Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-19 / 167. szám
1963. JÚLIUS 19, PÉNTEK rewr MECiCt tfCírian Kialakult az IBUSZ - őszi j sportkirándulásainak menet- ] rendje. Eszerint a moszkvai ma- gyár—szovjet labdarúgó- I mérkőzés alkalmából szeptember 19. és 26. között vonattal ! nyolcnapos, 21. és 26. között i pedig repülőgéppel hatnapos j kirándulást szerveznek. Októberben három sportese- j menyre is rendeznek túrákat, j 6. és 14. között kilencnapos ki- I rándulás lesz a wroclawi ko- sárlabda Európa-bajnokságra, j 12. és 19. között pedig a kas- ' sai nemzetközi marathoni versenyre indítanak nyolcnapos kirándulást, amelynek résztvevői közben négy napot tátrai üdüléssel töltenek el. Végül 18. és 23. között ötnapos túra lesz a Nemzetek Kupája keretében sorra kerülő Magyarország—NDK labdarúgómérkőzésre. Az utóbbi kirándulás utasai Potsdamot is megtekintik. Az őszi sportutazásokra az IBUSZ Vörösmarty téri irodájában lehet jelentkezni. (MTI) Névnap, halálos verekedéssel Xégj évre ítélték a sződligeti sógorgyilkost Szellemes találmányon dolgozik Szabó Ferenc, a tsz pálinkafőző mestere. A kisüsti pálinka ciántartalmának csökkentésére barackmagozó gépet szerkesztett, amely számitá- sa szerint naponta ötven mázsa barackot képes kimagozni Mím.. - \ w&i’s&f.. g§I« Szépen csigásodik a tsz maglucemája. Tavaly 3,1 mázsa lucernamagot fogtak holdanként, s ez a siker nagyobb arányú magfogásra ösztönözte a tsz tagjait. Az idén ötven holdon kísérelik meg a tavalyihoz hasonló eredményességű magfogást (Koppány felv.) Halált okozó súlyos testi J sértés bűntettének vádjával í állt e héten a váci járásbíróság büntetőtanácsa előtt a 35 éves Csadó Károly. A vádlott kihallgatása és a tanúk vallomása nyomán megelevenedett a tárgyalóteremben egy borzalmas januári éjszaka története. A sződligeti malomudvarban í együtt lakott Illés József és 5 családja Csadóékkal. Illés kez- | dettől fogva tartózkodó volt \ az udvarba költözött sógorá- ^ val szemben, akiről tudta, ^ hogy szereti az italt s azt is, í hogy verekedésért, illetve til!Í í tott határátlépés kísérlete | miatt már elítélték. Minden-_ nek ellenére komolyabb nézet- eltérés nem volt közöttük. Csadó ez év január 27-én ellj határozta, hogy rokonainak, ^ ismerőseinek társaságában ün- ^ nepeti meg névnapját. A Ká- | roly-nap előestéjén meghívta I vendégeit a sződligeti házba, ^ ahol ettek, ittak, mulatoztak. ^ Később a jelenlevők között í szóváltás támadt s Illés Jó- ^ zsef, aki szintén benézett az | ünneplőkhöz, már nem volt ^ ura akaratának. A ház lépcső- íéről leesett s mintegy tizen- í egy lépcsőfokot zuhant lefelé. y ^ Ezt követően összetűzött £ Csodával és partvisnyéllel táji madt az- ünnepeltre, aki kira- p gadta kezéből a kemény nye- ^ let és most már ő ütlegelte tá- ^ madóját. Kis idő múlva Illés í annyira rosszul lett, hogy mentőket kellett hívni, akik először a váci kórházba, majd egy budapesti sebészeti klinikára szállították, melynek műtőasztalán az erősen sérült férfi meghalt. Az orvosi szak- vélemény szerint 9—10 rendbeli ütés érte s a halál oka agyzúzódás következtében elő- j állott keményburok alatti vér- i zés volt. A büntetőtanács mérlegelte j a körülményeket és többnapos j tárgyalás után a tettét beis- I merő Csadó Károlyt — első fokon — négyévi szabadságvesztésre ítélte. P. R. 1963. július 19, péntek, Emília napja. A nap kél: 4,05, nyugszik: 19.34 órakor. A hold kél: 2.56, nyugszik 18.32 órakor. Várható időjárás: Kissé felhősebb idő. Nyugaton és északon több helyen zápor, zivatar. A zivatarok idején élénk szél. A hőség nyugaton kissé mérséklődik. — Dicséretben részesítette a megye légoltalmi parancsnoka eredményes segítőszervező munkájáért Csizmadia Hermint, a Cegléd városi Vöröskereszt, Udvardi Ká- rolynét, a ceglédi járási Vö- rösikereszit, Páhán Istvánnét, a nagykőrösi Vöröskereszt, Kiss Lászlót, a szobi járási Vöröskereszt titkárát, dr. Kosa Miklóst, a ceglédi légoltalmi szervezet egészség- ügyi parancsnokát, Vemer Gizella budakalászi és Jáh- ner Vilmos pócsmegyeri légoltalmi parancsnokot, valamint a légoltalmi törzshöz tartozó Pamuk Józsefnét. — Négytamtermes iskola épült jövőre a szigetszent- miklósi lakótelepen. — Fellegvár-bisztró épül Visegrádon, a hegytetőn, a várromok mellett, hogy az út megépítése után a kirándulók élelmezéséről ezen a szép kilátást nyújtó helyen is gondoskodhassanak. — Kultúrotthona felújítását és az apajpusztai iskola bővítését vette ez évre tervbe Dömsöd. A kultúrotthon felújítása során feltétlenül elvégzendő nem várt munkálatok merültek fel, s így az iskolabővítésre már nem elég a pénz. Apajpuszta lakói azonban az egy tanterem és az iskolai étkező építési munkáit társadalmi munkában elvégzik, ha a szükséges anyagot megkapják. Ezt most a megyei tanács a két építkezéshez nyújtott 85 ezer forintos támogatással biztosítja. — Kiömlött az olaj valamilyen járműből az útra Halásztelek határában. A motorkerékpárján arra haladó Istvanov Sándor, tököli lakos az olajon megcsúszott és felborult. A pótülésen ülő felesége súlyosan megsérült. — A Pest megyei Petőfi Színpad ma este Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos című vígjátékát Tinnyén mutatja be. — Autóbuszváró épül Kemencén, ahol ennek hiányában esős időben nemcsak a községbeliek, de a szép környéket felkereső sok turista és kiránduló is megázott autóbuszra várakozás közben. — Ellentétes irányban akarta megelőzni Mátyás Ferenc, monori 20 éves ipari tanuló motorkerékpárjával a monor—péteri úton vele szemben kerékpározó Darázsi Ildikó nyolcéves kislányt, s eközben elütötte, de motorja is felborult. A kislány köny- nyebben sérült meg, viszont Mátyás és a motorkerékpár másik utasa, Mihályi Klára 18 éves péteri lakos súlyos sérülésekkel került kórházba. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-BAdiö ! »an 8.10: Népnk zenéje. 8.50: Vala- I mai szolunk hallgatóinknak. 9.05: Balettzene. 10.10: Pécsváradi óvodások énekelnek. 10.30: Tánczene. 11.00: Galamba a kalitkában. 12.17: Mindenki kedvére. 13.15: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.10: Kamarazene. 14.30: j Fiatalok stúdiója. 14.56: Könnvű I dallamok. 15.40: A piroskendös ] lánv. 16.10: Kodálv daliátékaiból. | 16.50: Ütőn a Szovjetunióban. 17.00: I las ha Heifetz hegedül 17.14: Csó- ! kol.j meg. Kata. 18.15: Tánczene. 18.40: Szóljon hozzá! 19.00: Pódium 63. 23.00: Közvetítés a vívó- világbajnokságról. 23.15: Zenekari muzsika. 0.10: Operettkettősök. a halál kaszál. 19.45: A Hó- Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenve. 21.05: Szabad egv táncra? 22.09: Gluck zeneszerzői arcképe. URH 18.40: Baritonáriák. 19.05: Mikor keletkezett a Balaton? 19.20: Zenekari muzsika. 19.45: Könnyűzene 24.00: Kamarazene. PETÖFI-RADlO 14.25: Színes népi muzsika. 15.05: Beszélgetés. 15.25: Zenekari muzsika. 16.10: Könnyűzenei híradó. 17.05: Ifjúsági filmklub. Fiatalok zenei újságja. Hangverseny a stúdióban. 18.20: Láttuk, hallottuk. 18.40: Magvar nóták, csárdások. 19.30: A határTELEVÍZIÖ 9.55: Tv-híradó (ismétlés). 10.10; Telesport (ismétlés). 10.25: Hintón- járő szerelem. Magyar film (ismétlés). 11.45: a jövő hét műsora. 11.55: Közvetítés a magyar— szovjet barátsági nagygyűlésről. 18.45: Hírek. 18.50: a Magyar Hirdető műsora. 19.00: A közlekedésről. Kerekasztal-beszéleetés 19.30: Tv-világhíradó. 19.45: Szén álmokat. gyerekek! 20.00: Parabola. , Külpolitikai műsor 20.20: Soohok- 17.25: lés: Oedipus király. Tragédia. A 17.50: ! Nemzeti Színház előadása kéDfelvételről. Kb. 22.15: (ism.). 16 éven felülieknek. Hírek. Tv-világhíradó Ma Hévízen sorsolják a lottót A lottó 29. játékheti nyerőszámait Hévizén sorsolja, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. (MTI) — Huszonegy autóbuszváró épül a Dunakanyarban 400 ezer forint költséggel, éspedig Leányfalun kettő, Al- sógödön három, Dunakeszin négy, Kismaroson egy, Tahi- tótfalun négy, Visegrádon egy. Dunabogdányban kettő, Szentendrén kettő és Pilis- szentkereszten kettő. Építésüket rövidesen elkezdik és részben még ez évben el is készülnek. — Nem adta meg az elsőbbséget a váci Beloiannisz utca és Kossuth utca kereszteződésénél Szabó István nógrádverőcei lakos motor- kerékpáros a Fülöp József váci gépkocsivezető által vezetett személygépkocsinak, összeütköztek. Szabó Istvánt súlyos sérüléssel kórházba vitték, motorja oldalkocsijában ülő Zsuzsanna kislánya sértetlen maradt. Abszolút y V takarékosság ^ <5 4 Címével ellentétben. nem 4 V. vicc. hanem megtörtént. Z Idős özvegyasszony nagy j v. gonddal. szeretettel nevelte J 4 egyetlen fiát minden szépre, j 4 jóra. többek között a takaré- 4 4 kosságra. í 4 A fiú felcseperedett, más / 4. városba ment munkára, égve- 4 '/ dűl lakik ott. Édesanyja egy 4 4 pár napra meglátogatta. Z Reggel hét órakor cseng a 4 V, vekker, a fiú felébred és mun- $! 4 kába indul. A. mama otthon ( 4 marad és dolgozgat. Hamaro- 4 4 san észreveszi, hogy az óra 4 4 megáll. Másnap is így törté-'/ 4 nik. Hétkor csörög az ébresz-í 4 tőóra. a fiú elmegy és az óra 4 z ismét megáll. 4 Este szól a mama a fiának: J 4 — meg kellene javítani. 4 4 Mire a fiú így: — este csak 4 4 annyit húzok rajta, hogy reg- y 4 gél hétig kitartson. Utána mi- 4 > nck kopjon feleslegesen a ke- 4 4 reké' az Üres lakásban? > 4, Még a skótoknak is megér- V. v. ne egy tapasztalatcserét! 8 z (k. m.l 4 — Telket ajánlott fel a Szobi Községi Tanács új korszerű benzinkút és ÁFORT- telep építéséhez. Ezzel kapcsolatban a járási tanács felhívta az ÁFORT Pest megyei igazgatóságát, hogy a közlejövőben. de legkésőbb 1964. május 31-ig építse meg az új telepet. — Három vegytisztítóüzem és mosoda építésére kerül sor rövidesen a megyében. A megyei mosoda és vegytisztító Vállalat a terveket már megrendelte és az építési munkálatokat házi úton végzi el összesen másfélmilliós beruházási költséggel. Az első vegytisztító Gödöllőn épül meg, azután kerül sor a másik kettőre amelyek Vácott, illetve Szentendrén lesznek. — Pótkocsis autóbuszát Isaszegen, az Ady Endre utcában Lázár Pál 21 éves autóbuszvezető nekivezette Hanák József, galgamácsai gépkocsivezető előtte álló teherautójának. Lengyel László, isaszegi lakos, az autóbusz utasa az összeütközés következtében megsérült. A balesetért az autóbuszvezető felelős. — A Budai Járási Pártbizottság mellett működő tsz operatív bizottság július 22— 24-e között értékeli a félévi hitelfelmérések eredményeit a gazdaságilag meg nem erősödött termelőszövetkezetekben. A további segítségadás módjait tárgyaló megbeszéléseken részt vesznek az érintett tsz-ek gazdasági és pártvezetői. s a községi tanácselnökök is. ~ Átépítik a törökbálinti kísérleti téglagyár panelüzemrészét. Az átépítésre azért kerül sor. mert az építőipari szakemberek ily módon kívánják gyorsítani és megjavítani az előregyártóit téglaelemek készítését. — 950 000 karát, természetes gyémántot termelnek évente a Szovjetunióban. Az értékes drágakő egyik leggazdagabb lelőhelye a Jakut Autonom Köztársaság területe. Repülőtámadás a szúnyogok ellen! Megveszerte folyik a szúnyog- és a légyirtás bizonyítja a legjobban, milyen helyes a vasárnapi gyümölcs árusítás a közönség szempontjából. Ha az üdülők turisták, kirándulók és a helybeli lakosság nem igényelné vasárnap is a gyümölcsvásárlás lehetőségét, a forgalom talán a semmivel lett volna egyenlő. — Hiába, szeretik az emberek a gyümölcsöt! — Bizony. Erre jó példa, hogy a szentendrei MÉK-ki- rendeltség vasárnap csak a Dunakanyar jobbpartjára tíz mázsa görög- és tizenkét mázsa sárgadinnyét szállított, de ezek a hatalmas dinnyehalmok hamar elfogytak, mert ez a nagy mennyiség is kevésnek bizonyult.-y -e Az IBUSZ őszi sportkirándulásai KÉT KÉP HALÁSZTELEKRŐL Két érdekes eseményről készült pillanatfelvételt ábrázol- j nak kepeiák. Mindkettő a halásztelki Szabad Május Termelő- : szövetkezetben készült a minap. A termelőszövetkezet egyike : a megye jól gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzemeinek, s arról: híres, hogy vezetői és tagjai sok hasznos ötlettel, újítással já- I rulnak hozzá a jövedelmező gazdálkodáshoz. _________ , ‘ — Ezentúl minden vasárnap lesz gyümölcsárusítás a Duna- menti üdülőhelyeken? — Igen — feleli Niederman Márton, a megyei tanács kereskedelmi osztálya áruforgalmi csoportjának vezetője. — Amíg lesz gyümölcs és lesznek üdülők, turisták, meg kirándulók a Dunakanyarban, ez már minden vasárnap így lesz. Egyébként a Dunakanyar . mindkét partján múlt vasárnap már másodszor vonultak ki bolti alkalmazottaink a forgalmasabb pontokra és a két vasárnapi gyümölcsárusítás eredménye megközelíti a százezer forintot. — Szóval üzletileg kifizetődött? — Valóban, de az összegszerűséget nem azért említettem, hanem, merd ez a nagy summa Dinnyehalmok a Dunakanyarban a sátrak falát is bepermetezzük. Az érdekelt járások kel- j lő időben, folyamatosan érte- i sítik a szúnyogirtás időpont- \ járói a méhészeket, nehogy a j kis szorgosok ártatlan áldoza- I taivá váljanak a szúnyogírtás- j nak. Az emberi szervezetre a használt rovarírtószer nem káros, de fokozottabb óvatossággal kell fogyasztani ezeken a környékeken a gyümölcsöt és a zöldségfélét is. I Mindent alaposan meg kell í mosni! A víz leviszi a szert a j gyümölcsről. így az első eső is I lemossa a növényzetről. Ezért i tehát, ha néhány napon belül ! eső lesz, a nyár folyamán még j egyszer meg kell ismételni 1 mindenütt a permetezést. dákot, napközi otthonokat, egy- | szóval mindazokat a helyeket, j ahol közétkeztetés folyik és j DL—40 rovarírtószert perme- I teztek. Ez a munka befejező- i dött, remélhetőleg meg is lesz j az eredménye. Ahol azonban szükséges, az egészségőrök még egyszer permetezni fognak. Jelenleg a légyírtás a tsz-ek j istállóiban folyik, már tudni- ; illik ott, ahol a tsz közbelépésünket igényli. — A szúnyogirtást e hó elején kezdtük a megye területén levő üdülőhelyek és campin- i gek környékén. Az összes ' KISZ-táborok körül befejező- dött már ez a művelet, amely ■ szintén DL—40 permetezésből j állt. A táboroknál nemcsak a j környező növényzetet, hanem 1 Repülőgép körözött szerdán a soroksári Duna-ág fölött a dunaharaszti híd magasságáig és fent, a fővárostól északra a Lupa-sziget, meg a Szentendrei sziget déli csücske fölött. Halált hordozó, harci repülőgép volt. s ha jó helyre szórta apró bombáit, tömegmészárlást vitt végbe a szúnyogok között. Repülőútja ugyanis része volt a nagy szúnyogírtó hadjáratnak, amelyet a Budapesti Közegészségügyi és Járványügyi Állomás indított, hogy Budapest légterét megtisztítsa a vérszívók óriási csapataitól. Ezért körözött a fővárossal közvetlenül határos Duna menti vidéken is, nehogy az ott levő szúnyogtar- talékhad az elpusztult pesti szúnyogok helyére léphessen. Természetesen Pest megye hatóságai sem tűrik a szúnyogseregek invázióját, sőt a szerdai „repülőtámadást’1 már jóval megelőzően felvették a „gyalogsági harcot” velük szemben. Ezekről a harcokról dr. Petrilla Aladár, a Pest megyei KÖJÁL orvosa mondja: — A kárt okozó rovarok ellen megyénkben már június végén megkezdtük a hadakozást. A légyírtás volt az első lépés. A megye egész területén a járási egészségőrök háti permetezővel végigjárták az üzemi konyhákat, bölcsődéket, óvoJ Kutya nehéz feladat § ^ ^ ; ^ Mesterházi Imre budaörsi 4 4 kollegánkat (mi írjuk, ö meg y v árusítja az újságot) nehéz fel- X i 2 adat elé állította a helyi ta- ^ 2 nács. Udvariasan fogalmazott ^ £ levélben felkérte: saját, beke-^ j 4 rí tett udvarán ugrándozó két 4 y jókedű kutyáját, a törzskönv- y f vezett komondort és a pulit y 4 akadályozza meg az — uga- y V tásban. y j y A kutyák. ió kutyaszokás £ 2 szerint, szaladgálnak. Ha a ke- ^ y rítés mellett elhúz egy-eev iá- y y rákelő — bizony tele torokból y y megugatják Mindez nem tét- y ^ szik a szomszédnak, alig tud- > ^ ja elviselni. Jó múltkorában y 4 levelet írt a tanácshoz és vé-y y delmet kért a kutyák ellen, y V. Ilyesmi még a tanács eva- y í korlátában is ritkán fordul y 2 elő. Törték a feiüket. mit te-y y gyének, hogy Péternek is. Pál- y y nak is igazat adjanak. Végül y ^kettévágták a gordiusi csomót: y 4 felszólították a kutyák eazdá- y y ját, kösss meg állatait, és y 2 ..hasson oda, hogy többé ne. y 2 ugassanak”. y 2 Mesterházi Imre szívesen y j eleget tenne a felszólításnak, 4 ^ cs ak egv az aggodalma: nem y // beszél kutvául és így nemi 1 tudja kerékasztal mellett a y. y pulival és a komondorral 2 2 megtárgyalni a kérdést. y 4 ík) ? !^vvn>x\\x>xxxxxxxxx>x>>xv\x>xxxnxxxxxxxx < — A néger halottakat még a boncteremben is elkülönítik a fehérektől a Dél-afrikai j Köztársaságban hozott legújabb rendelkezés szerint. Néger orvostanhallgatók fehér halottat nem boncolhatnak és a fehérek morgjába a lábukat sem tehetik be. — Négymillió forint állami támogatást kap a Dunakanyar három községe épülő vízmüvéhez. Visegrádnak 2.5, Nagymarosnak 1, Nóg- rádverőcének félmillió forint jut ebből az összegből.