Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-14 / 87. szám

^mfrtop

1963. Április 14, vasárnap

jy ew York egyik keleti ne- ■I ' gyedében, a hatodig emeleti, zöldre festett ajtó előtt elfogódva állott meg Helen Markel amerikai újságírónő. Szeme a réztáblára tapadt. Újra és újra elolvasta a feliratot:

„Mary Hemingway Yacht Piláf’.

Mary és a Pilar! Hemingway annyi mindent szeretett életében: imlandot, nőket, izgalmat. vadállatoKaí, bikaviadalokat és torreádorokat, de végeredményben kitartóan és lankadatlanul csak kettőt szeretett: negyedik feleségét, Ma- ryt és halászhajóját, a Pilart. Aki ezt a táblácskát ennek a kis lakásnak ajtajára szegezte, tudja is, hogy annak felirata szorosan összetartozik, és mélyen jelképes értelmű.

Nyílik az ajtó, . Miss Mary áll a küszöbön. így hívta őt mindvégig Hemingway, mintha azt akarta volna kifejezni ezzel. hogy számára még hosszú évek múlva is az maradt, akinek megismerte. És Miss Mary volt az egyetlen, aki Hemingway-t Ernestnek nevezte, ő se mindig, csak meghitt perceikben, és sohase mások előtt. Mert Hemingway neve mindenki számára -Papa” volt. így hívták barátai, így az afrikaiak és a kubaiak is.

J7<z a derűs, karcsú, szőke J J hajú, ezüstkék szemű asz- szony tizenhét éven át nemcsak a felesége, hanem legbizalmasabb barátja. pajtása, házvezetőnője, titkára és egyben testőre volt az írónak. És még valami: a tanítványa is. Hemingway megtanította halászni, sőt, vadászni is.

— Látta a kis réztáblát az ajtómon? — kérdezi Miss Mary. — Nos. azt jutalmul kaptam Papától, amikor az első óriási fehér merlint fogtam.

Azután az oroszlánfejre mutat a szemközti falon:

— Ezt egy karácsonykor lőttem a Kilimandzsáró tövében. Veszedelmes, gonosz állat volt. Egyetlen lövésre eltaláltam. Kitömött fejét elhoztam régi

xféttbonunkbói-Á4f<, ah°l megpróbálok egyedül.élni. Rugaszkodom hozza, mert. hogy úgy mondjam, tanúja volt életünknek. Más dolgoktól könnyű szívvel váltam meg. A kubai házunktól is, amelyet a kubai népnek ajánlottam fel. Úgy érzem, ezt Papa szellemében tettem. Ö is így akarta volna. Szerette a kubaiakat, és őt is rajongásig szerette a nép. Papa azt mondta egyszer: „Semmi sem a mienk addig, amíg oda nem adtuk valakinek!” Bizonyára ez a meggondolás vezette, amikor a Nobel-érmet! is odaadta a kubaiaknak ... j — mondja elgondolkozva, és j csak sokára szólal meg újra: i

— Remélem, nem szentélyt'', csinálnak a kubaiak a házunk- ; bál, hanem írók, költők talál- j kozóhelye lesz. Ök fogják; használni a 6000 kötetes; könyvtárat is. amelynek va- valamennyi kötetét elolvasta; Papa, kivéve a ..Who is Who” j címűt. (Ki. kicsoda.) Ez őt nem ] érdekelte Magas kerítés vette [ körül a házat. A kapun tábla \ jelezte, hogy tilos belévni. ; Szükség volt erre. mert a leg- \ különfélébb rendű és rangúi \ emberek, újságírók ügynökök, szerelmes nők. kalandorok, íróielöltek és szenrációhajhá- szók zarándokoltak szvn'ele-' niil Finca Vígjába Az én feladatom volt távoltartani őket. És én fogadtam a szívesen látott barátokat is. akik egymásnak adták a kilincset. Pana szerette az embereket, de én mindig tudtam, 'mikor kell őt megszöktetnem előlük. Ilyenkor a. yachtra, a Pilarra menekültünk. Ezek a menekülések voltak a mi boldog ví- kend-jeink. Különben is úgy tűnik most. mintha egyetlen folytató'agos. boldog víkend lett volna a tizenhét év. amit együtt töltöttünk. Mindegy, hogy hol. . . néha a Kilimandzsáró tövében. Néha a tengeren. Vagy sétálva egy nagy városban. Annyira egymáshoz nőttünk, hogu néha epy-egy tekintetből, mozdulatból kitaláltuk egymás gondolatát.

__ Mikor ismerték meg egymást'’ — kockáztatta meg a kérdési a- úésáairónő..

— Londonban, 1944-ben, a

Hemingway és Miss Mary

partraszállás előtti izgalmas napokban, Irwin Shaw mutatott be minket egymásnak. Hemingway haditudósító volt akkor. Én pedig a Time londoni irodájában dolgoztam. Akkor még Mary Welsh-nek hívtak. Két ev múlva megesküdtünk. Ez Papa negyedik, és egyben leghosszabb házassága. Nekem a második volt. De nem ... az első már teljesen kiesett az emlékezetemből. Egész életem csak azóta számít, amióta őt megismertem ...

egszólal a telefon.

— Annyian keresnek. Úgy tekintenek, mint egy élő ereklyét. pedig nem akarok az lenni. Papa megtanított arra, hogyan kell a dolgok fölé kerekedni és nem összeroskadni alattuk. Amíg ő élt. könnyű volt. Most nehezebb, de megpróbálom. Egyelőre a magány tesz jót nekem. Ez a kis lakás a menedékem ... — mondja, és szemét körülfuttatja a szobán.

A riporter követi tekintetét. Derűs a szoba. A falat sárga alapú, virágmintás kreton borítja. A padlón tigrisbőr. A sarokban leopárdszobor. Ezüst vázák, illatos vadvirágokkal. Könyvespolc, rajta Hemingway müveinek első kiadásai. És a főfalon az író arcképe. Finomművű velencei kandeláberekből esik rá a fény.

— És nem gondol arra, hogy$

megírja visszaemlékezéseit? $ — kérdi az újságírónő. ^

— Nem. Papa nem engedte,% hogy naplót vezessek, pedig % bevallom, jólesett volna fel~$ jegyezni egyetmást, hiszen; annyi szép élményem voltig mellette. De engedelmesked-% tem neki. Csak a háztartásig kiadásokat jegyeztem fel. Most % sokan fordulnak hozzám. Fag-% gatnak. Csak annyit mondok, $ amit voltaképpen úgyis tud-% nak. Amikor befejezte az éle- £ tét, őszintén vallottam, hogy% csakis véletlen szerencsétlen- £ ség okozhatta halálát.

— Joggal gondolhattam ezt. £ Néhány nappal azelőtt érkéz- $ tünk haza Ketchamba a Ma-$ yo-klinikáról. ahol férjemet % magas vérnyomás ellen kezel-% ték. Az utazás egész ideje % alatt vidám volt. Utolsó este $ Sun Valley-ben, kedvenc ven- ^ déglőjében vacsoráztunk. Le-% fekvés előtt férjem a fürdő-$ szobában a fogát mosta. Hí- ^ jlőtt, hogy menjek be én is, és$ énekeljek neki valamit. Egy$ bolondos kis olasz dalt, ame-'lyet nagyon szeretett. Énekeltem. ö letette a fogkefét, és együtt énekelt velem. Aztán a szobámba mentem. Később lövést hallottam... A többi már tudják... Ugye érti, miért gondoltam, hogy véletlen szerencsétlenség történt? Ma már mást gondolok. Szellemileg már nem volt teljesen egészséges. De ne beszéljünk erről! Nézze meg inkább ezt a képet... — mondta, és az asztalon fekvő dobozból egy fényképet vett elő. Hemingwayt ábrázolta egn gumikádban, afrikai kunyhója előtt.

— Figyelje, milyen ünnepélyes az arca. ö még a fürdőt is szinte szertartásnak tekintette. Pedig különben gyűlölt minden formaságot. Szinte szenvedett, amikor estélyi ruhába kellett öltöznie. Gyűlölte a nyakkendőt. Nekem Diornál vásárolt ruhát, de csak akkor volt boldog, ha egyszerű kis kartonruháimban láthatott. Mindenben a lényeget kereste, ezért volt szép az élete ... az életünk. Csak egy vágya nem teljesült. Három fia volt már, és tőlem eav kislányt szeretett volna. Már-már reménykedtünk ... A harmadik hónapban voltam, amikor egy istenhátamqgötti motelben rosszul lettem. Vasárnap volt. A falu egyetlen orvosa halászott a tengeren. Féligmeddig% elvérezve szállítottak be a% legközelebbi városi kórházba. % Itt megállapították, hogy a % hasüreg már megtelt vérrel, % percek múlva megkezdődik az$ agónia. Még plazmaátültetés- % sei kísérleteztek, de az elgyen- ^ gült érfalak beszakadtak a tű % nyomán. Közölték Ernest tel. f hogy nincs remény. Ekkor ő ^ bemosakodott. Maszkott tett $ arcára, és a sebészi késsel ö% maga kipreparálta az érfalat. % Másodszor tehát ö adott ne- ^ kém életet. Talán ezért is ke- ^ rültünk olyan közel egymás-% hoz. Nemcsak a felesége, ha-% nem a gyereke is voltam.

— És most... most hogyan í él? 2

y

T

avaly nyáron elmentem 2 Afrikába. A férjem leg- 2 idősebb fia. Patrick kísért el. £ Még egyszer látni akartam a £ Kilimandzsáró havát. Nem tu-£ dóm. miért vágytam erre any-jf nyira. Talán attól féltem, % hogy vele együtt eltűnt mind-£ az is, amit annyira szeretett? £ Nem, minden változatlan ma- ^ radt... és mégis annyira más. £ Mit mondjak magamról? Én£ nem vagyok érdekes. Nem lé-^ zadozom. Fejedelmi ajándékot £ kaptam az élettől. A viláa tud-% ja, hogy nagy író volt. Sokan$ tapasztalták kedvességét, meg-% értését, jóságát is. De csak én $ tudom valójában, hogy ki ^ volt... í

Fordította:

H. Lányi Piroska \

2

Ketten — Gábor Viktor felvétele

Falu Tamás:

í\\\\\\\\\\\\>\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\Vv\\\\\\\\\\\W\\\\\\\\\\\\\\\W\\\\\\\\\\

í

Csuka Zoltán:

Hűsítő csók

Kedves.

hűsítő csókodban a csend vert fészket, sátort ütött s éreztem minden idegemben; a földgolyóbis sokféle, tarka éneke nap-nap után. mi bennem egybezúg csókod nyomán harmóniába rendeződött. Alábukott a nap

és akkor arcunk bronzba gyulladt és szembeszegült a futó éjszakával, szemünk között híd ívelt a vágy

és szádat adtad. ..............

M

ég egyszer felkavargott a daltömeg fényes madársereg

s már áradt is bennem a tiszta himnusz, erre épülnek új generációk s két elektromos sarokból életté pattant el bennünk a vágy.

Rohantunk

s velünk a tavaszban

kéjes fájdalommal felhasadó fák

s háttérben

csendben ballagtak utánunk a bölcs hegyek. Hűsítő csókod lázát ki méri fel?

S ki tudja mérni csókunk végtelenjét? Kedves,

A tavaszhoz

Tavasz, te virágos ölű,

Te szépséges, te gyönyörű, Évszaka az örömnek, üdvözölnek együtt velem A reménység, a szerelem,

A hegyek és a völgyek.

Te kedves, lenge, enyhe, friss, Te tréfás, mint az április S mint májusi szél: könnyed, Szívet szívhez hozz közelebb. Tedd, hogy ne fájjon a seb,

S száríts fel minden könnyet.

Légy illatos, dalos, szelíd. Szórd szét pazarlón fényeid, Merre hatalmad árad.

Ki kegyeidért esdekel, Boldogan nevezhessen el Tavaszok tavaszának.

Mylene Demongeot és Jacques Charrier az Egy asszony miatt című új francia film egyik jelenetében.

Magyar László:

KISALLOMAS

rátságosan rávigyorgott a kakastollasokra. Vigyorgásában több volt az ösztönös félelem és a tisztelet, mint a kacérság.

Persze, mindez néhány pillanat alatt történt, legfeljebb egyetlen másodperc alatt. A gyorsvonat kattogó kerekei mohón falják a százmétereket, sőt a kilométereket is, alattuk sebesen maradnak el a zúzott bazalttömegbe ágyazott barna talpfák,, a slip- perek, és fölöttük a karcsú sürgönypóznák a köztük hullámzó drótokkal, éppen csak felvillannak a vonat mellett.

Az őrház mögött felbodo_ rodott a barna füst, a mozdony gomolygó adagokban köpködte a tiszta ég felé.

Most felpattant az állomásépület egyik ajtaja. Az az üvegajtó, amely fölött fehér betűk hirdetik, hogy mögötte van a forgalmi iroda, meg az állomásfőnök szobája. Előbb egy alacsony, fiatal vasutas ugrott ki rajta, a forgalmista. kezében kurta nyelű, piros jelzőzászlóval. Futott a közeledő vonat elé, majd megállt a sínek között. Rögtön utána a főnök lépett ki. Karcsú, középmagas férfi. Fekete csákójának lakk ellenzője az erős napsütésben arcára mély árnyékot vetett. Csak hegyesre pödört, szőke bajuszával incselkedtek a napsugarak. Bal karjára menet közben húzta föl az arany paszománttal szegett, számyaskereke« szolgálati karszalagot. Gallérján három aranycsillag, azaz csak rozetta, hogy a világért katonatisztnek ne nézze valaki. Kettőt már sötétre oxidált az idő, de a harmadik új volt, szinte szikrázott. Alig néhány napja került föl a sötét parolira, amikor megérkezett az üzletvezetőség hivatalos értesítése az ellenőri előléptetésről.

Néhány lépést tett az első sínpár felé, majd megállt.

A két csendőr csizmája az üres váróterem bejáratánál vert gyökeret.

Minden arc a gyorsvonat

felé fordult, amely már az őrháznál csattogott. A forgalmista úgy tartotta a zászlóját. mintha tiszti kard lenne. A főnök bal keze is a combjához feszült, gyűrűsujja kitapintotta a fekete tiszti nadrág varrását, jobb keze pedig lassan fölemelkedett a csákó ellenzőjéhez, összezárt, merev ujjakkal, egy vonalban a függőleges felső karral. Pontosan úgy, ahogyan sok esztendővel ezelőtt a kiképző őrmester tanította meg a tisztelgés tudományára a hatalmába adott önkénteseket.

A kisállomás tehát aláza_

tosan fogadta a gyorsvonatot, amely fenségesen dübörögve száguldott végig a középső, az „egyenes” sínpáron. A szigorú szabályzat parancsolja így. A gyorsvonat rangját az egyenes sínpár illeti meg, hogy a kanyar miatt lassítania se kelljen az ilyen kisállomások előtt. Itt sem állt meg. nem is lassított, sok száz kilométeres pályáján semmivel sem jelentett többet számára, mint akármelyik sürgönypózna. Tudomást sem vett a váltókezelőről, a forgalmistáról, a főnökről, pedig mindhárom tekintete egészen a kijárati váltóig kísérte, ahol a három ágra szakadt sínpár ismét egyesül. Még a csendőrökkel sem törődött. Talán a kikönyöklő, kormos arcú mozdonyfűtő sem látta meg őket, hiszen tövig szívott cigarettája csutkáját éppen az állomás előtt köpte ki szája sarkából. A csikk a főnök lába elé hullt, és ott füstölgőit még akkor is, amikor a gyors kattogása már a napsugaras tájék csöndjébe halkult.

A váltókezelő hóna alá csapva zászlóját, eltűnt az örházban. a forgalmista a kúthoz lépett, pumpált rajta néhányat, majd a csaphoz hajolva, ivott egy-két kortyot. A csendőrök lazábbra fogták puskájuk szíját és indultak vissza, a falu felé.

A főnök még mindig a peronon állt, mereven tisztelegve, az eltűnt vonat irányába fordult arccal.

Persze, ez is csak pillanatokig tartott, de olykor — mint például most is — évtizedek beleszorulhatnak egykét pillanatba.

Dobhártyáján változatlan erővel kalapált a gyors kerekeinek dübörgése.

— Nem áll meg . .. nem áll meg ... nem áll meg ...

Ezt harsogta folyton ismétlődő, háromütemű csattogással.

— Nem áll meg ... nem áll meg... nem ál! meg . .

Gyors sohasem áll meg kisállomáson. Gőgösen és közönyösen suhan el. röpíti magával rejtélyes utasait —

világszép. asszonyokat, igazi férfiakat messzi fővárosok, tündöklő metropolisok, boldog diadalok felé. Legtöbbjük ki sem néz az ablakon. Újságot, könyvet olvas, társalog, udvarolgat a hölgyeknek, incselkedik, ostromol, viszonyt és üzletet köt, vagy oldalt hajtva fejét a csipke- terítős üléstámlára, bóbiskol. Valamennyien repülnek izgalmas sorsuk felé. Azért akad olyan is, aki az ablaknál áll, mintha a gyorsan elsuhanó tájat nézné. De csak a lassan mozduló horizontot látja. Az állomást a szalutáló főnökkel a legkevésbé. Ami közel van a száguldó vonathoz. hajszálvékony vonalakká nyúlik, mint a kavicsok és a bazaltzúzalék a sínek között, ha a kocsik ütközői alá réved az utas.

Nem. a gyorsvonat sohasem áll meg kisállomáson. legfeljebb felvillantja fényes ablakait és mögöttük egy-két szétfolyó arcot, semmibe meredő tekintetet.

A gyorsvonat maga az élet. Az a másik, a távoli. Annak is csak nagyállomásai vannak, a pompásak, az üvegcsarnokosak. Ahol nincs hátrabújó udvar, istállóval, benne törött szarvú, szikkadó tőgyű tehénkével. rozoga tyúkketreccel, kormos szájú kenyérsütő kemencével. Emeletén nincsenek apró lakószobák. pici ablakokkal, gyorsan piszkolódó csipkefüggönyökkel. az ebédlő sarkában műpálmával, a falakon a Hit-Remény-Szeretet. meg a Búcsú és a Viszontlátás olcsó reprodukciójával — két- koronás részletre sózta el a szapora szavú ügynök. Kis gyerekszoba sincs, ahol egy

A jelzoharang rnegcsen- : dűlt.

i — Ti-táng ... ti-táng ... ti- i táng... — mondta.

Aztán megint, majd har- i madszor is.

Hangja kedvesen hullám- ; zott végig a három vágány ú ' pályaudvar fölött, megsímo- : gáttá a kisáliomás kertjében : álldogáló öreg cseresznyefák ; sűrű üstökét. A raktár ere- ; sze alól verébcsapatot reb- 1 bentett föl. Szelíd párák \ alatt lapult a háttérben a kis : falu, templomának piros si- : sakos tornya köpcösen ural- I kodott rajta, mint valami ; századok előtt ittfelejtkezett : török basa.

! Messziről éles. elnyújtott ; mozdonyfütty szúrt a felhöt- ; len ég azúrjába, aztán már

> sejteni lehetett a közeledő : temesvári gyors zihálását is. ; Ebben a pillanatban még ; néptelen volt a pályaudvar, • csak a sovány raktámok bal- ; lagott lassan a kút felé, ; horpadt kannával a kezé- ! ben. és messzebb, ahol egy- ! befolyik a (három sínpár, a : váltókezelő alakja tűnt föl ; az őrház előtt.

> Az állomás kerítése mö- ; gött, amely elválasztja a ; vasutat a külvilágtól, a falu- ! tói, a rácsos lécajtónál, két í vékony csendőrszurony he- ; gyén villant meg a napfény. ; Jusztin, a főnökék vastaglá- í bú cselédje, amint a frissen

fejt tejjel éppen indulni akart

a nyikorgó falépcsőn, ba-