Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-07 / 157. szám

IMS. JULIUS 7, VASARNAP

Németh Emil:

Egy kicsit mindig...

Egy kicsit mindig öreg voltam, s kicsit mindig gyerek leszek.

A helyes súlyponttal szívemben, így maradok a felszínen a szállítmánnyal, mit magamba vettem mint nagy, de tengeren mégis kicsi hajó a cápás mélységek felett.

Es átviszem rám bízott terhemet.

Egy kicsit mindig öreg voltam,

Hátam mögött tűnődve összesúgtak, figyelmetlennek, fádnak és mulyának hittek, s neveztek biztosan szegények.

Pedig kicsit öreg ifjan azért vagyok, hogy jól merüljön már most is hajóm. Dióhéj—lengén szél s hullám szeszélye elbánna könnyebben vele, szándék-kormányom mit se védene.

S egy kicsit mindig gyerek maradok.

Távoztomat itt és amott

sokszor mosoly kíséri majd,

hogy ősz hajjal ez még milyen bolond,

hogy feje lágy be nem nő soha.

Pedig csak néha könnyítő lélegzetet szívok be bordáim közé, hogy sok-sok parthoz odaállt, s a „megtelt” — csíkig megrakott hajómat feljebb emeljem átcsapó hullámok ellen, hogy a méltó célba — kinek rossz, hogyha ezt kívánom? eljusson méltó rakományom.

Karai Lászlói

Aratás

Nagy sikerrel játsszák filmszínházaink a Mr. Hobbs szabadságra megy című amerikai filmet. A film két régi ismerőse: James Stewart és Maureen O'Hara

Földünkön — több mint kétezer hold — beért az első árpatábla, és megjöttek ma éjszakára a kombájnok is — két szürke bálvány.

Még gatyás volt a harmattól a szalma, de morzsolgatta ujjunk a kalászt és fontoskodva sürögtünk a gépész körül, hogy indulunk-e végre?

Az első forduló után megállt — már nem tudom, hogy mi volt a hiba —, s mi óvatosan kézről-kézre adtuk a tartályból vett egy marék szemet.

Aztán megindult előttünk a gép, még bólogattunk — szép tarlót csinál — s a nap felé fordultunk mindahányan. hogy érthető legyen, miért hunyorgunk.

V XXXXXXXXXSXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXS.\XXXXX^XXXXXVXXXXXXNXXXXXXXXXXXXVVXXXXXX\XXXNXV>X^XCX'^X>XXXXXXvXXXvVXVXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXX.XXX\XXXXvXXXXXXXXXXX'XX\XS.XVXXvX*XX>X'.X».XÍV

DEKANY KALMAN:

A továbbjáró

Nincs már Petöfi-ház Gödöllőn

VVV\\\\\\\\\\NVW?Í\N\\\N\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^

Puskin nyomán készült a Szélvihar című olasz—jugoszláv film. Két szereplője: Geoffrey Hőre és Silvana Mangano

oszt az a baj. Tán fölülrül til- csák is tőle a jányt.

— Möglöhet. — Bólint az ünneplő ruhás.

— Az Annust azt nem tiltsák, mer annak az apja bent van, amiótátul csak létezik a csoport.

— Bent van. de miér! — sziszegi előre dűlve örzsi —, érdekből, merhogy az olajat féti a kertyiben.

— Hallja, miféle olaja van annak az embömek? — lép közelebb a sovány bajuszos.

— Tuggya aztat mindönki Topajon, hogy minő olaj az.

— Maguk topajiak? — kérdi az előbbi sovány.

— Szépségösen — válaszol örzsi.

— Oszt ki az az embör, akinek olaja van?

— A Panyi Balázs, mér kérdi?

— Csak kéváncsiságből, mer aztat (ismerem.

— Vagy úgy — rántja föl a fejét örzsi — aztat ösmer- heti mindönki.

— Derék embör az — jegyzi meg a bajuszos.

— Afelől nincs hiba, hogy nem dögös, nem szorgalmas, de az olaj az is igazság, mer aztat én a saját két szömöm- Vnel láttam.

E

gy kicsit mintha feszültté vált volna a hangulat, mindenki hallgat. Hirtelen a komp felé tekintgetnek mindannyian.

— Mán mozgolódnak — állapítja meg az ünneplő ruhás.

— Üde jel — teszi hozzá az egyik sovány. A két, kosaras asszony kínos fészkelődés- sel nézelődik a túlsó part felé, a fiatal pár meg az átkelési költséget számolgatja.

— Valami hordókat vagy miket raknak a kompra — mondja az ünneplő ruhás. — Talán sert hoznak.

— Vagy olajat pakolnak — jegyzi meg örzsire sandítva a bajuszos sovány. Az asz- szony nem veszi magára a célzást, vagy legalábbis nem mutatja. Egy kis idő múlva azonban mégis megszólal.

— Aki ösmerós Topajon, tudhassa, hogy mindég farkának a határban az olaj után. A ti fődeteken is fúrtak, igaz-e. Márt?

— Még a háború előtt — felel a másik öregasszony — összedúrtak egy hold fajin lucernát, oszt htjába, mer olaj csak nem vöt.

— Nem is lőhetett, mert nem jó helyen keresték. A Panyiék kertyibe nem kutattak. csak ép, hogy fúrtak egy cseppet, mán abba is hagyták, aszonták, hogy nem tanáják a főerit. Oszt kiderőt. hogy mégis ott van.

— Kiderőt. híjába titkóják — bólogat Mari.

— Tán a mérnökök tanáták mög? — kérdi az ünneplő ruhás.

bajuszos, g

v

Catherine Woodville a Vége a bulinak című új angol film női főszereplője

Nem a leginy miatt, nem olyan jány az, hanem, hogy az olajat eltitkóják az államiul.

— Oszt az Annus micsinál?

— kérdezi a fiatalasszony.

— Nem tuggya még — válaszol örzsi. — Csak ők nem tuggyák, más mindönki a faluban. Mongyák is, hogy miféle népek vannak a csoportban, milyen arcátlanok.

— A jányok mind a legi- nyekkel kergetőznek — szűri a szót Mári a foga között.

— No, no! — mondja a bajuszos sovány — a Rozi is, vagy hogy híják, az is herge- tözne a traktorossal.

— Mán nem hergetőzne, j mert utálja az Annus végett :

— védi örzsi.

— Hát csak azér ugye — ne- \ vet a sovány, aztán megjegyzi :

— mán gyön a komp.

M

indenki hallgat. Újabb l emberek jönnek, a kerék-'; páros is odaállt a szekerek j mellé.

— Te Mári, mán kiszőjünkí — tápászkodik föl örzsi za- \ vartan, amikor a kis motorost ott kattog a komppal a part £ előtt. Felcihelődnek, a két ^ sovány hátra marad.

— Hja, ez az öregasszony —j csóválja a fejét a bajuszos, f aztán megindulnak a többieké után, amikor a komp neki-% üt ódik az alátolakvó partnak.,J

— Azok még nem tuggyák — mondja örzsi —, csak az Annus anyja meséte, hogy milyen gazdagok lesznek ők, mer mögtanáták a főerit az olajnak.

— A nagy esőzéskor tanáták mög — teszi hozzá Mári.

— Akkor. Közvetlen a háború előtt, amikor főgyött a talajvíz a kacsaitatójokba, osztón mind mögdöglöttek a kacsáik, még ütetnyi is mástul kértek. Én magam is láttam, hogy uszkát a vizen az olaj. Még a kútjokba is látszik, ha sokáig nyugodtan van benne a viz.

— Osztón mér nem vizsgálják mög a mérnökök? — kérdi a bajuszos.

— Mer azótátul is eltitkóják Panyiék mindönk elől — villant haragosan örzsi a szemével a kérdezőre. — Még a ka- csaitatót is betemették, el is planéróták, oszt ganajt bántak rá. Hogy nem szégyellik tsz-tag léttükre mögcsalni az államot. Az a traktoros mög velők fújja, mer, hogy ott van a jány, aztat akarja elvonni.

— A szövetkezetnek se akarják elárőni, az olajat, csak maguk akarnak meggazdagodni — replikázik Mári.

— De most majd mindön ki- derő, mer a Rozi tesz róla, ő tudja, hol az olaj — mondja örzsi. — Főjelentette őköt — háikitja le a hangját —

Szomorúan vettük tudomásul a hírt: nincs már Petőfi- íiáz Gödöllőn. Hogyan történhetett ez meg?

Gödöllőn, a mai Petőfi Sándor utca 12. számú házban lakott valamikor, 1843-ban Petőfi Sándor. Itt élt, sitt dolgozott, itt irta halhatatlan verseit Mednyánszky Bertához. Az utókor kegyelettel őrizte Petőfi Sándor. Itt élt, s itt dőlés forradalmárt vendégül látó Szombat-család még a régi berendezési tárgyakat és az udvaron álló eperfát is védte, amely alatt a költő sokszor elüldögélt. S most, a régi házat modernizálták, átépítették, bővítették. Ha a régi falak meg is maradtak magában az épületben, ez a ház már nem az, amelyben Petőfi lakott. Ez a ház már nem az, amelyről versel, ez a ház már nem az, amely több, mint egy évszázadig Petőfi szellemét, emlékét sugározta. A régi ház — semmi kétség: nincs többé!

Az épület tulajdonosa, a Szombat-család építési kérelmet adott be még az elmúlt évben. Jogos lakásigényük kielégítését bővítéssel, hozzáépítéssel kívánták megoldani, talán nem is tudva, mekkora kárt okoznak Petőfi emléké-; nek, s saját családi hagyomá-i nyaiknak. Az engedélyt megkapták a járási tanácstól, s az! építés — megtörtént.

Elgondolkoztató és elkese-; rítő hír ez. Sokszor kisebb je-; lentőségű épületet is műem-j ékké, védetté nyilvánítunk, s : »z igazi értéket meg hagyjuk; veszendőbe menni. Pár évvel:

ezelőtt még az tervezgették a gödöllőiek, hogy kisajátítják ezt a házat, s Petőfi-múzeu- mot rendeznek be, ezzel is tovább ápolva Petőfi gödöllői emlékét. A tervből, a lelkesedésből lám ez lett. Az ember szinte el sem hiszi, hogy ez megtörténhetett. Hát nincs Gödöllőin műemlékvédelmi bizottság? S így annak nem is lehet hivatalból tagja a járási tanács építési osztályának vezetője?

Keserves az a tanulság, amit ebből a baklövésből levonhatunk!. ..

(t.)

| BERETVÁS BÓDOG világéletében

• hivatalnok volt, méghozzá a ! hivatalnokok ama fajtájá- ! bői, akik mindenkori felet- ! teseiknek és főnökeiknek ! fenntartás nélkül engedelmes- ! kednek. így azután simán át- í vészelte a háború utáni rend- í szerváltozást. A hivatali iga- : zoló bizottság minden különö• sebb szekatúra nélkül kiadta j az öt párt aláírásával és pe- j csétjével ékes bizonyítványt.

• Sőt, mi több, bizonyos hall- j gatólagos elismeréssel vették

• tudomásul, hogy nem ment : ki a frontra, hanem follyta- | tólagosan a helyén maradt, a j hivatalban, noha még kato- Inaköteles korban volt, jóval j ötvenem alul. Volt valami : rejtett szervi hibája, amiért ! alkalmatlannak bizonyult katonai szolgálatra.

Egy kis ideig még meghagyták eredeti állásában, a járadékszámfejtő osztályon, azután, mint pénzügyi szakembert, és példás magatar- 1 tású tisztviselőt, áthelyezték egy újonnan szervezett építő tröszthöz. Pénzügyi főelőadó lett. így hát tökéletesen elégedett volt a sorssal, nem is akart magasabbra tömi.

Csöndben, szerényen éldegélt hitvese oldalán.

Budán laktak, a lombos Eszék utcában. A hajdani karcsú diáklányból itt dundi asszonyka lett. A férfi testben megapadt s kissé meghajlott a háta. Oldalt elválasztott, fakó hajában ősz szálak csillogtak. Csontkeretes, vastag szemüvegen át nézett a világba. De amikor turbékoltak, valahogy mindketten újraélték tovatűnt ifjúságukat.

Beretvás Bódog már nem várt meglepetést az élettől. Teljesen elfoglalta a munkája, szabad idejét pedig rovar- és lepkegyűjteményének áldozta. Ez a szenvedélye diákkorától fogva elkísérte.

■o* HANEM EGYSZER mégiscsak tör^tént valami, ami földúlta és ^ megviselte idegrendszerét. ^ Egy titkos irigye bejelentést ^ tett ellene, s a kivizsgálás g tartamáig felfüggesztették. ^Jóakarói azonban — nem g utolsósorban az igazgató — ; elintézték, hogy kisebb be- ^ osztásban, a tröszt egyik vál- ^ lalatának bérelszámolói iro- ^ dójában tovább dolgozhassák. ^ Ettől fogva Beretvás Bó- ^dog, ha lehet, még hallgatagabb lett. Csak befelé ^gyötrődött. Némán emésztette ^ magát, s olyan furcsa érzése ^ volt, mintha görcsöt nyelt ^volna. Beesett szemmel járt ^a bérelszámoló irodába, s he- ítenként kétszer telefonon ér- ídeklődött a felülvizsgáló bi- f zottság titkárságán, hogy mi ^ van az ügyével.

^ Hetek, hónapok teltek el — ^ az egész nyár. S ő egyre í gyötörte magát. Néha már- úgy rémlett, gondolatai egye- í nesen a szájába folynak. Fé- 5 mes ízét is érezte. A legkülön- 5 bözőbb helyzetekben szédülés- lepte meg, elveszítette egyen- s súlyát. Szörnyen szégyellte

magát, hogy ilyenkor azt . hiszik róla, részeg

EKKORTÁJT TÖRTÉNT, egy bo? rús szeptemberi estén, lefek- . vés előtt; mint szokta volt,

* ágya fejénél, az éjjeliszek” rényen, elhelyezte az éb- ’ resztőórát, amikor meglepő ‘ hírt közölt a feleségével.

. — Képzeld, kisszivem, az

t óra továbbjár. r Az asszony furcsán nézett- rá a párnáról.

— Továbbjár?

— Igen. Anélkül, hogy fel- 1 húznám.

— Hogy mondhatsz ilyet, > kutyuskám? Hiszen felhúztad.

* — Én?

— Te hát. Az előbb.

I — Rosszul láthattad, kisszivem. Hozzá se nyúltam.

Az asszony megvárta, amíg " elalszik, csak azután vonta s el a kezét. Eloltotta az ol- -■ vasólámpát és a sötétben *• csendesen sírdogált. s Beretvás Bódog szokatlanul- frissen ébredt. Alvó fele- 1 ségére pillantott. Sietve fel- " öltözött és kiosont a ház- _ ból. Az irodában, arcán rej- ’ télyes mosollyal, lépett a te- ' lefonhoz. A kollégák egyike- megkérdezte:

— Érdeklődünk, érdeklő- 7 dünk?

3 Rábólintott, s máris for3 gatni kezdte a készülék luka- 5 esős számtábláját. t — Hiszen ma szerda van

*- — hallotta a megjegyzést. " Nem válaszolt, csak titokza- ■ tosság bujkált az arcán, mint 7 aki tud valamit. i Megfigyelték, eddig egy héten csak kétszer, hétfőn és

* pénteken telefonált, ö azon- 3 ban csalhatatlanul érezte, r hogy ma hétfő van.

— Kedves kisasszony — be- ^ szélt a kagylóba — bátorko- £ dóm érdeklődni, kitűzték-e £már a tárgyalás időpontját?

^ Már annyiszor sürgette,

^ hogy belerögződtek a sza- ^ vak, mindig egyformán hasz- ^ nálta azokat. Persze az is,

< amit onnan válaszoltak. Min- j dig egyformán.

— Jaj, kedves Beretvás ? kartárs, hiszen legutóbb meg- ^ mondtam: rögtön értesítjük,

^ mihelyt sor kerül rá. Kár ^ annyit telefonálni.

Meghallgatta, azután heí

lyére tette a kagylót és dolgozni kezdett.

És ezentúl minden reggel elfogta a csalhatatlan bizonyosság, hogy a hívást nem szabad elmulasztania. A kollégák hiába figyelmeztették, hogy fölösleges naponta érdeklődni, 6 valahogy úgy érezte, aznap feltétlen telefonálnia kell, s titkon megmosolyogta őket.

Munkabírásában nem volt semmi hiba. Lelkiismeretesen százalékolta a teljesítményeket, tétlenül sohasem ült. Ha végzett, másoknak segített, öröm volt dolgozni vele. Az irodafőnök nem győzte dicsérni, a kollégák áldották a napot, amelyen odahelyezték.

Akkor történt — körülbelül hat hónapra, hogy felfüggesztették — úgy tíz óra tájt, mint rendesen, megint telefonált.

— Halló! Kedves kisasz-. szony, bátorkodom érdeklődni...

Érces férfihang vágott a szavába:

— Maga az, Beretvás kartárs? Kérem, épp az imént fejeztük be a tárgyalást. Haladéktalanul jelentkezzék a központban. Minden rendben, elfoglalhatja eredeti beosztását. A fizetéskülönbözetet visszamenőleg megkapja.

AZ UTOLSO mondatot mér nem

is • halWftáY^köüBétr' ‘letette a kagylót. Kikapcsolt az agya. Különben is a kisasszony hangját hallotta, mintha a kagylóban éltek volna már azok a szavak:

— Jaj, kérem, kedves Beretvás kartárs...

S járt tovább a bérelszámolóba.

A központban kezdtek nyugtai ankodini miatta. Előkészültek már a fogadására. Kiürítették régi íróasztalát, teleöntötték a tintásüveget és vadonatúj vágott hegyű tollat tűztek a tollszárba, kedvenc tollhegyét.

Csak ő nem volt sehol; Küldöncöt szalajtattak a lakására. Azzal a hírrel érkezett vissza, hogy szokott időben elment hazulról.

Már-már balesetre gondoltak, amikor eszükbe jutott a bérelszámoló iroda. Izgatottan érdeklődtek a telefonban, hogy tudnak-e róla.

Ott volt. Tovább járt.

Az igazgató döbbent álmél- kodással értesült róla. Ám örült is a hímek, örült annak, hogy olyan tulajdonsággal találkozott, amit rég kiveszettnek vélt. S kezdte forgatni fejében: miiyen kitüntetéssel lepje meg ezt a méltatlanul meghurcolt, szerény emberkét?