnázisták — különösen az első osztályosok — nagy érdeklődéssel tekintenek az új tanév elé. Ebben az évben ugyanis életbelép az új középiskolai reform, amely eddig még ismeretlen volt számukra. Pest megye legnagyobb középiskolájában. a ceglédi Kossuth Gimnáziumban több mint 250 „jövendőbeli” elsőosztályos várja izgatottan a szeptember 2-át. Hétfőn mindenki meg tudja majd, melyik osztályba került, ki lesz az osztályfőnök, és így tovább. Felkerestük R adványi Nagy Józsefet, a gimnázium igazgatóját, megkértük, adjon tájékoztatást az új tanévről: — Az 1963—64. évi tanévet a nappali tagozaton 21 osztály kezdi meg. A hét első osztály közül — az iskolareform célkitűzéseinek megfelelően — hat általános gimnáziumi, egy pedig közgazdasági szakközépiskolai tagozat. Az oktatás az új első osztályokban is 5+1-es rendszerben folyik majd, részben ipari, részben mezőgazdasági vonalon. Az ipari politechniká- sok a KGV-ben, a mezőgazda- ságiak pedig a Kossuth Tsz- ben hetenként egy napot dolgoznak. A dolgozók esti. és levelező tagozatán körülbelül 10 osztályt fogunk fenntartani. A megnövekedett létszám súlyosbította a helyhiányt is, ezért szükségmegoldásból 4 első és egy második osztályt kénytelenek vagyunk délután járatni. A gimnáziumba egyébként ezernél többen iratkoztak be. Ezután egy rendkívül fonBártfal János traktoros szállítás közben megállt pár percre a gépállomáson, ahol Fabula András szerelő segítségével megjavítja a világítást A szobi járásban kisegített ez az MTZ 5-ös traktor. Most, amikor visszaérkezett, Szollár Sándor szerelő és vezetője, Cs. Molnár Pál alapos szervizt hajtanak végre rajta. Pár nap múlva már a földeken találkozhatunk a rendbehozott erőgéppel Molnár II József is Szob környékéről érkezett vissza UTOS gépéveL Ö felvételünk idején a világítást javította A műhelyben is szorgalmas munka folyik. Dániel István szerelő egy 48 soros szovjet vetőgépet készít elő munkára Ságokban megjelenő cikkeke és a csapatok hirdetőtábláit mert hamarosan expedíció indítunk. A jövőbe irányuk expedíciókon kívül expedíció indítunk Cegléd város 60( éves múltjába is. Amint tudjátok, városunk hamarosar 600 éves évfordulóját ünnepli E nagyszabású ünnepségbe! városunk minden úttörőcsapata részt vesz. Csapatain! minden úttörője őrsi keretber egy-egy kis kutatócsoport© képez majd és a feledésbe merült emlékeket, régmúl: eseményeket felelevenítvt hozzájárul a jubileumi é\ méltó megünnepléséhez. Veréb József csapatvezető Pajtások! Gondoltatok-e már arra, hogy mit hoz a holnap? Hogyan éltek majd, ha felnőtt emberek lesztek? Milyen lesz a közlekedés? Milyenek lesznek a lakások? Milyen lesz a jövő városa, könyve, újsága? stb. A jövendő mindig érdekelte az embereket, mindig arról álmodoztak, hogy szebb, boldogabb lesz az életük és olyan korban élnek majd, amelyben minden ember egyenlő. Ma a technika rohamos fejlődésével álmodozásunk egyre reálisabbá válik, mert a ma álmai néhány évtized múlva valósággá válnak. Pajtások! Hogy a felsorolt kérdésekre választ kapjatok, figyeljétek majd az úttörő újNagy öröm érte a Ceglédi Vasutas atlétáját: Császár Imrét. O is tagja lett a magyar vasutasok válogatott atlétikai keretének és szeptember 1-én indulnak Belgiumba a vasutas Európa atlétikai bajnokságra. Kérésünkre így nyilatkozott: — Természetesen igen nagy öröm részemre a vasutas Európa-bajnokságon részt venni — mondta. — Belgiumban 400 méteres gáton és a 4X100 méteres váltóban fogok indulni. Hogy milyen eredménnyel? Még nem tudom. De egy biztos: úgy érzem, idegileg és fizikailag rendben vagyok és ez sokat jelent, mert önbizalmamat is növeli. Igen szeretnék tisztességes eredményt elérni, hogy szeretett városunkat és a Ceglédi Vasutas SE-t méltón képviseljem. Sok sikert kívánunk mi is, hiszen a népszerű és országosan ismert atléta már volt a nagy válogatott tagja is és szép sikerrel szerepelt akkor az amerikai atléták ellen. tos dologról, a tankönyv- és: füzetellátásról, valamint I egyéb közérdekű események- \ ről kértünk felvilágosítást. i — A tankönyvek megérkez- I tek, és a tanulók az első na-: pókban kézhez kapják vala-1 mennyit. A füzetcsomagok i korlátlan mennyiségben kap-: hatók az írószerboltban. — Öt új tanár kezdi meg; nálunk működését, Benke La-i jós tanár viszont nyugdíjba \ vonult. ! A tantermeket és a folyósokat újra festették, így teljes mértékben felkészülve várjuk szeptember 2-át. I A tanévnyitó ünnepségünket! az említett napon délelőtt 9! órakor tartjuk, gyülekezés fél ; 9-kor. Viszontlátásra hétfőn ] a gimnáziumban! — fejeződött; be a tájékoztatás. Fehérvári János 1