Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-30 / 176. szám

VÁCI UAPLti A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Pokol-szigeti motorosbemutató VII. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1963. JÜLIUS 30. KEDD Új gyógypedagógiai intézet épül Vácott — Mennyiben felel meg az . igazságnak, hogy új gyógy­pedagógiai intézet épül Vá­cott? — kérdeztük Angyal Józsefet, a Siketnémák Váci Országos Tanintézete igaz­gatóját. — Valóban. Kormányza­tunk gondoskodott arról, hogy azok a siketek, akik ér­telmi fogyatkozásban is szen­vednek, orvosi nyelven: de- bilisek, olyan tanítást, neve­lést és gondozást kapjanak, amely őket az ország hasz­nos dolgozóivá neveli. — A siketség szerzett be­tegség. Legtöbbször az agy- velőgyulladás következménye folytán marad vissza. Ezek a gyermekek szel­lemileg teljesen épek, csupán halláshiányuk miatt nem hallják a be­szédet és így némák. Az ilyenek részére alapította Cházár András intézetünket. Vannak azonban olyan sike­tek is, akik szellemileg, ér­telmileg is sérültek, debili- sek, akik nem tudnak egy vonalban fejlődni a normá­lis értelmű gyermekekkel a siketek iskolájában. Sőt, je­lenlétük a többiek eredmé­nyét is kockáztatja. Valami­képpen ez úgy van, mint a nem siketeknél, hogy a szel­lemileg Visszamaradt gyer­mekeket elkülönítik kisegí­tő, úgynevezett gyógypeda­gógiai tagozati iskolákba. — Intézetünknek eddig négy tagozata volt. Óvoda, előké­szítő, általános iskola és az iparitanuló-tagozat. Most meg­valósulás előtt áll ötödik tagozatképpen a debilisek gyógypedagógiai iskolája. Ez­zel nagy jelentőségű alkotás születik meg. Mert a debili­sek, az értelmi fejlődésben visszamaradottak, a normá­lis képességű siketek tanul­mányi eredményét zavarták, a debiiis siketeket nem vet­ték fel semmiféle iskolába, így ezek állami gondozás nélkül maradtak a család ter­hére, ahol — mivel eze­ket felügyelet nélkül hagyni nem lehetett — egy munkabíró embert kötöttek le állandóan. A létesítendő intézetben ahány gyermek gondozásba kerül, annyi dolgozó szabadul fel az országban a termelő munka céljára. — Kormányzatiunk ezt az intézetet kedvező természeti viszonyok mellett ott kívánja létesíteni, ahol a különleges pedagógiai követelmények is biztosítva vannak. így esett a választás Vácra, a mi in­tézetünkre. amelynek kereté­ben a debiiis siket gyerme­kek megfelelő gondozást, ne­velést és gyógyító pedagó­giát kapnak. — Az intézet korszerű, miniden igényeket kielégítő új épületben nyer elhelye­zést. A siket gyermekek a tanárnak a beszéd közben alakuló arcmozdulatét utá­nozva tanulnak meg beszél­ni. Fontos tehát, hogy a ta­nár arca teljes megvilágí­tásban legyen. Ezért az új intézet úgy épül, hogy min­Az olvasóé a szó: Javaslat a lakáselosztási tervhez Olvastam a Váci Napló „Vj módszer a lakáselosztásra” című cikkét. Tetszik az elv és az elgondolás de lenne egy-két javaslatom: Kapjon a tanács­tag új feladatot. A hozzátar­tozó körzetből beadott kérel­meket a tanács neki kézbesí­tené. A körzetből még kijelölt 3—4 tagú csoport helyszínen vizsgálná meg a kérelmeket és állapítaná meg a sorrendet. Ezt a kérelmezővel tudatnák s így kerülne tússzá az irat a városi tanács lakáshivatalához. . Tehát minden körzetből be­futottak a sürgősségi sorrend­ben felsorolt kérelmezők. A városi besorolás a tanács fel­adata. A központi bizottság készítené a végleges jegyző­könyvet, melyben dönt: kap-e az ieéoylő záros határidőn belül lakást, vágy ha anyagi adottságai engedik: átirányít­ják őt a KISZ-, illetve szövet­kezeti lakásépítési akcióhoz. így nézetem szerint még szélesebb alapokra helyeződ­nék a lakáseelosztás munkája. Végre helyszíni tapasztalatok alapján megtudnánk: kik azok, akik adtak ugyan be kérelmet, de nincs feltétlenül szükségük a lakásra, csak úgv „totóznak” a kérelemmel. Szeretném, ha az augusztu­si tanácsülésen figyelembe vennék szerény javaslatomat, amit segítőkészségbő] írtam, mert én is azok közé tarto­zom, akik arra várnak, hogy a váci lakásokat azok kapják, akik szociális helyzetüknél fogva arra elsősorban érde­mesek. Horváth János Vác, Magyar utca 11. Bevált az éjszakai orvosi ügyeletes szolgálat Hírt adtunk lapunkban ar­ról, hogy az Egészségügyi Minisztérium rendeletére Vá­cott egész éjjel orvosi ügye­letet tartanak. Ezt a rendel­kezést nagyon helyénvalónak tartottuk, mégis aggódtunk, hogy Vácott idegenkedve fo­gadják és talán részvétlen­ség miatt be is fogják szün­tetni. Ilyen aggodalmaktól vezé­reltetve, mentünk el késő este a Köztársaság úti ren­delőbe. A várószobát megtöltötték a betegek. Volt ott gyomor­görcstől síró gyermek, bekö­tött lábbal sántikáló sérült, melegtől ájuldozó stb., stb. Mikor egy kis levegőhöz ju­tott dr. Kovács Pál ügyele­tes orvos, megkérdeztük, mi az eddigi tapasztalat az or­vosi ügyelet körül? — Amint látható, állan­dóan jelentkeznek a betegek. Hívásunk, is van Deákvár­ra. Amint itt végzünk, oda­megyünk. Gépkocsink itt vá­rakozik. Mire visszajövünk, addigra bizonyos, hogy újabb betegek várnak. Dr. Baranyai Lörincné ápolónő elmondta, hogy va­sárnap Is ő volt szolgálat­van. Nagy forgalom volt. A betegeket a sportpálya és a strandok adták. Mióta az or­vosi szolgálat létesült, azóta állandóan vannak betegek és hívások. Hajnali 3 órakor egy súlyos beteghez hívták az orvost, akinek a segítsé­ge életet mentett meg. Újabb betegek jelentkeznek. Be kell fejezni az interjút. Az eddigi is elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzön bennünket, jó volt, szüksé­ges volt az éjszakai orvosi ügyeletes szolgálat bevezeté­se, mert az odafoirdulóknak enyhülést hoz. a körzeti or­vosoknak pedig zavartalan éjszakai pihenést, ami fel­tétele másnapi nyugodt mun­kájuknak. Babócsay János den tanterem két oldalon kapja a világítást. Az épületét, külföldi ta- nulmányutam tapasztalatait felhasználva, Malomsoky Jó­zsef. a Középülettervező Vál­lalat mérnöke tervezte és minden igényt kielégítő for­mában, a Temető utcában, az iparitanuló-iskolánk mel­lett mintegy tízmillió forin­tos költséggel épül fel — fe­jezte be tájékoztatását An­gyal József igazgató. F. A. ÉPÍTŐIPARI TANULOK T0B0R0ZÁSA Vácott is kiragasztötták a plakátokat, amelyek segítse- J gével az építőipari szakmát | kedvelő fiatalokat tóboroz- j nak a fővárosi tanács épí- i tőiparába. A váciak részére i j legközelebbi jelentkezési hely: ■ j VI. Rózsa Ferenc utca 79. A j tanulókat lakóhely ükhöz kö- I zel eső munkahelyekre oszt- . | ják be. Ösztöndíjat, munka- I ruhát, ebédet és egyéb szó- i j ciális juttatást biztosítanak számukra. Ezenkívül oktatá- j sukat, szórakozásukat, kul­turális és sport foglal kozta tá- . sukat is a munkaadó válla­lat biztosítja, Vizsgálat a Váci Szikvízüzemi Vállalatnál A Váci Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgála­tot tartott a helyi szikvízüze­mi vállalatnál. A vizsgálat időszerű volt, mert több fon­tos probléma merült fel az ellenőrzés során. Kifogás tárgyát képezte a szódásüvegek tisztántartása és az üzem belső meszelése. A vállalat legidősebb munkása sem tudta megmondani, mi­kor látott meszelőnyelet az üzemrész? Az. üvegeket is csak akkor mossák, ha javítást eszközödnek rajtuk, de a vizs­gálat során még ezt sem tud­ták megnyugtató módon iga­zolni. A gyakorlatban tehát előfordulhat, hogy egy-két üveg évekig mo­sás nélkül van forgalom­ban. Ezzel ellentétben a hűsítő ita­lok kisüvegjeit rendszeresen mossák; hasonló eljárást kell bevezetni a szikvíznél is. Baj van az el árusítóhelyek­kel is. A városban 38 helyen van lerakat, magánházaknál. A vizsgálat megállapította, hogy a legtöbb helyen a konyhákban tárolják az üve­geket. ugyanott, ahol a mosás és a főzés is történik. Egy he­lyen a kutya és a macska is éppen a tárolóhelyen tartóz­kodott. A vizsgálat javasolta, hogy konyha helyett valami­lyen kamrában vagy rak­tárban helyezzék el az üvegeket. A vizsgálat utáni értékelés­nél jelen volt dr. Juhász Ist­ván városi közegészségügyi felügyelő, aká a vállalat kifo­gásait elismerte a szennyezett vízszolgáltatást illetően. Ung­vári Jenő telepvezető elfogad­ta a bírálatot és ígéretet tett a hibák kijavítására. Köz­pontúk közel egymillió forin­tot bocsát rendelkezésükre, s ebből nemcsak a helyiségeket újítják fel. hanem megoldják a rendszeres üvegmosás kér­dését is. Gádorosi Ferenc Ittasan iiit a volánhoz Súlyos autóbaleset történt múlt vasárnap, a kora reggeli órákban a Vác felé vezető or­szágúton. Budapest irányából nagy sebességgel száguldott — szabálytalanul, az úttest bal oldatán — a CA 50—26 rend­számú, Skoda márkájú sze­mélygépkocsi. Varga Sándor, az autó vezetője, elvesztett® uralmát a jármű felett és nagy erővel futott neki az út beton­korlátjának, amelyből hat mé­ternyi darabot kitört. Vargá­ról megállapította a rendőr­járőr, hogy ittasan ült a vo­lánhoz. a baleset következté­ben útitársa. Egri József sú­lyos sérülést szenvedett. Az Ittas vezetőt előállították » rendőrségen. GYALOGOLNI JÓ? A Madách ut­cában tisztelettu­dóan ugrottam félre egy szá- guldva felém ke­rékpározó jármű- tulajdonos elől. A postaparkban az őr kiáltott a ka­vicsos úton kerék­párosára, aki ijed­tében annyira rá­taposott a pe­dálra, hogy majd fellökött a nagy igyekezetben. A Madách utca út­testét építik, a postaparkon át­ló irányban ha­ladni kevesebb idő kell, mint annak oldalain. De az aszfalto­zott úttestű Sztá­ron Sándor utcá­ban miért kell a járdán Pannizni? Akik még nem tudnák, azoknak elárulom: Az új KRESZ szerint az úttest a jármű­veké, a járda a gyalogosoké. Am ezt sok jármű­tulajdonos nem akarja figyelem­be venni. Újítást szeretnék benyúj­tani, csak nem tudom, kinek cí­mezzem: Kötelez­zék a gyalagoso­kat, hogy állan­dóan pislogó stop­lámpát szerelje­nek a hátukra. Elvégre mégsem veszélyeztethetik csak úgy a tisz­telt kerékpárosok, motorosok testi épségét! Most már csak azt várom, hogy a Rádi úton haladó buszok is a jár­dán közlekedje­nek, mert szem­mel láthatóan van ott is hepe­hupa elég az út­testen ... — a — FEJLŐDNEK ÜZEMEINK (Cserny Gábor felvétele) DUNAKANYAR Fasor közé leült az utca csendje S fejét kezébe hajtva álmodik. Mellé telepszik vidám csevegéssel A cso'bbanás, mit űz ott egy ladik. A fák ölén, hol összeérni véltem Az ég, a víz s hulló levél ivét, Riadt madárka énekét regélte. S lágy szellő zongoráit hozzá zenét. A járda végén kék égből kilépve Felém osont a lelkem ébredése. Izzóit szemem, akár parázs sötétben; Kislány simult padomhoz, rózsaarca Szívemre véste báját és a padra. — Örök melódia zsongott a légben. Nikodém Ferenc ERDE KÉS”svín? Idős Kőrös Károly Múzeum utcai lakos, arról számolt be levelében, hogy az alsóvárosi megállónál ephedra distachia (csikófarok) nevű növényt ta­lált. Tulajdonképpen dél­ázsiai, nyitvatermő sivatagi növény, amelynek hazája a Földközi-tenger vidéke. Szárá­nak szerkezete hasonlít az úgynevezett békakóróhoz, meg a nagy zsurlóhoz. Erőteljes gyökérzete és virágzata van, örökzöld növény. Termése olyan, mint a málna. Mérges növény, különösen a gyümöl­cse. Semmiféle állat meg nem eszi, a kecske és a nyúl sem, pedig róluk tudjuk, hogy nem finnyásak. * Van városunknak egy négy­lábú híressége is, a Riff ne­vű négyéves gordonszetter- vizsla, mely az utóbbi évek állat kutyakiállitásain minden al­kalommal országos győztes lett. Az utolsó két évben, ami­óta Magyarországon is ren- de,znek nemzetközi kiállításo­kat, mindkét alkalommal meg­nyerte a nemzetközi győztes címet (sampionátust). Ezen győzelmeket a legerősebb kül­földi konkurrencia mellett ér­te el. Tavaly például nyugat­németországi. ausztriai, svéd és holland származású vetély- társait legyőzve, elnyerte elő­lük a nevezetes gyöztesi mi­nősítést. Riff fajtája a legré­gibb angol vizslafajták közé tartozik. Pedigréje évszáza­dokra vezethető vissza. Színes fényes fekete, vörössárga jel­zésekkel. Szőre selymes, hosz- szú. Erről lehet megismerni, amikor napi sétájára indul gazdájával a Csányi út 23. számú házból. VÁC« mOzA|K A finompamutfonőgyár új transzformátorháza (Bajna felvétele) Nemcsak a Duna vize ve­szélyes: eddig nyolcán fullad­tak majdnem a népfürdő me­dencéjébe. Rácskai fürdőmes­ter ébersége akadályozta meg az újabb tragédiákat. Ottlé­tünkkor viszont a rendőrőrsze- mek — igen helyesen — ha­mm vad suhancot irányítottak kapun kívülre, mert azzal szó­rakoztak, hogy gyanútlan gyermekeket lökdöstek a négy- méteres vízbe. A Pokol-szigeti kívánságlis­ta kimeríthetetlen. Amikor a csárda bővült, a kerthelyiség nagyobbítását kérték. Ez meg­történt.. következett a nyilvá­nos WC építtetése. Modern vonalúan építtette fel a fa­ncies. Gyümölcs- és cukorka- árusítőheluet kértek. Ezt is odavarázsolta a népboltköz- pont. Legutóbb egy kerekes kutat javasoltak a nagyobb letelepedések helyére. Kisváeott, a Molnár utca torkolata fölött is kijelölt egy szabad, dunai fürdőt a tanács. Ez helyes. Lerakták a bójá­kat. hogy meddig lehet a víz­be menni, az élet veszélyezte­tése nélkül. Nagyon helyes. Tábla is fievelmeztet, hoev a megjelölt helyen lehet fürde­ni. Nagyszerű! fm a hivatalos, városi targoncák pontosan itt rakják le szemétterheiket. Nem helyes! Meggyorsultak a váci vona­tok. Legtöbbjük egy órán be­lül futja be a Nyugati pálya­udvarig terjedő távolságot, de van 34 perces vonatunk is. Mindenki elégedett? A legtöbb utas, de ilyen hangokat is hallottunk: ,,Négyszer kever­tünk s az ötödik osztásnál már abba is hagyhatjuk a já­tékot”’ ... Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok hálás köszönetét a roko­noknak, ismerősöknek, lakótár­saimnak és mindazoknak, akik drága halottunk temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel szivünk fájdal­mát enyhítették. Czechmeister Ferenc és családja A Váci Vendéglátóipart V. (Vác, Csányi út l.) vendég­látóipari és kereskedelmi szakmában gyakorlott özeniKzervezőI azonnali belépésre felvesz. Fizetés kollektív szerződés szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents