Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-30 / 151. szám

1963. JÚNIUS 30, VASÁRNAP 3 A mérleg két serpenyője Bro<«ztáji és kép®etis(*g ■— „Elégedett6* brigádvezetők — Párttagok, nkik semmit FELNŐTTEK ISKOLÁJA A Magyar Televízió műter­meiben befejeztek a Felnőttek iskolája című 70 perces tv-já- ték felvételeit. Nagibin szov­jet író azonos című novellájá­ból Deme Gábor írta a forga­tókönyvet. A mai tárgyú tör­ténet főszereplői: Dómján Edit, Szemes Mari. Koncz Gábor, Kőmíves Sándor és Káló Fló­rián. A felvételeket Szőnyi Sándor rendező irányította. Vezető operatőr Mestyán Ti­bor. operatőrök Czóbel Anna, Király Ottó és Szabados Ta­más. A ceglédi járási párt-vég­rehajtóbizottság nemrégiben részletes jelentésben értékelte az elmúlt évi politikai, szak­mai és állami oktatás tapasz­talatait. A járásban az összkép po­zitív: a pártoktatás ered­ményei általában alapos elő­készítésről, a propagandisták és hallgatók gondos kiválasz­tásáról tanúskodnak; az ál­lami és a szakmai oktatás­sfiw tanulnak ban részt vevők száma emel­kedett Volt azonban néhány olyan, alapvető fogyatékos­ság, amely figyelmet érdemel és megoldást sürget. Ezek közé tartozik minde­nekelőtt a középkáderek tovább­képzésének problémája, A járási pártbizottság a tavalyi oktatási év kezdetén listát állított össze a kü­lönböző — tanácsi, mezőgaz­dasági és hivatali — vezető beosztású dolgozók iskolai, szakmai és politikai kép­zettségéről, s a továbbtanu­lásukra vonatkozó tervekről. Kitűnt, hogy míg a járási ve­zetők szinte kivétel nélkül megszerezték vagy rövidesen megszerzik a beosztásukhoz nélkülözhetetlen iskolai és szakmai képzettséget, a köz­ségi vezetőkről — elsősorban a gazdasági középkáderekről — ugyanezt nem lehet el­mondani. Főként a termelő­szövetkezeti brigádvezetők képzettségével van baj. Jelentős részük mindösz- sze 4—6 elemit végzett, ez pedig nem nyújt ele­gendő tudást negyven- ötventagú brigádjuk szak­mai és politikai irányítá­sához. A helyzet ismeretében a pántbizottság munkatársai 438, kiseb b-nagy óbb vezető beosztású emberrel beszéltek, ösztönözve őket a tovább­tanulásra. S noha fárado­zásuk nem veszett kárba — az elmúlt évben háromszázan vettek részit közülük állami, szakmai illetve politikai ok­tatásban — nyolcvanhármán nem képezték magukat, öt­venötén pedig lemorzsolódtak. Sajnos, mint a májusi felmé­rések tanúsítják, a lemorzso­lódás éppen a köizépkáde- rek körében volt a legna­gyobb: 66 általános iskolai hall­gató közül harmincán hagyták abba a tanulást, zömmel termelőszövetke­zeti brigádvezetők. Ugyanekkor mintegy 53'Ö-ra tehető azoknak a felnőtt dol­gozóknak — köztük tsz-ta- goknak — a száma, akik eredményesen befejezték az általános iskolai tanévet. A járásból 59 tsz-taggal szemben mindössze 14 bri­gádvezető tanul a ceglédi technikumban. Ez is arra mutat, hogy miköz­ben mind több termelőszövet­kezeti tag igyekszik megsze­rezni a mezőgazdasági szak­munkás bizonyítványt, az ál­talános iskolai, sőt technikumi végzettséget, a brigádvezetők egy része megelégszik jelen­legi tudósával. Megelégszik annak ellené­re, hogy képességeit a kö­vetelmények már-már meghaladják! Pártoktatásban az elmúlt év­ben csaknem 1400 fő — ezen belül 740 pártonkívüli! — vett részt. A termelőszövetkezeti téli tanfolyamokon 1200 tsz- tag tanult, äz összes taglétszám mintegy 13 százaléka. A pártoktatás tapasztalatai­nak legfontosabb tanulsága feltétlenül az, hogy helyenként a párttagok fe­gyelmezetlenebb hallga­tóknak bizonyultak a pár- tonkívülieknél. íme, néhány példa: az abonyi József Attila Tsz-ben a lemor­zsolódás aránya a párttagok között 20,7 — a pártonkívüliek között 16,6 százalékos volt. A nyársapáti pincegazdaság alap­szervezetében a pártonkívüli hallgatóknak 70, a párttagok­nak pedig csak 57 százaléka vett részt rendszeresen a fog­lalkozásokon. A ceglédberceli pártszervezetben mindössze két kommunista jelentkezett szemináriumra, — de egyikük sem járt el. Ismét bebizonyosodott, hogy a pártoktatás gondos előkészí­tése meghozza gyümölcsét: az abonyi téglagyárban, a dán- szentmiklósi Micsurin Tsz ve- kerlei üzemegységében — s még jó néhány alapszervezet­ben — rendszeresen 90 száza­lék fölött volt a látogatottság. Ahol viszont a hallgatók név­sorát íróasztal mellett készítet­ték, kiválogatásukba nem von­ták be a propagandistákat, s az egész oktatási munkát fél­gőzzel intézték, nagy volt a lemorzsolódás. Ez történt a jászkarajenői Űj Barázda Tsz- ben, az albertirsai és a cegléd­berceli községi alapszervezet­ben. összegezve: a ceglédi járás kommunistáinak 52 százaléka vett részt politikai és 24 szá­zaléka állami oktatásban. A párttagok és tagjelöltek egy­negyede viszont mindenfajta továbbképzéstől távolmaradt, fele részben indokoltan, fele részben elfogadható indok nél­kül. Az új oktatási év küszö­bén róluk sem szabad megfe­ledkeznünk! Nyíri Éva Vándor kozmetikai szolgálat Pest megyében A Pest megyei nőtanács javaslatára a megyei K1SZÖV vándorkozmetikai szolgálatot szervezett Abony, Albertirsa, Monor és Pilis községekben. A községeket havonta egyszer ke­resi fel a kozmetikus és a helyi fodrászüzletekben szépíti a vi­déki asszonyokat és lányokat. A nagy kényeimet jelentő ván- dorkozmetika igen népszerű lett a Pest megyei községekben. Gops Lászlóné fővárosi kozmetikus Pilis községben (MTI Foto, Bereth Ferenc felv.) Hat év alatt háromezer ház „Amíg szülőanya lesz a világon“ qZAZNEGYVENÖT évvel ö ezelőtt, 1818. július 1-én, Budán, született Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz (lká­nak felfedezője —, ahogy ma világszerte nevezik: az anyák megmentője. A jogi pályát választotta, de hamarosan rájött hogy a jognál sokkal jobban érdeklik a természettudományok. Me­dikusokkal barátkozott össze, anatómiai és botanikai előadá­sokat hallgatott. Rövidesen hi­vatást változtat: orvostanhall­gató lett. Az egyetemet Bécs- ben és Pesten végezte el. 1844 nyarán kezdett dolgozni az 1. sz. bécsi szülészeti klinikán; 1846-ban a szülészet mestere lett és sebészmesteri okleve­let kapott. Mind elkeseredettebben fi­gyeli, hogy klinikáján milyen nagy a szülőnők halandósága. 1844-ben például 208 anya kö­zül 36 halt meg gyermekágyi lázban. Éjszakánként a szobá­ja előtt vonultak el a papok, hogy a haldokló anyáknak fel­adják az utolsó kanetet. így ír a kísérteties éjszaíkákról: „A papok ... egyházi dísz­ben, az előttük haladó temp­lomszolga csengettyűzése köz­ben mentek betegeikhez ... Elképzelhetjük, milyen hatást tett a papoknak napjában többször hallható, végzetes hangú csengettyűje a jelenle­vő gyermekágyasokra... Be­vallom, hogy e szörnyű lát­vány és érzés hatalma alatt álltam, amidőn minden ideg- szálam, agyam és erőm meg­feszítésével éjjel-nappal azon töprengtem, hányatott éjsza­kákon át azon gondolkoztam, hogy a rejtélyt, a gyermekágyi láz okát fürkésszem, kutassam és megfejtsem’1. Ez a rejtély évezredek óta tartotta félelemben a szülő­nőket. Tömeges előfordulásá­val azonban csak azóta talál­koztak vele az orvosok, amióta kórházi szülőosztályokat léte­sítettek. Semmelweis elődei és kortársai járványos megbete­gedésnek tartották okát koz­mikus sugárzásokban keres­ték, s a megfoghatatlan „ge­nius epidemicus”-szál magya­rázták. Különösen a boncolá­sok bevezetése és elterjedése után (XVIII., XIX. század) nőtt meg hatalmasan a gyer­mekágyi lázban elhunyt anyák és újszülöttek száma. S emmelweist egy tra­gikus véletlen vezette a helyes útra. Nagynevű tudós barátjának, Kolletschka pro­fesszornak boncolás közben az egyik ügyetlenkedő ta­nítvány megszúrta az ujját. Kolletschka a karcolásba né­hány napon belül belehalt. Semmelweis a tanár bonctam leleteinek tanulmányozásakor döbbent rá, hogy a gyermek­ágyi lázzal járó tünetek telje­sen azonosak azokkal az elvál­tozásokkal, amelyek a tanár halálát okozták. A következ­tetés már a zseni következte­tése volt: a professzort a karcolásba jutott hullaméreg ölte meg, a szülőnőket pedig az a hullaméreg, amelyet a vizsgáló vagy a szülést leve­zető orvos vitt a szülőutakba. Semmelweis már tudott a klórmész, illetve a klórvíz fer­tőtlenítő hatásáról. 1847. ápri­lisában kórházában bevezette az új rendszert: a kéz és a műszerek klóros lemosását, fertőtlenítését. Ezzel a fiatal tudós nemcsak tudományos, de óriási hord­erejű szociális problémát is megoldott. T UDOMÁNYOS téren for­radalmasította a szülésze­tet, előre lendítette a sebészet fejlődését, lehetővé tette az aszepszis bevezetését. Szociális tekintetben: fiatal munkásnők, szegény asszonyok életét men­tette meg, hiszen az arisztok­raták és a gazdag polgárok asszonyai odahaza, viszonyla­gos tisztaság mellett szültek, kórházba azok mentek, akik­nek otthoni körülményei nem voltak alkalmasak a szülésre. Ezer és ezer munkásasszony, napjainkban pedig elmondha­tó: millió és millió anya kö­szönheti neki életét, gyerme­két. Semmelweis igazsága nem győzött egyszerre. Meg kellett küzdenie a babonákkal, a ké­nyelmeskedéssel, a dogmákkal. Felfedezését agyonhallgatták, gáncsolták, mert természet- tudományos alapon állott, s mert magyar volt. De ügye győzött, bár őt magát ellenfe­lei az őrületbe kergették. 1865. augusztus 13-án halt meg, de igazsága él, mint maga mon­dotta: „mindaddig, míg szülő­anya lesz a világon”. Nemcsak a test tisztaságára tanított élet­művével, egyéniségével, hanem arra is, hogy a tudomány örök­ké halad, s nem állíthatja meg a fejlődést sem a gáncsosko- dást, sem a dogma, sem a te­kintélyek elvtelen tisztelete. Nevét és emlékét megyénk vezető kórháza őrzi. Az élők közül senki nem felelős? hogy éjjeli műszakra kezdő, gyakorlatlan traktorost en­gednek ki, különösen rossz vi­lágítással — ebben az ottani vezetők is hibásak voltak. Az áldozat már nem beszél. Könnyű védekezni az élők­nek és úgy beállítani a tragé­diát, hogy csak ő volt az oka halálának.. Eddig a levél. Súlyos szavak. Vádolnak. Még akkor is, ha nem ily szándékkal íródtak. Nem le­het napirendre térni felettük. Átnéztük tehát még egyszer a szerencsétlenség utáni vizsgá­latnak — immár lezárt — rendőrségi aktáit. A szűkszavú jelentés tömören megállapítja, hogy a traktor egy rendkívül rossz állapotban levő elha­gyott dülőútról sötét este bo­rult a szakadékba. A fiú, mi­előtt a kórházba vitték, 16 órát feküdt alatta. Megállapít­ják továbbá, hogy UE—28-as traktorról van szó, amelyet a bizottság műszakilag teljesen rendben talált. A világításról sehol nincs egy szó sem. A baleset okát figyelmetlenség­ben, gondatlanságban rögzítik. Vagyis úgy ítélik meg a ka­tasztrófát, hogy annak előidé­zéséért — az élők közül — senki nem felelős. A KRESZ- ben ugyanis sehol nincs olyan paragrafus, amely szerint kez­kien­dő traktorost éjszakra gedni nem lehet... * így szol a hót írás. A ha­lott pedig hallgat. Nem mond­hatja el soha többé a végzetes út__ előzményeit. Pedig voltak előzményei. Még akkor is, ha azokra a rendőrségi vizsgálat a maga paragrafusok által megszabott lehetőségei között nem térhetett ki. Távol álljon tőlem, hogy a szerencsétlenül járt fiatalember ügyében bár­kit is vádoljak, vagy elma­rasztaljak. De az immár örök­ké hallgató halott beszédes esete nem tűr hallgatást. Igaz, nem megtorlásért kiált, de ki­ált, hogy vigyázzatok, embe­rek, az ég szerelmére, vigyáz­zatok, mert életr öl-halálról van szó! Lássuk csak, mi történt az­nap, .mielőtt B. Károly utolsó útjára elindult? A traktoros egészen fiatal ember volt. A jelentések sze­rint a szomszéd megyebeli k.-i gépállomásról jött át a mi megyénkbe. Szükség volt se­gítségére, mert az amúgy is el­maradt tavaszi munkák nem tűrtek halasztást. Bár a vizs­gálat figyelme erre nem ter­jedt ki, megállapítható, hogy a fiatal traktoros általa isme­retlen dűlőúton hajtott. A vizsgálat azt sem derítette ki, hogy mit keresett ezen az úton, ahol különben semmi keresnivalója nem lett volna. De nyugodtan feltételezhetjük, hogy egyszerűen eltévedt. A jelek erre utalnak. S valószí­nűleg nem is gondolt arra, hogy az út mellett alattomos, gyilkos szakadék lapul. Ezek voltak a tragédia köz­vetlen előzményei. S ezek után hadd tegyem fel a kérdést: a halálos bal­esetért az élők közül valóban senki nem felelős? Gondol­kozzanak csak el ezen kissé azok, akik a traktorosokat irá­nyító beosztásban vannak! Va­jon hányszor eresztenek ki a munkába műszakilag hibás vontatókat? Hát olyanokat, amelyeken nem ég a lámpa? Vajon egyáltalán útbaigazít­ják-e traktorosaikat, amikor azok — mint B. Károly is — távolabbi vidékre, ismeretlen terepre indulnak? Tudjuk, mindenütt sok a kezdő, gyakorlatlan traktoros. De vajon figyelembe veszik-e ezt a munka beosztásánál? Miért küldenek ki újoncot éj­szakára, az ismeretlenbe? Szinte hallom az ellenvetése­ket: — Hja, kérem, a szük­ség törvényt bont! S különben is miért nem vigyázott ma­gára a traktorista jobban? Lett volna óvatosabb! Kétségtelen, van ebben va­lami igazság. De azért a fe­lelősséget nem veszi le az élők válláról. Mert hiszen mindenki, aki gépállomásokon vezető helyen van. ült valaha a traktor nyergében. Akkor pedig azt is kell tudnia, hogy mit érez a kezdő vezető az első hetekben, hónapokban! Müven görcsös, gátlásos érzé­sek teszik őt kapkodóvá, bé- nítjájs mozdulatait, mindad­dig, amíg e mozdulatok be nem idegződnek, s amíg a keze a fogantyúkra rá nem ne!? S hogy a szükség törvényt bont? Esetenként lehet benne valami igazság. De olyan nagy szükség nem létezhet, hogy lélektelenségre ragadtassa ma­gát bárki is! Mert mondjuk ki nyíltan: ezt a huszonkét éves fiút, akinek — mint az­óta a rendőrség kérésünkre kiderítette — sem vezetői gyakorlata, de még jogosít­ványa sem volt, a lélektelen- ség küldte a sötét éjszaka is­meretlenjében kanyargó halá­los útra... Ismétlem, anélkül, hogy B. Károly haláláért bárkit is vá­dolni akarnék, szilárd meg­győződésem: az élőkért az élők a felelősek. Ezért vála­szoltam a megtört szívű nő­vér levelére a nyilvánosság előtt. Mi. élők vagyunk a fe­lelősek egymásért! Felelősek akkor is, ha a paragrafusok szerint bűnvádi felelősség nem terhel minket. Felelősek, még­pedig nem a szerencsétlenség után, hanem annak előtte. Akkor, amikor a bajt még meg lehet előzni. Állandóan fe.elősek vagyunk munkatár­sainkért, beosztottjainkért azo­kért. akiket géperejű jármű­vekre ültetünk, s ak'k közül legtöbbször ilyen oktalanul szedi áldozatait a halál... Fii on András van sürgős szükség, hogy a jö­vő évben megnyíló, középisko­la és gépjavító üzem, valamint a már működő SZTK-rendelő- intézet, továbbá egyéb intéz­mények és hivatalok dolgozói­nak lakásigénye kielégíthető legyen. i Keserű hangú levelet tett : le asztalomra minap a postás. ; Sokáig haboztam, hogy levél- ; ben válaszoljak-e rá vagy ; a nyilvánosság előtt? Végül j a Vasárnapi posta nyilvános^ | sága mellett döntöttem. Bizo- ! nyára megértik majd, hogy | miért. í A levelet B. Angela S.-i tar i nítónő írta. Idézek belőle: i „Most jutott kezembe a i Pest megyei Hírlap április i 19-i száma. Egy szerencsét- i len traktoros tragikus halá- \ Iáról számolt be a cikk. Bo- : csássanak meg, de nem a valóságnak megfelelően. A baleset áldozatának nővére vagyok. Bár lesújt a tragédia, de azért ne gondolják, hogy elfogultan ítélem meg a dol­got. S. községben tanítok. Megtanultam és igyekszem megtanítani, hogy a mi tár­sadalmunkban meg lehet, sőt csak az igazat kell mon­dani ... A cikk szerint «B. Károly 22 éves traktorista a k-i gépállomás vontatójával egy dűlőúton, a megengedett­nél lényegesen gyorsabban hajtott, a szakadék mellett vezető út egyik szakaszán el­vesztette uralmát a volán fe­lett. s a traktorral együtt a mélybe zuhant...» És a té­nyek? Nem akarom senkire iesi hárítani a felelősséget, de Jelentős építkezések voltak az elmúlt években a dabasi járás községeiben is. Erre vo­natkozó részletes adatokat tar­talmaz a járási tanács építési és közlekedési csoportjának je­lentése amit a járási tanács pénteki ülése tárgyalt. Az X957—62. éveikben, tehát hat esztendő alatt 2896 kislalcás- épitésre adtak ki engedélyt. Ez idén pedig, mostanáig 179 építési engedély-kérelem érke­zett a járási tanácshoz és eb­ből 139-et jóváhagytak. Ez év­ben az OTP már 36 kislakás­építési kölcsönt folyósított. A kiadott 34 bontási engedély legnagyobb része romos, vagy tatarozásra nem érdemes épü­letre szól. Valamennyi tulaj­donos egyidejűleg építési en­gedélyt is kért. Folytatólag megállapítja _ a jelentés, hogy a dabasi vasút­állomás, amely Dabas, Gyón, Sári. Ujhartyán és Újlengyel áru- és anyagforgalmát bonyo­lítja le, túlterhelt, bővítésre szorul, hogy jelenlegi kapacitá­sának négyszeresét bonyolít­hassa le. Az inárcsi állomás havi 180 vagon kapacitású, for­galma pedig 300—320 vagon. A Március 21. Tsz. ezért nem tudia kielégíteni tőzegmegren­delőit. mert havi ,600 vagont kellene szállítani. A tanács megkeresi a MÁV igazgatósá­gát és mindkét állomás sürgős bővítését kéri. Kéri még a ta­nács egy Budapestről Dabas felé délben induló vonat meg­indítását, valamint, hogy a Budapestre, a második mű­szakhoz munkásokat szállító rendkívül túlzsúfolt déli vonat; mellett Öcsáról indítsanak na­ponta mentesítőjáratot. További kérelem a MÁV-; hoz: a megnövekedett utasfor­galom miatt sürgősen építsen: nagyobb várótermet a dabasi,i gyóni és hernádi állomáson. A járási tanács a megyei ta-i nács segítségét kéri végül ah-: hoz, hogy 1964-ben Dabason; bérház épülhessen. Erre azért VASÁRNAPI POSTA:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents