Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-19 / 194. szám

.*(■.** '^MírUip 1963. AUGUSZTUS 19. HÉTFŐ Milyen csirkét eszünk jövőre? Alapanyag: a cornis, a leghorn, a nett Hampshire, a vörös izlandi és a plimuth A Gödöllői Kisál lattenyész- tó Kutatóintézet már évék óta kísérletezik olyan ba­romfifajták, • illetőleg típusok előállításával, amelyek a ha­zai viszonyok között a legke­vesebb költséggel termelik számunkra a húst és a to­jást. Az intézet tudományos munkatársai sikeres úttörő munkát végeztek e cél érdekében. Az idén már nagyüzemi mó­don tenyésztenek ki nagy termelő képességű tyúkhibri- defcet és az intézet felké­szült arra, hogy az egész országot ellássa azokkal. Rimmler Károly, az inté­zet igazgatója érdekes, la­pokban eddig még nem pub­likált fényképeket ajándé­kozott nekünk, amikor a célul, hogy egy-egy ilyen hib­ridállomány egyedej átlagban évi 220-240 tojást tojjanak | Ezt a célt már sikerült is el­érni, mégpedig a leghom és a vörös izlandi tyúkfajták ke­resztezéséből származó hibri­dekkel. Az áruhústermelő hib­ridek előállításánál az volt a követendő irányelv, hogy a baromfihús ízletességének tar­tása mellett kedvező legyen a ' takarmányértékesltés. Sikerült is olyan hibrideket előállítani, amelyek átlagban három kiló­nál kevesebb abrakból ter­melnek egy kilogramm húst. E célból Gödöllőn a cornis és a fehér plimuth fajtákat keresztezték, de szerepet ka­pott a hibridizálásnél a new hampshire fajta is. 1 Mindez igen érdekes kísér­letnek, de lássuk, hogy mit ad a gyakorlatnak, azaz a nép­gazdaságnak? Az intézet igaz­gatója elmondotta, hogy je­lenleg évi 600—700 ezer hib­rid-naposcsibe előállítására van megfelelő kapacitásuk, de fokozatosan, néhány év alatt több millióra növekszik ez a kapacitás. Jövőre például felépül egy ötvenezre» kapa­citású külön hibridüzem, amely egymaga körülbelül annyi naposcsirkét bocsát út­jára egy év alatt, amennyit eddig az egész intézet. Az üzem termeléséhez szük­séges tojásokat az intézet törzsállománya adja. Van ugyanis most már saját neve­lésű angol és kanadai szárma­zású fajtatiszta állományuk. Ha arra lesz szükség, akkor lehetőség nyílik az alapanya­gul szolgáló állomány szapo­rítására, növelésére is. Hozzá­értő emberekben pedig nin­csen hiány, mert a Földmű­velésügyi Minisztérium éppen a közelmúltban engedélyezte az intézet kutatólétszámának tizennéggyel való növelését. A távlati elképzelések sze­rint a hibridizálással a ma­gyar baromfitenyésztés nem­csak visszaszerzi. hanem túl is szárnyalja egykori európai hírét. Ügy hírlik, Európában mi foglalkozunk majd a leg­nagyobb arányú tyúkhibrid előállítással, amelynek hasz­nát a környező "baráti orszá­gok is élvezhetik, mért mi lát­juk el azokat is tyúkhibridek­kel. Ez az elképzelés már szerepel a KGST-államok ter­veiben, mert értékelik ered­ményeinket és bíznak ben­nünk. S ha már éz így van, rajta leszünk, hogy - tartóssá váljon ez a bizalom/ Nagy niiklös István A lóápoló utolsó éjszakája Vörös izlandi tojó tojó és hústermelő tyúk- hibridek iránt érdeklődtünk nála. Elmondotta, hogy a világ legnevesebb tyúkte- nyésztői között a magyar kutatók is nagy erőfeszítése­ket tesznek a baromfite­nyésztés gazdaságosságának növelésére. Az intézet tudo­mányos munkatársai azt a közvetlen célt tűzték maguk elé, hogy intenzív árutojás- és hústermelő hibrideket ál­lítsanak elő az állami gaz-? daságok és a termelőszövet­kezetek számára. Mindeddig ugyanis impor­jyéntek volt, forró augusztu­í si délután. Kazalnyi bú­zakévék alatt játszadoztak a Urnák a poros dűlőutakon és a kocsisok sehogy sem tudták mire vélni az állatok különös magatartását. Azt mondják, a jószág meg­érzi a veszedelmet. Ezek a lovak — később döb­bent csak rá B. Nagy József fogatos — csakugyan megérez­ték a rosszat. Ejfél után érkezett Tápió- szelé fölé a meteorológia ígér­te „hideg fronf‘. Könnyű szél kergette meg a zugokba szó-, rult hőséget, aztán fákat csa­varó, heves vihar támadt. Varró István lóápoló ezen az éjszakán is a megszokott időben ébredt. Elszívott egy pipa dohányt, magára terítette kabátját, majd csendesen, hogy az alvó családot fel ne riasz- sza, kilépett a házból. Odakint már javában tombolt a ferge- teg. Szalcadt a nagyszemű eső, hömpölygő folyammá változott a kis utca. A lóápoló nem fordult risz- sza. Erre tanította az apja, így szokta meg cselédkorában, s ő maga az unokáknak mindig azt mondogatta: ne hátráljanak meg, mindig csak előre tart­sanak. csuromvizesen lépett az is­O tállóba. s megkönnyeb­bülten nézett körül a békésen szénázó jószágokon. Váltócim­borája és névrokona, Varró István II., Rubint Pista gépál­lomási traktoros, meg Szabó. Ferenc, az éjjeliőr, akik ide menekültek a felhőszakadás elől, szemrehányással fogad­ták, mondván, igazán nem kel­lett volna elindulnia ebben az ítéletidőben. Amint szokta, nyomban hoz­zákezdett az etetéshez. Alig telt el néhány perc — három­negyed három lehetett —, ami­kor irtózatos dörrenés rázta meg az épületet. Kialudt a vil­lany, tűz tört elő az istálló sarkából. — Ide csapott az istennyila — kiáltotta torkaszakadtából Varró István —, gyorsan a lo­vakat, hajtsuk kifelé! Mire a többiek a rémülettől magukhoz tértek, a tető alól felszökő lángnyelvek beinlá- gitották az istállót. Hárman 'nekiláttak a kötőfékek eloldo­zásának, Varró István pedig vasvillával kezdte kihajtani az elszabadílott jószágot. Kesernyés füstszag támadt. !'A három széles1 kijáratot pe- í dia a füst elől elzárta a sűrűn j ömlő eső. Vad nyerítésbe kezd- \ tek a lovak, a lángok pedig 1 könyörtelenül előre hatoltak a | gerendák fölött. Odakint is ; észrevehettek a tüzet, mert : hallatszott a segélykiáltás. De j a hang nem jutott messzire, I hisz a vihar elkeseredetten tombolt. Varró István jól lát­ta, hogy amit itt egyedül ten­ni lehet, az csak az állatok kiszabadít ása. Igenám, csak­hogy a tomboló elemek, az alattomosan támadó tűz és a víz, gátját fogta itt a pár em­ber erejének. Az esőre kihaj­tott állatok, nyilván a menny­dörgés, meg a villámlás miatt, visszarohantak az istállóba. Már az egész tető lángbcbo- rult, amikor a hgrminckette- dik ló kötófékjét. is eloldozták. Két lovat már nem tudtak elszalmditani, mért addigra megelevenedett a pokol. Ég­zengés, sistergő tűz, a lovak hörgése olvadt össze a kín rettenetes szimfóniájává. Már kívül is lángolt a tető. mesz- szire világított a felhőszaka- dás-támadta környéken. Bent, a falu tornyában, a tüzőr észrevette ugyan az is- tállótüzet, s riasztotta is a sze­lei, meg a ceglédi tűzoltókat, de az utak jóformán járhatat­lanná váltak. Jöttek a szövet­kezet gazdái, a falu lakossá­ga. A tüzes katlanná vált lóistál­lóban még folyt a küzdelem az életért. Akik a lovakat el­oldozták, már kimenekültek a fűzből. 5 onnét hívták Varró Istvánt. A 6.9 éves lóápolő utoljára csak annyit mondott, hogy ő még ráér. előbb a lo­vak kerüljenek ki. Az embe­rek tehetetlenül álltak oda­kint az esőben, s Varró István többé nem adott magáról élet- jelt. , . J/arró Istvánt, az önfeláldo­’ zás és a munka hősi ha­lottját az egész falu búcsúz­tatta. Tápiószelén a késéi unor kák sem felejtik el, hogy volt egy egyszerű, öreg lóápoló, aki nem sajnálta az életét a lovakért, a szövetkezetért, az emberi közösségért. Súlyán Pál A dinnyemintázó asszony A DOMONYI Dózsa Tsz tíz- holdas dinnyeföldjén állunk. Amerre nézünk, mindenütt szorgos kezek szedik a 8—10 kilós gyümölcsöt. Az elnök jóleső érzéssel nyugtázza a szorgalmas munkát. — De, ni csak! — fordulok Juhász elnök felé —, egy asz- szony már jó néhány perce nem halad a munkával, egy helyben üldögél. Az elnök kicsit rosszalló­an rárnnéz, s már mondja is: — Dolgozik kérem az az asz- szony is! Csak nézze meg, mit csinál! Nekem sem kellett több, máris ott állok az asszony mögött. Valóban, ő is dolgo­zik — nem dinnyét szed, ha­nem mintázza! díszíti azokat. Nem vette észre, hogy ámulva figyelem már vagy tíz perce munkáját.. Amikor elkészül, ijedten rámnéz. Latja érdeklő­désem, mosolyog, s úgy kérdi: — Szép lett? A kérdésre csak bólintok. Majd kiválaszt egy újabb dinnyét.— lehet vagy nyolc- kilós. Előveszi a papírt — min­ta van rajta, meg, a felírás. Amíg a dinnye egyik felén ki­rajzolódnák a tölgyfalevelek és. a virágok is megjelennek, mesélni kezd a dinnyemintázás művésze: Udvaréi. Andrásyié. 1 — Még Főtt«!, a Károlyi gró­fok idejében tanultam — gye­rekkoromban — ezt a mester­séget. Sógorom mutatta, ho­gyan kell csinálni. — Hány dinnyét mintázott már ki? — Az esztendők során há­romszázat már megcsináltam — mindig másoknak. Régen a grófoknak, ismerősöknek, most pedig a tanítónak készítem, meg aki megkér. AMÍG beszélgetünk, addig Udvaréi Andrásáé befe­jezte a hatalmas görögdinnye díszítését. Körbe-körbe ízléses tölgylevelek, virágok és a fel­irat — hogy kinek szól — raj­zolódott ki ügyes keze nyo­mán egy éles kés segítségével. Két napig szárítják, míg a dinnye zöld héján a kivésett minta megfehéredik, s ezzel kész az „alkotás”. — Senki a környéken nem tudja utánozni a dinnyedíszí­tésben — mondja a közben odaérkezett elnök és felkapva a dinnyét, már viszi is a te­herautóra, mert a domonyi tsz ízletes dinnyéjét várják a fő­városban. S a kocsi tetején ott díszeleg a domonyi dinnye­mintázó asszony remeke „Egészségükre! A domonyi Dó­zsa Tsz1’ felirattal. Elhisszük, hogy így még kapósabb a do- tnonyi dinnye. Dékány Sándor A\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\N\\\N\\\\\\\\W^ KÉT ÉDESANYA tom, öltöztetem őket, be­csomagolom a tízórait, — Alig hogy elmennek — folytatja az asszonyka — már én is megyek, etetem az állatokat. Az ólakban általában két anyakocát, hízókat tartanak, 7—8 malacot nevelnek egy­szerre. Tehenük is volt, nem­rég adták el. Ezenkívül még több száz baromfi, kacsa, csirke. Idén csirkét csak 8 kotlóssal keltetett. “ Amikor velük is ké­szen vagyok — fűzi tovább a szót — jön haza az em­berem. Hajnali négyre megy az istállóba reggeli nélkül, s ilyenkor bizony már éhes. Készítenek neki bőségesen, mert 13 tehenet fej és gon­doz, megdolgozik érte. (Igaz, a keresete sem kevés: 70—80 munkaegység után kapja ha­vonta a 10 forint előleget, tavaly több mint 800 mun­kaegységet teljesített.) Alig veszi észre Hegedűsné és már el is szaladt a nap fele. — Megállás nincs — mond­ja — vagy ebédet főzök, vagy mosok, igaz, ebben már segí­tenek a kislányok is. És ta­vasztól őszig, megyek ki, majdnem mindennap a mező- re. Mert ő műveli az egy hold háztájit, s ezenkívül az ő gondja az a két hold kukorica, s hozzá 520 öl krumpli, 180 öl cukorrépa és 160 3! hagy­ma is, amit a család a közös szövetkezeti földből vállal. — És mikor pihen, szórako­zik? — Ó, erre nem igen jut időm — feleli mosolyogva. A világvevő rádió ott van a szoba falán egy polcon, ezt hallgatja. Újság is jár na­ponta. a Népszabadságot elő­fizetik, megveszik a Pest me­gyei Hírlapot, meg a Ludas Matyit, a Fülest minden hé­ten. Hegedűsné életét a gyer­mekek, a család tölti ki. Első­sorban ő értük, a gyermekek jövőjéért készülnek innen el a tanyáról. Kint, a -műül mel­lett, a felszabadulás után ke­letkezett új település szélén, már ki van mérve a telek, amire jövő tavasszal új, két­szobás, fürdőszobás tágas há­zat akarnak építeni. Ez miatt takarékoskodnak évek óta, hozzáteszik az icjei ■ jövedel­met; meg állami kölcsönt kér­nek. — Azt akarjuk, hogy a lá­nyaink, fiaink ne úgy nőjenek fel, mint mi. Legyen szebb az életük —, sóhajt egy nagyot Hegedűsné. Fekete Károlyné itt szü­letett Gombán, mindig is itt élt. 16 holdas gazda volt az édesapja. 12 éves korában már szedte a markot aratás­kor. Szép, mosolygós arcán, vidám tekintetén nem látni, hogy már 45 éves. 23 éve él boldog, békés házasságban a férjével, aki köztiszteletben álló, megbecsült fodrászmester a községben. Feketéné is fel­nevelt két gyermeket: 22 éves Piroska lánya Pesten ápolónő­képzőben tanul,' fia Karcsi, villanyszerelő, nemrég tette le a szakmunkás vizsgát. Két hold földjük volt, amikor négy éve belépett az • Ezüstkalász Tsz-be, amely azóta egyesült az Űj Élettel. Akkor változott igazán nagyot az élete: az ott­hon gazdálkodó, férje körül segítő háziasszonyból lassan közéleti ember lett. Kezdettől fogva dolgozik mindkét szö­vetkezet vezetőségében, eljár a nőtanács üléseire is, és idén, abban a körzetben ahol lakik, megválasztották tanácstagnak. Amikor róla beszélgetünk a termelőszövetkezet irodájában, azt mondja Poprádi Ferenc elnök: — Okos, értelmes asszony, A vezetőségi üléseken mindig felszólal, javaslataival segíti a szövetkezet fejlődését. És ha valamivel nem ért egyet, azt is megmondja nyíltan, őszintén. Vele az egyik baromfifar­mon, a közös gazdaság hampshire-i törzsállományá­nak utónevelő telepén is­merkedtem össze. Hatezer csirkét nevel itt másodmaigá- val, ő az egyik gondozó, naponta 13 órát dolgozik egyfolytában. A múlt hónap­ban a korosítás után járó pót­lékkal együtt 92 munkaegy­séget teljesített, közei ezer forint előleget vitt haza. — Nagy gond, felelősség, ennyi állatot ellátni —< mondja — és én szeretem ' a rendet, a tisztaságot, szere­tek dolgozni, A telepen meg is látszik a keze nyoma. A csirkék szé­peik, jól gondozottak, többsé­gük már tenyésztésre alkal­mas jérce. — S emellett hogyan tudja elvégezni a tanácstagi teendő­ket? ' — Nem könnyű, itt vagyok egész nap. De az ülésekre mindig elmegyek és a kör­zetben az utcánkban is rend­szeresein beszélek az embe­rekkel. Lelkiismeretesen képviseli érdekeiket. Legutóbb villanyit kért a Dózsa György utcá­ba és kőlapokat, hogy leg­alább egyik oldalon járdát készíthessenek a házak előtt. Mert szervezi és kis napló­jában nyilván is tartja a tár­sadalmi munkát. Azt, hogy ki mit, mennyit dolgozik. — És nincs baj amiatt, hogy keveset van otthon? — Ö, a férjem megérti. Együtt beszéljük meg a dol­gaimat. És segít a fiam is. Jó gyerek, részt vesz a ház körüli munkában. Itgy kicsit büszke is rá a férje. És hogy miként ér­telmezi a női egyenjogúságot, arra példa az, hogy otthon ma­ga főz (mégpedig kitűnően!) és viszi naponta az ebédet a feleségének a baromfi farmra. Egy ilyen asszony meg is érdemli. Heíesi Ferenc Pál : Alacsony, s korához, 34 j évéhez képest bizony baráz­• dág arcú asszonyka Hege- J dűs Ferencné. Ott lakik még j mindig a községtől, Gombá­• tói négy kilométerre lévő ; régi urasági majorban, ahová \ szüleivel költözött csecsemő- ! korában, amikor azok ide- ! szegődtek cselédnek. Itt, a ! szép fekvésű Harcvölgyben I nőtt fel, távol a kultúrától, ! iskolától, már nyolcéves ko- i rában az uradalmi szőlőbe í ment parajt szaggatni. Férje ! is nincstelen tanyai legény ! volt, amikor összeházasodtak. : Ö már kilenc éve tsz-tag, £ most itt dolgozik nem mesz- í sze az Űj Élet majorjában, a f tehenészetben. Szerény, szo- \ ba-konyhás lakásukat meg- \ töltik az ágyak, szépen gya- ^ rapodott a csalód. Most már ^ lassan felcseperednek a gye- ^ rekek: Margit 16 éves. Julika £ 13. Feri 9, és a legkisebb. ^ Pali is már 7 éves, ősszel í második osztályba megy. y Bent ülünk a hűs szobá- ^ ban, s arra kérem Heeedűs- ^ nét, mondja el, hogyan te- ^ lik el egy napja. ^ — Az bizony nagyon zajo­^ san — kezdi —, már reggel ^ ötkor talpon vagyok és este ^ fél tíznél soha nincs ko- ^ rabban, amikor lefekszem. ^ Télen még koromsötét van j kint. amikor készítem a gye-, á rekdknek a reggelit, mosda­y. Fehér plimuth kakas \ tálni kellett az ilyen hibri-; deket, illetőleg az előállí-1 tásuikhoz szükséges alapfaj- ^ ták egyedeit. Amellett, hogy ^ nem is kaptunk elegendő in- ! tenzív baromfit külföldről, '<t túlságosan drágán is vettük. \ Most viszont elmondhatjuk.! hogy a Gödöllői Kisállatte-! nyésztő Kutatóintézet ren-; delkezik megfelelő kapaci-; tással, illetőleg rövidesen ! felkészül arra, hogy az egész ! ország mezőgazdasági nagy-! üzemeit ellássa árutojás- és! hústermelő tyúkhibridekkel. < Az árutojás termelő hibri-! dek előállításánál azt vették í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents