Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-30 / 202. szám

atFcvr. I Kr/CíHaD 1963. AUGUSZTUS 30, PÉNTEK Növekvő szakmai érdeklődés Szakosított könyvesboltok, több vásárló — Rendelés levelezőlapon Listavezető a mezőgazdasági szakkönyv Mint ismeretes, az utóbbi éveidben egyre több ember tanul, képezi magát szakmai­lag, s növeli általános mű­veltségét is. A szakmai ér­deklődés ugrásszerű megnö­vekedése különösen a mező- gazdaságiban szembetűnő. Ezt jelzi a rendszeresen tanulók nagy száma is. Például a mezőgazdasági technikumok levelező tagozatán az el­múlt évben több mint 1200 felnőtt dolgozó tanult me­gyénkben. Sokan mezőgazda- sági felsőfokú technikumban, főiskolán, egyetemen folytat­ják tanulmányaikat. Meg­nőtt a szakmai ismeretek iránti érdeklődés alacsonyabb szinten is. Mintegy három­ezer termelőszövetkezeti tag végezte el például az el­múlt évben a hároméves me­zőgazdasági szakmunkásképző tanfolyam első és második évfolyamát. Sokan már har­madik évből tettek vizsgát, megszerezve a szakmunikás- eklevelet, A különböző oktatási for­mákban részt vevőkön, kívül a már végzett szakemberek is. igyekeznek napi munkájuk mellett tovább tanulni, lé­pést tartani szakterületük fej­lődésével. Ezt a megnövekedőit érdek­lődést kívánta még jobban kiszolgálni a Szövetkezetek Pest megyei Központja, ami­kor intézkedett a szakkötnyv- árusítás korábbi módszerei megjavítása érdekében. Az idén először különválasztot­ták a szakkönyvek forgalmát a könyvesboltok többi forgal­mától, hogy pontos képet kapjanak a kereslet, a vásárlás mértékéről. Ezzel együtt sza­kosították a szakkönyvek árusítását. A váci földmű- vesszövetfcezetii faluellátó bolt például csak mezőgazdasági és közgazdasági szakkönyve­ket hoz forgalomba. A nagy­kőrösi bolt a Medicina Könyv­kiadó kiadványaival, a bu­dai járási bolt pedig csak mezőgazdasági szakkönyvekkel foglalkozik a szépirodalmi művök mellett. A boltok szakterületüknek megfelelően beszerezték azok­nak a szakembereknek a ne­vét és címét, akiknek érdek­lődésére számítanak. így ren­delkeznek a megyében élő orvosok, gyógyszerészek, me­zőgazdászok, pedagógusok stb. címével, s rendszeresen tájékoztatják őket a várható megjelenésekről. Az értesí­tés, az Állami Könyvter­jesztő Vállalat módszereinek Furcsa érvek — Elhárultak az akadályok Mégis lesz vízvezeték Isaszegen Könyvtár avatás Jászkarajenó'n Jászkara jenön eddig a mű­velődési ház egyik kis helyi­ségében működött a községi könyvtár. Nehéz körülmé­nyek között látta el munká­ját, mert közel ötszáz rend­szeres olvasója van a két és Szeptember 12-én Gödöllőn mutatják be a Hogy állunk, fiatalember című új magyar filmet agitáció nélkül, szinte hetek alatt belépett a társulatba a ház- és telektulajdonosok ötvenegy százaléka, vállalva a kötelezettséget, hogy a ta­gok tíz év alatt személyen­ként 3600 forinttal járulnak hozzá a vízmű építési költ­ségeihez. (Ez a kötelezettség havonta harminc forintot jelent, alig két liter bor árát!) A községi tanács kétszázötvenezer forint költséggel sürgősen elké­szíttette a vízmű terveit, a községfejlesztésí alapból hetvenezer forintot adott hozzá, a többit államsegélyként kap­ta. A múlt évben megkezdték és az idén befejezték négy mélyfúrású kút építését. A ku­tak percenként mintegy ezer­ezer liter egészséges vizet ad­nak és így bőségesen biztosít­ják azt a vízmennyiséget, amely a tervezett harminchat kilométer hosszúságú vízveze­tékhálózat ellátásához szüksé­ges. Ügy látszott tehát, hogy minden a legjobb úton halad és 1965-re végleg megszűnik Isaszeg ivóvízprobJémája. A múlt évben a váratlanul je­lentkező anyagbeszerzési ne­hézségek lefékezték az ütemet. A vízvezetékhálózat építésé­hez szükséges csőanyag szál­lítása akadt meg, ezekre a csövekre ugyanis a mezőgaz­daságnak volt szüksége, hogy elkészüljenek a nagy jelentő­ségű öntözőberendezések. Isa­szegen pesszimista hangulat keletkezett és agitációba kezd­tek a vízműépítés ellen azok, akik annak idején nem léptek be az ivóvíztársulatba. Ennél? hatására a tagok bizalma is megrendült és olyan hangok hallatszottak, hogy túl nagy a teher, amit a lakosságnak vállalnia kell. Márpedig ha Villanyt kap a szentendrei Törökhegy KULTURÁLIS HÍRADÓ Magyar—bolgár est Szeptember 9-én, hétfőn es­te hat órai kezdettel magyar- bolgár barátsági estet rendez­nek az ürömi művelődési ott­honban. Az est keretében bol­gár ének- és zeneművészek ad­nak műsort, amelyet a helyi szavalók és népi táncosok mű­sora egészít ki. KÉT KIÁLLÍTÁS A polgári ötvösművészet a XVIII—XIX. században cím­mel kiállítás nyílt augusztus 25-én a ceglédi Kossuth-mú- zeumban. — Szeptember 5-én a vecsési József Attila Műve­lődési Otthonban jubileumi kiállítás nyílik a Magyar Vö­röskereszt fennállásának 100. évfordulója alkalmából. A fegyveres erők napja A fegyveres erők napjának megyei ünnepségét szeptem­ber 22-én Gödöllőn rendezi meg az MHS országos elnök­sége. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának operatív bizottsága tegnap dél­előtt tanácskozást tartott az egésznapcs program műsorá­nak tervezéséről. Közös kirándulás Az Aszódi Járási Tanács művelődésügyi osztálya egész­napos kirándulást rendez a járás pedagógusai részére. A kirándulásra a nyári szünet utolsó napján, augusztus 31-én kerül sor. A Nógrád megyei Rózsakútra látogatnak el a pe­dagógusok. Tanévkezdés előtt A Budai Járási Tanács au­gusztus 30-án délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart. Az érte­kezleten a járás művelődési programjának végrehajtásá­ról, valamint az új tanév elő­készítéséről hangzik el beszá­moló. Divatbemutató Az Országos Rendezőiroda szeptember 1-én Pilisvörösvá- rott nagyszabású divatbemuta­tót rendez a helyi művelődési otthonban. A divatbemutató keretében fővárosi művészek szórakoztatják majd az érdek­lődőket. mény van rá, hogy az erre vo­natkozó, kedvező döntést a megyei tanács rövidesen meg­hozhatja, és így most már nemsokára villanyfény gyul­lad ki a kies Törökhegyen. PARADICSOMPIRAMIS jó volt a kútviz eddig, akkor ezután is jó lesz. Bodrogi Andrással, a községi tanács vb-elnökével beszélget­tünk erről a különös tartózko­dásról. — Az aggodalom teljesen alaptalan — mondja —, mert igaz ugyan, hogy a csőbeszer­zés elé akadályok kerültek, de ezek ma már elhárultak, a vízvezetékhez szükséges csö­veket akadálytalanul megkap­hatjuk, mert a mezőgazdaság igényeit időközben kielégítet­ték. A lakosságra háruló te­her nagyságáról beszélni nem lehet, hiszen a havi harminc forintot még a legszegényeb­bek sem érzik meg. A munkát változatlan energiával folytat­juk, az idén felépítjük a két, egyenként 120 köbméte­res tárolómedencét, vala­mint a szivattyúházat és lefektetjük a tervezett há­lózat fővezetékét. Bízom abban, hogy az ellen- agitáció az eredmények lát­tán megszűnik, eloszlanak az aggodalmak és 1965-re, ami­korra elkészül a vízmű, azok is lelkes hívei és haszonélve­zői lesznek, akik eddig halla­ni sem akartak róla. Az ísaszegi „tartózkodók”' ha másból nem, abból meg­tudják, milyen értékes kincs hez juttatja az egész községei a négy mélyfúrású kút, hogy a közeli Gödöllő, amelynél, területén a talajviszonyok miatt ilyen kútakat nem lehet fúrni, már bejelentette igéi nyét Isaszeg vízfölöslegére, sőt hajlandó átvenni és elvezetni mind a négy isaszegi mélykút teljes vízhozamát. ______________ (m. 14 F ÉR ENCSIK JÁNOS AZ USA-BA UTAZOTT Ferencsik János — aki az edinbourghi játékokon nagy sikerrel vezényelte a Magyar Állami Operaház együttesé­nek műsorát kísérő skpt nemzeti zenekart — Angliá­ból az Egyesült Államokba utazott. Két hónapig szere­pel Los Angelesben és San Franciscóban. (MTI) Parisy a Kis reggelek című francia film női szerepét játszotta legutóbb Augusztusban, szeptemberben szerte az országutak men­tén ilyen paradicsomhegyeket látni. A termelőszövetkeze­tek nap mint nap leszedik az érett gyümölcsöt és az út szélén ládapiramisokba rakva várják a konzervgyárak te­herautóit, amelyeken a leszerződött árut elszállítják. A domonyi Dózsa Tsz és a bagi Vörös Csillag Tsz az aszódi országút mentén a Mókus-laknak nevezett begyűjtőhelyre hordják a paradicsomot. A Hatvani Konzervgyár átvevője, Szlovák János és Nagy Marika már eddig 1149 árut vett át mazsa (Foto: Gábor) Szentendre külterületnek számító, de sűrűn lakott terü- ; lete, a Törökhegy, rövidesen mégis villanyhoz jut, és ez­* zal a környék lakosságának ré- i gi 'kívánsága teljesül. Lapunk ; hasábjain többször is szóvá ., : tettük a Törökhegy lakóinak íj íés a magunk részéről i® jo-3 gosnak ítélt kívánságait, köz- \ : tűk elsősorban a villanyveze-i ték kiépítését. Jóleső érzés- i sei gondolunk arra, ha nem­sokára kigyúl Pismány, Tö­rökhegy, Szabadság-forrás és Szarvashegy házaiban a vil­lanyfény, valamivel mi is : hozzájárultunk ahhoz, hegy megyénk egyik városának 2G0 házából eltűnjön a petróleum- lámpa. A Dunakanyarnak ezen a valóban rendkívül szép he­lyén 200 házban közel ezer ember él még ma is petró- leumvilé.gitás mellett. Nyá-; ron pedig az egyre sűrűbben épülő víkendházaik lakói ezt a számot még megháromszo-; rozzák. Természetesen a ví-j ketndezők is sürgették a vil­lanyt, eddig azonban az ille- télkesek a hálózatbővítés költ­ségeire nem tudták biztosítani a szükséges pénzt. Bizony, másfélmilliónál nagyobb ősz- szeg kell a Törökhegy vil­lamosításához. Ennek az ősz- i szegnek jelentős hányadát I csupán egy halvány reménye-; két keltő, hivatalos érdeklő-; désre magára vállalta Szent-] endre Városi Tanácsa és a: közvetlenül érdekeltek. j Sziráki Ferenc városi ta-j nácselnök javaslatára az] egyik legutóbbi tanácsülés: nem zárkózott el attól, hogy: az évi 500 000 forintos köz- i ségfejlesztési alapból 300 ezer; forinttal járuljon hozzá a Törökhegy villamosításához. Bobák Árpád, Mihály De­v's és dr. Szűk Ödön tö­rökhegyi körzeteket képvise­lő tanácstagok pedig az ér­dekelt háztulajdonosokkal megbeszélték, hogy a hálózat'} építési költségeihez fejenként'} 500 forinttal járulnak hozzá.'} Most már a megyei tanácson^ múlik, tudja-e biztosítani a'} még hiányzó összeget a háló- í ízatbővítés költségeihez. Re-í MŰSORFÜZET A Pest megyei Népművelé­si Tanácsadó két érdekes mű­sorfüzet megjelentetését terve, zi. Az egyik versekből és no­vellákból összeállított műsoro­kat tartalmaz különböző ün­nepségekre — iskola- és mű­velődési otthon avatásra, ve­teránok találkozójára, ballagá­si ünnepségre. A műsorfüzet a tervek szerint már szeptember közepén megjelenik. A másik — amely november elején ke­rül az érdekeltekhez — ugyan­csak ezekre az ünnepségekre zenei, színházi, film- és tánc­műsorok címjegyzékét tartal­mazza majd. fél ezer kötet könyvhöz. Az olvasószolgálat alapvető meg­javítása érdekében a műve­lődési ház mellett levő volt sportköri épületet megyei se­gítséggel és a községi tanács által juttatott pénzből fel­újították és szépen beren­dezték a nyár folyamán. Az új otthonba költöző, modern, szabadpolcos könyvtár szep­tember 1-én kerül felava­tásra. Detrei Sándor, a Ceg­lédi Járási Tanács művelő­désügyi, osztályának vezető­je adja át rendeltetésének az új kulturális intézményt. A községi könyvtár január 1-től újabb segítséget kap majd. Most csak tisztelet- díjas könyvtárosa van a köz­ségnek, de a fövő év elejétől már félfüggetlenített lesz a könyvtáros, ami azt jelenti, hogy napi négy óra időtar­tamban kölcsönözhet. Ezzel tovább javul mind a község, mind a környező tanyavilág könyveldátása. Isaszeg egész lakossága J boldog örömmel vette át a J közelmúltban nyolctantermes J iskoláját és mindenki érez- ; te, hogy ezzel nagyot lépett ! a község a fejlődés útján. ; Az örömet fokozta a megyei ; tanács képviselőjének az a í bejelentése, hogy rövidesen jsor kerül még egy új is- í kola építésére, sőt számítani ! lehet rá,, hogy Isaszeg ha- ! marosan gimnáziumot is kap. ; A község közelében áll a ! honvédszobor, a legendás hí-, ! rű isaszegi csata emléke. ! A szabadságharc egyik leg- í fényesebb győzelemmel vég- í ződő csatája óta egészen a í felszabadulásig, tehát közel ; száz év alatt nem sokat fej- ; lődött a fővárostól alig 27 ! kilométer távolságra fekvő ! község, lakóinak száma alig ! érte el a két és fél ezret. ! Az elmúlt 15 év alatt mégis í sekat pótolt az elmulasztot- I takból. ; Lakóinak száma ma már ; közel jár a tízezerhez, te- í hát megnégyszereződött, j folyton szélesedő belterüle- : tén százával épültek a szép, ; korszerű családi házak. Az ; intézmények és a közműve- í sítás terén azonban még í nagyon sok probléma vár í megoldásra. Ezek között el- ; ső helyen az ivóvízellátás áll. \ Mint annyi sok Pest me- ; gyei községben, az ásott ku- í tak vize itt sem felel meg az egészségügyi követelmc- ; nyéknek. Ez az oka annak, : hogy í feltűnően sok a golyvás beteg a faluban. ; Kimutatták azt is, hogy az ; isaszegi kútvizet erősen meg- ! fertőzte a coli bacilus. A j község tanácsa néhány év- ; vei ezelőtt napirendre tűzte \ a törpe vízmű megépítésé- \ nek a tervét. A lakosság nagy I lelkesedéssel fogadta a gon- ; dolatot és rövid idő alatt : megalakult az ivóviztársu- | lat. Minden nagyobb arányú * * megfelelően, egyben megren­delő lapként is felhasználha­tó. Ezzel a módszerrel a há­rom könyvesbolt az idén az első félévben mezőgazdasági szakkönyvekből 203 000, köz- gazdasági szakkönyvekből 118 ezer, egészségügyi szakköny­vekből pedig 30 000 forint forgalmat bonyolított le. Bár a korábbá évek forgal­mához nem tudják viszonyí­taná ezeket az adatokat, a könyvterjesztésd szakemberek megállapítása szerint ez a forgalom kielégítő. Különö­sen kielégítő akkor, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a módszer végeredményben kí­sérleti jellegű volt, s mind­össze féléves múltra tekint­het vissza. Miniden lehető­ség megvan arra, hogy a to­vábbiakban tovább növek­szik a szakkönyvek iránti ér­deklődés. Egyrészt a szak­emberek továbbtanulása, más­részt a boltok tevékenységé­nek további fejlesztése révén. A módszer, a szakkönyvek iránti megkülönböztetett fi­gyelem elismerést érdemel. Két liter bor ára — jé ivóvíz

Next

/
Thumbnails
Contents