Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-31 / 125. szám
CEGLÉDI JARÁS ES CÉG LE D VAR VII. ÉVFOLYAM, 125. SZÁM 1963. MÁJUS 31, PÉNTEK Á tavaszi munkákkal végeztek, a betakarításra készülnek a Cvfficdi Gépáliowníís dolgosát AZ ÚJ AUTÓBUSZMENETREND MARGÓJÁRA A csemői Petőfi Termelőszövetkezet központja új helyró költözött. A régi helyiség a tanácsháza közelében volt s így a Ceglédről minden reggel kijáró tagok a tanácsházi megállónál szálltak le. Közben jött a változás, a központ kiköltözött a Szakter-tanyára és az érdekeltek már kellő időben kérték, hogy a járatok ott álljanak meg. Hétfőn azonban meglepetéssel tapasztalták, hogy a MÄVAUT a kérésüket nem teljesítette. Most az a helyzet, hogy ha az utasok a tanácsházánál szállnak le, két kilométert gyalogolnak, ha az Irsai útnál, akkoir egy kilométert. Vasárnap pótkocsis autóbusz várakozott az állomás előtt. A kocsi majdnem meg is telt, de még nem indult. Vonatot várunk! — mondta á személyzet. Először egyet, aztán még egyet. A végül már ki sem tudtuk totózni, hogy mennyit és pontosan nyolc órakor értünk Cegléd központjába. A gyakorlat általában az, hogy a menetrendet mindig igyekeznek jobbá, tökéletesebbé tenni. Amint a fenti példa mutatja, ebben az esetben ez nem sikerült. A MÉK ceglédi telepén nemcsak gyümölcsátvétellel foglalkoznak. Kora reggeltől kesiő estig állitrído kdpáicsolás zaja hallatszik az utcára. Vajon mit csinálnak? A ceglédi járás MÉK kirendeltségei részére a KGST szabványok szerint gyümölcsös ládákat. Ezekben kizárólag exportra szállítanak. Rózsik József, szakmunkás, a szakma kiváló dolgozója, többszörös sztahanovista naponta átlag 250 ládát állít össze. Aminek örülnek és amit kérnek a választók Tanácstagok beszámolói két ceglédi körzetben Kucsera Vali a kész ládákat kirakja az udvarra V f, Közhely lenne a vasutas- % szakszervezet óriási sikerű % Kodály-hangversenyét megdi- $ csórni. Kitettek magukért a $ ceglédiek, a Székesfehérváriak, íj debreceniek és elismerés il- j leti Tolnai Gyula operaéne- $ kés szereplését. $ A műsor után az ünnepi £ est résztvevői vacsorára vo- % nultak ki a vasútállomásra, ^ ahol az utasellátó helyiségé- $ ben folyt le a családias talál- kozó. Vacsora után a poharat is szorgalmasan forgatták és £ hamarosan sor került a tná- % sodik hangversenyre. % Felsorakozott a székesfé- £ hérvári járműjavító vegyé's- % kara, nagy sikerrel énekel- j, ték Erkel: Napköszöntő bor- £ dalát, a Tréfás köszöntőt, £ majd Kodály egyik művét. } A debreceniek a Cseng-e a i pohár című kórusművel és % Erkel: Bánk bán című operá- $ jából egy részlettel szerepel- í tek. y ^ A ceglédiek remekeltek Er- í kel: Napköszöntő bordalá- "• val, Karai: Tolnai lakodal- 1, masával, Vidám nótájával, ’■ Kodály: Jeligéjével és a ceglédi vasutasok jeligéjének el- jj éneklésével. t>, Tárnái Gyula operaénekes Lehár, opercttrészletekkel kedA 11. és 12. körzet választó- polgárai kedd este tanácstagjaik: Peresztegi Ferenc és Magyar László beszámolójának meghallgatása végett jöttek össze a II. kerületi óvodában. A beszámolót ezúttal együttesen tartották, mivel a körzet problémái azonosak. Megjelent a beszámolón Kiss András, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára is. A tanácstagok beszámoltak választóiknak mindazokról az eseményekről, eredményekről, tervekről, amelyek, ha közvetlenül nem is, de közvetve a körzet lakosait is érintik. Ismertették az utóbbi hónapokban, elért haladást építési, kereskedelmi, ipari vonalon. Megelégedéssel látja a két körzet lakossága, hogy sor került a körzet villanyhálózatának, villany- oszlopainak cseréjére, hiszen jelenleg is ezen dolgoznak a DÁV munkásai. Örömmel veszik azt is tudomásul, hogy az eddigiektől eltérően minden második villanyoszlopon elhelyeznek lámpatestet, amely mind az esti közlekedés, mind a közbiztonság szempontjából javulást jelent. Tetszéssel fogadták azt, hogy ez évre betervezték többek között a Mező utca járdaépítését és azoknak az utcáknak a pormentes burkolattal való ellátását, amelyeken a körzet lakói a városiba járnak. Ezek egy része, mint a Vécsei, Mária, Fehér utca már elkészült, folyamatban van a Sárkány utca készítése is. A tanácstagok beszámolóját számos hozzászólás követte. Egy sor problémát vetettek fel a választópolgárok, amelyek megoldására kérik tanácstagjaik közbenjárását. A Malomtó-széli lakosok kérik, hogy ha még nincs mód a Malomtó-szél portalanítására, legalább rendszeres locsolást végeztessen ott a városi tanács. Főleg a sportpályán, a rendezvények alkalmával tűrhetetlen porfelhő veszi körül az embereket. Ugyancsak az ottani lakosok kérik megoldani a Malomtó-szélen a kimélyített gödrök sorsát* mert jelenleg nem folyik le a víz és a gödrök bűzöseik, szúnyogtarmelők, a gyerekekre nézve pedig élet- veszélyesen mélyeik. A II. körzet lakódnak régi kívánsága, hogy a háziipari szövetkezet fűzfását szüntessék meg, mert egészségtelen, szúnyog- termelő hely a lakott terület között. Különben sem szép látvány ott, ahol jelenleg sportrendezvények zajlanak le. Kívánságuk még, hogy a Mező utcában a DÁV több gondot fordítson a köz- világításra, sűrűn kiégnek az égők, ritkán is van a lámpahely a temetőik mellett, a Széchenyi út sarkán pedig csak elvétve ég a lámpa. Kifogásolják a választópolgárok, hogy a Mező utcában a református és evangélikus temető gondnokai j nem törődnek a gyalogjárdára nőtt és kihajtó , bokrok rendszeres nyesésével, ami mindkét oldalon akadályozza a közlekedést, s főleg este, a járókelők ruháinak épségét veszélyezteti. Végezetül Kiss elvtárs ismertette a választópolgárokkal a város 600. évfordulójának megünneplését, és kérte, hogy ez a két körzet is fásítással, virágágyakkal tegye széppé az évfordulóra városunknak est a részét is. —!i Kiállítások, előadások Látogatás a Kossuth Múzeumban Aki mostanában felkereste a Kossuth Múzeum kiállításait, időszaki tárlatait, annak biztosan feltűnt az átalakítás, amely a múzeumban végbement. Erről a külső és belső átalakításról érdeklődtünk a Kossuth Múzeum igazgatójától. — Az átalakítás nem végleges. A jövő évben Cegléd várossá emelésének 600. évfordulójára valamennyi kiállításunkat átrendezzük.. Űj tárlókat és modern neonvilágítást kap múzeumunk. Az időszaki kiállításokat a földszintre helyezzük, az emeleti részen pedig Cegléd és környékének rövid régészeti bevezetője után Dózsa és Rá- kóczi-kora néprajzi, régészeti, hadtörténeti emlékeinek bemutatáséra kerül sor, majd rövid áttekintő kortörténeti emlékek után, á Kossuth-erek- lyéket láthatják. A tervek szerint a ceglédi tudományos könyvtár — amelynek anyagát a járási könyvtár 3 ezer kötetnyi anyaga is bővíti — a múzeumban kap majd helyet. Októberben a múzeumi hónap keretében igen gazdag program várja a közönséget. A Mészáros Lőrinc és Kárpáti Aurél emlékét megörökítő tábla avatása mellett, még több időszaki kiállítás is lesz a múzeum új anyagából. A berceli népviselet, valamint az elmúlt években nagy sikert aratott magángyűjtőls anyagának érem- és kisplasztikái része kerül bemutatásra. A nyári programról Ikvai Nándor a következőket mondta: — Nyáron kerül bemutatásra a rovarábrázolás művészete és a kőszénről szóló természettudományi kiállítás, illetve a nálunk is már jól ismert László Gyula grafikai kiállítása. A múzeumbarátok köre érdekes előadásait hallgathatja a közönség minden hónap utolsó keddjén, este T órakor. . Az elmúlt évek érdeklődését igazolja a látogatók évi 20 ezret meghaladó létszáma, az egyes megnyitókon és előadásokon megjelent érdeklődők százai. Dósa Éva Gál Eszter Katalin és Kovács Béla június 1-én szombaton este 7 árakor tartják esküvőjüket a ref. nagytemplomban. Szűcs Hona és .Nyújtó István június 1-én este negyed 7 órakor tartják esküvőjüket a rőm. kát. plébánia templomban. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó feleségem, szerető jő édesanyánk, nagyanyánk és testvérünk: Koczka Mátvásné szül.: Czirják Ilona temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Koczka Mátyás és a gyászoló család Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett jó édesanyánk, nagyanyánk és dédnagyanyánk: özv. Csabai Pál- né szül.: Józsa Mária temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Bogdán Benőné, férje és családja Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonainknak, jó Ismerőseinknek, a városi tanács dolgozóinak, munkatársainak és mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem és testvérünk: Zsengellér József temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Zsengellér Jőzsefné Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szerető édesapánk, apósunk és nagyapánk; Id. Halmi Ferenc temetésén részt vettek- bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Halmi Mihály, Ferenc és családja Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonainknak, jó Ismerőseinknek és mindazoknak, akik szeretett jó férjem: Ko- ponics Károly elhunyta alkalmából részvétükkel nagy bánatomban osztoztak, a temetésén megjelentek. sírjára koszorút, virágot helyezteközv. Koponlcs Károlyné és a gyászoló család — Vasárnap, június 2-Á« Jászkarajenön vendégszerepei a Pest megyéi Petőfi Színpad a Szabin nők elrablása című zenés vígjátékkal. — Terjéki Kálmán jászka- rajenői lakos motorkerékpár- igazolvány nélkül közlekedett, ezért a szabálysértési hatóság 500 forintra bírságolta. — Ma délelőtt 9 órakor lesz a régi disznópiac helyén épült korszerű, új MÉK-teiep műszaki átvétele. — Május 31-én a szentendrei járás népművelési vezetői, kultúrotthonigazgatók a jász- karajenői Petőfi művelődési házban továbbképzésen és tapasztalatcserén vesznek részt. — Közei 200-an vettek részt a_ jászkarajenói Petőfi művelődési házban lezajlott ünnepi könyvhét megnyitóján, Rendkívüli sikere volt ez alkalommal a Jászkarajenőn szereplő ceglédi irodaimi színpadnak. amely nagy sikerű Karinthy Frigyes-műsorával kedveskedett a megnyitó közönségének. veskedett, Péntek Lajos többször ráadást adott magyar népdalokból és egymás után jelentkeztek az egyes kórusok tagjai önálló számukkal. Kedden délelőtt megérkezett táviratilag a fehérváriak szívélyes meghívása; június 30-án, a Fejér megyei dalostalálkozón szeretettel várják a ceglédieket. Ráadás hangverseny az elmélet után némi gyakorlati továbbképzést is kapnak. A kirándulás vezetője Skul- téti József, a gazdaság főállattenyésztője, aki a tan folyamot is vezette. Meglátogatják a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetet és a mezőhéki. valamint a palotási állami gazdaságokat. A gyakorlati bemutatók fő tárgya a mező- gazdaság gépesítése, a lucerna gépesített betakarítása, szárítása, a lucernából előállított különböző állati takarmányok készítése és a komplex gépesítés a mezőgazdaságban. A Szolnoki Cukorgyár kó- röstetétleni gazdasága fontos pedagógiai feladatokat old meg a mezőgazdasági tanfolyamok rendezésével. Nemcsak a saját dolgozóit képezi, hanem szívesen lát időnként termelőszövetkezeti tagokat is. A télen 32 járási agronómus és brigádvezető végzett növénytermesztési mezőgazdasági gépészeti tanfolyamot. Mindannyian sikeres vizsgát tettek. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya a jól levizsgázott hallgatókat 1 napos auíó- buszkirándulásra hívta meg, amelynek során a résztvevők Elmélet után gyakorlat A pedagógusok köszöntése . Évek óta hagyomány megünnepelni június elején a pe- ‘jf dagógusok napját. Sok meleg szó, rengeteg virág szépíti ezt a ^ napot. Szülők és tanulók egyformán szívből köszönik meg a ^ pedagógus egész évi fáradtságos munkáját ^ A külterületi iskolák is kitesznek magukért. A kecskésig csárdái iskola tantermeit virágba borítják a hálás szülők és / az őszintén lelkesedő apróságok. 1 Az idei pedagógusmap külön esemény lesz a kecskéscsár- ^ dai iskolában Horváth Ferencpedagógus köszöntése, aki az /, idén tölti be az ötvenedik évet a pedagóguspályán. Még ma £ is hetvenhároméves korát meghazudtoló frisseséggel végzi £ mindennapi munkáját. Ezen a napon a szülők és az apróságok í különleges, szeretettel és megbecsüléssel köszöntik a ceglédi j pedagóguskar legidősebb tagját. zük, jelenleg első az 1. számú brigád, amely tervét 108 százalékra teljesítette, második a 4. számú brigád, amely tervét 87 százalékra teljesítette, harmadik a 2. számú brigád 86 százalékos tervteljesítéssel. A hátralevő időben mindent el fogunk követni, hogy a tavaszi munkákat maradéktalanul el tudjuk végezni. Azonban már most kell a nyári munkákra gondolni, hiszen egy vagy másfél hónap múlva itt a gépállomás főszezonja, a környékünkön levő termelő- szövetkezetek terményének betakarítása, az aratás. A műhelyben készülnek a kombájnok, az aratógépek, a rendre- aratók, a cséplőgépek. Hiba azonban az, hogy a műhelyben a munkaidő-kihasználás nem kielégítő és ennek megfelelően a javítási ütemtervben lemaradás mutatkozik. Remélem, hogy a hátralevő két hét alatt a lemaradást a műhely dolgozói behozzák és zökkenő nélkül tudjuk megkezdeni a nyári mezőgazdasági munkákat. H. I. nyári és az őszi fordítások sokkal zökkenőmentesebben fognak lezajlani. A gépi kaszálási tervünk 1020 kataszt- rális hold, ebből mintegy 700 katasztrális hold van lekaszálva. A hátraevő 320 katasztrá- lis hold lucerna kaszálását, amit 5 gépi fűkasza végez, a hét végére be tudjuk fejezni. Igen fontos, hogy a hátralevő időben a kapálási tervíel- adatot, amely 2500 katasztrális hold, teljesíteni tudjuk. A kapálógépek, a kultivátorok készen vannak és reméljük, jó és gondos munkával a gépállomás dolgozói is hozzájárulnak a termelőszövetkezetekben a gyommentes kukoricatáblák kialakításához. A tavaszi munkálatok során jó munkát végzett: Szilágyi József, aki tervét 135 százalékra, Kunszt Mihály, aki 177, Mala Ferenc, aki 257, Csonka Ferenc, aki 138, Szelei Mihály, aki 140, Kocsis Sándor, aki 155, Zsemle János, aki 113, Serfel Károly, aki 178, Lajkó György, aki 117, Pocsai Ferenc, aki 207 és Balogh Sándor, aki 119 százalékra teljesítette tervét. Még lehetne sorolni azokat a jól dolgozó traktorvezetőket, akik a tavaszi tervüket már túlteljesítették. Ha a brigádok versenyét nézi Igen mozgalmasak a napok most a Ceglédi Gépállomáson. A tavaszi tervet teljesítették már: a tervezett 22 ezer normálhold helyett 32 101 normálholdat végeztek el, ami 146,3 százaléknak felel meg. Munkanemek szerint: a tervezett 8860 katasztrális hold szántás helyett 12 205 normálholdat, a szállításra tervezett 370 normálhold helyett 7716 normálholdat, az egyéb traktor- és motormunkatervnél a 12 770 normálholddal szemben 12 180 normálholdat teljesítettünk. Nem lehetünk azonban megelégedettek ezzel a teljesítménnyel, mert nem mentek zökkenőmentesen a munkák. Probléma volt a Kossuth Termelőszövetkezetben a fordítással, a szántással és a kukorica- vetéssel. Úgyszintén adódott probléma a Petőfi Termelő- szövetkezetben, ahol mintegy 30 katasztrális hold szántást kellett elvégeznünk a múlt héten. A hibák azonban nem minden esetben a gépállomást terhelik, hanem egyes termelőszövetkezetek vezetői sem fordítottak kellő gondot a zavartalan munkára. Központi kérdés a Kossuth Tsz szőlőtelepítési munkálata. A talaj vizessége miatt ez elhúzódott, de reméljük, hogy a 75 000 LÁDA de nem győzné egyedül a munkát, ha a női brigád tagjai nem kapcsolódnának bele ebbe a munkába. A szorgalmas asszonyok hamar elsajátították a mesterséget s ha nem is szegeinek össze annyit naponta mint Bozsik József, munkájuk nagymértékben közelebb hozza a befejezést