Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-04 / 154. szám

VII. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM Kulturált kereskedelemmel segítik a betakarítást A Nagykőrösi Földművesszövetkezet vezetősége és kereskedelmi dolgozói felkészültek a betakarításban résztvevők ellátására — Megkezdődött a betakarí­tás a nagykőrösi határban. Körülbelül hatezer ember vesz részt a nagy erőfeszítést igénylő munkában. Természe­tes, hogy az igény és a fo­gyasztás a körülményeknek megfelelően sokkal nagyobb. Több hús, szalonnaféle, szá­raztészta fogy, emelkedik a fűszeráruk forgalma. Az év­szaknak megfelelően lényege­sen emelkedik a sör és az üdí­tő italok iránti érdeklődés. — Nem mondok azzal sem­mi újat, hogy mi ezt a kam­pányidőszakot figyelembe vesszük már a tervezésnél, és ennek megfelelően gondosko­dunk megfelelő mennyiségű áruról — mondotta Molnár László, a földművesszövetke­zet elnöke. — No, hogy a realitások ta­laján maradjunk, elmondom, hogy már február havában öt­ven takaros süldőt állítottunk be hízóba, amelyekből május havában 25 darabot átadtunk ®z állami felvásárlásnak. Hu­szonötöt józan meggondolással tartalékoltunk a betakarítás­ban jelentkező nagyobb igény kielégítésére. A gyors értéke­sítést igénylő húsárukat a vendéglátóipari egységeken keresztül hozzuk forgalomba. A szalonnaféléket pedig teljes egészében a betakarításra tar­talékoljuk. Kitűnő sózott sza­lonnát, friss sült szalonnát, porcot viszünk a határban lé­vő boltjainkba, ahol az aratás­ban, cséplésben részt vevő dolgozók frissen megvásárol­hatják. — A kenyérellátást is józan előrelátással biztosítottuk. Fennakadásról szó sem lehet. Negyedórás, félórás késések a kiszállításban lehetségesek, de arra nincs példa az aratásban, hogy minden reggel friss ke­nyeret ne adjunk a dolgozók­nak. — A betakarítás feltétlen nagy problémája az italfo­gyasztás biztosítása. A vásár­lók a nagy hőségben dolgoz­nak, a munka poros. Az em­berek szomjúsága egészen ter­mészetes. Sört ennek megfele­lően minden a határban levő boltunkban biztosítottunk. Akár az állami gazdaságban levő boltban, akár a Szabad­ság Termelőszövetkezetben vagy a külső Bánomban levő házi boltunkról van szó, a friss sör megvásárlása a nap bármely órájában nem lesz probléma. — A szikvízzel és üdítő itallal már lehetnek problé­mák. Nem rajtunk múlik, azt hiszem, nem is teljesen a vá­ratlanul beköszöntött, szinte elviselhetetlen hőségen. Az igaz, hogy a hőmérő valahol a 30—35 fok Celsius körül hó- bortoskodik, de az is igaz, hogy erre általában nyáron el kell készülni. Minket ebben a tekintetben nem érhet szemre­hányás. Időben intézkedtünk a Szeszipari és Szikvízgyártó Vállalatnál, amely most lét­számra, munkabérproblémák­ra hivatkozik, holott az igaz­ság az, hogy a szikvízgyártás- nak igenis alkalmazkodni kell az igényekhez. Különösen, ha azok az igények előre látha­tók — mondotta befejezésül Molnár László, a földműves­szövetkezet elnöke. két órában továbbképzést tart, amelyen részt vesznek Zana Ernő részlegvezető. Híd­végi Dénesné, a helyettese — és hogy az ifjúság is képvi­selve legyen, Tatár Zsuzsa ipari tanuló is. Éppen a nyitásra érkeztem. Hidvégi Dénesné összecsoma­golja a divatlapokat és a változatos szabásmintákat. Olyan természetesen hangzik, hogy megkérdezem, mit hoz vajon újat az őszi divat? — Minden vonalon uralko­dik az egyszerűség — mondot­ta Hidvéginé. — A kosztüm még sokkal fokozottabb je­lentőséget kap. Áll ez az angol szabásra éppen úgy, mint a klasszikus formákra. A bevarrott ujj most is népsze­rű, de népszerűsége még fo­kozódik. A japán ujjakkal egyre ritkábban találkozunk. — A divatlapokban a női ruhák feltűnően simák, igen sok az angol, szerény díszí­téssel. A tavalyi sötét szí­neket az idén az enythébb szürkék váltják fel. — Körülbelül ugyanezt mondhatom a férfidivatra is — mondotta befejezésül Hid­véginé. — Elhanyagolja a fel­tűnést, nem hivalkodik, és mellőzi az éveken keresz­tül tüntetőén pártolt karcsú­ságot. .\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VS A tárgyalóteremből jelentjük Az anya és a nagymama sorozatos pereskedése egy kisfiúért épületeinek tatarozásán és karbantartásán. A kórháznál toldaléképület építésén dolgoznak, a rendelő- intézetben karbantartási munkát végeznek. A Község­gazdálkodási Vállalat is ko­moly megrendelő. A fiatal vállalat az elmúlt napokban adott át egy állami házat, melyen felújítási munkákat végeztek a községgazdálko­dás megrendelésére. A vál­lalat vezetői még három ház felújításáról tárgyalnak. Még erre az évre ütemez­ték be a szociális ott­hon felújítási munkáit 750 ezer forintos érték­ben. Megrendelő van bőven. A fiatal vállalat kilencvennégy szakmunkása alig győzi a munkát. Már a 113. megren­delésnél tartanak. A tervtel­jesítésre van remény, annál is inkább, mivel az első három hónap alatt a kezdeti nehézsé­geket is beleszámítva, 1,6 millió forintos forgalmat bo­nyolítottak le. — Gönczöl — — 5015 holdon termelt ke­nyérgabonát ebben a gazdasá­gi évben a város hat termelő- szövetkezete. K. Lacika 1951-ben született, nem éppen a legszabályosabb körülmények között. Anyuká­ja szégyellte őt, és boldogan vette tudomásul, hogy édes­anyja, a kisfiú nagymamája, hajlandó a gyereket felnevel­ni. A fiúcska nagyon jól érezte magát a nagymama családjá­ban. szépen fejlődött, okos, ér­telmes gyerek lett belőle. Édesanyja férjhez ment, két gyerek is született a házasság­ból. Ám. hogy a véletlen is beleszóljon a dologba, a férj véletlenül elvetődött Nagykő­rösre, és megtudta, hogy anyó­T~T*Y. — Kétnapos körutazást szer­vez az IBUSZ július 6—7-én Eger — Bükk — Aggtelekre, Kecskemét — Cegléd — Jász­berény — Eger — Szilvásvá­rad — Putnok — Aggtelek — Jósvafő — Lillafüred — Eger — Jászapáti — Jászberény — Kecskemét útvonalon. Részvé­teli díj 274 forint. — A MÉK helyi kirendelt­sége 65 mázsa meggyet szállí­tott exportra június 28-ig. — Már a nyáron kiveszik részüket a munkából. A Petőfi Termelőszövetkezetben leszer­ződött mezőgazdasági tanulók közül hét fiatal alkalmi mun­kát vállalt a nyár folyamán a termelőszövetkezet kertészeté­ben. — Háztáji biztosítására 800 forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító helyi fiókja állatelhullásért Dudás István­nak. Különvonat indul Miskolcra Július 28-án, vasárnap reggel 7 óra körül érkezik meg a kirándulóvonat Mis­kolcra, ahonnan kirándulá­si lehetőség van Lillafüred­re cs Miskolctapolca gyógy­fürdőre. Visszaindulás Nagykőrösre: július 28-án 19 óra körül. Részvételi díj: 71 forint. Jelentkezni lehet a részvé­teli díj egyidejű lefizetése mellett a művelődési ház iro­dájában, legkésőbb július 23- ig. — SZTK-járadék nem fize­tése miatt 100 forint bírságot kapott a szabálysértési ható­ságtól Száz Lajos, Sarkanytú u. 28. szám alatti lakos. sa házában egy kisfiú él, aki­nek az ő felesége az édesany­ja. A melegszívű ember nem tétovázott, azonnal örökbe fo- godta a fiúcskát is. így került a gyerek új környezetbe. Soha nem szokta meg. Min­dig érezte, hogy a másik két gyerek mellett ő csak olyan másodrangú, örökösen vissza- kívánkozott a nagymamához. Végül is teljesítették^ kívánsá­gát. A gyerek szorgalmasan tanult az iskolában. A nagy­mama még zeneiskolába is be­íratta. mert elég idején észre­vette a gyerek zenei tehetsé­gét. A mennykő akkor csapott be, amikor az öregasszony megtudta, hogy a veje meg a lánya havonta felveszi a tör­vényes családi pótlékot, de egy fillért nem fordítanak a kis­fiú nevelésére. Hogy ki taná­csolta az öreg néninek a pe­reskedést, az talán soha nem fog kitudódni. De ezzel indult el 1960-ban a pereskedés, amely azóta is, mint tengeri kigyó nő, egyik per a másik után. Ma már ott tart az ügy, hogy a bíróság megítélte a havi 240 forintos tartási díjat. A legújabb viszontkeresetben pedig a kisfiú édesanyja ma­gának követeli a perben a gyereket, akinek — szerinte — a nagyanyja házában nincs rendes helye és nincs biztosít­va megfelelő nevelése. A per legújabb fejleménye szerint a kisfiút is kihallgat­ták. aki okosan jegyezte meg, hogy ő a nagymamánál akar maradni, mert neki ott nagyon jó. Hamarosan a nagykőrösi vá­rosi bíróság tesz ítéletével pontot a végtelenbe nyúló per végére. Gépek mellett a gyár külső része is .Jelentősen megválto­zott. A Béke és barátság bri­gád 200 tő rózsát ültetett a Automata üvegmosót kapott az üzem az idén. Óránként 4000 üveget mos el — és meg­tursadalmi munkával készült szűnt a fáradságos kézi mun­parkba A zöldbabvágást most már a korszerií babhegylevágó gép­sor végzi. Az idén dupla meny- nyiséget kell készíteni a zöld­babból Elkészült a felöntőlé állomás is. Itt készítik a konzervekhez szükséges leveket — naponta Félautomata sterilizáló beren­dezés működik a telepen, ke­zdése nagyobb biztonságot, mintegy három és fél vagon kényelmes munkavégzési Iehe­konzervhez tőséget nyújt A Béke és barátság brigád büszkesége az a miniatűr vár, amit közösen építettek a Si- roki vár nyomán (Godány felv.) A konzervgyár II. telepének életéből R\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\V\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VA\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V»\\^^^ Pontosan tizenkét óra. A boltok, műhelyek dolgozói elszélednek, hogy a jóízű ebéd elfogyasztása után, egyet pihenjenek. A Ruhaipari Vállalat nagy­kőrösi részlege is bezár pon­tosan tizenkettőkor. A dol­gozók azonban nem mennek haza ebédre. Egy negyed óra alatt bekapják az ebédjüket és aztán kezdődik a tovább­képzés. Előkerülnek a legfrissebb párizsi divatlapok. Péterfi József, a vállalat főszabá­sza, kiteríti a hosszú pulton a lapokat, előkerülnek a bo­nyolult szabásminták és meg­kezdődik a tanfolyam. A vál­lalat munkát és költséget nem kímélve, egyedül a meg­rendelők jobb kiszolgálása érdekében, hathetes tanfo­lyamon, hetenként kétszer Őszi divat m á la Paris Szabásztanfolyamon képezi ki a ruhaipar a nagykőrösi részleg vezetőit az őszi divat új formáira Áprilisban kezdte meg te­vékenységét városunk új vál­lalata, a javító és szolgál­tató vállalat. Tervük hat­millió forint értékű. A megnyitás óta már eltelt három hónap, s a vállalat lel­kiismeretes munkája nyomán a megrendelők elégedetten, fi­gyelik a fejlődést és az él­ért eredményeket. A vállalat javító és szol­gáltató tevékenysége a la­kosság körében egyre népsze­rűbb, főleg az építőipar és villanyszerelés területén. Az építőiparban szinte minden szakma mestere a la­kosság rendelkezésére áll: kő­műves, ács. bádogos, aszta­los, lakatos, cserékpályhás, szobafestő. Ezenkívül sírkő és műkő készítését is elvál­lalják. A lakosság és a közű" letek igényét rádió, televízió és elektromos gépek javítása terén is ki tudja elégíteni a vállalat. A vállalaton belül képkeretező és üveges is dolgozik. A tervekben szerepel a tormásközi szőlőskertek helyén . épülő új lakó­telep 49 lakásos OTP- sorházának építése. Az állami vállalatok közül a legnagyobb megrendelő a konzervgyár. Nagy lendület­tel dolgoznak a vállalat szak­emberei az általános iskolák Hatmillió forintos évi terv Határidős tervteljesítés a javító és szolgáltató vállalatnál

Next

/
Thumbnails
Contents