Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-14 / 87. szám
MONOB«VIDÍKI PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM 1963. Április 14, vasárnap MÉG IDŐBEN most, ezúton is —felhívjuk a kerék- párosok figyelmét. hogy a rendőrség ezen- fi, túl helyszíni bír%s ságolást eszközöl. Az új KRESZ értelmében a hiányosan felszerelt (kézifék, név- fy tábla, prizma és fCr csengő nélküli) kerékpárral közlekedőket 50 fo________ rintra, feljelentés e setén pedig 500 forintig terjedően fogják bírságolni. —h—y K a ft m Is a A Monori gazdaságpolitikai terveiből Beszélgetés Imre Ádám igazgatóval BOLONDOK GRÓFJA — Ügyeletes orvos Monoron vasárnap dr. Péterífy Gusztáv, hétfőn dr. Balogh József. Gyomron vasárnap dr. Túri Mária. — Vecsésen a községfejlesztési állandó bizottság a társadalmi munka jó megszervezése érdekében munka- vállalási szerződéseket köt a lakossággal. Eddig is már jelentős társadalmi munkaóra felajánlást gyűjtöttek. — A járási MHS ejtőernyős szakosztályának tagjai csütörtök délután vizsgáztak. Akik a vizsgán jólsze- repelteik, ezentúl repülőgépből ugranak majd. — A primőr melcgágyi fejessaláta szállítását a monori járás területén levő zöldségárusító boltokba megkezdte a MEZÖKER. Egyelőre fejenként 3 forintos árban. — A segédmotorok (Berva, Panni, Simson stb.) tulajdonjog átírását április 20- án megkezdik. Ugyanekkor tartják a segédmotorvezetői vizsgákat délelőtt fél 9-től 12 óráig. A továbbiakban minden hónap utolsó szombatján délelőtt fél 9-től 12 óráig1 1«S0W tulajdon jog-átírás* és a vizsga. Vizsgára' jelent-1 kezes Monoron. a járási rendőrkapitányságon, Kossuth Lajos utca 88, első emelet 9-es szobában. — Becsületből jelesre vizsgázott Tóth Ilona, a monori Kossuth iskola VII. b. osztályának tanulója. Szerda délelőtt megtalálta Kun János csévharaszti lakos személyazonossági igazolványát, melyben 40 forint volt. A talált igazolványt a pénzzel együtt azonnal leadta a rendőrségen. Példája követendő. — A péteri művelődési otthon kultúrcsoportja húsvét hétfőn este 7 órai. kezdettel előadást rendez. Színre kerül a „Boci-boci tarka” című háromfelvonásos operett. — Monor—nagykátai járási összevont bajnokság játékvezető küldését (bár „titkos'’. de sikerült megtudni) az alábbiakban közöljük: Tá- piósüly-—Farmos Törőcsik János, ifi: Germányi János. Nyáregyháza—Tápióság Sándor Ferenc, ifi: Szelepcsé- nyi Károly. Monor II— Tápióság Bokros József, ifi: Szenyán Pál. Úri—Róka: Jurcsek Gyula, ifi: Kalotay ■Gábor. Káva—Mende Diák Gábor, ifi: Gyarmati István (lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Káva—Mende-mér- kőzés a kávai pú Íja használhatatlansága miatt elmarad). MAI MŰSOR Mozik Eeser. V—H: Az énekesnő hazatér. Gomba. V—H: Fr-yorszeníelt. Gyömrc: Király: gyermekeik. Matiné: á láp. kutyája. H—K: Mindenért fi rőtek. Maglód: Mindenért fizetek. Matiné: A barians titka. H—K: Carmen Jones (széles). Monde. V—H: A kapu nyitva marad. Monor: Miol néni két élete (széles). Matiné: Ügyeíogyott Rómeó. H—K: Ez is szerelem (széles). Nyáregyháza. V—H: Birő. Pilis: Malachiás csodái:. H—K: Második vagány. Tápiósáp. V—H: Csudaöest. Tápiősüly. V—H: Mid néni két élete. K: Liiiomfi. Úri. V—H: Feltámadás I—II. 11116: Fa- gyosszentek (széles). Matiné: A csúzli és a sárkány. H—K: Aki szelet vet (széles). Vasad: V—II: Aki átmegy a falo-n. Vecsós: Cartouche (széles). Matiné: A kis búvár. H—K: A hét dada. Péteri. I: A vád tanúja. Az utóbbi napokban alig van szabad ideje Imre Ádam- naik, a Monori Kefegyár igazgatójának. Szorít a terv, az anyagellátás, valamint igen körültekintő, alapos mérlegelést igényel a sorra kerülő béremelés végrehajtása. Egy kis idő azért jut beszélgetésre, amelynek tárgya a községi párt-végrehajtóbizottság legutóbbi gazdaság- politikai vizsgálata, amely a gyár munkájának és további tevékenységének elősegítése érdekében adott szükséges elöremutatást. — Hasznos, értékes volt a községi párt-végrehajtóbizottság vizsgálata — állapítja meg az igazgató. Hasznos azért, mert terveink konkrét ismeretében több segítséget tudunk kapni, értékes azért, mert olyan gazdaságpolitikai szempontra mutattak rá, amelynek jel mi tősége megerősíti „eddigi” iparpolitikánkat. — ... Például ? — Az. anyagellátás problémájának saját kezdeményezés útján vadó megoldása, az import hazai anyaggal való helyettesítése, az értékesítés megoldására vonatkozó előnyös javaslat, a pártirányítás további javitása, és még sok inás, hasonló ... — A gyár további korszerűsítésére vonatkozóan történt-e valami javaslat az önök részéről? — Igen alapos és sokoldalú. amellyel a párt vb teljes egészében egyet is értett.“" “T f • ---•—!-•- - ■ * — Megtudhatnánk erről közelebbit?. — Természetesen. Vállalatunk továbbfejlesztése érdekében .javasoltuk, hogy az üzemünkkel szomszédos Uj Élet Tsz mellettünk levő, kihasználatlan területét bocsássák rendelkezésünkre. így lehetővé válna egy faipari részleg felállítása, terveink szerint: ajtó, ablak, parkett-friz készítmények gyártására. Későbbiek folyamán, ha a konjunktúra kedvezne: egy kis bútorüzem felállítására. Tudjuk, ehhez modernebb gépek szükségesek, hogy lépést tudjunk tartani a bútoriparral, de nem tartjuk megvalósíthatatlan- nak. Az Uj Élet Tsz-t nem érné ezzel hátrány, mert ellenkező oldalon terjeszkedése szinte korlátlan. Kértük a párt vb-t, tegyen lépéseket az illetékes felsőbb szerveknél, hogy az állami ipar meghallgatása nélkül ne juttassanak megrendeléseket a szövetkezeteknek. Továbbá: tegyék lehetővé számunkra. hogy a tőkés piac- j ra irányuló exportunk mellett termékeink a szociális- 1 ta államokba cserekereskedelem útján eljuthassanak. — Milyen elgondolásaik vannak a logarlécüzemmel? — Vállalati tervünkben szerepel a lögarlécüzem bővítése és továbbfejlesztése. [ Ennek lcezdő lépéséként már : ebben az évben igyekszünk I a két műszakos termelést megvalósítani. Ajánlásainkat a külkereskedelmi szerveken keresztül Svájcba. Németországba. Angliába már el is juttattuk. A társadalmi tulajdon, védelmét is szem előtt tartjuk. A különálló fatároló telepet még ez év‘ben szeretnénk köz....... ............ . «fi*., Három-négymillió foii»tps csiszoló-, valamint íestóresz- leg építését ütemeztük be. Nagyarányú iparpolitikai terveink megvalósításában ezért j is tulajdonítunk nagy jelen- tőségei a községi párt vb támogatásának. Hörömpő Jenő A pilisi nőtanács és KISZ színjátszó csoportja nagy sikerrel mutatta be április 6-án és 7-én a Jókai regénye nyomán átdolgozott „Bolondok grófja” című 3 felvonásos vígjátékot Annak ellenére, hogy a csoport csak ősszel alakult, teljesítményük várakozáson felüli volt. Dicséret illeti ezért elsősorban a darab rendezőjét, Hosszú Varga Jánost, aki megfelelő körültekintéssel válogatta össze a csoport tagjait, ki- nek-kinek a legjobban megfelelő szereposztással. Különösen kiemelkedő alakítást nyújtott Hunyadi Jánosné a dajka szerepében: Beck Eszter az emberi gonoszságtól magát némaságra kárhoztató grófkisasszony, akit csak az önzetlen, tiszta érzelmektől vezetett szerelem bírt szólásra; Koromfi, Csipesz Imre személyében. Maczkó Imre (Balkon a tiszttartó), mély emberi átérzéssel tolmácsolta az úrnője iránt való mélységes ragaszkodást. Kedves Anna. (Kalazanczia) kitűnően alakította a könnyű élet után vágyódó nagyvilági hölgyet. Gerő. a kulcsár (Klein Sándor), Jenő, a vadász (Ormai János). Pető, a komornyik (Földvárszki Károly), Benő a kocsis. (Kassa József) és Pitypalaty. a bakter (Ormai István), a grófi gazdájuk szeszélyéből, a darab kenyérért való harcban, magukat bolondnak tartó személyzet, tökéletes kiegészítője volt az 1800- as évek társadalmi korképének. Fulgentina zárdafőnök (Kiss ónt a Iné), apácáival együtt, az uralkodó osztály érdekeit védők figuráit híven keltette életre. Az apróbb hibáktól eltekintve, a csoport teljesítményét pozitiven értékelhetjük. Reméljük, hogy a jövőben még sok hasonló, ryvós műsorral szórakoztatják a község dolgozóit. Április és május hónapban vidéki vendégszerepléseket terveznek a szomszédos községekbe. Sok Sikert kívánunk: «**»(*« .a/mmt Végű József Vizsgáznak az „öregek" Ünnepi hangverseny Vecsésen Öten a bricskán öten helyezkedtek el a mag- lódi tsz bricskáján, az elnök: József Sándor, a község helyettes vb-elnöke; Kovács József, a tsz főmezőgazdásza; Álló Ferenc, a tsz helyettes elnöke: Gyenes Pál és Sziráki Ferenc, a kocsis, röviden „Szíri bácsi”. Élvezték a szép tavaszi napsütést. Vidám beszélgetéssel telt az idő, egy-kettőre kiértek a faluból. A nagyhídon túl szomorúan vitatták meg a rakoncátlan patak ügyét. Bizony ráférne nagyon egy komoly szabályozós! Az eszmei meder több mint egy méterrel van magasabban, mint az út szintje. A vízszabályozás csiga-biga léptekkel halad községünkben! — állapították meg egybehangzóan. Baloldalt egy gyönyörű tó! A víz fölött megjelentek már a vízi madarak. Béka is lesz benne. A hosszúlábú gólya bizonyára talál magának ele- séget a nyári hónapokban. Megjelenik a nád is. Télen lehet foglalkoztatni a tsz tagjait komoly munkával. Talán nem komoly munka a nádvágás? A Szélesföldön kényelmesen, az úton ballag a patak. A derékszögű kanyart nem tudja jól venni, s Zemicska-dülőn levágja azt, közben itt-ott hatalmas tavat alkot. Néhány száz méterre újra kijön az útra. hogy átvágva a Hcsszú-föl- dek dülőútján, a Nagyréten belefolvjon a gvömrői patakba. Siet a találkozóval, mert különben csak Soroksárnál találkoznának! És itt történt határjáró barátainkkal a nagy baj! A lovak csülkön felül gázoltak a vízben. Egy nagy huppanás, a kocsi se előre, se hátra! A zavaros vízben egy gödör rejtő- \ zött. Abba pottyant bele szinte egész terjedelmében utasaival együtt... — Gyorsan kifogni a lova- j kát, mert ha nem sietünk, itt i pusztulnak! — kiáltotta Gye- í nes Pál s szomorúan nézte aj törött kisafát. Rajta. Álló Fe-! renc és József elvtárson magasszárú csizma volt, ők köny- nyen beszéltek,, de hogyan Iá- í baljon ki Kovács Ferenc és í Szíri bácsi? Lábukon csak; bakancs volt. De Álló Ferenc j máris végiglóbalta a vizet. Há-: tára vette a körülbelül 85 kilós Kovács Józsefet, és — cipp! — cupp! — hozta is kifelé a ' biztos talajra, s nem sokkal; később Sziráki Feri bácsi is „kint volt a vízből”. A kirándulás fénypontja az volt. amikor a „csizmások” szilárd talajra húzták a kocsit' is. mely fűszerezve volt egykét csúszással. hasraeséssel. Kár. hogv nem lehettem ott, hogy lefényképezhettem volna a határjárás egy-egv kedves jelenetét. Ha rajzoló lennék, lerajzolnám ... ehhez sem ér- , tek. így csak leírom. De mennyivel egyszerűbb lenne, ha a patakot szorítaná vissza a Belvízszabályozó vagy milyen Társulat, eredeti medrébe. Igaz. akkor mi lenne a récékkel, bíbicekkel, szárcsákkal, gólyákkal? — esjó — — A Hajdúszoboszló—Budapest közötti gázvezeték Pé-. térin is keresztülhalad majd. i Ha sikerülne a faluba a gázt í bevezetni, ami a tanács táv-! lati terve, akkor a közséa tü- | zelőproblémája is megoldód- j na — kabtuk a tájékoztatást a községi tanács vb-elnöké- I tőL 1 Vidéken ma még vem a legvonzóbb plakátcím a Hangverseny. Vecsésen mégis telt házat, vonzott a szombat esti, jónak ígérkező zeneest. A művelődési otthonban megrendezett előadást több hónapi felkészülés előzte meg. A műsorban a vegyeskar, a tűzollózenekar és a tánccsoport — hogy úgy mondjam — baráti összefogása már eleve jó előjel volt. A várt siker nem is maradt el. A vegyeskar és a tánccsoport eddigi, szép eredményei közismertek. Ki kell azonban emelni a tűzoltózenekar produkcióit. A hetven tagú együttes tulajdonképpen két csoportból áll: felnőtt és ifjúsági zenekar. Az előbbi — szakemberek véleménye szerint — az ország egyik legjobb öntevékeny fúvósegyüttese. A karmesteri pálca Somogyi Lajos kezében jó irányba mutat. A zenekar az 6 vezetéséiül kulturáltan. ízlésesen muzsikál. Minden, remény megvan, hogy ez az együttes két-három év múl- va a hivatásos zenekarok nyomába lép. Az ifjúságiak az utánpótlást jelentik. A szülő, a szakember és a ..pártatlan” hallgató szívét egi/aránt áthatotta az öröm. amikor az apróságok katonás mozdulattal emelték ajkukhoz a fényes hangszert, és muzsikálásukkal szinte bámulatba ejtették a közönséget. Említésre méltó az ..utánpótlás válogatott biztos kezű edzője”. Fazekas József is. aki szeretettel és türelemmel foglalkozik a gyerekekkel. | Egészében téve. a, vecsési tüzoltózenekarnak négy év alatt közel száz fellépése volt, A tagok rendszeres elméleti oktatásban részesülnek, és egyenruhájuk van. Az egirílttes tervszerű vron- rammal a Belügyminisztérium zenei osztályának felügyelete alatt dolgozik. A karnagyok mellett meg kell említeni Hollóst Sándor tűzoltóparancsnok nevét, aki a zenekart édes gyermekének tekinti. Fáradhatatlanul Remélem, az érintettek nem sértődnek meg riportom címét olvasván, de úgy érzem, hogy az idézőjellel kifejeztem a szó viszonylagosságát. Véletlenül vetődtem múlt szombaton a tápiósápi iskolába. Nagy meglepetésemre a szünet sivár csendje helyett izgalommal teli mozgolódás fogadott. A vidáman ugrándozó gyerekek helyén azonban komoly férfiak és nők álldogáltak a folyosón, várva, hogy mikor szólítja őket a vizsgabizottság elnöke. A dolgozók esti iskolájának hetedikes „tanulói” adtak számot a hosszú téli estéken szerzett tudásról. — Bizony, az elmúlt öt hónapban sokan gondoltunk arra, hogy érdemes volt-e belefogni. A legtöbben bejáró dolgozók vagyunk, akik este a vonatról jövet töltöttünk itt el még 4—5 órát — mondja a vizsgára várakozó Pálinkás Pál elvtérs. — Most mégis azt mondom, hogy megérte a fáradságot, hiszen megvan munkánk gyümölcse. Eddig négy tárgyból vizsgáztam le, mindből jelesre. Remélem, a még hátralevő kettő is így sikerül. Jövőre aztán új erővel kezdhetjük a VIII. osztályt. Bekukkantottam az egyik vizsgaterembe. Éppen történelemből felelteli. Mint szakmába vágót, érdeklődéssel hallgattam végig néhány feleletet. Kocsis János az embernek az állatvilágból való kiemelkedéséről felelt. Igen logikusan építette fel mond- danivalójót; a kéz kialakulásától az első szerszámok elkészítéséig. Kiemelte a munka döntő szerepét és a kéz jelentőségét. Felelete végén röviden utalt az ősközösségi társadalom viszonyaira. Igen jó! felelt ' áz; Anjou-ltórról Békés Mihály, a római birodalomról Aranyos Lajosné járási tanácstag. A vizsgáztató Fó rís tanár elvtárs és az igazgató elvtársnő igen meg voltak elégedve a feleletek színvonalával. — A hallgatók jól felkészültek. A feleletek simán gördülnek. Meglátszik, hogy a kemény tél ellenére a nagy többség szorgalmasan látogatta az órákat — mondotta Fóris tanár elvtárs. Az emeleti teremben a fizika és számtan vizsgák folytak. Itt volt a legnagyobb izgalom, mert sokan úgy érzik^ ezek a legkeményebb tárgyak. A vizsgáztatók barátságosan igyekeztek levezetni a hallgatók izgalmát. A vizsgabizottság elnöke — a járás kiküldöttje — a felelet elhangzása után, néhány kérdést intézett még minden vizsgázóhoz. A kérdések főként az adott tétel gyakorlati alkalmazására vonatkoztak. A vizsgázók felkészültsége jóval az átlagszínvonal fölött Április 20-án valamennyi i mozgott, bár a fizikában volt és idős kora dacára, lendülettel, mindent hogy az együttes magát az emberek A zenekar tagjai között társadalmi az ő vezetésével át a szertárt prószervez, fiatalos elkövet, belopja szívébe, többek munkában alakították bateremmé. A szombati hangverseny műsorszámait ötletesen Varga József kötötte össze, melyet reggelig tartó tánc és szórakozás követett. Valeutsik István HÍREK Május 20-án, járásunk pedagógusai értekezleten vitatják meg az új tan tervet. Az alsó tagozatos nevelök az április 5-én félbeszakadt vitát folytatják. nevelőtestület megtárgyalja az MSZMP VIII. kongresszusának anyagát. Most a második konferencia következik. néhány gyenge felkészültségű hallgató is — állapította meg a vizsgabizottság elnöke. Gecsényi Lajos VASARNAP FOTOJA: CSENDÉLET ÉRTEKEZLETEN (Foto: Kútvölgyi)