Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI VII. ÉVFOLYAM, 109. SZÄM ÁRA 70 FILLÉR 1963. MÁJUS 13, VASÁRNAP A szakszervezetek kommunizmus iskolájává váltak A magyar szakszervezetek XX. harmadik aapja A Magyar Szakszervezetek XX. kongresszusa szombaton a beszámolók és a határozati javaslat vitájával folytatta munkáját. A délelőtti tanácskozáson megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Gáspár Sándor, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Bru- tyó János, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja. Részt vett a szombati ülésen az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács több tagja is. Az első felszólaló, Závori László, a Csepel Vas- és Fémművek küldötte volt, majd Gróf Ádám, a puszta- vámi szénbánya szocialista brigádvezetője, Raposa Irén, a Nemesgulácsi Gépállomás üzemgazdásza, T immer József, a Népszava főszerkesztője, Csáki László, a Postások Szakszervezetének elnökségi tagja. Szalontai Lajos, az Építők Szakszervezetének titkára, Tebeli Mihály, a HVDSZ Komárom megyei bizottságának titkára, Ungvári László, a Nemzeti Színház művésze, és Bőle Dezső, a SZÖVOSZ szakszervezeti bizottságának titkára szólalt fel. Ezután Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke emelkedett szólásra. Kádár János elvtárs beszéde Tisztelt Kongresszus! Tisztelt Elvtársák és Elvtársnök! Engedjék meg, hogy pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya megbízásából átadjam a kongresszus küldötteinek, az önök személyén keresztül a Magyar Szakszervezetek háromszáz- ezer tisztségviselőjének, több mint két és félmilliós tagságának, forradalmi, szocialista, testvéri üdvözletünket —, kezdte meg beszédét Kádár János — majd így folytatta: Pártunk Központi Bizottsága és Népköztársaságunk kormánya nagy szeretettel, szívből üdvözli mindazokat az elvtársainkat és barátainkat, akik a föld különböző országaiból a testvér szakszervezetek képviseletében, a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében eljöttek hozzánk, megtisztelték megjelenésükkel szakszervezeteink XX. kongresszusát és építő hozzászólásukkal segítséget nyújtottak munkánkhoz. Megállapítható, hogy a Magyar Szakszervezetek XX. kongresszusa hasznos, jelentős hozzájárulás a magyar szakszervezeti mozgalom további fejlődéséhez, a hazánkban folyó szocialista építéshez. Reméljük, hogy ha csak szerény mértékben is, de hozzájárulás lesz a nemzetközi munkásosztály világméretekben folyó harcához. Mind a beszámolókban, mind a felszólalásokban sűrűn esett szó arról, hogy hogyan, milyen mértékben, milyen eredménnyel segíti a magyar szakszervezeti mozgalom megvalósítani pártunk politikáját. Ezért engedelmükkel először pártunk politikájáról kívánok néhány szót szólni; ► A nép jóváhagyta és támogatja a párt politikáját Pártunk politikája következetes, immár évek óta töretlenül fejlődik, és mind határozottabb lesz. A múlt év vége- felé a párt legfőbb fóruma, a kongresszus ezt a politikát, annak fő irányát jóváhagyta és továbbfejlesztette, majd azt követően az országgyűlési és tanácsálasztásokon választási programunkat, azaz a párt politikáját népünk is jóváhagyta. Megvannak irányelveink, iránymutató határozataink. Megerősítést nyert gazdasági, kulturális célkitűzéseink tételes foglalata, második ötéves tervünk. Ügy gondoljuk, hogy most, kongresszusunk és népünk jóváhagyása után munkánk fő elemének, a végrehajtásnak, az életben való megvalósításnak kell lennie. Elvtársak! Az élet rákény- szerített bennünket arra, hogy az 1956-os ellenforradalom után a társadalom úgyszólván minden lényeges kérdését újból megvizsgáljuk: összegeznünk kellett a tapasztalatokat, elemeznünk kellett a helyzetet, meg kellett határoznunk az irányvonalat. Most az a fő dolog, hogyan tudjuk gyorsabban, hatékonyabban, minél hamarabb végrehajtani a határozatokat. A cselekvés döntő eleme most az, hogy érjük el a helyesen kijtűzött célokat, hogy azután új célokat állíthassunk pártunk, szakszervezeteink, munkásosztályunk és népünk elé! Elvtársak! Ha megengedik, megemlítem politikánk fő elemeit. Ezeket soha, egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől, ezért ezen a kongresszuson is szólni kell róluk. Nemzetközi síkon harcolunk a társadalmi haladásért, a gyarmati rendszer szétzúzásáért, az általános és teljes leszerelésért, a tartós és szilárd béke megteremtéséért. Nem népek, nem is államok ellen harcolunk, hanem az imperializmus ellen, az imperialisták és a háborús kalandorok ellen, az Egyesült Államok, Nyugat- Németország és az imperializmus más fő országainak monopolista, militarista körei és a népek békéjét veszélyeztető kalandorpolitikájuk ellen. Hosszantartó és szakadatlan harc ez, amelyben együtt küzd az egész nemzetközi munkás- osztály, minden elnyomott, szabadságra vágyó, még függő helyzetben levő és már szabad nép, minden becsületes, békére vágyó ember. Ez a harc addig folyik, amíg teljes győzelmet nem aratunk, amíg teljesen ki nem küszöböljük az emberiség életéből az imperializmust és ezzel a háborús fenyegetést. Szolidárisak vagyunk, együtt harcolunk a nemzetközi munkásosztály forradalmi oszta- gaiyal, az egyes országok munkásosztályainak forradalmi élcsapataival; kommunista és munkáspártjaival, a munkásosztály minden forradalmi erejével, minden haladó erővel. Pártunk, szocializmust építő népünk híve annak, hogy világméretekben dolgozzunk a szakszervezetek akcióegységéért. Teljes szívvel, legjobb meggyőződésünkkel támogatjuk a Szakszervezeti Világszövetség helyes programját. Szolidárisak vagyunk és együtt küzdünk Ázsia, Afrika, LatinAmerika népeivel, akár a régi típusú gyarmatosítás igája alatt nyögnek, akár a neokolo- nialisták befolyásától akarnak megszabadulni. Mindenki tudja, hogy a gyarmati népek azért tudnak korunkban sikeresen harcolni a nemzeti függetlenségért, a szabadságért, mert van a világon a Szovjetunió, van szocialista világrendszer és az törhetetle- nül ott áll mellettük, erkölcsi és anyagi erejével segíti a népek szabadságharcát. (Lelkes, nagy taps.) Szolidárisak vagyunk és együtt haladunk minden olyan emberrel és minden olyan mozgalommal, amely a világ bármely országában harccá a békéért. Engedjék meg, mondotta ezután Kádár elvtárs, hogy külön szóljak arról, hogy mi, kommunista forradalmárok, magyar munkások, egész szocializmust építő népünk, szolidáris, törhetetlen egységben halad együtt a nagy szovjet néppel. (Hosszan tartó. viharos taps.) Magyarországon szocialista fejlődés megy végbe Pártunk, a magyar szak- szervezetek, egész népünk harca és munkája az utóbbi időszakban jelentős fejlődést eredményezett.. Ma városba vagy faluba, gyárba, intézetbe, vagy színházba, bárhová nyugodtan elvisszük barátainkat és nem barátainkat is. Még ellenségeink is észrevették, hogy ma Magyarország nem olyan, amilyen 1956 októberében volt. Folyik is „filozofálás” arról, mi ez a magyar fejlődés, miképpen „liberalizálódtak” Magyarországon a viszonyok. Fantáziáinak arról is, hogy majd kimennek a szovjet csapatok, aztán jönnek a „szabad választások” és így tovább. (Élénk derültség.) Annak, hogy Magyarországon szovjet csapatok vannak, nincsenek belső társadalmi okai. Ha az imperialisták azt akarják, hogy a szovjet csapatok Magyarországról kimenjenek, valahonnan menjenek ki az amerikai csapatok is. (Nagy taps.) Ha nekünk valaki azt mondaná, hogy innen kimennek a szovjet csapatok, onnan az amerikaiak, mi nem ijednénk meg. Azt mondanánk: nézzük meg, vizsgáljuk meg. De próbálják ők Adenauer- nak emlegetni, hogy csak Berlinből menjen ki egy zászló- aljnyi amerikai csapat! Rögtön azt mondja, hogy összedől az egész rendszer, vége a világnak! (Derültség.) Nem akarok itt további részletekbe belemenni, csak azt szeretném megmondani, hogy először is Magyarországon nem liberalizálódás, hanem szocialista fejlődés megy végbe. Politikánk marxista—leninista elveken nyugszik, szocialista, kommunista politika. Az, hogy rendszerünk humánus, természetes, mert a szocializmus, a kommunizmus lényegénél fogva a legemberibb, a leghumánusabb világnézet. Ezt kell tehát ellenfeleinknek először meg- jégyezniök. A másik: számíthat ránk a nemzetközi élet minden haladó ereje, a szocialista országok közössége, amelyhez a mi népünk törhe- tetlenül hű. Számíthat ránk minden progresszív törekvés, számíthatnak a gyarmati rendszer végleges szétzúzásáért, a békéért folytatott harc erői. De hozzá tehetem: számíthat ránk a világ minden országának kormánya, még az Egyesült Államok kormánya is, az esetben, ha a vitás nemzetközi kérdéseket hajlandó tárgyalások útján, a józan észre hallgatva, a magyar nép függetlenségének, nemzeti szuverénitásának, szocialista fejlődésének tiszteletben tartásával megoldani. Minden kérdésben készek vagyunk tárgyalni és véleményünk szerint sok mindenben meg lehet egyezni. Az a meggyőződésünk, hogy ez minden országnak javára válnék. 1956-ban, azzal a bizonyítvánnyal, amit akkor felmutattunk, nagyon sok nehézséget oíkoztunk szovjet testvéreinknek, valamennyi szocializmust építő népnek, a nemzetközi kommunista mozgalomnak, a legkülönbözőbb progresszív erőknek. Az imperialisták propagandája akkor annyit foglalkozott velünk, hogy sikerült felcsigáznia az emberek érdeklődését az egész világon, még ott is, ahol azt sem tudták, hogy létezik a magyar nép. Most ezért is nagy az érdeklődés az emberekben az egész világon aziránt, hogy mi van Magyarországon. Szerencsére elmondhatjuk, hogy megváltozott nálunk a helyzet. Most legyünk azon, hogy minél több olyan dolog legyen Magyarországon, hogy ha szovjet vagy kínai testvéreinket, vagy bármely más országból, akár nyugati tőkés országból, érkezett vendégeinket megkérdezik, „hát mi is van Magyarországon?" — úgy tudjanak beszélni, hogy az erősítse ügyünket és segítse az ő harcukat: ez proletár internacionalista kötelességünk. A szakszervezetek igen jelentős segítséget nyújtottak a párt harcához Elvtársak! Hadd szóljak most belső dolgainkról. Azt hiszem, nem kell külön bizonygatnom, hiszen részben maga a vita is mutatja, hogy megváltozott nálunk a munka stílusa. A vita, mentes minden hatásvadászattól, minden demagógiától. Komoly kérdésekről beszéltek, komolyan és értelmesen. Egyszóval szerencsére kimentek a divatból a frázisok. Ne is (hozzuk vissza. Nem köt most minket komoly ügyeink tárgyalásánál semmiféle helytelenül értelmezett udvariasság vagy illendőség, nevén szoktuk nevezni a dolgoikat. Ezért kérem, ne vegyék puszta udva- riaskodásnak, ha azt mondom, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nagyra értékeli a magyar szakszervezeti mozgalmat és fő támaszának tartja harcában és a munkájában. (Nagy taps.) A szakszervezet az az osztályszervezet, amely pártunkat — a munkásosztály forradalmi élcsapatát — a legerősebben összeforrasztja saját osztályával, a legerősebben és minden fokozott mértékben összeforrasztja a dolgozó néppel, a munkások, a parasztok, az értelmiség tömegeivel. Az építőmunkában, a termelésben, a közoktatásban, sőt még a kultúrában is és az élet sok más területén — a szákszervezetek igen jelentős és nagy segítséget nyújtottak a párt harcához. Éreznie kell ezt mindenkinek, aki a szak- szervezetben dolgozik, akár függetlenített, akár nem. Ez a munka erkölcsi tartalma. Amit az osztályöntudat parancsára tesz az ember, azért nem jár prémium és ne is járjon soha. Nincs az a prémiumboríték, amelyik pótolni tudná azt, hogy osztályomnak, a dolgozó népnek tudtam szolgálatot tenni, segítettem népünk nagy történelmi harcát a szocializmus építéséért. Sokat segített a szakszervezet a szocialista öntudat erősítésében is. A szocialista munkaverseny kezdeményezésében és szervezésében, a szocialista brigádmozgalom szervezésében és propagálásában és még sok más területen nagy és növekvő szerepe van az öntudatnak. Nagyon figyelemre méltónak tartom, hogy nem egy felszólaló szintén említette, hogy vigyázzunk a szocialista címért harcoló brigádok alakításának a serkentésében, nehogy megalkuvó módon valamit is engedjünk ennek a mozgalomnak a nagyszerűségéből és hatalmas erkölcsi erejéből. Valóban úgy van, hogy legyen inkább 39 helyett csak 38 ilyen brigád, semhogy a mozgalom nagy erkölcsi erejéből valamit is engedjünk. Az, hogy a szakszervezetek hatalmas támaszai a pártnak, nem újkeletű dolog. A felszabadulás előtt, a Horthy-fasisz- ta rendszer negyed századában, mint tudjuk, a munkás- osztály forradalmi élcsapatának, legöntudatosabb harcosainak a szakszervezetek voltak fő támaszai. Ez nemes hagyomány nálunk és talán nem hiba, ha megállapítjuk, hogy 1956 után visszaállítottuk a régi egészséges helyzetet a párt és a szakszervezet viszonyában is. Megegyeztünk abban a helyes jelszóban, hogy a szak- szervezetek a munkásosztály leghatalmasabb osztályszervezetei, a munkásosztály forradalmi élcsapatától, pártjától nem lehetnek függetlenek; viszont szükséges, hogy önállóak legyenek. Nem tudom, hogy ebben a teremben mi az arány a párttagok és a pártonkívüliek között, de azt tudom, hogy a több mint háromszázezer szak- szervezeti tisztségviselő között hatalmas pártonkívüli tömegek vannak. És azok az emberek teljes meggyőződéssel vallják és hirdetik a párt politikáját harcolnak megvalósításáért. Előbb meg kell termelnünk, amit el akarunk osztani Foglalkoznia kell a szakszervezeteknek a termeléssel, mert itt most a munkásosztály önmagával találkozik. Hiszen a dolgozó, a munkás, végzi a munkát, de rendelkezik a termelési eszközökkel és a munka eredményeivel. így azután — ezt csak úgy képletesen mondom — a követelés listát voltaképpen önmagának is beadhatná (derültség), mert az osztályértelemben valóban így van. Nálunk a szakszervezetek megtalálták a helyes utat, kialakították a megfelelő célokat és munkamódszert, ahogyan a szocialista viszonyok azt megkívánják. Elmondhatjuk, hogy nálunk a szakszervezetek a kommunizmus iskolájává váltak, abban az értelemben, ahogyan ezt Lenin meghatározta. A burzsoázia propagandistáinak persze sehogy sem tetszenek a mi szakszervezeteink. Azt mondják, hogy „micsoda szakszervezet az ilyen, nincsenek sztrájkok”. Vajon azt gondolják, hogy a munkásosztály ostobább, mint a burzsoázia, vagy a. nagybirtokos osztály és sztráikot szervez, harcol saját rendszere ellen? Ez nem szabadság kérdése, hanem az osztályhelyzet megítéléséből és osztályöntudatából következik. És a követelések, a dolgozók érdekvédelme? örvendetes és egészséges, hogy a kongresz- szusi okmányokban, a beszámolókban. sőt a felszólalásokban is uralkodik az az állás- foglalás. hogy azt, amit el akarunk osztani, előbb meg kell termelnünk. A mi egész osztályharcunk a jelen szakaszban — a szocialista világ biztonságáról való gondoskodás mellett döntően a termelésen múlik. Mert ha a munka termelékenysége nem emelkedik, akkor elosztani sem lehet többet. Ebből következik az, hogy jó ha a szak- szervezetek az egész munkás- osztályt. az egész dolgozó népet mozgósítják az ötéves terv megvalósítására, a tervek teljesítésére. Fejleszteni kell az ipart, a közlekedést és más területeket is. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy teljesítsük az 1963-as tervet, amelyet nagyon nehéz körülmények és komnlíkált viszonyok között kezdtünk el. Azt is meg akarom monda(Folytatás a 3. oldalon)
