Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-25 / 146. szám

1963. J'ŰNTUS 35, KEDD «sem sorlap Gyümölcsöző együttműködés FIATALOK VERSENYE SZÁZHALOMBATTÁN DALOSTAIÁLKOZO VÁCOTT a Vox Humana énekkar negyedszázados születésnapján Az erősen növekvő gazda­sági feladatok segítése érde­kében ez év elején újászervez- tük a két százhalombattai be­ruházás területén a fiatal mű­szakiak tanácsát, amely egy­ben az operatív bizottság sze­repét is betölti. A bizottság fő feladata, hogy a fiatal mű­szakiak elősegítsék a _ beruhá­zási tervek határidőre való teljesítését. A KISZ-bizottság határoza­ta alapján a fiatal műszakiak két területre összpontosították tevékenységüket: az egyik, hogy mindkét beruházásnál mi­nél több ifjúsági brigád alakuljon, hogy az építészeti, szerelési, beruházási program teljesíté­sét elősegítsék és a hosszan tartó tél miatt kiesett munká­kat pótolják a harmadik ne­gyedév végéig. Az elmúlt hónapokban 24 ■ ifjúsági brigád alakult 264 fővel, s ezek versenyben áll­nak egymással. Az ifjúsági brigádok versenyéből kiemel­kedik a transzformátorállo­mást szerelő Klement Gott- wald-gyár Osztyapenkó, a víz­lágyító üzemet szerelő har­minc tagú Minőségi brigád; az Április 4. Gépgyárból Bá­nyai Pál vasbetonszerelő bri­gádja, akik már a harmadik 50 mega­wattos turbina alapmun­káit végrak. A fiatal műszakiak másik fontos feladata, hogy segítsék a gazdasági vezetőket műszaki és kooperációs feladataik meg­oldásában. A fiatal műszakiak tanácsa az utóbbi három hónapban harminc esetben fordult ké­réssel különböző gépipari vállalatokhoz és üzemi KISZ- bizottságokhoz, hogy a szere­lésben ne legyen fennakadás és az első gépegység novem­ber 7-én áramot szolgál­tasson az országos ener­giahálózatba. A fiatal műszakiak kérését siker koronázta. A Kiskun­félegyházi Vegyipari Gép­gyár fiataljai határidő előtt elkészítették az első generá­torhoz szükséges tartozéko­kat. A Ganz-MÁVAG KISZ- bizottsága intézkedésére idő­ben elkészültek a tápház sze­reléséhez szükséges lemez- hajlítások. Az igen speciális munkát Kullman Gyula KISZ- bizottsági termelési felelős irányította. A Lenin Kohá­szati Művek és a Lőrinci Hen­germű gazdasági és ifjúsági vezetői is mindig teljesítették a műszakilag nehezen megold­ható és sok problémával járó kéréseket. A fiatal műszakiak taná­csának eredményes munkáját jelentősen segíti a Dunai Kő­olajipari Vállalat főmérnöke, Peczeli Béla, az Erőmű Beruházó Vállalat főmérnöke Szabolcsi Géza és Moldoványi Ede osztályvezető. A fiatal műszakiak közül Papp Géza, Szabó László építésellenőrök, Szekeres József építésvezető és Mezei Lajos technikus dol­goznak a leglelkesebben azon, hogy a két beruházás időben elkészüljön. Vágó György tudósító Huszonhét évvel ezelőtt még azt írta a magyar zene krónikása, hogy „Vác neve a legrövidebb, sajnos, zenei je­lentősége is a legkisebb. Volt valamikor zeneegyesülete, de tevékeny elnökének halála után megszűnt; volt szereplő dalegyesülete, de csak onnan tudjuk, hogy zászlaját a városi múzeum őrzi... Még a püs­pöki nagymisék zenéjét is csak az teszi lehetővé, hogy akad­nak műkedvelők, akik közre­működnek — ha éppen ked­vük tartja,” Két évvel később, közvetlenül a háború előtt megalakult a Vox Humana énekkar, s azóta megváltozott a helyzet Vácott, különösen pedig az utóbbi esztendőkben. A kitűnő hangú és muzikális énekesekből álló vegyeskar egymásután oldja meg a leg­Tihany, Füred, Badacsony KURALI JÖZSEFNÉ meg Szabó Marika, a letkési Bástya Termelőszövetkezet kertészei most látták életükben először a Balatont. Ezüstkristályokat szórtak a napsugarak a ké­keszöld víz fölé, fehér vitor­lákat dagasztott a szél, ami­kor szemük elé tűnt a magyar tenger. Ezt a pillanatot soha­sem fogják elfelejteni. De a többieknek — az ugyancsak Pest megyéből útrakelt het­vennyolc szövetkezti tagnak is —, felejthetetlen marad ez a kirándulás. Az új oktatási évad előkészítése A váci párt-alapszervezetek vezetőinek megbeszélése A napokban a váci párt-' alapszervezetek titkári érte- j • kezletén— negyven küldött ült) össze a-,, Csányi úti.'pártház egyik termében, hogy értékel­je a múlt évi pártoktatást és ■ meghatározza az új oktatási évad előkészítésének feladata­it. Vácott a múlt évben 112 tanfolyamon 2017 hallgató bővítette politikai ismere- 1 teit. Mint ismeretes, a VIII. kong­resszus anyagának feldolgozá­sa volt a pártoktatás fő fel­adata. És közben — a kong­resszusi anyag tárgyalásának megkezdésével — nőtt a szer­vezett politikai oktatásra já­rók száma. Ez a tekintélyes, számbeli mennyiség nem jelentett azon­ban minden esetben minőségi színvonalat is. Vannak olya­nok például, akik évről évre az „általános iskolába”, az időszerű kérdések tanfolya­mára iratkoznak be. Igaz, hogy az anyag állandóan új itt, de a politikai oktatás végső cél­jának eléréséhez, a tudatos marxista világnézet kialakítá­sához ez kevés. A filozófiát, illetve a politikai gazdaság­tant feldolgozó szakosított tan­folyamok sem hozták meg a kívánt eredményt Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Gépgyára (Bp. IV., Szilágyi u, 26. sz.) felvételre keres elektroműszerész. marós. esztergályos. műszerész­lakatos szakmun k ásókat valamint gyakorlattal ren­delkező gépszerkesztő és mdvelettervező mérnököket. technikusokat A gépgyár megközelíthető a 1'2-es, 12/a villamossal. 43-as és C. busszal. Az MSZMP Váci Városi Bi­zottsága részletes munkatervet dolgozott ki az 1963—64-es ok­tatási évre. • Alapvető feladatként je­lölte meg ebben az évben a propagandisták tervsze­rű kiválasztását, képzését, illetve továbbképzését. Végső célként el kell érni, hogy propagandista az legyen, akinek általános és marxista műveltsége megfelel a köve­telményeknek, érti a párt po­litikáját és következetesen harcol érte. Egyéni elbírálás alapján, pártonkívüli is lehet propagandista, természétesen az említett követelményeknek megfelelően. Magyar András elvtárs, az ágit. prop. osztály vezetője nyomatékosan felhívta a váci alapszervezetek vezetőségeinek figyelmét, hogy felelősséggel és körültekintéssel válogassák ki a propagandistákat. Annyi tanfolyamot indítsanak, amennyi megfelelő propagan­dista áll rendelkezésre. Szako­sított tanfolyamok az új okta­tási évben Vácott nem indul­nak. A már ismert formákon kívül, a város tíz nagy mi­nisztériumi üzemében önálló­an megszervezik a gazdaság- politikai tanfolyamokat. Az előterjesztést követő vita tisztázta, hogy az állami okta­tásban részt vevők miképpen vegyenek részt politikai okta­tásban. Meghatározták az ok­tatási évad előkészítésének pontos ütemtervét. Az őszi kezdés további sikere a párt­vezetőségek közvetlen munká­jától függ. S a végső ered­mény a propagandisták és a hallgatók viszonyának kölcsö­nösségén múlik majd elsősor­ban. (P. R.) Pesten, amikor beültek a karcsú Ikarus-kocsikba, még szemerkélt az eső, Székesfe­hérváron viszont már elő-elő- kandikáltak a felhők mögül a bíztató napsugarak. Zamárdiban a bátrabbak lábfürdőt is vettek, mire az autóbusz egy kis tapasztalat­csere-látogatásra befutott a balatonöszödi Vörös Csillag Termelőszövetkezet központjá­ba, lekerült az emberekről a kabát, de még a nyakkendő is. A szövetkezet vezetői kész­ségesen kalauzolták végig a vendégeket a kertészetben, a sertésólak körül, s a gazdaság földjein. A Pest megyeiek kér­déseire mindent sorra elma­gyaráztak, s még Dezső Sán­dor, az áporkai Vörös Csillag Termelőszövetkezet juhásza is összehasonlíthatta hol fejlet­tebb a jószág, s melyik szö­vetkezetben nyírnak több gyapjúw a juhokról. :t. Aztán Fonyód következett, Szántódnál autóbuszokkal együtt keltek át a kompon, a Balaton-vidék talán legszebb környékére: Tihanyba. Föld­váron történt az elszállásolás, de nem akárhogy, s akármi­lyen helyen: elsőosztályú cam- pingben. Akadtak ugyan, akik a gumimatracot, meg a sátort, első látásra szívesen felcserél­ték volna akár egy kényelmes szénaboglyával is, ám másnap reggel jöttek csak rá, nem is olyan rossz a „kamping”. MÄSNAP Badacsony szere­tettel fogadta a Pest megyei szövetkezeti gazdákat. A szür­kebarát és a kéknyelű nóta- szós jókedvre derítette kirán­dulóinkat. Üjból Tihany kö­vetkezett: megcsodálták az új, hipermodern szállodát, az apátság templomát, s a kikö­tőt. A motel előzékeny és ud­varias vezetői, megkülönböz­tetett figyelemmel halmozták el a Pest megyeieket, akik mind az étel minőségéről és mennyiségéről, mind pedig a felszolgálásról csak a legjob­bat mondhatják. Harminchat kocka film, te­leírt jegyzetfüzet fekszik most előttem, s a két nap sok-sok kedves, vidám epizódja kíván­koznék papírra. Jól érezték magukat a szövetkezetiek, nem bánták meg, hogy útra­keltek. A kirándulás szervezői, akikkel eljött özvegy Kókai Jánosné, országgyűlési képvi­selő, a termelőszövetkezeti tagok biztosítási és önsegélye­zési csoportjának megyei el­nöke is, minden tőlük telhe­tőt elkövettek, hogy sokáig emlékezetes maradjon ez a kétnapos kirándulás. (s. p.) lesét, s a Vándor Kórust. A vendégeket a város vezetői, a jubiláló Vox Humanát a Mű­velődésügyi Minisztérium kép­viselői üdvözölték, aztán fel­csendült az ének. amely jól­eső szépségével, ízléses műsor­ba szedve, bíztató képet adott a Bartók és Kodály utáni ze­neszerzőgárda munkájáról és a magyar kóruskultúráról. Lnnél színvonalasabb ta­lálkozót nem tudtak szervez­ni az utóbbi esztendőkben sem Arezzo nemzetközi versenyein, de még a bécsi, ezreket moz­gató Sängerbundesfesteken sem. „Nem sokaság, hanem lé­lek ...” — énekelték Kodály és Berzsenyi kánonjában; s ez akár mottója is lehetett volna a Dunakanyar idei da­lostalálkozójának. A hét ének­kar hangversenye a mai Ma­gyarország életének miniatűr zenei tükre volt és jóleső bi­zonyítéka annak, hogy kórus­És a kórus (Vox Humana) kultúránk életében rangját. megőrizte zenei kivívott művészi F. L. A karnagy (Makiári József) kényesebb zenei feladatokat, nagy kultúrájú és invenciózus karnagya, Makiári József ve­zetésével a műfaj európai reprezentánsa lett, aminek csak egyik, látványosabb ered­ménye volt. a debreceni nem­zetközi ''kórusverseny megnye­rése. A 25 éves jubileumot jól szervezett és szépen rendezett dalostalálkozóval ünnepelték. Hajó vitte Pestről az igénye­sen megválogatott szereplőtár­sakat: a debreceni, diósgyőri és veszprémi énekkart, az épí­tők és az egyetemisták együt­Befejeződtek a péceli kulturális napúk Szinte estéről estére zsú­folt nézőtér jellemezte a pé­celi kulturális napok egy hétig tartó sorozatát. A vál­tozatos program ebben az év­iben is hálás közönségre talált, akiket elég gyakran jelentkező viharfelhők sem tudtak el­riasztani. A szombat esti, egyik leg­nagyobb rendezvénynek ígér­kező műsor, a 160 tagú honvéd művészegyüttes mél­tán kapta a közel ezer főnyi közönség elismerő tapsait. Ének-, zene-, tánckara, népi zenekara, szólistái valóban, tudásuk legjavát nyújtva lép­tek színpadra. A fennállásá­nak tizenötödik évfordulóját ünneplő együttes tő erőssége ezúttal is az énekkar volt. A Csínom Palkó kórusszámai, a kamarakórusra alkalmazott őrtüzeknél, valarrjin! a tré­fás Kimenő, továbbá a Jevtusenko szövegére írt Akar-e Moszkva háborút? cí­mű számmal aratták a leg­nagyobb sikert. A kórus mellett az együt­tes tánckaráról kell szólni. A Viszontlátni a kedvest, a Stnauss-muzsikára koreogra­fált Két randevú (a kiváló szólótáncossal — Nép László­val), valamint a Szüreti mu­latság című táncjátékok osz­tatlan sikert arattak, s ugyan­csak tetszett a Sport-tánc cí­mű produkció, amely a sportélet mulatságos mozza­natait mutatta be. Vitatkoz­ni lehet a közel húszperces Háborút vagy békét című modern tánckompozíción, mely alapjában véve igaz, emberi gondolatok köré épül, meg­oldásában azonban kívánni­valót hagy maga után. Nagy sikert aratott az együttes népi zenekara, vala­mint a kellemes hangú Sá­ros i Éva szólószámai is tet­szettek. Vasárnap sportünnepség, at­létikai verseny, térzene, MHS motoros-bemutató, labdarúgó- mérkőzés. után az esti órák­ban került sor á kulturális napok záróünnepségére, mely­nek keretén belül az Állami Operaház és a Fővárosi Operettszínház művészei ad- tag hangulatos nyár esti hang­versenyt (1) Népi zenekarok fesztiválja Palócföldön F igyelemre méltó zenei esemény színhelye volt június 22-én, szombaton Ba­lassagyarmat, Rózsavölgyi Márk, balassagyarmati szüle­tésű zeneköltő születésének 185. évfordulója emlékére négy megye — Szolnok, He­ves Pest és Nógrád — részvé­telével megrendezték a népi zenekarok fesztiválját. Rózsavölgyi Márk életműve kultúrtörténeti jelentőségű, ő volt az első népzeneköltő, aki az első magyar társas­táncot ■— a körmagyart — megteremtette, s ezzel meg­döntötte a francia négyes egyeduralmát. Halála alkal­mából Petőfi versben búcsú­zott a zeneköltőtől. A fesztiválon a négy me­gyét négy népi zenekar képviselte: Nógrádót a Balas­sagyarmati Földművesszövet­kezet népi zenekara (vezető prímás Baranyi János,) He­vest a hevesi művelődési ott­hon népi zenekara (vezető prí­más Konkoly Aladár), Szolnok megyét a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Otthon né­pi zenekara (vezető prímás Kállai János), Pest megyét az Abonyi Földművesszövetke­zet Rozmaring Népi Együttese zenekara (vezető prímás Gudi- Farkas Mihály). Valamennyi zenekar produkciója méltó volt a magyar népzenei hagyo­mányok szelleméhez és stílu­sához, de az erős mezőny­Férfiaknak tilos Szorosabb kapcsolat a járási és községi tanácsok között Érdekes kezdeményezés indult ki a Dabasi Járási Tanács- í tói, amely legutóbb értekezletre hívta meg a községi tanácsok \ és végrehajtó bizottságok vezetőit, hogy a községi tanácsok I munkáját és a két államigazgatási szerv közötti kapcsolatot j megjavítsa. Elhatározta az értekezlet, hogy a jövőben a köz- \ ségi tanács ülése elé kerülő fontosabb napirendi pontok elő­készítésében a járási szakigazgatási szervek tevékenyen részt i vesznek. A járási tanács pénzügyi osztálya pedig megváltoztat- \ ja eddigi vizsgálati módszereit, hogy azoknak segítő és tanító- \ jellege ezentúl jobban érvényesüljön. Végül elhatározta az ér- I tekezlet azt is, hogy évente megismétlik a községi tanácsok j és a járási tanácsok vezetőinek közös értekezletét, amitől a tanácsi munka színvonalának további javulását várják, 1 A napokban mutatta be a Petőfi Színpad Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos című vígjátékát. — Kollár Lívia és Vörös Tibor bői is magasan kiemelkedett az abonyiak teljesítménye. Az elegáns, kulturált előadási stílus, mely virtuozitásokban is bővelkedett, nemcsak a hallgatóságot, hanem a vetély- társakat is lenyűgözte. Nem véletlen, hogy Gudi-Fankas zenekarának a híre határain­kon túl is elterjedt. A közeli napokban ismétlik meg ven­dégszereplésüket a Német De­mokratikus Köztársaságban. Nem hagyhatjuk azonban megjegyzés nélkül a rendezés gyengeségeit, amely következ­tében Balassagyarmat nem méltó színhelye a fesztivál­nak. Elsősorban azért, mert a produkciók értékelési módsze­rét a kiírástól eltérően, ön­kényesen megváltoztatta a zsűri. Ennek következtében nem juthatott kifejezésre a részt vevő zenekarok teljesít­ménybeli értékelése. Továbbá a rendezésben részt vevő szer­vek nem tudják biztosítani a fesztivál ünnepélyességét sem külsőségekben sem részvétel­ben. Az még hagyján, hogy maga a verseny közönség nél­kül zajlott le, de az már meg­bocsáthatatlan, hogy a szom­bat esti bemutató-hangver­seny is érdektelenségbe ful­ladt, a hallgatóság létszámát tekintve. i> alassagyarmat volt. £ ■D fesztivál meghirdetője, s ezt a fajta hangversenyt ha­gyományossá kívánják tenni, sőt a jövő évben országos jel­legű fesztivált akarnak ren­dezni. Nos, hogy a város mél­tó formát biztosíthasson ennek a figyelemre méltó verseny­fajtának, a mostani tapaszta­latokból alaposan okulni kelL

Next

/
Thumbnails
Contents