Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-25 / 120. szám

Május utolsó hetében: a jövő tanév első osztályosainak orvosi vizsgálata Az iskolaköteles gyermekeit orvosi alkalmassági vizsgála­ta május utolsó hetében lesz a Kálvin téri általános iskolában délelőtt 8—11 óráig. Hétfőn, szerdán, pénteken a Rákóczi és Kossuth általános iskola, kedden, csütörtökön, szombaton az Arany János és Pe­tőfi általános iskola körzetében lakó iskolaköteles gyermekeket fogadja az iskolaorvos. VII. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM 1963, MÁJUS 25, SZOMBAT A vizsgák elmaradásával nem csökken az ellenőrzés Pedagógus áss ishatareform egges tapasztalatairól Már csak néhány hét vá­lasztja el az iskolákat az év­zárótól. Ez lesz az első év, mi­kor vizsgák nélkül fejeződik be a tanév. A vizsga nélküli tanév befe­jezéséről, s ennek gyakorlati jelentőségéről beszélgettünk Kecskés Istvánnal, a gimná­zium helyettes igazgatójával. — Ahogy az egész ország­ban, a mi középiskolánkban is tapasztalható, hogy a tanulók tanulniányi eredménye vissza­esett. Ez elsősorban annak tu­lajdonítható, hogy elmaradtak az ösztönző negyedévi értéke­lések, s elmarad a szabályos év végi összefoglaló, amelyre a tanulók mindig külön gond­dal készültek. Ennek ellenére, a vizsgák elmaradása nem jelent különösebb kiesést, hiszen az év végi ismétlés j. most is megvan. S az utolsó ' órán az anyag egész évi átte­kintésével foglalkozunk. — Mivel pótolják az év vé­gi összefoglalók hiányát7 — Az év végi összefogta" ó tulajdonképpen formális volt, és kevésbé jelent veszteséget a munkában. Emellett az iskola- reform irányelveinek felhasz­nálásával a tanulóknak tciob lehetősége van év közben a fe­lelésre. Még tavaly elég volt, ha a tanuló negyedévenként legalább kétszer felelt, a mai aktivizálás mellett a feleletek száma megduplázódik. így na­gyobb lehetőség nyílik a tanu­lók munkájának igazságos el­bírálására. A vizsgák elmara­dása nem az ellenőrzés csök­kentését jelenti. — Mi a tanári tapasztalat, hogyan fogadták a gyermekek az iskolareformot? — Természetesen tanulóink nagyon örültek a vizsgák elmaradásának, mert igen nagy drukktól sza­badultak meg — válaszolta Kecskés István. A tanév befejezését jelző utolsó csengetés lezárja az is­kolareform első gyakorlati évét is, amely sok újat és sok tapasztalatot adott, tanároknak és diákoknak egyaránt. Az első év tapasztalatait a következő tanévben felhasz­nálják. —g. k.— * Gyermeknap Vasárnap, 26-án, délután 4 órakor a nőtanács 200 gyer­meket vendégül lát a gyer­meknap alkalmából a mű­velődési házban. Az ünnepség során vidám szellemi vetélkedőre is sor kerül. A gyermeknap alkalmából délelőtt 10 órakor a nőtanács kulturális és egészségügyi bi­zottsága meglátogatja a ho- molytáji cigánytelepet és ivó- felszerelést juttat a családok­nak. Gondolatok a könyvhét előtt A családok is szeretnének üdülni! . A május 22-én megjelent . '„Ki hol nyaral a konzervgyár- . mi" című cikk írója elfeled- . kezeit arról, amiről a konzerv- • gyár üzemi bizottsága is évek . óta elfeledkezik. Nevezetesen . a családos dolgozókról, akik­nek évi üdülését még most, 1963-ban sem oldották meg. Nagyon sok olyan családos dolgozó van, aki 10—15 éve dolgozik a gyárban, de még egyetlen egyszer sem tudott elmenni üdülni, mivel a gyár nem tud adni családos beuta­lót. Érthetetlen, hogy az ÉBOSZ miért ilyen szűkmarkú a csa­ládos üdülőket illetően, egy ilyen nagy üzemmel szemben. Egy 'kisebb kapacitású vál­lalat, mint .a ládagyár, már évekkel ezelőtt megoldotta a családos beutalás kérdését. A Balaton partján' minden évben kibérelnek egy villát és a gyár dolgozói ott üdülnek felváltva 2—2 hetet. Ezt is meg kellett volna írni a cikkírónak, vagy­is az érem árnyas oldalát is. Farkas Menyhért SPORT A városi könyvtár statiszti­kája több mint 3000 olvasót tart nyilván. Ez a legszeré­nyebb számítások szerint is , mintegy kilencezer aktív ol­vasót jelent. (Tudott dolog, hogy a kivitt könyvtári köny­vet nemcsak az olvasó, ha­nem a család, és a jó szom­szédság is elolvassa.) Szemügyre vettük a helyi könyvesbolt forgalmát is. A vizsgálódás azt mutatta, hogy Nagykőrös város min­den lakosa szerény számítás szerint — körülbelül 28 forint ér­tékben vásárolt az elmúlt esztendőben könyvet. Ez magyarul azt jelenti, hogy — városunk összlakosságának számát figyelembe véve, és egyúttal a könyvek átlagárát is — személyenként több, mint egy könyvet olvasnak. Tehát, ha nagyon optimisták vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy Nagykőrösön úgyszólván min­denki olvas, de talán akkor sem vagyunk kevésbé opti­misták, ha azt mondjuk, hogy vannak Nagykőrösön sokan, akik szeretnek olvasni, szere­tik a könyvet. „Először olvasni valamit; ezüst. Másodszor olvasni; arany, harmadszor olvasni; bölcsesség” — tartja egy grúz közmondás. Ez a felfogás kissé rokon a magyar, közelebbről, a körösi gondolkodásmóddal. Azok az emberek, akik meg­vásárolnak agy-egy könyvet, nyilván többször is elolvassák azt. S ezért azt vásárolják meg, amit elolvasni többször is érdemes. Biztosra vehető, hogy az el­jövendő könyvhét nemcsak a megszokott anyagi sikereket hozza, hanem minden könyv­barát gazdagodik egy kedves „társsal”. Hiszen: „Egy jó könyv olyan, mint egy kedves látogató.” Az ünnepi könyvhét programja május 26-tól június 2-ig Május 26-án 11 órakor ünnepélyes megnyitó a könyr vesbolt előtt. Közreműködik a konzervgyár fúvószenekara. 19 órakor irodalmi előadás az alszegi tsz-kLúbban. Klubkönyvtárátadás. 20 óraikor könyvbál a mű­velődési házban, könyvtom­bola. Május 30-án Csepeli Sza­bó Béla, József Attila-díjas költővel író—olvasó-találkozó a konzervgyárban. Június 1-én Bihari Klára József Attila-díjas írónő lá­togat városűnikiba. Délelőtt de­dikálja könyveit, majd az élelmisaeriparitaniuiló-iskola if­júságával beszélget. Június 2-án, délelőtt- tíz órakor irodalmi vetélkedő lesz az ifjúság részére a mű­velődési házban, a nyertesek­nek könyvjutalmat adnak. SPORTSZERŰSÉGBŐL ELÉGTELEN A Nagykőrösi Kinizsi kezde- ményezésére az országos és megyei sportvezetők támoga­tásával a megye birkózóéleté­nek fellendítésére létrehozta a szakbizottság az örökös ván­dordíjas, tiszteletdíjas Miskei Árpád versenyt. Ezt a ver­senyt minden évben a megye különböző városaiban rende­zik meg. A versenysorozat hát versenyből áll. A nagykőrösi birkózók lel­kesen készültek ezekre a ver­senyekre. Bizonyította ezt a felnőtt versenyzők szabadfo­gású versenyre is. amit Nagy­kőrösön bonyolítottak le és pontarányban magasan a töb­bi megyei csapat előtt az első helyen végeztek. A következő versenyállo­más május 20-án Dunakeszin lett volna. Az ifjúsági sza­badfogású csapat lelkesen ké­szült a versenyre, ők is ki akarták venni a részüket eb­ből a versenyből, idős tanító­mesterük, Miskei Árpád emlé­kének jó versennyel akartak áldozni. Végre eljött a verseny ide­je. Az ifik vonatra ültek és elindultak Dunakeszire. A ve­zetők latolgatták, hogy éppen a mérlegelés lezárása előtt ér­keznek Dunakeszire. A birkó­zók terveztek, a közlekedés azonban közbeszólt. Ugyanis a 20-án reggel Nagykőrösről in­duló vonat késve érkezett a Nyugatiba, így a Dunakeszire induló busszal később tudtak csak megérkezni a verseny színhelyére. 15 percet késett a csapat a közlekedés miatt. — 15 percet késtek a ver­senyen nem indulhatnak — szólt a dunakeszi vezető. Az elnök tétovázott, ő volt a má­sik csapat edzője a Csepel Autónál. — Csak nem zárják ki 15 perc késésért azt a csapatot, amelyiknél az ősz birkózó ed­ző dolgozott, tanított? '— szól­tam. A csapatok vezetői megeny­hültek, csak a dunakeszi Ve­zető nem tágított, az elnök hosszas gondolkodás után ki­mondta, hogy a versenyből a Nagykőrösi Kinizsi csapatát kizárja. A teremben .néma csönd támadt. — Ilyet nem lehet csinálni — hangzott innen is, onnan is. Szerény véleményem szerint a megye sportjának fejlődése érdekében ezeknek a sport­vezetőknek háttérbe kell szo­rítani a „minden áron az én csapatom” jelszót. Győzzön a versenyen a jobb versenyző, a nagyobb tudású és az erősebb, ne egyes sportvezetők konok, bürokratikus gondolkodása mérgezze a megye sportéleté­nek egészséges fejlődését. Mert nincs másról szó ilyen esetekben. A csapat időben ült vonat­ra, rajtuk kívül álló okokból késett és ezt mégsem mérlegel­ték. Fájó szívvel indultak vissza az ifjúsági versenyzők és örökre levonták a konzek­venciát egy-két felelőtlen ve­zető romboló munkájáról. — Szalkay — A földekről jelentjük... Befejezéshez közeledik a paradicsom­palántázás a Hunyadi Termelőszövetkezetben A Hunyadi Termelőszövetkezet a múlt héten befejezte a szántást, és a vetéssel is végeztek. 150 holdon fejezték be a kukorica, 40 holdon a burgonya vetését. A 40 hold burgonya­területből 20 hold korai, 20 hold pedig őszi szedésű. A talajvíz miatt később tudták elvetni a cukorrépát. Ezért még csak most tudtak hozzáfogni a 20 hold cukorrépa-terület sarabolásához. Elvirágzott a borsó a Hunyadi Termelőszövetkezet 20 hol­das tábláján. Befejezték az első kapálást is. Június első nap­jaiban szedik az első termést. Folyik a lucemakaszálás, a 60 holdas lucernatáblából 30 holdon gépi erővel befejezték a lucerna betakarítását. Befejezéshez közeledik a paradicsompalántázás. 10 hold terület van még hátra, amelyet kísérletképpen gépi erővel ikersorosan ültetnek. A 20 hold paprifcaterüleíből 11 holdon befejezték a pa­lántázást. A hétvége sportja Labdarúgás A Nagykőrösi Kinizsi I. és ificsapata Albertirsán szerepel megyei bajnoki mérkőzésen. A Kinizsi II. csapata az Abo- nyi Tsz csapatával mérkőzik, Abonyban. Az Építők csapata Jássfkarajenővel mérkőzik 11 órakor Nagykőrösön. A Dózsa csapata szabadnapos, mert az Albertirsai Tsz visszalépett. Birkózás A Kinizsi csapata országos III. osztályú versenyen vesz részt Abonyban. Az ifik és a serdülők Kecskeméten szere­pelnek. Asztalitenisz A Kinizsi csapata Dunake­szin szerepel, megyei bajnok­ságon. Kosárlabda A Kinizsi női NB Il-es csa­pata a Budapesti Vasutas csa­patával mérkőzik délelőtt 10 órakor, a gimnázium udvarán. Férficsapatuk pedig a gimná­zium csapatával szombaton délután találkozik. A modellező szakosztály Budaörsön szelepei, országos autóversenyen. Kézilabda A Spartacus csapata Galga- héviz csapatát fogadja, dél­előtt 10 órakor. Nagykőrös is szerepe! a Budapesti Nemzetközi Vásáron A hires körösi uborka A közkedvelt gyümölcslevek (Gödény felvételei) — 970 kilogramm zöldbor­sót vásárolt május 22-én, szerdán, a konzervgyár Tisza- jenőn, kilónként 11 forintos árban. — Ezer forint kártérítést ka­pott anyasertés-elhullásért háztáji általános biztosításá­ra az Állami Biztosító fiók­jától Berki Béla helyi la­kos. Pvdagáfjusnap A mindem évben megrende­zett pedagógusnapot június 1-én délután fél 4 órakor tartják a művelődési ház szín­háztermében. — Kétezer holdon végezte el a vetést a gépállomás a ta­vasz folyamán. HORGÁSZ FIA — 800 törzsbaromfit tart a Szabadság Termelőszövetke­zet. A vemhességi vizsgálatot kizárólag ebben az időpont­ban végzik (azaz minden csütörtök reggel 7—8 óra kö­zött az állatorvosi rendelő­ben) díjtalanul. Természetesen más idő­pontban végzett vizsgálatok a jogszabályok szerint díja­zással jár. A Rákóczi Termelőszövetke­zet bokrosi kertjeiből tegnap szedték az első 20 kiló epret. (Fehér felvétele) —bskdr­— Ekkora ötöst akart beírni a tanító néni... Abraktakarmány állami áron A városi tanács mezőgaz­dasági osztálya értesítése sze­rint azok a tehén- és üsző­tulajdonosok, akiknek 6 hó­napnál idősebb vemhes te­henük vagy üszőjük van, és részére állami áron abrak- takarmány-juttatást igényel­nek, minden hét csütörtök reggel 7—8 óra között ve­zessék vemhes szarvasmar­hájukat az állatorvosi ren­delőbe, vemhességi vizsgálat céljából. — Ügyeletes orvos: dr. Ku­lin Sándor az SZTK rende­lőintézetében szombat dél­után két órától hétfő reggel 8 óráig. — Több mint másfélezer pár férfi-, női és gyermekci­pő érkezett a napokban a földművesszövetkezeti áruház­ba, amelyből naponta 300— 400 párat vásárolnak meg. — Megkezdődött a juhok fe­jese a Szabadság Termelő­szövetkezetben. 290 juhtól naponta 180—200 liter tejet fejnek, amelyet a tejüzemnek szállítanak. — ütvén borjú nevelkedik a Petőfi Terme’őszövetkezet itatásos nevelőjében. A* első eper

Next

/
Thumbnails
Contents