Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-21 / 92. szám

1963. ÁPRILIS 21, VASÁRNAP rear HEGYEI Commedia dell’arte — Erdőkertesen Szeberényi Lehel: A borbély műhelyb Kelendő a könyv f A márciusi leértékelt könyvárusítási akció sikert hozott megyénkben is. A könyvszerető emberek nehe­zen, vagy egyáltalán nem tud tak ellentállni a csábításnak, amikor kiszemelt, s megvétel­re előjegyzett könyvüket lé­nyegesen alacsonyabb áron látták a kirakatban, vagy a könyvesbolt polcán. Ezért né­hány hét alatt sok ezer érté­kes, maradandó irodalmi. al-. kotás talált új gazdára. Pél­dául az aszódi járásban, ahogy Fehér András, a földműves­szövetkezetek járási könyves­boltjának vezetője tájékozta­tott bennünket, huszonhárom- ezer forint értékű könyvet ad-j: tak el az akció során. Pedig az aszódi járás nem is tarto­zik a legnagyobb járások közé. Jó volt az üzletnek, s a bi-{ zományosi hálózatnak az el­múlt évi forgalma is. Egy év| alatt csupán a bizományosok £ S00 ezer forint értékű könyvet/ adtak el, s ez az előző évh viszonyítva kilenc százalékos ^ forgalomemelkedést jelentett.< Tordai Teri játssza Az utolsóelőtti ember című új magyar film egyik női szerepét O lvasni akart, míg rákerül a sor, de nem tudott. Bűbájos borbélylány pama­csait a szélső széken egy hul­lámos hajú fickót, ki vastag pulóvert viselt. Úgy kellett magára parancsolnia, hogy ne nézze a lányt. Kiesik a sze­med és poros lesz — mondta magának. De olvasrii se tu­dott, mert a lány fehér köpe­nye belevakított a szemébe. Ejnye, mit vagy annyira oda — korholta magát bosszúsan —, azt hiszed, hogy pont egy olyan alak kell neki, mint te? Jól vigyázz, ez egy huszadik századi hölgy, twistet táncol, s a homlokába borzolja a fri­zuráját. Az a fickó, az kell neki, az ám, a vastag pulóve­rével. No, mondj le róla szé­pen. Látod, milyen álmosan, milyen unalmasan néz. rád vissza a tükörből. Ügy pöccin­ti le magáról a pillantásod, mintha pelyhet fújna le an­nak a vakító köpenyének az ujjúról. Ügy ám, reménytelen esetek után nem szabad futni. Jobb a vitorlát szépen bevonni, mert az ember leéghet, nincs rá semmi szükség.. Ne nézz te csak oda, még beképzel vala­mit a kicsike. Kapsz tőle egy szájbiggyesztést, aztán az a tied lesz. Nem éri meg öre­gem. Észbontóan kedves a sző­kesége, a bugivugis frizurája. S a szemöldökének a huncut meredeksége. Vajon mit csinál az estéi­vel? Persze moziba megy, vagy elmegy táncolni, fiúkkal. Sok fiúval... Ügy bizony jó ne­ki. Szép és fiatal. És azt választ­ja magának, akit akar, bárme­lyik férfit választhatja, mint­hogy mindenki szerelmes lesz belé egy pillanat alatt. Míg te például nem választhatod őt, minthogy ö tebeléd nem lesz szerelmes se egy, se több pillanat alatt. Ez a rideg való öregem. A régi borbélyhoz került, a Janihoz. Mindjárt a szomszé­dos szék. Ej, no! Janinak bű­vészkeze van, de azért ne té­veszd össze a lányka ujjai­val. Az a te bajod, hogy mind­jártképzelődni kezdesz. Mint­ha ő turkálna c hajadban, ara­nyos nyomokat hagyna a vé­kony ujja, ahogy bozontod süppedékében lépeget, s ott maradnak a nyomok sokáig, a hajszálak elektromos töltést kapnak, s talán még holnap is bizseregnek. Nos, játsszunk mást, jó? Ez butaság. És kár \ magad belelovalni. A lágy a í szomszéd .szék fölött áll. \ Hajlékonyon jár kezében a 1' kés; mintha ujjainak hegye szikráznék. A pulóveres fic­kó a hátradöntött arcából néz fel a lányra. A lány föléje ha­jolja késsel dolgozik. „Ha si­kerül levágni a fülemből egy szeletet, a magáé”. A lány szá­ja parányit rebben, mosolyog. Ez az, ami neki nem megy, ez a stílus, pedig a lánynak ez kell, nem vitás, s a fickó söpri be a mosolyt, nem ő. Ö sohasem fogja a lány mosolyát besöpörni, reménytelen. MostS mit zabolsz a fickóra? Egy jóképű vagány, pimasz pofá­val és „szellemes” beköpései vannak. Mellette sehol se vagy. Kár ezen rágódni, az egész nem ér annyit. Röhej. Igen. de a lány kezétől nem lehet megszabadulni. A haját is mintha ö mos­ná, az áram valósággal fut­kos a koponyáján. S nem aka­rózik kiszállni a képzeletből, sőt egyre beljebb csúszik, mert a hangja is ott duruzsol már a fülében. „Ejnye, ez az ezüst, ez szaporodik”... Ilyeneket ad a lány szájá­ba. El kell, hogy nevesse ma­gát. Jani észreveszi, s erről eszébe jut, hogy megkeresse vendégének a Ludas Matyit. Azt mondják, a nők szeretik a hajban az ezüstöt. Nem vet­te még észre. Ott húz el a lány a bura mellett, felágaskodik a fehér szekrénykéhez, s ott matat, szappant, vagy mit keres, nem lehet tudni. Boldog ember, aki feleségül kapja. Mintha a nap tűzne a tükörre. Pedig ide se néz, egy pillantása sincs a bura felé. Ugye, ugye nincs neked mit keresned a szép fiatal nőknél. A vágya­kozás kínja, az a tiéd. Ne vá­gyakozz, akkor jobb lesz. Mikor fizetett, a lány ott állt a kassza mellett, a falnak dőlve. Egykedvűen nézett va­lamerre, unalmasan. Átnézett , fölötte s ő tudta, hogy soha­sem juthat közelébe, soha meg nem fogja szólítani, pedig igen szeretné ... Egy csendes, szo­morkás sóhajt nyomott• el ma­gában, eh, nem való hozzád úgyse az ilyen. Túl szép és túl fiatal. Betemette a lány képét a sóhajjal s amikor kilépett az utcára frissen megnyirva, már csak annyi volt az egészből, mintha egy fájdalmas dallam záróhangjai még nem tudtak volna egészen elhalni. jy gesz cipőt vesz, vannak szép, fehér vászoncipők, ezek fogják a lábat; *a sar­kuknál és orruknál pedig ki van vágva, írtó jól mutat; ob­bizonyosan tudta, hogy jelent valamit. Felesége a kislány­nyal beszélgetett a hátsó ülé­sén, a kisfiú fel térdelt mel­lette és az ülés támlájába fo- gózkodva részt vett az anyja és a testvére közt folyó beszél­getésben, A gyerekek friss, élénk kérdései és anyjuk nyugodt, mély hangon adott válaszai közt mutatkozó ellen­tétnek is bizonyára megvolt a maga értelme, de Guido sehogy sem tudott rájönni, noha — akárcsak a többi megfigyeléssel kapcsolatban — érezte, hogy értelmének kell lennie. A gyerekek elhallgattak, csönd lett. Úgy látszott, fe­lesége is észre vette, hogy Guido milyen csendes. — Mi van veled? Rossz kedved van? — kérdezte. — Nincs rossz kedvem. — De jó kedved sincs. — Közepes hangulatban vagyok, mint általában. — Azt szeretem a legjob­ban. a közepes hangulatodat, ahogy mondod, de azt hi­szem, most rossz kedved van. — Miért szereted a közepes hangulatomat? — Biztonságérzettel tölt el, úgy érzem, olyan emberrel éleik, akire rábizhatom magam. — Én volnék ez az ember? — Te vagy az. A felesége nyugodtan, tár­gyilagosan beszélt róla, mint­ha egy harmadik személyről lett volna szó. — Bízom benned, mert jó és apa vagy. Veled nem ífrj érhet meglepetés, mindig he­lyesen cselekszel. És a biz­tonságérzet boldoggá tesz. — Boldog vagy velem? — Hogyne. — Aggályosán megfontolta a választ. — Igen, boldog vagyok. Feltétlenül elmondhatom, hogy az va­gyok. Megadtál nekem min­dent, amit kívántam: csalá­dot, gyerekeket, nyugalmas jólétet. Örülsz, hogy boldog vagyok veled? Előrehajolt, és gyengéden, finoman megsímogatta Guido homlokát. — Örülök — felelte a férfi. AZ autó az Appia Nouváról a Via dei Laghira fordult, zöltíellő mezők közt futott, amelyeken itt-ott a virágzó gyümölcsfák, fehér és rózsa­szín felhőcskéi remegtek. Mi­móza sárgállott egy azúrkék ház előtt, a judásfák borvö­rös virága sűrű fürtökben bo­rította az ágakat. — Nincs rossz kedvem — mondta Guido. —- Nemrég történt valami, azon gondolko­zom. — Ml történt? Guido elmesélte a lemez történetét, és a zenegép szer­kezetének (hibás működését. A lemez tönkrement. De ami ennél is fontosabb: se­hogy sem tudom megérteni, miért nem működött jól a lemezjátszó. — Ügy látszik, néha a gé­pek megunják, hogy gépek legyenek, és önálló életet kezdenek — felelte tréfásan a felesége. — Az ám. Alighanem iga­zad van. A kisfiú, akj még mindig Guido mellett térdelt az ülé­sen, megkérdezte, vajon esz­nek-e majd epret. Anyja megmagyarázta, hogy ilyenkor méig nincs eper, a tavasz a virágok évszaka, áz eper pe­dig gyümölcs; nézzen ki az ablakon, látni fogja, hogy körülöttünk minden virág­zik. Guido egy ideig figyelte felesége érvelését, aztán még egyszer, immár erőtlenül megpróbálta, hogy emlékez­zen arra, amiről ma reggel óta azt hitte, hogy elfelejtette. Semmi sem jutott eszébe. Ta­lán üzleti megbeszélése volt másnapra, hétfőre; ezt köny- nyen ellenőrizheti, mert min­dent feljegyzett a határidő- naplóba. Az Albánéi tavat körülölelő útra tértek, de magát a tavat még eltakarták a villák kert­jei. Azután, az egyik kanyar­ban, lassan-lassap szemük elé tárultak először a sötétzöld bundával borított meredek hegyoldalak, majd lent, mé­lyen, mint egy tölcsér fenekén, a mozdulatlan, sötét vizű tó, amelyben a magasló part és a felhős ég bizonytalan körvo­nalú árnyként tükröződött. Guido gyors pillantást vetett a tóra, és újra azt érezte, hogy a sok, szétszórt részlet mögött titkos értelem rejtőzik. Emelkedő következett, Guido sebességet váltott, a negyedik­ről a harmadikra kapcsolt. Az emelkedő tetején kilátó tűni fel, szinte az égre függesztve: mögötte sejteni lehetett a több száz méteres szakadékot. Guido váratlanul úgy érez- te, hogy a föld alól a szabad­ba ért, a sűrű, nyomott leve­gő kitisztult körülötte. S ezzel az érzéssel együtt ávillant az agyán egy gondolat: a domb tetejéről teljes sebességgel az űrbe rohan, feleségével és a gyerekekkel együtt a tóba veti magát. Az autó két-háromszáz méter magasból egyenesen a vízbe zuhanna, valamennyien szörnyet halnának. Guide mérlegelte, hogy ez a gondo­lat családja iránti gyűlöletből származott-e, és úgy döntött, hogy nem. Sőt, úgy érezte, sohasem szerette őket annyira, mint ebben a pillanatban, amikor mindannyiukat el akarta pusztítani. De valóban röpke gondolat volt-e vagy pedig kísértés? Kisértés volt, a segítőkész szánalomhoz ha­sonló, szomorú, makacs és pusztító édesség ellenállhatat­lan kísértése. Az utó az út szélét súrolva jobbra kanyarodott, a kilátó rohamosan közeledett. Amint átjutott az emelkedőn, kis rét bukkant fel Guido előtt: erre nem számított. A szakadék már mögötte volt, s elmúlt a kellő pillanat is: a mélybe zu­hanni természetes lett volna; visszafordulni, hogy belezu­hanjon, most már bűntett len­ne. Guido megállt, behúzta a kéziféket, és mozdulatlanul ülve maradt. Semmi különöset nem érzett, csak mintha a friss, könnyű levegőről ismét visszakerült volna a sűrű, át­hatolhatatlan rétegbe. Felesé­ge kiszállt a kocsiból. — Helyes, jól tetted, hogy megálltál: nézzük meg a ta­vat. Mind a* négyen a kilátó er_ kélyére mentek, s egymás ke­zét fogva kihajoltak a korlá­ton, hogy jobban lássák a ta­vat. Ekkor Guidónak hirtelen eszébe jutott, mit is felejtett el: a mai vasárnapra esett há­zassági évfordulójuk. Előző es­te beszéltek róla, amikor a gyerekek már aludtak. A ki­rándulást épp azért rendezték, hogy megünnepeljék az évfor­dulót. Lutter Éva fordítása ban bírja majd, az állást, egész nap pancsolni s undorító pa­sasok borostás képét nyúzni, mint ennek is itt. S mind azt hiszi, hogy vele mindent le­het, mind meg akarja fogni magának. Unja már, hogy akárki bejön, nem tud tőle nyugton maradni. A kocsá- nyon lógó szemét akasztja rá, vagy még szemtelenebb és molesztálni kezd. De belemélyedt az az alak az olvasásba. Se lát, se hall. Muris lenne, ha ittfelejtené magát, s mikor már minden­kit megnyirtak, megberetvál- tak s csuknák a boltot, oda­menne hozzá: „Uram, maga kire vár?” Erre felnézne a könyvből és azt válaszolná: „Magára”. Biztos ezt válaszol­ná? És ha nem. És ha rád se hederítene? Azt hiszed, hogy mindenki csak terád kíváncsi? Látod föl se néz a könyvből, fütyül rád. No és ha nem néz, pukkadjon meg. Attól még nem szalad a Dumának. Mi lenne, ha este korán le­feküdne, bezárkózna és nem engedne be senkit? Megmon­daná a házinéninek, hogy nines itthon. Megint jönnek a Pistáék, hozzák a kanaszta kártyát. Neki mindig ilyenféle alakok csapják a szelet, mint ez a Pista. Azt mondja: Mari jössz csörögni? Nem megyek csörögni. Hagyj békén. És egyáltalán > hagyjatok mind békén. Unom a süket dumá­tokat, a hullámos hajatokat s a pulóvereteket. Kérek egy könyvet, bezárkózom és olvas­ni fogok. Jaj, . az Arany em­bert ígérték. Az szép szerel­mes könyv, azt mondták. Mi lenne, ha megkérdezném a vendég úrtól. De ide se néz, csak olvas. Istenem, ha neki egyszer egy komoly férfi ud­varolna, olyan, aki neki is tet­szik, és komoly szándékkal. Más lányok olyan szerelme­sek. Neki mindig ilyen süket pasasok jutnak, niínt ez is itt, akit szappanéi, ez mind ugyanazt akarja tőle. Hah, Janihoz került. Klassz haja van. Irtó szereti az ilyet, egy kis ezüst is van benne. Borzasztó szeretné nyírni, ösz- szeborzölni, aztán megint szé­pen megfésülni, de ennek a ronda szőrét kell itt lehúzni, . így jött ki. Hogy miért nem jön ki úgy. soha. ahogy az em­ber szeretné? Jaj, de szelle­mes! Bőg! Hogy a füléből egy szelet az enyém. Egye meg magának. Levágom néki az eqészet. azt is megeheti. Jó étvágyat. ... Nem kellenek én ennek. Ide se néz. Ügy látszik ko­moly embereknek én nem kel­lék. Manci kifogott egy olyan klassz komoly palit, elveszi öt feleségül. .. egy ilyen viti nő! Leaven vele boldog, ő nem szabad senki után. No végre, ezzel megvan ... Mit. hogy menjen vele mozi­ba? Megy a halál, örül: ha nem látja a pulóverét. Vigye csak innen a fülével együtt. Sóhajtott és lustán, maga- kelletően nyújtózott egyet. A búra közelében. Mit is akar itt? A székrémihez lépett és keresgélni .kezdett. Jó kis po­fa vagy. Tudod tulajdonkép­pen. hogy mit keresel? A krém amott van az asztalod fiókjában, hihi. No, csukd már be ezt az ajtót. Szeme sarká­nál ott lebeg a bura. Az, aki alatta ül. még ha az hívná őt moziba, de sehová se hívja és soha se fog beszélni neki az Aranyemberről. Pedig a Bar­tók Színpadon is játsszák, oda is elmehetnének együtt. Nekidőlt a falnak, a kasz- szánál, dolog híján. Mindjárt jön fizetni, $ itt áU meg! Biztosan van felesége. A nők az ilyet elhappolják, ne félj. Különben is, mit fog ő valaki után futni. Az ajtó becsapódott a férfi mögött, . s ő ellökte magát a faltól. Odament az asztalká­hoz, hogy egy kis rendet csi­náljon. Fásultnak érezte ma­gát s az életet kietlennek. CARLO GOLDONI életmű ve legnagyobb részét annak ; célnak áldozta, hogy új tarta lommal töltse meg a XVIII századi vígjáték fogalmánál megszokott kereteit. Óvatosai haladó, reformáló művészeti a Két úr szolgájában tárul fe teljességében. Szauder Józse, írja Goldoni-tanulmányában „Nincs még egy vígjátéka mely ennyire a commedia del V arte lehetőségeit aknázná ki és már annyira előremutatni az új vívmányok felé.” Az ezdőkertesi színjátszc csoport előadásában az volt a legmeglepőbb, hogy szinte pontról pontra végigvitte ezt e koncepciót. Lehetséges, hogy ez véletlen pozitívuma voll előadásuknak? — Nem véletlen — mondja Pásztor Béla, az együttes fia­tal rendezője. — A commedia deli’ arte követelményei, és Goldoni alapos tanulmányo­zása után erre építettem fel a Két úr szolgáját. PÁSZTOR BÉLA szakérte­lemmel, jó rendezői érzékkel fogta össze az együttest, vá­lasztotta _ meg a szereplőket. Ladvenicza Zoltánnal közösen konstruált technikai megoldá­sában helyt kapott a jellem­zően XVIII. századi stílus, és a modern, jelzett díszlet. Ösz- szeforrott, igen tehetséges gárda az erdőkertest csoport. 1957 óta játszanak komoly hangvételű darabokat és víg­játékot egyaránt, ragyogó hu­morérzékkel, fiatalos lendület­tel viszik színpadra darabjai­kat. Szeretnek játszani és ott­hon érzik magukat ebben az előadásban is. Kétségtelenül a legjobb ala­kítás Szakács Szabolcsé, aki Truffaldinót, a két úr szolgá­ját játssza. Egyszerre naiv és ravasz, leleményes és bájosan esetlen. Viszi, magával a darab néhol lassuló ritmusát, életet ad minden mozdulatának. Ti­pikusan commedia deli’ arte fi­gura. Helyenként a színpadon rögtönöz. Megint csak a ren­dezést dicséri, hogy nem tú­lozza el a szerep adta lehető­ségeket, csak annyi akrobati­kus mozgást enged meg, ami éppen szükséges. Inkább a szövegből eredő mimikára és komikumra helyezi a fő súlyt. Tulajdonképpen Szakács Sza­bolcs személyére építették a darabot Az ötletet az adta, hogy a Mirandolinában egy bamba szolgát játszott és a ki­tűnően alakított epizódszerep megindította a rendező fantá­\\\\\\\\\\\\\\V<\\\\\VA^^^ ziáját, És Truffaldino megva-; lósí tóttá az elgondolást, nagy-? szerű figurát formált. A legtöbb szereplő olyan; természetes könnyedséggel; mozog, cseppet sem zavarja; őket a színpad. Pásztor Bélái rendező-igazgató Lombardi; doktort játssza. Kitűnő vígiá-? téki alakot formál. Számtalan? egyéni ötletet, groteszk hu-! mórt visz szerepébe. A fiúk! közül talán még Hajós Tibor! Pantalonéja ellen emelhető a; legkevesebb kifogás. Kedvesen^ humoros, joviális alakja sok-? szór ingerelt hangos nevetés-; re. Különösen jók, és őszinték £ a kiszólásai. A lányok alaki-? tásai sajnos kevésbé sikerül-? tek. Kétségtelenül a legjobb ? Iglói Márta Beatricéja, a töb-? biek játékában azonban sok? hiányosság mutatkozott. EGÉSZÉBEN VÉVE lelkes,J ■tehetséges emberek, és az elő-? adás sikerét a kisebb negatí-? vumok nem rontották. Ami-? / nek talán a legjobban örül-? tem, az a közönség nyílt meg- ? elégedése volt. Jelenetek, ké-? sőbb már a monológok után is? nagy tapssal jutalmazták -a? szereplőket, hangos nevetés,? érzelemnyilvánítás kísérte az? egész előadást, ? Egri Mária ^ wvwwvwwwawww

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents