Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-11 / 160. szám
Nemcsak névcsere történt Sződligeten Gyakran hangzott el Szód- ligeten a kérdés: miként lehetne eredményesebbé tenni a község sportját. Ennek érdekében több próbálkozást tettek. Legutóbb községi sportkör néven működött az egyesület, de nem nagyon jutott előbbre a sportélet. A versenyekre vágyó fiatalok egy idő után elkedvetlenedtek, és máshol igyekeztek sportlehetőséget találni. így volt ez a női kézilabdacsapattal is, amely feloszlott. A labdarúgók felszerelési problémákkal küzdöttek, az asztalitenisz-szakosztály pedig csak úgy tudta fenntartani magát, hogy a játékosok többnyire saját pénzükön utaztak. Saját pénzükön vásároltak versenyasztalt, s ez •jelenleg is négy-öt sportoló tulajdonát képezi. Hiába volt meg a jó szándék a lelkes és önzetlen vezetőkben, a gond kedvüket szegte és gyakran cserélődtek. A helyzetet úgy lehetett jellemezni: a sződligeti sportnak mindig volt gazdája, de üres volt a tarisznyája. Az elmúlt év őszén fordulat következett be, a Sződligeti és Gödi Vegyesipari Szövetkezet átvette a sportkört és a közgyűlés kimondta a Sződligeti Spartacus megalakulását. Az elnök Horváth László lett. Új ölloső A községibéliek az elmúlt néhány hónap alatt is szép sikereket értek el. Hozzáértő, új tagokkal erősödött a sportkör elnöksége, a szakosztályok vezetése. Társadalmi munkában „felhúztak” egy három helyiségből álló öltözőt — ez még a KSK idejében indult — s e kezdeményezés láttán a PTST az épület befejezéséhez 10 000 forint támogatást adott. Az OKISZ sportosztálya a vízművesítéshez hidrofort és motort juttatott. Az öltöző elkészülése újabb sportolókat vonzott, s ennek eredményeként megalakult a kézilabda-szakosztály, amely a járási bajnokságban szerepel. Rövid pályafutása során, a csapat szép eredményt ért el Vácott, a május 1-i vil- lámtomán harmadik lett. A sportág hívei tervbe vették, hogy Régner József szakosztályvezető irányításával pályát építenek, hisz jelenleg az iskolába járnak albérletibe. Igen nagy közönségsikert A sződligeti asztaliteniszezők a közelmúltban lezajlott Dunakanyar Kupa viadal szünetében a dunakeszi kultúr- ház folyosóján. Balról jobbra: Kalamaznik Károly, Pölcz Ernő, Katona Dóra, Dede Károly, Schwartz Zsuzsa, Pölcz Gábor, Dankó József (R. L. felvétele) aratott a Sződligeti Ktsz— Dunámén ti Ktsz labdarúgó- találkozó, amely nem kevesebb, mint ötven pártoló tagot vonzott az egyesületibe. Már jóval több mint száz tagolt számlálnak, s ők a mintegy hetven sportolóval együtt rendszeresen, fizetik a tagdíjat. Ez olyan anyagi erőforrást biztosít, hogy az asztalitenisz-, a labdarúgó- és kézilabda-szakosztály sportolói új szerelésben léphetnek pályára, a küzdőtérre. Azzal is gyarapodott a szerelés, hogy az OKISZ sportosztá- lya húsz piros atlétatrikót, tíz piros és tíz fehér nadrágot biztosított. Három szakosztály Akárcsak a kézilabdázók, a labdarúgók is a vác—szobi járási bajnokságban, szerepeinek, a nyolcadik helyen állnak. Szabó János és Gön- czöl Tamás tartozik a legjobbak sorába, s bár Szabó ifikorban van, többször játszott miár az egyben is. A megyei bajnokságban tavasszal harmadik helyen végzett asztalitendszezőknél Pölcz Ernő neve érdemel elsősor- ban említést. Sportszerűsége példamutató, még sohasem késett el az edzésről. A sződ- ligetiek újonc női asztali- teniszgárdája kilencedik a megyei bajnokságban, a tavaszi forduló után. Ezenkívül a járási bajnokságban is képviseli asztalitenisz-csapat a sződligeti színeket. A Budapesti Helyi Érdekű Vasút felvételre keres felépítményes munkásokat, valamint vonatfékezőket. A vállalat a dolgozó és családtagjai részére MÁV- ra, HÉV-re, FW-re utazási jegyet biztosít. A felépítményeseknek munkaruhát, a vonatfékezőknek a vizsga letétele után, egyenruhát biztosít. Jelentkezni lehet: Budapest VII, Kertész u. 10. n. em. 252. ajtó, Eladó Ingatlanok a gyűli kirendeltség területén: Gyál: két szoba, konyha, fürdőszoba. spelz, pince, nyári konyha, manzárdszoba, kamra. 166 n-öl gyümölcsös. Beköltözhető. Ara: 140 ezer forint. Egy szoba, konyha, spelz, istálló, kút, villany. 214 n-öl gyümölcsössel. Beköltözhető. Ara: 55 ezer forint. Három szoba, konyha (összkomfort), 255 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 200 ezer forint. Két szoba, konyha, spelz, előszoba, 180 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ara; 120 ezer forint. Táborfalva: 1200 n-öl gyümölcsös telek, 400 öles parcellák. Ara: n-öle: 25 forint. Felsöpakony: 200 n-öl kerített telek. Ara: 5000 forint. Érdeklődni lehet: PIK, Vm., Gyál, Iglói u. 24. IPARI TANULÓNAK JEEÍNIKEIHÍTNEK 14— 17 éves fiúk kőműves és ács szakmára. Felvételi vizsga július 15- én (hétfőn) délelőtt 9 órakor a Ceglédi Iparitanuló Iskolában. A jelentkezők hozzák magukkal iskolai bizonyítványukat. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Építésvezetősége, Cegléd, Puskin u. 4. ÉM Szentendrei Cementár uipari Vállalat azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat és szállítómunkásokat. Modem munkásszállás van. Szentendre, Dózsa György út 34. sz. Fürdőruháját csináltassa alakjára. fürdőruháját alakjára elkészíti a Ceelédl Ruhaipari Vállalat, Nagykőrös. Kossuth Lajos utca 13. Monori Maggyár raktári és üzemi munkára férfi munkásokat keres. Üzemi konyha van. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a helyszínen. Beköltözhető ház, két süldő, négy db kecske eladó. Nagykőrös, Tamás u. 19/b. Érdeklődni, Temesvári u. 14. Jó hatással volt a labdarúgókra és a szurkolókra egyaránt a Budai Spartacus NB I-es ifjúsági csapatának sződligeti vendégszereplése, amely jelentős szakmai és erkölcsi segítséget nyújtott Az elmúlt időszakban, élért szép eredményeket újabb sikereikkel akarják gazdagítani Sződligeten. Tervbe vették a jelenleg működő három szakosztály mellett a sakkszakosztály megalakítását is. Vasárnap : Megyei ifjúsági válogatott—CYSE labdarúgó-mérkőzés Cegléden Vasárnap a vasutasnap alkalmából Cegléden vendégszerepei megyénk ifjúsági labdarúgó-válogatottja, délután 5 órai kezdettel a Ceglédi VSE NB III-as csapatával mérkőzik. Az ifjúsági válogatott 16 játékossal utazik Ceglédre: Fónyad (Monor), Szabó (Ve- csés), Kovács László, Juhász, Rakovszki, Kovács György (Dunakeszi VSE), Erdész (Alsógöd), Berger, Bajnóczi, Tóth (Budaörs), Bálint (Csepel Autó), Koska (Albertir- sa), Bánfalvi, Polák (Váci Vasas), Szomolányi (Nagykőrösi Kinizsi), Schuck (Pilis- vörösvári KSK). A Budapestről induló játékosok a Nyugati pályaudvaron találkoznak, később kijelölendő időben. Erről valamennyi játékos külön értesítést kap. Négypontos vereség - Nyolcpontos győzelem Az országos úszó-csapatbaj- nokság IV. osztályának A- csoportjában az I. fordulót Vácott, június 30-án tartották. Akkor a Józsefvárosi Sportiskola négy ponttal előzte meg a második helyezett Váci Spartacus együttesét. Most vasárnap, a fővárosban tartott viadalon a váciak visszavágtak, méghozzá nyolc ponttal többet gyűjtöttek, mint a józsefvárosiak. A versenyen egyébként a Váci Spartacus, a Józsefvárosi Sportiskola, a Diósgyőri VTK, a Nehézipari Minisztérium és a * Debreceni Spartacus képviseltette magát. A váciak eredményei. Férfiak, 100 m gyors: 1. Kovács 1:04.5. 200 m hát; 1. Agócs 2:47.8. 40o m gyors: 1. Krausz 5:26.6. 100 m pillangó; 1. Nemes 1:20.2. 200 m mell: 1. Visszavágás - virágcsokorral A Pest megyei Patyolat és Szolgáltató Vállalat kárpitos részlege (Budaörs. Budapesti út 24.) rövid határidőre vállalja mindennemű kárpitozott bútor (szék, fotel, reka- mié, sezlon, matrac stb.) javítását, úgy a lakosság, mint a közületek felé. Budapest. XI. Bartók Béla út 115. Telefon: 268—791. Ügyintéző; Nagy. Gépkocsihoz belsőkülső védőhuzatot hat napon belül készítünk, hozott és saját anyagból. Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat, Budapest, IX. Tompa u. 30. sz. (Páva u. sarok) Telefon: 138—805. Deme, a hévízgyörkiek edzője elmondta, hogy labdarúgó-csapatukat ősszel kővel dobálták meg Úcsán. Most ezt a visszavágón másképp viszonozták a helyiek. Virágcsokorral fogadták a vendégeket a területi bajnokság utolsó mérkőzésén, a találkozó végén pedig hűsítővel kedveskedtek nekik. Mint ismeretes, 300 néző előtt a Hévízgyörkiek 5:l-re nyertek, a hazai gólok közül Bazán kettőt, Tóth, Angyal és Demcsák egyet szerzett. A hévízgyörki együttesben Tóth, Bazán, Katonás és Pintér tűnt ki, míg az ócsaiak- nál Brizanics, Kocsis és Gyarmati. Némedi Sándor Műszerész ipari tanulót felveszek: Nagykőrös: Kecskeméti u. 14. Szabó Ferenc. Jövedelmező az ökörfarkkóró virág gyűjtése A gyógyászat céljára a szö- szös ökörfarkkóró és a nagyvirágú rokonfajainak a virágja felel meg, melyet csésze nélkül kell gyűjteni. Az ökörfarkkóró homokos tarlókon, erdőkben, vasúti töltések mentén, szikes területeken, legelőkön, napos cserjékben, vasúti töltések mentén néha tömegesen terem. Júliustól szeptemberig virágzik. A virág gyűjtését a harmat felszállása után, de a reggeli órákban ajánlatos elvégezni. Tekintve, hogy nem az egész virágot kell gyűjteni, hanem csak a virág sárga színű pártáit, így azokat a csészéből kézzel gyengéden megfogva kell kihúzni. A begyűjtött nyers virágot a földművesszövetkezeti átvevőhelyen kg-ként 5,— forintért veszik át: A földművesszövetkezet az egyöntetű élénksárga színre száradt virágokat (pártákat) is minden mennyiségben átveszi, száraz kg-ként 40,— forintért. Az említett jó átvételi árak mellett, megfelelő lelőhelyek felkutatása esetén napi 80—100 Ft kereset is elérhető: Ahol földművesszövetkezeti átvevőhely nem volna, szárítsuk meg a begyűjtött virágokat. A nyers pártákat legcélszerűbb papírra, ponyvára kiterítve, tűző napon megszárítani. Borús időben konyhában a tűzhely fölé felszerelt tepsin szárítsuk meg, vigyázzunk azonban arra, hogy szárítás alatt ne főzzünk, mert a feláramló gőz a száradó virág színét erősen leronthatja. A jó minőségű 6záraz ökörfarkkóróvirág egyöntetű élénksárga színű és ujjunk között könnyen s zé j j el m o rzsolih a tó. A megszáradt virág erősen nedvszívó hatású, ezért ezt szállításig, vagy átadásig légmentesen lekötött uborkásüvegbe, vagy bádogedénybe helyezzük el. Ha közelben nincs átvevőhely, akkor a száraz árut postán expressz- csomagként a HERBARIA Központi Üzemének címére (Budapest—Duna-parti tpj. IX., Soroksári út 17.) is fellehet adnij , ; __, i ;■ . j , , .__, , K rausz 2:59.6. 4x50 m vegyesváltó: 1, Váci Spartacus 2:17.4. Nők. 100 m gyors; 2. Lukács 1:24.5. 200 m mell; 2. Visnyi 3:30.8. 100 m pillangó; 3. visnyi 2:05.4, 10O m hát: 2. Medgyes 1:41.5. 4x50 m vegyesváltó: 3. Váci Spartacus 3:06.1. Budapestről Kassára utazott a férfi és női ifjúsági tomászválo- gatott. ahol csütörtökön és pénteken kerül sor a csehszlovák— magyar találkozóra. Úszás oktatás _ A Váci Járási Üszószövetség a Kilián testnevelési mozgalom első pontjának teljesítése érdekében — megtanulni kerékpározni vagy úszni — a váci uszodában augusztus 30-ig ingyenes úszásoktatást tart, minden kedden és csütörtökön délután 4—5 óra között. A tanfolyamon résztvevők Kilián könyvecskéjükkel Póth Aladárnál, a járási szövetség elnökénél jelentkezzenek az uszodában a fenti napokon. Idényzárás Bagón A bagi labdarúgók vasár-: nap a kisbagi csárdában tartották évzáró összejövetelüket. Mintegy kétszázan gyűltek össze, vezetők, játékosok, szurkolók. Nagy Antal edző megköszönte az együttes tagjainak jó szereplésüket és további lelkes, sportszerű játékot kért tőlük. A csapat a tervek szerint vasárnap délután fél hatkor a Vasas öregfiúk együttesét fogadja, ezután pihenő következik. A XII-iken — először ívről évre nagy sikerrel folynak a spartakiád küzdelmei. Az MTST a XII. spartakiád műsorába kísérletképp a kispályás és a nagypályás labdarúgást is beiktatta, utóbbit megyénkben rendezik meg először. A járási küzdelmek már lezajlottak, a továbbjutást pedig úgy oldották meg, hogy öt járási győztest — Buda, Monor, Ráckeve, Szob és Vác — kiemeltek, kívülük az Aszód—Cegléd, Dabas—Szentendre, Gödöllő—Nagykáta találkozó győztese jutott a nyolcas döntőbe. Kialakult a július 14-én sorra kerülő nyolcas döntő párosítása. Monor—Szob (1), Vác—a gödöllői és a nagy hátai járás mérkőzés győztese (2), Ráckeve—Dabas (3), Aszód —Buda (4). Július 21-én a 4-es és az 1-es, valamint a 3-as és 2-es mérkőzés győztese játszik egymással, majd a két legjobb jut a megyei döntőibe. A találkozók egyfordulósak. Mérkőzésenként az elöl álló járások a pályaválasztók, döntetlen esetén a vendégcsapat jut tovább. A viadalon egyébként legfeljebb területi bajnokságban szereplő együttesek játszhatnak, ennél magasabb osztályban szereplők nem. Mint a műsor is mutatja, a spartakiádan legtovább a labdarúgók küzdelme tart. A tekeviadal már lezajlott atlétikában, kerékpárban, kézilabdában, röplabdában, tornában, most vasárnap, július 14-én avatják a megyei győzteseket a Dunakeszi Vasutas sporttelepein. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm.. Blaha Luiza tér S. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—224 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — BelpoUtikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovart: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij 1 hónapra 11 forint h siÖVPKttH