Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-09 / 57. szám

PEST VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MEGYEI « K/ünan ' AZ MSZMP PEST MEGYEI B1Z OTTSÁGA É S A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vn. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM Aha 50 FILLÉR 1963. MÁRCIUS 9, SZOMBAT Öt járási tanács alakuló ülése Hatvan tanácstag közül (1 igazoltan, maradt távol), 59 je­lent meg a Budai Járási Ta­nács péntek délelőtti alakuló ülésén. Az ünnepi eseményen az MSZMP Pest megyei Bi­zottságát Szilágyi János rend­őr ezredes, a megyei tanácsot dr. Dajka Balázs és a Hazafias Népfront megyei elnökségét Boross Gyuláné, a KISZÖV Pest megyei elnöke képviselte. Jelen voltak az alakuló ülésen dr. Stark Janka főorvosasz- szony, és Rupf József ország- gyűlési képviselők is. A Hazafias Népfront járási elnöksége megbízásából Szőke József köszöntötte az ülés rész­vevőit, majd javaslatára a ta­nácstagság egyhangú szavazat­tal korelnöknek választotta meg dr. Csák József budakeszi körzeti orvos tanácstagot. Ez­után került sor a mandátum- vizsgáló bizottság megalakulá­sára, majd jelentésének beter­jesztésére. Dr. Varga József, a bizottság elnöke részletesen is­mertette a járás választókerü­leteiben lefolyt szavazás hiva­talos eredményeit. Az ülés elnöki tisztét a to­vábbiakban dr. Nyíri Béla töl­tötte be, majd dr. Lapusnyik András mind a maga, mind pedig a végrehajtó bizottság nevében felmentésüket kérte a tanácsüléstől. Ezt követően ismét Szőke József emelkedett szólásra és javaslatot tett az új végrehajtó bizottság tagjai­ra. A tanácsülés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. A vég­rehajtó bizottság tagjai let­tek: Bori Rudolf, dr. Bodnár Béla, dr. Földes Lajos. Hibsz- ky János, Karlik András, Koz­ma László, dr. Lapusnyik András, Hernádi Jenő, Miko- leczki Zoltán, Kristóf András, R isnyovszky József né és Raku­sza József. A végrehajtó bi­zottság ezután megválasztotta vezetőit, az alábbiak szerint: Elnök: dr. Lapusnyik And­rás, elnökhelyettes: Karlik András és Miköletczki Zoltán, titkár: Hernádi Jenő. A megyei pártbizottság és a tanács, valamint a Hazafias Népfront elnökségének nevé­ben Szilágyi János rendőr ez­redes köszöntötte az új taná­csot, s kívánt sok sikert, jó munkát, a most kezdődő cik­lus időtartamára. Dr. Lapusnyik András ezr után javaslatot terjesztett elő a járási tanács állandó bizott­ságai tagjaira, vezetőire. Az eddigi kilenc helyett a jövő­ben tíz állandó bizottság mű­ködik majd a járásban, ugyan­is az új testületet — a köz- rendvédelmi és jogi állandó bizottságot — a megnöveke­dett feladatok hatékonyabb elvégzése végett hívták életre. A tanácsülés a javaslatot ere­deti megfogalmazásban hagyta jóvá. A végrehajtó bizottság elnöke ezután meleg szavakkal köszönte meg a tanácstagok bizalmát és felhívta figyelmü­ket a legfontosabb feladatokra. Szólásra emelkedett az ülé­sen Bori Rudolf, a Budai Já­rási Pártbizottság titkára, aki arra kérte a korábbi ciklus­ban működő tanácstagokat, hogy szíwel-lélekkel segítsék elindulásukban az új tisztség- viselőket. A tanácstagok ne­vében dr. Bodnár Béla szólalt fel. Végezetül szép epizóddal fe­jeződött be a budai járás ta­nácsülése. Dr. Lapusnyik And­rás bejelentette, hogy a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa negyvenéves fáradha­tatlan szolgálata elismeréséül dr. Csák József budakeszi kör­zeti orvosnak a Munka Ér­demérem kitüntetést adomá­nyozta. A tanácsi munkában is kiváló idős orvos meghatottan vette át a magas elismerést és köszönte meg azt. Tegnap délelőtt tartotta ala­kuló ülését a Ráckevei Járási Tanács. A megválasztott ta­nácstagokon kívül jelen volt dr. Wild Frigyes, országgyű­lési képviselő, Fórján Gyula, a Minisztertanács tanácsszer­vek osztályának csoportveze­tője, Baráth Károly, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának osztályvezetője, a me­gyei tanács részéről dr. Far­kas Mihály, a Hazafias Nép­front megyei bizottságát Ben- csik Mihály képviselte. A tanácsülést Sitkéi Sándor korelnök nyitotta meg. Javas­latot tett a napirendre, vala­mint a tanácsülés elnökségére. A mandátumvizsgáló bizottság nevében Csáki Illés tett jelen­tést a tanácsülésnek a feb­ruár 24-i választások eredmé­nyéről. A tanácsülés elnöke, Juhász János méltatta a vá­lasztások jelentőségét, s a hi­vatástudatra hívta fel a meg­választott tanácstagok figyel mét. Varsányi László, a Hazafias Népfront ráckevei járási titká­ra javaslatot tett a tizenegy­tagú végrehajtó bizottságra. Javaslatát a tanácsülés meg­szavazta, így a járási tanács végrehajtó bizottságának tag­jai lettek: Appel János, Bá­nyai Zoltán, Dolinái Gyuláné, Horling Ferencné, Juhász Já­nos, Kómár László, Merkl Fe­renc, Nyéki Károly, Pesuth András, Szabó József és dr. Varjú Klára. A végrehajtó bizottság meg- (Folytatás a 3- oldalon) Súlyos belvízveszély a monori járásban Munkatársunk a tegnapi nap folyamán bejárta a Bu­dapest—Nagykőrös útvonalat oda-vissza. Monoron találko­zott először — már a dél­előtti órákban — a belvíz el­ső nyomaival. A gombai részről és a Strázsa-dombról ömlő víz óráról órára nehe­zebb helyzetet teremtett a nagy községben. A csatornák már nem tudták elnyelni a vizet. Folyamatosan víz alá ke­rült a Pesti út, a Gom­bai út, a Kistói út és a Csokonai utca egy ré­sze. Előző nap délután három (Folytatás a 2. oldalon) Alakuló ülésre gyűlneík egybe ma az újonnan megvá­lasztott megyei tanácstagok és a törvényszabta keretek között magukból megalakítják megyénk legfelsőbb színtű államhatalmi testületét. A választás napjával megszűnt harmadik tanácscik­lusban, valamivel több, mint négy évig dolgoztak együtt a nép bizalmából tisztükbe emelt tanácsi képviselők, hogy a párt és a kormány programját megyénk minden terüle­tén összhangba hozzák a dolgozók szándékaival, törek­véseivel. Működésüket — joggal és büszkeséggel vallhat­juk — siker koronázta. Az új társadalmi rend építése nemcsak örömmel, de sok gonddal is jár. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt esztendőkben mindkettőben bővelkedtünk. Ám akár zökkenőmentesen s vidáman ment a munka, akár nehézségek tornyosultak előhaladásunk útjába, a nép­hatalmat megtestesítő tanács reálisan, elbizakodottság, vagy csüggedés nélkül intézte fontos tennivalóit. Kötete­ket tenne ki, ha mindazt papírra vetnénk, ami négy esz­tendő alatt a tanács munkájából született. De ha csupán a szocialista mezőgazdaság megteremtésében kifejtett erőfeszítéseit említjük, nem mindennapi érdeméről szó­lunk. A testületi munka mától kezdve ismét megindul. He­lyükön vannak már Pest megye városi, járási és helyi tanácsai is. Tettre készek a választópolgárok, akik a mos­tani alkalommal különös gonddal és figyelemmel válasz­tották ki képviselőiket. S jó tudni, hogy a megyei tanács­ban — szintúgy, mint a többiben — nagyobbrészt is­merős arcokkal, ismert nevekkel találkozhatunk ezután is. Erőssége a ma hivatalba lépő testületnek, hogy sorai­ban a tanácsi munkában tapasztalt, hozzáértő munkások, parasztok, értelmiségi dolgozók foglalnak helyet, akik zök­kenők nélkül látják majd el új meg új, az eddigieknél nem könnyebb feladataikat. De éppígy erőssége az új me­gyei tanácsnak, hogy a kipróbált gárda friss erőkkel, szá­mos mezőgazdasági, ipari és a népművelési munkában jártas szakemberrel gyarapodott. Nincs kétség az iránt, hogy megyénk új néphatalmi szerve ezután is híven, hoz­záértéssel és lelkesedéssel munkálkodik a párt politikájá­nak érvényre juttatásán, a megye dolgozóinak szolgálatán. Ehhez kívánunk a Pest megyei Tanács valamennyi tagjá­nak sok sikert, jó egészséget! Államcsíny Szíriában Újra unió Egyiptommal ? - A hadsereg átvette a teljhatalmat - Hivatalos kairói nyilatkozat Hírügynökségi jelentések szerint Szíriában péntek haj­nalban államcsínyt hajtottak végre. A hadsereg átvette a hatalmat, lezárta az ország •határait, a kikötőket, vala­mint a repülőtereket, és ki­járási tilalmat rendelt el. A damaszkuszi rádióban közleményt olvastak fel, amely bejelentette a „forra­dalmi parancsnokság nemze­ti tanácsának" megalakulá­sát. A közlemény szerint az államcsínynek az a célja, hogy a hadsereget visszatérítse az arab egy­ség útjára. A „forradalmi parancsnok­ság nemzeti tanácsa” ezután bírálja a volt szíriai kor­mánynak Egyiptomtól való elkülönülési politikáját, majd hangoztatta, hogy baráti ke­zet nyújt Kairó, Bagdad és Szaana felé”. A közlemény azt is bejelenti, hogy a „forradalmi parancsnokság” tiszteletben tartja az ország nemzetköri egyezményeit és támogatja az ENSZ alapok­mányát. Az AP hírügynökség a szí­riai eseményeket kommen­tálva, a következőket írja: „Számos jel mutat arra, hogy az új szíriai fordulatot ugyan­az a politikai csoportosulás hajtotta végre, amely feb­ruár 8-án megdöntötte Kasz- szem uralmát”. A legújabb hírügynökségi f jelentések arról számolnak i be, hogy Irakban riadókészültség­be helyezték a hadsereget. A bagdadi kormány bejelen­tette, hogy Irak „visszaver minden olyan külső kísér­letet, amely a szíriai forra­dalom ellen irányul”. Kairóban a szíriai állam­csínyt követően, hivatalos közleményt adtak ki. A közlemény hangoztatja, hogy „az Egyesült Arab Köztár­saság minden Szíria-ellenes agressziót az Egyesült Arab Köztársaság ellen irányuló agressziónak tekint”. A köz­lemény hozzáfűzi: „az Egye­sült Arab Köztársaság fegy­veres erői teljes készültség­ben állnak, hogy támogassák Szíria arab népének forradal­mát, a cionizmus, az impe­rializmus és ügynökeik el­len”. Egyiptom és Szíria unió- ját 1958. februárjában je­lentették be Kairóban. Az uniót követően azonban Szí­riában fokozatosan növeke­dett az elégedetlenség, külö­nösen a hadsereg soraiban, amiért Nasszer kormánya előnybe helyezte az Egyesült Arab Köztársaság egyiptomi tartományát a szíriai tarto­mánnyal szemben. 1961. szeptemberében ál­lamcsínyt hajtottak végre, amely kimondta a kisebb, de gazdaságilag erősebb tar­tomány különválását. Az ál­lamcsíny vezetői hangoztat­ták, hogy „Nasszer elnök zsarnoksága és korrupciója" ellen keltek fel. Az országban továbbra is ingatag maradt a helyzet. 1962 márciusában újabb puccs következett, amelynek veze­tői lemondatták Nazim Kud- zi kormányát. Az államcsínyt kezdeményező hadsereg a kormányt korrupcióval vádol­ta, és szemére vetette, hogy „1961. szeptembere óta kép­telen volt megszilárdítani az ország helyzetét”. 1962 áprilisában az ország különböző városaiban tünte­tések zajlottak le. Hírügy­nökségek szerint a tüntetők íFolytatás a 2. oldalon) Megkezdődtek a tavaszi gépszemlék Végre megtört a tél uralma, napsütéses enyhülés váltotta fel a hosszú kemény hideget. A tavasz érkezése fokozott erőpróba elé állítja most a mezőgazdaság dolgozóit, hiszen két hónap munkáját 25 nap alatt kell elvégezniük. A kora tavaszi teendők oroszlánrésze a gépállomásiakra hárul, raj­tuk múlik tulajdonképpen, idejében földbe kerül-e a ta­vasziak magja. Korábban ar­ról adtunk hírt: gépállomási dolgozóink igyekeznek ki­használni a téli napokat, s lé­nyegében tervszerűen halad a gépek javítása. Minthogy el­kezdődtek a tavaszi gépszem­lék —, tegnap arra kértünk te­lefonválaszt néhány gépállo­mási igazgatótól, hogyan zaj­lott le a gépszemle, kihasz­nálták-e a rendelkezésre álló időt, hogyan tesznek eleget a megnövekedett követelmé­nyeknek, felkészültek-e a kü­szöbönálló nagy munkára? Pótszemle Tápiószelén Légrádi László, a gépállo­mások Pest megyei igazgatója — vele beszéltünk legelőször — elmondotta. hogy a hét folyamán már több gépállo­máson elvégezték a tavaszi gépellenőrzést a szemlebizott­ságok. Mivel ez a munka még javában folyik, nem alakulha­tott ki reális helyzetkép, any- nyi azonban máris bizonyos, hogy egyes gépállomások fel- készültsége a várakozáson aluli. így például a Tápiószelei Gépállomás, amely eddig pél­damutatóan dolgozott, tavaly is élüzem címet nyert, gyen­gén készült fel a gépszemlére A „kijavított” erőgépeknél a szemlebizottság tagjai elemi hibákat is találtak. Ily módon a gépállomást „pótvizsgára” ítélték. Szabó János, a Tápió­szelei Gépállomás igazgatója elmondotta, hogy sajnos csak­ugyan hiányosan készültek fel a gépszemlére, de ebben a mű­Miitíayos felkészülés miatt több helyütt „pótvizsya** — Teleiwnjeleittés a yép- állomásokról Nőnapi ünnepség a Pest megyei Tanácsnál Pénteken délután az MSZMP Pest megyei Bizottsága, a megyei tanács, és a Pest megyei nőtanács közös rendezésé­ben március 8-a, a nemzetközi nőnap tiszteletére ünnepséget tartottak, amelyre meghívták az üzemek, termelőszövetkeze­tek, hivatalok, intézmények kiváló nődolgozóit. Kovács Antalnénak, a nőtanács titkárának megnyitója után Matusek Tivadar, a megyei pártbizottság titkára üdvözölte a megjelenteket és méltatta a nőnap jelentőségét, értékelte a nők munkáját. Befejezésül a Pest megyei Petőfi Színpad művészei adtak műsort. tervszerűen haladt, most a hátralévő napokban — mi­vel az idő is megenyhült — fokozott ütemben folytatják a javítást. Közel háromezer hold tavaszi szántást kell elvé­gezni ök a Váchartyáni Gép­állomás traktorosainak, ügy számítanak, hogy ezt a mun­kát 13 nap alatt be is feje­zik. Igaz, hogy a napokban lezajlott gépszemlén itt is elég sok hiányosságot talált a szemlebizottság — de mint a főagronómus elmon­dotta — március 12-ig eze­ket a mulasztásokat hely­rehozzák. A jövő hét köze­pén kezdik meg a kivonulást a gépállomás körzeteibe, egyelőre még komolyabb munkát a hótakaró miatt nem tudnak végezni. Mintaszerűen felkészült a tavaszi gépszemlére a Vá- mosmikolai Gépállomás. A gépállomások megyei igaz­gatója az elismerés hangján beszélt a vámosmikolai gép- állomási szerelőkről, dolgo­zókról. Mind az erőgépeket, mind pedig a munkagépeket jó minőségben állították ki a szemlebizottság elé, s mi­helyt az idő engedi, a gép­állomás azonnal megkezd­heti a kinti munkákat. — sp — Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára csütörtökön fogadta Adzsubejt, a Szovjet—Olasz Társaság al- elnökét és feleségét. Togliatti és az Adzsubej-házaspár bará* ti beszélgetést folytatott. Eddig 254 000 látogató a lipcsei vásáron Joachim Bibrack, az NDK külkereskedelmi minisztériu­mának szóvivője csütörtökön sajtóértekezleten közölte hogy a lipcsei vásárnak szerda estig 80 országból 254 000 látogatója volt. A minisztérium munka­társa a továbbiakban ízt is bejelentette hogv az NDK szerdáig 439 )00 00G márka ér­tékű üzleti forgalmat bonyolí­tott le. t Sikerekben gazdag | újabb négy esztendőt! f Yt szaki hiányosságok mellett lu­das az időjárás is. A nagy hó miatt nem tudták hol tárolni a kijavított gépeket, illetőleg a szemle előtti utolsó simításo­kat már nem volt idejük elvé­gezni. Az elmúlt három nap alatt azonban a mutatkozó hiányosságokat pótolták és már tegnap megtartották a há­zi gépszemlét. A Május 1 bri­gád már kivonult Tápiószőllős- re, ma újabb brigádok vonul­nak ki a területre. A tapasz­talt hiányok ellenére a gép­állomás jó híréhez méltóan ar­ra fognak törekedni, hogy a reájuk háruló feladatot idő­ben és kifogástalanul elvé­gezzék. Műszaki hiányosságok Abonyban Az Abonyi Gépállomáson tegnap zajlott le a tavaszi gépszemle, s hogy a szemle­bizottság végül is hogyan döntött, azt még nem sike­rült megtudnunk a gépállo­más igazgatójával folytatott beszélgetésből. Mindenesetre Pelle Sándor igazgató sza­vaiból kiderült, hogy itt is elég sok probléma jelentke­zett a gépek átvételénél. Ja­vítási hibák, s főként ha­nyagságból származó külön­féle kisebb mulasztások. Igaz, hogy az időjárás itt sem kedvezett a téli javí­tási munkálatoknak sem. mégis az a véleményünk, hogy akárcsak Tápiószelén. lelkiismeretesebb munkával, jobb műszaki szervezéssel már ki tudták volna ja­vítani az erő- és munkagé­peket. Ügy néz ki, hogy az abonyiaknak is pótvizsgáz- niok kell, s az igazgató sze­rint két nap alatt pótolni fogják az észlelt hiányossá­gokat. Ami pedig a kinti munkát illeti, 53 erőgép dolgozik majd két műszak­ban, ha az idő a tavaszi szántás-vetést már lehetővé teszi. A Szentendrei Gépállomás tavaszi gépszemléjét a szem- lebizot.t-ság — kisebb-nagyobb mulasztások miatt elhalasz­totta március 15-re. Mátrai Attila főmérnök véleménye szerint elsősorban a zord időjárással magyarázható ez. ugyanis a munkagépeket nem tudták határidőre kijavíta­ni. Az erőgépek javítása

Next

/
Thumbnails
Contents