Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-17 / 88. szám
PEST MEGYEI ± VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! „A " jS) , _ xJUrlav AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA FS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VH. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 'ÍH % 50 FILLÉR 1963. ÁPRILIS 17, SZERDA Ikeróriás Százhalombattán Két esztendeje még szántókkal és kukoricaföldekkel övezett kisközség volt Százhalombatta, Érdtől néhány kilométernyire. Ma: a legnagyobb építkezés színhelye Magyarországon. Úgy is mondhatnánk: a legnagyobb építkezéseké. Mert két iker épül itt: erőmű és olajfinomító. A kettő éppen úgy együtt él majd, mint az ikrek. A Barátság kőolaj- vezeték a finomító alatt kapaszkodik ki a Duna medréből. A négyezer kilométeres út után a százhalombattai határba áradó olajat egyelőre Szőnyben finomítják: 1965-től kezdve azonban már Százhalombatta veszi át a munkát. Hárommillió tonna olaj lesz a finomító évi kapacitása: any- nyi, mint jelenleg az egész magyar olajipar összes finomítójáé együttvéve. Erre a bázisra épül a legnagyobb magyar erőmű Százhalombattán, , amely sok szempontból igazi „rekordot” jelent. Már a kéménye is rekord: kétszáz méter magas, a legnagyobb egész Európában. El is készült: az idei tél kemény hidege készen találta a hatalmas betonfelkiáltójelet. — „Rekord” persze maga az erőmű is: hatszáz megawatt energiát ad majd évente. Három ötven megawattos gépe lesz és három, százötven megawattos gépóriása. Ez utóbbi önmagában is igen sokat jelent. Akár néhány évvel ezelőtt is — még nem vállalkozhattunk volna ilyen teljesítményű erőmű felépítésére. Emlékezzünk csak vissza: tíz esztendővel ezelőtt jogos büszkeséggel adtunk hírt az Inotai Erőmű építkezéséről, amely akkor az erőműépítés csúcsteljesítménye volt Magyarországon. Nos. a százhalombattai óriás annyit „tud” majd, mint öt Inota. Magyarországnak ez a legnagyobb erőműve olajtüzelésű lesz, szorosan együttműködve az „ikertestvérrel”, az olajfinomítóval. A kazánok a finomítóból kapják a „táplálékot” — s az erőmű áramának egy része, meg a fölösleges gőz is az olajfinomítót táplálja. Százhalombatta azonban nemcsak méreteivel hat, hanem az egész építkezés mélyen átgondolt tervszerűségével — és azzal is, amit a magyar iparfejlődés és ezzel az egész ország élete számára jelent majd. Nyersanyagban, fűtőanyagban szegény ország vagyunk. A finomító a korszerű iparpolitika jelképe, amely megteremti a szolid alapanyagbázist és a vegyipar rohamos fejlődésének nyersanyagalapját. Az erőmű: villamosenergia-fejlesztésünk ugrásszerű fokozását eredményezi. A két nagy létesítmény összekapcsolása az okos, célszerű, gazdaságos üzemtelepítés iskolapéldája. Még a részletmegoldásokban is ésszerűség tükröződik: az erőmű gépeit például Duna- vízzel _ hűtik, amelyet háromkilométeres külön csatorna vezet az erőmű hűtőelosztójába. A Dunamenti Hőerőmű két másik, egymással ugyancsak szorosan összefüggő, kiemelkedő tulajdonsága a korszerűség és a szocialista nemzetközi munkamegosztás fejlődéséből adódó lehetőségek kihasználása. A korszerűség legfontosabb feltétele az erőműveknél a gyorsított építkezés, valamint az erőművi fűtőberendezések optimális nagysága. A gyorsított építkezés előnyeit jelzi, hogy minden milliárd forint értékű beruházás egy esztendővel előbbi üzembe helyezése 125 millió forintnyi gazdasági előnyt jelent a népgazdaságnak; ennyivel nő a létesítmény gazdasági hatékonysága. A gyorsított, koncentrált építés követelményeit a hőerőműnél teljes mértékben teljesítették: már ez év nyarán, alig több mint egy esztendei építésidő után megkezdi próbaüzemelését az első gépegység. Ami a berendezések optimális nagyságát illeti, nemzetközileg az a tapasztalat, hogy a beruházási költségek csökkentését elsősorban a gépegységek méreteinek növelésével lehet elérni. Lengyelországban például 1970-ig már csak 120—200 megawattos gépegységeket terveznek. Csehszlovákiában 1965-ig elérik ugyanezt a 200 megawattos gépnagyságot. A Szovjetunióban természetesen a nagyobb igényeknek megfelelően a gépnagyság is nő: jelenleg áttértek a 300 megawattos egységek alkalmazására. Kísérletképpen azonban 1965-ig üzembe helyeznek 600 megawattos gépcsoportot és 800 megawattos „mammut” gépegységek tervein is dolgoznak. Az optimális gépnagyság természetesen függ az adott ország energiarendszerének nagyságától. Ebből a szempontból voltaképpen a Duna- menti Hőerőmű 150 megawattos gépei képviselik az első igazán korszerű méretet hazánkban. Az ilyen nagyságú gépegységek beépítésének lehetőségét alátámasztja és biztonságossá teszi a nemzetközi szocialista munkamegosztás fejlődése. A magyar — valamint a lengyel, csehszlovák. NDK és nyugatukrajnai erőműrendszer összekapcsolása ugyanis biztosítja az üzemzavari kisegítés lehetőségét. Ezen a szeles, hideg tavaszon a Duna menti ikeróriás építői elmondhatják, hogy hazánk legnagyobb és legkorszerűbb erőmű-olajfinomító- együttesének építése közben legyőzték az évszázad egyik legkeményebb telét. Ez év nyarán már nemcsak fogyasztja a munkát és az erőfeszítést Százhalombatta, hanem ad is olajat, energiát. S a távlatok tiszták és világosak a százhalombattai fennsíkon. A második ötéves terv legnagyobb intézményeinek vezetői már a hetvenes évek látóhatárát kutatják, amikor az erőmű túlnő a hatszáz megawatton, az olajfinomító három helyett ötmillió tonnás kapacitással dolgozik, és petrokémiai üzemek épülnek a környéken a vegyipar és műanyagipar alapanyagainak gyártására. Százhalombattán új magyar iparvidék regényét „írják” az építés emberei és gépei. S a kétszázméteres óriáskémény úgy integet a távolba, mint felkiáltójel e nagy regény első fejezetének végén. JELENTÉS A FÖLDEKRŐL: Magyar kormányküldöttség utazott a KGST végrehajtó bizottságának ülésére Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével kormányküldöttség utazott hétfőn délután Moszkvába, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának ötödik ülésére. (MTI) Lassan halad a szántás-vetés Gyorsítani kell a tavaszi munka ütemét Végre, azzal kezdhetjük szokásos heti beszámolónkat: megérkezett az igazi tavasz, teljes erővel végezhetik már a földeken a tennivalókat a mezőgazdaság munkásai. Legutóbb még jelentős elmaradásról adtunk hírt olvasóinknak. Vajon gyorsult-e az elmúlt héten a tavaszi szántásvetés, kihasználják-e közös gazdaságaink a rendelkezésre álló gépeket, munkaerőt, melyek a legsürgősebb feladatok? — ezt kérdeztük meg tegnap délután Vértesi István megyei főmezőgazdász-helyet- testől. Elöljáróban Vértesi István elmondotta, hogy az időjárás lényegében az elmúlt héten már kedvezett a kinti munkáknak. Pénteken ugyan megakadályozta az eső a szántásvetést, szombaton azonban már lehetett dolgozni. Mint a beérkezett jelentésekből készült összesítés tanúsítja, sajnos még mindig nem kielégítő a tavaszi munkák üteme. Tapasztalható ugyan némi előrehaladás, ez azonban — ha figyelembe vesszük a munkában részt vevő gépek számát — indokolatlanul lassúnak tűnik. A termelőszövetkezeti gépek 96 százaléka vehetett részt az elmúlt héten a szántás-vetésben, azaz 845 traktor, míg a gépállomások szántásvetésre alkalmas gépparkjának 96,6 százaléka, 1169 darab erőgép végezhetett ' munkát. Gépállomásaink és termelő- szövetkezeteink összesen 426 traktort készítettek elő kettős műszakra. Az egyes munkákat részletezve, elmondotta a megyei fő- agronómushelyettes, hogy eddig a fejtrágyázás 95 százalékát végezték el megyénkben. Az elmúlt héten 21 693 kh-n szórták ki a műtrágyát. Több helyütt, mint például a ceglédi járásban, a nagykátai, a váci járásban és Cegléd városban már befejezték az őszi kalászosok fej trágyázását. Viszont elmaradás mutatkozik még a budai, a dabasi, a szentendrei, a szobi járásban és Nagykörös határában. Ezt a munkát most már haladéktalanul be kell fejezni. Megmagyarázhatatlanul lassan halad megyénkben a tavaszi szántás. A 141 194 holdból eddig mindössze 34 527 holdat szántottak fel a gépállomási és termelőszövetkezeti traktorok. Ez a felszántásra váró földeknek mindössze 24 százaléka. Az elmúlt héten egyébként 17 479 holdat szántottak fel. Sajnos, csak a gödöllői járás és a Nagykörös mutathat fel elfogadható eredményt, a gödöllői és a nagykőrösi gépállomás traktorosai derekas munkát végeztek. Meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt héten már lényegében — mint ezt a megyei fő- mezőgazdász-helyettes megállapította —, seholsem akadályozta a szántás meggyorsítását az időjárás. Mégis rendkívül lassan haladt a ta- I vaszi szántás az aszódi, a bu- j dai, a monori, a szentendrei, | és i a szentendrei, a szobi, a váci járásban és Nagykőrösön. A kora tavasza növények vetésterülete 95 ezer hold, s ebből, mint már említettük is, eddig csak 34 017 hold került bevetésre. Jól mutatja ez a szám, mekkora feladat hárul a gépállomásokra és termelőszövetkezetekre az elkövetkező napokban. Az elmúlt héten egyébként a jó idő hatására a gödöllői járásban és Cegléden már a kukorica vetéséhez is hozzáláttak. A gödöllői járásban 434, Cegléden pedig negyven holdat vetettek el. A tavaszi szántás-vetés mellett nem szabad elfeledkezni a rétek és legelők ápolásáról sem. Mikojan fogadta moszkvai nagykövetünket Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, kedd dél-» előtt bemutatkozó látogatáson fogadta Szipka Józsefet, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetét. Mikojan szívélyes, baráti beszélgetést folytatott a nagykövettel. Küldöttség utazott az EGB-közgyülésre Szarka Károly külügymi- i niszterhelyettes vezetésével ! elutazott Genfbe az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 18. közgyűlésén részvevő magyar küldöttség. (MTI) Mint a jelentések sok helyütt erről mutatják, megfeleda szobi, a váci járásban Cegléd városban. Ezekben a , , , , . ,. . . járásokban, illetőleg város- ! Nézték. Az aszódi, a budai, a ban I vagykatai, a szobi és a váci járásban a múlt héten még még a megyei átlagot sem érték el az elmúlt héten. Mindez arra kell hogy figyelmeztesse a gépállomásokat és termelőszövetkezeteket, hogy minden rendelkezésre álló gépi eszközt, a fogatokat Is vegyék azonnal igénybe. Már nagyon összezsúfolódott a rendelkezésre álló idő, csak maximális erőfeszítésekkel lehet biztosítani, hogy optimális időben felszánthassák a parlagon levő területeket. Az elmúlt héten ugyan némi előrehaladás mutatkozott a tavaszi vetéseknél, de még jelentős az elmaradás. A tavasz folyamán 252 492 kh terület vár bevetésre. Ebből a múlt hét végéig 34 017 kataszteri holdat vetettek el, a tavaszi vetés 13,4 százalékát. Az elmúlt héten 24 040 kh-t végeztek ebből el. Ily módon a tavaszi árpa 71,8. a zab 64 százaléka, a napraforgó 49.8, a burgonya 15.9, a cukorrépának pedig a 25 százaléka került a földbe. Tulajdonképpen csak az aszódi, a ceglédi, a gödöllői, és a nagykátai járásokban, valamint Cegléd városban haladt kielégítően a tavasziak vetése. Igen lassan ment ez a munka a budai, a dabasi, a monori, a ráckevei, nem kezdtek hozzá a rétek és legelők ápolásához, csupán a ceglédi és a ráckevei járás közös gazdaságaiban kezdték meg ezt a munkát. (s. p.) MAGYAR VÍZÜGYI SZAKEMBEREK AFRIKAI ÚTJA Vajda József mérnök, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatóhelyettesének vezetésével magyar vízügyi és kereskedelmi szakemberekből álló küldöttség utazott a Ferihegyi repülőtérről Ghánába. A több hétig Afrikában tartózkodó küldöttség tagjai megvizsgálják, milyen magyar berendezések, tervek, illetve munkák révén lehetne a gyorsan fejlődő afrikai köztársaságok korszerű vízellátását megalapozni, fejleszteni. (MTI) Ezerötszáz új traktort kapott az idén a mezőgazdaság A hazai gyárak szállítmányain kívül öf országból érkeznek folyamatosan a gépek a mezőgazdasági munkákhoz. Az idén már 1500 új traktort kapott a mező- gazdaság, nem számítva a múlt év végén „előszállít- mányként” érkezett több száz erőgépet. Eddig Romániából küldték a legnagyobb tételt; 700 darab 45 lóerős UTOS-traktort. a Szovjetunióból a talajforgatáshoz, szőlő- gyümölcstelepítéshez szükséges lánctalpasok, az NDK-ból eszközhordozó kerti traktorok érkeztek nagyobb számban. All a kocsi! Befejezés előtt gyümölcs- telepítés a budai járásban Össze! újabb 522 holdba kerülnek őszibaraekesemeték A budai járás termelőszövetkezetei felkészülten várták a tavaszi enyhülést, a napsütéses időjárást, hogy felszáradjon az erősen nedves talaj, s hozzákezdhessenek mintegy háromszáz holdon a gyümölcsösök telepítéséhez. A talaj legnagyobb részét már ősszel megforgatták, trágyázták és időben előkészítették a gyümölcsfacsemetéket is. Ez az oka annak, hogy viszonylag rövid néhány hét alatt, a telepítési munkák zömét elvégezték és befejezték már a húsvéti ünnepek előtt. A legelsőnek huszonhat hold őszibarackos létesítésével a piliscsabai Haladás Tsz-ben készültek el és már nagy ütemben végzik tíz holdon a málnasarjak telepítését. A törökbálinti Uj Hajnal Tsz telepítő brigádjának tagjai, miután tíz holdon földbe helyezték az őszibarackcsemetéket, összesen harmincegyen segítettek a szomszédos Torbágyon, a Lenin Tsz-ben, 46 hold őszibarackos telepítésében. Zsámbékon is korán befejezték a már meglevő hat- j van hold nagyüzemi őszibarackos folytatásaként tíz holdon a telepítést. A többi községek: Telki, Érd, Budajenő, Zsámbék közös gazdaságai és a diósdi szakszövetkezet is elvégezte már az ünnepek előtt — All a kocsi, sőt nem is — Kérünk egy gyors példát egy, de sok! És ez nagy baj. — Legutóbb állomásunkon, Nagy bizony, ha egy vas- Gödöllőn, az április 13-án érutas jelenti ezt. Különben tu- kezett kocsikat még három dósítónk: Csiba József. nappal később, 16-án is kirakatlanul láthatták az emberek. Most különösen nagy szükség van az üres járművekre, ezért többszörösen nagy kár az ilyesmi. — Mi az okaf — Ez év februárjában az AKÖV vette át a gépjárműfuvarozó telepét. Az ő gondjuk lenne sok vagon át-, illetve berakása. A sikeres munka érdekében megrendezett értekezletünk sem járt eredménnyel. — Mit mond a? AKÖV helyi vezetősége? — Munkáshiányra hivatkoznak, s alacsony bérekre. Nem akarok vitába szállni ezzel, de tudomásom szerint az ország más tájain is hasonló a helyzet, mégis megy a munka. Meg kell szervezni az éjjelnappali, hétköznap-ünnepnapi rakodást. Az a büntetés, amit a hosszú állásokért fizetnek sokszorosan nagyobb összeg, mint amennyit munkabérre költenének. (t- gy.) az idei tavaszra tervezett őszibarack-területek létesítését. Egyedül csak a solymári Hunyadi Tsz-ben kezdték meg tegnap reggel a hetven hold barackos és húsz hold cseresznyés telepítését, mert a járásnak ez a leghidegebb vidéke, s a talaj is itt száradt fel a legkésőbben. A budai járásban a tavaszi telepítésekkel nem zárul le az új nagyüzemi gyümölcsösök növekedése: idén ősszel, további 522 holdba kerülnek őszibarackcsemeték. Az őszi telepítések alá már most, és folyamatosan egész éven át, végzik a forgatást, a tüajelőkészítést.