Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-31 / 203. szám

1983. AUGUSZTUS 31, SZOMBAT ^fCtriap ÖTVEN ÉV UTÁN találkozott két testvér Pirigyi Károly tiszaszent- mártoni lakos ötven évvel ez­előtt látta utoljára, idősebb testvérét, Józsefet, aki annak idején 13 éves korában bevo­nult katonának, részt vett az első világháborúban, majd mint mint hadifogoly a Szov­jetunióba került. Pirigyi Jó­zsef a Szovjetunióban telepe­dett le. bányában és vasútnál dolgozott, majd családot ala­pított. Három gyermeke van, s jelenleg mint nyugdíjas él a Habarovszkhoz tartozó Kor- toszkáján. Magyarországi hoz­zátartozóival megszakadt a kapcsolata, s négy évvel ez­előtt a Vöröskereszt segítségét kérte rokonai felkutatásához. Sikerült megtalálni Károly nevű testvérét, akit most sze­mélyesen is felkeresett Lendületesebb községfejlesztési versenyt Sok a pótolnivaló - A java még hátra van - Egy felmérés tanulságai a gödöllői járásban ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\w\\\\\\\\\\\v\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\v^ í m A Pest megyei Tanács és a Hazafias Népfront Pest me­gyei Bizottsága ebben az esz­tendőben is meghirdette a községfejlesztési versenyt, amelynek legfontosabb pontja 02 éves tervnek november 7-re való teljesítése. A gödöllői já­rásban a közelmúltban felmér­ték, milyen esélyeik vannak, milyen helyezést várhatnak a községfejlesztési versenyben. Megállapították, hogy a hát­ralevő időben még nagyon \XXNSXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXX\V A PRÓBA ELMARADT ■ Mi ez? Tűz van? Nincs. í Hát akkor mit keresnek itt, Százhalombattán a tűz­oltó autók? Azért hívták ki őket Újpestről, hogy kipróbálják a most épített, új olajtartályok haboltó berendezéseit. És sikerült a próba? A legkevésbé sem. Ugyanis — elmaradt. A három kü­lönleges haboltó kocsi, a legénységük, a Belügyminiszté­rium kiküldöttje, a megyei tűzoltó parancsnok, az egész bizottság hiába jött ki. Egyszerűen azért, mert nem volt mit kipróbálni. A százhalombattai építésvezetőség, név szerint Szabó mérnök, kedden életre-halálra kérte a tűzoltó parancs­nokságot: jöjjenek ki a próbát végrehajtani. Mint mon­dotta, rendkívüli, nem mindennapos népgazdasági érdek­ről van saó. S a tűzoltó parancsnokság soron kívül intéz­kedett. Elvonva a különleges kocsikat máshonnan, s ezzel esetleg veszélyeztetve más objektumokat, a megjelöli na­pon, a kért órában pontosan megjelent. A próba azonban — ismételjük — elmaradt. A száz- halombatlaiak elfelejtették, vagy elmulasztották a beren­dezéseket elkészíteni. így aztán nem volt mit kipróbálni. S ki a felelős ezért? Nem tudjuk. Azt kutassák ki és vonják felelősségre a felsőbb szervek. Mi csak segíteni szeretnénk ebben az alábbi kérdé­sekkel: 1. Miféle népgazdasági érdeket szolgál az ilyen fele­lőtlen kapkodás? 2. Tudják-e, akiket illet, hogy mi a büntetése annak, aki felelőtlenül — például ostoba tréfából — riasztja a tűzoltókat, vagy a mentőket? 3. Mit érdemel az. aki ilyen felelőtlenül játszadozni merészel a tízezer köbméteres, gyulladás- és robbanásve­szélyes olajtartályok biztonságával? (firon) nagy erőfeszítéseket kell ten­niük. Különös gondot kell fordítani a társadalmi munkaszer­ződések teljesítésére és a saját anyagfelhasználás fokozására. Az elmúlt években a legfőbb feladat a villamosítás volt, amely ma már lényegében befejezettnek tekinthető. Az elkövetkezendő időben a járásban inkább utakat, járdákat, művelődési há­zakat kell építeni. A községfejlesztési bevételi tervet eddig 78, a kiadási ter­vet 39 százalékra teljesítettéik. A bevételeiknél általános hi­ba, hogy majd minden község igen óvatosan, jóval a lehető­sének, határa alatt tervezett. így történhetett meg például, hogy Kerepes község félévi tervét 116 százalékra teljesít­Vasárnaptól folytatásos regényünk Különös vadászai Hogyan jut át egy kitűnően képzett ügynök a hatá­ron? Hogyan veszi fel kapcsolatait a magyarországi kém­csoporttal? Hogyan próbál behálózni egy fiatal lányt üdü­lés közben, hogy közelebb jusson a nagy titokhoz? Ho­gyan próbálja megszerezni ezt a nagy titkot, a rakéták hajtóanyagának mintáját? Hogyan dolgozik a csoport ve­zetője, hogyan ellenőrzi a kintről érkezett ügynököt? Meg­annyi izgalmas kérdés Pintér István és Szabó László új kalandregényében, a Különös vadászatban, amely kémek és kémelháritók titkos háborúját mutatja be. Lapunk vasárnaptól folytatásokban közli a két fiatal újságíró izgalmas, kalandos regényét, a Különös vadá­szatot. Az új tanévben már 450 ezer diák vesz részt a politechnikai oktatásban A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felkérték az alábbiak közlésére: A budapesti Royal Szállo­da egyik alkalmazottján fér ketehimlő megbetegedés re utaló tünetek jelentkeztek. Mivel fennforog nála e be­tegség alapos gyanúja, szük­ségessé vált, az esetleges fer­tőzés továbbterjedésének meg­akadályozására, megelőző jel­legű járványügyi óvintézke­dések életbe léptetése. A be­teget szigorúan elkülönítették, haladéktalanul védőoltásban részesítették mindazokat, akik­kel elkülönítése előtt érin-t­További óvintézkedés, hogy védőoltást kapnak a budapesti járóbeteg-rendelők dolgozói és a budapesti közlekedési alkalmazottak. Védőoltásban részesülhetnek mindazok, akik önként jelentkeznek oltásra valamelyik körzeti gyermek- gyógyászati rendelőben. Magyar állampolgár Buda­pestről külföldre csak ak­kor utazhat, ha előzetesen védőoltásban részesült, és or­vosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy az oltás eredményes volt. Mindazok a vidéki szemé­lyek akik külföldre utaznak, a védőoltást a megye székhe­kezhetett, a szállodát pedig j lyén működő közegészségügyi­egészségügyi zárlat alá he- j járványügyi állomáson kap- lyezték. ■ hatják meg. Felhívás a növényvédőszerek okozta mérgezések megelőzésére Elutaztak Gödöllőről a nyitrai és varsói mezőgazdászok (Tudősi tónktól) Július végén a nyitrai me­zőgazdasági főiskola és a var­sói agrártudományi egyetem diákjainak egy csoportja vi­szonozta a gödöllői egyetemis­ták varsói, illetve nyitrai láto­gatását. Az összesen 32 főből álló külföldi egyetemi csoport tagjai Gödöllőről különböző állami gazdaságokba és ter- melőszövekezetekbe mentek, ahol két héten keresztül gya­korlati munkán vettek részt. További két hét alatt pedig bejárták az országot. Többek között megfordultak Egerben. Miskolcon, Hajdúszoboszlón, Jászberényben és Szegeden. A vendégdiákok kalauza, dr, Lőrinc József, a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem docen­se elmondotta, hogy a cseh és lengyel mezőgazdaság jövőbeli szakemberei különösen az ál­lattenyésztés iránt érdeklőd­tek. s ezen belül is a takar­mányozás, a fajtakiválasztás ÚTTÖRŐK A NYEREGBEN — A Kiskunsági Állami Gazdaságból Kovács Kálmán párttitkár beszél. Hallották már hírét az ország egyetlen úttörő lovasszakosztályának? — Csak a hírét. De nem is tudjuk pontosan, mi. az? — Elmondom: a gazdaság apajpusztai központjában az úttörők lovasszakosztályt át­Ez .illW dm # QZ ÉŰx lőtnli Rövid tskolaköpeny ..Matyi” modeU 6-tól 12-as méretig 86 __Ft-tól 120— Ft-lg v i elles nadrág fiúknál: ée leányoknak IS-tol lí-a® méretig 110_Ft-tóJ t»__Ft-ig B akiié blúz piké anyagból 81— Ft-tól 90 Ft-ig Leányka rakott alj sötétkék színben 120_Ft-tól 1W— Ft-ig B akfis rakott al) sötétkék színben 300— Ft-tól 230— Ft-ig aányfca tornanadráiB t-től 4-es méretig 10,30 Ft-tól 10,30 Ft-ig kitottak, amelynek jelenleg tizenkét, kilenc—tizenöt év közötti tagja van. A gyereke­ket szakképzett edzők tanít­ják. s hogy nem eredményte­lenül, arról a gyakorta rende­zett lovasbemutatók sikere ta núskodi-k. Ezeket a bemutató­kat itt. Apajpusztán rendez­zük, az IBUSZ kérésére, kül földi turisták számára. Ma, pénteken például olasz vendé­gek gyönyörködtek a bátor kis lovasok tudományában, de jártak már itt franciák, nyu­gatnémetek is. szép számban — Ki a „favorit?“ — Nehéz volna eldönteni, de talán a harmadikos Bábel’Mi sít említhetném. Régi ..lovas­dinasztia” tagja, nagybátyja nemrégen vonult vissza az ak­tív versenyzéstől; unokatest­vére, a tizenhatéves Bábel Béni két számban hozta el az elsőséget az augusztus ele­jén Ráckevén megrendezett területi lovasbajnokságon. — Visszatérve az úttörők, hadd mondjam el. hogy a be­mutatók bevételéből már több mint húszezer forintot gyűjtöttek össze. A pénzből egyenruhát csináltatnak ma­guknak. s úgy tervezik, hogv a szeptember 20-án kezdődő kecskeméti hírős napokon — amelyre meghívást kaptak — már egyenruhában szerepel­nek. — Sok sikert kívánunk a kecskeméti vendégszereplés­hez! ny. é. akik a növényvédőszerekre vonatkozó munkavédelmi ok­tatásban már részesültek. Mérgező növényvédőszerek előkészítésével és felhaszná­lásával kapcsolatos munkák közben étkezni és dohányoz­ni tilos. A permedé és po­rozószer elkészítésével foglal­kozó. megfelelő munka- és védőruházattal, továbbá egyéni védőeszköz­zel kell mindenütt ellátni. A mérgező permetleve- ket olyan helyeken ké­szítsék el a gazdaságok, ahol ivóvizet szolgáltató kutak vagy vízforrások szennyeződése biztonsá­gosan elkerülhető. Ugyancsak fontos munka­egészségügyi előírás, hogy erősen szeles időben per­metezni vagy porozni nem szabad. Bekerítetten terüle­teken mérgező növényvédő­szerekkel történő permete­zés vagy porozás esetén megfelelő számú táblát kell elhelyezni a terület körül, az arra járókat figyelmeztetni kell a mérgező anyagokra és a belépési tilalomra. Mérge­ző növényvédőszerekkel fris­sen permetezett területeken a permedé megszáradásáig sem áthaladni, sem dolgozni nem szabad. A gazdaságok gondoskodjanak a mérgező anyagokkal permetezett, vagy porozott bekerítetten terüle­tek őrzéséről. Mindenkép­pen akadályozzák meg, hogy illetéktelenek, különösen pe­dig fiatalkorúak behatolja­nak a területre. Külön hívják fel a szü­lők figyelmét, hogy gyer­mekeiket óvják a per­metezett gyümölcsök fo­gyasztásától. A munkák végleges befeje­zése után megmaradó és hamarosan felhasználásra nem kerülő permetlevet — ha a biztonságos tarolásra nincs lehetőség — kutaktól, lakott helyektől távol, földbe ásott gödörbe öntsék és vastagon temessék be. A permetezés­re és porozásra használt eszközöket, gépeket, továbbá minden permetezőszerrel szennyeződött tárgyat gon­dosan tisztítsanak meg köz­vetlenül a permetezés befe­jezése után. Feltétlenül gon­doskodjanak mindenütt a — sok helyütt a kiszáradás ellen vízzel feltöltött — per- metlékádak biztonságos el­zárásáról, vagy lefedéséről olyan módon, hogy abban se fürödni, se mosakodni ne lehessen. (MTI) A növényvédőszerek gon­datlan tárolása, vagy fel­használása sokszor okozott már mérgezéseket. A mér­gezések megelőzése érdeké­ben a Földművelésügyi Mi­nisztérium munkaügyi és szociálpolitikai osztálya fel­hívja az állami gazdaságok, valamint . a termelőszövet­kezetek dolgozóinak figyel­mét, hogy a mérgező nö­vényvédőszerek alkalmazása esetén szigorúan tartsák meg a munka- és egészségvédelmi előírásokat. Mérgező növényvédőszerek­kel kapcsolatos mindenféle munkát kizárólag 18 évesnél idő­sebb, egészséges dolgo­zók végezhetnek, es nemesives jceraesei larnu­mányozták. Látogatásuk végén a ven­dégdiákok Gödöllőn töltöttek néhány napot, ahol magyar j diáktársaikkal szórakozva ki- | pihenték egyhónapos ország-; járó útjuk fáradalmait. (Cs. J.) szeáiütott, úgynevezett sze­relvényeket kapnak, hogy megismerjék: milyen hasz­nálati eszközöket lehet belő­lük készíteni. Az alsó tago­zatú gyakorlati foglalkozáso­kat a következő években fo­kozatosan kiterjesztik majd az egész iskolahálózatra. Mind fogyóanyagbál, mind a szerszámokból elegendő mennyiség áll rendelkezésre. A zavartalan ellátást biz­tosítani tudják, ha az iskolák a megrendeléseket legkésőbb szeptember 15-ig beküldik. A most induló tanevpen to­vább növekszik a politechni­kai oktatásban részt vevő ál­talános iskolások száma, szep­tembertől ugyanis újabb 250 iskolában kezdik meg a gyé­reitek műszaki-gyakorlati képzését, így a munkaokta­tás már összesen 450 000 diáikra terjed ki. Az új tan­terv alapján az általános is­kolák alsó tagozatú osztályai­ban is lesz gyakorlati oktatás, j Az első-másodikosok fa-, a j harmadik-negyedikesek pe- j dig fém-építőelemekből ősz-: Ez az év a diósdi őszibarack I szakszövetkezet második esz-! tendeje. Tavaly szebb volt az j eredmény, S3 vagon termést' szállítottak a szövetkezet tag-! jai a szövetkezet átvevőhelyé- j re. Ez idén kisebb lesz az eredmény, nem termett annyi j őszibarack. Augusztus végéig j csupán 60 vagon barackot j szállított ei a szövetkezet á; J most még legfeljebb 5—6 va- j gont, ha megtölt, amit szép- i tember folyamán a fákról le- I szednek. A szövetkezeti tagok a ta-! vailvinál semmivel sem kisebb j buzgalommal gondozták a fá­kat. óvták az érlelődő gvü- j mölcsöt. de hiába, a termés- i eredmény a múlt évit még- J sem éri el. Legfőbb oka en- | nek a kemény és hosszú tél I volt. Jóformán teljes egészé- j ben annak a rovására írható j az idei kisebb termés. Igaz. j az élősdiek is felléptek, de jelentős kárt nemigen okoz- j tak. Hatásos volt a védekezés a tavasszal meglehetős nagy mennvi<°c''^n jelentkezett ba- racfcmoFv»! szemben. Jókor észrevették és többször is megfelelő D^rm^őével árasz­tották ei a fákat. Már a takácsatka több kárt1 tett. Későn fedezték fel ezt a j levelek fonákján megbúvó pa- | rányi élősdit. Gvümölcs volt ! már akikor a fákon és ez i megakadályozta, hogy erős ! hatású mérgező anyaggal i küzdjenek ellene. El is pusz- I tította sok fa levelét az atka és ez- '1 1e!entős súlyvesztesé­get okozva hátráltatta a gyű- i mölcs fejlődését. ' - öregebb fáknál a takács- \ atky nacrvabb mérvben száll­ta meg all holdas új telepi- j tés fiatal fáit. Itt azonban | a védekezés sikeres volt, mert az. erősen mérgező hatású vé­dőszert alkalmazhatják. Gyü­mölcsöt ezek a fiatal fák ugyanis még nem hoznak. Az vi telepítés tehát megmene­kült. össze] a szövetke-nt további 19 holdon és ezentúl hét esz­tendőn át éri tíz holdon tele­pít barackost. 1970-re meglesz a szakszövetkezet százholdas nagyüzemi közös barackgaz- dasána a taaok által kezelt ma is termő kisebb parcellák mel­lett. 7946-tól 74-ig fokozatosan fordul termőre az út tzlzoité- sű barack. Akkortól fogva több száz vagon kr”’'1 a bél­és külföldi piacra a z^oigto* őszibarackból. hette. Zsámbékon viszont a lakosságra kivetendő község- fejlesztési hozzájárulást elő­ször túl magasan állapították meg, ezért a befizetések von­tatottabban haladnak a szük­ségesnél. Nehezíti a helyzetet az épít­kezéseknél mutatkozó anyag­hiány. Kevés a cement, az út­építéshez szükséges útalapkő és a járdaszegély. A Betonútépítő Vállalat a hidegaszfaltnál a legtöbb községben nem tartotta be a szállítási határidő­ket, de vannak olyan községek is, mint Csömör, ahol a munka­erőhiány akadályozta a terv- teljesítést. Az elkövetkezendő hetekben tehát jelentős erőfe­szítéseket kell tenni, ha a gö­döllői iárás biztosítani akarja a tervek teljesítését. Himlő elleni védőoltásban részesítik az önként jelentkezőket

Next

/
Thumbnails
Contents