Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-12 / 161. szám

VII. ÉVFOLYAM, 161. SZÄM 1963. JÚLIUS 12, PÉNTEK Hatékonyabb, eredményesebb a járásban a KISZ-szervezet munkája A Magyar Szocialista Mun­káspárt járási végrehajtó bi- teottsága megtárgyalta a járási IKISZ-bizottság elmúlt évi munkájáról szóló jelentést. A mm}ka fő vonalát az elmúlt évben is az „Ifjúság a szocia­lizmusért” mozgalom képezte. Unnék megszervezése és a kö­vetelmények teljesítésének biztosítása volt az egyik leg­fontosabb feladat. Különböző termelési versenyekben 1962- ben 815 fiatal vett részt, ez 300 fővel volt több,- mint 1961-ben. A munkaversenyben részt vevő munkacsapatok kö­zül az abonyi Kossuth Tsz if­júsági sálózóbrigádja érte el a ■legjobb eredményt, az orszá­gos versenyben második lett. ‘ Hat ifjúsági brigád verseny­zett a „szocialista brigád” cí­mért, közülük két brigád el- is nyerte azt. Kiemelkedő eredményt érték el a Kőröste- tétleni Állami Gazdaság mar­hahizlaló szocialista brigádjá­nak tagjai is, akik 1 kg súly­gyarapodás helyett 1,15 kg súlygyarapodást s emellett több mint 300 000 forint meg­takarítást értek el. A gazdasági vezetők általá­ban minden területen elége­dettek a fiatalok munkájával, i Ebben az évben 1470 fia- i tál vesz részt a mezó'gaz- 1 daságj termelési verse- i nyékben, tehát csaknem í duplája az 1962, évinek. Á takarékossági mozgalomban ; 1962-ben 345 fiatal vett részt, s 408 445 forintot takarítottak meg. Jelentős eredmények szület­tek á társadalmi munka terü­letén is. Egész évben 1765 fia­tal vett részt a társadalmi munkában és 50 460 órát dol­gozott, ebből 21 254 órát tsz- ekben a többi társadalmi munkát a községfejlesztésj •tervek végrehajtásában végez­ték. Az ISZM munkakövetelmé­nyét 2620 fiatal teljesítette az elmúlt évben. Az elmúlt év­ben 734 fiatal vett részt KISZ politikai oktatáson, a hallga­tók megjelenése általában 80 százalékos volt. A propagan­disták felkészülten, lelkiisme­retesen foglalkoztak a fiata­lokkal. Pártoktatáson 183 fő vett részt. Állami oktatásra 231 fiatal járt, általános is­kolába 131 fő, középiskolá­ba 81 fő. egyetemre, főis­kolára 19 fő. Szakmai oktatáson .382 fiatal vett részt. Ebben az évben összesen 1530 fiatal kapcsoló­dott be a különböző oktatási foi-mákba. Jelentősen tovább fejlődött ebben az évben az előadásos propaganda is. A kulturális szemléken eb­ben az évben jóval több fia­tal vett részt mint az eddi­gieken és ugyanakkor jelen­tős színvonalemelkedés is mu­tatkozott a csoportok munká­jában. Az ISZM kulturális kö­vetelményeit mintegy 3000 fia­tal teljesítette. A József Attila olvasómoz­galomban 56 fő szerezte meg az arany- ezüst- vagy a bronz­jelvényt. Az elmúlt évben 846 fiatal vett részt szellemi vetél­kedőkön. Ebben az évben a kulturális szemle keretében a helyi, körzeti és járási szelle­mi vetélkedő döntőkön mint­egy ezer fiatal tűnt ki. A KISZ-szervezetekben három irodalmi színpad, 25 színjátszó csoport, 4 zene­kar, 2 énekkar és 25 nép­tánc-csoport működött az elmúlt évben, összesen 703 fővel. 32 szakkörben 199 fiatal te­vékenykedett. Közös színház-, tnozi- és múzeumlátogatáson 1509 fiatal vett részt. . A kulturális szemle járási bemutatóján a színvonalver- tenyben 2 csoport és 2 szólis­ta nyert araríyfokozatú okle­velet, illetve arany jel vényt. 5 «söpört és 2 szólista ezüstfoko­zatot, 7 csoport pedig bronz­fokozatot. Hiba, hogy a csoportok egy része még mindig csak a kul­turális szemlére való felké­szülés időszakában dolgozik. A kulturális szemle befe­jezése után előrelépést je­lentett a csoportok mun­kájának állandósításában az a kezdeményezés, hogy a csoportok kölcsönösen cseréljék ki műsoraikat, illetve egy-két estét betöl­tő műsort adjanak egy­másnak. A kulturált szórakozás biz­tosítása. terén nagy előrelé­pést jelentett az ifjúsági klubok létrehozása Abony- ban. Albertirsán és Jászha- rajenön. Ezeknek a klubok­nak mintegy 400 fiatal tagja van, és ezenkívül sok fiatal vesz részt alkalomszerűen a klubok rendezvényein. Az if­júsági klubok a művelődési házakban működnek, a mű­velődési ház és a KlSZ-szer- vezetek irányításával. A kul­turált szórakozási lehetősé­gek biztosítása mellett az if­júság életkori sajátosságai­nak megfelelő formában je­lentős segítséget nyújtanak a fiatalok kulturális, általá­nos és politikai képzéséhez is. A klubok munkáját a járási KISZ-bizottság állan­dóan figyelemmel kíséri. A sportmunka területén is jelentős az előrelépés. Ezt bizonyítja az is, hogy az elő­ző évi 1300-zal szemben 3900 fiatal teljesítette az ISZM sportkövetelményét. összegezve az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom el­múlt évi eredményeit, meg­állapítható, hogy jelentős a fejlődés a mozgalomban részt vevők létszámát, a követel­mények teljesítésének szín­vonalát tekintve egyaránt. A KISZ-taglétszám emel­kedése az adottságokhoz ké­pest lehetne gyorsabb is. A szervezeti élet a korábbi idő­szakhoz viszonyítva rendsze­resebb. A rendezvények tar­talmi részében is fejlődés tapasztalható. Elmélyülteb­ben, alaposabban tárgyalnak meg egy-egy feladatot, mint régebben. Egyre többet fog­lalkoznak rendezvényeiken az adott gazdasági egység előtt ólló termelési és politikai feladatokkal és az ifjúság nevelésének, a szocializmus építésére való mozgósítás problémáival. Ez vonatkozik a járási KISZ-bizottság és az alapszervezetek munkájára egyaránt. A tél és tavasz folya­mán 10 titkár és vezetőségi tag vett részt egy-, illetve kéthónapos vezetőképző is­kolán. Az öthónapos leve­lező tanfolyamon Abonyban és Csemőben jelenleg 45 fia­tal képzése folyik. A köz­ponti és helyi vezetőképzés hatása máris jelentkezik az átgondoltabb, tervszerűbb, kö­rültekintőbb alapszervezeti munkában. Szükséges azon­ban, hogy a titkárokon túl egyre több vezetőségi tag és aktíva is részesüljön moz­galmi képzésben, mert a ve­zetés színvonalát csak ilyen módon lehet megfelelőbb szintre emelni. A járási bizottság az el­múlt évben ugyan rendsze­resen ülésezett, azonban a 4 bizottsági ülés közül csak egy volt határozatképes. így a járási bizottság mint. vá­lasztott testület irányítása nem érvényesülhetett megfe­lelően. A vb negyedéves ütemterv alapján, kéthetenként ülése­zett, az ütemtervben rögzí­tett naph-endi pontokat ki­sebb módosításoktól eltekint­ve megtárgyalták. A függetlenített appará­tus munkája az elmúlt évben javult. Többet jár­tak ki az alapszerveze­tekhez és ott körültekin­tőbb, alaposabb segítsé­get tudtak nyújtani. Helyes az a kezdeményezés, hogy a függetlenített appa­rátus munkájának megköny- nyítésére, a bizottsági tagok aktivizálására, és a munka még szervezettebbé tételére társadalmi osztályokat állí­tanak fel. A járási KISZ-bi- zottság az elmúlt évben igye­kezett a munkáját a párt és a felsőbb KISZ-szervek hatá­rozatainak megfelelően vé­gezni. Sikerült szervezettebbé, tervszerűbbé és hatékonyab­bá tenni a KISZ-munkát. A munka további javításá­ra vonatkozó határozati ja­vaslatot a párt-végrehajtóbi­zottság legközelebbi ülésén tárgyalja meg. — B — Görögországi exportra hizlal bárányokat a jászkarajenői Lenin Tsz Kétszáz ürübárány hizlalá­sára és szállítására kötött szerződést a jászkarajenői Le­nin Termelőszövetkezet. Az állatokat szeptember elsején fogják be hízásba és decem­ber végén adják át a külföldi szállítás céljára. Kannákról, mellekről, vándorlásról Beszélgetés a ceglédi méhészboltban Nagy a forgalom a Ceglédi Földművésszövetkézét méhész- szaküzletében. — Mióta vezeti az üzletet? — Három éve vagyok ide beosztva — feleli Bogdán Mi­hály üzletvezető. — Szeretek itt dolgozni. Az áruellátás ki­elégítő. A vevőközönség elége­dett, az esetleges hiányokat, panaszokat azonnal orvosol­juk. — Mi kapható még az üz­letben méhészeti cikkeken kí­vül? — Növényvédőszereket is árusítunk, műtrágyát, porozó­szereket. — Mennyi méz szállítására szerződtek le a méhészek ez évben? — 120 mázsára. Ennek már 50 százalékát be is szállították de még nincs itthon a méhé­szek nagy része. — A viasz—cukor csereakció hogy vált be? — A szerződéseket 100 szá­zalékban teljesítették. 12 má­zsa cukrot adtunk ki via­szért. Eddig csak behozatalból tudtuk fedezni az .ország viaszszükségletét. Az itt le­adott 144 kilogramm viaszért is, ha ezt külföldről szerezzük be, sok valutát kellett volna fizetni. De nemcsak Cegléden, hanem az egész ország méhé­szeteiben nagyon sok viaszt Bárom hclycaés a sertlülö maf/tfor atlétikai bajaoksáybum Vasárnap a legjobb serdü­lő atléták mérték össze tudá­sukat a Népstadionban. A CVSE atlétái igen figyelemre méltó eredménnyel vettek részt az országos serdülő ma­gyar bajnokságban. Szorgal­mas munka előzte meg az or­szágos bajnokságra való fel­készülést. Sajnos, az ideges­kedés rányomta bélyegét a nagy tétre és így néhány versenyző a vártnál gyengébb eredménnyel végzett. Fityó Klári és Fehér Gabriella sek­kül nagyobb eséllyel indult, de a lépés nem jött ki a fe­lesleges izgalom miatt. Ma­gyar Antal szakoktató edző szerint, mindketten előkelő helyen tudtak volna végezni, mert sokkal több van ben­nük, mint amit nyújtottak. Egyébként az igen nívós atlé­tikai magyar bajnokságban egy serdülő magyar bajnok­ságot nyertünk, mert Hausz Frigyes a rúdugrásban 3,00 m-rel nyert. További eredmé­nyek: 100 m női serdülő sík­futásban 2. Halász Irén (idő­futamban) idei legjobb ered­ményével, 13.2 mp-ce.1 nem tudott a döntőbe jutni. Pusz- tay Ilona 63.1 mp-cel 5. he­lyezést nyert. Ha az első fu­tamban indul,- sokkal jobb eredménnyel szerepelt volna. Magyar Antal edző szerint a következő magyar bajnok­ságban sokkal jobb eredmé­nyekkel fognak a CVSE atlé­tái szerepelni. termelnek. A viasz—cukor cse­reakció lehetővé teszi a szük­ségletek megtermelését. — így nem is vesznek a méhészek műlépet? — 1962-ben 220 kilogramm műlép fogyott el. Ez évben már 400 kilogramm felett já­runk, mert a jól bevált mé­hészeti év lehetővé teszi a nagy építtetést Ezt részben pénzért, részben csere viaszért vitték el a méhészek. Van rá remény, hogy az őszi ríiéh- selejtezéskor újra nagy töme­gű viaszt cserélnek át cukor­ra. — Sok mézeskanna fogy? — Más években 20 darab körüli a forgalom, ez évben pedig már eddig több mint 50 darabot adtunk el, remélem, még megduplázódik a forga­lom. Uj vevő jön be az üzletbe. Mézeskannáikat kér. Kiválaszt hetet tizet s tanakodik, ho­gyan szállíttatná ki az állo­másra. Kérdésünkre elmond­ja, hogy Németh Ambrus a neve, Törtei, Ernyő dűlő 78. szám alatt lakik. 30 család méhe van, eddig az első aká­con 7, a másodikon 7, és most ismét 7 mázsa mézet pergetett. De reméli, meglesz a negye­dik 7 mázsa is. Nincs már kannája, vennie kell. — Vándorolt a méheivel? Érdemes volt? — Nagy kárt okozott magá­nak és a köznek az, aki ez év­ben nem vándorolt. Bár költ­séges és fáradságos a méhész­kedés, ma már csak vándorlás­sal lehet eredményes. Évek óta gyönge volt az eredmény, de ez az év kárpótolt sok rossz évért. A rossz telelés ellenére is olyan' jó eredményem volt, hogy mondhatom eddig ilyent nem értem el. A nehéz tél miatt a méhcsaládok csak kö­zepesek voltaik, mégis nagy volt a hozam. Igaz, sem cuk­rot, sem fáradságot nem saj­náltam tőlük. Ez évben min­den rossz évet pótoltak. Remé­lem, azért a következő év is jó lesz, a méheknek és a mé­hészeknek egyaránt. Ezt kívánjuk mi is! — A Húsipari Vállalat víz­igénye napról napra növek­szik A Vízkutató és Kútfúró Vállalat ebben az évben, min­den anyagi nehézséget le­küzdve egy újabb kutat fúr a Húsipari Vállalat területén és a kútfúrást az év végén be is fejezi^ Hűsölés az állam pénzén A Ceglédi Tanácsi Építőipari Vállalat figyelmébe! A képen semmi különös. A ceglédberceli kultúrotthon építését ábrázolja. A riporter kedvéért beállt három em­ber nem dolgozik, csupán a munkát imitálja. De nemcsak ők hárman vannak így, 26-an ülnek a hűvösben, várják a jószerencsét a ceglédberceli tanács pénzén. Egyesek fagy- laltoznak, mások újságot olvasnak és viccet mesélnek. Szervezetlen a munka. Az építkezés vezetőjét nem talál­juk a községben, csupán a brigádvezetőt, az egyik felvo­nulási épület árnyas helyiségében. Ceglédbercelen évek óta nincs kultúrotthon. De ha a munka üteme továbbra is í£y halad, eltelik még két-három esztendő és továbbra is így marad. Nem tudjuk, ki fizeti az állásidőt, azt sem, hogy a keddi napra ki számolta el a munkabért, de egy biztos: 26 ember nem dolgozik. 208 óra kárbaveszett, ami csak a munkabért tekintve közel 2000 forint. A gépek állását nem is számolva! Nem lehetne a ceglédberceli kultúrház épí­tését gyorsítani? Bereden ugyanis nagyon várják az új kul­túrotthon építésének befejezését! (Kecskeméti Mihály) A jó termés igazolja a reális terveket a jászkarajenői Új Barázda Tsz kertészetében Azt hiszem, a jászkarajenői Űj Barázda Termelőszövetke­zet vezetőségének nem kis gopdja volt annak a terme­lési profilnak a (kialakítása, amely lehetővé teszi a leg­eredményesebb gazdálkodást és a tagság, gondtalan megél­hetését biztosítja. A község­ben évtizedes hagyomány a kertészet, különösen a nagy méretekben folyó dinnye-, a jól bevált paprika- és para­dicsomtermelés. Az Új Baráz­dában már évek: óta fejlesztik a kertészetet. Járásszerte el­ismert termelési eredmények születtek s a gazdaság veze­tősége évről évre igyekezett ezeket a sikereket fokozni. A tavalyi aszályos esztendő nagy gondot jelentett a ter­melőszövetkezet vezetőségé­nek és tagságának egyaránt. A tanulság azonban hasznos volt és megszületett a határo­zat: növeljék a kertészetet és öntözéssel tegyék eredménye­sebbé a kertészet munkáját. A tavalyi tíz hold paprika helyett az idén húsz hol­dat állítottak be. a húsz- lioldas paradicsomterme­lést negyven holdra emel­ték. Mindkét kultúra jól fejlődött és ahogyan a többszöri fel­mérések igazolják, helyes volt a vezetőség határozata. — Nemcsak a paprika-para­dicsom térmeléssel állunk jól — mondotta Gulyás Pál elnök. — Van nekünk egyebünk is; amire büszkék lehetünk. Egy női munkacsapatunk három hold uborkát gondoz. Erről a területről Nagy hászlóné munkacsapata kereken há­romszáz mázsa uborkát taka­rított be és még a termés fe­le kinn van. — Semmi bajunk nem lesz az értékesítéssel — folytatta tájékoztatását az elnök. Aá idei bő termés nagyon befo­lyásolja a piaci helyzetet, ami bizony szeszélyes szokott len­ni. Mi azonban a paprikára, paradicsomra és általában minden kertészeti növényünk­re kellő időben szerződést kötöttünk az állami felvásárlással, tehát biztosított átvételi árakkal nézünk az értéke­sítés elé. Semmiféle meglepetés nem érhet bennünket. Ami pedig a mennyiséget illeti,' arra csak azt mondhatom, hogy nem­csak a reális tervek teljesíté­sére, hanem alapos túlteljesí­tésére is számíthatunk. r*rh itofnii •/ 4 — Károly István ceglédber­celi lakos az Egyetértés Tsz tagja a 180 forintos háztáji biztosítása után viharkárért 2578 - forint kártérítést kapott a ceglédi Állami Biztosító já­rási fiókjától. — A 203. sz. iparítanuló-is- kola hallgatói már a harmadik túrán vesznek részt a szünidő­ben. Az első csoport gyalog­túrán volt a Dunakanyarban, a második csoport Nógrádve- rőcén töltött vidám napokat a nemzetközi táborban és je­lenleg egy népes csoport a Mátrában és a Bükkben van kerékpáros túrán. A három csoportban mintegy hetven ipa'ri tanuló vett részt, — A ceglédi Bányász-sport­kör természetjáró szakosztálya turista kirándulásra hívta meg a Lenin Tsz tagjait a Mátrá­ba. Javában folyik a szerve­zés, eddig kb. 50-en jelentkez­tek a közös. gazdaságból. — A termelőszövetkezetek 180 forintos háztáji biztosítá­sára Cegléd városban és a já­rásban több mint 50 000 állat­kártérítést fizetett ki a ceglé­di Állami Biztosító járási fiók kártalanítási osztálya. — Már üzemel a Tejüzem két darab, egyenként 10 000 literes zárt gömbtartálya. Üzem közben végzik el az építkezésen az utolsó simításo- katj — A ceglédi Villamoslparl Gyár labdarúgó-csapata vasár­nap Törteién szerepelt. A barátságos-mérkőzés a ha­zaiak 1:0 győzelmével végző­dött. — A ceglédi strandon az idén is eredményes úszótaní­tás folyik. Tauber György úszómester már a harmadik tanfolyamot vezeti, és eddig mintegy 30 fiatalt képezett ki. Hétfőn július 15-én indul az utolsó tanfolyam. A foglalko­zások reggel fél 6-tól fél 10-ig tartanak. — A kánikulai meleg egé­szen különleges feladatok elé állítja a Tejüzemet. Naponta 60 000 liter tej hűtése, pasztő­rözése és kiszállítása mintegy kétszáz kereskedelmi egység­nek igen komoly feladat. A Bányász sportkör teke- csapata szombaton és vasár­nap Kecskeméten a „Hírős” kupéért játszott. Nyolc induló csapat közül a ceglédi a II. helyen végzett. A kupát az NB Il-es Szegedi Vasutas vit­te haza. Egyéni versenyben a ceglédi Rónaszéki Lajos, a Bá­nyász sportolója II. helyezést ért el. — A ceglédi Vasutas sport­egyesület vízilabdázói vasár­nap bajnoki mérkőzést játsza­nak Debrecenben az ottani Vasutas vízilabda-csapatával-

Next

/
Thumbnails
Contents