Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-30 / 124. szám

PEST MEGYEI mis PMETíRjAueYBSumn A közelmúltban befejeződött a ceglédi Táncsics Tsz-bei\ i a baromfinevelő építése. A négymillió forintos létesítmény \ minden tekintetben megfelel a korszerű követelményeknek. • Egészséges környezetben kiváló gondozás mellett szépen fej­lődnék a baromfiak. Az idén 12 vagon baromfihúst „termel­nek” amelynek többségét az állami felvásárlásnak adják él. ! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VII. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM SO FILLÉR 1963. MÁJUS 30, CSÜTÖRTÖK Kocséron is legyűrik a nehézségeket 3Evgsaüntctik aa elmaradást — Készülnek a nyári munkára a Petőfi Tsz gazdái Május vége felé járva — a mostoha tavasz ellenére is — természetesnek tűnik már a gondosan megművelt, szépen zöldellő határ. Pótolta mulasz­tását a tavasz — hihetik az avatatlan szemlélők, látva a biztatóan fejlődő növényeket. Ám azok tudják csak igazán —, hogy a kedvezőbbre for­dult időjárás mellett — mek­kora erőfeszítés eredményét jelzi a mostani kedvetfakasztó határkép, akik maguk is részt vettek a nagy munkában, s ha kellett éjjel-nappal dolgoz­tak. Kocséron még április köze­pe táján is elszánt küzdelmet vívtak a szövetkezeti gazdák a sárrá ázott földekkel. A belvi­zek, majd a hirtelen lehullott újabb csapadék úgy feláztat­ta a talajt, hogy a szántás-vetés hosszú ideig lehetetlenné vált. Ha akadt is szárazabb terület, a táblákat megbontották a hó­iétól keletkezett belviztavak. Nagy erőfeszítésbe került hát minden négyszögölnyi földte­rület felszántása. Aki most végigjárja a kocsé- ri határt, ennek nyomát sem találja már. Szépen megművelt föl­dek, kalászhányó búzatáb­lák,! arasznyi kukoricák jelzik a szövetkezeti gaz­dák dcrekas munkáját, Demeter László, a Petőfi Ter­melőszövetkezet elnöke, Ézsaiás Béla párttitkárral együtt — őket faggatjuk a ta­vaszi munka helyzetéről — ál­modni sem merték volna más­fél hónappal ezelőtt, hogy a munkában szinte vésztjóslón megrekedt szövetkezet ma már jelentheti: egy-két nap és teljes mértékben sikerül meg­szüntetni az elmaradást. A tagok magukat nem kí­mélő szorgalmas munkája er­re a magyarázat. A kertészet­ben már akkor elkezdték a melegágyak készítését, ami­kor még fagyos idők jártak. Esett, vagy fújt, dolgoztak, nevelték a palántákat. Az idén 200 holdon ker­tészkedik a Petőfi Tsz. Túl­nyomórészt paradicsomot ter­meszt, emellett paprikát, meg uborkát. Már a fagyosszentek után hozzákezdtek az asszo­nyok a palánták kiültetéséhez, s mire ezek a sorok, megje­lennek, mind a 200 holdra kikerül­nek a palánták. Kedvez az időjárás, jól fej­lődnek a szántóföldi növények mellett a kertészetiek is. Ta­valy 12 holdon öntözték a ter­melőszövetkezetben a zöldség­féléket, fokozatosan növelni szeretnék az öntözéses terület nagyságát. Ebben az évben a tsz újabb nyolc holdat von be az öntözésbe. Nem a szövet­kezetieken múlott, hogy ezzel a munkával egy kissé elma­radtak. A . tereprendezéshez ugyanis csak körülményesen tudtak gépet szerezni, ráadá­sul a talajegyengető gép tenge­lye eltörött, s elhúzódott a munka. Most azonban ezt is befejezték, az asszonyok aka­dálytalanul dolgozhatnak. Annak ellenére, hogy a nedves talaj hátráltatta a ka­pásnövények vetését, lényegé­ben a kukoricát is sikerült idő­ben a földbe tenni mind a háromszázhúsz holdon. A tagok már megkezdték a gyomtalanítást, folyik a kuko­rica gépi és kézi kapálása. Nemrégiben határszemlét tar­tottak a vezetőség tagjai, s megállapították, hogy a rend­kívül hideg tél körülbelül 10— 15 százaléknyi kárt okozott az őszi vetéseikben. A kifagyott őszi árpa helyén újra vetettek, de nem feledkeztek meg a ve­tések ápolásáról sem. Emellett úgy akarják egyensúlyozni az esetleges terméskiesést, hogy aratás után nyomban meg­kezdik a másodvetést. Pótolra az önhibájukon kí­vül származott mulasztást, most már tervszerűen tudják a sörön következő munkákat végezni. Különösen nagy gondot fordítanak a szálasta­karmányok gyors és veszteség- mentes betakarítására. Ugyan­akkor a tsz vezetői már ké­szülnek a küszöbönálló nyári munkákra, az aratásra és a fo­lyamatos növényápolásra. Tárgyalások Washingtonban a NÁTO-atomütőerőről Kennedy amerikai elnök kedden fogadta Luns holland külügyminisztert, majd Spaak belga külügyminisztert. NA* TO-problémáikról, ezen belül az úgynevezett sokoldalú atomütőerőről tárgyaltak. Megegyezés Afganisztán— Pakisztán között Teheránban négynapos af­ganisztáni—pakisztáni tárgya­lások fejeződtek be, amelye­ket az iráni sah kezdemé­nyezésére tartottak meg a két ország közötti nézetelté­rések felszámolása céljából. A sah által kiadott közle­mény szerint a két kor­mány képviselői kijelentet­ték, bogy készek megegyez­ni a diplomáciai, konzuli és kereskedelmi kapcsolatok helyreáll í tásában. Ütvén százalékkal nő a megye középiskoláiban az első osztályosok száma Kétmüszakos tanítás, új' szakiskolák és gimnáziumok nyílnak Néhány nap múlva véget ér a tanítás, az iskolák kapuja bezárul, megkezdődik a nyári szünidő. Azoknak a gyerme­keknek az életében, akik be­fejezték általános iskolai ta­nulmányaikat, új szakasz kez­dődik; egy részük á középisko­lákban, a többi pedig az ipar­ban, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban tanul to­vább, készül fel az elkövet­kező években szakmájára. Pest megyében az idén is több mint 11 ezer fiú és leány hagyja el az általános isko­lák falait. • Felkerestük a megyei taná- nácsot és tájékoztatást kér­tünk Dékán Antal művelődés- ügyi osztályvezetőtől a fiata­lok továbbtanulásáról. — Kormányunk célul tűzte ki, hogy 1980-ig az általános iskolát végzettek 80 százaléka számára biztosítja a továbbta­nulást a középiskolákban — mondotta Dékán Antal. — En­nek megvalósítása érdekében teszünk már egy jelentős lé­pést az 1963—64-es tanévben azzal, hogy középiskoláink minden je­lentkezőt felvesznek, aki az általános iskolát leg­alább közepes eredmény­nyel elvégezte. ■— Hányán jelentkeztek a gimnáziumokba, technikumok­ba? — Sokkal többen, mint az elmúlt években. A valóság az, hogy Pest megyében eddig, részben az iskolák elégtelen befogadóképessége, másrészt a főváros iparának szívó hatá­sa miatt, az általános iskolát végzett gyermekeknek csak 20 százaléka tanult tovább. Ez Kekkonen az atomfegyvermentes övezetről Kekkonen finn köztársasági elnök kedden a Faasikivi tár­saságban beszédet mondott, s kijelentette, meggyőződése szerint a skandináv államok jelentősen megszilárdítanák helyzetüket, ha atomfegyver­mentes övezetté nyilvánítanák magukat. Finnország, Svédor­szág, Norvégia és Dánia a va­lóságban már úgyis ilyen öve­zetet alkot és ha ezt hivata­losan megerősítik, akkor ez nem jelenti eddigi politiká­juk megváltoztatását, s bizto­sítanák, hogy ez a vidék a nemzetközi feszültségen kívül maradjon. Kekkonen hozzátette, hogy U Thant ENSZ-főtitkár nem­régiben sürgette atomfegyver­mentes övezetek megteremté­sét, tekintet nélkül arra, hogy a nukleáris kísérletek betiltá­sára vonatkozó szerződést megkötötték-e vagy sem. ^Vé- ! leményem szerint ez az elgon- í dolás megérdemli a figyelmet. igen kevés, a 43 százalékos or­szágos átlaggal szemben. A most befejeződő tanévben összesen 1600 diák tanul, a középiskolák első osztályaiban megyénkben. Az újonnan felvettek szá­ma 2500, tehát tavalyhoz képest 900-zal több gyer­mek tanul majd tovább. Természetesen a megyéből az irányításunk alatt álló iskolák­ba felvett diákokon kivül, még nagyon sokan jelentkeztek a fővárosi középiskolákba és az ország más városaiban levő különböző technikumokba is. Pontos számuk még nem is­meretes, de az előző évek át­lagát ‘figyelembe véve több mint ezren lehetnek. — A gyerekek, illetve a szülők megnövekedett érdek­lődése a középiskolák iránt, s ennek következményeképpen a jelentkezők magasabb száma, egyenlően oszlik el a megyé­ben? — Nem, járásonként igen változó a kép. örvendetes je­lenségnek vagyunk tanúi: a székhelytől távoleső fal­vakból, sőt a tanyavilág­ból ugrásszerűen megnőtt a jelentkezők száma. Csak egy példát említek. Míg tavaly négy első osztály volt a ceglédi gimnáziumban, az idén már hetet kell nyitni. És ebből a hét osztályból ötbe kizárólag vidéki gyerekeket vettek fel. — Hogyan tudják középis­koláink befogadni ősszel a 900-zal több első osztályos ta­nulót? — Ez bizony nem lesz köny- nyű feladat, a meglevőkön kí­vül ugyanis még harminc új első osztályt kell szeptemberig megszervezni. Jeleneg 14 ál­lami, egy egyházi gimnázium és négy technikum működik a megyében. Ezekben bevezet­jük a kétmüszakos oktatást, a délelőtti és délutáni tanítást. De ez önmagában nem elegen­dő. Néhány általános iskolá­ban új típusú gimnáziumot szervezünk. A gyerekek itt ta­nulnak tovább a VIII. osztály elvégzése után és itt is érettsé­giznek, a tanári kar is azonos az általános iskoláéval. Ez az iskolatípus könnyebbé teszi a magasabb színvonalú középisT kólái tananyag elsajátítását és ugyanakkor a gyerekeket sem ragadja ki megszokott környe­zetükből. Tavaly már meg­kezdte működését egy ilyen gimnázium Pilisvörösvárott, idén pedig Gyomron, Szobon, Duna­keszin és Túrán szerve­zünk az általános isko­lákhoz kapcsolódó új gim­náziumokat, amelyek egy, vagy két első osztállyal indulnak. Hozzá kell mindehhez tenni, hogy egyre nőnek az igények a szakmai képzettséget adó iskolák iránt. Ezért néhány régi gimnázium keretei között szakközépisko­lákat létesítünk. Eddig már volt egy ilyen Nagykátán, ez mezőgazdasági jellegű és ál­lattenyésztési szakképzettsé­get ad az ott tanulóknak. Idén még hármat szervezünk: egyet Túrán, amelyben a szőlő­gyümölcs- és zöldségtermesz­tést tanulják majd a diákok, a Vácott és Cegléden induló ta­gozatok pedig közgazdasági képzettséget adnák. Ezenkívül új első osztályokat nyitunk a Fóti Gyermekváros két szak- középiskolájában, a helyből és környékből jelentkező, szüleik, nél nevelkedő diákok számá­ra — fejezte be nyilatkoza­tát a Pest megyei Tanács mű­velődésügyi osztályának veze­tője. Baromfinevelő kombinát A kámáni erdőben, egészséges környezetben épült a baromfinevelő Nem daráló, hanem önetető! A garatból szállítószalag viszi tovább a takarmányt Rendszeresen ellenőrzik a csirkék fejlődését. Dr. Szepessy István a baromfitelep vezetője elégedetten nyugtázza az egyhetes fejlődést (Mihók felv.) XXVXXV.XXXXXXVXX'VvV^.XXX^V.X.XXXXXNX'NXXXXXXXW.XX.XXXXXXXXXXWXXXXXXX-.XXXXX'O.XXXXNWCSXC KÜLÖNÖS ÉRDEKLŐDÉS Mint a Pravda közli, a Csendes-óceán meghatározott térségében május 18—25 kö­zött lefolytatott szovjet ra- rakétakísérleteket megfigyelő hajóraj vezetője rádió útján nyilatkozatot adott a lapnak a kísérlet körülményeiről. A tengerésztiszt elmondta, hogy noha a kísérletek előre be­jelentett színhelye távol esik a nemzetközi hajóutaktól és halászati övezetektől, mégis sok amerikai hidroplán je­lent meg a tiltott övezetben, sőt az Egyesült Államok flottájának egy katonai őr­hajója is a veszélyzónához érkezett és ott sürgött-for- gott. A Hawaii-szigetektől délre eső körzetben, ahol soha­sem járnak hajók, az emlí­tett repülőgépek és az őr- hajó megjelenése csak egy célt szolgálhatott: a szovjet rakétakísérletek kikémlelé­sét. „Az idegen titkok für- készői túl sokat kockáztat­nak, amikor fittyet hánynak a TASZSZ előre közölt fi­gyelmeztetésének, s a rakéták célpontjai körüli hajózás, repülés veszélyeinek.” A tengerésztiszt szólt a ra­kétakísérletek részleteiről is. Elmondotta, hogy a megadott pillanatban a 12 000 kilomé­teres utat befutott óriásra­kéták másodpercnyi pontos­sággal jelentek meg az égen, s tüzes hullócsillagként, a hajók között, pontosan a meg­adott helyen a tengerbe csa­pódtak. ___________ K enyatta felhívása A kenyai brit kormányzóval folytatott egyórás megbeszélés után Kenyatta — amikor a kormányzótól megbízást ka­pott az első kenyai kormány megalakítására — felhívással fordult Kenva népéhez. Fel­szólította, hogy „egységben összefogva végezzék az építő­munkát” és felejtsék el a múltbeli törzsi gyűlölködést, ünnepség fél háromkor kez­dődött meg. A fogadalom tétel után az úttörőket, kisdoboso­kat színvonalas műsor kö­szöntötte. — Ezután a nyolcadik osz­tályos úttörők, mint új KISZ- tagok, átmentek a járási kul- túrotthonba, ahol szendvics­csel vendégelték meg őket, az­tán elbeszélgettek és együtt szórakoztak a régi és az új KISZ-tagok. A szülői munka- közösség, élén a fárad­hatatlan Földesi Dezsőné el­nöknővel, valamint a nőtanács tagjai arról is gondoskodtak, hogy a gyerekek ne csak a szép eseményekre emlékezze­nek: krémessel, kiflivel, nápo­lyival és málnaszörppel is em­lékezetessé tették a gyermek­napot. — Nagyon szép hármas ün­nepség volt Ráckevén a gyer­meknapon. Erről szeretnék be­számolni — mondja Feith Já- nosné olvasónk. — Van rá le­hetőség? — Természetesen. — Tehát: ahogy már ha­gyomány nálunk, a gyermek­napon került sor az iskolában az úttörők avatására, a kisdo­bosok ígérettételére és a nyol­cadikos tanulóknak a KISZ- szervezetbe történő felvételé­re. A Hunyadi János úttörő- csapat, az 1. számú általános iskola csapatának úttörői dél­után gyülekeztek az iskola Duna-parti udvarán. Nagyon szép rendben álltak fel — ez a két KISZ-ista ifivezetőnek, Agárdy Veronikának és Tézli Károlynak is köszönhető. Az Hármas ünnepség Ráckevén

Next

/
Thumbnails
Contents