Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-04 / 128. szám
fí«T RtEGf'MI 'zfCírtmt 1963. JÚNIUS 4. KEDD Habsburg Olló Ausztria küszöbén ÖSSZEHÍVTÁK AZ OSZTRÁK PARLAMENT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉT Rendőri védelem alatt a bécsi középületek Hétfőn az osztrák belügymi- [ nisztérium óvatosságból még j mindig fenntartotta a bécsa I középületeket védő megerösí- | tett rendőri intézkedést. Kü- ! ionosén erős rendőri védelem alatt áll az osztrák közigazgatási bíráság palotája, amelynek a ..hagyománytisztelet'’ folytán kétfejű császári sassal díszített homlokzata mögött hozta meg a hét végén a bíróság főtanácsa a Habsburg Ottó száműzetését ..jogerősen’’ felfüggesztő ítéletet. Báláz ítélet mélységes megütközést és óriási izgalmat váltott ki az egész országban. a rendőrség által várt tüntetésekre a kettős ünnepen nem került sor. Az egész ország feszült figyelemmel várja a Szocialista Párt követelésére azonnali hatállyal összehívott osztrák parlament szerda délelőtti rendkívüli ülését, amelyen a szocialisták — mint ezt előre bejelentették — kétségbe vonják majd a közigazgatási bíróság illetékességét és az ítélet „megfellebbezhetetlen jogerejét”. A kommunisták és az egész haladó szellemű osztrák, közvélemény által erőteljesen támogatott szocialista álláspont szerint ugyanis Habsburg Ottó hazatérése Ausztriába nem tekinthető egy bírósági hatáskörbe tartozó jogi kérdésnek. Ez politikai kérdés, amelynek megítélésére kizárólag az osztrák nép' által megválasztott törvényhozó testületek, a parlament, ennek főbizottsága és a kormány, végső' esetben pedig — népszavazás útján — az ország egész lakossága hivatott. Az osztrák reakció hétfőn ellentámadásba ment át. A polgári lapok egy része élesen bírálta a szocialista vezetés alatt álló belügyminisztériumot. amely arra utasította a határrendörséget: akadályozza meg Habsburg Ottó beutazását az országba. Pittermann alkancellár, az Osztrák Szocialista Part elnöke pünkösdi rádióbeszédében ezzel kapcsolatban nyomatékosan rámutatott: veszélyes kísérlet vitássá tenni a parlament beleszólási jogát Habsburg Ottó hazatérésének kérdésébe. Az első osztrák köztársaságban is a parlament megkerülésével és kikapcsolásával vette kezdetét Ausztria katasztrófája. Közieméül Vasszer és Szalal tárgyalásairól pítja, hogy a két ország között a jemeni forradalom kezdete óta szoros együttműködés van. A feleik megegyeztek abban. hogy közös bizottságokat alakítanak a két állam együttműködésének további erősítésével kapcsolatos kérdések megvizsgálása ra. Felháborodás egész Amerikában A fajgyűlölő alabamai kormányzónak alkalmat adtak, hogy beszédet mondjon a New York-i televízióban Kairói lapok a Baath-pártról A kairói lapok élesen támadják a szériái és iraki j Baath-pártot. Az Al Ahram című lep. Nazim Hikmet meghalt Moszkvában szívizom-infarktus következtében 61 éves korában elhunyt Nazim Hikmet Nemzetközi Béke-díjas kiváló költő és író. Hikmet 1951-ben Törökországból érkezett a Szovjetunióba és a múlt évben felvette a szovjet állampolgárságot. Repülőgép-katasztrófa — 29 halottal Az észak-indiai Pathankot közelében lezuhant az Indiai Légiforgalmi Társaság egyik Dakota-típusú repülőgépe. Jelentések szerint a gép 25 utasa és négyfőnyi személyzete elpusztult. például azt írja, hogy Szíriában jelenleg az egyik ol- I dalon a Baath-párt, a má- ! sík oldalon pedig a nép áll. A párt szavakban egységet hirdet, iralójában azonban nem az egység híve. A The Egyptian Gazette azt írja, hogy elárulták a stíriai és az iraki forradalom szel- • lemét. A baathisták Szíriá- j ban és Irakban a forradalmat a saját céljaik eléréGeorge Wallace fajgyűlölő politikusnak, Alabama állam kormányzójának az NBC amerikai televíziós társaság lehetőséget nyújtott arra, hogy műsorának keretében terjeszthesse a faji megkülönböztetést szolgáló nézeteit. A kormányzó, aki azzal tette hírhedtté nevét, hogy megakadályozta két néger diák beiratkozását az államának területén levő Birmingham eg3’etemére, erős rendőri kísérettel érkezett a televízió New York-i épületébe. A faji megkülönböztetés ellen tiltakozó New York-iak azonnal az épület elé vonultak, mihelyt megtudták, hogy a kormányzó szerepel a műsorban. „Le . a fajgyűlölő fasere használták fel. i siszta Wallace-szal!” ,.AzonNégyszáz űrkutató nemzetközi konferenciája Varsóban Június 3-án megkezdődött Varsóban a Nemzetközi Űrkutató Bizottság (Cospar) kongresszusa, amelyre a világ harminc országából közel 400 tudós érlcezett a lengéiéi fővárosba. A Cospar négy évvel ezelőtt alakult abból' a célból, hogy megkönnyítse a világ tudósainak együttműködését a rakéták és más mesterséges égitestek segítségével szerzett adatok feldolgozásában. nal adjanak szabadságot Birminghamnek!" — „Támogatjuk Birmingham lakosságátF — „Wallace bűnös, miért van szabadlábon?” — ilyen feliratokat vittek magukkal a tüntetők. Csak a rendőri védelemnek volt köszönhető, hogy a kormányzó elmondhatta televíziós beszédét. Az alabamai kormányzó fajüldöző _ magatartása az amerikai ’ és világközvélemény nagy részének felháborodását váltotta ki. A7. észak-karolinai Charlotte városában nyolc szálloda. amely eddig csupán a fehér lakosság rendelkezésére állott, a közvélemény nyomására megnyitotta kapuit a négerek előtt is. Az első néger vendégek között volt Martin Luther King lelkész, i a négerek egyenjogúságáért küzdő mozgalom vezető egyénisége. SUKARNO BECSBEN Vasárnap több napos látogatásra az osztrák fővárosba érkezett Sukarno indonéz elnök. A vendéget a repülőtéren Adolf Schärf köztársasági elnök és Bruno Kreisky külügyminiszter fogadta. í GYO ISTA Készült az 1963. június 3-án megtartott lottóeorsoláson. melyen a S*. heti szelvények vettek részt, ut 207 592 rádió, 209 954 rádió. 214 SS6 textilutalvány, 215 358 rádió. 216 926 villanytűzhely. 226 264 külföldi utazás, 251653 magnetofon, 23« 188 televízió, 237 116 külföldi utazás. 239 306 Varia bútor. 242 434 rádió, 244 020 óra, bútorgarnitúra. 248 842 rádió, televízió; 254 421 Varia bútor, csetóegekosár. 407 «33 rádió, külföldi utazás, 41212« családi 854 109 873 702 87« 977 887 229 463 474- rádió, 473 582 magnetofon. 477 084 televízió, 492 915 rádió. 495 04« rádió. 517 079 rádió. 327 640 külföldi Utazás. 532 052 külföldi utazás, 532 344 háztartás kisgépesítése, 536 447 televízió, 553 13« külföldi utazás. 553 137 rádió'. 555 627 óra. 559 970 éléskamra-utalvány, 5S0 140 hűtőgép. 5K4 811 varrógép. 584 106 varrógép. 589 332 rádió, 591748 magnetofon. 596 650 televízió, «03 786 rádió, 606 748 fényképezőgép. 609 575 rádió, 612 «53 csemegekosár, «14 287 rádió. 620 208 rádió. 622 025 óra. 627 S49 Beké garnitúra. 632 4SI rádió. 641 098 magnetofon. 650 242 televízió. 653 «40 televízió, 656 452 külföldi utazás, 658 371 rádió. 660 061 kerékpártrio. ««0 894 R o- senthall teáskészlét. 663 749 Varia bútor. 668 597 televízió, 676 464 hűtőgép, «88 313 Füred fémbútor. 704 967 külföldi utazás. 705 493 külföldi utazás. 724 507 televízió. 743 513 külföldi utazás. 758 493 lemezjátszó. 761 356 családi utalvány. 780 934 lakberendezési utalvány. 799 796 televízió. 805 528 televízió. 818 096 televízió, 825 597 kristály- készlet. 829 770 lakberendezési utalvány, 849 314 rádió, 833 963 rádió, külföldi utazás, 837 839 rádió, óra. 875 375 csemegekosár, rádió. 880 316 külföldi utazás, magnetofon, 911 742 külföldi utazás. 936 955 óra. 987 10« családi utalvány. 988 391 ezüst mokkakészlet. 1 504 749 l:\angulatsarok. 1 507 727 rádió. 1 510 117 éléskamra-utalvány, 1 513 430 varrógép. 1 518 391 villanytűzhely, 1 523 $73 külföldi utazás. 1 531 549 villanytűzhely, 1 547 109 külföldi utazás, 1 571 160 családi utalvány, 1 572 412 * éléskamra-utalvány, 1 574 248 villany- tűzhely. 1 583 793 óra. 1 590 428 háztartási robotgép, 1 601 640 külföldi utazás, l 602 811 modem otthon gépei, l 611 445 varrógép, 1 620 704 rádió, 1 638 654 magnetofon, 1651498 háztartási kis- gépesités. 1 651 788 villanytűzhely, 1 685 035 televízió, 1 «71 088 Bpest, VII., Baross tér 20—21. alatt épülő lottó palotában 2 szoba hallos öröklakás, 1 703 684 háztartás-gépesítés. 1 740 286 televízió, 1 745 725 magnetofon, 1 754 078 csemegekosár. 1 760 485 háztartás kisgépesítése, 1 770 383 rádió, 1 771 988 külföldi utazás. 1 772 475 perzsaszőnyeg, 1 792 442 rádió. 1 800 563. háztartási robotgép, 1 802 079 rádió, 1 826 165 éléskamra-utalvány, 1 832 392 televízió. 1 834 919 magnetofon. 1 837 444 rádió. 1 838 038 háztartás-gépesítés. \1 338 640 családi utalvány. 1 839 749 éléskamra-utalvány. 1 842 800 televízió, 1 846 097 óra. 1 846 773 televízió. 1 854 445 rádió. 1 858 908 hűtőgép. 1 861 700 rádió, 1 867 985 hűtőgép. 1 869 299 kerékpár- trió, 1 871 299 mosógép, 1 881 112 cse- megekosár. ' 2 121 210 fényképezőgép. 2 124 509 rádió, 2 128 471 külföldi Utazás. 2 130 137 televízió, 2 139 015 rádió, 2 500 462 televízió. 2 501 051 arany óra. 2 503 233 fényképezőgép. 2 504 736 rádió. 2 519 933 tan- góharmonika. 2 521 794 fényképezőgép, 2 528 269 magnetofon, 2 532 580 televízió, 2 534 818 csemegekosár, 2 542 515 rádió. 2 d62 353 háztartás gépesítése. 2 552 896 éléskamra-utalvány, 2 586 338 óra, 2 591 000 rádió, 2 598 086 cseh lakószoba, 2 601 215 Lehel kombinált szekrény, 2 614 599 fényképezőgép. 2 620 137 televízió. 2 624 293 rádió, 2 628 860 óra, 2 639 306 külföldi Utazás, 2 644 208 rádió, 2 646 952 magnetofon, 2 647 079 rádió, 2 653 445 rádió, 2 662 333 fényképezőgép, 2 663 789 televízió, 2 680 752 rádió, 2 685 930 varrógép. 2 6*91 954 rádió, 2 693 461 rádió. 2 696 992 csemegekosár, 2 698 217 rádió. 2 718 048 külföldi utazás. 2 735 013 rádió, 2 743 009 hűtőgép, 2 743 695 külföldi utazás. 2 744 000 rádió, » 747 005 Lottó konyha. 2 757 32S rádió, 2 760 707 éléskamra-utalvány, 2 770 229 óra. 2 770 534 külföldi utazás. 2 776 843 televízió, 2 778 150 Varia bútor, 2 78« 452 hűtőgép, 2 79« 489 hűtőgép. 2 802 457 televízió. 2 806 129 rádió. 2 812 774 televízió. 2 814 00« komplex lakberendezési Utalvány, 2 822 105 televízió, 2 849 826 fényképezőgép,. 2 854 77$ külföldi utazás. 2 35« 349 külföldi Utazás. 2 375 975 i*ádió. 2 885 569 rádió. 2 89« 329 textil- Aitalván^, 2 907 81« Kecskemét garniíú- ....... ....... 1' háztartási kisgépésités'. 2 949 559 rádió, 2 963 382 televízió, 2 970 448 motor kerékpár, 2 982 239 rádió, 2 983 316 lengyel szobabútor. 3 ooü 316 rádió, s 014 600 éléskamra- utalvany. 3 014 863 rádió, 3 036 793 rádió, 3 039 923 óra, 3 040 632 Kecskemét bútor, 3 962 999 motorkerékpár, 3 063 423 rádió. 3 667 804 kerékpárírió. 3 070 914 külföldi utazás, 3 076 616 motorkerékpár, 3 083 126 rádió. 3 084 137 rádió, 3 102 108 háztartás gépesítése. 3 103 495 tangóharmonika. 3 110 547 arany óra, 3 114 147 televízió. 3 115 713 televízió, 3 119 705 motorkerékpár. 3 122 959 tan- góharmomka. 3 128 722 rádió. 3 131992 televízió. 3 144 494 motorkerékpár oldalkocsival. 3 152 96« rádió, 3 158 052 villanytűzhely. 3 171137 óra. 3 172 489 óra, 3 180 011 rádió. 3 195 476 kerékpár, 3 197 360 rádió. 3 208 1 17 óra. 3 211 205 rádió, 2 217 699 külföldi utazás, 3 222 247 kerékpártiáó, 3 228 463 magnetofon, 3 2S6 838 mosógép, 3 241 854 háztartás gépesítése, 3 249 126 tangóharmonika, 3 249 321 magnetofon. 3 260 235 televízió, 3 264 357 rádió. S 265 291 óra, 3 265 931 televízió, 3 269 597 rádió. 3 27 0 708 rádió. 3 277 083 rádió, 3 278 247 rádió, 3 283 882 villanytűzhely. 3 302 896 rádió. 3 30a 873 magnetofon, 3 322 095 rádió, 3 325 359 rádió, 3 333 531 hűtőgép, 3 350 591 óra, 3 373 273 fényképezőgép, 3 383 248 családi utalvány. 4 006 524 rádió. 4 649 270 televízió, 4 041 401 rádió, 4 055 543 rádió. 4 037 «76 rádió, 4 069 399 porszívó. 4 078 .999 televízió, 4 084 50« rádió. 4 084 507 Kecskemét bútor. 4 088 565 külföldi utazás, 4 099 662 Bpest, VII., Baross t*ér 20—21. sz. alatti lottó palotában 1 szoba hallos., komfortos öröklakás, 4 099 783 per- zsaszönyeg. 4 103 627 rádió. 4 110 194 könyvszekrény, könyvutalvánnyal, 4 137 624 televízió, 4 141 596 motorkerékpár, 4 153 632 Bosenthall teáskészlet, 4 169 650 Kecskemét bútor. 4 178 579 rádió. 4 183 79S óra. 4 186 113 éléskamra- utalvány, 4 201 220 szekrény. 4 205 415 hűtőgép. 4 212 623 televízió, 4 214 761 rádió, 4 216 671 rádió, 4 222 408 rádió; 4 232 819 Kecskemét bútor, 4 242 963 rádió. 4 252 614 éléskamra-utalvány, 4 273 008 rádió, 4 274 635 háztartási kis- gépesítés. 4 280 893 rádió, 4 285 930 óra, 4 293 872 rádió. 4 299 212 külföldi utazás, 4 305 789 televízió, 4 310 040 rádió. 4 316 944 éléskamra-utalvány. 4 319 549 csemegekosár. 4 336 322 külföldi utazás. 4 338 337 személygépkocsi, 4 351 039 fényképezőgép, 4 366 826 lengyel bútor. 4 383 240 rádió, 4 388 253 rádió. 5 401 467 villanytűzhely, 5 4öS 328 motorkerékpár, 5 408 111 rádió, 5 409 315 rádió, 5 419 620 televízió. 5 425 084 Rosenthal mokkáskészlet. 5 429 606 éléskamra-utalvány, 5 432 239' rádió, 3 443 511 kerékpártrió, 5 454 412 éléskamra-utalvány, 5 481 664 személygépkocsi, 5 487 600 óra. 5 483 578 óra, 3 492 923 külföldi utazás. 5 496 568 motorkerékpár, 5 503 304 külföldi utazás. 5 505 447 rádió. 5 509 758 óra. 5 521 353 komplex lakberendezési utalvány, 5 522 933 rádió. 5 524 162 rádió, 5 536 262 családi utalvány, 5 537 041 rádió 5,561 245 televízió 5 563 566 motorkerékpár, 5 570 177 fényképezőgép, 5 58Ö 769 televízió, 5 593 822 rádió, 5 607 897 fényképezőgép, 5 610 151 áruházi utalvány. 5 623 829 fényképezőgép 5 635 4«6 élelmiszer-utalvány, 5 «39 963 televízió, 5 649 132 lemezjátszó. 5 653 629 csemegekosár, 5 681 904 fényképezőgép, 5 696 322 rádió. 5 696 338 külföldi utazás. 5 718 204 padlókefélő gép. 5 722 213 televízió, 5 731 076 televízió. 5 754 634 óra, 3 758 182 Varia bútor. 5 759 680 rádjó,V 5 760 142 rádió, 5 786 747 háztartás kisgépesítése, 5 787 00« éléskamra-utalvány, 5 737 354 ezüst mokkakészlet, 5 789 354 éléskamra-utalvány, 5 794 036 televízió, 5 797 854 fényképezőgép. 5 811 689 televízió, 5 823 788 éléskamra-utalvány,, 5 834 169 motorkerékpár .oldalkocsival. 5 848 325 háztartás kisgépesítése, 5 853 605 Hangulat bútor. 5 864 277 éléskamra-utalvány, 5 872 30« rádió, 5 888 780 tangó- harmonika. 5 396 056 rádió, 5 908 601 vásárlási utalvány. 5 912 598 lottókonyha. ‘ 5 924 643 fényképezőgép. 5 927 402 kerékpártrio, 3 932 047 villanytűzhely, 5 937 313 rádió, 5 944 464 Varia bútor. 5 964 350 televízió, 5 968 147 háztartás kisgépesítése. 5 98« 304 Trabant combi személygépkocsi, 5 989 295 televízió. 8 741 345 8 753 247 rádió, kisgépesítése, rádió, 8 774 529 rádió, 941 rá- rádió, 6 078 208 6 085 907 6 104 032 $ 120 036 6 147 071 7 001 364 rádió. 7 012 271 televízió, 7 017 370 külföldi utazás, 7 036 515 rádió, 7 037 332 televízió, 7 048 883 éléskamra-utalvány, 7 053 403 fényképezőép, 7 054 661 rádió, 7 054 911 külföldi utazás, 7 057 339 külföldi utazás, 039 975 motorkerékpár, 7 081 754 pad- lókefélő gép. 7 081 933 rádió. 7 098 825 televízió, 7 099 620 rádió. 7 101 458 rádió, 7 118 119 Rosenthal tésztáskészlet, 7 119 369 fényképezőgép. 7 132 062 cse8 237 116 külföldi utazás. 239 30$ varia televízió. 2 8iw 12» raaio. 2 biz rí* ieie- fenykepez.ogcp. 0*110«» televízió, V bútor. 242 434 rádió, 244 0*20 óra. 248 12« vízió. 2 814 006 komplex lakberendezési 3 823 788 éléskamra-utalvány,, 5 834 169 71 qoúi-í ríruí • n 1Á9 jToí IT. bútorgarnitura. 248 842 rádió, 249 814 utalvány. 2 822 10;» televízió, 2 849 82$ motorkerékpár .oldalkocsival. 5 848 325 1 i-í! ’ 7 ~ 3 televízió; 254 421 Varia bútor, 401 072 fényképezőgép,. 2 854 77$ külföldi uta- háztartás kisgépesítése, 5 853 605 Han- *7Ü57310 háztartási gép 7158 081 áruházi utalvány, 7 168 445 rádió, í ~ vany, 412 59« televízió. .422 83á esem*-. *ital vany, 2 907 81« Kecskemet gamitü- harmonika". 5 896 056 ' ráíttö; ' 5 408 «Öl ]. 18,3 ’Sft, TlfSJS®“ j‘” gekosőr, 461552 Hmroidr* ht'éVák ' ra. 2 938173 téléVi/Jo. 2 941 467 haztar- vásárlási utalvány. 5 912 398 lottókonv- Alf&gSóí-iA10? MftV*?«71 ISSfíiA* 2 463 474- rádiö, 473 582 magnetofon, tási kisgepésités. 2 949 559 radio, na * 5 924 643 fényképezőgép. 5 927 402 ' -í.1 -ÍJr °' »Ll20,,, televízió, ; 477 084 televízió, 492 915 rádió, 495 04« 2 968 382 televízió, 2 970 448 motor kerék- .kerékpártrio, 3 932 047 villanytűz- < 22’ 440 radio 7 2o8 <34 varrógép, 5 rádió. 517 079 rádió, 527 640 külföldi pár, 2 »82 239 rádió, 2 983 31« lengyel iie-1 v 5 937 513 rádió 5 944 464 Va- 7 2150 41b lengyel szobabútor, 7 286 101 5 -«A ao *1 *>*i —„'Uxw.-,*,... . ■7* ... - — — motorkerékpár 7 297 103 rádió, 7 321 135 televízió, 7 242 704 motorkerékpár, 7 330 S12 óra. .7 340 072 rádió, 7 373 112 Bpest, VII., kerület. Baross tér 20—21. sz. alatt felépülő társasházban, a IV. emelet 26. sz. alatt, egyszoba-hallos, komfortos öröklakás, 7 378 799 lengyel szobabútor. 7 397 932 Moszkvics személygépkocsi, 7 399 423 televízió, 7 409 530 * háztartás kisgépesítése, 7 415 213 Varia szobabútor, .7 430 485 óra. 7 445 865 rádió, 7 455 962 külföldi utazás, 7 460 367 kristálykészlet. 7 47 0 575 óra, 7 475 177 rádió, 7 477 753 rádió, 7 485 028 fényképezőgép, 7 487 314 rádió, 7 491 141 családi utalvány, 7 493 147 hűtőgép, 7 49« 891 fényképezőgép, 7 496 392 rádió, 7 503 441 rádió, 7 503 718 hűtőgép, 7 509’ 759 rádió, 7 528 126 hűtőgép, 7 531 87« rádió, 7 335 34« rádió. 7 556 169 rádió. 7 567 197 villanytűzhely, 7 569 060 magnetofon, 7 571 591 rádió, 7 571 792 külföldi utazás, 7 579 221 éléskamra-utalvány, 7 589 666 éléskamra-utalvány, 7 593 017 rádió, 7 600 024 rádió, 7 610 743 rádió, 7 618 300 óra. 7 620 430 csemegekosúr, 7 622 846 televízió. 7 623 942 éléskamrautalvány, 7 643 005 rádió. 7 649 330 televízió 7 650 121 rádió 7 664 619 hűtőgép, 7 665 316 Kecskemét szobabútor, 7 66« 450 rádió, 7 661 823 rádió, 7 675 773 rádió, 7 678 274 rádió, 7 684 469 herendi étkészlet. 7 709 852 rádió. 7 714 230 rádió, 7 716 246 rádió, 7 721 872 fényképezőgép, 7 726 818 tangóhaímonika, 7 762 472 motorkerékpár oldalkocsival, 7 766 259 fényképezőgép. 7 769 277 mag*- netofon. 7 769 330 magnetofon. 7 770 623 rádió, 7 770 928 háztartás kisgépesítése. 7 775 082 rádió, 7 780 133 éléskamrautalvány, 7 791 959 kerékpártrio, 7 798 173 villanytűzhely, 7 800 236 magnetofon, 7 804 341 televízió. 7 809 6*85 varrógép, 7 824 694 kerékpártrió, 7 826 336 motorkerékpár. 7 833 845 herendi étkészlet. 7 834-832 motorkerékpár oldalkocsival. 7 834 844 tangóharmonika, 7 83« 53B óra. 7 849 915 Füred fémbútor; 7 852 724 motorkerékpár, 7 862 177 Hangulat sarokbútor, 7 372 701 televízió, 7 909 92« külföldi utazás, 7 919 867 rádió, 7 92« 491 rádió. 7 930 841 televízió. 7 936 87R Hangulat sarokbútor. 7 941 U7 óra. 7 941 341 külföldi utazás. 7 944 642 rádió. 7 953 069 rádió, 7 955 248 motorkerékpár. 7 996 620 rádió. 8 010 331 motorkerékpár , oldalkocsi- val, 8 016 290 rádió. 8 019 229 rádió, 8 023 243 külföldi Utazás. 8 02« 082 rádió, 8 039 150 rádió, 8 042 898 porszívógép, 8 048 984 rádió, 8 053 86.9 Bpest VII., Baross tér 20—21. alatti lottópalotában egyszoba-komí’ortos öröklakás. 8 059 011 villanytűzhely, 8 062 647 magnetofon, 8 0G4 091 lengyel bútor, 8 066 820 óra, 8 080 179 külföldi utazás, 8 031 511 hűtőgép. 8 098 315 rádió, 8 103 484 külföldi utazás. 8 1 IC 096 porszívógép, 8 110 098 rádió. 8 120 085 rádió, 8 143 382 kerékpártrió. 8 146 567 rádió, 8 152 188 Tisza lakószoba,. 8 152 193 rádió, 8 154 001 rádió, 8 154 764 rádió, 8 135 246 kerékpártrió, 8 155 248 rádió, 8 164 639 kristálykészlet. 8 180 256 fényképezőgép, 8 182 017 csemegekosár. 8 184 G00 televízió. 8 184 «96 rádió, 8 209 679 külföldi utazás, 8 221 247 rádió. 8 227 545 kerékpártrió, 8 235 299 családi utalvány. 8 239 092 külföldi utay ■' Bőd <»JJ leievisju c oou iuí ______ ________ ______ ____ ______ ____________________ ___ zás, 8 246 924 rádió, 8 260 919 mágneíoí ‘> 685 920 varrógép 2 691 934 rádió! játszó. 5 653 629 csemegekosár, 6 921 143 televízió. 6 921 147 perzsasző- fon. 8 289 624 modern otthon gépei, V 1 r - X „».r_________ -1 fi Cili OBJ. ft&nxTtrj&m&'zfía/írx tí fiQR 990. f*árfiÓ nraar £ OOfl *>Ofi fxa£n C 1JD r»n_ Q 315 192 rádió, 8 336 480 kerékpártrió, 8 337 174 televízió. 8 343 187 Kecskemét bútor. 8345 713 rádió. 8 355 874 rádió, 6 359 073 rádió, 8 365 616 rádió, 8 372 515 óra, S 386 703 rádió, 8 394 951 külföldi 6 014 852 rádió. 6 030 365 6 030 586 külföldi utazás, «05 dió b 060 93» rádió, $ 062 828 $ 075 158 éléskamra-utalvány, hűtőgép, 6 085 458 hűtőgép, magnetofon, 6 097 080 rádió, televízió. $ 110 380 televízió, csemegekosár, « 136 755 óra. televízió. 6 154 663 rádió, c 165 726 élés- kamra-utfuvány. 6 177 089 rádió, a 184 067 kerékpártrió, 6 198 289 éléskamra-utalvány. 6 202 773 rádió, 6 20« 384 külföldi utazás, 6 225 053 háztartás kisgépesítése, 6 231 985 áruházi utalvány, tí 246 031 éléskamra-utalvány, 6 254 900 óra. 6 263 244 háztartás kisgépesítése, 6 270 252 külföldi utazás, 6 270 28« külföldi utazás, $ 286 192 per- zsaszőnyeg. 6 290 720 rádió 6*300 456 motorkerékpár, 6 302 160 motorkerékpár, 6 302 75« rádió. 6 306 308 padlókefélő gép, 6 306 537 hűtőgép, 6 312 258 televízió. 6 317 094 rádió. 6 317 162 rádió, « 318 188 televízió. 6 323 962 fényképezőgép, 6 334 477 lemezjátszó, 6 338 «28 könyvállvány és utalvány. 6 344 426 óra. 6 356 018 éléskamra-utalvány, 6 35« 947 rádió. 6 372 981 motorkerékpár, 6 383 355 rádió, 6 385 708 villany- tűzhely, 6 39« 464 rádió. 6 408 027 rádió, 6 435 389 rádió, 6 441 094 családi utalvány. $ 449 840 rádió. « 464 328 rádió. 6 485 862 óra, 6 488 085 modern otthon gépei. 6 489 617 külföldi utazás, 6 490 747 Kecskemét bútor, 6 500 239 külföldi utazás, b 502 478 Varia bútor, 6 502 583 kerékpárírió 6 504 466 tangó- harmonika, 6 520 535 éléskamra-utal- vápy, 6 524 001 hűtőgép. 6 530 397 ,.terített asztal”, 6 537 225 herendi étkészlet, 6 549 036 háztartási gépek. .6 555 306 Rosenthal teáskészlet, 6 558 174 rádió, 6 560 478 hűtőgép, 6 571 642 tangóharmonika. tí 574 469 háztartás kisgépesítése, 6 579 448 rádió. 6 580 163 televízió. 6 582 800 rádió. 6 595 076 padlókefélő gép, 6 595 325 ' éléskamra-utalvány. 6 596 661 külföldi utazás. 6 597 243 magnetofon. 6 622 668 rádió. 6 623 364 hanglemezjátszó, 6 637 911 külföldi utazás, 6 642 629 háztartás kisgépesítése. 6 647 262 rádió, 6 650 868 hűtőgép, rádió. 6 657 566 rádió. 6 666 183 6 668 269 családi utalvány, rádió, 6 687 783 televízió, fényképezőgép. 6 689 604 lenszobabútor, 6 722 026 rádió. b* 656 064 rádió, 6 675 736 6 688 932 gyei 6 726 818 perzsaszőnyeg. 6 737 203 óra, 6 738 550 külföldi utazás. 6 743 658 hűtőgép, 6 750 726 külföldi utazás, 6 760 361 családi utalvány, 6 762 640 rádió. 6 770 246 televízió, 6 786 454 könyv- állvány és utalvány. 6 789 790 óra, 6 811 057 fényképezőgép. 6 817 886 óra, 6 818 176 villanytűzhely. 6 826 116 kerékpártrió. 6 834 245 rádiót 6 850 037 lengyel bútor, 6 853 616 rádió. '6 853 617 komplex lakásberendezés. 6 856 068* külföldi utazás. 6 862 637 modern otthon gépei. 6 868 691 rádió. 6 870 032 televízió. 6 880 415 külföldi utazás, 6 882 421 külföldi utazás. 6 882 646 rádió. 6 883 240 rádió, 6 889 791 éléskamra-utalvány 6 892 365 tangóharmoriika, 8 903 464 kerékpártrió. 6 910 012 óra, 6 921 143 televízió. 6 921 147 perzsasző- nyeg. 6 930 235 hűtőgép. 6 934 140 rádió. 6 937 644 rádió. 6 963 808 televízió. 6 967 898 televízió, 6 969 073 motorkerékpár. 6 971 215 rádió, 6 971 216 rádió, 6 985 272 rádió, 6 988 332 motorkerékpár. utazás, 8 410 264 éléskamra utalván3% 8 415 945 rádió, 8 448 231 fényképezőgép, 8 432 425 rádió, 8 453 625 rádió. 8 453 «94 rádió, 8 453 775 televízió, 8 460 883 rádió, 8 463 158 televízió. 8 465 4S8 rádió, 8 483 709 rádió, 8 515 230 Kecskemét bútor, 8 517 118 hűtőgép, 3 518 085 rádió, 8 536 821 motorkerékpár, 8 572 45Í rádió, 8 573 315 szekrény, 8 579 506 rádió, 8 579 509 televízió, 8 579 521 lengyel bútor. 8 594 301 rádió, 8 594 303 ezüstözött evőeszközkészlet, 8 597 946 televízió, 8 601 929 cseh szobabútor. 8 602 088 éléskamra utalvány, 8 613 781 mosógép, 8 624 608 kerékpártrió. 8 629 616 óra. 8 630 643 perzsaszpnyeg. 8 652 527 családi utalvány, 8 660 017 t.elevízió, 8 b72 320 * varrógép, 8 682 519 rádió. 8 634 154 rádió, 8 685 098 családi utalvány, 8 685 364 hűtőgép. 8 701 111 rádió, 8 702 314 televízió. 8 706 484 magnetofon, « 711 472 televízió, 8 711 647 rádió, 8 729 241 perzsaszőnyeg, dió. 8 752 178 televízió, 8 757 408 háztartás 8 757 968 rádió, 8 764 314 televízió, 8 793 391 éléskamra .utalvány, 8 802 077 éléskamra utalvány. 8 811185 tangéharmonika, 8 814 139 rádió, 8 818 251 fényképezőgép, 8 847 373 éléskamra utalvány, 8 856 329 televízió, 8 869 452 családi utalvány, 8 871 780 éléskamra utalvány. 8 873 689 hűtőgép, 8 898 706 rádió. 8 898 707 televízió, 8 893 836 lemezjátszó, 8 906 643 motor- kerékpár, 8 909 827 rádió. 8 923 553 televízió. 8 932 844 rádió. 8 935 462 rádió, 8 944 261 Rosenthal teáskészlet, 8 948 324 televízió, 8 950 000 háztartás kisgépest t-ése, 8 979 826 háztartás kisgépesítése. 8 988 615 motorkerékpár, * 8 992 156 terített asztal. 9 013 465 televízió. 9 026 236 rádió, 9 033 705 csemegekosár, 9 038 099 személygépkocsi, 9 038 282 rádió; 9 041 067 rádió, 9 049 804 rádió. 9 060 485 külföldi utazás, 9 066 926 rádió, 9 073 411 aranyóra, 9 073 855 varrógép, 9 076 039 rádió, 9 077 466 Bpest VII. kér. Baross tér 20 —21. sz. a. felépülő társasházban a III. em. 15. sz. a. 1 szoba hallos, főzőfülkés, loggiás komfortos öröklakás. 9 096 584 televízió. 9 105 806 magnetofon. 9 111 038 varrógép. 9 116 225 óra. 9 119 543 hűtőgép, 9 135 369 kristálykészlet. 9 136 359 óra. 9 142 644 BU- daoest rádió. 9 143 272 csemegekosár, 9 422 090 hűtőgép, 9 *434 102 tangóharmonika, 9 473 480 rádió, 9 477 742 motorkerékpár, 9 484 726 óra, 9 495 087 háztartás kisgépesítése, 9 495 093 televízió, 9 497 876 rádió, 9 511 829 rádió, 9 517 889 külföldi utazás, 9 520 813 hűtőgép, 9 522 501 óra, 9 523 004 kerékpár- trió. 9 541 922 külföldi Utazás, 9 547 787 ezüstözött evőeszközkészlet, 9 566 283 magnetofon, 9 567 704 külföldi utazás, 9 589 771 rádió, 9 592 592 hűtőgép, * íA>00 062 Kecskemét szobabútor, 9 607 465 lengyel szobabútor, 9 636 32-7 óra, 9 640 302 televízió, 9 648 981 fényképezőgép. 9 653 613 rádió, 9 654^ 584 hűtőgép, 9 658 114 rádió, 9 680 827 éléskamra utalvány, 9 698 135 Varia szobabútor, 9 736 571 lengyel szobabútor. 9 780 343 családi Utalvány, 9 786 143 televízió, 9 814 549 rádió, 9 817 574 külföldi utazás, 9 817 846 villanytűzhely, 9 818 676 külföldi utazás, 9 846 584 kerékpártrió, 9 848 755 rádió, 9 876 919 rádió, 9 880 443 fényképezőgép, 9 883 398 rádió, 9 893 960 televízió.' 9 896 092 rádió, 9 899 945 éléskamra utalvány, 9 901 862 családi utalvány, 9 903 541 Varia szobaberendezés, 9 910 160 magnetofon, 9 920 727 televízió, 9 921 688 varrógép, 9 923 189 külföldi utazás, 9 951 855 csemegekosár, 9 953 201 Hangulat sarokbútor, 9 985 443 kerékpártrió, A gyorslista közvetlen a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a ;,Jutalomsorsolás,;v.&zel vény- részt totó-lottó kirendeltségek, posta útján június 20-ig kell eljuttatni a- • Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához. i Vasárnap hivatalos tárgyalások folytak Nasszer. az EAK elnöke és Szalal jemeni elnök között. A tárgyalásokon a; arab egység kérdéseit,, valamint a legutóbbi jemeni eseményeket vitatták meg. A megbeszélésekről kiadott hivatalos közlemény mégálla-