Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-03 / 180. szám

PEST MEGYEI Vilit PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Végállomás — Budapest 2 v VII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM Alt A 50 ímER 1363. AUGUSZTUS 3, SZOMBAT £ Tanácskozás az ország kenyeréről Országos búzatermesztési tanácskozást rendezett pén­teken Szegeden a Földmű­velésügyi Minisztérium, a Ha­zafias Népfront, a MEDOSZ és a Magyar Agrártudományi Egyesület. A tanácskozáson — amelyen több mint száz­ötven mezőgazdasági szak­ember vett részt az ország minden részéből — dr. Petö- házi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes tartott elő­adást Búzatermesztésünk hely­zete és feladatai címmel. Az előadást követő vitá­ban számos mezőgazdasági szakember szólalt fel. Százhatvan új pedagógus a megyében A legtöbb a dobosi járásba megy - Szobra a legkevesebb Még mindig nem oldódott meg a megye pedagógus-ellátottsága Százhatvan új pedagógus tette le az esküt a megyei ta­nács épületében. Százhat fia­tal tanár, tanító, óvónő indul el néhány hét múlva, hogy a megye városaiban, falvaiban elfoglalja élete első katedrá­ját és tanítsa, oktassa, nevel­je a rábízott gyerekeket, fiú­kat és leányokat. A százhatvan új pedagó­gus közül huszonkettőn a Fülledt meleg és zivatarok Ismét nyári idő uralkodik Az dító új felmelegedést elin- száraz, kontinentális légtömegre csütörtökön dél felöl váratlanul érkezett szubtrópusi levegő siklott fel. A magasban kicsapódó nagy tömegű vízpára az ország nagy részén erős, helyenként felhőszakadás­szerű zivatarokat, majd csendes esőket okozott. A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályára érkezett jelentések szerint csütörtökön délutántól pén­tek reggelig a Duna—Tisza közén, valamint a Dunántúl déli területein rossz elosz­tással átlagosan 0—10 mil­liméter csapadék hullott. A Dunántúl nyugati szegélye, az északi hegyvidék és a Tiszántúl csaknem teljesen száraz maradt. A zivatar- front kialakulása és a csa­padék eloszlása erősen hason­lított » vasárnapira, de most kisebb területek kaptak esőt. Az esős zivatarokat szélvi­har kísérte. A pénteki időjárást a fülledt meleg jellemezte. A hőmérsékleti maximumok a Dunántúlon 26—30, az al­földi megyékben 30—32 fok között alakultak ki. Miskol­con 33 fokig emelkedett a hőmérők higanya, de már a délutáni órákban erős zi­vatart jelentett a megfigye­lőállomás. A levegő relatív páratartalma 24 óra alatt több mint kétszeresére nőtt, s még csütörtökön a délutá­ni órákban is 57 százalékot mértek, vagyis a levegő min­den kilójában a normálisnak számított 6 gramm helyett 13 gramm vízpára „zsúfo­lódott”. A meteorológusok szerint 2000 kilométer körzetben most mindenütt normáli­san meleg, nyári idő ural­kodik. Az időjárás „zivataros haj­lama” arra mutat, hogy bár szombaton előreláthatólag a pénteki hasonló hőmérsék­leti maximumok alakulnak ki, aránylag gyorsan és vá­ratlanul képződhetnek újabb zivatargócok. Megnyílt a Magyar népművészet című kiállítás Pénteken délután a Mű­csarnokban megnyílt a Ma­gyar népművészet című ki­állítás. A tárlat a magyar népművészet legszebb alko­tásait, több évszázad népi alkotóművészetének gazdag anyagát mutatja be. Jelen­tőségét Ortutay Gyula aka­démikus, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára méltatta megnyitó beszédében. Szemzik már a mandulacsemetét A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola budakeszi üzemegysé­géből Viszló Dezső agronómus jelenti: — Harminc hold egyéves mandulacsemete szemzését kezdtük meg ma reggel. Az ország legnagyobb őszibarack­fa iskolájáról van szó, . ahol naponta 50 asszony illeszti az őszibarackfaszemeket a man­dulacsemeték héja alá. — Ügy tudjuk, jelentős cse­megeszőlő-telepítésük is van az idén. Az hogyan sikerült? — Álomszép hajtások díszle­nek a 130 holdas új telepítésű szőlőn. Az eredés kilencvenöt százalékos a Saszla, a Gloria Hungarie, a Kocsis Irma és a Csiri-csuri fajtáknál egyaránt. — Milyen rendszerű telepí­tésről van szó? — Külön kívántam megem­líteni, hogy mind a százhar­minc holdat Lenz—Mauser­féle művelési módnak megfe­lelően telepítettük. Ettől vár­hatunk ugyanis legtöbb, leg­olcsóbb termést. (n. i.) megye gimnáziumaiba mennek. öten Monorra — közülük há­rom odavaló. Aszódra hár­man, Ceglédre szintén hár­man. A többiek a megye más' gimnáziumaiban tanítanak majd. A nemrég, vagy most induló kis gimnáziumok — Érd. Dunaharaszti, Dunakeszi, Pécel, Pilisvörösvár — tanári ellátottsága a most kezdődő tanévben már teljes lesz. Saj­nálatos azonban, hogy a nagy­kőrösi gimnáziumba — ahol az elmúlt tanévben négy ne­velőhiány volt — egyetlen új tanár sem érkezik szeptem­berben. Az általános iskolákba har­minchét Pedagógiai Főiskolát végzett tanár és hatvanegy ta­nítóképzőt végzett tanító ke­rül. Igen jó dolog — szemben az elmúlt esztendők gyakorla­tával —, hogy ezeknek a fiatal pedagógusoknak a több­sége a szülőfalujába, vagy városába kerül vissza, ami el­sősorban a pedagógusok la­kás-, illetve ellátottsága kér­désében jelent nagy segítsé­get. A gyógypedagógiai iskolák tizennyolc új pedagógussal gyarapodtak az elkövetkező oktatási évben, ami igen je­lentős segítségnek számít eb­ben a kérdésben. A megye óvodáiban pedig huszonkét új óvónő kezdi meg a munkát szeptemberben. Természetesen, amellett, hogy a százhatvan fiatal pe­dagógus munkába állása nagy könnyebbséget jelent majd a szeptemberben kezdődő új tanévben, ezzel még mindig nem ol­dódott meg teljes egészé­ben a megye pedagógus- e'látottsága. Elsősorban vonatkozik ez azokra a járásokra — Aszód, Szob, Nagykáta —, ahol ez ideig még nem oldották meg a pedagógusok lakásproblé­máit. A szobi járásban például még olyan község is akad, ahol egyetlen albérleti szobát sem tudnak biztosítani egy odaérkező pedagógusnak. Érthető aztán, hogy abba a községbe egyelőre nincs is je­lentkező. Azokban a községekben, ahol megoldották a pedagógu­sok lakásügyét, vagy legalább­is mindent megtettek annak érdekében, hogy lakást bizto­sítsanak az új pedagógusok számára, nincs is nagyobb hiány. A dabasi járásban pél­dául tavaly tizenhárom új pe­dagóguslakást építettek. Az új oktatási évben előreláthatóan nyolc új pedagóguslakás ké­Kettős műszakban dolgoznak a gépek Augusztus 10-ig 110 százalékra teljesíti gabona­eladási tervét a galgahévízi Rákóczi Tsz A galgahévízi Rákóczi Tsz vezetősége tegnap reggel ér­tekezletet tartott. Ezen az aratás befejezésének meggyorsításá­ról, az őszi mélyszántásnál a kettős műszak bevezetéséről és a learatott gabonakészlet elhelyezéséről tárgyaltak. Egyöntetűen elhatározta a vezetőség — a tagsággal foly­tatott előzetes beszélgetések alapján —. hogy az időszerű kö­telezettség teljesítése érdekében a mélyszántást végző 16 erő­gépen kettős műszakot vezetnek be. hogy a hatszáz katasztrá- lis hold nyári mélyszántást időben elvégezzék A termelőszö­vetkezet tagságával egyetértésben a megtermett mintegy 95— 100 vagon gabonából a vetőmag, a földadó, a gépállomási dí­jak rendezése után a személyi szükségleten felüli kenyérgabo­na mennyiséget augusztus 10-ig teljes egészében eladják az ál­lamnak. Ezzel alkotmányunk ünnepe tiszteletére 110 száza­lékra teljesítik a gabonaeladási tervet. Bazán István szül el ebben a járásban. Ért­hető tehát, ha szeptembertől éppen a dabasi járásban kez­di meg munkáját a legtöbb fiatal pedagógus, számszerint huszonnégy. Négy hét múlva kezdődik az új oktatási év. Négy hét múlva szélesre tárulnak a megye iskolái­nak kapui, amelyeken ez­úttal nemcsak az új diá­kok, de az új pedagógusok is először lépnek be, hogy megkezdjék oktató-nevelő munkájukat. Bízunk abban, hogy az isko­lák igazgatói és jelenlegi ta­nárai az új nevelőket is ugyanolyan szívélyességgel és segítőkészséggel fogadják majd, mint az új diákokat. A MAVAUT érdi, zsámbéki járatai nemsokára új vég­állomáshoz futnak be. A pályaudvar főépületén már a külső szépítést végzik az építők Készen áll a négyzetes betonidomokból összeállított mo­dern és praktikus várakozó. Már nincsen sok dolga a he­gesztőnek sem. Mindezt persze jó lett volna áprilisban látni, a május elejére ígért megnyitó előtt (Tóth Gy. felv.) A jég olvadni Az atomcsend egyezmény további visszhangja MOSZKVA A Kfasznaja Zvezda pén­teki számában foglalkozik az amerikai és nyugat-európai ultrák azon törekvéseivel, hogy meghiúsítsák az atom­fegyver-kísérletek részle­ges megtiltására vonatkozó moszkvai megállapodás rati­fikálását. A cikk hangoztatja, hogy amíg a világ haladó köz­véleménye üdvözli és helyes­li a moszkvai szerződést, né­hány kardcsörtető nyugati po­litikus és politizálgató katona a nemzetközi arénában bekö­vetkezett gyökeres változáso­kat figyelmen kívül hagyva továbbra is a termonukleáris bombát tekinti politikája szükséges segítőeszközének. A Krasznaja Zvezda ezután foglalkozik a moszkvai megál­lapodás ellenzői által felho­zott „kételyekkel" és különbö­ző „fenntartásokkal”. Az Egyesült Államok „ve­szettjei” nyíltan hirdetik, hogy ha nem is sikerül meghiúsítani a moszkvai megállapodás ratifikálását, akkor legalább késleltet­ni kell azt. A cikk szerzői azután meg­állapítják, hogy a napokban határozott idegességet árulnak el a Bonn—Párizs „tengely” megszállottjai. Nem meglepe­tés, hogy a nemzetközi feszült­ség enyhülésének kilátásaitól megijedt nyugatnémet revan- sisták lelkesedéssel fogadták De Gaulle kijelentéseit a moszkvai megállapodás, vala­mint a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti megnemtámadási szerződés gondolatának elutasításáról. A Krasznaja Zvezda cikke ezután megállapítja, hogy Adenauer kancellár „teljes tartózkodással” nyilatkozott a moszkvai megállapodásról. Hadügyminisztere, von Hassel azonban messzebb ment és tudtul adta. hogy a moszkvai megállapodás nem gátolja a törekvésében, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert a ter­vezett „többoldalú NATO- atomütőerőn" belül. Befejezésül a cikk írói meg­állapítják, hogy a nemzetközi reakció, elsősorban az ameri­kai és a nyugat-európai ult­rák törekvései árra irányul­nak, hogy meghiúsítsák a moszkvai megállapodás —atifi- kálását és gátolják a hideghá­ború maradványainak fel­számolását. BERLIN A Nyugat-Németországban illegalitásban működő Né­met Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága nyilatkoza­tot adott ki, amelyben üd­vözli a moszkvai megálla­podás parafálásét. A nyilat­kozat felhívja a nyugatné­met pártokat és szakszerveze­teket, tegyenek meg min­dent annak érdekében, hogy a Német Szöi>etségi Köztársa­ság csatlakozzék a moszkvai megállapodáshoz. BAMAKO I Barema Bokum, a Szudáni Unió Pártja Politikai Bizott­ságának tagja, a TASZSZ tudósítójának adott nyilat­kozatában örömmel köszön­tötte a moszkvai megálla­podást. PÁRIZS Jules Moch, a Franciaor­szági Szocialista Párt egyik vezetője, volt miniszter a Témoignage Chrétien hetilap legutóbbi számaiban a moszk­vai megállapodás jelentősé­gét méltatja. De Gaulle elnök július 29-i nyilatkozatát bírálva, Moch megállapítja, hogy csak diplomáciai veresé­gekhez vezethet a fran­cia atomütőerő létrehozá­sára irányuló törekvés, amely nem áll arányban Franciaország tényleges anyagi erejével. WASHINGTON A TASZSZ washingtoni tu­dósítója megállapítja, hogy több mint 15 évi hideghá­borús hangulat után a jég olvadni kezd, a tartós béke reménységével töltve el az egyszerű amerikaiak szívét. Az utca emberének hangu­latát híven tükrözik az or­szág minden részéből a Fe­hér Házba özönlő levelek és táviratok. *4 Ejenf/tfol-1%épkötstársasay kormányéinak nyilatkozata A Lengyel Népköztársaság kormányának külügyminiszté­riuma a következő nyilatkoza­tot tette közzé: A Lengyel Népköztársaság kormánya mély elégedettség­gel üdvözli a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia között létrejött meg­állapodást a levegőben, a vi­lágűrben és a víz alatt végre­hajtott nukleáris fegyverkí­sérletek betiltásáról. A Lengyel Népköztársaság kormánya kijelenti, hogy kész azonnal csatlakozni az egyez­ményhez. A Lengyel Népköz- társaság kormánya úgy véli, hogy jelentős lépés történt a népek biztonságához és a béke megvédéséhez vezető úton. A lengyel kormány vélemé­nye szerint n Varsói Szerző­dés és a NATO közötti meg­nemtámadási szerződés meg­kötése, valamint azoknak a részleges intézkedésre tett ja­vaslatoknak megvalósítása, amelyeket a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke jú­lius 19-én terjesztett elő, hoz­zájárulna az államok közötti bizalom megszilárdításához és a nemzetközi feszültség eny­hítéséhez. Az _ atomfegyverkísérletek betiltásának kérdésében létre­jött megállapodásnak meg kell könnyítenie a közép­európai atommentes övezet lengyel tervének megvitatá­sát. A dél-afrikai hatóságok nem engedik Angliába Luthulit A Dél-afrikai Köztársaság afrikai többségének egyik legtekintélyesebb vezetőjét, a Nobel-díjas Albert Luthulit, a glasgowi egyetem rektorává választották és meghívták az október 18-ra kitűzött ünnepélyes avatásra. A dél­afrikai belügyminiszter min­den indokolás nélkül meg­tagadta Luthulitól az utazási engedélyt, s ezzel megaka­dályozta, hogy saját rek- torráavatásán megjelenhes­sen. A döntés óriási felhá­borodást keltett az angol közvéleményben.

Next

/
Thumbnails
Contents