Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-14 / 87. szám

nsr

«fEOII

yfirfap

T963. Aprims h, vasArxap

7\7 ew York egyik, keleti ne- . ^ ’ gyedében, a hatodik emeleti, zöldre festett ajtó előtt elfogódva állott meg Helen Markel amerikai újságírónő. Szeme a réztáblára tapadt. Újra és újra elolvasta a feliratot:

„Mary Hemingway Yacht Pilar".

Mary és a Pilar! Hemingway annyi mindent szeretett életében: kalandot, nőket, izgalmat. vadállatokat, bikaviadalokat és torreádorokat, de végeredményben kitartóan és lankadatlanul csak kettőt szeretett: negyedik feleségét. Ma- ryt és halászhajóját, a Pilart. Aki ezt a táblácslzát ennek a kis lakásnak ajtajára szegezte, tudja is. hogy annak felirata szorosan összetartozik, és mélyen jelképes értelmű.

Nyílik az ajtó. Miss Mary áll a; küszöbön. így hívta őt mindvégig Hemingway, mintha azt akarta volna kifejezni ezzel. hogy számára még hosszú évek múlva is az maradt, akinek megismerte. És Miss Mary volt az egyetlen, aki Hemingway-t Ernestnek nevezte, ö se mindig, csak meghitt perceikben, és sohase mások előtt. Mert Hemingway neve mindenki számára ..Papa" volt. így hívták barátai, így az afrikaiak és a kubaiak is.

rpz a derűs, karcsú, szőke hajú, ezüstkék szemű asz- szony tizenhét éven át nemcsak a felesége, hanem legbizalmasabb barátja. pajtása, házvezetőnője, titkára és egyben testőre volt az írónak. És még valami: a tanítványa is. Hemingway megtanította halászni, sőt, vadászni is.

— Látta a kis réztáblát az ajtómon? — kérdezi Miss Mary. — Nos. azt jutalmul kaptam Papától, amikor az első óriási fehér merlint fogtam.

Azután az oroszlánfejre mutat a szemközti falon:

— Ezt egy karácsonykor lőttem a Kilimandzsáró tövében. Veszedelmes, gonosz állat volt. Egyetlen lövésre eltaláltam. Kitömött fejét elhoztam régi

„ otthonunkból...ide, ahol meg- fl/rőbálok égyéűúl élni. Ragaszkodom hozzá, mert, hogy úgy mondjam, tanúja volt életünknek. Más dolgoktól könnyű szívvel váltam meg. A kubai házunktól is, amelyet a kubai népnek ajánlottam fel. Úgy érzem, ezt Papa szellemében tettem. Ő is így akarta volna. Szerette a kubaiakat, és őt is rajongásig szerette a nép. Papa azt mondta egyszer: „Semmi sem a mienk addig, amíg oda nem adtuk valakinek!” Bizonyára ez a meggondolás vezette, amikor a Nobel-érmet'f is odaadta a kubaiaknak .. . £ — mondja elgondolkozva, és csak sokára szólal meg újra: j

— Remélem, nem szentélyt^ csinálnak a kubaiak a házunk- j ból, hanem írók, költők talál-; kozóhelye lesz. Ök fogják íj használni a 6000 kötetes j könyvtárat is, amelynek va-\ valamennyi kötetét elol vasta; Papa, kivéve a „Who is Who”: címűt. (Ki. kicsoda.) Ez őt nem j érdekelte Magas kerítés vette j leörül a házat. A kapun tábla ; jelezte, hogy tilos belépni-; Szükség volt erre. mert a leg- j különfélébb rendű és rangú; emberek, újságírók ügynökök,; szerelmes nők. kalandorok,; íróielöltek és szenzációhajhá-; szók zarándokoljak szv.n+ele- ^ niil Finca Violába. Az én fel- \ adatom volt távoltartani őket. \ És én fogadtam a szívesen Iá- \ tott barátokat is. akik egymás- \ nak adták a kilincset. P<ma \ szerette a? embereket, de én \ mindig tudtam.: mPcor kríl öt i megszöktetnem előlük. Ilyen- j kor a yachtra, a Pilarra m°- ! nekültünk. Ezek a meneküli- \ sek voltak n mi boldog rí- < kendieink. Különbén is úgy j tűnik most. mintha egyetlen j folytató1 agos. boldog vikend; lett volna o tizenhét év, amit! együtt töltöttünk. Mindegy, j hogy hol. . . néha a Kilimand- \ zsaro tövében. Néha a tenge-! ren. Vagy sétálva egy nagyi városban. Annyira egymáshozj nőttünk, hogy néha egy-egy 1 tekintetből, mozdulatból. kita-\ láttuk egymás gondolatát.

_ Mikor ismerték meg egy-j

m

ástr — kockáztatta mega, kérdési gr úísánírónő.

— Londonban, 1944-ben, a

Hemingway és Miss Mary

partraszállás előtti izgalmas napokban, Irwin Shaw mutatott be minket egymásnak. Hemingway haditudósító volt akitor. Én pedig a Time londoni irodájában dolgoztam. Akkor még Mary Welsh-nek hívtak. Két év múlva megesküdtünk. Ez Papa negyedik, és egyben leghosszabb házassága. Nekem a második volt. De nem ... az első már teljesen kiesett az emlékezetemből. Egész életem csak azóta számít, amióta őt megismertem ...

egszólal a telefon.

— Annyian keresnek. Úgy tekintenek, mint egy élő ereklyét, pedig nem akarok az lenni. Papa megtanított, arra. hogyan kell a dolgok fölé kerekedni és nem összeroskadni alattuk. Amíg ő élt, könnyű volt. Most nehezebb, de megpróbálom. Egyelőre a,magány tesz-jót nekem. Ez d kis lakás a menedékem ... — mondja, és szemét körülfuttatja a szobán.

A riporter követi tekintetét. Derűs a szoba. A falat sárga alapú, virágmintás kreton borítja. „4 padlón tigrisbőr. A sarokban leopárdszobor. Ezüst vázák, illatos vadvirágokkal. Könyvespolc, rajta Hemingway műveinek első kiadásai. És a főfalon az író arcképe. Finomművű velencei kandeláberekből esik rá a fény.

— És nem gondol arra. hogy ff

megírja visszaemlékezéseit? $ — kérdi az újságírónő. 'f

— Nem. Papa nem engedte, % hogy naplót vezessek, pedig $ bevallom, jólesett volna fel-!- jegyezni egyetmást, hiszen ff annyi szép élményem volt$ mellette. De engedelmesked-'f tem neki. Csak a háztartási $ kiadásokat jegyeztem fel. Most ff sokan fordulnak hozzám. Fag-% gátnak. Csak annyit mondok, % amit voltaképpen úgyis tud-% nak. Amikor befejezte az éle-^ tét, őszintén vallottam, hogy ff csakis véletlen szerencsétlen- ff ség okozhatta halálát.

— Joggal gondolhattam ezt.j Néhány nappal azelőtt érkéz-$ tünk haza Ketchamba a Ma-f, yo-klinikáról. ahol férjemet ff magas vérnyomás ellen kezel- ff ték. Az utazás egész ideje ff alatt vidám volt. Utolsó este ff Sun Valley-ben, kedvenc ven-ff déglőjében vacsoráztunk. Le- 'f fekvés előtt férjem a fürdő-% szobában a fogát mosta. Hí-ff vott, hogy menjek be én is. és ff énekeljek neki valamit. Egyff bolondos kis olasz dalt, ame-'lyet nagyon szeretett. Énekeltem. Ő letette a fogkefét, és együtt énekelt velem. Aztán a szobámba mentem. Később lövést hallottam... A többi már tudják. .. Ugye érti, miért gondoltam, hogy véletlen szerencsétlenség történt? Ma már mást gondolok. Szellemileg már nem volt teljesen egészséges. De ne beszéljünk erről! Nézze meg inkább ezt a képet... — mondta, és az asztalon fekvő dobozból egy fényképet vett elő. Hemingwayt ábrázolta egy gumikádban, afrikai kunyhója előtt.

— Figyelje, milyen ünnepélyes az arca. ö még a fürdőt is szinte szertartásnak tekintette. Pedig különben gyűlölt minden formaságot. Szinte szenvedett, amikor estélyi ruhába kellett öltöznie. Gyűlölte a nyakkendőt. Nekem Diornál vásárolt ruhát, de csak akkor volt boldog, ha egyszerű kis kartonruháimban láthatott. Mindenben a lényeget kereste, ezért volt szép az élete ... az életünk. Csak egy vágya nem teljesült. Három fia volt már, és tőlem env kislányt szeretett i'olna. Már-már reménykedtünk ... A harmadik hónapban voltam, amikor egy istenhátamögötti motelben rosszul lettem. Vasárnap volt. A falu egyetlen orvosa haláKetten

Gábor Viktor felvétele

A\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\Vh

Falu Tamás:

)\\\\\\\\N\\W\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V.W\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\W\\\\\\\\\\

Csuka Zoltán:

Hűsítő csók

Kedves.

hűsítő csókodban a csend vert fészket, sátort ütött s éreztem minden idegemben; a földgolyóbis sokféle, tarka éneke nap-nap után. mi bennem egybezúg csókod nyomán harmóniába rendeződött. Alábukott a nap

és akkor arcunk bronzba gyulladt és szembeszegült a futó éjszakával, szemünk között híd ívelt, a vágy

és szádat adtad.

Még egyszer felkavargott a daltömeg fényes madársereg

s már áradt is bennem a tiszta himnusz, erre épülnek új generációk s két elektromos sarokból életté pattant el bennünk a vágy.

Rohantunk

s velünk a tavaszban

kéjes fájdalommal felhasadó fák

s háttérben

csendben ballagtak utánunk a bölcs hegyek. Hűsítő csókod lázát ki méri fel?

S ki tudja mérni csókunk végtelenjét? Kedves,

hűsítő csókodban a csend vert fészket.

A tavaszhoz

Tavasz, te virágos ölű,

Te szépséges, te gyönyörű, Évszaka az örömnek, Üdvözölnek együtt velem A reménység, a szerelem.

A hegyek és a völgyek.

Te kedves, lenge, enyhe, friss, Te tréfás, mint az április S mint májusi szél: könnyed, Szívet szívhez hozz közelebb, Tedd, hogy ne fájjon a seb,

S száríts fel minden könnyet.

Légy illatos, dalos, szelíd, Szórd szét pazarlón fényeid, Merre hatalmad árad,

Ki kegyeidért esdekel. Boldogan nevezhessen el Tavaszok tavaszának.

Mylene Demongeot és Jacques Charrier az Egy asszony miatt című új francia film egyik jelenetében.

KISÁLLOMAS

rátságosan rávigyorgott a kakastollasokra. Vigyorgásában több volt az ösztönös félelem és a tisztelet, mint a kacérság.

Persze, mindez néhány pillanat alatt történt, legfeljebb egyetlen másodperc alatt. A gyorsvonat kattogó kerekei mohón falják a százmétereket, sőt a kilométereket is. alattuk sebesen maradnak el a zúzott bazalttömegbe ágyazott barna talpfák, a slip- perek, és fölöttük a karcsú sürgönypóznák a köztük hullámzó drótokkal, éppen csak felvillannak a vonat mellett.

Az orliaz mögött feibodo- rodott a barna füst, a mozdony gomolygó adagokban köpködte a tiszta ég felé.

Most felpattant az állomás- épület egyik ajtaja. Az az üvegajtó, amely fölött fehér betűk hirdetik, hogy mögötte van a forgalmi iroda, meg az állomásfőnök szobája. Előbb egy alacsony, fiatal vasutas ugrott ki rajta, a forgalmista. kezében kurta nyelű. piros jelzőzászlóval. Futott a közeledő vonat elé, majd megállt a sínek között. Rögtön utána a főnök lépett ki. Karcsú, középmagas férfi. Fekete csákójának lakk ellenzője az erős napsütésben arcára mély árnyékot vetett. Csak hegyesre pödört, szőke bajuszával incselkedtek a napsugarak. Bal karjára menet közben húzta föl az arany paszománttal szegett, számyaskerekes szolgálati karszalagot. Gallérján három aranycsillag, azaz csak rozetta, hogy a világért katonatisztnek ne nézze valaki. Kettőt már sötétre oxidált az idő, de a harmadik új volt, szinte szikrázott. Aliig néhány napja került föl a sötét parolira, amikor megérkezett az üzletvezetőség hivatalos értesítése az ellenőri előléptetésről.

Néhány lépést tett az első sínpár felé, majd megállt.

A két csendőr csizmája az üres váróterem bejáratánál vert gyökeret.

Minden arc a gyorsvonat felé fordult, amely már az őrháznál csattogott. A forgalmista úgy tartotta a zászlóját. mintha tiszti kard lenne. A főnök bal keze is a combjához feszült, gyűrűsujja kitapintotta a fekete tiszti nadrág varrását, jobb keze pedig lassan fölemelkedett a csákó ellenzőjéhez, összezárt, merev ujjakkal, egy vonalban a függőleges felső karral. Pontosan úgy, ahogyan sok esztendővel ezelőtt a kiképző őrmester tanította meg a tisztelgés tudományára a hatalmába adott önkénteseket.

A kisállomás tehát aláza_

tosan fogadta a gyorsvonatot, amely fenségesen dübörögve száguldott végig a középső, az ..egyenes” sínpáron. A szigorú szabályzat parancsolja így. A gyorsvonat rangját az egyenes sínpár illeti meg, hogy a kanyar miatt lassítania se ke’lien az ilyen kisállomások előtt. Itt sem állt meg. nem is lassított. sok száz kilométeres pályáján semmivel sem jelentett többet számára, mint akármelyik sürgönypózna. Tudomást sem vett a váltókezelőről, a forgalmistáról, a főnökről, pedig mindhárom tekintete egészen a kijárati váltóig kísérte. ahol a három ágra szakadt sínpár ismét egyesül. Még a csendőrökkel sem törődött. Talán a kikönyöklő, kormos arcú mozdonyfűtő sem látta meg őket, hiszen tövig szívott cigarettája csutkáját éppen az állomás előtt köpte ki szája sarkából. A csikk a főnök lába elé hullt, és ott füstöl- gött még akkor is, amikor a gyors kattogása már a napsugaras tájék csöndjébe halkult.

A váltókezelő hóna alá csapva zászlóját, eltűnt az őrházban, a forgalmista a kúthoz lépett, pumpált rajta néhányat, majd a csaphoz hajolva, ivott egy-két kortyot. A csendőrök lazábbra fogták puskájuk szíját és indultak vissza, a falu felé.

A főnök még mindig a peronon állt. mereven tisztelegve, az eltűnt vonat irányába fordult arccal.

Persze, ez is csak pillanatokig tartott, de olykor — mint például most is — évtizedek beleszorulhatnak egykét pillanatba.

Dobhártyáján változatlan erővel kalapált a gyors kerekeinek dübörgése.

— Nem áll meg . .. nem áll meg ... nem áll meg . ..

Ezt harsogta folyton ismétlődő, háromütemű csattogással.

— Nem áll meg... nem áll meg... nem áll meg .;

Gyors sohasem áll meg kisállomáson. Gőgösen és közönyösen suhan el. röpíti magával rejtélyes utasait —

világszép asszonyokat, igazi férfiakat messzi fővárosok, tündöklő metropolisok, boldog diadalok felé. Legtöbbjük ki sem néz az ablakon. Újságot, könyvet olvas, társalog, udvarolgat a hölgyeknek, incselkedik, ostromol, viszonyt és üzletet köt, vagy oldalt hajtva fejét a csipke- terítős üléstámlára, bóbiskol. Valamennyien repülnek izgalmas sorsuk felé. Azért akad olyan is, aki az ablaknál áll. mintha a gyorsan felsuhanó tájat nézné. De csak a lassan mozduló horizontot látja. Az állomást a szalutáló főnökkel a legkevésbé. Ami közel van a száguldó vonathoz, hajszálvékony vonalakká nyúlik, mint a kavicsok és a bazaltzúzalék a sínek között, ha a kocsik ütközői alá réved az utas.

Nem. a gyorsvonat sohasem áll meg kisállomáson. legfeljebb felvillantja fényes ablakait és mögöttük egy-két szét folyó arcot, semmibe meredő tekintetet.

A gyorsvonat maga az élet. Az a másik, a távoli. Annak is csak nagyállomásai vannak, a pompásak, az üvegcsarnokosak. Ahol nincs hátrabújó udvar, istállóval, benne törött szarvú, szikkadó tögyű tehénkével, rozoga tyúkketreccel. kormos szájú kenyérsütő kemencével. Emeletén nincsenek apró lakószobák, pici ablakokkal, gyorsan piszkolódó csipkefüggönyökkel. az ebédlő sarkában műpáimával. a falakon a Hit-Remény-Szeretet. meg a Búcsú és a Viszontlátás olcsó reprodukciójával — két- koronás részletre sózta el a szapora szavú ügynök. Kis gyerekszoba sincs, ahol egy

\ A jelzőharang megcsem- ; dűlt.

: — Ti-táng ... ti-táng .;. ti! táng ... — mondta.

! Aztán megint, majd harí madszor is.

*

; Hangja kedvesen hullám- ! zott végig a háromvágányú ; pályaudvar fölött, megsímo- ! gáttá a kisállomás kertjében ; álldogáló öreg cseresznyefák j sűrű üstökét. A raktár ere- \ sze alól verébcsapatot reb- ! bontott föl. Szelíd párák ! alatt lapult a háttérben a kis ! falu, templomának piros si- ; sakos tornya köpcösen ural- ; kodott rajta, mint valami ! századok előtt Ittfelejtkezett ! török basa.

! Messziről éles, elnyújtott ; mozdonyfütty szűrt a felhőt- ! len ég azúrjába, aztán már í sejteni lehetett a közeledő ! temesvári gyors zihálását is. ; Ebben a pillanatban még 5 néptelen volt a pályaudvar, 5 csak a sovány raktámok bal- \ lagott lassan a kút felé, í horpadt kannával a kezé- ! ben. és messzebb, ahol egy- í befolyik a három sínpár, a váltókezelő alakja tűnt föl ; az őrház előtt, j Az állomás kerítése mö- ; gött, amely elválasztja a ! vasutat a külvilágtól, a falu- \ tói, a rácsos lécajtónál, két ff vékony csendőrszurony he- ff gyén villant meg a napfény. '( Jusztin, a főnökék vastagi á- $ bú cselédje, amint a frissen £ fejt tejjel éppen indulni akart a nyikorgó falépcsőn, baMagyar László :

szott a tengeren. FéligmeddigS< elvérezve szállítottak be a ff legközelebbi városi kórházba. £ Itt megállapították, hogy a % hasüreg már megtelt vérrel, ff percek múlva megkezdődik az ff agónia. Még plazmaátültetés- ff sei kísérleteztek, de az elgyen- ff giilt érfalak beszakadtak a tű ff nyomán. Közölték Ernesttel, ff hogy nincs remény. Ekkor ő ff bemosakodott. Maszkott teit% arcára, és a sebészi késsel ö % maga kipreparálta az érfalat, ff Másodszor tehát ő adott ne- ff kém életet. Talán ezért is ke-ff rültünk olyan közel egymás- ff hoz. Nemcsak a felesége, ha-!f nem a gyereke is voltam.

— És most.. . most hogyan f él? ff

y

7

iavaly nyáron elmentem £ Afrikába. A férjem leg-fy idősebb fia, Patrick kísért el. ff Még egyszer látni akartam a ^ Kilimandzsáró havát. Nem tu-ff dóm. miért vágytam erre. any- £ nyira. Talán attól féltem, £ hogy vele együtt eltűnt mind- £ az is, amit annvira szeretett? J Nem, minden változatlan ma- £ radt... és mégis annyira más. ff Mit mondjak magamról? Énf nem vagyok érdekes. Nem lá-f zadozom. Fejedelmi ajándékot £ kaptam az élettől. A vilán tud- ff ja, hogy nagy író volt. Sokan ff tapasztalták kedvességét, meg-ff értését, jóságát is. De csak én ff tudom valójában, hogy ki ff volt... ff

Fordította:

H. Lányi Piroska í